Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1970 (12. évfolyam, 1-17. szám)

1970-05-30 / 9. szám

Szerkesztőségünk postájából Egyetemi Lapok szerkesztősége Károlyi Mária elvtársnőnek Eötvös Loránd Tudományegyetem „Örömmel állapítottam meg, hogy egyetemi-főiskolai hall­gatóságunk legjobbjainak nagy seregszemléjével, a felszaba­dulásunk 25. évfordulója és a Lenin-centenárium jegyében megrendezett IX. Országos Tudományos Diákköri Konferen­ciával az Egyetemi Lapok méltó módon foglalkozott. Fogadja ezért a Szerkesztőség kollektívája elismerésemet és köszöne­­temet. Kérem Önöket, hogy a kommunista szakemberképzés ügyét, a diák tudományos munkát a jövőben is minden ren­delkezésükre álló eszközzel támogassák és népszerűsítsék. Egyúttal megragadom az alkalmat, hogy lapjukon keresz­ti köszöntsem az Eötvös Loránd Tudományegyetem diák­köröket patronáló oktatóit és diákkörös hallgatóit. További eredményes munkát kívánok a konferencia alkalmából mi­nisztériumi és KISZ-kitüntetésben részesítetteknek, valamint a díjazott dolgozatok szerzőinek.” ENGEDJÉK MEG, HOGY BEMUTASSAM Dr. Kiss György — aki há­rom évig volt a jogi kar KISZ-titkára — más, fonto­sabb társadalmi megbizatása miatt májusban lemondott erről a tisztségéről. Balogh András — ELTE KISZ-titkár — szép szavak­kal méltatta a távozó titkár érdemeit, majd a KISZ-bi­­zottság megválasztotta Ko­vács József III. éves joghall­gatót a jogi kar KISZ-titká­­rává, dr. Vándor Péter gya­kornokot pedig KISZ-titkár­­helyettessé. KOVÁCS JÓZSEF 23 éves, 1965-ben Sopron­ban érettségizett. Egy évig dolgozott a Győri Vagon- és Gépgyárban, majd előfelvé­­telisként Kalocsán katonás­kodott. A gimnáziumban alapszervi titkár, az egyete­men az első évfolyamon szer­vező titkárrá választották, második év végétől pedig a kari KISZ VB-ben tevékeny­kedett ugyanebben a funkciói­ban. Tanulmányi eredménye jórendű, a jogelméleti tan­széken demonstrátor­­kárságot is. Nem hatódott meg a „nagy tisztségtől”, in­kább terveket kovácsol. Ez annál nagyobb érdem, mert most vizsgaidőszak van. S ő — amellett, hogy szinte min­dennap több órás elfoglaltsá­ga van — ugyanúgy és ugyanabból vizsgázik, mint bármelyik harmadéves. Vándor Péter egészen más típus. Ideges alkat, rendkívüli gyorsasággal tud vágtatni az egyetem folyosóján. Erre szüksége is van — mindig in­téz valamit. Helyszűke miatt képtelenség felsorolni meny­nyi mindennel foglalkozik a tudományos és a társadalmi munkán kívül. Kovács Jóska sok segítséget vár tőle. — Pé­ter mégis tapasztaltabb — mondja. Máris mindketten sok terv­vel rendelkeznek. Az előlege­zett bizalom és a volt KISZ- titkár népszerűsége kötelez. „Az utóbbi időben gördüléke­nyen ment itt minden. Gyuri nagyon jól csinálta” — mond­ják. (Ez egyébként általános vélemény.) A tervekről egyelőre csak röviden. (Ha mind megvaló­sul , vezércikket érdemel.) Jóska: — Nem szeretnék el­szakadni a hallgatóktól. Én, ugyanúgy, mint eddig, be fo­gok járni az előadásokra. Azt tartom egyik legfontosabb feladatomnak, hogy ezt má­soknál is elérjem. Távollevő emberekkel nem lehet KISZ- munkát végezni. A politikai munka továbbfejlesztését a fórumok jobb megszervezése révén képzelem. Szeretném, ha gyakorlattá válna, hogy a KISZ az egyik ajánló a párt­tag felvételnél. Az érdekvé­delmi munka javítására is szükség van. Most például el szeretnénk intézni, hogy a kollégisták kapjanak reggelit. Péter: — Az alapszervi munka önállóságát, belső de­mokratizmusát szeretnénk fo­kozni. Az alkalmas hallgató­kat be akarjuk vonni a diák­köri munkába. Van még ja­vítani való a tanszék — hall­gató kapcsolatban is. A szak­­kollégium, nyelvtanulás jobb megszervezése is a tervek kö­zött szerepel. El szeretnénk érni, hogy a KISZ politikai érdekvédelmi és tömegszer­vezetté váljon. M. K. DR. VÁNDOR PÉTER 23 éves, 1965-ben a buda­pesti József Attila gimná­ziumban érettségizett, itt kö­zönségszervező volt. Az egye­temre rögtön az érettségi után felvételt nyert, az első évfolyamon KISZ-titkár, má­sodévben a KISZ VB szervező titkára, harmad-negyedév­ben KISZ VB agit.