Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)

1875-09-18 / 142. szám

142. szám IX. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy hely­ben házhoz hordva Egy évre .... 20. — Félévre .... 10. — Negyedévre. . . 5. — Egy hóra . . . 1.80 Egy szám S krajczár. Hirdetési díj: e hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hirde­tésért külön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 80 krajczár. Szombat, 187B. szeptember 18. Szerkesztői Iroda: Budapesten IV. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemé­nyek csak bérmentesen fo­gadtatnak el. Kéziratok csak rend­­kívüli esetben küldetnek Vissza. Kiadó­ Hivatal: Budapest, IV., Megyeháza tér 9. sz. Wodiáner F. nyomdájában Felhívás: Azon t. sz. előfizetőinket, kiknek előfi­zetése e hó végével lejárt, — tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megújítására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS És MAGYAR DJSZ&“-ra. Juli—szeptember évnegyedre . 5 frt. — kr. Juli—szeptember félévre . . 10 frt. — kr. Egy hóra................................1 frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az »Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivata­lának Vodiáner nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. A felirati vita alatt. A rész politikusra szokták mondani: „se nem tanult, se nem feledett.“ Eltanulni a jót, czélszerűtt; feledni a botlás okait — hogy azok többé elő ne kerüljenek, ez a politika bölcsesége. Hogy mily könnyű ezt megírni, s nehéz követni, ennek a mi képviselőházunk többsége volt, s ma is élő példányképe. Hogy is van: „se nem tanult, se nem fe­ledett?“ Nem így. Az országgyűlés mai több­ségéről bátran elmondhatjuk, hogy a­mi jót tudott — azt feledte, a­mit nem tu­dott, bizony nem is akarja megta­nulni. Nézzétek például Móricz Pált, a jelen szabadelvű kormánypárt szónokát. 1872. évben a válaszfelirati viták alkalmával a pol­gári házasságot mint közgazdasági kérdést mutatta be, hogy behozatalát még ennek fon­tosságával is igazolja. Ma Móricz Pál nemcsak azt elfeledte a mit tudott, hanem még azt is elfeledte, hogy a deákpárti többség a kötelező polgári házasság törvén­­nyé eme­lésére egy demonstrativ nyilatkozatot is tett az 1873-ik évi junius 28-diki ülésben, melyet Ghyczy Kálmánnal együtt Móricz Pál is megtapsolt — s ennek folytán (a­mit most mondunk jól jegyezze meg magának Móricz Pál s a többség) visszalépésnek e fontos civilisationális kérdésben többé helye nincs, ha csak a r­e­a­c­t­i­ó terére nem lépnek. Mit mondunk? még kételkednék is valaki azon, hogy a jelen kormány s támogató többsége már a reactió terén áll? A tegnap hallottak a po­­dictice igazolják a reactiót, s ma már tisz­tában vagyunk a mai kormány reaction­a­­­rius törekvése felől. Hanem azért sem Móricz Pál, sem a többség nem pirul el,mi­dőn magát „szabadelvűnek“ nevezi. Ki látta a „demi-mondot“ pirulni a vastag festék alatt ? Szerencsétlen ország, politikai „demi­­mondjaival“, melynek saját elvtelenségeiben kiaszott arczán ujjnyi vastag festékkel éktelen­kedik a szabadelvűség hazug álarcza. Valóban, minden képzeletet felül haladó laxa becsérzet kell ahhoz, mely a mai po­litikai szerepléseknél jellemzi a többség szóvi­vő egyéniségeit. Azt, hogy komoly meggyőző ■­dés érveivel, s a helyzet lelkiismeretes mélta­tásával találkoznánk, arról szó sincs. Komoly meggyőződést keresni ott — ma diogenesi munka lenne. Puszta harlequine-szereplés