Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1978 (20. évfolyam, 1-20. szám)
1978-11-13 / 17. szám
Az örmény-magyar kapcsolatokról „Nem ismered még népemet, az örményt? Nézd ezt a szőlőtőkét. Népemnek hasonmása ő. Népünkkel egyidős. Ez példázza a ránk rótt törvényt.” (Emin Gevork verséből Illyés Gyula fordításában) Közismert, hogy a világ szinte minden táján élnek olyan emberek, akik örménynek vallják magukat, sokban megőrizték őseik szokásait, és ha lehetőségük van rá, felkeresik őseik földjét, az örmény SZSZK-t, ahol lényegében 1917 indította el és teremtette meg a társadalmi és nemzeti felszabadulás feltételeit. Az örmény nép története közel háromezer évre nyúlik vissza. Háborúk pusztította földjéről az Arany Horda támadásai, majd a XVI. századi török—iráni háború elől tömegesen menekültek hazájukból az örmények. A XIX—XX. század fordulóján a társadalmi, vallási, politikai, nemzeti elnyomás ellen lázadó örmények tízezrei lettek az imperialista török mészárlás áldozatai. (1914—1915-ben a kegyetlen mészárlásoknak egymillió ember esett áldozatul.) Ezekről a tragikus eseményekről szól Franz Werfel osztrák író megrázó regénye, A Musa Dagh negyven napja. A teljes pusztulástól Örményországot lényegében az 1917-es forradalom mentette meg. Különösen a századforduló ideji mészárlások elől menekült sok örmény külföldre Oroszországba, Amerikába, Franciaországba, a Közel-Keletre és számos más országba, köztük Magyarországra is. A magyar—örmény kulturális, irodalmi kapcsolatoknak évszázados gyökerei vannak. A legutóbbi évekkel bezárólag számos kiváló magyar író és költő művei lettek ismertek örmény nyelven, és különösen az utóbbi évtizedekben mind többet ismernek meg az örmény alkotók műveiből a magyar olvasók is. Írók, költők keresik fel egymás földjét, beszámolnak tapasztalataikról, élményeikről. Legutóbbi a Kortárs 1978. novemberi számában olvasható Rab Zsuzsa és Moldován Domokos örmény összeállítása. Hogy többet tudjak meg ennek a bonyolult és izgalmas történelmű népnek a kultúrájáról, az örmény—magyar kapcsolatokról, felkerestem Simon J. Zavent, egy Magyarországon élő örmény származású család fiát. Szorgalmasan tanul örményül, azt hiszem Magyarországon neki van a legteljesebb bibliográfiája a magyar—örmény kapcsolatokról, értékes örmény vonatkozású könyv- és kéziratgyűjteményével talán csak az Országos Széchenyi Könyvtár vetekedhet. Többször járt Szovjetörményországban, számos örmény vonatkozású cikke jelent meg. Miután terve nem vált valóra, hogy Jerevánban folytathasson egyetemi tanulmányokat, érettségi után bőröndös szakmát tanult. Szabad idejében erejét nem kímélve teljesen az örmény kultúra kutatásának adja át magát. Értékes könyv és kéziratgyűjteménye, egyedülálló bibliográfiája feltétlenül fel kell hogy keltse a filológusok érdeklődését. Ez a bliográfia könnyen válhat ” esetleges kaukazológiai biográfia alapjává, örményágban készített naplója, ezetten összeállított útletei az örmény életről vaspos megfigyelései nyílszélesebb olvasóközéneklődését is felkeltenék. Lnkahelyén kerestem kisiparosként dolgozó állása. Hadd kérlem mindjárt beszélelején, van-e más munkahelye is? egyidejűleg a Kelet-Ázsiai Mázisiparos Újság kulcsa is vagyok. -e már önnel vezélgetés, interjú? évvel ezelőtt jó, nem sokkal Lányi László bem egy örményeken című műsoruk Magyarorszá■n a honfogla- iiamatosan ért Magyarországra. 