Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1966 (8. évfolyam, 1-18. szám)
1966-01-13 / 1. szám
4 KttfflMÖEK PARDI ANNA Egy húszéves lány verseit mindig valamiféle óhatatlan gyanakvással kezdem olvasni. Nem véletlen, hogy csöpögően érzelgős lírát várok, hiszen ebben a korban ez a fajta sziruposság eléggé megszokott. S noha a mostani ifjúság sokkalta racionálisabb, oknyomozóbb, mint akár a tíz évvel ezelőtti is még, az e korban természetszerűen és kivédhetetlenül túláradó — és ifjonti hévvel magát gyakran komikusra többszöröző — kitárulkozás még a tárgyilagos hangokba is mosolyognivalóan komolykodó felhangokat csempész a még meg nem szenvedett komolyság helyébe. Pardi Anna a kellemes csalódások közé tartozik. A lányosan nyafogó hang örvendetesen hiányzik nála, versei meglepően józan — de korántsem szenvedélymentes! — világmérlegelésről árulkodnak. Nem véletlenül írtam a mérlegelést. A hozzá hasonló fiatalok még inkább rácsodálkoznak a világra — ő már mérlegel, költői módon térképezvén fel és ítélvén meg a jelenségeket. S ez már maga olyan tőke, amelyből további pályafutása során bőven kamatoztathat. A másik dolog: ilyen korban szinte óhatatlan különféle divatos irányzatok utánzása, még inkább majmolása, de még a huszas években rég lejárt nyugati — főleg francia — izmusok restaurálása is. Pardi Anna versei a magyar költészet legelevenebb hagyományaihoz kötődnek. Paraszti világából igen gazdag képanyagot hozott magával — de provincializmust nem: e képekkel korszerű, bonyolult mondanivalót jelenít meg. Verseiben még a szürrealista elemek felhasználásától sem riad vissza, de sosem válik egészében szürrealistává. Csak elemekben az, mint a népköltészet. József Attilától rengeteg szál ágazik el, s mintha a József Attilától Juhász Ferenchez vezető szál felé tapogatózna. A jövőben fegyelmezettebb tömörítést és szélesebb publicitást kívánunk neki. Baranyi Ferenc A LÁTOGATÓ Hogy elment innen, két évtizede telt... Szétfolytak az utak, megnyíltak előtte .Ráng, belsőszerveivel, dolgozó izmokként hivogatta a város.A házak nyílt szemgödrű, csupasz faláig futkározott fel a ’lárma S az elfeledettség eszmélő, gyűrűs kígyói sziszegtek utána. De nem fogott már rajta sem emlék, sem varázslat. Kővárak épültek szívében benn, az évek s gondok görgette szigorú tömeg Odafutottak a csillogó autósztrádák, száguldó technika-csodák, Rohanó nyugtalanság, növekvő idegenség, zárt arcrengetegek,’ S a zsúfoltságban mind messzebb került emberek A vázak, épület óriások ketreccé nehezült lélekzetében. Kocsiján szálloda-címkék, sárga egek, BB haja, Vigyorgó sztárfotók, lila levélszél miszter felirattal, S a jólét megannyi kényelmes karosszériája egyszercsak fékezett... S a közöny kilátóján, szürke szemén ott köröztek a hazai tájak A felnövekvők, a megleltek, akik e földbe adták ifjúságuk, erejüket, S építettek gyárhatalmakat, városokat, új törvényeket, S hogy az új híd drága teste felcsillant előtte, Fehér pillérein táncoló fény-énekekkel, S hullámzó, nagy keblével a Duna is felé remegett, Megtorpant némán, s úgy maradt sokáig csendben, áhítatban, Lehajtott fejjel, arccal a Nap felé. ZSOLTÁR Nem kérdezem honnan jöttél, miféle átkokat cipelsz,Mely égtájakon hordoztad át sorsod, ez édes igát: jA szavak megölnék a torkomig kalapáló feszülést Mit lényed fáradt alázata bogoz kötelékké lassanként S kíváncsian űz szemed kék vadonába tekinteni föl: Tükrében sokszor elzavart ebek odaadása csillog S a tested is meleg, kérő és adó, támasztéknak elég Hogy gyötrött fejemnek vánkosa s társa légy. Úgy akarlak szeretni, egyszerűen: Ahogy a Nap fordul folyton nyugat felé, S nagy árvizek kelnek esőzésektől időnként, Ahogy didergésen, reményes kivirágzáson át a fák Zengő értelmüket kinyilatkoztatva Földnek kiáltják érett-sok gyümölcsüket, Ahogy a madarak ujjongnak egymásnak tavasz felé. Ahogy törvényeit követi pontosan a lét. Nem akarom, hogy másnak nézz, ami vagyok. Se többnek, se kevesebbnek, es így fogadj, így akarj: Belőlem üdvözülj, a forrásod leszek, puha szőnyeged, S ne