-prop.-tit­­kár, ötödévben — az állam­vizsgák miatt — funkció nél­küli KISZ VB-tag. Népköz­­,­társasági ösztöndíjas volt. Másodéves korában az állam­­igazgatási jogi tanszékre hív­ták demonstrátornak. Most ugyanott — féléve — gyakor­nok. Ennyi a hivatalos bemuta­tásból. S a maszek vélemény. (hiszen mindkettőjüket háro­m éve ismerem) Kovács Jóska nyugodt, megfontolt egyéni­ség. Nagyon komolyan veszi, amit csinál. Ezt a KISZ-ttt­ 2 A következő évszázadban is Lenin szellemében Az ELTE Tudományos Szo­cializmus Tanszéke mellett működő Kabinet és a MM. Marxizmus­ Leninizmus Fő­osztálya 1970. május 14-én és 15-én Lenin emlékének szen­telt tudományos konferenciát szervezett. A rendezők úgy vélték, hogy akkor cseleked­nek Lenin szellemében, ha a konferencia nem a formális megemlékezés, hanem alkotó munka tere lesz. A konferencián — melyen a vidéki és fővárosi egyete­mek és főiskolák tudományos szocializmust oktató tanárai és az ELTE tudományos szo­cializmus szakos esti és nap­pali hallgatói vettek részt — az első nap délelőttjén Mód Aladár elvtársnak, az ELTE Tudományos Szocializmus Tanszéke vezetőjének referá­tumát és a hozzá kapcsolódó három korreferátumot vitat­ták meg. Mód elvtárs tanulmánya, „A leninizmus igazi korszerűsé­ge”, arra vállalkozott, hogy a jelenkori kapitalizmus ellent­mondásait, válságjelenségeit kutatva a világforradalmi fo­lyamat lehetőségeit vizsgálja. Tanulmányában — mint az elembertelenítő kapitalista fejlődéssel szembeni egyetlen reális alternatívával — a szo­cializmus várható és szüksé­ges fejlődésének kérdéseire is kitért. Úgy vélte, hogy a fel­vetődő problémák megértésé­hez a marxi-lenini hagyaték elsőrendűen szükséges. A le­ninizmus korszerűségét abban látja, hogy példát, módszert, elméleti ösztönzést tud adni az új problémák helyes meg­értéséhez, a forradalmi harc gyakorlatához. Felhívta azon­ban arra is a figyelmet, hogy a leninizmus csak akkor tölt­heti be ezt a szerepét, hogy­ha korszerűen alkalmazzuk, ha nem dogmaként, hanem a cselekvés vezérfonalaként ér­telmezzük. Hangsúlyozta, hogy a leninizmus nem csodaszerű eredményhez csak akkor ve­zet, ha figyelembe vesszük a folyton alakuló világ változá­sait, ha a lenini módszernek megfelelően a konkrét helyzet konkrét vizsgálatából indu­lunk ki. A három korreferátum ha­sonló szellemben közelítette meg a kérdést s azzal, hogy egy-egy részkérdésre koncent­rált, plasztikusan rajzolta fel a világforradalmi folyamat egyes problémáit. Stemler Gyula az Amerikai Egyesült Államok liberális szellemű „önvizsgálatával” foglalkozott. Ezen irányzat egyik reprezentáns képviselő­jének, Galbraithnak utóbbi években írt művei alapján vizsgálta azt a kérdést, hogy e megközelítés milyen mélyre tud hatolni a jelenlegi ameri­kai társadalom problémáinak feltárásában. Felhívta a fi­gyelmet arra is, hogy ez könnyen átcsaphat konzerva­tivizmusba, esetenként a re­akció nyílt támogatásába is. Johancsik János az FKP XIX. kongresszusáról, ezen belül részletesebben a francia pártban folyó nagy jelentő­ségű