1672-ben Apaffy Mihály erdélyi fejedelem hívta be és telepítette le őket Moldvában. Erdélyben több örmény központ alakult ki, így Szamosújváron, Erzsébetvárosban, Gyergyószentmiklóson, Csíkszékvízen. Az örmény kompániák ezekben a városokban önálló közigazgatással rendelkeztek és önálló kulturális centrumokat hoztak létre. Szamosújváron 1833 és 1913 között jelent meg az Armánia című folyóirat. Az 1910-es évektől kezdve a Magyarországon élő keleti örmények MASZISZ néven egyesültek. Ruzsduni Hrant Szarkisz szerkesztésében megjelentették a Nortar (Új Évszázad) című örmény nyelvű lapot, mint az egyesület orgánumát. Nem véletlen, hogy a lap 1919 januárjában és februárjában jelent meg, ezt is az őszirózsás forradalom utáni Jászi-féle haladó nemzetiségi politika tette lehetővé. Lényegében nagyapám volt a Nortar egyik alapítója, és az én örmény gyűjteményem alapjait is ő rakta le. — Milyen hagyományai vannak a magyar—örmény kapcsolatok kutatásának, ki foglalkozik ma ilyen témával? — A budapesti egyetemen lényegében az 1800-as évektől folyamatosan van örménykutatás, mindig volt olyan professzor, aki örmény nyelvet tanított. Az első Csellingerján Jakab volt, a Zichy expedíció titkára. Majd Petrubányi Lukács, később Ungucz József örmény katolikus lelkész tanította az örmény nyelvet. Jelenleg az egyetemen dr. Schütz Ödön profeszor, a Belső-Ázsiai Tanszék munkatársa végez örmény vonatkozású kutatásokat. Családtörténeti kutatásokkal foglalkozik Korbuly Domokos. Szalmási Pál, aki Jerevánban végezte tanulmányait, nem egy művet fordított magyarról örményre és viszont, az ő nevéhez fűződik az MSZBT kiadásában 1968-ban megjelentetett örmény versválogatás is. Gombos Károly, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Múzeum igazgatója az örmény szőnyegek vizsgálatával foglalkozik. Jerevánban többek között Eva Kevorkjan ír a magyar—örmény irodalmi kapcsolatokról. Magyarországon született, örmény emberhez ment feleségül, ma ott él az Örmény SZSZK-ban, és fenti témából írta kandidátusi értekezését. — Nem szabad elfeledkeznünk az ön gyűjteményéről és bibliográfiájáról sem. — Valóban, gyűjteményemben nem egy értékes darab van. A legrégibb egy XVI. századi misekönyv, érdekes az 1742-es imádságos könyv, az 1824-es örmény nyelvű rituálé könyv, a kétnyelvű erdélyi örmény énekeskönyvek. Megtalálható itt az egyetlen, 1922- ben megjelent mindössze 1000 szót tartalmazó magyar—örmény szótár és egy magyar— örmény ábécés könyv is. Érdekes darab Chorenei Mózes Nagy Örményország című munkájának 1892-es szamosújvári kiadása Szongott Kristóf fordításában. De megtaláljuk itt nem egy magyar mű örmény fordítását, klasszikusaink közül Petőfi verseit, Gárdonyi Egri csillagok című művét, Móricz műveit, a mai írók közül Tatay Sándor, Gergely Márta több regényét. Van folyóirat és kéziratgyűjteményem is, a bibliográfiáról pedig már szó esett. — Azt hiszem, ha egy nép kultúráját valamennyire is meg akarjuk érteni, feltétlenül szükség van a személyes találkozásokra is. Ha az örmény nép kultúrája kerül szóba, akaratlanul is eszünkbe jut Hacsaturjan zenéje, felidéződnek a Kardtánc jellegzetes hangjai. Az egész világ ismeri Ambarcumjan professzor, a csillagász és fizikus nevét. A XX. századi örmény irodalom sem ismeretlen a magyar olvasók előtt. Tumanjan, Szevak Parusz, Gevork Emin számos verse olvasható a legkiválóbb műfordítók tolmácsolásában. Szárján képei is feltétlenül megragadják a nézőket. — Valóban nagyon fontosak a személyes találkozások. Én még találkoztam Jerevánban Szárjánnal halála előtt. Vendégkönyvemben nem egy kedves bejegyzés szerepel, az örmény kultúrának minden nagy alakja, aki megfordult az utóbbi években Magyarországon, járt az én otthonomban is. — Csak egy közbevetett kérdés. Évszázadok óta élnek Magyarországon örmények. Részt vettek az ország életében, beilleszkedtek. Nyilván