Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1978 (20. évfolyam, 1-20. szám)
1978-02-06 / 1. szám
PSZICHOLÓGIA ÉS PEDAGÓGIA A SZOVJETUNIÓBAN Egy ünnepi tudományos ülésszak szakmai anyagából Mint arról lapunk 1977. évi 18—19. számában már hírt adtunk, a Bölcsészettudományi Kar Általános Pszichológiai, Fejlődés- és Neveléspszichológiai, valamint Pedagógiai Tanszékét magába tömörítő tanszékcsoportja az elmúlt esztendő decemberében jubileumi tudományos ülésszakot rendezett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából. Elnöki megnyitójában Székely György ált. rektorhelyettes hangsúlyozta : igen jelentősnek és örvendetesnek tartja, hogy a pszichológia és pedagógia szakos egyetemi oktatásban, valamint az oly fontos tanárképzésben egyre szorosabban együttműködő tanszékek számot adnak azokról a tudományos eredményekről és gyakorlati tapasztalatokról, amelyek a rohamosan fejlődő szovjet pszichológia és pedagógia műhelyeiből kikerültek, s a hazai kutatók munkájához értékes hozzájárulást jelentenek. Az alábbiakban — ígéretünkhöz híven — közöljük az ülésszak előadásainak rövid kivonatát, elhangzásuk sorrendjében. MÓDSZEREK ÉS KÖZÖSSÉGEK Szarka József „Neveléselméleti témák, kutatási módszerek és eredmények a szovjet pedagógiában” címmel tartott előadást. Részletesebben a szovjet neveléselméleti kutatások néhány jellegzetes vonását, fejlődési tendenciáját mutatta be. Az egyik a hagyományos neveléselméleti kategóriák tartalmi továbbfejlesztése, korszerűsítése, melynek keretében a személyiségfogalom, a pedagógiai módszerek és a neveléstervezés kérdéskörében indultak meg s folynak komoly kutatások. A másik törekvés arra irányul, hogy megkeressék a neveléselméleti vizsgálódások rendszerelméleti kereteit, illetve a rendszerelmélet alkalmazási lehetőségeit. Ehhez kapcsolódva érvényesül a szociológiai szemlélet is, vagyis annak tudatosítása, hogy a nevelési folyamatok színtereinek, kereteinek, szervezeteinek megvannak a maguk szociológiai jellemzői, melyeket tanulmányozni kell. A neveléselméletnek az is szándéka, hogy egy meghatározott nevelési koncepciót valamely nevelési intézmény keretei között a gyakorlatban is kipróbáljon, amint ezt annak idején — felülmúlhatatlan szinten — Makarenko tette. A szovjet pedagógiának ezek a mai törekvései természetesen rangos viták egész sorában kristályosodtak ki. Megvalósításuk lendületesen folyik. A neveléstudomány új szakaszának küszöbéhez érkeztünk. A szovjet pedagógia előttünk jár, de maga is új feladatok előtt áll A közösség személyiségformáló lehetőségeinek pedagógiai hasznosítása a szovjet pedagógiában a századforduló legkorszerűbb nevelési koncepcióinak és tapasztalatainak elemzése alapján merült fel — mondotta Bábosik István „Modern közösség-értelmezések a szovjet pedagógiában” című előadásának elején, majd részletesen elemezte a szovjet „szociálpedagógia” fejlődését 1918-tól napjainkig. Élénk és termékeny viták tanulságaként, számos gyakorlati tapasztalat összegezése eredményeként fogalmazódott meg az, hogy a mai szovjet pedagógia a közösséget a személyiségformálás eredményét meghatározó, de nem automatikusan funkcionáló, alapvető eszköznek tekinti. A kutatók igényes módszerekkel vizsgálják a csoportfolyamatokat, melyeket már nem kizárólag a közösség oldaláról, hanem komplexen közelítenek meg, vagyis a közösségi mozgás nyomán előálló személyiségbeli konzekvenciákat is tanulmányozzák. A jelen közvetlen feladatait a közösséggel kapcsolatban Korotov, a terület