Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. augusztus (1. évfolyam, 103-127. szám)

1875-08-25 / 122. szám

tett könyvek leginkább fognak tanúskodni. A „Ha­za“ főkönyvvezője a zárszámadás első összeállításá­nál nagyobb veszteséget mutatott fel,melyet azonban Kren Manó sajátkezüleg kijelölt számok által meg­változtatott és a főkönyvvezőnek szigorúan megha­gyatott a zárszámadást aként hamisítani, mint álta­la előiratott, t. i. hogy az igazgatóságnak járuló 150­0 tant­emen kívül részvényenként még 14 írt osztalék maradjon fenn. Az egyes tételek hamisított összege, melyek Ezen igazgató által előirt­ parancsszóra a zárszám­adásba belevonattak, következők: Bevételbe hamasitott módon több vé­tetett. Kötvény dijaknál.............................. 4000 írt. Nyugta dijaknál...................... 6000 „ Kiadásba hamasitott módon kevesebb vétetett. Vegyes költségeknél................. 23,000 „ Orvosi dijaknál...................... 2,000 „ Behajtási jutalékoknál............ 2,000 „ Visszaváltott köt­vény díjaknál . . . 3,000 „ Függő károknál...................... 22,000 „ Díjtartalék a mathematical számítás­nál Vész Ármin által . . . • . 20,000 , összesen 82,000 frt. Tekintettel arra, hogy az egész befizetett részvénytőke akkor csak 300,000 frt. volt, és csak egy zárszámadás tényleges ha­misítása, 82,000 frtra terjed, nem is említve, hogy ezenkívül számos ér­téktelen tétel értéktelj­esen jött szá­mításba, kérdem én hova jutunk ily kezelés és ellenőrzés mellett ? Nem merül e fel itt azon kérdés, hogy miként folytathatja ily biztosító bank még műveleteit a­nélkül, hogy ellene vizsgálat rendeltetnék vagy fe­lelősségre vonatnék ? ?!! A túlélési csoport továbbá oly neme a biztosí­tásnak, mely egész külön kezelés alatt áll;­­­ ily csoportba nagyobbrészt kiskorúak vannak bizto­sítva, kikért kiházasítás vagy nagykorúság elérése tekintetéből az illető szülők, gyámok, vagy jólte­­vők egy bizonyos összeget fizetnek, hogy ezáltal az illetők jövőjét biztosítsák. Ezen csoport kezelésére mint fellebb mon­dottam egy különös kezelő osztály létezik, mely a „Haza“ igazgatóságának felügyelete és felelőssége alatt működik, miért is a „Haza“ ezen felügyelet­ért és felelősségért évenkint külön 5 °/C kezelési költséget nyer. A túlélési csoport befolyt pénzei egyedül ka­matozó realitásokban, elsőbbségi kötvényekben vagy járadékos állampapírban, szóval biztos alapra fektetett értékekben helyezhető csak el. Ha tehát daczára ennek a túlélési csoport ös­­­szegyült pénzeiből oly papír értékekbe is mint 200 db. bukott „Nemzeti“ részvényért 40,000 frt. 200 „ bukott „Hunnia“ részvényért 40,000 „ 300 „ bukófélben levő „Haza“ részv. 60,000 „ összesen 160,000 „ elhelyeztetett, melyek mit sem érnek, nem igaz , hogy érdekes ezen kérdés megfejtése — hogy mily érdeknél fogva lettek ezen részvények a csoport pénzeiből értékesítve ? már azért is, mert a bukott Nemzetinél és Hunnia társulatoknál a „Haza“ igaz­gatósága szintén azon minőségben szerepelt, és így azon lehetőség nincs kizárva, hogy ezen részvények tán egykor az igazgatóság részvényeit képezzék; továbbá ha 8 éven át mindenkor csak bevételek mutatkoztak és 4 év múlva kezdődnek csak tényleg a fizetések, — vajjon mivel fogja a „Haza“ bank ezen túlélési csoport biztosító feleit kifizetni ? Vagy azon számítása lenne a „Haza“ banknak mint a „Borsod Miskolczi“ kiházasitó egyletnek, melynek alapja abból állott, hogy az újabb biztosí­tások és befizetések által fedezendők lettek volna a lejárt fizetések ? Arra, hogy újabb biztosítások egy­­átalában elmaradhatnak nem számított. Igaz ugyan, hogy a nemzeti részvények már előbb, a Hunnia részvények pedig ez évben lettek leírva a túlélési csoport vagyonából, de ez a Haza igazgatóság előnyére a tárgy tényálladékában mit sem változtat, már ezért sem,­­ mert ezen az igaz­gatóság által szándékosan vagy szándék nélkül el­követett bűnéért a kiskorúak igen jelentékeny kárt szenvedtek, a­mennyben a 8 éven át utolsó zár­számadáskép­pen álló összegnek V8-ad részét vesz­tették. Az említett háromféle papírból az utolsó zár­számadásba a túlélési csoport vagyonában még figu­rái „Haza“ életbiztosító és hitelbank részvények­ben 57,112 frt és 29 kr, mely összeg a már kifej­tett alapnál fogva értéket nem képvisel. Azonkívül figurái török sors­jegyekben 17,122 frt — kr angol magy. bank részvényekben 11,843 frt 75 kr ezen két tételre határozottan nem felelhetek, mert a zárszámadásból ki nem tűnik az, mennyi török sorsjegy és angol magyar bank részvény lett ezen összegekbe felvéve, de bármiként álljon a felszá­mítás, annyi tény, hogy az angol magy. bank rész­vényekből 2370 darabnak kellene a „Haza“ túlélési csoport pénztárában lennie, hogy azon felhozott 11,843 frt 75 frt egyensúlyozza.