Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1875-09-17 / 141. szám

IX. évfolyam, Előfizetési dl]: Vidékre postán vagy hely­­ben házhoz hordva Egy évre .... 20. — Félévre .... 10. — Negyedévre. . . 5. — Egy hóra . . . 1.80 Egy szám S krajczár. Hirdetési dl]: 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hirde­tésért külön 30 kr. NyI Ittér: Öt hasábos sor 80 krajczár. 141. szám. Péntek, 1875. szeptember 17. Szerkesztői Iroda: megyeháztép 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemé­nyek csak kármentesen fo­gadtatnak el. Kéziratok csak rend­kívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó­ Hivatal: Budapest, XV., Megyeház­­tér 9. sz. Wodiáner F. nyomdájában Felhívás: Azon t. ez. előfizetőinket, kiknek előfi­zetése e hó végével lejárt, — tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megújítására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. El­őfizetési­­.feltételek az „EGYETÉRTÉS és MAGYAR DJSÍG“-ra. Juli—­szeptember évnegyedre . 5 frt. — kr. Juli—szeptember félévre . . 10 frt. — kr. Egy hóra.....................................1 frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az­­ Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivata­lának Wodianer nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. Budapest, szeptember 16. A felirati vitának második napja is vé­get ért. Polit volt az első szónok, kinek beszéde egészen elütött — úgy hangjára, mint tartal­mára — azon javaslattól, melynek védelmére kelt. Míg a Miletics és szónok által benyújtott javaslat méltó megütközést keltett, addig Po­lit beszédét szívesen hallgatta a ház. Sennyey Pál báró mai beszéde — bár szabatosan és szépen szólott ma is, mint min­dig — nem bir fontossággal. Elfogadta a több­ség válaszfelirati javaslatát s jelezte a tör­vényhozói működést, melyre a jobboldali el­lenzék a legközelebb előterjesztendő költség­­vetés tárgyalásánál készül. A mai ülés legkomikusabb alakja kétség­kívül Móricz Pál volt. Azt hitte, fontos sze­repre van hivatva s kompromittálta magát ret­tenetesen. Amit a polgári házasság kérdésében összevissza beszélt, az valóban ritka példánya egy zavaros fő sületlenségeinek. Lehet a pol­gári házasság ellen és mellett felhozni érveket és hallottunk is már eleget, de azok az okos­kodások, melyekkel ma Móricz Pál előállott, annyira magukon viselik a szűklátkörűség bé­lyegét, hogy lehetetlen, miszerint saját pártja ne iparkodjék magáraÁ elhárítani a solida­­ritást. Íme, mutatványul ide iktatunk néhány passust Móricz Pál úr beszédéből, hogy lássa az olvasó, mily indokai vannak a polgári há­zasság behozatala ellen. »Magyarországon a nép valláskülönbség nél­kül meg van szokva az egybekelés cselekményében egy ünnepélyes szertartást látni, a templom a leg­tiszteltebb legtöbb hely, a legfényesebb helyiség. Az egyházi lelkészek a legtiszteltebb egyéniségek ren­desen külső és belső tulajdonságaiknál, polgári ál­lásaiknál fogva s hasonlítsuk össze a templommal a némely kisebb falvakban létező túl szerény köz­ségi házakat, a néhol írni sem tudó falusi bírókat a lelkészek egyéniségével és egy tekintetre meg kell győződnünk, hogy a kötelező polgári házasság behozatalában a nép igen nagy része ezen ünnepé­lyes cselekmény profanálását látná. (Ellenmondá­sok.) Ezeken kívül a polgári házasságnak kötele­zőig, sőt még facultative való behozatala is mé­lyen belenyúl a római katholikusok egyházi ügyeibe. (Mozgás) pedig Magyarország 8 millió katholikus polgárának hitágazatait könnyelmű kezekkel érin­teni s felzavarni annyi polgárnak nyugalmát nem volna czélszerü.