Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1980 (22. évfolyam, 1-18. szám)

1980-02-04 / 1. szám

AZ ANYANYELVI OKTATÁSRÓL Az ELTE Tanárképző Bi­zottsága 1979. december 6-án egésznapos ülést tartott. A ki­bővített tanácskozás témája „Az iskolai nyelvi nevelés fel­adatai és módszertana” volt. A szervezők olyan illetékes elő­adókat kértek fel előadások tartására, mint a magyar nyelvi tanszékek vezető okta­tóit és a Ho Si Minh Tanár­képző Főiskola kihelyezett csepeli tagozatának ,a vezető­jét A meghívottak között vol­tak tanszéki oktatók, gyakorló gimnáziumi magyar tanárok, főiskolai tanárok, az MTA Nyelvtudományi Intézetének és az OPI Magyar Nyelvi In­tézetének a munkatársai. Székely György rektorhe­lyettes megnyitója, után került sor a délelőtti előadásokra. Benkő Loránd tanszékvezető egyetemi tanár az anyanyelvi nevelés helyzetéről és perspek­tíváiról. Bencédy József főis­kolai főigazgató a magyar sza­kos tanárképzés programjai­nak továbbfejlesztéséről, Szathmári István tanszékveze­tő egyetemi tanár az anyanyel­vi nevelés továbbfejlesztésére irányuló egyetemi kutatások­ról és kísérletekről, Pusztai Fe­renc egyetemi docens az anya­nyelv és az irodalomtanítás vi­szonyáról tartott előadást. Az előadásokat vita követte. Dél­után olyan fontos kérdésekkel foglalkoztak, mint az új tan­terv, illetve az anyanyelvi ok­tatás és a természettudomá­nyok viszonya. Honti Mária igazgatóhelyettes az új gimná­ziumi tantervi koncepció lé­nyegéről, Jobbágy Károlyné vezető tanár az új nyelvi tan­könyv és tanterv viszonyáról, Wolfram Ervin tanszékvezető egyetemi tanár az anyanyelv és a természettudományok kapcsolatáról beszélt, Rőt Sán­dor egyetemi tanár arról szólt, hogyan lehet segítségünkre az anyanyelv az idegen nyelvek oktatásában. Az előadásokat és tájékozta­tókat termékeny vita követte, melynek során több fontos gondolat nyert nagyon határo­zott megfogalmazást, így meg­állapították, hogy egyetemün­kön a nyelvi kultúra igénye erősen háttérbe szorult. Ennek egyik bizonyítéka, hogy míg az egyetemi oktatóktól elvár­ják az idegen nyelv tudását, addig az anyanyelvi kulturált­ságot szinte senki sem igényli. A Tanárképző Bizottság szük­ségesnek és fontosnak tartja az anyanyelvi oktatás kötelező jelleggel történő bevezetését az­ egyetemek és főiskolák minden tanárszakos hallgatója számára. Az új tan­tervekben növelni kell a magyar szakos hallga­tók aktív szemináriumi órái­nak a számát. A tanárszakos hallgatóik fel­vételiztetésénél nagyobb súlyt kellene fektetni a nyelvi kul­­turáltságra. Ügyelni kellene arra, hogy nyelvhibás pályázó ne nyerjen felvételt tanári szakra, mert az ilyen hallgató pedagógus pályáira alkalmat­lan. Több hozzászólás tette szó­vá, hogy a várható iskolastruk­túra ismeretének hiányában kell a távlati tantervi terve­zést végezni. Az az állásfogla­lás nyert megfogalmazást, hogy a készülő új tantervi koncepciót meghatározott élet­korú, — az adott esetben 10— 19 év közötti — tanulók részé­re kell megállapítani. A most készülő egyetemi magyar nyelvi tantervek ké­szítői már messzemenően fi­gyelembe vették az általános és a középfokú oktatási intéz­ményekben most bevezetésre került új tantárgyi dokumen­tumokat i­S. A bizottság különösen fon­tos szerepet tulajdonított a ta­nárok továbbképzésének. N­em azért, mert az alapképzés hiá­nyos lett volna, hanem azért, ■mert az egyetemi tantervek fáziskésésben vannak a közép­iskolák új dokumentumainak elkészítéséhez viszonyítottan, s évfolyamok hagyják el a ta­nárképző