­­ Már­pedig az én tudomásom szerint a „Haza“ túlélési csoport, a zárszámadás alkalmával a fenti részvények csak tizedrészének birtokában lehetett, — tehát ezen tétel szintén egy jelentékeny vesztesége a cso­portnak. Sok ilyféle tételt lehetne bonczkés alá ven­nem, de jobbnak tartom ezt egy a bíróság által le­­­hetőleg megejtendő alapos vizsgálat idejéig elha­lasztani. Daczára azon körülménynek, hogy mind­ezen tétel tényleg alap nélküli, a túlélési csoport kénytelen még külön 5% kezelési költséget fizetni, tehát kettős veszteség éri a túlélési csoport feleit, első ízben az, — hogy a papír értéktelen, — más­részt az, — hogy ezen értéktelen papír után keze­lési költség czímen 5 százalékot kénytelenek fizetni. Mindezen felsorolt tényeket azonban f­elül­­múlja az, hogy a kimutatás szerint befolyt 479,716 frt csoportosulási összegre 128,489 frt 35 kt keze­lési költség van felszámítva! Lehetséges-e 30 °/o kezelési költséget felmu­tatni? holott csak 5 °/C-nak szabadna lennie. Szabad-e ily számadást az igazgatóságnak tenni és a számvizsgálóknak aláírni ? Itt csak azon alternatíva állhat, — az illető számvizsgálók vagy szakavatottak, akkor ily fel­tűnő hibát elnézni nem szabad és nem lehet, — vagy nem szakavatottak — és az esetben ily fele­lősséggel járó állást elfogadni lelkiismeretlenség. A túlélési csoport vagyona eddig 8 éven át kamattal együtt a felmutatott számok helyett leg­alább is egy millió forintnak kellett volna lennie, tehát a­helyett, hogy a befizetett összeg szaporod­nék, a kamat­élvezés felmutatása mellett is jelen­tékenyen kisebbedett olyannyira, hogy a csoport va­gyona ma 8 év után sokkal kisebb mint a tagok által tényleg befizetett összeg. „Tudósítások a termények állásáról.14 (Nem hivatalos értesítés). A franczia plebisci­ről folyó elbeszélés jut eszembe és önkénytelen keserű mosoly tolul aj­kamra, midőn a föllebbi sorokat leirom. Történelmünknek — tagadhatlan — legkifej­lettebb fokán állunk, a nyilvánosságra nézve. — Naponta több száz sajtó­közlönyünk sok ezer pél­dányban kerül az olvasó közönség kezébe. Alkotmányos monarchiában élünk, a­melynek szükségszerüleg felül kellene múlnia még a respub­­licát is, a pontosságban és a minta-, példányszerű szabadságban. Mindenek előtt szabadnak és adat­­hitnek kellene lenni a félhivatalos és hivatalos köz­leményeknek. A czélzatos politikának helye itt leg­kevésbé sem lehetne, a közvéleményt meghamisí­tani, nem tartozhatnék a kenyér­keresetek közé. Az ámítást nem volna szabad kétszer megfizettetni. Nálunk azonban az igazmondó lett az ámító, mert „elérhetlen vágyakat kelt.“ Azonban a ki minden tavas­szal, midőn a „májusi fa zöldül“ le­gelni viszi nemzetét, s elérhetlen reménységeket fest a heverő tanya puszta falára, az aranyszájú szt. János. Budapesten, a kávéházak kerek asztalánál ül­dögélnek a nemzet korán megvénült bölcsei, s ott csinálgatják a közvéleményt, az adóviselési képes­ségről és az ehet kivántató uj termést ők alkotják meg. Ha egy kis, */4 órás harmat esőnk volt, ilyen forma tudósítást olvashatunk: megeredtek az egek csatornái, 2 óráig tartó, áldáshozó bő eső esett! Épen a választások közeledtek, s az uj párt közvéleménye gyuratott. A kézi­munka emberei aratni készültek sőt el is mentek. A kik ráértek itthon maradni, azoknak ama kerek asztal körül munkálkodó urak, komolyan meghagyták, hogy dolgozzanak és ne politizáljanak a malom alatt! Mert itt van az aratás ! — Értvén alatta: aratás nekem, aratás nekünk, s végre aratás ismét mi nekünk. — Aratás pedig „álta­lad“ „áltatok“, s ismét „általatok. — Épen mint Arany János bírója a fülemüle fütyről, úgy ítélnek ők a jogok és kötelességek felől, így azután hasztalan beszéltünk nekik , hogy olyan ország is van, a­hol mindig akkor és addig esik az eső, a­mikor és a­meddig kell, még­is tönkre megy az atyáskodó kormányzat nyűgei alatt. Kinevettek bennünket, a­midőn Ceylonra hivatkoz­tunk. Az­óta náluk is olvastunk róla. De íme meg­jött a termés nálunk is. — Ma már lehet róla be­szélnünk. — Tekintsünk körül, Szeged hires burgonyatermő hely. A mi bur­gonyánk későn kelt, s hideg földben szárat hajtott, de gumó nem nőtt alatta. Rozsunk rövid kalászo­kat hozott, árpánk, búzánk ritka szemüt, üreset s fehér magot. Kukoriczánkon csövek nőttek, hanem a szemek nem akarnak mutatkozni. Az egész ered­mény: nagy burgonya és kukoriczaszár, kevés szalma. Az adó csak kevéssel emelkedett. Tavai épen elviselhetlen volt. A neki fanyalodott nép, a mely a provisorium alatt gazdagabb lévén, nem akarta az 7,-nyi adót fizetni, ma a három annyit erővel le akarja róni, piaczra hozza mindenét. De semminek nincs ára. Dinnye és gyümölcs, ha a termő helyeket jár­juk nem oly bőven van, mint a piaczon. Mint hogy azonban nincs pénz, igy a piaczra dobott áruk majd nem ingyen adatnak. 150 dinnye 1 frt; ha silá­nyabb, nem kell sehogy. 3­—4 mértföldnyire fekvő külső határunkba trágyának nem viheti vissza a termesztő, lehánja valamely gödörbe, s ott hagyja az éhség dög vészének. Két kosár alma 10 krajczár, igaz, hogy silány. De a jónak sincs ára. 2 itcze szilva 1 krajczár volt. A szeszégető készületek tönkre mentek az áldásos közgazdászat befolyása alatt. Állataink megfogy­tak, nincs gazdaságunknak termelési ága. Semmit nem tudunk értékesíteni, semmit nem bírunk kitartani, vagy felétetni. — A gazdag em­ber okos és becsületes ember. — A szegény ember czudar és buta kell, hogy legyen. — Ezt nem én mondom. Francziaország a sárga szilvából is milliókat csinál, aszalt gyümölcseiből nagy bevétele van. — A gazdag ország okos és becsületes, a szegény or­szág czudar és buta. — A fényűzés és rongy lát­ható már egy tanyán. Nincs vámhatárunk, a­mely visszaadja pén­zünket s feltartóztassa a divat­kórt. Mindezeken társulati uton akarnak segíteni. A tél közéig. Meghívjuk a kerek asztal böl­cseit, adjanak most jó tanácsot, s vegyenek részt a galyibák lakomáiban. Az időjárást miért nem registrálják tovább ? hisz újra kellene szántani jövőre. Az eső még foly­vást keltene, mert a szegény ember elpazarolta — adóra — az igavonó jószágot. Enni való magja nincs. A pusztuló ország népe csüggeteg lészen, s a megadás politikája az uj fegyveradó nélkül is el­­szaporitja a nyulfiakat. — A káposztát nem ezek eszik meg, de egy idáig ismeretlen élősdi féreg rágja el. Ugyan­az, a­mely elvitte repcze pénzün­ket. Repczét nem találva, káposztánknak esett. A pénz drága, fölverte árát­ a legfőbb hitelező, az állam. — A pénz a fényűzésre mégis pazarolta­­tik, mert a legfőbb fényűző az állam. Az országgyűlés összeül, a népek összedug­ják fejőket a malom alatt. — A farkas kullog a nyáj körül. Bizony jobb volna sok honatyára nézve, ha haza jönne földjét trágyázni, és szántani. A többit megírhatjuk jövőre. Bakay Nándor: Az utolsó franczia plebiscite története. Előadva a 7.500,000 igennel szavasók egyike által. Erckmann-Chat­riant 61. Francziából fordította, de Gerando Antonina. (Folytatás.) Egyszer mégis nagy haragban voltak e jám­bor emberek, nem Grédelre haragudtak, sem reám de vezéreikre. Épen nagyon hideg volt, a landweh­­rek a kemencze körül ültek, kün havazni kezdett, s a­mint nem volt egyébre gondjuk, csakhogy jól egyenek és igyanak, hirtelen megszólalt a tombita. Parancs érkezett, hogy mindent azonnal fel­szedjenek és Orleans felé induljanak. Akkor kellett volna látni ezen emberek hos­­­szú képét, kiabálni kezdték, hogy ők landwehrek, és őket nem szabad a német tartományokból ki­vinni. Azt hiszem ha ötven franczia katona mutat­kozott volna akkor, azonnal letették volna a fegy­vert, és megadták volna magukat, hogy ott marad­hassanak. De Flägel kapitány előjött véres orrával és kiáltá. — „Útra!