“ így okoskodik Móritz Pál ur. Kíváncsian várjuk, a „Pesti Napló“ ma megjelent esti lapja már jelezi, mint fogja a kormány tudomására hozni a háznak, misze­rint a Móricz Pál által elfoglalt álláspont nem övé. Azok után, amik e tárgyban eddig a ház­ban történtek, teljes lehetetlenségnek tartjuk, hogy Móricz Pál ma a kormány szándékait tol­mácsolta volna, s az egész felszólalást nem tartjuk egyébnek, mint ügyetlenségnek a fontos szerepre áhítozó, de ahoz semmi képességgel nem biró Móricz Pál részéről. A függetlenségi párt részéről ma szólot­tak Helfy Ignácz, Hegyessy Márton és Mada­rász Jenő. Helfy Ignácz beszédének két leg­fényesebb pontját képezte, midőn a vámügyi tárgyalásokról szólott s midőn a választások eredményében nem látja a közvélemény hűsé­ges kifejezését. Tökéletesen igaza van szólónak, hogy midőn az imént elmúlt választásoknál a Tisza- Wenkheim kabinet híveire adták szavazatukat a választók, ezek legnagyobb része azt hitte, hogy baloldaliakra szavaz. A baloldal jutott kormányra, tehát támogatni kell. Ez volt sok helyütt a jelszó, a­hol a fusió természete iránt félre voltak vezetve az emberek s akik nem tudták, hogy a Tiszapártiak elveik árán jutot­tak a hatalomra. Helyesen mondta Helfy, hogy tessék a választások előtt feltenni a kérdést ek­­kép : mi kell, közös ügy-e vagy Magyarország önállósága és függetlensége, s majd meg fogják látni, hova szavaz Magyarország választó­­pol­gárainak többsége. Amiket szóló a vámügyi tárgyalásokról felhozott, azok igazán megbotránkoztatók. E lapok hasábjain volt alkalmunk már e tárgy­ban felszólalni s olvasóinknak figyelmébe ajánl­juk Helfy beszédének ide vonatkozó részét. A „Pesti Napló“ egyik czikkezője, már az, a­melyik nem a lap élén, hanem a belső hasábokon írja cicerós ostobaságait, jó lesz ha a lap szerkesz­tőségéből beáll valamelyik elemi iskolához olvasni tanulni, s ekkor meg fogja érteni a függetlenségi párt válaszfeliratának logikáját is, melyet hogy most nem ért m­e­g, az, az ő­­ olvasóinak baja. Azt írja ugyanis a „Pesti Napló“ mai számában, bí­rálva a válaszfeliratot, hogy abban „komikus logi­kai botlás van.“ Miután — úgymond — a felirati javaslat azt bizonyította be, hogy a közjogi kiegye­zés tette tönkre az országot, reátér a belügyekre, s azt állítja, hogy a kormány rósz és pazar gazdál­kodása sodorta az országot végromlásba. „Ha csakugyan magunk tettük tönkre magun­kat, — végzi sorait — mire való folyton a kiegye­zést bajaink kutforrásának nevezni ? És minő jogo­sultsága van akkor a szélsőbal egész álláspontjá­nak, minden aspiratiójának ? A pártra magára bízzuk e feltűnő ellemondás megmagyarázását, constatáltuk azt, hogy felirata faluban jár*. E czikkező dominus, el sem olvasta a felira­tot — vagy ha elolvasta, azt sem tudja mi van benne. Hanem most az egyszer mégis megmagyaráz­zuk neki a „komikus botlást“, melyet ezúttal a „Pesti Napló“ czikkezője játszott el a közönség előtt — táltos tudatlanságával, s tájékozatlan­ságával. Nem szükség sokat okoskodni: szóról szóra idézzük azon passust, melyen a „Pesti Napló“ czik­­kezőjének logikája törte ki a nyakát. — íme így szól: „Igenis felséges ur! mi élénken érezzük és fájdalommal látjuk hazánknak romlását s azt e­l­s­ő­sorban az 1867. évben létrejött államrendezés­nek, t­o­v­á­b­b­á az ország kormányán egymást az­óta felváltott miniszterek rész­kormányzásának és gazdálkodásának tulajdonítjuk.