Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1964 (6. évfolyam, 1-35. szám

1964-01-11 / 1. szám

Nem az anyagiakon múlik B­­­feKM yT¥H 10­l Sok szó esik arról, hogy mi­lyen követelődzők vagyunk. .,nem tudjuk megbecsülni, milyen jó dolgunk van..” Mi, „mai fiatalok”. Ezért mielőtt bármit mon­danék, szeretném hangsúlyoz­ni, hogy amit ezúttal kérünk, nem anyagiakon múlik. Sok­kal jobban megbecsüljük az olcsón kapott kollégiumot, menzát és általában­ egyre ja­vuló életkörüményeinket, mint ahogy a felnőttek gon­dolják rólunk. De éppen ezért, ha az állam a legkomolyabb anyagi áldozatokat hozza ér­tünk, törődik velünk, adva van minden­eltétel, hogy jól érezzük magunkat. Ami hiányzik, azon segíteni lehet, emberséggel, jóakarattal. Megkapjuk reggelire a me­leg italt, néha kakaót, nagyon örülünk neki. De másra is szükségünk van. Hogy a bög­re is tiszta legyen, az étel ne hűljön ki. November 7-én éppen úgy lökik elénk a para­dicsomos káposztát, mint máskor. Ha valamelyikünk egy szalvétát kér, vagy ece­tet, vagy üres tálat, vagy akármilyen­­ egyszerű dolgot, többnyire rideg visszautasításban részesül. Nem kötelesek adni, tehát nem adnak. Van persze kivétel is: ked­ves, emberi bánásmód a men­zán, a tanulmányi osztályon, vagy a kollégiumban. Ennek a ritkaságnak jobban­ örülünk, mint a dupla adag húsnak. De hát miért ilyen ritka je­lenség ez? Példákat soroljak? Minden­ki tapasztalt ilyesmit eleget. Bürokratikus, merev eljárás következtében nem kapjuk meg ebédünket, napokig tartó kálváriajárás­­a csekkel, az utalvánnyal, végül a menza­jeggyel. Néha egy telefonbe­szélgetésen múlik, de mi len­ne, ha X elvtársnő hallgató kedvéért felhívjá Y elvtársat? „Ugyan, hogy képzelik ma­guk?” Beszélnem kell a kollégium­ról is, mert ez a legfájóbb. Többszáz fiú és lány lakik abban a diákotthonban, amelyben én. Hetekig tart ott,­ míg a portán fogadni kezdték a köszönésemet. Ez a légkör annál nehezebben elviselhető számomra, mert azelőtt a Ménesi úton laktam, tehát tu­dom, hogy valami más, em­berségesebb szellem is lehet­séges egy kollégiumban. Ott egy közösségnek voltam tag­ja, mely körülvett családias légkörével. Sokan laktunk egy-egy szobában, talán túl­­sokan is. Mégis nagyon jó volt. Az embernek vannak ba­rátai, akik hozzá hasonlóak, egészen közeliek. Aztán van egy tágabb közösség: a szoba. Mindenki másmilyen (éppen ez a jó benne), mégis egymás­hoz tartozunk. És van egy még tágabb kör: a kollégium. Az ember lemegy a társalgó­ba, vagy a konyhába és érzi maga körül a többieket, akik­hez szorosabban, vagy kevés­bé szorosan tartozik, érzi a sokféle emberi kapcsolat me­legét. Ez az embernek élet­­szükséglete. Nálunk ez nincs meg. Ta­lán azért is, mert a gyerekek kettesével laknak, ki-ki a ma­ga szobájában, senki mással nem tud kapcsolatba kerülni. Mikor a szobatársam egy hét­re hazautazott, úgy éreztem, magánzárkára ítéltek. Van az emeleten egy parányi tanuló­szoba, ahol lehetetlen tanul­ni, mert bömböl a rádió. Van egy mosdó, melynek elhanya­golt sivár állapota a legjobb kedvű embernek is szárnyát szegi. Hogy alakuljon ki ná­lunk közösség? Egy lány lázasan fekszik, senki sem főz neki egy csé­sze teát. Szobatársa reggel bement az egyetemre, egyedi­ maradt. Senki nem tud róla, nem is tudhat arról, ami szobája aj­taján belül történik. Ételhez nem jut, mert nem tud lemen­ni a menzára. Végül felöltö­zött és bement az egyetemre 38 fokos lázzal. Nem volna szabad, hogy így éljenek a fiúk, lányok, mikor másképp is