Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1964 (6. évfolyam, 1-35. szám
1964-01-11 / 1. szám
Nem az anyagiakon múlik BfeKM yT¥H 10l Sok szó esik arról, hogy milyen követelődzők vagyunk. .,nem tudjuk megbecsülni, milyen jó dolgunk van..” Mi, „mai fiatalok”. Ezért mielőtt bármit mondanék, szeretném hangsúlyozni, hogy amit ezúttal kérünk, nem anyagiakon múlik. Sokkal jobban megbecsüljük az olcsón kapott kollégiumot, menzát és általában egyre javuló életkörüményeinket, mint ahogy a felnőttek gondolják rólunk. De éppen ezért, ha az állam a legkomolyabb anyagi áldozatokat hozza értünk, törődik velünk, adva van mindeneltétel, hogy jól érezzük magunkat. Ami hiányzik, azon segíteni lehet, emberséggel, jóakarattal. Megkapjuk reggelire a meleg italt, néha kakaót, nagyon örülünk neki. De másra is szükségünk van. Hogy a bögre is tiszta legyen, az étel ne hűljön ki. November 7-én éppen úgy lökik elénk a paradicsomos káposztát, mint máskor. Ha valamelyikünk egy szalvétát kér, vagy ecetet, vagy üres tálat, vagy akármilyen egyszerű dolgot, többnyire rideg visszautasításban részesül. Nem kötelesek adni, tehát nem adnak. Van persze kivétel is: kedves, emberi bánásmód a menzán, a tanulmányi osztályon, vagy a kollégiumban. Ennek a ritkaságnak jobban örülünk, mint a dupla adag húsnak. De hát miért ilyen ritka jelenség ez? Példákat soroljak? Mindenki tapasztalt ilyesmit eleget. Bürokratikus, merev eljárás következtében nem kapjuk meg ebédünket, napokig tartó kálváriajárása csekkel, az utalvánnyal, végül a menzajeggyel. Néha egy telefonbeszélgetésen múlik, de mi lenne, ha X elvtársnő hallgató kedvéért felhívjá Y elvtársat? „Ugyan, hogy képzelik maguk?” Beszélnem kell a kollégiumról is, mert ez a legfájóbb. Többszáz fiú és lány lakik abban a diákotthonban, amelyben én. Hetekig tart ott, míg a portán fogadni kezdték a köszönésemet. Ez a légkör annál nehezebben elviselhető számomra, mert azelőtt a Ménesi úton laktam, tehát tudom, hogy valami más, emberségesebb szellem is lehetséges egy kollégiumban. Ott egy közösségnek voltam tagja, mely körülvett családias légkörével. Sokan laktunk egy-egy szobában, talán túlsokan is. Mégis nagyon jó volt. Az embernek vannak barátai, akik hozzá hasonlóak, egészen közeliek. Aztán van egy tágabb közösség: a szoba. Mindenki másmilyen (éppen ez a jó benne), mégis egymáshoz tartozunk. És van egy még tágabb kör: a kollégium. Az ember lemegy a társalgóba, vagy a konyhába és érzi maga körül a többieket, akikhez szorosabban, vagy kevésbé szorosan tartozik, érzi a sokféle emberi kapcsolat melegét. Ez az embernek életszükséglete. Nálunk ez nincs meg. Talán azért is, mert a gyerekek kettesével laknak, ki-ki a maga szobájában, senki mással nem tud kapcsolatba kerülni. Mikor a szobatársam egy hétre hazautazott, úgy éreztem, magánzárkára ítéltek. Van az emeleten egy parányi tanulószoba, ahol lehetetlen tanulni, mert bömböl a rádió. Van egy mosdó, melynek elhanyagolt sivár állapota a legjobb kedvű embernek is szárnyát szegi. Hogy alakuljon ki nálunk közösség? Egy lány lázasan fekszik, senki sem főz neki egy csésze teát. Szobatársa reggel bement az egyetemre, egyedi maradt. Senki nem tud róla, nem is tudhat arról, ami szobája ajtaján belül történik. Ételhez nem jut, mert nem tud lemenni a menzára. Végül felöltözött és bement az egyetemre 38 fokos lázzal. Nem volna szabad, hogy így éljenek a fiúk, lányok, mikor másképp is