Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1966 (8. évfolyam, 1-18. szám)

1966-01-13 / 1. szám

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanácsa és MSZMP Bizottsága, december­ben „A természettudományok és a terme­lés” címmel rendezett ideológiai üléssza­kot, ahol dr. Nagy Károly egyetemi tanár, a TTK dékánja megnyitója után, dr. Er­­dey-Grúz Tibor akadémikus tartott beve­zető előadást, amit az alábbiakban teljes terjedelmében ismertetünk. Az előadást követő vitáról következő lapunkban számo­lunk be. A magyar tudományos élet a felszabadu­lás után, a negyvenes évek végétől kezdve indult gyors fejlődésnek. Ettől fogva kezdte társadalmunkban a tudomány elfoglalni azt a helyet, amely a szocializmus építésének a viszonyai között megilleti. A társadalmi fejlő­dés előmozdításában egyaránt nagy szerepe van a természettudományoknak és a társa­dalomtudományoknak, ez alkalommal azon­ban csak a természettudományokról­ lesz szó. A természettudományoknak vannak gyöke­rei hazánkban: jó néhány kimagasló, nemzet­közi tekintélyű művelőjük volt nálunk a fel­­szabadulás előtt is. Ők azonban magános szel­lemi nagyságok voltak, akiket többnyire nem becsült meg kellőképpen az egykori társa­dalom, és akik közül csupán elvétve alakult ki tudományos iskola. A tudományos kutatás­nak akárcsak némiképpen is átgondolt háló­zata­­, amilyen egyes fejlett országokban a két világháború között már kezdett kiala­kulni — nálunk még csírájában sem volt meg. A tanszékeken anyagi okokból nagyon szűkre szabott keretek között folyhatott csak kutatás, az egyedüli jelentős ipari kutatóin­tézmény az Egyesült Izzó kutatólaborató­riuma volt. Mivel pedig a felszabadulás utáni gyors társadalmi fejlődés nem nélkülözhette a si­éles körű tudományos támogatást és meg­alapozást, nagy erőfeszítéseket kellett tenni a szükséges kutatóbázis kiépítésére. Termelésünk elszakadása a német ipar pórázától, iparunk önállósodása és rohamos fejlődése sürgetővé tette egyrészt a termelés konkrét igényeit szolgáló ipari és mezőgazda­­sági kutatóintézetek létrehozását, másrészt a természettudományi alapkutatás fellendíté­sét. Néhány év alatt mintegy nyolcvan ipari kutatóintézet jött létre, és megindult az alap­kutatással foglalkozó intézményeit hálózatá­nak a kiépülése is. Az ötvenes évek során kutatási hálózatunk fejlődésének üteme nagyobb volt, mint a leg­­rohamosabban fejlődő iparágé. Elég utalni arra, hogy pl. 1949—1961-ig a műszeripar dol­gozóinak a száma 507 százalékkal, a híradás­technikai iparé 380 százalékkal, a gyógyszer­­iparé 376 százalékkal növekedett, az ipari kutató- és fejlesztőintézetekben dolgozók szá­ma viszont 1973 százalékkal nőtt. 1961-ben az ország minden 145 dolgozója közül 1 kutatóintézetben, vagy tanszéken dolgozott, ami a foglalkoztatottak 0,68 százaléka. Az ipari kutatás terén nem volt más vá­lasztás, mint új kutatóintézetek létrehozása. Az alapkutatás tekintetében azonban körül­tekintő mérlegelést igényelt, hogy a kutató­bázis kiszélesítése milyen arányban történ­jék új tudományos kutatóintézetek alapítása révén és milyen arányban a tanszékek kutató­munkájának megerősítése és továbbfejlesztése által. A tudomány fejlődésének adott fokán nem volt kétséges, hogy egyes tudományágazatok­­ban elkerülhetetlen önálló kutatóintézetek létesítése, mert a nagy műszereket és hatal­mas mellékberendezéseket igénylő kutatás jellegénél fogva nem végezhető tanszékeken. De ezen túlmenően is sok tudományterületen kellett fellendíteni a kutatást. El kellett dönteni, hogy létesüljön-e mindjárt kezdet­ben minden fontos tudományterületen akadé­miai kutatóintézet, vagy pedig — ahol csak lehet — a tanszékeket fejlesszük ki az alap­kutatás bázisává Alapos mérlegeléssel arra a következtetésre kellett jutni, hogy az ország helyzete nem teszi lehetővé annyi — alapkutatással foglal­kozó __ kutatóintézet felállítását, amennyire