kutatásának egyik kiváló képviselője úgy határozza meg, hogy biztosítani kell a közösség bekapcsolását a nevelési folyamatba, a közösséget a nevelési folyamat szubjektumává, elevenen funkcionáló tényezőjévé kell tenni, személyiségformáló hatásait pedig be kell építeni a pedagógia eszközrendszerébe. A POLITECHNIKÁTÓL A LÉLEKTANIG Kontár Károly „A munkára nevelés előzményei és mai értelmezése a szovjet pedagógiában” címen tartott előadásában 1918-tól kezdve követte nyomon a szocialista munkaiskola és a politechnikai képzés alakulását a Szovjetunióban. Beszélt ennek alapeszméjéről, tartalmi és szervezeti kérdéseiről, fejlődési tendenciáiról, a 30-as évek végén bekövetkezett visszaesés okairól, majd az 1956-ban kezdődött újbóli fellendüléséről. A mai szovjet pedagógia a munkára nevelés legfontosabb összetevőiként a politechnikai elvnek a tudományok alapjainak tanításában történő megvalósítását, a technika, a termelés alapjainak iskolai és egyéb műhelyekben való tanulmányozását, a termelési gyakorlatokat, a technikai és agrobiológiai jellegű, osztályon kívüli foglalkozásokat és a társadalmilag hasznos munkát jelölte meg. A politechnikai elv alkalmazása az iskolában feltételezi a tanulók megismertetését a korszerű termelés alapjaival, a munkára nevelés megszervezését és a társadalmi termelőmunkában való részvételt, valamint a pályaorientációs munka rendszerét. Nálunk is megszívlelendők azok a feladatok, amelyeket Zubov 1975-ben fogalmazott meg a politechnikai képzés számára a természettudományi, oktatás, a társadalomtudományi oktatás és a fakultatív foglalkozások terén. Nagy Sándor „Modern tantervelméleti koncepció körvonalai aszovjet didaktikában” című előadásában hangsúlyozta, hogy a neveléstudomány művelői számára különlegesen nagy jelentőségűek mindazok az elvi szempontok, melyek az összehasonlító pedagógiai kutatásokból adódnak. Kiemelkedően fontosak ezek között a szovjet didaktika felismerései, kiváltképp azok, amelyek a nevelési céllal és az iskolai munka tartalmával kapcsolatban fogalmazódtak meg. E kérdések egyszersmind tantervi és tantervelméleti problémákként kezelhetők. Az előadás részletesebben elemezte a szovjet didaktikának néhány, a modern tantervelméletben hasznosítható, főbb összefüggését. Ezek sorában első helyen a nevelési cél világos és határozott megfogalmazása áll, valamint a közel húsz éve megjelent szovjet nevelési tervek, melyek bennünket is segítettek a legutóbbi időkben kibontakozott tantervi munkálatokban. A másik fontos öszszefüggés a kultúra és a pedagógia kölcsönviszonya, hiszen mondhatni: minden tantervelmélet lelke a kultúrafogalom, amely biztos bázisa mind a fiataloknak közvetítendő kulturális javak kiválasztásának, mind az oktatás korszerű értelmezésének. E korszerű értelmezés magva, hogy a tanulónak saját magának kell a kultúrát elsajátítania. Nem kevésbé jelentős kérdés az általános, a politechnikai és a speciális képzés viszonyának problémája, melynek kutatása terén számos szovjet tapasztalat áll rendelkezésünkre a hazai pedagógiai elmélet és gyakorlat további fejlesztése céljából. A szovjet pedagógia seregnyi tanulsággal szolgál didaktikánk, s benne tantervelméletünk számára. „Kutatásmetodikai kezdeményezések a szovjet didaktikában” című előadásában Nádasi Mária a Szovjetunió közoktatási rendszerének továbbfejlesztéséről szóló, 1958- as törvény hatására előtérbe került pedagógiai kutatások főbb kérdéseiről, s ezen belül részletesebben arról beszélt, hogy milyen pezsgő