lehetne. A mi kollégiumunkban különösen sok az „erköcsi probléma”. Nem akarok senkit fehérre mosdatni, de úgy érzem, ez sem véletlen. Ennyire magukra hagyott, emberi bánásmódban ennyire nem részesülő, ilyen sivár környezetben élő, a közösség melegét sohasem érző fiatal, ha csak nem nagyon erős, könnyen eltéved. A szocializmus nemcsak azt jelenti, hogy jobbá válnak a külső életkörülmények. Élni is emberibben kellene. Cs. J. if*tjjj, * msr te (Folytatás a 4. oldalról.) Jött rá a képről. De most mintha hiányzott volna belőlük a döbbenet. Csak valami mély, megfoghatatlan szomorúság áradt a szemekből felé. v-Jóvátenni mindent. Jóvá, de hogyan? Ha gyerek lenne, a fiává fogadná. Már nem gyerek. Könyörögve nézett a zöldeskék szemekbe. — Adj tanácsot, Klári! Maga sem tudta, hogy hangosan , beszél. Azt sem vette észre, hogy valaki közeledik a folyosón. „ . — A halál nem old meg semmit. Csak az teheti jóvá a hibát, aki él! • ... él! — visszhangzott a folyosó. Ez nem az ő hangja volt. Riadtan fordult hátra. Ki az, aki kileste a titkát? Sápadtan állt vele szemben a fiú. Mint aki a vérével az életéből is adott egy részt. Le akarta hajtani a fejét, hogy kerülje a fiú tekintetét, de a vádirat most nem a bírói pulpituson feküdt. Meglepődött, hogy állja a tekintetét. Talán azért, mert a két szem nem vádirat? Vagy ... az is lehet, hogy nem gyáva már? Kérdezni kellene: mi van Klárival? Látta? Él? A fiú megelőzte. — Elaludt. Aki alszik, él! — ujjongott belül. A fiú vére megmentette. Az övé nem egyezett. Láng József fiáé . . . igen. A fiú melléje lépett s a vállára tette a kezét. — Menjünk... Odakinn az utcán most futott végig a fény a hosszú lámpasoron. Villódzása árnyékokat vetett a kórházi folyosó falára. nyilvánul meg szocialista jogrendszerünk két, alapvető kódexe, az 1959-ben készült Polgári Törvénykönyv és az 1961-ben megalkotott Büntetőtörvénykönyv iránt. A Demokratikus Jogászok Nemzetközi Szövetségének lapja 1964. évi első számát teljes egészében a két magyar törvénykönyv ismertetésének szenteli. Izotóplaboratóriumot szereltek fel Mosonmagyaróvárott, az agrártudományi főiskolán. A P—32 izotóp segítségével növények gyökereinek növekedését, s a különböző talajrétegekbe való behatolását figyelik meg. MIRE JÓ A LOGIKA ? Az Egyetemi Lapok 1963. december 14-i számában az első oldal elején a következő kérdés található: „Mire jó a logika?” A kérdést azok az első éves jogászok teszik fel, akik „jogászlogikát” vártak. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a gondolkodás formái, törvényei, műveletei minden ember gondolkodásában egyformák, egyaránt érvényesülnek a különböző színű emberek, de a férfiak és a nők gondolkodásában is , éppen ezért foglalkozási ágakként sem különböznek egymástól. Az orvos, a mérnök, a jogász, a tanár, a gyári munkás, a földművelő paraszt stb. gondolkodásában egyaránt fogalmak, ítéletek, következtetések kapcsolódnak egymással. A jogi gyakorlatban résztvevő jogászok és nem jogászok gondolkodását ugyanazok a törvények szabályozzák, s a jogásznak ismernie kell nem csupán a saját gondolkodását, hanem azokét is, akikkel hivatásuk gyakorlásakor érintkezik, s sitknek nincs ,,jogászlogikájuk". Lehet a „jogászlogikát” azonban úgy is értelmezni, hogy az oktató a jogászképzés sajátosságait veszi figyelembe, s ezt a felvetett kérdés alapján meg is kell tenni. A „jogászlogista” azonban az utóbbi értelemben kidolgozatlan, amit az