az örmény családok fiai közül is nem egy híressé lett a magyar történelem folyamán. — Valóban. Gorove István, az 1848-i országgyűlés tagja, később a Deák-párti kormányban miniszter, Cecz János, Bem erdélyi hadsegéde, az Aradon kivégzett vértanúk közül Kiss Ernő és Lázár Vilmos tábornokok és sokan mások. — Mit tesz ön Magyarországon az örmény kultúra népszerűsítéséért? — Van egy négy előadásból álló TIT-előadássorozatom, amelyet már többször és több helyen megtartottam. Szokásokat gyűjtöttem a szamosújvári örmények között. Magam is számos cikket írtam az utolsó magyarországi örmény szőnyegszövőről, a magyarországiörmény folyóiratok történetéről, Kossuth Lajos kapcsolatairól, az örmény hímzésekről, az örmény konyháról. Most hároméves kislányom a Nyelvtudományi Intézet külön engedélyével a Hajganus keresztnevet kapta. Igaz, hogy még egészen kicsi, de máris tud két örmény mondókát. — Hadd kérdezzem meg, családjukban ki tud örményül, hogyan képezi magát tovább az örmény nyelvben? — Édesanyám tud örményül, de ma már inkább csak magyarul beszél. Schütz profeszszor és Szalmási Pál segítenek tanulmányaimban. De a nyelvtanulásra módom nyílik az erdélyi örmény városokban is, ahol gyakran megfordulok. — Most hová készül? — Mint kisiparos Csehszlovákiában fogok dolgozni, de már felvettem a kapcsolatot az örmény kultúra ottani kutatóival, akik segítségemre lesznek, hogy bejuthassak a különböző levéltárakba, és folytathassam örmény kutatásaimat. Lengyel János //Én is járom...'' A táncház egyike a legsikeresebb programoknak. Ami a népművelés számbűvöletű értékrendjében a legnagyobb tömegeket vonzó kifejezéssel egyenértékű. A legkevesebb propagandával a legnagyobb eredményt lehet elérni. Ez lenne hát az a rendezvény, ahol a tömegek és a népművelők elvárásai egybeesnének? Attól tartok, korántsem beszélhetünk tömegekről. A törzsközönség, 100—120 ember majdnem minden táncos rendezvényen ott van a Fővárosi Művelődési Házban, a Kassák Klubban, az Országos Műemléki Felügyelőség Klubjában. Ezek „magyar táncházak”. Ha a legnagyobb sikernek örvendő görög táncház és a délszláv táncház közönségét is számítjuk, 3000 fiatal jár a táncházba. A görög táncház és a délszláv táncház pályafutása felfelé ível. Nagyobb a látogatottságuk, mivel itt sokkal könnyebb táncok tanulhatók. A magyar táncházak népszerűsége hosszú idő óta változatlan. Az utánpótlás viszont nevelődik. Egyre több aprók tánca alakul a felnőtt táncházak mellett, amikor az anyuka vagy apuka áll a kör közepén és tanítja táncra gyermekeit. Az átlagéletkor 5 —6 év. Aranyosan billegetik magukat a kicsik. A leghálásabb közönség. Valószínűleg ők már nem fogják elkerülni a táncház környékét felnőtt korukban sem. Egy este a Belvárosi Ifjúsági Ház táncházát 170—200-an látogatják. Többen már nem is férnének el. Közülük sokan más táncházakba is eljárnak. Minden szombat este 6 órától 10-ig táncház van a Belvárosi Ifjúsági Házban. A pénztárnál kis torlódás, 8-ra megtelik a Ház 3 szintje. Bárki bejöhet. Az ügyeletes népművelő is nyugodt szombat este. Tavaly ugyan kötelezővé tették a tagsági igazolvány váltását, 20 Ft és egy adatlap kitöltése ellenében. Sokan sértésnek, bizalmatlanságnak tekintették, de az adatokból megtudhattuk, kik járnak ide, milyen korosztály, milyen foglalkozásúak. Két kövér iktatófüzetben 700 adatlap a Ház táncos rendezvényeinek látogatóiról. A táncházas közönség 90 százaléka érettségizett, ennek 50 százaléka egyetemi vagy főiskolai végzettséggel rendelkezik. Ők az öregebb korosztály, átlagéletkoruk meghaladja a diszkóklub tagjainak életkorát, 22—23 év körül van. Az így kapott