“ E nehány sor a t­é­t­e­l, a­mi utána követ­kezik, magyarázata s bizonyítéka ennek. Első­sorban az 1867-ki államrendezés a főok, má­sod sorban a rész­kormányzat és gazdálkodás — ezt mondja a válaszfelirat s bizonyítja terjedel­mesebben is. Hol itt az ellenmondás s a faláb? Ott a agyában. „Pesti Napló“ czikkezőjének értelmetlen _____ A debreczeni függetlenségi pár­t­­nak a megalakulási előmunkálatok teljesítése vé­gett kiküldött bizottsága a teendők feletti eszme­csere végett folyó hó 19-kén, vasárnap délu­tán 3 órakor rövid értekezletet tart a „Debreczen“ szerkesztőségi helyiségében. Móricz Pál mai beszédéről ezeket jegyzi meg a „P. Napló“: Móricz beszéde nagy zavarba hozta a kormányt és a szabadelvű pártot. Móricz, mint a kormány szándéklatainak magyarázója lépett fel, s pompásan megmagyarázta, hogy sem senki, sem a kormánynak nem kell a kötelező polgári há­zasság. E magyarázat, s annak módja átalános meg­ütközést keltett, s a miniszterek nagyon resignáló szomorú arczczal néztek Móriczra, ki tovább is ma­gyarázta a kormány szándéklatait. Voltak a házban olyanok is, kik reá emlékeztek, hogy a kötelező polgári házasságot Deák Ferencz ajánlotta, az egész ház e mellett nyilatkozott, s a baloldal, melynek vezére Tisza Kálmán, s kiváló tagja Móricz Pál volt, azt adatta utasításul az egyházjogi bizottság­nak, hogy a Deák Ferencz által kifejtett alapelve­ket tartsa szem előtt. Sokan nagy érdeklődéssel néztek Móricz beszéde alatt Széll Kálmánra, Tre­fortra és Tisza Kálmánra. Remélik, hogy a kormány meg fogja czáfolni Móriczot. Egyik minisztériumunkban, mely­nek közp. kiadásait évenkint 35,000 frttal akarják lejebb szállítani, a hivatalnoki személyzet re­­duktióját a jövő év január havától kezdve, mint a „L. C.“ írja, akként szándékoznak keresztülvinni, hogy mindazon hivatalnokokat, kiknek szolgálati ideje az öt évet még el nem érte elbocsátják , mert ezek három havi fizetéssel végkielégithetők. Ezen intézkedés azonban csak az alsóbb hivatalnokokat fogja érni, mert a magasabb rangú hivatalnokok 5 évnél hosszabb szolgálati időt képesek kimutatni. C­s­e­m­e­g­h­i államtitkár, mint a „K. Népe“ biztos forrásból értesül, beadta lemondását. Indoka abban keresendő, hogy Szilágyi Dezső Csemeghi határozott kérelme ellenére a j­ogügyi bizottság tag­jává választatott _________ tanul fogja elfordítani azon örvénytől, mely­ben elődei a magyar nemzetet csak egy hajszál hijja, hogy be nem buggantották; mint alud,me­lyet ráspolyos alkatú ínye ingerel a csipkedésre,­­ s bármi kerüljön elébe, azt foszlányokra szag­­­­gatja. Ő is minden collegáját, ki a sola salvi­­fika fidesz immorálisnak tartja s nem mindenben esküszik a mester szavára, gágogva csipkedi: „Ellenőr“ öltönyében, hol „Figaró“-t, hol „Charivari“-t játszik, vagy a la Rochefort lám­­páskodik.