a tény is mutat, hogy a külföldi szakemberképzésben is úgy értelmezik, hogy a példaanyagot a jogi tárgyak anyagaiból kell válogatni. Ez a lehetőség is azonban korlátozott, mert az első éves jogász az első félévben még nem rendelkezik olyan ismeretekkel, amelyeket elsajátítani jött az egyetemre, ezért az érettségi anyagából kell főleg a példákat összeválogatni. Ahhoz, hogy a szóban forgó tárgyat úgy lehessen oktatni, hogy az már elsajátított jogi, ismeretekre támaszkodhasson, magasabb évfolyamon kell előadni, logikai gyakorlatokkal összekapcsolva. Ezen túlmenően azonban a logikusoknak ki kell dolgozniuk azokat a problémákat, amelyek a gondolkodás egyetemes vonásai, mellett azoknak az egyes szakterületeken való sajátos megnyilvánulásának tulajdonságait érintik. Ezek a feladatok még megoldatlanok, s ezért a logika oktatásában is legfeljebb egyéni kísérletek lehetségesek, pl. egyes fejezeteket részletesebben, másokat kevésbé részletesebben előadni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az első éves jogász hallgatók egy része nem vette komolyan a tanulmányait, értésére adta előadójának, hogy ■ csupán , ,melléktárgyról” van szó, s ezért az előadásokon a számára közömbös tananyag helyett inkább a „fő tárgyakból” írandó zárthelyikre készül. Így fordulhatott elő, hogy egyesek felelőtlenül azt állították, hogy a kollokvium tárgya az előadások anyaga, írott jegyzet nélkül, mert ha figyeltek volna, vagy az előadásokon, megjelentek volna, akkor ilyet nem állíthatnának. Ezzel kapcsolatban ki kell jelentenem, hogy atanév kezdetekor a jegyzetek címét pontosan megadtam, s a beszerezhető forrásmunkákat nem titkoltam el. Arra azonbanfelhívtam a figyelmet, hogy előadásokra járni kell, mert a tananyagot a vizsgán aszerint követeljük, s a jegyzetből ezért ezek a részek szükségesek. Az elmondottak azonban egyes hallgatókra vonatkoznak, hisz a többség a szóbanforgó jegyzeteket megvásárolta, s örömmel tapasztaltam, hogy ezen túlmenően egyesek megvásárolták Klaus magyarul megjelent, munkáját is, konzultáción is felkerestek. Valóban kisebb lenne az első éves jogászok logika-problémája, ha nem csupán a vizsgaidőszakot fordítanák afal- készülésre. Dr. Szigetvári Sándor dialektikus materializmus, és logika tanszék Képtelen képzelődés Népes ilyentájt az olvasóterem, egyetemisták tartják megszállva. De ott, az az ismerős fej... hisz ő már, vagy öt éve kiváltotta a diplomát, mit kereshet most itt, könyvekkel és jegyzetekkel elbarikádozva. — Szervusz. — Szervusz. — Te meg mit művelsz itt? — Kukoricát silózok. Süket — Pszt! — A sziszegés a pulpitusról jött, a szemüveges felvigyázótól. Kimentünk a folyosóra, rágyújtottunk. — Mizujs? — Azujs, hogy ősztől egyetemi oktató vagyok. — S most azért magolsz? — Hát persze, apámfia. Rámnyomták a levelezőket, magyar irodalomból vizsgáztatom a népet. És szembe kellett néznem a ténnyel, hogy egy csomó mindent tökéletesen elfelejtettem. Most képzeld el! Csendben szívtuk cigarettáinkat és közben megpróbáltam elképzelni. Belép a vizsgázó. — Húzzon kérem egy tételt! • A hallgató húz. Megremegő hangon. — Janus Pannonius. ,4 vizsgáztató is összerezzen kissé, merthogy ezt a részt átlapozta. Homlokán apró verítékcseppek jelennek meg. Két fehér ábrázat látható egymással szemben. Végre az ifjabbik sápadt arc elkezdi: — A magyar humanizmus legnagyobb költője, Csermiczei János 1434-ben született.. — Amikor már, vagy ötödször