Egyetemi Lapok, 1918 (31. évfolyam, 12. szám)
1918-03-31 /12. szám
XXXI. évfolyam, 12. szám. Budapest, 1918. március 31. EGYETEMI LAPOK A BUDAPESTI EGYETEMI IFJÚSÁG HIVATALOS LAPJA MEGJELENIK HAVONTA KÉTSZER Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vill., Üllői út 4., I. emelet 3. ELŐFIZETÉSI Árak Egész évre.................................................10 korona. Fél évre.......................................................5 korona. Egyes szám ára.......................................50 fillér. ÜNNETI BESZJEJD Elmondta az egyetemi és főiskolai ifjúság 1918. március 15.-i országos ünnepségén Antal István, az Egyetemi Kör titkára. Magnifies Domine Rektor! Mélyen Tisztelt Ünneplő Közönség! Hét évtized örökké zölden, örökké üdén viruló lombozatát hullatja ,,az idő vén fája” arra a dicsőségben tündöklő napra, amelyben a nemzet egy évszázados, sötét, kietlen téli álomból felriadva, — szinte egyik percről a másikra ráeszmélt arra, hogy hiszen van, hogy hiszen él, hogy hiszen létezik, hogy hiszen csak aludott, — egy nehéz, borongós, sejtelmes álmot, hogy hiszen parlagon heverő őseréje és energiája nem emésztődött fel a sorvasztó tétlenségben, hanem munkára, tettre, alkotásra készen, még ellenállhatatlanabban, még pompásabban tündöklik a „világszabadság“ felkelő napjának isteni sugaraiban. Hét évtized eseményekben és alkotásokban gazdag történelme hervadhatatlan koszorút helyezett azokra a históriai emlékművekre, amelyek az ezeresztendős Magyarországot visszaadták saját magának, a történelem minden válságát bámulatraméltó ellenállóerővel átszenvedő magyar népet a magyar nemzetnek, évszázados, szerves közjogi fejlődés alapján kijegecesedett nemzeti alkotmányunkat, a kor uralkodóeszméjének, a demokrácia minden népeket, nemzeteket és társadalmakat átölelő eszményi gondolatának. Hálás kegyelettel fonjuk a babért azokra a homlokokra, amelyek, mint egy élni, hatni és alkotni akaró, — de a kiváltságok, a rabságok ellentéteit idegen hatalom járma alatt nyögő, tehetetlenségében és meddőségében csak panaszkodni tudó, a világtól, annak uralkodóeszméitől elzárkózó magyar nemzet feltámadásának, de egyben újjászületésének halhatatlan héroszai, a nemzetélet ragyogó Walhallájában, az utókor lelkében élik az örökkévalóság folyton változó, de elmúlhatatlan perceit. De míg kezeink az öröklét szimbólumát fonják, pillantásunk ama alkotásokra esik, amelyeket ők állítottak be a nemzeti élet kereteibe, azokra a megdöbbentően impozáns gránitoszlopokra, amelyek kilenc évszázad békés és harcos fejlődésében kiépített fundamentumokon, a jogfolytonosság és az alkotmányosság fundamentumán nyugodva, mai nemzeti és társadalmi létünk minden tényezőjét és alapfeltételét, függetlenségünk, szabad, biztos fejlődésünk bázisát — mint az uralkodó koreszmék minden biztosítékát tartják. Azokra az oszlopokra ,,amelyek mögül nemzetünk és alkotmányunik ellen indított összes támadásokat —• pusztán a törvénykönyv erkölcsi ereje által megacélosodott meztelen karral visszavertük, azokra az oszlopokra, amelyeken állva ma is — egy világkataklizma csapkodó tűzhullámai között megmentettük Magyarországot — a magyarságot, a magyar nemzeti eszményt — a világ szabad nemzetei és az egész istenítéletet szenvedő emberiség számára. Van-e fogalom az emberek gondolatvilágában, vane szó az emberek nyakán, amely méltóan tudná megörökíteni az utókor hálájának himnuszait — az előrelátó, a tetterés, a hajthatatlan, az önfeláldozó apák bölcsességéért; azokért a megvíhatatlan sáncokért, amelyekkel nemzeti létünket körülövezték, azokért a megtörhetetlen fegyverekért, amelyeket kezünkbe adtak, azokért az örökemlékű klasszikus élet és jogelvekért, amelyekkel lelkeinket a kétség és válság pillanataiban erősítették? ? Várjon, hol lenne ma Magyarország függetlensége, vele a dunai monarchia, vele Németország, vele a germán kultúra léte, jelene, jövője, hol a Galíciai határokon és az Isonzónál nem egy egységes, egy a jogegyenlőség és a nemzeti események izzó kohójában minden izében egybeforrott, sziklaszilárd nemzet áll, mely a saját és a népek szabadságának védelmére — úgy békében — mint háborúban mindenkoron készen állott? Várjon hol volnának ma a középhatalmak — diadalmas hadseregei, ha a végszükség pillanataiban egy független, egy évezredes múlttal és a történelem szerves fejlődésében kikristályosodott, demokratikus nemzeti intézményekkel rendelkező históriai nép, nem nyújtja mindazon anyagi és erkölcsi erők teljességét, amelyekkel, egy idegen népeknek alávetett, önkéntesen, vagy kényszerrel meghódolt, rabszolga nép sohasem, hanem csakis egy, az államélet teljességében szuverén, független és szabad nép rendelkezhetik! ! ? ! A világháború e kérdésekre összehasonlító példázatokkal örökké maradandó választ adott... Megtanította a népeket, nemzeteket, azok felelős éi