Egyetemi Lapok - Az Eötvös Loránd Tudományegyetem lapja, 1987 (29. évfolyam, 1-18. szám)

1987-06-08 / 10. szám

V­­I­ KÁR — társaink Az ELTE ének- és zenekara jeles vendégművészek — Bo­kor Jutta, Pászthy Júlia, Maria-Theresia Uribe és Fu­löp Attila — közreműködésével, Baross Gábor karnagy betanításában és vezényletével június 2-án mutatta be Purcell, Didó és Aeneas — át az egyetem Aulájában. A mai gazdasági recesszió idején kisebb csodának látszik, hogy az egyetem ilyen nagy számú és igényes produkciót tudott kiállítani. Erről a csodáról kérdeztük Baross Gábort. — Hogy érzi magát a pre­­mier u­tán? — Nem kellett szégyenkez­nünk. Legfőképp arra lehe­tünk büszkék, hogy a vendég­szólisták mellett a kisebb sze­repeket — például a két bo­szorkát a kitűnő főboszorka, Bokor Jutta mellett — az énekkarból kiválasztott gyere­kek nagyon szépen megoldot­ták. — Miképp lehet megnyerni profi énekeseket egy amatőr produkcióhoz? — Az énekes szeret énekel­ni, s miután a fellépési lehető­ségek nálunk viszonylag kor­látozottak, ezek pedig nagyon szép és ritkán énekelt szere­pek, nem reménytelen, hogy partnereket találjunk az elő­adáshoz. — Ez azért mindezek mel­lett nyilván az együttes elis­merése is. — Nagyképűség nélkül so­rolhatnánk, hogy az elmúlt húsz évben mindig csak a leg­magasabb minősítéseket kap­tuk, külföldi díjakat, rádiós díjakat. Én persze hivatalból elfogult vagyok, de osztom a rektorunk nézetét, aki szerint ének- és zenekarunk híján nemcsak az egyetem, de az or­szág kulturális élete lenne szegényebb. Nem illik az ün­nepi alkalomhoz, de kényte­len vagyok erről beszélni: fel­háborítanak azok a megjegy­zések és támadások, amelyek mögött teljes tájékozatlanság húzódik meg. Teljes tévedés­ben vannak azok,, akik azt hangoztatják, hogy ezek pro­fik, rádió, tv, külföldi fellépé­sek stb., bezzeg más kezde­ményezésekre nincs pénz. Az igazság ezzel szemben az, hogy a külföldi utakat az utolsó fil­lérig mi fizetjük, saját zseb­ből. 1965 óta háromszor kap­tunk valamiféle hivatalos se­gítséget az utazásainkhoz, s ha mondjuk elmegyünk két napra Csobánkára felkészülni, akkor térítik a költségeink fe­lét. Azt talán csak nem saj­nálja tőlünk senki, hogy van egy ruhánk, amiben fellé­pünk? — Rendkívül indulatos. Ennyire sértőek ezek a táma­dások? — Hogy a fenébe ne lennék indulatos, amikor mindenféle alaptalan fecsegésekkel, fele­lőtlen kijelentésekkel kritizál­nak a hallgatók. Tessék eljön­ni hozzánk megnézni hogyan dolgozunk. Akiből a hit, a fa­natizmus hiányzik, aligha fog­ja irigyelni, hogy egy hatna­pos turnén összesen nyolc óra szabad időnk van. De az akkor is egy lüktető, eleven közös­ség, amelyiknek dolga és meggyőződése van, fontos ér­téket képvisel. Mert adha­tunk-e többet, szebbet a má­sodik, harmadik, negyedik, ötödik gazdaságban megro­­hasztott, tönkretett, kizsákmá­nyolt emberi léleknek, mint a zene örömét?­ ­. Innovatív innováció menedzselés? Az Egyetemi Lapok 7—8. számában megjelent cikkek többoldalúan tárgyalták a TTK­ tanszékközi kutatócsoportjá­nak világraszóló felfedezését. Rámutattunk többek között arra, hogy a Kirschner professzor által koordinált team je­lentős felfedezése — 94,8 Kelvinről „beamoni” ugrásszerű­séggel 173 Kelvinre javította a szupravezető rekordot — a világ tudományos közvéleményének homlokterébe került. Felvállaltuk azt a hálátlan feladatot is, miszerint a tudo­mány berkeiben nem a legegészségesebb konkurenciaharcok mutathatók ki. A tudományos produkció természetesen nem öncélú. A társadalom szolgálatában folyó alapkutatások továbbfejlesz­tése mellett, az alkalmazás kérdése is felvetődik. Erről kér­deztük a szupravezető-kutatás egyik kormányzati csúcsfele­lősét, Vörös Árpádot, az Ipari