­­ Ő minderről nem tehet s felkiálthat Rousseauval,­­s hiszem is, hogy néha csendes pillanataiban fel is kiált) 0 mon Dieu pourquoi ainsi m’a tu formé. Különben is ő most mint jól abrakolt ló­gósa a hazamentő legszabadelvübb tábor ve­zére hivatalos lapjának szügyébe vágva fejét vic­kándozik, feléje rúg mindennek, ki hozzá közeledik s őt megsimogatni lehetetlen. Mig ezen állapota tart, collegáinak azt tanácslom, ne polemizáljanak vele, lasset ihn austeben. Hanem tréfán kívül, minden idegessége mellett sem tettem volna fel róla jól tudván, hogy néha szeretettel ragaszkodik hazájához s ezen sokat jelentő czimre „Ellenőrz ő büszke; mondom nem tettem volna fel róla, ha már többé nincs szüksége a kormány ellenőrködé­sére, hogy a N. H-nak anyagi jobb jövőnket illetőleg existentiákat nagy részben érdeklő külön magyar vámterületre vonatkozó czikkét komoly kritikája tárgyául ne tűzze ki, s hogy azt mint valami haszontalanságok sophisticus alternatívák felállításával igyekezzék nevet­ségessé s guny tárgyává tenni, mert i. t. „El­lenőr“ ur a külön vámterület egyik nélkülöz­­hetlen postulatuma a czivilizált nemzetek ön­állóságának. Önálló bank külön vámt­erület önálló ka­tonaság szentháromság, melyben a mely nem­zet nem hiszen, s azt nem imádja, elkárhozik, s a ki azon szentháromság imádóit nevetsé­gessé igyekszik tenni, méltó a gyehenna tüzére. Mi az a külön vámterület ? Két egymás­sal kereskedési érintkezésben levő nemzet közt békés és barátságos utón kötött oly szer­ződés, melynek értelmében a két szerződő fél népe nyers és ipar terményeivel egymás terü­letére kölcsönös kedvezmények kikötése s meg­adása mellett léphet át, s viszonyos szükség­leteiknek egymás közti kicserélését a szerint eszközük, hogy abból — a­mennyire lehet — mindkét szerződő félre egyenlő s az osztó igaz­sággal megegyező haszon háromoljék. Mely nemzet a kölcsönös szerződés által anyagi érdekei szülte viszonyos kedvezménye­ket a másik irányában kivívni nem képes, an­nak közvetve tributáriusává válók s ipara is az által anyagi jólléte azon arányban sülyed, melyben a másiké emelkedik. Az ilyen viszás s a szerződő felek egyikére káros álapotot, os­tobaság, gyávaság, vagy gonoszság szokta elő­idézni, s annál fogva a N. H. közgazdasági po­litikája nem zöld mint a ruta, hanem igen is egészséges midőn először is mint elvi kérdést a külön vámterület kérdésének elintézését vélte szükségesnek. Gubody Sándor, a magyar nyelvet nem értő hivatalnokok akadályt ne képezzenek a magyar nyelv alkalmazására nézve. További emlékeztetéseket a kormány nem fog kibocsátani, hanem egyes felmerülő esetekben arra fog szorítkozni, hogy az e tekintetben kibo­csátott és egyedül irányadó rendeletek szigorúan alkalmaztassanak. Budapest, szept. 16. Legközelebb a „Kelet Népe“ 88-dik szá­mában — többek között — ezt olvastam: „Az „Ellenőrinek nagyon kezd meggyűlni a baja minden oldalról stb.“ A „Kelet Népe“ szerkesztője (ne vegye rész néven) nem ismeri az „Ellenőrit, h­a azt hiszi, hogy annak meggyűlik a baja. Én őt úgy ismerem, hogy meggyűlik öröme, élvezete. A veszekedés, marakodás az ő lelki tápláléka s politikai hirlapirói pegasusának ablakul szolgál. Ismerni kell az ő természetét — tulaj­donkép — lelki betegségét; zaklatott élete folytán meglehetős adag misantropiával satu­­rálva, önmagával megh­asonlott s romlott vére hajtja a kötözködésre cynicus csúfolódásra: ha senkiben nem találna gáncsolni valót, mint a szenvedélyes kártyás Strohmannal játszanék, s mint némely pap a szószékben,önmagának ké­szítene ellenvetéseket, hogy legyen mit meg­­czáfolni, kiparódiázni. Ennélfogva az „Ellenőr“, miután többé nincs mit ellenőrizni, mert elhitette magával, hogy az állam gyeplőjét oly gondviselésszerű egyén tartja erős markában, ki azt feltartózhat­ A közlekedési vállalatokhoz ismét intézett egy rendeletet a közlekedési miniszter a magyar nyelv alkalmazása tárgyában Megelége­déssel constatálja