faggass, miért... mindent adok meglehet semmiért. Tőlem se kérd, kik voltak, hogyan szerettem azelőtt (elúsztatta őket hálós uszonyain az idők vize, S ólálkodó rettenetben teljesedett, súlyosodott a szívem) Fontos most csak az: neked vagyok én és te énnekem vagy. Gyere hát, a testembe jöjj, arcomba, hajamba, szemembe keveredj. A birtoklás ős izgalmával s volt csalódások dadogó fohászával hívlak. S hadd forogjon együtt mozaik-kis életünk a hatalmas egész gépezetén. ANYÁM A síneknél állsz, Anyám, árny-feketeségbe-vesző Zengő-értelem-sugározta-életfa-Te Egyetlen-biztosság, mindig-menedék-hű-szived Gond-karók s féltés-dáliák-bíbor-gyümölcse S nárcisz-homlokod mögül világlik át. Én, kit ébredő suhanón nagyváros temetés a taposó bizonytalanság lánc kígyói sziszegik körbe akaratom paradicsomi fáját — Fáros-szemed látom mind zaj-részeg-bonyolultságban, Szimfóniák üzennek tenger távol dübörgésével. Hisz Te adtad örökül vinni világunk tovább, A végső csodáig, mit im, bízok és akarok, S köszönök dadogó meghatottságban. A síneknél állsz, folyvást-eresztőn, bilincsnél tartóbb. S adod a példát, hogy ne csüggedjek, ha elfáradok. Ha már akarni se vagyok..., de daloljak, daloljak immár a halálig. EGYETEMI LAPOK ÖTEN NÉGY ELLEN Moldoványi Ákos angliai úti jegyzeteiből A tánczene világának régi istenei négyen voltak: John, Paul, George és Ringó. Az új istenek eggyel többen vannak. A hajuk húszcentis, és magukat ezzel a dallamos névvel illetik: Gördülő Kövek. Arról híresek, hogy a feltétlen népszerűség magas nyergéből kiütötték a félelmetes Beatles-eket. Mert hogy kiütötték, azt biztos. Anglia és a világ teenagereinek első számú kedvence többé már nem a Beatles-együttes, hanem a fantasztikus Rolling Stones. Annak ellenére, hogy az alábbi történeteik egyike nem erről tanúskodik. Mindkét féllel volt szerencsém találkozni, sőt Ringóékkal kétszer is, igaz, nem személyesen.. Harmadik napja voltam Londonban, s még jóformán semmit se láttam a városból. Felkerekedtünk hát, azzal a céllal, hogy körülnézünk egy kicsit a fények városában. Utunkat a belváros felé vettük, végigsuhantunk a Regent Street bámulatos és méregdrága kirakatai előtt, aztán bekanyarodtunk a Piccadillyre. Kicsit meg voltam illetődve a tértől, mint akinek valamilyen gyerekkori vágya teljesült. Valami azonban nem volt tökéletes: a tér közepén hiába kerestem a híres, ércbe öntött Eros-szobrot, amelyről pedig elutazásom előtt olvastam egy képeslapban. A szobor helyén valami gúla alakú építmény díszlett. És feltűnően sok rendőr volt a téren. Amint behajtottunk a körforgalomba, egy csapásra megértettünk mindent. A járdákat, a kocsiutat, a szobor talapzatát ellepte a fekete embertömeg. Nem, ez nem. a. piccttchey volt. Hosszú hajú, szakállas, pipás fiatalemberek. Cleopátra-frizurás, farmernadrágos lányok adtak találkozót egymásnak a téren. Lehettek vagy tízezren. A mellékutcákban rendőri riadóautók, egy nőt , éppen most tesznek a mentőautóba, a járda szélén, a kocsiúton londoni rendőrök, magas, sisakos hobbyk százai állnak, erőlködve, hogy valahogy biztosítsák a Piccadilly még ilyenkor, este is szédületes forgalmát, ők voltak azok, akik az esetleges vandalizmus ■megelőzésére deszkákkal vették körül a törékeny Brost. Úgy látszik, ismerik az embereiket. (Valóban, amint hallom, többször előfordult, hogy megvadult huligánok felmásztak a szoborra, és megrongálták a kis bronzfigurát) Pillanatok alatt kiderül, mit jelent ez a nagy készültség. Aznap este mutatták be a Piccadilly előkelő mozijában az új Beatles-filmet, a He!p!