vitát váltott ki a szovjet kutatók körében Zankov egy 1962- es tanulmánya a pedagógiai kutatás módszereivel szemben támasztott követelményekről. A még jelenleg is folyó vitában egyesek abban látják a továbblépés feltételét, hogy a pszichológiai kísérlet módszereit a didaktikai kutatások szerves részévé kell tenni, mások viszont úgy vélik: a pedagógiának saját metodikai apparátusát kell gazdagítani és finomítani, nem hagyva persze figyelmen kívül a pszichológiai vizsgálatok szolgáltatta eredményeket sem. Az azonos szemléleti alapon — a marxista filozófia elméleti talaján — kibontakozott vita gyümölcsöző voltát igazolják a 70-es években egyre szélesebb körben tapasztalható konkrét törekvések az eltérő módszertani felfogások legértékesebb elemeinek integrálására, egy komplex és szigorúan tudományos közelítésmód kimunkálására. Ezek a szocialista pedagógia jelentős értékei. _„A pedagógusképzés korszerű módszereinek kutatása a Szovjetunióban” címmel tartottelőadásában Falus István — rövid történeti viszszapillantás után — elmondta, hogy a Szovjetunióban a gyakorlati pedagógusképzés hatékonyságának növelését szolgáló módszerek kimunkálása a kutatások központi kérdésévé vált. A pedagógiai felkészítés csak úgy lehetséges, ha a gyakorló pedagógusok tevékenységének elemzése alapján feltárják a pedagógiai munka lényeges összetevőit, a pedagógiai jártasságokat és készségeket. Ismertette a témával kapcsolatos kutatásokat, melyek széles körben folynak, s ugyanakkor intenzívek. Vizsgálják a pedagógiai munka komponenseit, foglalkoznak a pedagógusi hivatás pályatükrének kérdéseivel, dolgoznak az oktató-nevelő tevékenység egyes részterületeteinek eredményes ellátásához szükséges jártasságok és készségek meghatározásával, valamint a különböző tanári funkciókban megkívánt jártasságok tanulmányozásával. Több helyen már alkalmazzák is a kutatások során szerzett tapasztalatokat a gyakorlati pedagógusképzésben: a hallgatókkal speciális feladatrendszereket, probléma- és szerepjáték-helyzeteket oldatnak meg és kipróbálták az ún. mikrotanítás módszerét is. A szovjet kutatók eredményei jelentős külföldi visszhangra találtak. KOMPLEX KÍSÉRLETEK, TIPOLÓGIA, LINGVISZTIKA Barkóczi Ilona „Kiemelkedő kutatási eredmények a Szovjetunióban az általános pszichológia területén” címen vázolta a mai szovjet pszichológiai alapkutatások filozófiai és szaktudományi forrásait, majd ismertette a szecsenovi,pavlovi és a vigotszkiji hagyományra épült, korszerű, reprezentatív kísérletek legfontosabbjait. Beszélt az E. N. Szokolovnak és munkatársainak, köztük Vinogradovának komplex pszichofiziológia kutatásairól az orientációs reakció mechanizmusának feltárására, Leontyev és munkacsoportja percepcióvizsgálatairól, Gippenreiter szemmozgáselemzéseiről, Csisztovics beszédpercepció-kutatásairól, Lizina úttörőnek elismert eredményéről a viselkedés akaratlagos irányításának mechanizmusát illetően, Lurija és kollégái alapvető jelentőségű kísérleteiről a beszéd regulációs funkciójának az akarati kontrollban betöltött szerepének tisztázására, és méltatta az Uznadze vezetésével a század első negyedében dolgozni kezdett grúz iskola beállítódáskutatásait. Érzékeltette azt az utat, melyet a szovjet pszichológia a korai elszigeteltségtől, számos elméleti és módszertani vita tanulságaitól profitálva, újabb és korszerű közelítésmódokat alkalmazva eljutott odáig, hogy áttörje az országhatárokat és ma széles körű érdeklődésnek és tekintélynek örvend. A Szovjetunió