stratégiai vitáról beszélt. A kongresszust különösen azért tartotta rendkívül pozi­tívnak, mert az részletesen és mélyen elemezte a jelen fran­cia kapitalizmus sajátossá­gait, és politikai irányvonalát a realitások vizsgálatából­­ere­deztette. Szót ejtett az ún. Garaudy-vitáról is. Schiffer elvtárs az ifjúság politikai mozgalmait elemez­te. Főleg arra a kérdésre ke­reste a választ, hogyan lehet az ifjúság elégedetlenségét, újat akarását a társadalom átalakításáért harcoló reális mozgalomhoz kapcsolni. A délutáni ülésen — bár ekkor a kérdések történeti, elmélettörténeti felvetése do­minált — Lengyel István Le­nin és a forradalmi háború c. referátumát és Varga Lajos, valamint Magyar György elv­társ problémafelvető felszóla­lását ugyanaz jellemezte, mint ami a délelőtti ülés hangula­tát, a mának szólót keresték Leninnek a breszti békével kapcsolatos, legszűkebb kör­nyezetével folytatott vitájá­ban. Lengyel elvtárs e vita ár­nyalt bemutatására töreke­dett. A korábbi, leegyszerű­sítő megközelítésekkel szem­ben ő a Leninnel szemben álló felek tevékenységét, ér­veit és szándékait reálisan mutatta be. Ez esetben is be­bizonyosodott, hogy a reális szemlélet semmit nem von le Lenin zsenialitásából, sőt — ez volt a konferencia vélemé­nye is — csak kiemelte. Rend­kívül példaadónak tekintette Leninnek e vitában is kifeje­zésre jutó vitamódszerét, ve­zetési stílusát, mely elvtársai­val szemben azt jelentette: nem személyük, hanem hely­telen nézeteik ellen harcolt egy pillanatra sem tévesztve szem elől, hogy a vitára éppen a helyes döntések érdekében szükség van. Varga Lajos elvtárs részben a bolsevik párt akkori Köz­ponti Bizottsága egyes tagjai — így többek közt Buharin, Trockij, stb. szerepének rész­letesebb ismertetését végezte el. Magyar György elvtárs a szocialista építés lenini kon­cepciójának kialakulásáról beszélt. Egyrészről kiemelte, hogy ez belső fejlődésen ment keresztül, másrészről viszont hangsúlyozta, hogy a lenini elképzelés már 1918-ban, még végső kialakulása előtt is kü­lönbözött a bolsevik vezetők legtöbbjének felfogásától. E különbség legfőbb vonása az volt, hogy Lenin a szocia­lista építést komplex folya­matként fogta fel, melyben a nemzeti és nemzetközi, a gaz­dasági, politikai, kulturális stb. folyamatok és feladatok bonyolult kapcsolatban van­nak, s mely fejlődést a lehető legszélesebb munkás és más dolgozó tömegek bevonásával, azok napi és távlati törekvé­seivel összhangban lehet csak megoldani. A konferencia második nap­ján elhangzó tanulmányt kö­vette a legszélesebb körű vita. Farkas Dezső elvtárs, a Deb­receni KLTE tanára „Gondo­latok a Baloldaliságról” c. referátuma sok kérdést újsze­rűen vetett fel. Felhívta a fi­gyelmet arra, hogy egy klasz­­szikus mű újraolvasva újra és újra új gondolatokat ébreszt, új összefüggésekre hívja fel a figyelmet. Ilyen műnek tartja Lenin Baloldaliság... c. írá­sát is, melynek fontosságát csak emeli, hogy már a hata­lomra jutott proletariátus, párt szempontjaiból vizsgálta a már megtett utat és a még hátra levő feladatokat. A felszólalók többsége — a konferencia céljának megfe­lelően — sokban tovább gon­dolta, jelen körülményeink között vizsgálta a Lenin mű­vében felvetődő — és Farkas elvtárs által kiemelt vagy to­vább vitt — kérdéseket. Korom Mihály elvtárs elöl­járóban arra hívta fel a fi­gyelmet, hogy külön kell vá­lasztani azokat a gondolato­kat, melyek csak az adott korra vonatkoznak azoktól, melyek általános érvényűek. Majd a pártokon, illetve a vi­lágforradalmi folyamat egyes osztagain belül jelentkező