a miniszter, hogy a duna-drávai, magyar éjszakkeleti és magyar nyugati vasutak már teljes érvényre emelték a magyar nyelvet a szol­gálat minden ágában, de a többi hazai vasúttársa­ságok hivatalnokai közül még egy nagy rész éppen nem bírja a magyar nyelvet, nevezetesen az osz­trák államvasútnál 61,5%, a déli vasútnál 52%, a tiszai- és arad-temesvári vasútnál 46%, az első er­délyinél 28.8%, az alföldinél 48.5%, a kassa-oder­­berginél 43.3%, a magyar keletinél 23.3%, az első magyar-galiczia vasútnál 26.í%, a vágvölgyinél 49%, a pécs-barcsinál 5.3%, a mohács pécsinél 12%, s végül a két utóbbi vasút pécsi forgalmi igazgatóságánál 54%; a szolgálati személyzetből sem bírja még a magyar nyelvet az osztrák állam­vasútnál 53.6%, a déli vasútnál 25%, a tiszai- és arad temesvári vasútnál 6%, az első erdélyinél 23%, az alföldinél 14.3%, a kassa-oderberginél 58%, a magyar keletinél 3%, az első magyar-gali­­cziainál 19%, a vágvölgyinél 45,7%, a pécs-bar­csinál 30 °/o, és a pécs-mohácsinál 44,6%. Haladás a magyar nyelv megtanulásában csak az alsóbb fokú hivatalnokoknál és a szolgálati személyzetnél mu­tatkozik, míg a főbb hivatalnokok kevés kivétellel e tekintetben nem tettek haladást, s így provokál­ják maguk ellenében a kormány beavatkozását. Sajnálattal constatálja a miniszter, hogy ennélfogva az idegen ajkú régibb erők megtartására irányzott szándéka nagyrészben meghiúsultnak tekinthető, mert alig tehető fel, hogy a­kik a négy éven át nem tanulták meg, most a véghatáridőig 1876. január 1-jéig magukévá tegyék a magyar nyelvet. A mi­niszter határozottan kijelenti, hogy a kormány újabb halasztást nem enged, s a miniszter elvárja az igaz­gatóságoktól, hogy akkor intézkedjenek, miszerint A válaszfelirati vita folytatása ma, daczára annak,hogy abban H­elfy, Polit és Sennyei báró is és többen részt vettek, nem igen volt élénk. Polit kezdte meg a vitát, beszélt a tegnapi fel­irati javaslatoktól egészen eltérő, mérsékelt mo­dorban s a kormányelnökhöz intézett azon felhí­vása, hogy nyilatkozzék és biztosítsa az országot a benem avatkozás iránt, a déli felkelésre nézve, he­lyesléssel fogadtatott. A szabadelvű párt ma egyetlen harczosát Móricz Pált állította kürdtérre, az egész mit el­hangoztatott szerencsétlenül össze­vissza zavart szóhalmaznál egyebet nem tartalmazott. A polgári kötelező házasság tárgyába­n pedig síkra szállva Deák Ferencznek a múlt országgyűlés összeségei a nemzet általi helyeselt eszmék ellenében, határo­zottan visszatetszést idézett elő. Móricz Pál úr egyébiránt párszor hangsúlyozta, hogy a kormány intenzióit helyesli,mire nézve Helfy találóan je­gyezte meg, hogy miután a kormány még szándé­kait nem nyilvánította, azt véli talán, hogy itt is azon tisztség illeti őt a házban, miként a szabad­elvű párt körében. S­e­n­n­y­e­y báró elég komolyság s tőle meg­szokott érdekeltséggel beszélt, de bár nagyokat iparkodott is mondani p. o. hogy a közösügyes ki­egyezés állami függetlenségünk garantiája, nem elégítette ki ma, a tehetségeihez kötött várakozást. A függetlenségi párt felirata mellett a fiata­labb képviselők közül beszé­ltek H­e­g­y­e­s­y Már­ton, csinos, rendezett előadással, és nyomatékosan érvelve; és mindjárt Sennyey báró után M­a­d­a­­rász Jenő, aki midőn azt mondá beszéde végén, hogy őt a ház tisztelt elnökének — szívig ható 1869-ki nyilatkozata lelkesíti most is, s hivatkozott szavaira ; a ház több oldaláról feszült