Egyetemi Lapok, 1918 (31. évfolyam, 12. szám)

1918-03-31 /12. szám

XXXI. évfolyam, 12. szám. Budapest, 1918. március 31. EGYETEMI LAPOK A BUDAPESTI EGYETEMI IFJÚSÁG HIVATALOS LAPJA MEGJELENIK HAVONTA KÉTSZER Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vill., Üllői­ út 4., I. emelet 3. ELŐFIZETÉSI Árak Egész évre.................................................10 korona. Fél évre.......................................................5 korona. Egyes szám ára.......................................50 fillér. ÜNNET­I BESZJEJD Elmondta az egyetemi és főiskolai ifjúság 1918. március 15.-i országos ünnepségén Antal István, az Egyetemi Kör titkára. Magnifies Domine Rektor! Mélyen Tisztelt Ünneplő Közönség! Hét évtized örökké zölden, örökké üdén viruló lombozatát hullatja ,,az idő vén fája” arra a dicső­ségben tündöklő napra, amelyben a nemzet egy év­százados, sötét, kietlen téli álomból felriadva, — szinte egyik percről a másikra ráeszmélt arra, hogy hiszen van, hogy hiszen él, hogy hiszen létezik, hogy hiszen csak aludott, — egy nehéz, borongós, sejtelmes álmot, hogy hiszen parlagon heverő őseréje és energiája nem emésztődött fel a sorvasztó tétlenségben, hanem mun­kára, tettre, alkotásra készen, még ellenállhatatla­nabban, még pompásabban tündöklik a „világszabad­ság“ felkelő napjának isteni sugaraiban. Hét évtized eseményekben és alkotásokban gaz­dag történelme hervadhatatlan koszorút helyezett azokra a históriai emlékművekre, amelyek az ezer­esztendős Magyarországot visszaadták saját magának, a történelem minden válságát bámulatraméltó ellen­­állóerővel átszenvedő magyar népet a magyar nem­zetnek,­­ évszázados, szerves közjogi fejlődés alap­ján kijegecesedett nemzeti alkotmányunkat, a kor uralkodóeszméjének, a demokrácia minden népeket, nemzeteket és társadalmakat átölelő eszményi gondo­latának. Hálás kegyelettel fonjuk a babért azokra a homlokokra, amelyek, mint egy élni, hatni és alkotni akaró, — de a kiváltságok, a rabságok ellentétei­t idegen hatalom járma alatt nyögő, tehetetlenségében és meddőségében csak panaszkodni tudó, a világtól, annak uralkodóeszméitől elzárkózó magyar nemzet feltámadásának, de egyben újjászületésének halhatat­lan héroszai, a nemzetélet ragyogó Walhallájában, az utókor lelkében élik az örökkévalóság folyton vál­tozó, de elmúlhatatlan perceit. De míg kezeink az örök­lét szimbólumát fonják, pillantásunk ama alkotásokra esik, amelyeket ők állítottak be a nemzeti élet ke­reteibe, azokra a megdöbbentően impozáns gránit­­oszlopokra, amelyek kilenc évszázad békés és harcos fejlődésében kiépített fundamentumokon, a jogfolyto­nosság és az alkotmányosság fundamentumán nyu­godva, mai nemzeti és társadalmi létünk minden ténye­zőjét és alapfeltételét, függetlenségünk, szabad, biz­tos fejlődésünk bázisát — mint az uralkodó koresz­mék minden biztosítékát tartják. Azokra az oszlopok­ra ,,amelyek mögül nemzetünk és alkotmányunik ellen indított összes támadásokat —• pusztán a törvény­­könyv erkölcsi ereje által megacélosodott meztelen karral visszavertük, azokra az oszlopokra, amelyeken állva ma is — egy világkataklizma csapkodó tűz­­hullámai között megmentettük Magyarországot — a magyarságot, a magyar nemzeti eszményt — a világ szabad nemzetei és az egész istenítéletet szenvedő em­beriség számára. Van-e fogalom az emberek gondolatvilágában, van­­e szó az emberek nyakán, amely méltóan tudná meg­örökíteni az utókor hálájának himnuszait — az előre­látó, a tetterés, a hajthatatlan, az önfeláldozó apák bölcsességéért; azokért a megvíhatatlan sáncokért, amelyekkel nemzeti létünket körülövezték, azokért a megtörhetetlen fegyverekért, amelyeket kezünkbe ad­tak, azokért az örökemlékű klasszikus élet és jogelve­kért, amelyekkel lelkeinket a kétség és válság pillana­taiban erősítették? ? Várjon, hol lenne ma Magyarország függetlensége, vele a dunai monarchia, vele Németország, vele a ger­mán kultúra léte­, jelene­, jövője, hol a Galíciai határo­kon és az Isonzónál nem egy egységes, egy a jogegyen­lőség és a nemzeti események izzó kohójában minden izében egybeforrott, sziklaszilárd nemzet áll, mely a saját és a népek szabadságának védelmére — úgy békében — mint háborúban mindenkoron készen állott? Várjon hol volnának ma a középhatalmak — dia­dalmas hadseregei, ha a végszükség pillanataiban egy független, egy évezredes múlttal és a történelem szer­ves fejlődésében kikristályosodott, demokratikus nem­zeti intézményekkel rendelkező históriai nép, nem nyújtja mindazon anyagi és erkölcsi erők teljességét, amelyekkel, egy idegen népeknek alávetett, önkén­tesen, vagy kényszerrel meghódolt, rabszolga nép soha­sem, hanem csakis egy, az államélet teljességében szuverén, független és szabad nép rendelkezhetik! ! ? ! A világháború e kérdésekre­­ összehasonlító pél­dázatokkal örökké maradandó választ adott... Megtanította a népeket, nemzeteket, azok felelős éi

Next