intézményeket úgy, hogy az új szemlélettel nem is találkozhattak. Az egységes tanárképzés té­máját csak olyan vonatkozás­ban érintette a tanácskozás, hogy ez a mostani, a Ho Si Minh Tanárképző Főiskolával közös alkalom is további elő­relépést jelentett az egységes tanárképzés kimunkálásában. A gyakorlóiskolák magyar szakos munkaközösségének vezetője a magyar tanszékek és a gyakorló gimnáziumok fo­kozottabb szakmai együttmű­ködésének igényéről szólt. Külön figyelemmel foglal­koztak az értekezlet résztvevői a szaknyelv, a szakműveltség kérdésével. Megállapították, hogy a szaknyelv művelése el­sősorban nem a nyelvészek, hanem az anyanyelvileg is művelt szakemberek feladata. Az anyanyelv és az idegen nyelvek kapcsolatának kérdé­sében elhangzott, hogy bár az idegennyelvek erőteljes be­áramlása bizonyos esetekben káros, de a pozitív, anyanyel­vet építő hatásokról sem sza­bad megfeledkeznünk. Szó volt­ arról is, milyen fon­tos szerepük lehet a tömeg­kommunikációs­ eszközöknek, ugyanakkor milyen ellentmon­dásos lehet hatásait. Kiemelten foglalkozott a bi­zottság a magyar munkásság anyanyelvi kulturáltságának fontosságával, a nyelvészek fe­lelősségével a szakmunkáskép­zőkben folyó magyar nyelvi oktatás kapcsán. ■ Összefoglalóan megállapítot­ták, a Magyar Nyelvi Tanszék­­csoport feladata, hogy a Tanár­képző Bizottság ülésén szerzett tapasztalatokat minél széle­sebb körben megismertesse, to­vább sugározza az idegen nyel­vek oktatásában, az általános nyelvészet körében, a nyelv és irodalom kapcsolatában, a ter­mészettudomány szélesebb te­rületein. Az új tankönyvek is­mertetése pedig nemcsak a gyakorlóiskolák, de az egyete­mi és főiskolai tanszékek, tan­székcsoportok feladata is kell hogy legyen. —­— Jogász dolgozói KISZ-alapszervezet November 20-án tartotta KISZ-gyűlését a jogász dolgo­zói KISZ-alapszervezet. Az alapszervezet nemrég alakult, májusban váltak külön a fia­tal jogász oktatók KISZ-alap­­szervezetétől, és ezúttal mind­össze harmadik KISZ-taggyű­­lésüket tartották. A 18 fős lel­kes jogi kari dolgozói gárda felismerte sajátosan közös cél­jait és gondjait, amikor úgy döntöttek, hogy önálló KISZ- alapszervezetet alapítanak. Ed­digi munkájuk során fő fel­adataiknak tekintették egymás megismerését és a kapcsolat felvételét az ELTE KISZ-bi­­zottságával. Párhuzamosan el­határozták, hogy politikai to­vábbképzést szerveznek az alapszervezet számára, mely­nek keretében egyelőre három előadásra kerül sor. Munkáju­kat az első időben természet­szerűleg nehezítette, hogy má­jusban alakultak, és a nyári szünetben lényegében nem is nagyon tudtak összejönni. November 20-án kellemes­ közösségi hangulat fogadta a KISZ-gyűlésre érkezőket. Ez­úttal az alapszervezet meghí­vott vendégei voltak Deme Györgyné, az ÁJTK párttitká­ra és Nahalka István, az ELTE KISZ-bizottság titkára. A há­zigazdák — mozgalmi tapasz­talatok hiányában — tanácsot, segítséget kértek a meghívott vendégektől további munká­jukhoz. A kötetlen beszélgeté­sen sok új ötlet hangzott el ar­ról, hogyan dolgozzanak to­vább. A taggyűlés második napi­rendi pontjaként vezetőségvá­lasztásra került sor. Az eddigi vezetőség munkáját ideiglenes megbízás alapján végezte, most megválasztották a végle­ges vezetőséget, melynek tit­kára Bök Éva lett. A továbbiakban a politikai képzés első előadásaként Fa­­ludi Gábor tanársegéd tartott előadást.