lehetne. A mi kollégiumunkban kü­lönösen sok az „erköcsi prob­léma”. Nem akarok senkit fe­hérre mosdatni, de úgy érzem, ez sem véletlen. Ennyire ma­gukra hagyott, emberi bánás­módban ennyire nem részesü­lő, ilyen sivár környezetben élő, a közösség melegét soha­sem érző fiatal, ha csak nem nagyon erős, könnyen eltéved. A szocializmus nemcsak azt jelenti, hogy jobbá válnak a külső életkörülmények. Élni is emberibben kellene. Cs. J. if*tjjj, * msr te (Folytatás a 4. oldalról.) Jött rá a képről. De most mintha hiányzott volna belőlük a döbbenet. Csak valami mély, megfoghatatlan szomorúság áradt a szemek­ből felé. v-Jóvátenni mindent. Jóvá, de hogyan? Ha gyerek lenne, a fiává fogadná. Már nem gye­rek. Könyörögve nézett a zöldeskék szemekbe. — Adj tanácsot, Klári! Maga sem tudta, hogy hangosan , beszél. Azt sem vette észre, hogy valaki közeledik a fo­lyosón. „ . — A halál nem old meg semmit. Csak az teheti jóvá a hibát, aki él! • ... él! — visszhangzott a folyosó. Ez nem az ő hangja volt. Riadtan fordult hátra. Ki az, aki kileste a titkát? Sápadtan állt vele szemben a fiú. Mint aki a vérével az életéből is adott egy részt. Le akarta hajtani a fejét, hogy kerülje a fiú tekintetét, de a vádirat most nem a bírói pul­pituson feküdt. Meglepődött, hogy állja a tekintetét. Talán azért, mert a két szem nem vádirat? Vagy ... az is lehet, hogy nem gyáva már? Kérdezni kellene: mi van Klárival? Látta? Él? A fiú megelőzte. — Elaludt. Aki alszik, él! — ujjongott belül. A fiú vére megmentette. Az övé nem egyezett. Láng Jó­zsef fiáé . . . igen. A fiú melléje­ lépett s a vállára tette a ke­zét. — Menjünk... Odakinn az utcán most futott végig a fény a hosszú lámpasoron. Villódzása árnyékokat vetett a kórházi folyosó falára. nyilvánul meg szocialista jogrendszerünk két, alapvető kódexe, az 1959-ben készült Polgári Törvénykönyv és az 1961-ben megalkotott Büntető­törvénykönyv iránt. A Demok­ratikus Jogászok Nemzetközi Szövetségének lapja 1964. évi első számát teljes egészében a két magyar törvénykönyv is­mertetésének szenteli. Izotóplaboratóriumot szerel­tek fel Mosonmagyaróvárott, az agrártudományi főiskolán. A P—32 izotóp segítségével n­övények gyökereinek növeke­dését, s a különböző talajréte­gekbe való behatolását figyelik meg. MIRE JÓ A LOGIKA ? Az Egyetemi Lapok 1963. december 14-i számában az első oldal elején a következő kérdés található: „Mire jó a logika?” A kérdést azok az el­ső éves jogászok teszik fel, akik „jogászlogikát” vártak. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a gondolkodás formái, törvényei, műveletei minden ember gondolkodásá­ban egyformák, egyaránt ér­vényesülnek a különböző szí­nű emberek, de a férfiak és a nők gondolkodásában is , éppen ezért foglalkozási ágak­ként sem különböznek egy­mástól. Az orvos, a mérnök, a jogász, a tanár, a gyári munkás, a földművelő paraszt stb. gondolkodásában egyaránt fogalmak, ítéletek, következ­tetések kapcsolódnak egymás­sal. A jogi gyakorlatban részt­vevő jogászok és nem jogászok gondolkodását ugyanazok a törvények szabályozzák, s a jogásznak ismernie kell nem csupán a saját gondolkodását, hanem azokét is, akik­kel hi­vatásuk gyakorlásakor érint­kezik, s sit­knek nincs ,,jogászlogikájuk". Lehet a „jogászlogikát” azonban úgy is értelmezni, hogy az oktató a jogászképzés sajátosságait veszi figyelembe, s ezt a felvetett kérdés alap­ján meg is kell tenni. A „jo­­gászlogista” azonban az utóbbi értelemben kidolgozatlan, amit az a tény is mutat, hogy