tulajdonképpen szükség lenne ahhoz, hogy kielégíthetők legyenek a tudománnyal szem­ben a mi viszonyaink között is joggal támasz­tott igények. Éspedig ezen _ igények önálló kutatóintézetekkel való kielégítését nemcsak ez új intézetek létesítésével kapcsolatos anyagi eszközök korlátozott volta gátolta, hanem az is, hogy nem lévén elegendő kutató, sok akadémiai kutatóintézet létesítése esetén túlságosan sok színvonalas szakembert kellett volna elvonni az egyetemi tanszékek­ről. Ez viszont veszélyeztette volna az egye­temi szakemberképzés színvonalát. Ezért csak viszonylag kevés önálló akadémiai k­uta­tó­­intézet létesült, de — a szocializmust építő más országoktól eltérően — számos egyetemi tanszéken vette át az Akadémia a kutatások irányítását és finanszírozását. Ezeken a tan­székeken a kutatási kapacitás kibővítésére kutatói és segédszemélyzeti állásokat is léte­sített az Akadémia. Az akadémiai kutatók és a tanszéki oktatók e helyeken kutatási vonat­kozásban egységes kollektívát képeznek, ame­lyek az Akadémia illetékes osztályának irá­nyításával, a tanszékvezető vezetésével dol­goznak. Az új oktatási törvény a tanszéki kutatás vonatkozásában is új helyzetet teremtett. A tanszéki oktatók általános kötelességére Magyarország 1964-ben összesen 2500 mi­lió forintot fordított (költségvetésben és be­ruházásban) kutatásra, ami a nemzeti jöve­delem 1,5 százaléka (1963-ban ez a hányad 1,4 százalék volt). Ha hozzávesszük, hogy ezen kívül műszaki fejlesztésre 1500 millió forintot fordított az ország, ak­kor megálla­píthatjuk: 1964-ben az új alkotásokra való törekvés céljaim összesen 4000 millió forintot, vagyis a nemzeti jövedelem 2,4 százalékát fordította az ország (1963-ban 2,3 százalékát). Ez a hányad már nincsen messze attól, amit legfejlettebb országok fordítanak nemzeti jö­vedelmükből a kutatásra. Más kérdés per­­sze, hogy optimálisan használjuk-e fel e hatalmas összeget és valóban minden össze­get, amit kutatás és feljesztés címén számol­nak el, tényleg kutató- és fejlesztőmunkára használnak-e fel. Az a gyanúm, hogy túl­zott merészség volna e kérdésekre egyértelmű igennel válaszolni. Minden egyébtől elte­kintve sok értő szól amellett, hogy ezen hatal­mas összegből túlságosan keveset fordítunk egyrészt alapkutatásokra, másrészt fejlesztési kutatásokra, ill. kísérleti üzemekre. A ren­delkezésre álló statisztikai adatok szerint 1964-ben a kutatásra fordított összegből 23 százalékot használtak fel alapkutatásra, 49 százalékot alkalmazott kutatásra és 28 száza­lékot fejlesztési kutatásra. A kutatásra szánt összegnek csaknem a felét a középszintű alkalmazott kutatásra for­dítjuk, ami túl nagy hányad. A nemzetközi tapasztalat szerint a fejlesztési kutatásra többet kell fordítani, mint az alkalmazott kutatásra. Mi túl sokat fordítunk olyan —— nem kellőképpen átgondolt — alkalmazott kutatásokra, amelyekről nem biztos, hogy eeedményeiket valóban fel is fogjuk hasz­nálni. Nem vizsgáljuk meg eléggé egyrészt azt, hogy tudunk-e kellő erőt koncentrálni olyan ütemű megoldásra, amilyet a termelés fejlődése megkövetel, másrészt azt, hogy a feladat megoldása után fel fogja-e hasz­nálni a népgazdaság az eredményt. Ezért túl sok erő forgácsolódik szét túl sok alkalma­zott kutatási problémára, amelyek végül is nem vezetnek a termelésben felhasznált eredményekre, túl kevés marad viszont az alapkutatásra és az alkalmazott kutatások eredményeinek használatba vétele előtti kísérleti üzemi vizsgálato­kra. Ennek egyik A természettudományok, hazai fejlődésének vonását Ertsey-Grais Tibor tette a törvény a tudományos munkát. Ez megérlelte a helyzetet ahhoz, hogy sok tan­széken lehetővé váljék a kutatómunka irá­nyítását és finanszírozását átadni az illetékes minisztériumnak. Jelenleg az Akadémiának összesen 39 kutatóintézete van, ebből 25 ter­mészettudományi (beleértve az orvosi és agrárintézeteket is), továbbá 22 tanszéki