az egész, azzal a különbséggel, hogy a bohócz­­sapka helyett, — a kormány padján rágódó csintalan gonoszság ül az illetők füle tövén. Midőn tegnap oly émelyítő botrányt mon­dott el Móricz Pál a házban a polgári házas­ság felett — gúnyjára e kérdés civilisationális fontosságának, daczára annak, hogy az 1873-dik évben az országgyűlés egyhangúlag helye­selte Deák Ferencznek azon nyilatkozatát, — hogy nálunk csak a kötelező polgári há­zasság iktatható helyesen és czél­­szerűen törvénybe — képzelhetni, hogy miként fog elbánni a hatalmat most kezelő csoport a haza egyéb nagy érdekű kérdéseivel. Ma már nem azt kutathatjuk, mennyire „szabadelvű“ a kormány és pártja egyik-má­sik ügyben, hanem mennyire nem reactioná­­rius még. A conservativ czimet, büszkén tűz­heti fel Sennyey­ pártja, — a jelen többséget, s kormányát, csak a reactionárius czim illetheti meg. Hát a j­elen többség­e szerint, elfeledte azt a kevés j­ó­t, a­mit tudott. De tévesen em­lítettük fentebb azt, hogy tanulni pedig sem­mit sem akar. De­hogy nem. Bizonyosak lehe­tünk benne, hogy a mi félszeg s kivetni való van Európa valamelyik parlamentjénél — az nálunk, okvetlen be fog hozatni. És e fic­amodott törekvés védői szerep­körébe lassanként bevonatnak a volt Deák­párt műveltebb ízlésű férfiai is, olyan például mint Horváth Lajos, ki igazán szánandó, s a józan észt gúnyoló logikával védelmezve a kormánypárt válaszfelirati javaslatát akkor, a­mikor helyzetünk kritikus voltát tagl­alj­a, a válaszfelirat ürességét azon an­gol szokással indokolja, hogy­­ rendes vi­­szonyok között, az angol feliratok is üre­­­sek szoktak lenni. 1872-ik évben ezen „ren­des viszonyok“ közötti angol szokást még nem tudta a mi többségünk, mert az 1872-dik évben, meglehetősen terjedelmes programmal jelent úgy a trónbeszéd, mind a többség válaszfel­irata. Természetesen a maguk szempontja sze­rint. Három esztendő kellett ezen tudomány megszerzéséhez, hogy „rendes viszonyok“ kö­zött üres is lehet a válaszfelirat, habár a hely­zet olyan is, hogy a szemét törli bele minden magyar ember. Különben miért is ne lehetne üres a többség részéről. A­hol nincs, ott ne keress — s az üresség a válaszfeliratban, legfelebb is ha tükre a többségnek, annál is inkább, mert nálunk jelen szerencsétlen helyzete s nyomorúsága országunknak, maholnap „rendes viszon­nyá“ qvalifikálódik. Mikor egy párt ennyire belemerül saját ürességének gyönyöreibe, természetesen kevés keresni való van ott, s legfelebb úgy vagyunk vele, mint az üres hordóval: megkopogtatjuk, s az kong, körülbelől, mint Móricz Pál ren­geteg hóbort politikája. Ma negyedik napja a válaszfelirati vitá­nak. A helyzet magaslatán álló válaszfelirata a függetlenségi pártnak egy üres többségi ja­vaslattal áll szemben a kürdtéren. A­ki a ket­tőt elolvassa,­­ az kétségtelenül a független­ségi párt feliratának ad igazat — ha pártszem­pontból meg is tagadja, elismeri önmagában. És, hogy mennyire igaza van e válaszfelirat­nak, kétségtelen tanújele a most folyó tárgya­lás , hiszen ez igazság súlya alatt görnyedezik az egész kormánypárt üres némaságával; vagy Móricz Pál beszédességében, az igazság súlya alatt törpült reactióvá a többség ve­zérlő politikája, melynek hű tolmácsa Móricz Pál vola. Előttünk különben kezd már láthatólag körvonalazódni az űrben a kormány kere­sett, de eddig még nem látott programmja is. Ő az, látom torz alakját, ostoba gőggel vi­gyorog, görcsösen kapaszkodva