pszoológiai és pszichofiziológiai laboratóriumaiban kapott kiemelkedő eredmények és napvilágot látott elméletek szervesen beépültek a nemzetközi tudomány vérkeringésébe. „A szovjet tipológiai iskola” című előadásában Kulcsár Zsuzsa ismertette azokat a főbb állomásokat, amelyeken a központi idegrendszeri funkciók egyedi és típusos jellemzőinek problémája és kutatása Pavlov századeleji vizsgálataitól és feltevéseitől a jelenkorlegújabb eredményeiig fejlődött. Szólt a korai pavlovi modell többszöri revíziójáról — ezzel kapcsolatban Tyeplov, Vinogradov munkásságáról —, a legkorszerűbb idegélettani módszereknek a téma kutatásba való bevezetéséről, melyben Nyebulkin munkacsoportjának volt oroszlánrésze, továbbá azokról a törekvésekről, melyek az idegrendszeri sajátosságok, s a viselkedés- és teljesítményjellemzők nem egymástól elszigetelt, hanem együttes, komplex tanulmányozásának megvalósítására irányulnak. Ezekkel összefüggésben elemezte többek között Olsenynyikova, Szemjonov, Rabinovics és Boriszeva vizsgálatait is. A szovjet tipológiai iskola tevékenysége a 60-as években vált a nyugati országokban ismertté és elismertté. Ma már mint igen jelentős és befolyásos irányzatot tartják számon szerte a világon. Pléh Csaba „Pszicholingvisztikai kutatások a Szovjetunióban” című előadásában e kutatások sajátos elméleti orientációjáról szólva kiemelte, hogy a szovjet kutatók a pszicholingvisztika feladatát nem különböző grammatikai modellek közvetlen igazolásában látják, hanem a nyelv mint objektív rendszer és annak mentális (pszichikus) reprezentációja közötti, nem feltétlenül izomorú viszony tisztázásában. E sokszempontú közelítésnek az orosz— szovjet nyelvtudományban (pl. Scserba munkásságában) és a szovjet pszichológiában, kiváltképp a Vigotszkij-iskolában, jelentős történeti hagyományai vannak. Más kutatókhoz képest a szovjet pszicholingvisták jóval „pszichológusabbak”, mert kísérleteikben mindig a nyelvi teljesítmények mögötti valóságos pszichikus mechanizmusokat keresik, emellett fokozottan támaszkodnak a genetikus módszerre és a kísérleti patológiai vizsgálatokra is, különösen a világhírű Lurija és iskolája. A szovjet pszicholingvisztika kezdettől nagy jelentőséget tulajdonít a szemantikai tényezőknek, szemben a hosszú időn át kitüntetettként kezelt szintaktikaiakkal. Ezt főleg A. A. Leontyev, Rjabov és Lurija kutatásai igazolják. A szovjet pszicholingvisztika mindig nagy figyelmet szentelt a nyelvi működések kutatásának, hangsúlyozva, hogy a nyelvnek nemcsak megismerő, hanem cselekvésirányító szerepe is van; így válik a pszichikus jelenségek általános szervezőjévé, kezésében, az eszközök és a nyelv társadalmi-történeti úton való elsajátításának folyamatában keressük. A fejlesztés kutatási feladatainak megfogalmazásában ugyancsak a tudomány segítségére volt Vigotszkij genetikus folyamatkövető szemlélete, a legközelebbi fejlődési zóna elmélete, Leontyev tevékenységértelmezése, a lenini tükrözéselmélet árnyaltabb interpretációja és a determinizmus-elv Rubinstein által továbbfejlesztett formájának következetes alkalmazása. E komplex szemléleti bázison a szovjet kutatók számos izgalmas téma vizsgálatán munkálkodnak. Vitáik, és eredményeik jól illeszkednek a nagyvilágban folyó kutatások és élő koncepciók „rendszerébe”. „Újabb neveléslélektani kutatások a Szovjetunióban” című előadásában Hűvös Éva a szovjet pedagógiai pszichológia legutóbbi másfél évtizedének azokat a jelentősebb kutatásait ismertette, melyeknek