kutatócsoportja van, ebből 19 természettudo­mányi. Ezeken kívül még összesen 113 tan­széken támogatja az Akadémia a kutatást. A tapasztalatok alapján helyesnek mond­hatjuk azt, hogy a kutatóhelyek hálózatának a kifejlesztésében nagy gondot fordítottunk a tanszékek tudományos színvonalának eme­lésére. Mindamellett a tanszéki kutatások fejlesztésének is megvannak a maga határai, és némely tudományágazatban már közele­dünk ehhez a határhoz. Ezért a következő időszakban­­ — a tanszéki kutatás továbbfej­­leszése mellett — nagyobb mértékben kell önálló kutatóintézeteket is kiépíteni, mert egyébként aligha lesz lehetséges a számunkra jelenleg legfontosabb tudományágazatokat olyan ütemben fejleszteni, amilyenben azt a népgazdaság megkívánja. A kutatóintézetek erőteljesebb fejlesztése most már nem fenye­geti az egyetemi tanszékek tudományos szín­vonalát, mert a tudományos utánpótlás cél­tudatos nevelése folytán a legtöbb tudomány­területen erőteljes fiatal tudósgeneráció nőtt fel, amelyből már telik a tanszékek mellett kutatóintézetek alimentálása is. Az egyes tudományágak fejlettségi fokát aligha lehet számokkal kielégítően jellemezni. Nem tűnik ki a számokból, hogy milyen mér­tékben felelnek meg a kutatások a korszerű­ség igényeinek, a társadalom haladása és a tudomány belső fejlődése törvényei szem­pontjából egyaránt, mily nagy mértékben változott meg a kutatók világnézete, mily mértékben érvényesül a dialektikus materia­lizmus szelleme a tudományos célkitűzések­ben, valamint a kutatás módszereiben, és mily mértékben alapozzák meg a tudományos kutatás mai eredményei a termelés és a tár­sadalom egyéb igényeinek holnapi kielégíté­sét. Mindamellett némi képet — ha tökélet­lent is — kaphatunk a kutatásra vonatkozó számszerű adatokból is. Ezért érdemes néhány ilyen adatot szemügyre venni. következménye az is, hogy még nem ritka a termelőüzemekben való kísérletezés, aminek egyaránt kárát látja a termelés és a kísér­letezés. A kutatóhelyeken 1963 végén összesen 34 900-an dolgoztak (mint állandó munkavál­lalók), ebből 6000 kutató és 6200 oktató. A tudományágak részesedése e létszámból: Ez a megoszlás sem mondható megfelelő­nek, mert a természettudományok körébe tar­tozik a matematika, a fizika, a kémia, a bio­lógia és a földtan. Ezek mindössze 18 száza­lékkal részesednek a kutatói létszámban, viszont maga az orvostudomány 15 százalék­kal, az agrártudomány 12 százalékkal. Ezért erőfeszítéseket kell tenni abban az irányban, hogy a természettudományok részesedése a jövőben tovább növekedjék. A természettudományok súlyát hazánkban bizonyos mértékig az is tükrözi, hogy milyen mértékben vannak képviselve kutatói a tudo­mányosan minősítettek (vagyis a tudományok kandidátusai, doktorai és az akadémikusok) között. 1964. szeptemberében az összesen 4423 tudományosan minősített közül­­ a természettudományok körébe tartozott 26 az orvostudományok körébe tartozott 17 az agrártudományok körébe tartozott 13 a műszaki tudományok körébe tartozott 18 a társadalomtudományok körébe tartozott 26 100 Itt megnyugtatóbb az arány, mint az összes dolgozók megoszlásában. ■tfbvább is lehetne sorolni a természettudo­mányok helyzetét jellemző számszerű adato­kat, de ez messze vezetne. A mennyiségi ada­tok amúgy sem pótolhatják a hazai termé­szettudományok minőségi áttekintését. Ez azonban rendkívül nehéz, mert itt nem támaszkodhatunk statisztikai tényekre, ha­nem a tudományos­­kutatás konkrét eredmé­nyeiről kellene ítéletet alkotni. Az egyes tudományágazatok helyzetének valóban helytálló értékeléséhez részletesen fel kellene tárni a tudományágazat nemzetközi fejlődé­sét és jelenleg világszerte elért szintjét, hazai előzményeit, múltbeli fejlődését és jelenlegi helyzetét. A jelenlegi helyzetet sokoldalúan kellene elemezni: meg kellene vizsgálni, milyen a fejlődési iránya és aránya az utóbbi időben, és milyen jelenlegi