mondja, hogy Csezmiczei, a vizsgáztató maró gúnnyal közbeszól — Jó, jó fiatal barátom, ez mind szép, amit maga Csezmiczeiről mond, de mikor óhajt rátérni Janus Pannoniusra? A felelőben bennszorul a szó. Csak nagysokára dadogja: — Viccelni tetszik, tanár úr? A kettő ugyanaz. — Tényleg? Ne mondja! — hajol előre az oktató érdeklődéssel, aztán észreveszi magát. — Hát persze, persze. Térjen át költészetére. A felelő áttér. Mondja, hogy Gyászdal anyjának, Barbarának halálára, Pannónia dicsérete, Névváltoztatásairól, és így tovább. A vizsgáztató szorgalmasan jegyzetel. Csak a csöndre kapja fel a fejét. — Befejezte, kérem? S a bólintásra ő kezdi: — Ez bizony kevés fiatal barátom. Janus Pannonius költészetéről többet illik tudni. — De tanár úr, én azt hiszem mindent elmondtam. — Hahá, azt maga csak gondolja. A diák: — Talántessék szíves elmondani, ami kimaradt. A tanár: — Micsoda? Vizsgázni jött, vagy előadást hallgatni? És dohogva beírja az elégségest. Délután a diák rohan a Széchenyi könyvtárba, kéri a Magyar irodalom a humanizmus korában című művet. — Nincsen több példány — kapja vissza a kérőlapot. Éppen most adtam ki az utolsót, ott olvassák, ni. A diák odanéz és vizsgáztatóját látja maga előtt. Eddig ragadott el a képzelet, amikor a cigaretta végéhez értünk. .Befelé menet az olvasóterem ajtajában megkérdeztem ismerősömtől: — Melyik részből vizsgáztatsz? — Az egészből öregem. Az ősköltészettől Baranyi Ferencig. —■ És kérdezed Csezmiczeit is? — Csezmiczei, Csezmiczei.. a Csezmiczei? á. j. A román egyetemekről jelentik: Nyelvi és irodalmi tanfolyamok 80 országban A bukaresti KözpontiEgyetemi Könyvtár csaknem minden hónapban számos román nyelvi és irodalmi kézikönyvet, nyelvészeti tanulmányt, a Román Népköztársaságra vonatkozó történelmi és földrajzi közleményt, szövegfelvételt és román zeneművet küld szét a világba többek között Berlinbe, Bratislavába, Brüsszelbe, Budapestre, Buenos Airesbe, Krakkóba, Havannába, Helsinkibe, Kijevbe, Lipcsébe, Londonba, Moszkvába, Párizsba, Pekingbe, Prágába, Rómába, Torinóba, Bécsbe. Ezeket a munkákat akadémikusok és egyetemi tanárok állítják össze; a küldeményeket a világ 80 országában működő romanisztikai tanszékeknek küldik, ahol a román nyelvet és irodalmat is tanulmányozzák. Ezenkívül több tanársegéd és előadó tart román nyelvi és irodalmi előadásokat a fentebb említett városok egyetemein. Az 1962—63. tanévben például az ausztriai, bulgáriai, kínai népköztársaságbeli franciaországi, német szövetségi köztársaságbeli és lengyelországi egyetemeken a román nyelvi és irodalmi kurzusokat román professzorok tartották. Az elkövetkezendő években hasonlóképpen a román felsőoktatás szaktanárai fogják tartani a román nyelvi és irodalmi előadásokat az angliai és olaszországi, valamint más országbeli egyetemeken szerte a világon. Két nagy román matematikus A román tudományos élet az utóbbi napokban emlékezett Gheorghe Titeica és Dimitrie Pompeiu-ra, a két nagy tudósra, akik 90 évvel ezelőtt alapították meg a Román Matematikai Iskolát. Gh. Titeica 1899-ben, Párizsban dolgozta ki doktori értekezését G. Arboux-nak, a nagy geometrikusnak az irányításával és olyan értekezést írt, amely a modern geometria új ágának a kialakításához vezetett. A különböző országok nagy matematikusaihoz hasonlóan, Gh. Titeica tökéletesítette a felületek deformációjának komplex tanulmányozását, és ezen a téren voltak a legjelentősebbek tudományos eredményei. Dimitrie Pompeiu — analitikus, mind felfogásában, mind módszereiben — már 1905-ben, tehát Henri Poincaré előtt, doktori értekezést írt az analítikai függvények kontinuitásáról és ezzel jelentős eredményt ért el a matematika történetében. 