a hatalom pol­­czába — ő az, a reactió. Azért nincs, s nem is lesz a kormánynak programmja, mert a reactió a programmja. Azért nem kíván elvi vitát felidézni most sem, mert a gyön­gébbek előtt, nem tartja tanácsosnak megis­mertetni: irányát s czélját, mely czél a ha­talom minden ároni — tehát a reactió segé­lyével is — megtartása, melynél nincs elv, nincs meggyőződés, nincs határozott ko­­­moly törekvés, csak a hatalom bírásának aran­­juezi gyönyöre. Hogyan? Ki nem látja a veszélyt, mely tehetetlensége s képtelensége folytán fenyegeti a kormányt. Egy határozott javító vonást nem tudott létrehozni eddig, mindig fenyegetőbbé váló gazdasági romlásunk fentartóztatására. Az ország határozott hite s reménye vala, hogy az uj kormán­nyal következik­­ a ja­vulás. Ghyczy betege, az ország, melyet már ő mint pénzügyminiszter nagy betegnek vett át, türelmetlenül várja az orvosságot még mindig. Ghyczy s Bittó bukását is az idézte elő, mert nem nyújtottak gyógyírt a nemzet beteg testére. Hol van az megírva, hogy a Tisza-kormány patentet kapott a nemzettől a­­ semmittevésre, kivált midőn a 4 perczentes jövedelmi adót csakugyan létrehozni akarják. Nincs ilyen patent, mely a semmittevést képes legyen megóvni attól, hogy a nemzet közvéle­ménye le ne fújja onnan, hova magát meglehe­tős kapzsisággal tolta fel. Tudja mindezt a kormány, s azért kapkod mindenfelé, s miután azt is tudja, hogy a háttérben elnyeléssel fe­nyegeti a conservativ Sennyey, siet nagy dob­szóval tudtul adni urbi et orbi, hogyha Sennyey csak conservativ, a Tisza-kor­mány reactionárius is tud lenni, s igy kár volna más kézbe tenni át a hatalmat. Mert csak nem képzelheti azt Tisza Kál­mán, hogy országházi dialecticával, vagy Polyt ellen intézett hangzatos polémiával, mel­lyel ma is szerepelt, meg lehet menteni a hazát. Hi­szen a szép, hazafias phrázis, eléggé áradozik ajkán, de ez csak phrázis tett helyett, s ez mit sem használ. így folyik ez most is, mint azelőtt. Hogy is irta meg Madách: Mulatságos komédia nagyon. Szederkényi Nándor. férfim magaslaton mozgott s a tartalom gaz­dagsága, a logika ereje élvezetessé tették a beszédet elejétől végig. A kitűnő beszédet alább adjuk egész terjedelmében. Mocsáry után Tisza Kálmán belügymi­niszter szó lett c­áfolva az előtte szólókat tetszés között­i éllel, amint az neki sajátsága. Pulszky Ágost is ügyesen beszélt, szóval a képviselőház ma ülése — leszámítva Szüllő hadonázását — komoly, tanulságos és érde­kes volt. Biztos tudomásunk szerint Mocsáry Géza, a szabadelvű párt egyik tagja a holnapi, szombati ülésben interpellálni fogja a vallás és közokta­tásügyi m­inisztert, és közvetve az összmi­­nisztériumot az iránt, hogy osztja-e Móricz Pálnak a polgári házasságra vonatkozólag a felirati vita alkalmával félhivatalos alakban kifejtett né­zeteit ? S ha igen, miként véli ezt a hirdetett s­z­a­­badelvűséggel összeegyeztethetőnek? — Ki­váncsiak vagyunk ezen érdekes interpelláció lefo­lyására. A magyar delegátió tagjai jövő vasárnapon délután a képviselőházban előleges értekezletet fognak tartani. Az első rendes ülés kedden azaz fo­lyó hó 21-én Bécsben lesz, másnap azaz folyó hó 22-én fogja a király a delegátió tagjait fogadni. A magyar kormány küldöttei a „Pesti Napló“ szerint azon utasítást kapták, hogy a vám- és ke­reskedelmi értekezletekben való részvételeket az átalános vám-árszabály revisiójára korlátozják, tekintet nélkül az Olaszországgal való szerződés B. árszabályára, a­mely a bevitelt Olaszországból a monarchiába szabályozza. — Az olasz kormány küldötte, Luzzattó lovag, szeptember vége felé fog Bécsbe érkezni. A „függetlenségi kör“ szombaton szept 18-án délután 4 órakor értekezletet tart. Budapest, szept. 