középpontjában a motivációs- és személyiségjellemzők, valamint a társas kapcsolatok kölcsön dinamikájának s e tényezők iskolai teljesítménnyel való összefüggéseinek tanulmányozása áll. Vázolta Ananyev és Bozsovics pedagógiai pszichológiai motivációelméletét, Lipkina kísérleteit az iskolai érdemjegy önértékelésre és igényszintre gyakorolt hatására vonatkozólag, s beszélt — több más kutatás mellett — Szubbotszkij új, érdekes elemzéseiről óvodáskorú gyermekek társaskapcsolatai fejlődésének feltárására. Jól látható, hogy a szovjet pedagógiai pszichológiában a gyermek individuális megközelítése egyre lényegesebb szemponttá válik, hogy tehát nemcsak a tanulók taníthatóságának, fejleszthetőségének az eltéréseit kell szem előtt tartani, hanem személyiségstruktúrájuk más egyénekben meg nem ismétlődő sajátosságait is, melyek viszont társas kapcsolataikkal is összefüggenek. „Szociálpszichológiai kérdésfeltevések és eredmények a Szovjetunióban” címmel Hunyadi György elmondotta, hogy a 60-as évek elején a marxizmus—leninizmus elmélete alapján álló szovjet kutatók újrafogalmazták a szociálpszichológia előtt álló feladatokat, s ennek pezsdítő hatása volt más szocialista országok társadalomtudományi gondolkodásában is. Az élénk viták eredményeképpen az utóbbi időben egyre tisztábban körvonalazódtak azok a területek, amelyek tudományos tanulmányozást igényelnek. Szisztematikus vizsgálódást tesz szükségessé a csoport és a közösség eltérő természete, a csoportszerkezet, a közösség személyiségformáló hatása, a szociális helyzet, az „érintkezés’’ jelenségrendszere, a személypercepció, valamint a beállítódás és az attitűd problémaköre. E területekkel kapcsolatban megállapítható: a szovjetunióbeli szociálpszichológiai kutatások egyik igen általános jellemzője, hogy — ritka kivételtől eltekintve — gyakorlati célzattal, s a társadalmi praxis valamely szférájához kötve folynak A korábbinál korszerűbb elméleti és módszertani alapra helyezett, fiatal szovjet szociálpszichológia legfőbb és legáltalánosabb eredménye kérdésfeltevéseinek sokrétűsége, konkrét változatossága, s kutatóinak újat kereső tájékozódása. Ezek a nemzetközi együttműködés szempontjából is legígéretesebb vonásai. ★ A tucatnyi színvonalas előadás nyomán a résztvevőkben valóban kirajzolódhatott a szovjet pszichológia és pedagógia objektív körképe — benne a haladó hagyományokkal és a legújabb törekvésekkel —, de azok a lehetőségek is, melyek kiaknázása esetén e két tudomány hazai együttműködése, s közös eredményeiknek az oktatásban, nevelésben való hasznosítása terén további fejlődésre vár kilátás. Ezért is hangoztatta elnöki zárszavában Szathmáry István dékán, hogy a tanszékcsoport kezdeményezése példamutató, mind magának az ülésszaknak a megszervezésében, mind témaválasztásában, amely egyben annak is mutatója, hogy a szóbanforgó szakterületek egyetemünkön dolgozó kutatóinak széleskörű kitekintése van tudományuk nemzetközi helyzetére és problémái’’''. összeállította: — P. J. — FEJLŐDÉS, SZEMÉLYISÉGJELLEMZŐK, CSOPORTANALÍZIS Salamon Jenő „A fejlődés és fejlesztés koncepciójának alakulása a szovjet pszichológiában” címmel tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy a szovjet fejlődéspszichológia kibontakozásában és korszerűsödésében a forradalom után gyökeresen módosult emberfelfogás megszabta új feladatoknak alapvető szerepük volt. Ezek közé tartozott az a követelmény, hogy tudományosan igazolják a szocialista társadalom emberének lényegesen nagyobb mértékű