­­ Az újonnan alakult lelkes közösség munkájához sok si­kert kívánunk! — II — Tanáregyéniségek HÁROM NAGY KOHÓBAN „Hajdú Lajos oktató munká­ját kiemelkedőnek ítélik a hallgatók, mert élvezetes, igé­nyes, az összefüggéseket is lát­tató előadásaival az egyébként nehezen érthető és tanulható tankönyvet is könnyebben ért­hetővé teszi, és ami lényege­sebb, hogy a tananyagot nem pusztán leckeként oktatja... Előadásai a leglátogatottabbak, és est c.c­­k személyes befolyá­sának k­özönheti.” — A hall­gatók véleményét idéztem. Ja­vasolták, hogy ítéljék oda ta­náruknak a Kiváló Oktató cí­met. Hajdú Lajos egyetemi tanár az Egyetemes Állam- és Jog­­történeti tanszék oktatója. — Elmondaná, hogy lett ta­nár? — Három nagy kohóban for­málódott életem és egyénisé­gem, a szekszárdi Garay Gim­názium volt az első. Napszá­mos gyerek voltam, a gimná­ziumnak pozitív és negatív ér­telemben egyaránt sokat kö­szönhetek. Kaptam egy sereg aprócska pofont, sohasem le­hettem színjeles, mert mindig volt valaki, akinek meg kel­lett előznie. A legjobb latinosnak tartot­tak, tanárom nyolcadikban mégis lerontotta az osztályza­tomat politikai nézetem miatt. Volt matematika tanárom is­mertette és szerettette meg ve­lem a zenét, ő juttatott be se­gédkönyvtárosnak is az Úri Kaszinóba, ahol nyolcezer kö­tetes szépirodalmi és tízezer kötetes tudományos gyűjte­ménynek lettem a gazdája. Itt olvastam többek között Solo­­hov Csendes Dán­iát és egy sor progresszív szellemben írt történelmi munkát. 1944-ben német—olasz szak­ra iratkoztam be. Az Eötvös Kollégiumba nem vettek fel, mert a felvételin a szövetséges csapatok és a Szovjetunió hely­zetét kellett elemeznem — és akkor sem rejtettem véka alá véleményemet. Ez után következett a hábo­rú és a hadifogság, 46-ban ma­gyar—történelem szakon foly­tattam az egyetemet, egyidejű­leg a Parasztpárt országos köz­pontjában is dolgoztam. Beke­rültem a Győrffy Kollégium­ba, akkoriban a BHE — a Bölcsész Hallgatók Egyesülete volt az egyetlen kari diákszer­vezet, itt is folytatnom kellett a politikai munkát. Először ta­nárszakos bölcsész lettem, majd szabadúszó, aminek az lett a következménye, hogy egyre kevesebb időm jutott le­tenni a vizsgákat. 1948-tól „hivatásos forra­dalmár” lettem az ifjúsági mozgalomban. A Győrffy Kollégiumban, a fiatalok közösségében valóban élő volt a demokratizmus: mi választottuk a vezetőséget, mi határoztuk meg a kollégiumi élet rendjét, s ha kellett, fele­lősségre is mi vontuk társain­kat. Ma a huszonéveseket gye­rekszámba szokás venni, ak­kor az ugyanilyen korú fiata­lokból, a kollégistákból került ki a földosztók fele. Rendkívül sokat jelentett, hogy saját szemináriumaink voltak, ígéretes volt a légkör, sokat lehetett tenni, és mi va­lóban részt vettünk az ország és egymás személyiségének építésében. A kollégiumban gyakran volt közöttünk Rajk László, le-­­­hetett tőle szép emberi tartást tanulni, csakúgy, mint Erdei Ferenctől. Mióta elment Erdei, azóta egyre nagyobb a szememben. Mindig volt ideje meghallgat­ni az embereket, nagy tiszte­lettel hallgatta végig mondani­valójukat. Mostanában egyre gyakrab­ban veszem észre, hogy gesz­tusaimban, mentalitásomban tovább él. Mindenkit meghallgatok én is, van rá időm, őszintén meg­mondom a véleményemet, tisz­telettel, nem kertelek, nem ígérgetek, megmondom, ha va­lamivel nem értek egyet, vagy ha nincs időm rá, de ha azt mondom, hogy megteszem, ak­kor az én hallgatóim is, csak­úgy, mint Erdei tanítványai, biztosaik lehetnek abban, hogy állom a szavamat. Ez Erdeinek a vetése. — Három kohót említett. Mi volt a harmadik? — A hadsereg. Amikor ki­éleződött a nemzetközi hely­zet, be kellett vonulnom