névsor azért is jó, hogy akik itt szerepelnek, külön meghívót kapnak a Ház minden fontosabb rendezvényére. Nézzük meg, hogyan is zajlik egy ilyen táncos összejövetel! A második emeleten szól a tv, itt a büfé, a ruhatár. Kényelmes fotelokban lehet üldögélni, beszélgetni. Ez a szint a pihenésé. A tánc szünetében telik meg. Föntről már hallatszik a lábak dobogása. A III. emeleten kezdők gyakorolnak népi táncosok segítségével. Itt a Téka együttes muzsikál. A IV. emeleten a haladóknak a Muzsikás együttes húzza a talpalávalót. Két táncos a kör közepén különböző figurákat mutat be. Ismeretségek, barátságok, szerelmek szövődnek tánc közben. A legtöbben, amikor belépnek a táncház kapuján, még nem élnek a folklór vonzásában. Talán még a tánc sem vonzza őket annyira, mint a sok ember, az érdekes, színes forgatag. Elég csak a kör szélén kíváncsiskodni, csak a zenét hallgatni, a többieket nézni, és máris magával ragad a tánc lendülete. Aztán míg a bonyolult lépéseket tanuljuk, megismerkedtünk, összebarátkoztunk. A táncház növeli szociális terünket, mondanák szakszerűen a népművelők. Sokak szerint a táncház már túl van kezdeti nagy hullámán. Most már lenyugodott. Már nem divat, hanem szórakozási forma. Nem is a legrosszabbak közül való. Soha nem érte, nem is érhette olyan vád, mint sokszor szidott, de szintén nagy látogatottságú testvérét, a diszkót, hogy csak lötyögnek a sötétben, idejüket fecsérlik, ahelyett, hogy értelmes elfoglaltságot keresnének maguknak. A táncházas közönség szereti és igényli a táncon kívüli programokat. Igaz ugyan, hogy csak a táncházak idejében. Nagyon népszerű pl. a népdaltanulás. Szívesen hallgatnak rövid ismeretterjesztő előadásokat, népmeséket, örömmel veszik néptáncosok, népművészek bemutatkozását. Mozgáskultúrájuk is fejlődik a bonyolult táncok elsajátítása során. Nemrég a Szolidaritási Rockfesztiválon nagy sikerrel fellépő chilei együttes látogatott az Ifjúsági Házba. Nem ritkán jönnek külföldi vendégek. Voltak már itt Finnországból, Indiából is. Tavaly a szovjet művelődésügyi miniszterhelyettes, Golubcova aszszony tetszését is elnyerte a Ház. Még az utolsó tánc. Vége a zenének. Lassan kiürül e belvárosi „ház” ... Kikapcsolják a villanyokat. Holnap este megint benépesül. A diszkósok veszik át a terepet. Nagy Irén Építőtábor a Szevan-tó partján Mindenki ismeri az „azt mondom” játékot, de ezekre a szavakra csak mi tízen tudnánk a választ. Azt mondom: Garni — azt mondod: Gerard, azt mondom: Szeván — azt mondod: hajlama. Nem szabad tovább folytatnom, inkább magyaráznom kell. Hát szó, mégis benne van 6 hét életünkből. Hat hét, elég volt-e arra, hogy megismerkedjünk a csodálatos távoli Örményországgal ? Mi, a Jerevánba indulók tudtuk, hogy ránk különösebb világ vár, mint a moszkvaiakra és a leningrádiakra. Láthatjuk a bibliai Ararátot, s talán találkozhatunk a mesés kelettel. Mindannyian felkészültünk a találkozásra — elolvastuk azt a keveset, ami magyar nyelven hozzáférhető volt. De a találkozás a valóságban más volt, mint ahogy elképzeltük. Az ámulásokra még várni kellett. Előtte jött a 4 hétig tartó építőipari munka. ..