Minisztérium — kohászati reszortos — miniszterhelyettesét. — A minisztérium mint ál­lamigazgatási szerv természe­tesen nagyon örült a műszaki vonatkozású tudományos ered­ményeknek, melyeket hazai kutatók érnek el. A világra­szóló rekordok különösképpen melengetik szívünket. Abban a vitatott dologban, hogy va­jon mennyire megbízhatóak, pontosak azok a valóban régi műszerek — s hogy ez hiba avagy erény —, azt hiszem nem a közhatalmat gyakorló szervnek kell állást foglalnia. Ez maradjon a tudomány bel­­ügye. Talán nem is olyan nagy baj az, ha nem egyközpontú egy-egy adott problémakör kutatásai ...) A KFKI — tudomásom sze­rint — a szóbanforgó kutatás finanszírozására az OMFB- től kapott támogatást. Erről azért tudok beszámolni, mert az OMFB illetékesével rend­szeresen konzultálok. Az Ipari Minisztérium tizenhárom milliós kutatásfejlesztési szer­ződést kötött az ELTE Ter­mészettudományi Karával. A két, maximum három évre szóló szerződés konstrukcióját a magunk részéről modellnek tekintjük. Tudniillik az inno­vációs lánc alanyait a minisz­térium már az alapkutatás fá­zisában célszerűnek látja ösz­­szehívni. Tagadhatatlan, hogy a Szilícium-völgy tapasztala­tait kívánjuk kamatoztatni, magyar viszonyok közepette adaptálni. Célunk — bármi­lyen címet is költünk hozzá — a konstruktív módszerek ki­alakítása. Ebben az esetben — szándékaink szerint — pa­­radigmatikus értékű, hogy megnyertük azokat a vállala­tokat is, akik a távlati-gya­korlati alkalmazás szempont­jából érdekeltek a kutatás kö­rülményeinek javításában és e kutatási irányok meghatáro­zásakor is orientációs jellegű tanácsaikkal láthatják el a tudomány művelőit. Természe­tesen itt az alkalmazás-cent­­rikusság a lényeges momentum. Előzetesen konzultáltunk Csurgai elvtárssal, az Akadé­mia illetékes főtitkárhelyette­sével is. A Magyar­ Tudomá­nyos Akadémia örömmel fo­gadta a prepozíciót, hiszen a tudomány ezen csak nyerhet. Az alkalmazásorientált céltár­sulás konstrukciójával szoros összefüggésben kezdtük kidol­gozni, egy fiatal kutatók, sőt hallgatók ütőképes tehetség­­gondozását célzó (kiegészítő) ösztöndíjrendszert. Tartha­tatlan ugyanis, hogy olyan emberek, akiknek a kutató­munkája a világpiacon ér­téket jelent, azért nem fog­lalkozik teljes erőbedobással azzal, ami nemzetgazdasági szempontból is racionálisabb volna, mivel megélhetési gond­jait, teszem azt csak háztaka­rítással képes enyhíteni.(...) Kirschner professzor ajánla­tára, a debreceni TTK kutató­­csoportja is részesült támoga­tásunkban és őket is bevon­tuk, abba a termelővállalato­kat valamint a minisztérium fejlesztési bankját — a TEH­­NOVÁ-t — egyesítené megfe­lelő munkamegosztási rend­szerben. Hasonló típusú cél­társulás alakult a plazmatech­nika kutatására, ahol a hazai érdekeltek koordinálásán kí­vül, már külföldi résztvevőket is mozgósítunk. Tehát ebben a konstrukcióban már az alap­kutatás szintjén bevonható a külföldi — termelési kulturált és követelményrendszerét is magával hozó — működő tő­ke.­ ­ v Sz. K. Modernizáció, reform II. 6. old. GYORSFÉNYKÉP AZ ELHELYEZKEDÉSRŐL Év végén (a legtöbb karon) az utolsó évfolyamok a végső egyetemi vizsgák letételével foglalatoskodnak. Hol fogják konvertálni az egyetemen tanultakat? Az alábbiakban egyfaj­ta körképszerű gyorsjelentés anyagát nyújtjuk át olvasóink­nak arról,­­milyen helyzetben vannak a végzősök az elhelyez­kedés szempontjából. A jogi karon a Dékáni Hi­atal két munkatársát, Vincze Ferencnét és Molnár Istvánnét kérdeztük meg. Az előadók mondandójából kiderül, hogy a végzősök többsége viszony­lagos nyugalommal tekint az elhelyezkedés kérdése elé. A magyarázat kézenfekvő. A kar hagyományai szerint a végzős jurátus inkább izgul a diplomájáért, mintsem az elhelyezkedése kérdésén eméssze magát, pontosabban szólva erre már nem igen juthat energia. Színesíti a jogi karon kia­lakult gyakorlatot az is, hogy az estisek és levezetők nyá­ron, míg a nappali szakon télen zárják az utolsó félévet. Az előbbiek aránya igen­ie­hozzáfűzendő, hogy március 1. után még jócskán érkeztek be minden esztendőben továb­bi pályázati felhívások.