17. A felirat felett folyó vitát — a képviselő­ház mai ülésében — a függetlenségi pártnak három jeles tagja: Hegedűs László, Mocsáry Lajos és Ragályi Ferdinand beszédei és Tisza Kálmán belügyminiszter polémiája tették ér­dekessé. Hegedűs Lászlónak erős érvelése páro­sulva a tiszta gyönyörű előadással, s Ragályi Ferdinandnak, a régi bajnoknak, ifjú lélekkel s hazafiui tűzzel való újbóli megjelenése a poli­tikai kürdtéren, lekötötték a ház figyelmét. Mocsáry Lajos mai beszéde parlamenti szónoklatainak egyik legszebbike volt. Állam­ Felelet az összeférhetlenség tár­gyában. Budapest, szept. 17. Az „Egyetértés és Magyar Újság“ 140. szá­mában Szatmárból Karassai úr felvilágosítást kér a képviselőház t. elnökétől arra nézve, hogy miután én a m. északkeleti vasúttársaság igazgatótanácsosa vagyok, eleget tettem-e az 1875. évi 9. t. sz. 6. §-a rendeletének ? Minthogy a kérdést intéző barassai urnak,’az összeférhetlenségi törvény és a magyar északkeleti vasúttársaság viszonyainak tanulmányozása alkal­matlanságot szegezhetne, következőkben szolgálok felvilágosítással. Az idézett törvényc­ikk 1. §-a d) pontja szó­ról szóra így hangzik : „Országgyűlési képviselő nem lehet az állam által segélyezett vasút és csatorna engedélyese, el­nöke, alelnöke, igazgatótanácsosa, jogtanácsosa és hivatalnoka, mig a vasút vagy csatorna építés be nem fejeztetett, a forgalomnak a maga teljességé­ben át nem adatott, s egyfelől a felülvizsgálatból, másfelől a túlépítésből folyó követelések végleg el­nem intéztettek.“ Minthogy pedig a m. északkeleti vasút­tár­saság egész vonala a forgalomnak teljesen átada­tott, s a túlépítésből folyó követelései végleg elin­­téztettek, képviselői állásom igazgatótanácsosi állásommal összefér. Kérem a t. szerkesztő urat, hogy e nyilatko­zatot becses lapjában felvenni méltóztassék. Boros Bálint, országgyűlési képviselő. A fővárosban — írja az „U. St.“ “ — most több bankárcsoport pénzemberei időznek. — Hansemann itt volt és Hornbostel még itt van. Az Erlanger­­háznak több képviselője időzik körünkben. — Az Unio­bank részéről M­autner és Minkus tartózkod­nak Budapesten. Felhívás a képviselők összeférhetlen­­ségére nézve. Az „Egyetértés és Magyar Ujság“-ban már két ízben olvastam felhívást átalánosságban, hogy miért p­l. a marosvásárhelyi képviselők Borosnyai Pál mint városi polgá­rmester, és Knöpfler Vilmos mint országos kórodai főorvos, kérdőre nem vonatnak, hogy nem tettek eleget a törvény rendeletének­ ? Azért tisztelt közönség, mert nem elég hír­lapban ily átalánosságban felszólalni, hanem a kinek, és a­kiknek ezekről biztos tudomások van, polgári kötelességök volna, okadatolva a ház elnökének tu­domására hozni az ily eseteket. Felkérem tehát részemről mindazokat, a­kik­nek biztos tudomásuk, és adataik is vannak arra nézve, hogy egyik vagy másik képviselő nem telje­síti az összeférhetlenségi törvény rendeleteit, azokat legyenek szívesek a törvény szabta módon az illető helyen tudatni. Hírlapi, minden adatok nélküli felszólalások­ra ily esetekben intézkedni nem, és csakis az ada­tok leírása mellett lehet. Madarász József, Orszsággyűlés­ 1. A mai felirati vitatkozás nevezetes és