kato­nának. Huszonöt éves fejjel ezredparancsnok lettem. A ka­tonaságnál objektíven le lehe­tett és le kellett mérni az em­beri értékeket, nem lehetett kozmetikázott jelentésekkel boldogulni. Itt is kaptam taná­ri megbízatást, el kellett ér­nem, hogy amit megtanulnak, az a vérükké váljon, mert a tanultakat azonnal alkalmazni kellett a gyakorlatban. — A jogtörténet melyik fe­jezete áll érdeklődése közép­pontjában? — A magyar jogtörténet nem látványos periódusai ér­dekelnek, kutatási területem a XVIII. század, ezen belül II. József uralkodásának tíz éve. II. József erőfeszítései, me­lyekkel egy élő, szakszerű igaz­gatási rendszert próbált te­remteni, rendkívül tiszteletre méltóak voltak. A jó törekvés­sel együtt először felvirágoz­tatta a bürokráciát. Munkais­kolákat létesített, vagy hogy mást ne mondjak, a mai bá­bolnai és mezőhegyes­ állatte­nyésztő telepek ősét is ő alapí­totta. Tiszteletre méltó ötletei ellenére is vezér maradt had­sereg nélkül: voluntarista volt, nem vette figyelembe a reali­tásokat, de a­zért sok értékes dolgot teremtett. — Mintha a ránk hagyott tanulságokból nem okulnánk. — Ismeri azt az anekdotát, hogy Szavoyai Jenőnek volt egy szamara, amelyik minden csatában részt vett, mégis sza­már maradt... — Véleménye szerint ki a jó tanár? — Az, hogy az ember mi­lyen előadó, jelentős részben adottság kérdése, másrészt a gondolkodásé, de mindenek­előtt szív kérdése, hogy szere­ti-e a hivatását. Számomra a legnagyobb megtiszteltetés, hogy amikor egy évfolyam kilép, négyen­­öten eljönnek hozzám megkö­szönni a segítséget. Már nem is emlékszem sokszor, hogy mi­lyen segítség is volt, mert köz­ben eltelt négy év, de jó, hogy eljönnek. Nagy Emőke HOLLAND VENDÉG 1979 novemberében járt Ma­gyarországon Sz. Ormeling hol­land professzor, aki az ELTE Térképtudományi Tanszéké­nek vendége volt. Fényképet 1979. december 10-i számunk­ban közöltük, most egy rövid tájékoztatást adunk közre, melyben a tanszék egyik mun­katársa ismerteti a holland professzor tevékenységét illet­ve beszámol Ormeling profesz­­szor látogatásáról. A Nemzetközi Térképészeti Társulás (International Car­tographical Assotiation—ICA) egyike a legjelentősebb és leg­tekintélyesebb világszövetsé­geknek. Ezért is fontos és megtisztelő számunkra, hogy ez év novemberének elején, egyetemünk vendégeként ha­zánkba látogatott a Térképé­szeti Társulás jelenlegi elnöke Ferdinand J. Ormeling pro­fesszor. A holland kartográfus korábban Indonézia térké­pészeti szolgálatának munka­társa, utóbb vezetője­ volt, majd Amszterdamban ka­pott katedrát. Jelenleg a hol­land állam és az ENSZ által közösen fenntartott Nemzet­közi Légifényképezési és Föld­­tudományi Intézet vezetője (ITC). Ennek az intézménynek fő feladata, hogy közép- és felső szintű szakmai képzést adjon a gazdaságilag ill. kultu­rálisan elmaradt országok — főként a „harmadik világ” — térképészei számára. Ormeling professzort — mi­után nyolc esztendőn át a fő­titkári teendőket látta el — az ICA 1976. évi kongresszusán választották meg a Nemzetkö­zi Térképészeti Társulás elnö­kévé. Az ELTE Térképtudo­mányi Tanszékén két előadás­ban ismertette az ICA, vala­mint az ITC szervezetét és te­vékenységét. Amint elmondot­ta, főként a Térképészeti Tár­sulás keretén belül, igen jó kapcsolatot tartott fenn ma­gyarországi térképészekkel és geográfusokkal. November 8-án Ormeling professzor részt vett a „Kár­­pát—Pannon-medence térké­pészetének kezdetei” címmel megrendezett kétnapos térkép­történeti tanácskozáson. Ez al­kalommal