figyelemmel hallgattatott meg, s Ghyczy Kálmán akkori képvi­selőnek, hazánk állami önállósága érdekében mon­dott hazafias szavai most is mély benyomást hagy­tak maguk után. Helfy Ignácz eleinte tett nyilatkozataira, mikben oly híven jelezte a választásoknál követett jobboldali s balközépi viszásságokat, sokak fész­ke­l­ő­d­t­e­k; azonban minél tovább és tovább ha­ladott, s minél inkább bonczolta a kereskedelmi miniszternek s a kormánynak a vámkérdésbeni po­litikáját, tájékozatlanságukat s az asztriaiakkal szemben biztos felütéseiket, annál inkább lekötötte a ház figyelmét: — s annyira érzékeny sebeire ta­lált a kormánynak és pártjának, hogy kényelmet­len helyzetek érzetében még Szontagh Pál somogyi képviselő úr is jónak látta lassan-lassan bele­szólni: — mi midőn Helfy beszédét elvégezte alkalmat adott Szontagh Pál úrnak egy oly nyilatkozatra „személyes ügyben“ minőt épen Szontagh Páltól nem vártak s nem is várnak azok, a­kik a parlamenti élet igaz barátai. II. A képviselőház ülése szeptember 16-án. Elnök: Ghyczy Kálmán. Jegyzők: Hu­szár Imre, Molnár Aladár, Beöthy Algernon. A kormány részéről jelen vannak: Wenckheim Béla b., Széll Kálmán, Tisza Kálmán, Péchy Ta­más, Trefort Ágoston, Szende Béla. Az ülés d. e. 10 órakor megnyittatván, a múlt ülés jegyzőkönyve hitelesíttetett. A bíráló bizottságok véleményes jelentései alapján P­o­ó­r Antal Esztergom város képviselője és A­n­t­a­l Gyula Siklós kerületében megválasztott, továbbá W­i­r­k­n­e­r Lajos, S­i­s­k­o­v­i­t­s Tamás és K­r­a­j­c­s­i­k Ferencz országgyűlési képviselők vég­leg igazoltattak. Napirenden van a válaszfelirati javaslat folytatólagos tárgyalása. Polit Mihály a mi a parliamenti életet illeti, azt hiszi, hogy Magyarország e tekintetben abnor­­mis helyzetben van, a­mennyiben az itteni törvény­hozó testület nem képviseli a nemzet közérzületét s oly contradictio van a kettő között, melyet alig lehet megfejteni. Csupán az ország történelme ad e talány megfejtésére alapot. A nemzetet régi időkben majdnem kizárólag a magyar nemesség képviselte, s ha Ausztria érint­kezésbe lépett Magyarországgal, akkor csak azok­hoz fordult, kik az országot a parliamentben kép­viselték, ezek pedig nem képviselték az összes nemzetet, így van ez a legújabb időkben is. Egy nagy párt dominálja a helyzetet, noha az ország­ban épen azok vannak többségben, kik itt a ház­ban törpe kisebbségben vannak. Szaló az ország jelenlegi bajainak kúlforrását nem egyedül a pénzbajokban, hanem főleg abban keresi, hogy nálunk egy nemzetiség identificálja magát az állammal. (Derültség.) Szóló tudományos meggyőződése az, hogy az állam nem egyéb, mint a területnek és népnek synthesise. A nép mindenkor alkot államot; a terület soha. De a nép csakis mint nemzetiség nyilvánul, mint nemzetiség existál, te­hát a nemzetiségben az államalkotó elem benne van, de nem minden nemzetiségben van meg a ké­pesség államot alkotni. Ott, hol ez nincsen meg, ott több nemzetiség találkozik össze s alkot államot. Ennek pedig természetes következménye az, hogy ne egy faj identificálja magát az állammal, hanem hogy minden nemzetiségnek jusson ki a kellő rész és szerep az államéletben. Szóló a nemzetiségi kérdést nem nyelvi, hanem adminisztrationális kérdésnek tekinti, s adminisz­­trationális szempontból hiszi azt megoldhatni. E czélból azt hiszi, hogy a nemzetiségi törvényt vagy el kell törölni (zajos helyeslések), vagy másikat al­­kotni. Szaló