érdekes mozzanatokat tüntetett fel. A „függetlenségi párt“ részéről Hegedűs L. és Mocsáry Lajos a szabadelvű párt feliratát, irá­nyát és rendszerét fényesen megtámadva, s elvitáz­­hatlan érvekkel ostromolva, kiforgatva, Tisza Kál­mánnak is síkra kellett szállnia, Simonyi Ernő, Helfy és Mocsáry érveiket megszokott támadási él­lel elhalaványitani. — Azonban néhány oldal vágást kivéve, a benyomást, a felett, hogy a függetlenségi párt felirati javaslata inkább megfelelő a haza ré­szeinek orvoslására, meg nem ingathatta. — S csakis Polit­s társa felirata elleni hazafias megjegy­zései élénkítették a megszokott feszült figyelmet. Hegedűs László a háznak mindvégig kellő figyelme közt nyitotta meg szabatos, tiszta, jó hangú, s nyomós érvekkel indokolt előadásával a vitát. — Pulszky Ágost követé őt, Polit és tár­sai nemzetiségi és külügyi politikai okát c­áfolva, s némi kihívásait kivéve — a többség nagy helyeslé­sével találkozott. Mocsáry Lajos beszéde fényesen sikerült,­­ s miket az áldozatkészségre hivatkozás, és az ellen érvelt, hogy a magyar népet úgy mutatnák be, mintha az nem volna eléggé munkás és takarékos;­­ s midőn kimutatta, hogy épen azt követelni, hogy­­ e nemzet még több egyenes adóval terheltessék, s volna hazafiatlanság; midőn felhívta az előadót, hogy morális prédikáczióját inkább a magas­ kör­ben mozgók iránt érvényesítse, nem csak a balol­dalon, de több felől is helyesléssel találkozott. Tisza Kálmán után, alig akart csendesedni a ház, mind Mocsáry, mind Helfy, a ház szabályaira hivatkozva szólván még.­­ De Ragályi Nándor tisztán csengő érez hangja csakhamar leköti a figyelmet, amint a pártunk elle­nében szórni szokott forradalmi szándoklatokat vis­­­szautasítva; de a nemzet állami életének létfentartá­­sát bár­mi áron kellőnek’nyilvánitva; ma is­­ mint újabb, de régi bajtárs, a haza függetlenségi hívei­nek egyik erősb támaszaként — hogy igenis — helyt áll, a baloldal helyeslő nyilatkozatai közt bi­zonyította be. II. A képviselőház ülése szeptember 17-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. — Jegyzők: Huszár Imre, Molnár Aladár, Beöthy Algernon. A kormány részéről jelen vannak: Wenkheim Béla báró, Széll Kálmán, Tisza Kálmán, Simonyi Lajos báró, Péchy Tamás, Trefort Ágoston, Szende Béla. Az ülés d. e. 10 órakor megnyittatván a múlt ülés­­könyve hitelesíttetik. A bíráló bizottságok bejelentik, hogy Kul­csár Lajos Sopronmegye nagybajomi, Bibics Döme Torontálmegye basahidi, K­ü­h­n 1­e József Háromszék kézdiorbai, Pongrácz Ágost gr. Trencsénmegye vármai és Pap Sándor Kővár­vidék nagysomkuti képviselők i­g­az­olt­attak. Napirenden van a válaszfelirati javaslat folytatólagos tárgyalása. Hegedűs László beszédét holnapi számunk­ban egész terjedelmében közöljük. Pulszky Á. hosszasan reflectál Polit tegnapi beszédére s végül gratulál Sem­neynek tegnap ki­fejtett nézeteiért. A­mi a felirat részleteit illeti, nem kívánja azokat kommentálni. Azt hiszi, s abban bízik, hogy ez iránt a kormány előterjesztései tel­jes magyarázattal fognak szolgálni. Reményű, s azon bizalommal van, hogy ezen előterjesztések nemcsak teljes intézkedéseket fognak tartalmazni, hanem egyszersmind azon egész utat is kijelölik, melyen Magyarország regeneratiója a törvényhozás által eszközölhető lesz Ezen bizalommal a válasz feliratot, úgy a mint van, elfogadja. Mocsáry Lajos : T. ház! Nem akarok azon tárgyaknak bővebb taglalásába bocsátkozni, melyek az előttem