“ Nem volt egyéb hátra mint engedelmeskedni. Mind felállottak csatarendben a malom előtt és aztán Mittelbronn felé indultak mig a falusiak ab­lakukból nézték őket, s mondták egymásnak: „Mily jó, hogy megszabadulunk !“ Azt hittük, hogy Phalsburgot is ott fogják hagyni, mindenki készített valami eleséget, mit azonnal az ostromlottaknak lehessen vinni. Grédel is elkészítette kosarát. Mindenki sürgött forgott. De miért jött egyszerre ezen parancs, mi tör­ténhetett ? Ajtómban álltam, e felett gondolkodva, midőn Marianna hozzánk jött s elmondá nekem halkan: „Nagy győzelmet vívtunk ki, a Metz környé­kén levő katonák a Loire felé sietnek. — Honnan tudja ezt Marianna? — Egy angoltól, ki hozzánk szállott teg­nap este. — És hol történt a csata ? — Várjon csak, Coulmiersnél, Orleans mel­lett. A németek egészen meg vannak verve. Nem is hallgattam többet, és Györgyhöz fu­tottam, alig várván, hogy azt az angolt lássam és halljam mit mond. A­mint beléptem unokatestvéremhez, asztal­nál találtam őt az idegen­ úrral, együtt reggeliztek és jókedvüeknek látszottak. Marianna utánam jött. Itt van unokatestvérem, a volt bíró, mondá György a­mint megpillantott. Az angol azonnal megfordult. Mintegy 35 éves ember volt, száraz, sovány, görbe orral, élénk barna szemekkel bajusz és szakál nélkül, szűk frakkba szorítva. „ Ahá, mondá kissé orrhangon és összeszo­­ritott fogakkal, az ur biró volt ? — Igenis az voltam. — És megtagadta Bismarck kiáltványát ki­hirdetni ? — Meg. — Helyes, helyes. Leült és minden magyarázat nélkül, nyolcz vagy tíz kérdést intézett hozzám egymás után, a rablásokról, az adókról, az elvett szekerek és lo­vakról, a felcsapott ifjakról. Kérdezte mit gondol­nak a németekről, megegyezhetnénk-e valaha ve­lük, mit szeretnénk jobban, francziák maradni, vagy pedig semlegesek lenni, mint a helvetiaiak. Mindezen kérdések a fejében voltak és én őszintén feleltem azokra, nem gondolva meg, hogy különös az embert így kérdőre vonni. György mosolygott, és mikor vége volt; „Nos mylord, mondá, most már van miből czikket meg­írni.“ Az angol nevetett. Igen, most könnyű lesz, fe­lesé. Pár pohár bort ittunk együtt,­­melyet György valami rejtekhelyből hozott elő. Ez a bor felséges, mondá az angol, a poro­szok még­sem vettek el mindent ? — Nem kaptak meg mindent, van egy-egy rejtekhelyünk. Külföld. A herczegovinai lázadók kiáltvá­nya jelent meg tegnapelőtt a felkelők vezéreinek aláírásával a következő szövegben: „A ki a török barátsággal nem saját szemével ismerkedett meg, a ki nem saját szemével látta a keresztény lakos­ság nyomorát és kínjait Törökországban, az távol­ról sem alkothat fogalmat magának arról, mi a rája? Néma teremtés, mely az állatokon alul áll, vagy olyan fajta ember, a­ki örök rabszolgaságra ítéltetett és azon átokkal jött a világra, hogy rája legyen. Ez a nép kétségkívül nem egyéb, mint egyik ága a nagy és számos ős-szláv népnek, de legszerencsétlenebb ága a szerb-bolgár, mely fel­világosodott századunk gyalázatára folyton ily nyo­morúságban tengődik, mig a testvérnépek virágoz­nak s e részben már fényes fejlődésre tettek szert. Sajátságos és iszonyú a fekete végzet, mely a szerb nép e részét oly keményen üldözi. És ép oly kér­­lelhetlen a rideg sors is, mert még a vérre és val­lásra rokon népek is elfordulnak a megbélyegzett rájától, a­helyett, hogy segítő, mentő kezet nyújta­nának neki, míg más,idegen nemzeteknek segítséget és védelmet kínálnak. (Oroszország van itt értve.) Azt lehetne mondani, hogy panaszaink és jajkiáltá­­saink nem hatnak szerencsés testvéreink füléhez, hogy nem ismerik az ínséget, a­melyben elveszünk, ez okból nem törődnek velünk. „De erről már sokat mondottak, köteteket ír­tak szenvedéseinkről és szivünk vére gazdagon folyt- Önmagára utalva a rája most elhatározta, hogy fölszabadításáért az utolsó emberig síkra száll vagy az utolsó emberig elvész. Azért mi a küzdő nép alulírott vezérei mindenek előtt a török földön élő azon összes testvéreinkhez intézzük fölhívásun­kat, a kik, mint mi, elviselhetlen rabszolgaságban görnyednek, hogy keljenek föl s fegyveresen hoz­zánk csatlakozzanak s érjük el azt, a mit az isten és a hősiesség nekünk rendelt. Bizony jobb mind­nyájunknak