el­hajlások okaira, jellegére, je­lentőségére stb. vonatkozó kérdésekre kísérelt meg vá­laszt adni. Simon Péter elvtárs a refe­rátumban kisebb helyet kapó, de nagy jelentőségű kérdés, Leninnek a szocialista demok­ráciáról, a szovjetekről alko­tott véleményét vizsgálta. Hangsúlyozta, hogy a szocia­lista-kommunista társadalom felépítése nem nélkülözheti a munkásosztály és annak veze­tésével a más dolgozó osztá­lyok öntevékenységét, hisz a szocialista forradalom lényegi vonása a munkásosztály ön­felszabadítása. Ezért — Le­ninre hivatkozva — általános érvényűnek tartotta a forra­dalom időszakában kialakuló szovjetekben kifejeződő prole­tárdemokratizmust. A további vitában — mely­nek középpontjában a már említett kérdések álltak — még többen felszólaltak, így Szabó István, Sz. Domonkos Anna, Farkas József, Dér Ala­dár. Mód elvtárs a konferenciát berekesztő záró­szavaiban ér­tékesnek tartotta e tanácsko­zást, és úgy vélte, helyes len­ne az itt elhangzottakat a szé­lesebb nyilvánossággal is megismertetni. Schlett István I MUNKA ÉS JÁTÉK Beszélgetés Kardos Tibor akadémiai levelező taggal, az olasz tanszék tanszékvezető professzorával — Az idei olasz napokon tartott bevezetőjében mondot­ta el, hogy az olasz tanszék 20 éves évfordulót ünnepel. Hogyan kezdődött annak ide­jén a munka? — Nem egészen így mond­tam: az „olasz napok” húsz évéről szóltam. De igaz ez is. Miután Zambra Lajos az ad­digi tanszékvezető 1947-ben elhunyt, 1950-ben teljesen át­szervezték a tanszéket. Én let­tem a tanszékvezető, ide ke­rült az akkor végzett Sallay Géza, és a régi tanárok közül Faragó Péterné. Aztán foko­zatosan növekedett a tanszék tanárainak száma, először Fo­­garasi Miklós, majd tanítvá­nyaink közül Rózsa Zoltán, Király Erzsébet és Szabó Győző lett munkatársunk. Meghívott előadóként tanított nálunk Herczeg Gyula, Gálai László és Szabó Mihály is. Je­lenleg az a legnagyobb gon­dunk, hogy vannak, vagy lesz­nek, akik közülünk Olaszor­szágban tanítanak, vagy pedig a későbbiekben más egyetem­re kerülnek és így a munkát ezzel a létszámmal nehezen fogjuk tudni ellátni. Ezért sze­retnék gyakornoki státuszt kapni. Szomorú szívvel válunk el idén Caterina Tropeától, aki öt éven át dolgozott nálunk, mint olasz lektor. Reméljük, hogy a búcsú nem lesz végle­ges. — Tehát nemcsak a tan­szék, hanem hallgatóinak ren­dezvénysorozata, az olasz na­pok is húszéves, hallhatnánk erről valamit? — Aki látta az ideit, az alig ismerne rá az olasz napok ősé­re. Tulajdonképpen az­­első évesek ismerkedési estjéből keletkezett, melyből viszont már csak az maradt meg, hogy sokáig nagyrészt az elsősök voltak felelősek a szervezésért. Eleinte a szervezett program kevés volt, szinte játék: egy kis kórus olasz ellenállási, ka­tona- és népdalokat énekelt, utána tánc, és mindezt tették nagyon családias hangulatban. Miután az olasz kultúrának szerves része a komoly­zene, előadták Monteverdi Orfeo cí­mű operáját és Rossini és Verdi műveket, máskor a Szi­lágyi Erzsébet gimnázium kó­rusa énekelt olasz madrigálo­kat. Aztán hallgatóink rákap­tak a színjátszásra. Eleinte Goldoni jeleneteket alkottak a nagy író Emlékirataiból és elő is adták, majd a Zeneakadé­mia Kistermében, Hont Ferenc rendezésében a híres La Lo­­candierá­ t. Végül harsány pa­ródiákat írtak a commedia dell’arte stílusában De Filippo motívumokra, tréfásan vitték „színre” az olasz filmek jel­lemző mozzanatait. Tavaly De Filippo Cilinder című komé­diáját adták elő. De a színjátszás csupán egy része az olasz napok program­jának. Pontosan 10 évvel