szólott t. képviselő­társam beszédének legnagyobb részét képezték, sőt óhajtanám, hogy ezen tárgy t. i. a nemzetiségi kérdés ez alkalom­mal bővebben ne feszegettessék. Ennek helyében bátor leszek szorosabban a tárgyhoz tartani maga­mat, elmondani röviden azon okokat, melyeknél fogva a bizottság válaszfelirati javaslatát részemről el nem fogadom. (Halljuk.) Nem fogadhatom el a válaszfelirati javasla­tot, mert nézetem szerint hazánknak állapotát il­letőleg nem mondja meg az igazat ő felségének, nem önt tiszta bort a fejedelem poharába. A bi­zottságnak igen t. előadója azzal indokolja azt, hogy oly szófukar a válaszfelirat, hogy normális viszonyok közt élünk, ilyen viszonyok közt a felirat nem szükség, hogy egyéb legyen, mint a trónbe­szédnek egyszerű paraphrazisa. T. barátom normá­lisnak mondja az országnak azon állapotát, misze­rint már évek óta egy nagy, körülbelül 30 millióra menő deficitünk van, normálisnak mondja azon ál­lapotot, miszerint az ország erejét meghaladó ter­hek alatt nyög, melyek csak a legszigorúbb eszkö­zökkel hajthatók be ; normálisnak mondja azon ál­lapotot, hogy az állam csaknem uzsorás kamatok­kal szerzett kölcsönökkel bírja fentartani fizetés­képességét s barátom nem lát abban semmi az ál­laméletben különösen kidomborodó tényt, hogy az országgyűlésnek lesz feladata intézkedni 10 évre kötött szerződésekről és sok más nagy fontosságú kérdésekről, melyek az országgyűlésnek speciális feladata. Én ezeket elég fontosaknak tartom arra, hogy igen sok mondani­valónk legyen ő felségének. An­­­nyival szükségesebbnek tartom azt te­hát, hogy ezen ház igen­is megmondja ő felségének világo­san, hogy milyen az ország helyzete, és körvona­­lazza legalább nagyban azon nézeteket, melyek szerint a hazának nagy bajain segíteni lehetne, mi­vel én úgy látom, hogy ő felsége nincsen kellőleg értesítve az ország állapotáról. Hogy ő felsége nin­csen kellőleg értesítve az ország állapotáról, ennek világos tanúsága maga a trónbeszéd tartalma az én nézetem szerint. A trónbeszédben ki van fejezve azon nézet, hogy legfőbb szüksége hazánknak az, hogy pénzügyet rendeztessenek. Tökéletesen igaz, de már arra nézve, hogy micsoda eszközöktől lehet várni ezen nagy eredményt t. i. Magyarország pénz­ügyi rendezését, olyanokat tartalmaz a trónbeszéd, hogy ha ezek körében marad pénzügyeink rende­zése, ezen eszközöktől várni ezen rendezést néze­tem szerint egyátalában nem lehet. A trónbeszéd kiemeli azt, hogy a monarchia biztonságának követelményei elutasithatlanok. Ért­jük, hogy mit ért ez alatt a trónbeszéd ezen pas­­susa. Azt mondja, a mi mondatott már 1865. és 1872-ben is, hogy t. i. a monarchia nagyhatalmi ál­lása azon elutasithatlan feltétel, mely előtt minden más tekintetnek meg kell hátrálni. Azt mondja, hogy a közös hadsereg, amelytől feltételeztetett ekkorig egyedül a monarchia fenma­radása, ez oly ne nyúlj hozzámot képez, melynek létszámát, melynek szerkezetét megváltoztatni nem lehet. Én a trónbeszédnek ezen passusát másképen értelmezni nem tudom. Továbbá a trónbeszéd csak úgy elsikamlik a bankkérdés felett. Csak mintegy rugába rejt egy életkérdést, t. i. a vámkérdést. Az egyedüli a­mi ki van emelve, az a közigaz­gatási és törvénykezési reform, valamint a nemzet áldozatkészségére való hivatkozás. Igaz, hogy em­lítve van az is, hogy hitel­viszonyainkat emelni kell igaz, hogy a trónbeszédben ki van mondva az is, hogy az ipar és kereskedés érdekeit