a külföldi szakemberképzésben is úgy értelmezik, hogy a pél­daanyagot a jogi tárgyak anyagaiból kell válogatni. Ez a lehetőség is azonban korlá­tozott, mert az első éves jo­gász az első félévben még nem rendelkezik olyan ismeretek­kel, amelyeket elsajátítani jött az egyetemre, ezért az érettsé­­gi anyagából kell főleg a pél­dákat összeválogatni. Ahhoz, hogy a szóban forgó tárgyat úgy lehessen oktatni, hogy az már elsajátított jogi,­ ismere­tekre támaszkodhasson, maga­sabb évfolyamon kell előadni, logikai gyakorlatokkal össze­kapcsolva. Ezen túlmenően azonban a logikusoknak ki kell dolgozniuk azokat a problémákat, amelyek a gon­dolkodás egyetemes vonásai, mellett azoknak az egyes szak­területeken való sajátos meg­nyilvánulásának tulajdonsá­gait érintik. Ezek a feladatok még megoldatlanok, s ezért a logika oktatásában is legfel­jebb egyéni kísérletek lehet­ségesek, pl. egyes fejezeteket részletesebben, másokat kevés­bé részletesebben előadni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az első éves jogász hall­gatók egy része nem vette komolyan a tanulmányait, értésére adta előadójának, hogy ■ csupán , ,melléktárgy­ról” van szó, s ezért az előadásokon a számá­ra közömbös tananyag­ helyett inkább a „fő tárgyakból” írandó zárthelyikre készül. Így fordulhatott elő, hogy egyesek felelőtlenül azt állították, hogy a kollokvium tárgya az előadások anyaga, írott jegy­zet nélkül, mert ha figyeltek volna, vagy az előadásokon, megjelentek volna, akkor ilyet nem állíthatnának. Ezzel kap­csolatban ki kell jelentenem, hogy a­­tanév kezdetekor a jegyzetek címét pontosan meg­adtam, s a beszerezhető for­rásmunkákat nem titkoltam el. Arra azonban­­felhívtam a figyelmet, hogy előadásokra járni kell, mert a tananyagot a vizsgán aszerint követeljük, s a jegyzetből ezért ezek a részek szükségesek. Az elmondottak azonban egyes hallgatókra vonatkoz­nak, hisz a többség a szóban­­forgó jegyzeteket megvásárol­ta, s örömmel tapasztaltam, hogy ezen túlmenően egyesek megvásárolták Klaus magya­rul megjelent, munkáját is, konzultáción is felkerestek. Valóban kisebb­ lenne az első éves jogászok logika-problé­mája, ha nem csupán a vizs­gaidőszakot fordítanák a­­fal-­ készülésre. Dr. Szigetvári Sándor dialektikus materializmus, és logika tanszék Képtelen képzelődés Népes ilyentájt az olvasó­terem, egyetemisták tartják megszállva. De ott, az az is­merős fej... hisz ő már, vagy öt éve kiváltotta a diplomát, mit kereshet most itt, köny­vekkel és jegyzetekkel elbari­­kádozva. — Szervusz. — Szervusz. — Te meg mit művelsz itt? — Kukoricát silózok. Süket — Pszt! — A sziszegés a pulpitusról jött, a szemüveges felvigyázótól. Kimentünk a folyosóra, rágyújtottunk. — Mizujs? — Azujs, hogy ősztől egye­temi oktató vagyok. — S most azért magolsz? — Hát persze, apámfia. Rámnyomták­ a levelezőket, magyar irodalomból vizsgázta­tom a népet. És szembe kel­lett néznem a ténnyel, hogy egy csomó mindent tökélete­sen elfelejtettem. Most kép­zeld el! Csendben szívtuk cigaret­táinkat és közben megpróbál­tam elképzelni. Belép a vizsgázó. — Húzzon kérem egy té­telt! • A hallgató húz. Megremegő hangon. — Janus Pannonius. ,4 vizsgáztató is összerez­zen kissé, merthogy ezt a részt átlapozta. Homlokán ap­ró verítékcseppek jelennek meg. Két fehér ábrázat látha­tó egymással szemben. Végre az ifjabbik sápadt­ arc elkezdi: — A magyar humanizmus legnagyobb költője, Csermi­­czei János 1434-ben született.. — Amikor már, vagy ötödször mondja, hogy