kedves ünnepségre került sor: mint az ICA elnö­ke köszöntötte a tanácskozá­son megjelent dr. Radó Sándor professzort, 80. születésnapja alkalmából. Meleg szavakkal méltatta Radó professzor „több mint fél évszázadon át kifej­tett felbecsülhetetlen tevé­kenységét és aktív támogatá­sát a térképészek nemzetközi­ munkájában”, majd átnyújtot­ta az ICA oklevelét a tisztelet­beli tagságról. (A Térképészeti Társulásnak jelenleg két tisz­teletbeli tagja van, a szovjet Szalistyev professzor és dr. Ra­dó Sándor.) Hivatalos programjának utolsó pontjaiként Ormeling professzor bemutatta és részle­tesen ismertette a több mint száz esztendeje számos kiadást megért hollandiai Bos-atlaszt, ill. annak (számunkra is tanul­ságos) szerkesztési elveit. Vé­gül köszönetet mondott a szí­vélyes fogadtatásért és örömét fejezte ki a hollandiai és ma­gyarországi térképrészek sze­mélyes kapcsolatainak bővülé­séért. Ifj. Bartha Lajos ELTE Térképtudományi Tanszék MILYEN ÉVSZÁM VAN A TRIKÓN? Világszerte divat, hogy a nagy múltú egyetemek hallga­tói nyáridőben olyan trikóban feszítenek, amelyre cirkalmas betűkkel rányomták az intéz­mény nevét és alapításának évszámát. Vajon milyen év­szám van az ELTE­ hallgatói­­nak trikóján? A bölcsészkaron az elmúlt félév első neveléstörténet-órá­ján — 1979 szeptemberében — írásos választ kértem az órán részt vevő 55 (zömmel magyar-, történelem-, népművelés- és különböző nyelvszakos) hall­gatótól: mikor és ki alapította egyetemünket? Öt hallgató pontosan megad­ta az évszámot (1635), tizen­nyolcan a századot jelölték meg (17. század). Helyes vá­laszt adott tehát 23 hallgató, a résztvevők 41,8 százaléka. A többi 32 hallgató válasza színes tarkaságban oszlott meg. 8 hallgató erélyes vonás­sal kihúzta a kérdést: sejtelme sincs róla. A többiek fotóztak: 1500-as évek második fele, 16. század, 1600 körül — 18. szá­zad, 1700-as évek, 1730., 1750., 1770 — 19. század eleje, 1850-es évek, 19. század vége — kb. 200 éve. Egy bővebb válasz: „Má­ria Terézia felhozta Pestre a jezsuiták által alapított egye­temet Pécsről.” Egyértelműbb volt a válasz az alapító személyét illetően. 47 válasz Pázmány Pétert jelöl­te meg alapítóul, Pápai Páriz Ferencre ketten szavaztak, egy hallgató pedig Eötvös Lorán­­dot képzelte alapítónak, öten a válasz kihúzásával feleltek. A válaszadók 35,0 százaléka tehát pontosan tudta, hogy egyetemünket Pázmány Péter alapította. E magas találati aránynak csupán egyetlen szépséghibája van. Az alapító érsek nevét ugyanis vidáman leírták azok is, akik az alapí­tás idejéül a 16. századot, a 18. század különböző időszakait, a 19. század elejét, vagy épp­en az 1850-es éveket említették. Az alapítás ideje (akár 1635, akár 17. század megjelöléssel) és az alapító személye együtte­sen csupán 22 esetben stimmelt (40,0%). (Tovább rontja azonban az eredményt egy lebonyolítási­­technikai hiba: a válaszadó hallgatók szorosan egymás mellett ültek a padokban, nem volt különösebben nehéz ol­dalt pillantgatniuk.) Ugyan semmiféle praktikus haszna nincs, de azért nem árt ha az ELTE­ hallgatói tudják, hogy egyetemünk három és fél évszázada a magyar művelő­dés egyik legtekintélyesebb in­tézménye. S talán az sem árt, ha nem csak a trikókra kerül fel, de a fejekben is tudatosodik az ala­pítás évszáma: 1635 (és mind­az, ami 1635 körül a magyar történelem volt.) Ekkor alapí­totta meg Pázmány Péter az első, máig létező magyar egye­temet, az ELTE jogelődjét. Éppen 345 éve, Mészáros István egyetemi docens BTK Neveléstudományi Tanszék

Next