szerint nem az a kérdés, hogy a szerb, tót, román saját anyanyelvén adhasson be folyamod­ványt szolgabirájához, hanem az, hogy az adminis­­tratio úgy rendeztessék be, hogy a község, a megye befejezze az ott lakó nép nemzetiségi jellegét, hogy annak úgyszólván typusa legyen, hogy igy a nemzet minden polgára otthon érezze magát, hogy ne le­gyen idegen saját hazájában, hogy ne vágyakozzék az ország határain kifelé; mint nem vágyakozik fajrokonaihoz a svárczi franczia, vagy a tiroli, olasz, mert saját hazájában jól érzi magát. —Ajánlja fel­irati javaslatát nem elfogadásra, de figyelembe vételre. Móricz Pál három fő pontot talál a trónbeszéd­­ben: a polgári házasságot, a bankkérdést és a tíz évre kötött egyezmények megújítását. Ő elméleti­leg szükségesnek tartja a polgári házasságot, mind­azonáltal a törvényhozónak nem szabad figyelmen kívül hagyni az állam polgárainak miveltségi álla­potát, szokásait, sőt anyagi helyzetét sem, ez ok­ból nem lehet mindig az elmélet ösvényén járni.­­ Szerinte a polgári házasságnak kötelezőleg, sőt még facultative való behozatala is mélyen belenyúl a római katholikusok ügyeibe . (Mozgás)­ pedig Ma­gyarország 8 millió kath. polgárainak hitágazatait könnyelmű kezekkel érinteni s felzavarni annyi polgárnak nyugalmát nem volna czélszerü. — De különben is jelenben még a kötelező polgári házas­ság behozatala ellen van majd minden felekezet a papságának többsége, s daczára annak, hogy én a kötelező polgári házasságot elvileg jónak s szüksé­gesnek tartom, mint törvényhozó jelenben mellőzni kívánom. (Mozgás. Helyeslés.) Mindezek daczára a szükségbeli polgári házasságot be kell hozni. Ezután áttért szónok a trónbeszédnek a bank­kérdésre vonatkozó részére. — Erre vonatkozólag nézete az, hogy a magyar kormánynak a közös ér­dekeknél fogva sem lehet más feladata, mint a fen­­forgó nehézségek figyelembe vételével a bankkér­­dést a jog és czélszerűség szempontjából egy önálló magyar jegybank létesítése által megoldani. A trónbeszédnek a főrendiház reformjára vo­natkozó része felett is elismerőleg nyilatkozik — népképviseleten alapuló felsőház — és rendi felső­ház összeférhetetlen institutiók — és ennek a re­formja az 1848-ki törvényeknek lényeges kiegészí­tése lenne. Egyébiránt a válaszfelirati javaslatot, melyet a ház küldöttsége a ház elé terjesztett, úgy kül­alakjában mint beltartalmában helyeselvén, elfo­gadja. (Helyeslés, éljenzés a középen.) Hegyessy Márton: T. ház! Midőn a jelen fel­irati vitában részt akarok venni, kettős szempontot tűztem magam elé, és azt nem fogom szem elől téveszteni összes országgyűlési működésem alatt, és ez a két szempont az objectivitás és az idő meg­becsülése. (Helyeslés) Az objectivitást a parlament­­ méltósága,­az idő­ megbecsülését a reánk váró nehéz feladatok m­egoldhatása parancsolja. Érzem, te­hát, és érzik elvbarátim is, hogy a jelen országgyűlés az odaadó munkásság ország­gyűlése, s hogy ha a képviselők nehéz feladatuk­nak meg akarnak felelni, akkor mindenikünk első­sorban való teendőjét a rideg munka képezi,­ és csak azután jő a beszéd. Épen azért én részemről — és azt hiszem elvbarátaim részéről is, — bizto­síthatom a t. többséget, biztosíthatom a kormány minden tagját, hogy mi tekintetből a merev ellen­­zékeskedést nem tűztük ki feladatunkkal. (Helyes­lés) hanem ha az elénk terjesztendő törvényjavas­latok hazánk jobb jövője a demokrat haladás és a valódi szabadelvű igényeknek