-et. (Magyarul: Segítség!) A fiúk megjelentek a díszbemutatón, s az ő távozásukat várta feszült, nyomasztó csendben a tömeg, utat nyitva a mozi előtt várakozó fekete Rolls- Royce-kocsihoz. A négy hosszú hajú muzsikus egyébként most másodízben állt a felvevőgép elé. S bár első filmjük, a Nehéz nap éjszakája nem aratott kimondott sikert, a Help! iránt mégis óriási volt az érdeklődés, amit, persze, az illetékesek igyekeztek mesterségesen megnövelni. A várt bombasiker azonban ezúttal is elmaradt. S itt élünk vissza kiindulópontunkhoz: ha van is még Beatles-őrület, ha még mindig rengeteg is a rajongójuk, ha négy hétig ők uralták is a lemezpiacot a Help! felvételével, az abszolút elsőségről — alighanem véglegesen — le kell mondaniuk. Ezt valószínűleg ők is belátják, ezért akarják minden lehető fogással visszaszerezni régi népszerűségüket. Jómagam is láttam a Helpet. Káprázatos színes technika, remek fényképezés, csodálatos térhatású hang, egy-sét jó szám — ám mindez nem feledteti a történet és a szituációk bárgyúságát, és aligha nyitja meg ismét az utat a teenagerek szívéhez. A Rolling Stones tagjaihoz személyes élményem is fűződik. A televízió hallatlan népszerű Ready Steady Co-jában találkoztam velük. Londoni tv-rendező ismerősöm jóvoltából sikerült „megfigyelőiként’’ részt vennem az egyik pénteki műsor kamerapróbáján és adásán. Bent a stúdióban semmi díszlet. Az egyik sarokban, magas hangfal előtt álltak a Stone-oik, pulóverbe, farmernadrágba öltözötten. Köznapiak voltak, barátságosan, minden különösebb sztárallűr nélkül beszélgettek mindenkivel hangszereik próbálgatása közben. Olyannyira nem voltak feltűnőek, hogy fogalmam sem volt kilétükről, egész addig, míg rokonszenves házigazdánk, Cathy McGowan fel nem hívta figyelmünket. — Most pedig a fantasztikus, híres, mesés Rolling Stones következik! Akkor készült új számukat játszották, az I can get no satisfaction címűt. Végül már a zaj, a hang és a ritmus teljes extázisát van, ugrálással, hörgéssel, témamutatványokkal egybekötve. A szünetben megszomjaztak a kövek, kimennek hát a büfébe egy coke-ra vagy egy citromszörpre. Biztos, hogy nem veszik észre a kívülről vágyakozva az ablaküveghez nyomott buksi kislányfejeket. Pedig azok sóvárgó pillantásokkal követik bálványaik minden lépését. A „tizenévesek” új csillagot választottak. Szívükbe zárták — de ő tudja, mennyi időre — a Rolling Stonest. Herczeg Ferenc fametszetei Shakespeare közönyös utóda Félúton London és Oxford között fekszik High Wycombe kisváros. Itt él szerény házában William Shakespeare utolsó leszármazottja, Harold George Shakespeare 66 éves kereskedő, akinek kis közvetítő irodáját még a nagyapja alapította száz évvel ezelőtt. Egyetlen leánya, a 24 éves Pamela Jean, Donald Croxford munkás felesége. A Croxford házaspár a Themze partján lakik két éves kisfiával, aki a nagy költő 13. leszármazottja. Harold George Shakespeare, a 11. utód, bevallotta, egy újságírónak, hogy Shakespeare műveit tanulta ugyan az iskolában, de inkább a sport, főleg a futball érdekli. Arra a kérdésre, járt-e valaha Stratforden-Avon-ban, nagy elődje szülővárosában, azt felelte, hogy egyszer járt itt, 1940-ben: „Ez volt az egyetlen utazás, amit életemben tettem. Feleségemmel és lányommal megtekintettük a Machbet előadását, de nem nagyon tetszett. Sokkal jobban tetszett a Szentivánéji álom. Stratford szép kis város, de sok benne a turista” — szögezte le a késői közönyös leszármazott. EGYETEMI LAPOK Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lapja Szerkeszti: a Szerkesztő Bizottság Terjeszti: az ELTE, KISZ és SZB Negyedévi előfizetési díj: 8 forint Megjelenik minden szombaton Szerkesztőség: Bp., V., Egyetem tér 1—3 Telefon: 185—207 Felelős kiadó: Csollány Ferenc Kiadja: Hírlapkiadó Vállalat Bp., Blaha Lujza tér 3.zikra Lapnyomda Tudom meguntad... Tudom meguntad kis hónapos szobám nyomorgó tisztaságát. Festő barátom meztelen „Szűz lány" aquarelljét a falon Részegen düledező könyveimet a polcokon, a négyszer négyméteres padló örökös nyöszörgését egy szőnyeg után... Untad a vízzel kevert kocsmai borok ízét, a törökösen főzött zaccos feketéket, öleléseink szabadfogású birkózóversenyét páros napokon hat és nyolc között, utána a jólét izgalmas szellemidézését cigarettánk hamvadó parazsába merült álmodó szemekkel... Elkaptad bánatom ragályos betegségét, s most gyógyulni félrevonultál. Dagadt erszényű életspecialisták sex-klinikájára jársz fel naponta. Én púpos gondjaimtól szégyenkezve távolról, titokban, remegve kísérlek. Zoltay András