­kintélyes hányadot tesz ki. Mindebből látható, hogy a jogászok végzésének időpont­ja amorfabb határok közötti intervallum. A hallgatók már az abszolutórium megszerzé­sével — azaz az utolsó sze­mesztert lezáró végbizonyít­vánnyal — elhelyezkedhetnek olyan állásokba, melyek egye­temi végzettséghez kötöttek. Ehhez képest egyszerűen meg­kerülhető az öncélú norma, miszerint a hallgató a diplo­ma megszerzését követő — vagyis az összes államvizsgák letétele utáni — három hóna­pon belül, kizárólag pályázat útján helyezkedhet el. A jogászok megnyugtatóbb helyzetét persze lényegében az Antal melletti monstre hir­detőtábla. Ezután viszont már szinte naponta kell cserélni a hirdetések­et, ahhoz, hogy min­degyikre sor kerüljön. Azok a jogászok viszont, akik az utolsó utáni pillanatig halo­gatták a döntést, gyakorta pánikba esnek és inkább in­formális kapcsolataik révén keresnek állást, mintsem a hirdetőtábla előtt időznének. Így viszont korántsem biztos, hogy jogi munkakörbe sike­rül bejutni. Hiszen a kar — akarva-akaratlanul — nem csupán „jogtechnikusokat” képez. Sokan válnak nép­művelőkké, adminisztratív tit­kárságok vezetőivé, újságírók­ká, sőt majdani tudományos a piaci szituáció határozza meg. Mindannyian jól tudják, mindenféleképpen lesz állá­suk, ha csak egy kicsit is igyekeznek, biztosan találnak maguknak olyan munkáltatót, aki hozzásegíti őket a szak­vizsgához. (Szakvizsga nélkül ugyanis, annak, aki jogász­ként kívánja megkeresni a kenyerét, vajmi keveset ér önmagában a diploma.) Az ügyvédi kamara által ki­írt pályázatok kivételével, vol­taképpen a munkáltatók kon­­kurrálnak a pályázókért. Né­mi fennakadást talán az okoz­hat, ha a vállalatok­­, akik bár módjával, de mégiscsak vetekednek a friss diplomáso­kért — késve küldik el pá­lyázati felhívásaikat az egye­temnek. A beküldési határidőt követő napokban általában hirtelen szokott megtelni ál­láspályázatokkal a Dékáni Hi­kutatók és színházi szakembe­rek is kerülnek ki a jogi karról. Az utóbbi években egyre többen orientálódnak a kisvállalkozási szféra felé. Vannak sokan, akik gazdaság­­szervező gmk-kat alakítottak, de olyanokról is tudunk, aki maszek címfestő avagy taxis lett. Az információink sajnos nagyon is hézagosak, mivel szinte semmiféle visszacsato­lás sincs arról, hova is ke­rültek a karon végzettek. Csak azokról tudunk, akik a sok szék között a földre hup­pantak, s ezért Szalay Péter­hez, az államjog tanszék fia­tal oktatójához, a kar elhe­lyezkedési főelőadójához ke­rültek. Péter már évek óta Tompa Miklósné, a TTK ta­nulmányi osztályának veze­tője. — Változott a pályázatok száma a tavalyihoz képest? — Igen, nőtt. — Nőtt? Azt gondoltam, hogy mostanában inkább csökken. — Még az is előfordul, hogy a vállalatok képviselői eljön­nek ide, megnézik mások pá­lyázatát, látják, hogy ők töb­bet ígérnek, és ők is rátesz­nek még a fizetésre mondjuk 500,5 forintot. Tudják, hogy eredményesen egyengeti a bajbajutottak útját, de sajnos nemrég abbahagyta — egyéb leterheltsége miatt — a hezi­tálok pátyolgatását. Az egyetlen terület, amiről teljes áttekintésünk van az ügyvédi állások. Itt az egye­tem érdemi döntéselőkészítő szerepet tölt be. A kar — il­letékes szaktanárokból és a KISZ képviselőiből álló — bizottsága rangsorolja ugyanis a végzős hallgatókat tanulmá­nyi eredményük és társadal­mi