ez­előtt írtuk ki először a műfor­dítási pályázatot. Később ön­álló alkotásokkal is lehetett pályázni. Olyan, ma már el­ismert írók, költők és műfor­dítók kezdték nálunk tevé­kenységüket, mint Szabó György, Szabolcsi Éva, Majté­­nyi Zoltán, Takács Zsuzsa, Bu­rányi Ferenc és Simonffy András. Azt hiszem ez a név­sor még gazdagodni fog, mert a mai hallgatóink körében oly nagy az érdeklődés az iroda­lom és a műfordítás iránt, hogy fiataljaink Műfordítói Tudományos Diákkört alapí­tottak. A jövő évben itt meg­hívott előadók tartanak majd előadásokat a műfordítás mű­helytitkairól. Most a fő fel­adat az, hogy a prózafordí­tások színvonalát is emeljük, és nagyobb terjedelmű művek kerüljenek ki a fordítók keze alól. Az eddig végzett munka komolyságán felbátorodva ezentúl tanumányokkal is le­het majd pályázni. Már elké­szült a tanszéki kiírás, a té­makör rendkívül széles, a re­neszánsztól napjainkig. Je­lenlegi hallgatóink egyike, Kiss Irén, annyit fejlődött iro­dalmi téren, hogy műveit jö­vőre szerzői esten mutatjuk be. A tanszéki rendezvénysoro­zat egyik újabb — immár négyéves — megnyilvánulása a végzett hallgatók, tanárok továbbképzése. Segítséget kí­vánunk adni a középiskolai olasz tanároknak. — Mit jelent az, hogy a professzor az Associazione In­­ternazionale per gli Studii di Lingua e Letteratura Italiana „külföldi elnöke” lett? — Ez a szövetség az olasz tanulmányokkal foglalkozó egyetlen nemzetközi szervezet, mely idén ünnepelte a Bari-i kongresszusán húszéves fenn­állását. Huszonhét ország többszáz kutatója vesz részt munkájában. Az, hogy engem, Leone de Castris kommunis­ta professzor javaslatára el­nökké választottak — s csupán hét ellenszavazattal — úgy ér­zem, nemcsak az én munkám­nak, de munkatársaim, az EL­TE és a magyar tudomány ed­dig végzett tevékenységének elismerése is. Tanszékünk munkáját isme­rik. A tanszék tanárainak ve­zetésével jelent meg Dante összes művei, Boccaccio kiadása, Petrarca Canzo­­niere-je, antológiák, Leonardo da Vinci műveiből, Verga, Sa­ba és a Modern Olasz Költők alkotásaiból. 1957-ben tanulmányokat je­lentettünk meg az olasz rene­szánszról (Renaissance Tanul­mányok), mely az első ilyen jellegű kollektív munka volt a bölcsészkaron. 1965-ben Dante­­symposiont szerveztünk, egy évvel később újabb tanul­mánykötetet jelentettünk meg, melyben valamennyi magyar italianista közreműködött (Dante a középkor és a re­naissance között). A tanul­mányok nagy része később az Acta Literaria-ban olaszul vagy franciául is napvilágot látott. A legnagyobb felada­tunk az olasz romantikáról szóló budapesti kongresszus megszervezése volt 1967-ben. A kongresszus teljes anyagát 68-ban jelentette meg az Aka­démiai Kiadó. (II Romanti­­cisma). A legújabb közös mű­vünk Dél-Itália és az olasz realizmus című tanulmánykö­tet lesz, és tervezünk egy újabb reneszánsszal foglalkozó könyvet is. — Végezetül egy aktuális kérdés: milyen kulturális ha­tása lehet Moro olasz külügy­miniszter budapesti látogatá­sának? . — Az esemény rendkívül nagy jelentőségű e szempont­ból is, ez kiderül a záróközle­ményből. Nagyon fontos volt Moro külügyminiszter látoga­tása egyetemünk jogi karán és a Kölcsey Gimnázium két olasz óráján, ahol tanítványaink ok­tatnak. Moro miniszter szemé­lyesen külön is szerencsét kí­vánt tanszékünk nevelő mun­kájához, tanítványaink telje­sítményeihez, mert — mint repülőtéri nyilatkozatából is kiderült —, igen mélyen ha­tott rá az olasz nyelv és iro­da­lom szeretetének és ismere­tének az a foka, melyet ha­zánkban tapasztalt. Sólyom Gábor

Next