Egyetemi Lapok, 1909 (22. évfolyam, 1-15. szám)

1909-03-15 / 1. szám

XXII. évfolyam, 1. szám.­­ ip. "­­ i­^­PÁN hagyatékából 1922. Budapest, 1909. március 15. _ EGYETEMI LAPOK A MAGYAR ORSZÁGOS DIÁKSZÖVETSÉG, A SOROMPÓ ORSZÁGOS IPARVÉDŐ LIGA HIVATALOS LAPJA. FŐSZERKESZTŐ : H. UHLWURM ÖDÖN. MEGJELENIK MINDEN HÓNAPBAN KÉTSZER. Szerkesztőség és kiadóhivatal, Budapest, Vill., Üllői­ út 22. TELEFON 65 - 89. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Kor. Egész évre . . 6.— Félévre .... 3.— -­ Kor. Sorompó tagjainak 5.— « » 250 Kolozsvári társszerkesztőség­i Nádas­ tér 1. sz._____ TELEFON 763. „MAGYAROK MARADUNK! Irta : Dr. Baross János, orsz. gyűl. képviselő. Ma 15 éve, hogy a fővárosban először beszéltem nyilvánosan, a Petőfi-szobornál, március idusán. Midőn letettem az ifjúság nemzeti szinti koszorúját a magyar szabad­ság lantosának érclábaihoz, belebotlot­tam egy másik, már ott levő koszorúba. Vörös volt a szalagja, nem nemzeti,­­ a szocialisták tették oda. Mint naiv, vi­dékről felkerült diák, akkor még meg­­botránkoztam rajta, hogy a „nemzet­köziek“ ki akarják sajátítani a maguk részére Petőfit azért, mert a világ összes népeinek szabadságáért lelkesedett. És azóta minden évben megindul ez a vörös búcsújárás ki a Duna partjára — és minden évben sűrűbb sorokat lá­tok felvonulni. Hát nem félnek azok az öblös torkú szónokok, hogy egyszer csak megmozdul felettük az az ércember és „lángostort fonva végigkorbácsolja“ őket, és megelevenedett érclába lerúgja a lép­csőkről azt a vörös szalagos koszorút?! De az az ércszobor mozdulatlan és vele együtt néma és türelmes, mint egy „élő szobor“ az egész magyar nemzet is. Némán tűri azt az évről-évre szemér­metlenebb világcsalást, amely azt hirdeti, hogy a „nép“ szabadságának semmi köze a „nemzet“-hez, sőt, hogy amíg erős a hazaszeretet, amíg a nemzet egyetemes érdekei irányadók, addig nem lehet bol­dog a­­ nép. Hát a negyvennyolcas hősök, akik sza­­­baddá tették a jobbágyot, akik az alkot­mány sáncai közé felvettek minden ma­gyar polgárt, akik szabaddá tettek min­den szolgát, akik leverték a lelkiismeretről a szellemi bilincseket, egyenlő jogot ad­tak minden fajnak és vallásnak, talán piros rongy után rohantak a csaták tü­­zébe, a szabadság harcába? Én úgy tudom, hogy a zászló, amit hősök követtek, három színben játszott, piros — csak hulló vérük volt. De hiszen nekik van igazuk, bátran hamisíthatják a történelmet, zavartalanul gúnyolhatnak mindent, ami magyar, jött­­mentek, akiket nem fűz ehhez a földhöz elmúlt századok könynye és bánata, fel­tartás nélkül mételyezhetik meg a nép széles rétegeit, és bántatlanul önthetnek mérges vitriólt tápláló olaj helyett még a magyar tudomány mécsesébe, még az ifjúság jóra-rosszra egyaránt folyékony lelkébe is. Igazuk van, teszik, mert tehetik. Tehetik büntetlenül, mert hiszen azok a hősök már elporladtak, a „materialista“ ifjú óriások nem félnek a hazajáró lel­kektől, hogy kikelnek sírjukból és mint Krisztus urunk, szétvernek a kufárok kö­zött. És tehetik, mert mi, a nagy ősök kis utódai lomhák, közönyösek és­­ gyávák vagyunk! És a métely terjed tovább. A gyenge, a fiatal lelkeket rontja meg először; né­pem jövendőjét, hazám fiatalságát mér­gezi leginkább. Mint a fojtó köd, vette körül a fővárost, úgy, hogy az megszűnt .

Next