előmozdítani szükséges, de különösen mondatik ezekre nézve is az, hogy ezek szorosan vannak összefüggésben a közigazgatással és a törvénykezéssel, úgy­hogy ezeknek előmozdítása különösen függ a közigazga­tási és a törvénykezési reform kellő elintézésétől úgy, hogy ha szorosan vesszük e trónbes­zéd valódi tartalmát, ha tekintetbe vesszük azt, ahogy csak fe­lületesen említi azt, mit különösen hangsúlyoznia kellene, akkor a trónbeszédből az látszik ki, hogy Magyarország pénzügyeinek rendezése egyrészről a közigazgatás és törvénykezés reformjától, másrész­ről a nemzet áldozatkészségétől vagyis az adófel­emeléstől függ. És ha szabad bizonyos tekintetben úgy tekinteni a trónbeszédet, mint ez már több részről megjegyeztetett, mint a kormány pro­­grammszerű nyilatkozatát, akkor megvallom, hogy némileg eltérő nézetben vagyok saját pártom több t. tagjától, és eltérő nézetben vagyok b. Sen­­­nyei Pál igen t. képviselő­társamtól is, a­ki azt mondá, hogy hiába vártuk a trónbeszédtől azt, hogy a t. kormány programmját elő fogja adni ez alka­lommal, hogy el fogja mondani ez alkalommal hogy miként kíván az ország nagy bajaiban intézkedni. Én azt hiszem, hogy ezen trónbeszédben meg van a kormánynak programmja; igaz oly programm, melytől fájdalom, az ország bajainak orvoslását nem várom. E szerint a kormány programmja abból áll, hogy javaslatokat fog előterjeszteni, amint meg is van ígérve a trónbeszédben, hogy számos javasla­tot fog előterjeszteni a közigazgatás és törvényke­zés javítására nézve, hogy szándékozik igen sokat tenni mindenben, ami az ország állapotát, közigaz­gatását illeti, hogy összevágó intézkedés útján az államélet minden ágaiban átalában emeltessék az ország állapota, de ezen kívül egyebet mit sem, s ez az utolsó menekvés mint a nemzet áldozatkészsé­gére való hivatkozás;­ hacsak a polgári házasság megoldása nem képezi lényeges részét a program­nak, mint azt tegnap­ Móritz Pál képviselő úr jelzi, ki a kormány programmjára vonatkozólag eddig legalább úgy látszik a pártnak szószólója volt. A­mi a közigazgatást illeti, én fájdalom, nem várhatom, hogy bármit fog is tenni e tekintetben a t. kormány és a törvényhozás, ettől pénzügyeink rendezésére valami lényeges eredmény bekövet­kezzék. Ismerik jól, meddig megy azon határ, ameddig ezen tekintetben megtakarításokat lehet tenni. Nem akarom én sem találgatni, mint azt t. barátom Hegedűs László megjegyzi, hogy volta­­képen mit szándékozik tenni a t. kormány e tekin­tetben. Lehetne talán egyet mást felemlíteni, ami egyik-másik l­apban közölve is volt s nem lett des­­avouálva, de mondom ez alkalommal nem fogok részletekbe bocsátkozni, hanem igenis tartok attól, ha tekintetbe veszem az eszméknek átalános irá­nyát és áramlatát, mely jelenleg közigazgatási kér­désekben, fájdalom, felülkerekedett hazánkban, s fájdalom nem hagyja érintetlenül a kormányköze­geket sem, valószínűleg c­sak az lesz ezen refor­moknak eredménye, hogy az ősi autonomikus szer­zopotnok logdioái"a fog nj­iul­ti hünjjUU­ tositás és a bürokrata. És ha ez fog történni, te hát, akkor én a közigazgatás czélba vett javításá­tól, változtatásától, sem pénzügyi eredményt, sem pedig egyátalában azt se várom, hogy azok az or­szág adóképessége, termelési képességének eme­lésére jótékony befolyást fognak gyakorolni, sőt attól tartok, hogy ha el fog fojtatni hazánknak ön­­kormányzata, az m­eg fogja bénítani átalában a nép szellemi tevékenységét, s