meghalni, mint úgy élni a­mint eddig élnünk kellett. Kérjük Szerbiát és Montenegrót, hogy támogatásukban részesítsenek. A­mit értünk tesznek, azt magukért teszik és jövendőjökért. Kérjük továbbá a többi szlávokat, mindnyájukat és mindenütt, akárhol élnek, segítsenek bennünket, hogy elérhessük, hogy nem­sokára azt lehessen mondani: Volt egyszer török rája. „Általában kérünk segítséget mindenkitől a vallás és a nemzetiség különbsége nélkül, minden­kitől, a­ki becsületes ember, a­ki a szabadságot becsüli és a jogot tiszteli. Azon reményben, hogy kéréseink nem hasztalanul hangzanak el a nagy világban, a becsületes emberek elegendő segítség­gel látnak el bennünket, várjuk a mielőbbi segélyt a véres csatamezőn. Herczegovinában 1875. júl. 31 (19.) A ráják felszabadításának köz­­ponti bizottsága nevében. Sofronie Spremo, a zavalai zárda igumene, Diordje Radulo­­vics Mostarból, Vucko Vuketics, Dzoko Djurtovics a trebinjei hegységből, Gutics Mihály, Tozipko Gru­­bacsics Nevesinjéből, Mujo Brstina, a stolaczi ke­rületből.“ A három északi hatalom „jó t­a­n­á­c­s­a“, melyet a portának a herczegovinai ügy­ben közmegállapodás szerint adott, — eddig sok találgatásra adott okot, most azonban meg van fejtve a titok s mint mai számunk táviratai közt olvasható, a jó tanács abban áll, hogy a három északi hatalom bosniai konzulai a felkelés színhe­lyére küldessenek azon megbízással, miszerint ér­tessék meg közvetlenül és határozottan magukkal a felkelőkkel, hogy a külhatalmaktól semmi szin alatt segélyt, támogatást ne várjanak s hogy e sze­rint legtanácsosabb, ha leteszik a fegyvert s vissza­térnek békés foglalkozásaikhoz egy speciális bi­zottságra bízván sérelmeiknek gyors, gyökeres és méltányos orvoslását.­­ A porta mint tudjuk, ez ajánlatot elfogadta s a maga részéről legott ki is nevezte Server basát kormánybiztosul. Kérdés azonban, boldogulhatnak-e ily könnyen a nagyha­talmak a felkelőkkel ? A felkelés színhelyéről érkező hí­rek szerint f. hó 20-án napkelte felé egy jelentékeny csoport zubriai, kik harcziasságban az összes fel­kelők közülj a legkiválóbbak, támadást intézett Ci­­cero nevű török község ellen. Sikerült nekik elő­ször is elvenni a törököktől vagy 180 darab marhát s azokat biztosságba helyezni. Egyúttal 150 felkelő Duze kolostorból .Veluja felé vonulókig 40 felkelő a kolostor eshető védelmére visszamaradt. A törö­kök rendes nizamok és felfegyverzett bennlakók, mintegy 1400 főnyi erősek, előbb úgy tettek, mintha ki akarnának a harcz elől térni. Voltakép azonban be akarták a fölkelőket keríteni. Ez utóbbiak azon­ban rögtön belátván a török cselt, elhelyezkedtek kitünőleg fedezett állásaikban s a törökökre hagy­ták az általuk csakugyan megkezdett támadást.­­ Több órai határozott ellenállás után a fölkelők eddigi állásaikban a török tulhatalom által veszé­lyeztetve látták magukat. Most meglehetős ügyes­séggel némi állásváltoztatást hajtottak végre, át­menvén egy a vidéket uraló magaslatra s onnét he­ves, nemcsak fegyverrel vívott hat órai harcz után a törököket visszavonulásra kényszeriték. A felke­lőknek ez ütközetben három vezetőjük veszett el, u. m. Niko Nacsih, Vuko Bogdanovics, és Kerszo Bokelacs. A törököknek 15 hallottjuk s sok sebe­sültjük volt. Este felé a felkelők újra visszatértek duzei táborhelyükre.­­ Ugyan 20-án egy kisebb felkelő csoport egy rá nézve nem előnytelen csatát vívott Bieleknél. A további csatározásokról eme leg­újabb távirati tudósítások érkeztek Raguzából: Elekbe 22-én egy második török gőzös is megér­kezett, csapatok vannak e rajt, vagy csak élelem, nem lehet tudni. A felkelők tudósításai Gacko kö­rül több védmű elvételét jelentik. Ugyane forrás szerint a felkelők elfoglalták a Krstac erődöt, mely három útvonal csomópontja.