munkájuk alapján. A ka­marai­ rangsorhoz szigorúan szokta tartani magát és csak kivételes esetekben eszközöl apróbb módosításokat az ügy­­védgyakornoki felvételeknél, csak így van esélyük arra, hogy dolgozót kapjanak. — Azért nyilván nem bár­melyik szakon végzettekre áll ez. — Nem, ez csak a progra­mozó szakokra igaz. — Ott mi lehet ennek az oka? — A „számítógépes hangu­lat”. Ez azt jelenti, hogy ál­talában nem egy számítógépes rendszerben gondolkoznak a vállalatok, hanem egyre töb­ben vesznek számítógépet, azt sem tudják igazán, hogy mi­re használható, de úgy gon­dolják, így lesz jobb a ter­melés. — S akik nehezebben he­lyezkednek el... — Főleg a földtudományi szakosok. Geológusokra szinte egyáltalán nincs szükség. A bányafeltárások nagyon sokba kerülnek, szünetelnek, nincs (Folytatás a 3. oldalon.) 1987. március 1. AJTK Végzett ösztöndíjas maradt 186 32 1987. március 1. 178 35 TTK 154 143 pályázat ebből főváros/vidék 217 77/140 288 170/118 I BERECZ JÁNOS EGYETEMÜNKÖN Szocializmus, önigazgatás, reform A társadalmi-gazdasági „hogyan tovább?” mind élénkeb­ben foglalkoztatja az ország, s így egyetemünk közvélemé­nyét. Sőt, az ELTE oktatói és hallgatói különös érzékenység­gel reagálnak a reformelgondolásokra, több oknál fogva is. Itt van mindjárt Universitasunk központi helyzete, minek kö­vetkeztében az aktuális kérdések igen gyorsan jelennek meg az oktatói és hallgatói közvéleményben — a megfelelő reagá­lásokkal együtt. Okként szerepel a tudományegyetemek hely­zetét érintő változás: az elmúlt évtizedben társadalmi státu­szuk valamelyest leértékelődött s megváltozott külső felté­telek közepette hosszabb távra érvényes egyetemképpel sem rendelkezünk. Fontos oka még ennek az érzékenységnek az, hogy az egyetemi ifjúság közvetlenül érintett a saját jövőjé­vel foglalkozó kérdések tisztázásában és megválaszolásában, s ettől a ténytől az oktatói-nevelői munka során sem lehet eltekinteni. Talán ezek a tények is szerepet játszanak abban, hogy országunk párt- és állami vezetői az utóbbi időkben több esetben közvetlenül tájékoztatták az egyetemünk szélesebb vezetését az aktuális kérdésekről. Legutóbb június 5-én, csü­törtökön került sor ilyen eseményre. BERECZ JÁNOS, az MSZMP KB titkára — egyetemünk egykori hallgatója — az egyetemi PB kibővített gyűlésén konzultált a megjelentekkel az elmúlt hónapok során felértékelődött szegedi elméleti ta­nácskozás eredményeiről. Az előkészületekről szólva Berecz János előrebocsátotta: A szocializmus mai kérdéseit tárgyaló szegedi konferencia szándék szerint annak az el­méleti tanácskozássorozatnak lett volna egyik tagja, amely 1983-ban kezdődött Kaposva­'' rött,, ahol akkor a kapitálisi­mus mai kérdéseiről cseréltek eszmét a résztvevők. A szege­di konferencia összehívásában az a társadalmi igény is ér­vényesült, amely a messianisz­­tikus szocializmuskép módo­sulása­­következtében jelent­­meg. A kapitalizmus jóval­­életképesebbnek bizonyult, mint arra a századforduló utáni marxista gondolkodók számítottak. A létező szocia­lizmus is jóval bonyolultabb kérdésekkel szembesült, s eredményei mellett tévedések, hibák és olykor bűnök is kí­sérték útját. A vita szervezői tehát eredetileg úgy gondol­ták, hogy a szegedi konferen­cia egyik tudományos állomá­sa lesz szocializmusképünk alakításában, tisztázásában. A szervezőket aztán két megle­petés érte: egyfelől a vita jó­val konstruktívabb volt, mint várták. Ugyanakkor nem volt (Folytatás a 2. oldalon.) Karinthy­pályázat 7. old. EGYETEMI XXIX. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM, JÚNIUS 8. ÁRA: 1,80 f­ORINT AZ EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM LAPJA Pedagógusnak kitüntetettek 2. old. 6. old.

Next