ez okvetlenül káros ha­tással lesz átalába­n minden tevékenységre, mely a termelés emelésé­re mulüatlanul szükséges. Pénzügyeink rendezésének másik módjául a trónbeszédben az áldozatkészség van említve. Ő fel­sége hiszi, hogy a nemzetnek ismert áldozatkész­sége nem fogja magát szemben a szükségekkel megtagadni. Melegen szól a trónbeszéd ezen tárgy­ról, midőn azt mondja: „Ha a nemzet híven egész múltjához, készséggel és nemes kötelességérzettel meghozza azon áldozatokat, miket a kitűzött üdvös czél hazafiságától követelnek.“ Megvallom te­hát, hogy én ezen igen szép, igen hangzatos passusban nélkülözöm a történelmi hűséget. Őseink igen is elmondták, ismeretes azon ünnepélyes jelenet, midőn lelkesülten kiáltottak fel: Moriamur pro rege nostro! De mi lett ennek gyakorlati kivitele ? Azt mondták: Vitam et sau­­guinem sed avenam non damus; s hogy ekként gon­dolkoztak őseink, az igen megfogható. Ennek oka egyszerűen csak abban rejlik, hogy valamint min­denki, úgy a nemzet is csak azt adhatja, a­mije van. Vérével, életével rendelkezett a nemzet, azzal rendelkezik most is, de vagyoni áldozatokkal, va­lamint korábban sem, fájdalom, most sem rendelke­zik. Nem tartom correctnek ezen különben igen szép passusban a történelemre való hivatkozást, nem tartom correctnek, nem tartom helyesnek azon állítását sem, hogy a nemes kötelességérzet, hogy a hazafiság parancsolja a nemzetnek azt, hogy ma­gát az áldozatkészség azon nemére, mely az adók emelésében áll, elhatározza. Meg vagyok róla győ­ződve, hogy igenis hazafiatlanul, igenis kötelessége ellen cselekednék ezen nemzet, ha magát meg na­gyobb adókkal megterheltetni engedné, mert ez nem jelentene és nem tenne egyebet, mint azt, hogy megtámadná a nemzet tőke­vagyonát, életerejét, megtámadná azt a képességet, a­melyre a jövendő­ben is szüksége van. A nemzet egyenesen öngyil­kosságot követne el nézetem szerint, ha az egyenes adóknak még további felemelésébe beleegyeznék, mert egyenesen aszkárságnak tenné ki az országot az ily nedvek folytonos lecsapolásával. S azért én leginkább részemről reménylem, hogy a nemzet nem fogja magát efféle hangzatos parazisokkal, az áldozatkészségre nemeslelkűségre, múltjára való hivatkozással a helytelen útra tereltetni. Régóta hangzik már az uraim — hogy az adófizetés, — hogy az adófelemelés nem egyébb mint hazafius kötelesség, és hasonlóképen forgalomba jött egy másik fallicia is, sőt a trónbeszédben is utat ta­lált. — Én­ úgy veszem észre te­hát! hogy mióta a kormánynak nem sikerült a kellő útra terelni az ország állapotát kellő karba helyezni annak különö­sen financiális dolgait, az­óta divatba jött az, hogy ez a magyar nemzet ilyen, meg amolyan, hogy ér­telmetlen, dologtalan, s hogy egyátalán nem bír azon erényekkel, a­melyek mulhatlanul szükségesek arra hogy egy ország prosperálhasson. T. bará­tom, a bizottság előadója egy ékes beszédet tartott a házi erényről, kimagyarázta azt, hogy keressük önnön magunkban is a hibát s igyekezzünk a nemze­tet jobbá, munkásabbá, erkölcsösebbé tenni. Én t. hát nagyon sajnálom, hogy eféle ünnepélyes okmá­nyokban s excathedra tett nyilatkozatokban a magyar nép erkölcstelennek,­dologtalannak mondatik. Én ta­gadom azt, hogy a magyar nép, a magyar nemzet megérdemelné a szemrehányásokat a melyek neki tétetnek. (Igaz, úgy van­ a baloldalon.) Én úgy tudom te hát, hogy e munkátlanságnak vádja kü­lönösen a magyar nemzetet nem illetheti. (Igaz

Next