1912-ben pedig ugyancsak ő fejtette ki az aureláris deriváció fogalmát, s ezzel annak széles körű alkalmazást biztosított az analitikus matematikában. Gheorghe Titeica és Dimitrie Pompeiu a bukaresti egyetem tanára volt. Tudományos tekintélyük sok kiváló hallgatót vonzott köréjük s ezek közül olyan matematikusok kerültek ki mint Grigoie Moisil, Miron Niculescu, N. Teodorescu, Gh. Mihoc, Gh. Calugareanu és mások. A két nagy mester tanítványai, illetőleg sok más fiatal tudományos kutató képviselik ma a román matematikai iskolát. Az utóbbi években kifejtett munkásságuk nyomán mind a hagyományos matematika terén, mind a függvényanalízis, az automatikus mechanizmus, a valószínűségszámítás területén a matematika tudománya új fejlődési korszakába lépett Romániában. Egyetemisták, úttörők és az Erzsébet-híd A cím talán kissé szokatlan és magyarázatot igényel. Az egyetemisták; a bölcsészkari III/8-as csoport tagjai; az úttörők; a Kilián György csapat. S hogy miként tartozik ide az épülő új híd? Azonnalmegértjük, ha ellátogatunk az Irányi utcai fiúkhoz. — A múltkoriban jártak nálunk az UVATERV mérnökei — meséli Mészáros Gábor, s a Medve őrs tagjai élénk figyelemmel hallgatják. Hogy is ne ragadná meg 10—12 éves fiúk képzeletét ez az izgalmas téma: milyen körülmények között robbant fel a régi híd, hogyan épül az új? Egyik zaj a régiről készít albumot, másik az épülő hídról, sétákat tesznek, figyelik a gyorsan haladó munkát. Makettet is készítenek az UVATERV segítségével. Emléktáblával örökítik meg az eljövendő úttörőnemzedékek számára, hogy mennyi vasat gyűjtöttek a budapesti úttörők. — Kaptunk egy kábelrészt az új hídról — szalad be az egyik fiú, s a többiek máris körű'-'fiák, nézegetik. — Mennyi drót van benne! — csodálkoznak a gyerekek. Élénk az úttörőélet ebben az iskolában. S mi a vélemény az egyetemistákról? Erről beszélgettünk Bozzdi Ottó csapatvezetővel. — Elégedett vagyok az egyetemistákkal. A csapat munkája jó, csak azt sajnálom, hogy nem szeptemberben kezdtük el a munkát. (A III 3-as csapat ugyanis az Ady Endre úti iskolában kezdte a gyakorlatot, de ezt a munkát nem sikerült összehangolni.) — Az úttörők hogyan vélekednek az egyetemistákról? — Érdeklődnek azegyetemisták iránt, szeretik őket, szívesen fogadják a tőlük kapott feladatokat. — És milyen feladatokat kaptak az egyetemistáktól? — Belvárosi sétákat szerveznek, s ezeken a nevezetesebb műemlékeket lehet majd megtekinteni. Szombaton volt az első vetélkedő, az egyik rajjal farsangi, másikkal a tábortűz körül tartandó rendezvényre készülnek. Az egyetemisták vasárnaponként kirándulást szereveznek a környező hegyekbe, és faliújságot díszítenek az úttörőkkel. Színes az úttörőélet, az egyetemisták is úgy érzik, szükség van rájuk. Remélem a riportból kitűnik a jó tapasztalat: a III. évesek úttörő és KISZ-gyakorlása így is sikerülhet. Tudom, sokan panaszkodnak, hogy nincs ránk szükség, nem mindenütt sikerült még megoldani a problémákat, de mint a példa is mutatja, lehet ez másképp is! Lehet úgy, hogy mind az úttörők, mind az egyetemisták sok maradandó élményt s természetesen sok tapasztalatot szerezzenek. Somlósi Antónia i*n*m