­­ A felkelők részéről érkező tudósítások szerint 21-én heves harczok voltak Gacko és Niksics közt, melyekben a felkelők nehány védmüvet s több szorosbeli erősítést bevet­tek. Hírlik, hogy a Klekben kikötött török csapa­tok Stolaczot kerülő utakon, viszonylag csekély veszteséggel elérték. — Trebinjében hat nap alatt a sa s a kenyér elfogy. Hús elég van. — Jelenté­keny csapatoknak Klek felé elküldése folytán a fel­kelők ostromló csapata Trebinje körül igen meg­gyöngült. A Duze kolostor, mely fő pontja a Trebin­­jéből Ragusába vezető útnak, tegnapelőtt a harcz kezdete előtt, csak 198 fölkelő által volt meg­szállva, kik közül 150 ember a voluj­ezi csatában küzdött. Nem igen érthető, a török túlhatalom mért nem használta fel ez alkalmat az erőd elvételére. A tegnap érkezett erősítés a kolostor védőinek szá­mát újra 300-ra emelte, de ügyes vezetés s gyors és erélyes kirohanás mellett a török csapatoknak sikerülhetne az ostromlás megszüntetését kivívni. A szerb kabinetválság ez ideig még nincs elintézve illetőleg megszüntetve, nem telik el azonban kétszeri huszonnégy óra sem . Szerbiának meglesz új minisztériuma, mely azonban a jelenlegi hangulatból következtetve csak az esetben­ számíthat egy belgrádi­ levél szerint hosszabb életre, ha har­­czias szellemű és a török elleni actionak barátja és pártolója lesz. A levegő is tele van ott a törökök el­leni harczczal, a­minek fényes bizonyságául szolgál azon körülmény, hogy conservativeknek ismert te­hetős egyének a törökök ellen küldendő csapatszer­vezéssel foglalkoznak. A minisztériumot illetőleg egy coalitionális minisztérium fogadtatnék a legtöbb sympathiával; kérdés azonban,­ sikerül-e ilyent lét­rehozni, mivel a conservativ párthoz tartozó kiváló egyénségek Riszticscsel, annál kevésbbé Grujicscsal egy kabinetben nem óhajtnak ülni. Risztics Jánost még inkább szeretik a mérsékeltebbek is, mint Gru­­jics Jevremet, kit határozottan kommunistikus el­veket vallónak tartanak, kivált mióta köztudomásra jutott, hogy minisztertársakul Jovanovics Vladimírt és Kaljevics Lyubomirt óhajtja, kiknek egyikét még Újvidékről a Karagyorgyevics-perből, másikát pedig a Csumics-féle kabinetből, melynek rosz szel­lemévé vált, ismerjük. Risztics jelöltsége azonban bátran állíthatjuk, e pillanatban általánosan népsze­rű. Oly diplomatának van ott elismerve, kinek van esze, tapintata és kellő mérséklete, a mellett oly egyén, ki nemcsak a szív, hanem az ész és értelem politikájának embere. Belgrádban tegnap azon hír terjedt el, hogy az albániai basa meggyilkoltatott Ellenparancsot kaptak, a­mi nekünk rész­jelnek látszott. György, ki angol barátját épen Sarreburgig kisérte, bejött hozzánk és gondolkodva ült a kályha mellé. Soha sem tetszett nekem butábbnak, kér­deztem tőle, hogy rész hírt hallott-e ? — Nem, felesé, nem tudok semmit. De hisz világos, hogy a metzi német sereg elég korán ér­kezett, miszerint a coulmiersi győzelem után meg­­akadályoztassa a mieinket, hogy Párisig eljus­sanak. Haragja kitört a tehetség nélküli vezérek ellen, kik hazájukat elárulták, valamely nyomorult ural­kodó család előnyére. „Még egy két hét, és meg voltunk mentve, kiáltá!“ Az asztalra csapott és szemei kön­nyel voltak tele. Többé nem uralkodhatott magán, egy­szerre felkelt és gyorsan hazament. November vége felé volt, mindig hidegebb és hidegebb lett, a fák tele voltak zúzmarával. Sok dolgunk volt a faluban , nemcsak fánkat kellett vágni, de még a landwehrekét is. Offran atyát küldtem magam helyett, de ez is egy költség­gel több volt, s már közeledett az idő, a­mikor min­den pénzünknek végére jártunk. A landwehrek, kiknek távozását oly nagy örömmel láttuk, természetesen nem kíméltek többé bennünket. Vezetőik szigorú parancsai nélkül talán meg is fojtottak volna. Valahányszor rész hírt hoz­hattak nekünk, szaladva jöttek, nagyokat nevettek, s puskaagyaikat a földhöz verték. „Ismét vereség, kiálták. Orléanst oda kell a francziáknak hagyni, Champignyt is, jól megy a mi dolgunk! Nagyon jól! Nos az a leves készen van-e? Semmi sem ád több étvágyat mint a jó hírek! — Hallgassanak már nyomorultak, kiáb­á nekik Grédel, egy szót sem hiszünk hazugsá­gaikból.“ De ők nevetve mondák: „Nincs semmi szük­ségünk arra, hogy elhigyje, hogy ha egyszer majd magát a zsákba tettük, akkor benne lesz. Jaj aztán ha mocczani mer, a falhoz vágjuk mint egy vén macs­kát, melytől meg akar az ember szabadulni. Ahá ! ugyan jó ízűn nevetett, mikor elmentünk !.... De — Ohó, értem már! György is kérdéseket kezdett intézni az an­golhoz, de ez nem felelt oly hamar mint mi. Min­dig meggondolta, rainekelőtt igent vagy nemet mondott. Nem tőle tudta meg György a legújabb híre­ket, de egy csomó újságból, melyet az angol este az asztalon hagyott, angol lapok voltak, melyeket György egész éjfélig olvasott.