Csezmiczei, a vizsgáztató maró gúnnyal közbeszól — Jó, jó fiatal barátom, ez mind szép, amit maga Csezmi­­czeiről mond, de mikor óhajt rátérni Janus Pannoniusra? A felelőben bennszorul a szó. Csak nagysokára dadog­ja: — Viccelni tetszik, tanár úr? A kettő ugyanaz. — Tényleg? Ne mondja! — hajol előre az oktató érdeklő­déssel, aztán észreveszi magát. — Hát persze, persze. Tér­jen át költészetére. A felelő áttér. Mondja, hogy Gyászdal anyjának, Barbará­nak halálára, Pannónia dicsé­rete, Névváltoztatásairól, és így tovább. A vizsgáztató szorgal­masan jegyzetel. Csak a csöndre kapja fel a fejét. — Befejezte, kérem? S a bólintásra ő ke­zdi: — Ez bizony kevés fiatal barátom. Janus Pannonius költészetéről többet illik tud­ni. — De tanár úr, én azt hi­szem mindent elmondtam. — Hahá, azt maga csak gondolja. A diák: — Talán­­tessék szí­ves elmondani,­­ ami kimaradt. A tanár: — Micsoda? Vizs­gázni jött, vagy előadást hall­gatni? És dohogva beírja az elég­ségest. Délután a diák rohan a Széchenyi könyvtárba, kéri a Magyar irodalom a humaniz­mus korában című művet. — Nincsen több példány — kapja vissza a kérőlapot. Ép­pen most adtam ki az utol­sót, ott olvassák, ni. A diák odanéz és vizsgázta­tóját látja maga előtt. Eddig ragadott el a képze­let, amikor a cigaretta végé­hez értünk. .Befelé menet az olvasóterem ajtajában meg­kérdeztem ismerősömtől: — Melyik részből vizsgáz­tatsz? — Az egészből öregem. Az ősköltészettől Baranyi Fe­­rencig. —■ És kérdezed Csezmiczei­t is? — Csezmiczei, Csezmiczei.. a Csezmiczei? á. j. A román egyetemekről jelentik: Nyelvi és irodalmi tanfolyamok 80 országban A bukaresti Központi­­Egye­temi Könyvtár csaknem min­den hónapban számos román nyelvi és irodalmi kéziköny­vet, nyelvészeti tanulmányt, a Román Népköztársaságra vo­natkozó történelmi és földraj­zi közleményt, szövegfelvételt és román zeneművet küld szét a világba többek között Ber­linbe, Bratislavába, Brüsszel­be, Budapestre, Buenos Aires­­be, Krakkóba, Havannába, Helsinkibe, Kijevbe, Lipcsébe, Londonba, Moszkvába, Párizs­ba, Pekingbe, Prágába, Rómá­ba, Torinóba, Bécsbe. Ezeket a munkákat akadé­mikusok és egyetemi tanárok állítják össze; a küldeménye­ket a világ 80 országában mű­ködő romanisztikai tanszékek­nek küldik, ahol a román nyelvet és irodalmat is tanul­mányozzák. Ezenkívül több tanársegéd és előadó tart román nyelvi és irodalmi előadásokat a fentebb említett városok egyetemein. Az 1962—63. tanévben példá­ul az ausztriai, bulgáriai, kínai népköztársaságbeli franciaor­szági, német szövetségi köz­­társaságbeli és lengyelországi egyetemeken a román nyelvi és irodalmi kurzusokat román professzorok tartották. Az elkövetkezendő években hasonlóképpen a román felső­oktatás szaktanárai fogják tar­tani a román nyelvi és irodal­mi előadásokat az angliai és olaszországi, valamint más or­szágbeli egyetemeken szerte a világon. Két nagy román matematikus A román tudományos élet az utóbbi napokban emlékezett Gheorghe Titeica és Dimitrie Pompeiu-ra, a két nagy tudós­ra, akik 90 évvel ezelőtt ala­pították meg a Román Mate­­­matikai Iskolát. Gh. Titeica 1899-ben, Párizs­ban dolgozta ki doktori érteke­zését G. Arboux-nak, a nagy geometrikusnak az irányításá­val és olyan értekezést írt, amely a modern geometria új ágának a kialakításához veze­tett. A különböző országok nagy matematikusaihoz hason­lóan, Gh. Titeica tökéletesí­tette a felületek deformáció­jának komplex tanulmányozá­sát, és ezen a téren voltak a legjelentősebbek tudományos eredményei. Dimitrie Pompeiu — analiti­kus, mind felfogásában, mind módszereiben — már 1905-ben, tehát Henri Poincaré előtt, doktori értekezést írt az ana­­lít­ikai függvények kontinuitá­sáról és ezzel jelentős ered­­­ményt ért el a matematika történetében. 