- Nem volt könnyű, nem hiába kértek csak fiúkat. Végül is öt lány és öt fiú érkezett. Rögtön megkezdődtek a munkanapok a Szevan-tó partján. Nagy szívfájdalmunk volt, hogy csak hétvégeken láthattuk a tavat és úszhattunk benne. Ámbár ez csak a bátrabbak privilégiuma volt, hiszen a tó a maga 14—16 Celsius-fok hőmérsékletével és nem különben mélységével elég veszélyes volt (a táborvezetőség különben megtiltotta a fürdést). A megye legnagyobb városában, Szevánban laktunk és dolgoztunk. Mivel estig tartott a munkaidő, már csak a város maradt nézelődésre, mert a tóhoz ekkor már nem volt érdemes lemenni, örmény barátaink váltig hangoztatták, hogy Szeván az semmi, csak egy üdülőközpont. Jereván az igazi. Valóban, a hétvégeken igen sok üdülő volt. A jereváni hőség után üdítőleg hatott az örményekre a „hűvös” 35—40 Celsius-fok — ránk nem. Tavukra méltán büszkék az örmények, azt mondják, hogy a legmagasabb a legnagyobbak között (2000 méter fölött fekszik és kétszer akkora mint a Balaton). De a hegyek, a hegyek voltak azok, amelyek nem hagytak nyugodni bennünket. Csodálatos formájuk volt, egy-kettőn még ebben a forróságban is hófehér lett. Mindenki mondta is, persze főleg a lányok, akik talán nosztalgikusabbak — bár csak el tudnánk hozni ezeket. Persze a hegyek királya az Ararát volt. Ottlétünk első napján adatott csak meg, hogy teljes szépségében láthassuk — kora hajnalban a repülőtérről. Talán giccsesnek tűnik, de ilyennek láttam: a hegy lábát felhő takarta el, felette lebegni látszott fején hókoronával, ami ragyogott a felkelő Nap sugaraiban. Mellette ott állt szegényen a Kis-Ararát. A legfurcsább persze az volt, hogy szinte karnyújtásnyira érzékeltük, de valójában messze volt, az a rész már török terület. Jerevánban tíz napot töltöttünk. Mivel vendéglátóink a program megszervezésében nemigen jeleskedtek, ezért ránk szakadt a gond. Szerencsére ott voltak örmény barátaink és kéznél volt az útikönyv is, így várakozáson felüli csodálatos tíz nap következett. Ekkor kezdtük meg az igazi ismerkedést az országgal, s az emberek szokásaival. Ennek ismertetéséhez segít az említett szójáték. Gerard — az örmény nép volt az első a világon, melynek államvallása lett a keresztény hit. Számtalan csodálatos templom bizonyítja ezt a legvadabb erdők mélyén is. Ma is erősen élő hagyományai vannak a keresztény vallásnak. Garni — az egyetlen görög stílusban épült temploma az örmény „múzeumnak”, mely azért páratlan a világon, mert múzeum az egész ország a szabad ég alatt. Szeván — a tó. Ahtamár — hát igen, nagyon tud szeretni ez a nép. A Tamár szívében élő lobogás — amellyel nap mint nap várta kedvesét a tónál — ott van ma is minden lány szívében, akik ezért tudnak roppant féltékenyek is lenni. A lányoknál maradva magyarázom a hajlamát, mely örmény nemzeti étel, s amely a magyarok szerint is nagyon finom. A saslikot, a legfőbb nemzeti specialitást csak férfi készítheti, és ez szinte szentségszerű hagyomány. Ebben az országban — bár a nőket különleges tisztelet övezi — mégis a férfiaké a döntő szó. Ez történelmi hagyományaiból ered, az itt élő népek egymásra ható szokásai tartották fenn, elég arra utalni, hogy itt török, perzsa népekkel éltek szomszédságban évezredeken át. De hogy a nők itt is egyenrangúakká kívánnak válni, azt ékesen bizonyítja, hogy az egyetemeken, akárcsak nálunk, a lányok vannak már többségben. Dinamikusan fejlődik ez a köztársaság, melynek összlakossága alig volt több mint Budapesté, s az érdekessége, hogy a lakosság fele a fővárosban él. Az örmények nagyon büszkék eredményeikre, különösen arra, hogy egy-két terméküket, pl. az örmény konyakot nemcsak a tágabb hazában, a Szovjetunióban, hanem világszerte ismerik. Minden jószándékú embert szeretettel fogadnak országukban — az ellenségeskedés elleni tiltakozás csodálatos produktuma a Genocida emlékmű, melyben állandóan ég az örök tűz, s szól Komitász Rekviemje az 1918- as török mészárlás áldozataiért. Hogy elég volt-e a hat hét? Nem lehetett elég! Barátaink visszavárnak bennünket. S valóban, ebből az országból csak úgy lehet elmenni, hogy: VISZONTLÁTÁSRA! Bagdi Marianna JTK IH/2.