­­ Utazásaiban meg­tanult volt angolul. A coulmiersi győzelmen kívül még egyebet is tudott meg ezen lapokból, mint egy sereg szer­vezését Francziaország északi részében, Faidherbe tábornok alatt, a németek előnyomulását Dijon felé ; Gambetta szép tiltakozását azok ellen, kik szerencsétlenségeinkért nem a vezéreket, de a se­reget vádolták, és különösen Gortsakoff nyilatko­zatát, melyben kimondta, hogy az orosz c­ár nem ismeri többé el azon szerződést, melynél fogva csak bizonyos számú nagy hajót tarthatott a fekete tengeren. Az angol veres keresztekkel jegyezte volt meg ezen czikkeket. György később megmondá nekem, hogy ezen keresztek azt jelentették: fon­tos kérdés. Az utas lova az istállóban pihent, együtt néz­tük meg, igen szép gyorslábú állat volt. Ezen részleteket azért mondom el, mert az­óta sokszor láttunk még angol urakat és asszony­ságokat, kik épen ugyanazon kérdéseket intézték hozzánk és igen kiváncsiaknak látszottak.­­ Vagy czikkek számára gyűjtötték ezen adatokat, vagy csak tudvágyból. György azt állította, hogy az angol czikkírók néha száz mértföldnyire is elmennek, hogy biztos híreket írhassanak oly dolgokról, melyeket maguk láttak és tapasztaltak. Igen lelkiismeretesen vég­zik kötelességüket és hogy ha álhíreket közölné­nek, azt úgy néznék, mintha polgártársaikat meg­lopnák, különben az által minden tekintélyöket el­vesztenék az országban. — Bárcsak nálunk is csu­pán ily újságírók lennének! Azt hittük mind, hogy megszabadultunk a landwehrektől, midőn egyszerre csak visszajöttek, s a felkelés az albán hegyekben is kitört. — B­o­l­­gárországban is erős a forongás s a gazdagabb családok oda hagyják az országot. Táviratok: Bécs, aug. 24. A félhivatalos „Polit. Corr.“ ma tüzetes tudósítást hoz a N­­e­r­c­z­e­g­o­v­i­n­á­­ban és Bosniában lefolyt eseményekről; sze­rinte a felkelőknek mára tervezett rohama Tre­binje ellen Cettinjéből nyert utasítás következté­ben egyelőre elmaradt. — Kleckben tegnap­előtt ismét két zászlóalj rendes török katonaság szállt partra Nedjib basa vezetése alatt.— Bos­­n­iából számtalan család összes vagyonával osz­trák területre menekül. Belgrád, aug. 24. Zukics a szerb kormány bécsi diplomatiai ügynöke ma ide hivatott. Bécs, aug. 24. A „Polit. Corr.“ a „Times“­­nek Angliának a herczegovinai kérdéssel szemben elfoglalt állását illetőleg tett közelebbi nyilatko­zatáról szólván konstatálja, hogy a britt kormány közeledik Konstantinápolyban a három északi ha­talom által elfoglalt állásponthoz, és kiemeli, hogy nem tehető fel Angliáról, mint itt-ott rebesget­ték, hogy olyasmit ajánljon a portának ama ha­talmakkal szemben, amire azok Stambulban tett barátságos ajánlataik mellett távolról sem gon­doltak. Berlin, aug. 24. A „Kreuz Ztt.“ alaptalannak jelenti ki a lapoknak azon újságolását, hogy a jövő évi német birodalmi hadibudget jelentékeny emel­kedést fog feltüntetni. München, aug. 24. Vilmos császár meghívá­sára, Gizella herczegasszony férje Lipót bajor her­­czeg jelen lesz a Berlinben folyó évi szeptember hóban tartandó nagyobb testőrségi csapat hadgya­korlatain. Athen, aug. 24. A kamara tegnap nyittatott meg. A trónbeszéd Görögország viszonyát a kül­­hatalmakhoz jónak mondja, hűséges és az alkot­mányos után haladást ajánlja, hangsúlyozván egy­szersmind, hogy minden polgárnak katonai okta­tásban kell részesülnie, végül ígéri, hogy a király e többség kebeléből fogja meghívni az új kormányt. Bécs, august. 24. Hitelrészvény 213.30 — An­gol-osztrák 96.40. — Galicziai 219.75 —­ Lom­bard 93.50. — Államvasut 268.— — Tramway 108.50. — Rente 69.90 Hitel sorsjegy 163.50. — 1860. 111.75 — Napoleon d’or 8.94------ 1864. 136 50 Arany 5.28— — Ezüst 101.60 — Frankfurt 52.8 — London 111.80. —Porosz pénzutalvány 54.40—, — Unio-Bank 89.70. — Török-sorsjegy 48.30.­­ Ált. épitő­bank 11.75 — Angol építő­­bank 19.75. Magyar földhitel —.—­ Bécs, august. 24. M. földteherm. kötv. 81.