fejleszthetőségét, valamint az, hogy a fejlesztés problémáit csak a legérszerűbb fejlődéselv alapján lehet megoldani . Vigotszkij gondollatrendszerére visszavezethető elv szerint az ember magasabb pszichikus funkcióinak lényegét csak akkor érthetjük meg, ha a fejlődés okait elsősorban a társadalmi feltételekben, a gyermekek és felnőttek érint ** KÖNYVEKRŐL A kémia újabb eredményei (38. kötet.) Az utóbbi időben a dielektromos tulajdonságok kutatásában bekövetkezett fejlődés indokolttá teszi a fontosabb eredmények összefoglalását. Liszt János Nem elektrolit folyadékok dielektromos tulajdonságai című munkája ismerteti a nem elektrolit folyadékok statikus dielektromos tulajdonságait, foglalkozik a relatív permittivitás frekvenciafüggésével és tárgyalja a dielektromos telítés jelenségét. Elsősorban a folyadékszerkezet, az intermolekuláris kölcsönhatások és a dielektromos tulajdonságok kapcsolatát vizsgálja, de ahol szükséges, molekulaszerkezeti kérdésekre is kitér. (39. kötet.) A korszerű fermentációs kutatás eredményeit és problémáit foglalja össze a kötet. Holló János akadémikus és munkatársai közlik kutatásaik eredményét. Az első tanulmány a szerzők által kifejlesztett automatikus, számítógéphez kapcsolható fermentációs berendezéssel, folyamatoptimálási lehetőségeivel foglalkozik. Kitér a fermentációval kapcsolatos biológiai, műszerezési, szabályozás- és számítástechnikai kérdésekre. A fermentációs rendszerek matematikai modellezésének elveit, a szakirodalomban elterjedt modelltípusokat és a szerzők modellépítési tapasztalatait foglalja össze a kötet második része, amely főként a szakaszos fermentációs folyamatokkal foglalkozik. A szerzők a problémakör sajátos, általuk választott megoldásait írják le. (40. kötet.) Horváth Imre: A szennyvíztisztítási technológia méretnövelési kérdései c. munkájában a szennyvíztisztítási technológia műveleteinek kérdéseit tárgyalja a hasonlóságelmélet, és a dimenzióanalízis módszerein alapuló eljárásokkal. A mechanikai, kémiai és biológiai tisztítást, valamint az iszapkezelést tárgykörökre bontva ismerteti. Lásztity Radomir: A reológia jelentősége a biológiai és élelmiszeripari műveletekben c. monográfiájában néhány általánosan használatos biológiai és élelmiszeripari művelet (szállítás csövekben, keverés, mechanikai megmunkálás, hőátadás) Teológiai vonatkozásait tárgyalja, figyelembe véve a gépesítés, az automatizálás, a folytonos technológiák térhódítását, valamint a hatékonyabb eljárások kialakítására irányuló törekvéseket. A témákkal foglalkozó vegyészeknek, egyetemi hallgatóknak ajánlhatók a sorozat kötetei, melyeket Csákvári Béla szerkesztett. (Akadémiai) A Habsburgok A Habsburgok évszázadokon keresztül fontos szerepet játszottak Európa történetében. Jelentőségüket, szerepüket azóta is vitatják, csodálóik és kérlelhetetlen ellenfeleik mindmáig vannak. A két kiváló történész, Gonda Imre és Niederhauser Emil nem csupán a család történetét írta meg, nem is a Habsburgok országainak részletes történetét, hanem azt vizsgálták korszerű szemlélettel és széleskörű tájékozottsággal, hogy milyen szerepük volt a társadalmi haladás menetében és a nemzetközi viszonyok alakulásában. A külföldi könyvpiacok állandó slágerei a Habsburgokról szóló könyvek. Minden bizonnyal a szerzők modern szemléletű marxista feldolgozása rangos helyet vív ki a Habsburgokkal foglalkozó nagyszámú könyve között. A kötetet, gazdag képanyag, több geneológiai táblázat és részletestérkép egészíti ki. (Gondolat)