fejlettsége a múlthoz viszonyítva, mennyire elégíti ki — fejlettsége jelenlegi fokán — a társadalmi gyakorlat azon igényeit, amelyek kielégítése indokoltan várható a hazai tudományoktól, elegendő erőfeszítések történtek-e fejleszté­sére, helyes célokra összpontosultak-e a fej­lesztéseik, arányban állnak-e az eredmények a ráfordításokkal, olyan helyzetbe jutott-e a tudományágazat, hogy a társadalom jövő fej­lődésében az eddiginél nagyobb mértékben támaszkodhat rá, eléggé ki vanak-e mun­kálva azok a legfontosabb feladatok, ame­lyek megoldásaira a következőkben az erők nagy részét összpontosítani kell, marad-e emellett elég erő a tudományágazat saját belső fejlődési törvényei szerinti — habár csak mérsékelt igényű — fejlesztésére és így tovább. Ilyen irányú elemzés a természet­­tudományokra vonatkozóan nem áll rendel­kezésre, fontos volna azonban, hogy legalább a legjelentősebb tudományágazatokra készül­jön ilyen­­séges radioaktív izotópok előállítására. Fizi­kai kutatóintézeteinkben számos korszerű műszert dolgoztak ki, amelyek egy részét exportra is gyártja az ipar. A kristályfizika és a lumineszcencia kutatásának hazai hagyo­mányaira támaszkodva a szilárdtestfizikai ku­tatások — amelyek a legfejlettebb országok­ban az utóbbi évtizedekben igen nagy jelen­­tőségűekké váltak — nálunk csak az utóbbi években lendültek fel. Erre nagy szüksége volt híradástechnikai, vákuumtechnikai és fényforrástechnikai iparunknak A csillagászat kutatói jelentős eredménye­ket értek el a változó csillagok vizsgálatában, valamint fényelektromos megfigyelőmódsze­rek kidolgozásában. A kémiai tudományokban a szerves kémiá­nak új ágai bontakoztak ki, elsősorban a poli­­peptidkémia, az alkaloidkémia és egyéb ter­mészetes szerves anyagok kémiája. Tovább fejlődtek — részben a korábbi alapokon — a gyógyszeriparral kapcsolatos szintéziskutatá­sok és sztereokémiai szerkezetvizsgálatok. Az ötvenes évek végén azonban a szerves kémia fejlettsége nem volt kielégítő, főleg a korszerű műszerek és egyéb anyagi eszközök, valamint a kutatók hiánya miatt. De az utóbbi években céltudatos intézkedések révén meggyorsult a fejlődés e tudományágban is. Elmaradt — bár szükség lett volna rá — a petrolkémiai alapkutatások meghonosítása, most történnek az első lépések e hiányosság pótlására. Ez annál is inkább fontos, mert vegyiparunk mind nagyobb mértékben áll át petrolkémiai alapokra. Az analitikai kémia klasszikus irányai — amelyeknek nagy múltja van nálunk — erőteljesen fejlődtek tovább, de a modern műszeres analitika sem marad el mögötte: mindkét ágazat a nemzetközi élvo­nalban van. A hazai kolloidkémia sokat veszí­tett nemzetközi súlyából, klasszikus korsza­kának hazai jelentős iskolája, nem elég gyor­san állt át a korszerű makromolekuláris kémiára. Az utóbbi években azonban erőtel­jesen megindult e folyamat, s a hazai makro­molekuláris kémia egyes szűk problémakö­rökben már nemzetközi megbecsülést vívott ki magának. A fizikai kémia csak a felszabadulás után indult erőteljes fejlődésnek. Egyes részei már nemzetközi tekintélyre tettek szert. A szervet­len kémia, amely a technika újabb ágainak a nyomása alatt külföldön az utóbbi időkben új és gyors fejlődésnek indult, nálunk egy ideig elmaradt, de a legutóbbi években fejlődése itthon is meggyorsult. A kémia valamennyi ágazataira támaszkodó korszerű és előre mutató szemléletű hazai műszakzi kémia egy­séges elgondolás szerinti kialakítása csak az utóbbi időben indult meg, részben továbbfej­lesztve és korszerű alapokon általánosítva a régebbi hazai kémiai-technológiai kutatások időtállónak bizonyult eredményeit. A földtudományoknak nagy hagyománya van hazánkban, de a felszabadulás nagy változásokat idézett elő a kutatás jellegében és fejlődési ütemében. A földtani kutatás leg­jelentősebb eredménye Magyarország föld­tanának eredeti szintézise, ami elősegítette a hazai színezetek aratásokat