1912-ben pedig ugyancsak ő fejtette ki az au­­reláris deriváció fogalmát, s ezzel annak széles körű alkal­mazást biztosított az analiti­kus matematikában. Gheorghe Titeica és Dimitrie Pompeiu a bukaresti egyetem tanára volt. Tudományos te­kintélyük sok kiváló hallgatót vonzott köréjük s ezek közül olyan matematikusok kerültek ki mint Grigoie Moisil, Miron Niculescu, N. Teodorescu, Gh. Mihoc, Gh. Calugareanu és mások. A két­ nagy mester tanítvá­nyai, illetőleg sok más fiatal tudományos kutató képviselik ma a román matematikai isko­lát. Az utóbbi években kifejtett munkásságuk nyomán mind a hagyományos matematika te­rén, mind a függvényanalízis, az automatikus mechanizmus, a valószínűségszámítás terü­letén a matematika tudomá­nya új fejlődési korszakába lépett Romániában. Egyetemisták, úttörők és az Erzsébet-híd A cím talán kissé szokatlan és magyarázatot igényel. Az egyetemisták; a bölcsészkari III/8-as csoport tagjai; az út­törők; a Kilián György csa­pat. S hogy miként tartozik ide az épülő új híd? Azonnal­­meg­értjük, ha ellátogatunk az Irá­nyi utcai fiúkhoz. — A múltkoriban jártak ná­lunk az UVATERV mérnökei — meséli Mészáros Gábor, s a Medve őrs tagjai élénk figye­lemmel hallgatják. Hogy is ne ragadná meg 10—12 éves fiúk képzeletét ez az izgalmas téma: milyen körülmények között robbant fel a régi híd, hogyan épül az új? Egyik zaj a régiről készít albumot, másik az épülő híd­ról, sétákat tesznek, figyelik a gyorsan haladó munkát. Ma­kettet is készítenek az UVA­TERV segítségével. Emlék­táblával örökítik meg az eljö­vendő úttörőnemzedékek szá­mára, hogy mennyi vasat gyűj­töttek a budapesti úttörők. — Kaptunk egy kábelrészt az új hídról — szalad be az egyik fiú, s a többiek máris körű'-'f­iák, nézegetik. — Mennyi drót van benne! — csodálkoznak a gyerekek. Élénk az úttörőélet ebben az iskolában. S mi a vélemény az egyetemistákról? Erről beszél­gettünk Bozzdi Ottó csapatve­zetővel. — Elégedett vagyok az egye­temistákkal. A csapat munká­ja jó, csak azt sajnálom, hogy nem szeptemberben kezdtük el a munkát. (A III 3-as csapat ugyanis az Ady Endre úti is­kolában kezdte a gyakorlatot, de ezt a munkát nem sikerült összehangolni.) — Az úttörők hogyan véle­kednek az egyetemistákról? — Érdeklődnek az­­egyete­misták iránt, szeretik őket, szívesen fogadják a tőlük ka­pott feladatokat. — És milyen feladatokat kaptak az egyetemistáktól? — Belvárosi sétákat szer­veznek, s ezeken a nevezete­sebb műemlékeket lehet majd megtekinteni. Szombaton volt az első vetélkedő, az egyik rajjal farsangi, másikkal a tá­bortűz körül tartandó rendez­­vényre készülnek. Az egyete­misták vasárnaponként kirán­dulást szereveznek a környező hegyekbe, és faliújságot díszí­tenek az úttörőkkel. Színes az úttörőélet, az egyetemisták is úgy érzik, szükség van rájuk. Remélem a riportból kitű­nik a jó tapasztalat: a III. évesek úttörő és KISZ-gyakor­­lása így is sikerülhet. Tudom, sokan panaszkodnak, hogy nincs ránk szükség, nem min­denütt sikerült még megolda­ni a problémákat, de mint a példa is mutatja, lehet ez más­képp is! Lehet úgy, hogy mind az úttörők, mind az egyete­misták sok maradandó él­ményt s természetesen sok ta­pasztalatot szerezzenek. Somlósi Antónia i*n*m

Next