megfelelnek, mi azok tárgyalásánál magunk is támogatni fogjuk a kor­mányt. (Helyeslés.) Ezen két szempont azonban megengedi, hogy szavazatomat, mel­lyel a többség által előterjesztett felirati javaslathoz nem járulhatok, kellő rövidség­gel indokolhassam. (Halljuk!) Tagadhatóan való azon kétségbeejtő helyzet, hogy­­ hazánk a pénzügyi bukás szélén áll. Rendes be­vételeinkből nem fedezhetjük rendes kiadásainkat, adósságokra adósságot halmozunk, hogy fedezhessük napi kiadásainkat, hogy az államgépezet fenaka­­dást ne szenvedjen. Ez nem tarthat sokáig, mert nekünk nem szabad oly adósságokat összehalmoz­nunk, melyek alatt a jövő nemzedék válla összeros­­kadjon. Ez a pazarló apa eljárása lenne, a­ki csak­hogy magának élvezetet szerezzen, elpazarolja a családi vagyont és koldusbotra juttatja gyermekeit Nem tarthat továbbá azért sem, mert ha a pénzvi­lág arról győződik meg, hogy nálunk vagy az aka­rat vagy a képesség hiányzik arra, hogy állami ki­adásainkat, s állami bevételeinket egyensúlyba hoz­zuk, akkor lassankint megszűnik hitelünk, melyet eddig is csak szégyenteljes uzsorakamatok által valánk képesek fentartani, és akkor elháríthatlan lesz a pénzügyi bukás, mel­lyel a jelen politika, sociális és nemzetközi viszonyok mellett egyértel­mű volna ez hazánk állami életének sírba hálásá­val. E véget nem akarja senki. Azon nemzet, mely ezredévi viharok közt megtartotta létesét, folyton küzdve és­szel és vérrel a saját és a civilisatió ér­dekeiért, az a nemzet nem érdemel meg ily kis­szerű halált. Ezt elhárítani minden hazafinak legszentebb kötelessége, ez képezi nekünk legelső sorban való feladatunkat. Ha a létező bajokat orvosolni akar­juk, fel kell keresnünk azok kütforrásait, mert csak úgy alkalmazhatjuk a kellő gyógyszert. A jelen pénzügyi helyzetet a kiegyezési tör­vények káros volta, a helytelen pénzügyi gazdál­kodás és belügyeink rendezésénél követett, idegen nemzeteknek hazánk viszonyaival és nemzetünk geniusával össze nem egyeztethető intézmények majmolása teremté. Midőn ezekre rá akarok térni egyátalában nem akarok incriminálni. Az inerimi­­nációk úgy sem használnak semmit. A kiegyezés azonfelül, hogy megfosztotta hazánkat az állam­­élet legfőbb atributumaitól, a pénz és hadügyek feletti rendezési jogtól s oly terheket rótt nemze­tünkre, melyek még kulturális fejlődéseink árán sem bízhatók meg. A véderőnek megállapított ma­gas száma és módozatai kiszivattyúzták hazánk materiális életerejét, a megkötött vám és kereske­delmi szerződés elélte a kisipart és hazánkat a pauperismus örvényébe sodorta. A helytelen gaz­dálkodásnak helytelen indokát szerintem az képezte, hogy évtizedek mulasztásait akarván helyrehozni, egyszerre akartunk azon niveaura emelkedni, a­hova a cultur­államok évtizeden át jutottak és túl­becsültük nemzetünk erejét és itt elismerem, mind­nyájan hibáztunk. Szakítani kellett volna azonban a megkezdett úttal, már akkor részben a mikor ki­fejtendő bajok első symptomái mutatkoztak. Bel- A budai vizkárosultak javára Erzsé­betvárosban rendezett tánczvigalom alkalmával be­gyült segélyadományból Issekutz Victor urma utó­lagosan még 5 irtot küldött be szerkesztőségünkbe. — A küldeményt rendeltetése helyére juttatjuk. A Pap-Vazul László halála folytán üresedés­ben levő legfőbb itélőszéki tanácselnöki állomásra a „K. N.“ szerint Daruváry Alajos van kiszemelve, kinek utódja a királyi táblánál meg Sárkány József lenne.

Next