— Magy. vas. kölcsön 100.— —Salgó-Tarján —.— Anglo-Magyar 9.50 — Magy. hitel 205.50 — Frankó-magyar bank 52.—. Magyar záloglevél 86.80 — Alföld 120.—. Erdély —.— Magy. éj­szak-kel. vas. 113.—. — Magy. kel. vas. 44.50 — Ker.­vasuti elsőb. kötv. 66.—. — Magy. sorsjegy 77.75. — Tiszai vasút 185.60 Magy. földhitel 59.50 Municipal-bank 21.—. A hivatalos lapból. Kitüntetés: Plancher L. G. volt moszkvai főkonsulátusi igazgató a 3. oszt. vaskorona­­rendet nyerte. A pozsonyi ügyvédi kamara részéről köz­hírré tétetik, hogy Kochanovszky Pál ur volt gyakorló ügyvéd Galgóczon, királyi közjegyzőnek Vágujhelyen kine­veztetvén, ezen oknál fogva a kamara ügyvédi lajstromából kitöröltetett. A rhoniczi alsó magyarországi királyi, valamint kincstári és társulati vasgyárak fogyasztási egyletének alapszabályait továbbá a „nagybecskereki taka­rék és előlegegylet“-ből alakult „nagybecskereki takarék- és előlegegylet mint részvénytársaság“ alapszabályai a tör­vényes bemutatási záradékkal láttattak el. Újdonságok. A keleti akadémiának az 1875/6 iskolai évben felveendő növendékei számára pályázat nyittatik. — Azon tanulóknak, kik a cs. és kir. keleti akadé­miába fölvételért akarnak pályázni, erre vonatkozó kérvényüket a cs. és kir. külügyminisztériumhoz kell intézniök, s legfölebb f. é. September utolsó napjáig benyujtaniok. A pályázóknak bizonyítékok gyanánt kérvényükhöz kell csatolniok: 1) szüle­tési kimutatást, 2) beoltási bizonyítványt, 3) egész­ségi bizonyítványt, 4) az összes bizonyítványokat jó sikerrel bevégzett gymnasiumi tanulmányokról az érettségi bizonyítványt is ideértve, 5) netaláni bizonyítványokat az idegen nyelvek, név szerint a franczia nyelv megtanulásáról; a kiszabott írásbeli felvételi vizsgálatra, mely a cs. és kir. keleti aka­­démi épületében (Jakobergasse 3. sz.) tartatik meg csupán azon pályázók bocsáttatnak, kik a fölebb kijelölt bizonyítékokat kellőleg benyújtották. A nevezett vizsgálat tárgyai a következők: a) az osztrák-magyar monarchia államtörténelme; b) for­dítás latinból németre; c) fordítás francziából né­­németre; d) fordítás németből francziára. Mind­egyik növendéknek évenkint élelmezésért és okta­tásért 800 osztrák értékű forintnyi összeget kell mások fognak jönni helyünkbe. Egykor még saj­nálni fogja Grédel kisasszony, hogy nem mi leszünk házánál. „Jaj ha csak a jó landwehrek lennének itt, fogja mondani! de késő lesz !“ Nagyon nagy hó volt, s még folytonosan ha­vazott. Sokszor éjfélkor, vagy egy két órakor éjfél után nagy lövöldözések hallatszottak, s az utczákon kiabálták „Kirontás!... kirontás !...“ S azon kevés lakók, kiknek még voltak ne­hány szarvas marhái, kénytelenek voltak az uj biró, Placiard rendelete folytán azokat messze a mezőkre kikergetni, nehogy a francziák az istál­lókban találják, ha netalán falunkig jöhetnek. Ah, az az alávaló Placiard, a császárság ezen híres oszlopa ugyan elég borzasztóságot követett el, s mindent megtett, hogy a poroszok szeretetét megnyerje. S ha az ember elgondolja, hogy az ilyen gaz­emberek csendesen végzik be életüket! XII. November vége felé valami igen különös tör­tént velünk, mit el kell beszélnem. A hideg beállta óta landnereink az ágyuk mögé a dombon, földből kis kunyhó formákat ké­szítettek, melyeknek nyílása délfelé volt, az északi széltől megóvottan. Azokban jó tüzeket raktak és minden órában felváltották az őröket. Nagy láda meleg öltözeteket is kaptak volt hazulról, takarókat, köpenyeket, szőr ingeket és harisnyát; ezeket úgy nevezték: „a szeretet aján­dékai“ — Floegel kapitány osztotta ezeket ki, tet­szése szerint emberei közt. Egy éjjel, mikor a nálunk lakó landwehrek­­nek őrt kellő államok, tudván, hogy csak másnap jönnek vissza, lementem a kertbe, hogy a hátulsó ajtót jól bezárjam. A hold már nem világított, de a hó fehéren ragyogott, s a fák fekete árnyakként emelkedtek fel fölötte. A­mint épen be akartam húzni az ajtót, mit látok a gyümölcsösben a nagy körte­fa alatt, egy embert..........egy turcót veres sapkájával, kék dolmányával, övével és nagy gom­bos bőrharisnyáival. Félig előre hajolva fülelt, pus­káját a földre támasztotta, szemei villogtak mint a macska szemei,

Next