is. A geokémiai kutatás számításra is alkalmas új fogalmak bevezetésével egységes képbe foglalta az ásvány-, kőzet- és ércképződés jelenségeit. Sokoldalúan ki­terebélyesedett a hazai geofi­zikai kutatás is, főleg a földi áramok és a földi mágneses tér vizsgálata, valamint a műszerszerkesztés új irányainak a kidolgozása által. A biológiai tudományok közül a növény- és állatrendszertani, valamint a cönológiai kutatások a felszabadulás után nagymérték­ben továbbfejlődtek. Az egyes tájak fauna­­kutatásainak az eredményei nemzetközileg el­ismertek, a zoocönológiai kutatások pedig jelentősen elősegítették a mezőgazdasági és erdőgazdasági terveink megvalósulását. Az utóbbi évtizedekben külföldön gyorsan fej­­­­lődő biokémiai, biofizikai, genetikai, mikro­biológiai és mikrostruktúrkutatások, vala­mint az ezekre épülő élettani kutatások hazai kibontakozását erősen gátolta az, hogy nem volt elegendő megfelelően képzett kutató és hiányzott a korszerű felszerelés. Mindazonál­tal, e téren is már jelentős eredményeket ért el a kutatás, továbbá fokozatosan csök­kennek a munkaerő és a felszerelés hiányos­ságai is. A matematikai tudományok közül az ana­lízis általában tartja korábbi magas színvona­lát, egyes tudományágazatokban azonban (pl. a parciális differenciálegyenletek, az analízis fizikai és technikai problémáira való alkalma­zása terén) nem kielégítő a helyzet. Az utóbbi időben világszerte átalakuló algebrai kutatá­sokból a magya­r tudósok is kiveszik a részü­ket. A geometriában főleg a diszkrét geomet­riára és a differenciálgeometriai terek elmé­letére vonatkozó kutatások vannak a nemzet­közi élvonalban. Számottevőek a hazai kuta­tási eredmények a valószínűségszámítás, a matematikai statisztika, az operációkutatás, a halmazelmélet és a matematikai logika terén. Elmaradás mutatkozik viszont a nume­rikus módszerek és a számítástechnika fej­lesztésében. Ez az áttekintés a természettudományok hazai fejlődésének fő vonalairól korántsem teljes, és sok vonatkozásban vitatható. Ha, irreális célkitűzés volna is arra tör­ekedni, hogy mennyiségi és minőségi tekintetben egy­aránt vitathatatlan értékelést adjunk a külön­böző tudományágak helyzetéről, mégis arra kell törekedni, hogy a jövőben legalább a leg­fontosabb tudományágazatokról a jelenleginél megbízhatóbb megállapítások legyenek tehe­tők, egyrészt abból a szempontból, hogy mennyire elégítik ki a hazai jogos igényeket, másrészt, hogy milyen szintre jutottak nem­zetközi viszonylatban. Ez tudományos életünk vezető szerveinek egyik fontos feladata, amelynek megoldása nagyon elősegítené azt, hogy tudományos terveink a társadalom igé­nyeivel és a reális lehetőségekkel összhang­ban legyenek. Természettudományok Orvostudományok Agrártudományok Műszaki tudományok Társadalomtudományok összesen 18 százalék 15 12 „ 45 „ 10 „ A természettudományok egyes ágazatainak a hazai helyzetéről jelenleg csak fő vonalai­ban, nagyon vázlatosan lehet képet adni, amint ez az MTA tavalyi közgyűlésén meg­történt. Az itt kialakult helyzetképre támasz­kodva a természettudományok egyes ágazatai­nak a helyzete nagy vonalaikban a követke­zőképpen vázolható. Az elméleti fizikában nemzetközi tekintélyű tudományos iskolák alakultak ki a relativi­táselmélet, az atommagok statisztikus elmé­lete, a kvantummechanika,­ valamint a molekulaszínképek terén. A kísérleti fizikai kutatások kibontakozá­sát főleg a két viszonylag nagy kutatóintézet, a Központi Fizikai Kutató Intézet és az Atom­magkutató Intézet létesítése és kifejlesztése tette lehetővé, amelyekben elsősorban mag­fizikai kutatások folynak, ezzel kapcsolatban a kozmikus sugárzás, és a nagy, valamint a kis energiájú részecskék fizikájának egyes problémáit tanulmányozzák. Az atomreaktor létesítése számos új irányú kutatást tett lehe­tővé, nem utolsósorban azáltal, hogy kutatóik továbbfejlesztették az eljárásokat a mester-

Next