Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. szeptember (1. évfolyam, 128-152. szám)
1875-09-18 / 142. szám
142. szám IX. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva Egy évre .... 20. — Félévre .... 10. — Negyedévre. . . 5. — Egy hóra . . . 1.80 Egy szám S krajczár. Hirdetési díj: e hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr. többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 80 krajczár. Szombat, 187B. szeptember 18. Szerkesztői Iroda: Budapesten IV. megyeháztér 9. sz. hova a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek Vissza. Kiadó Hivatal: Budapest, IV., Megyeháza tér 9. sz. Wodiáner F. nyomdájában Felhívás: Azon t. sz. előfizetőinket, kiknek előfizetése e hó végével lejárt, — tisztelettel felkérjük előfizetésük mielőbb megújítására hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. Előfizetési feltételek az „EGYETÉRTÉS És MAGYAR DJSZ&“-ra. Juli—szeptember évnegyedre . 5 frt. — kr. Juli—szeptember félévre . . 10 frt. — kr. Egy hóra................................1 frt. 80 kr. Az előfizetési pénzek s utalványok az »Egyetértés és Magyar Újság“ kiadóhivatalának Vodiáner nyomda, megyeháztér 9. szám alatt küldendők. A felirati vita alatt. A rész politikusra szokták mondani: „se nem tanult, se nem feledett.“ Eltanulni a jót, czélszerűtt; feledni a botlás okait — hogy azok többé elő ne kerüljenek, ez a politika bölcsesége. Hogy mily könnyű ezt megírni, s nehéz követni, ennek a mi képviselőházunk többsége volt, s ma is élő példányképe. Hogy is van: „se nem tanult, se nem feledett?“ Nem így. Az országgyűlés mai többségéről bátran elmondhatjuk, hogy ami jót tudott — azt feledte, amit nem tudott, bizony nem is akarja megtanulni. Nézzétek például Móricz Pált, a jelen szabadelvű kormánypárt szónokát. 1872. évben a válaszfelirati viták alkalmával a polgári házasságot mint közgazdasági kérdést mutatta be, hogy behozatalát még ennek fontosságával is igazolja. Ma Móricz Pál nemcsak azt elfeledte a mit tudott, hanem még azt is elfeledte, hogy a deákpárti többség a kötelező polgári házasság törvénnyé emelésére egy demonstrativ nyilatkozatot is tett az 1873-ik évi junius 28-diki ülésben, melyet Ghyczy Kálmánnal együtt Móricz Pál is megtapsolt — s ennek folytán (amit most mondunk jól jegyezze meg magának Móricz Pál s a többség) visszalépésnek e fontos civilisationális kérdésben többé helye nincs, ha csak a reactió terére nem lépnek. Mit mondunk? még kételkednék is valaki azon, hogy a jelen kormány s támogató többsége már a reactió terén áll? A tegnap hallottak a podictice igazolják a reactiót, s ma már tisztában vagyunk a mai kormány reactionarius törekvése felől. Hanem azért sem Móricz Pál, sem a többség nem pirul el,midőn magát „szabadelvűnek“ nevezi. Ki látta a „demi-mondot“ pirulni a vastag festék alatt ? Szerencsétlen ország, politikai „demimondjaival“, melynek saját elvtelenségeiben kiaszott arczán ujjnyi vastag festékkel éktelenkedik a szabadelvűség hazug álarcza. Valóban, minden képzeletet felül haladó laxa becsérzet kell ahhoz, mely a mai politikai szerepléseknél jellemzi a többség szóvivő egyéniségeit. Azt, hogy komoly meggyőző ■dés érveivel, s a helyzet lelkiismeretes méltatásával találkoznánk, arról szó sincs. Komoly meggyőződést keresni ott — ma diogenesi munka lenne. Puszta harlequine-szereplés az egész, azzal a különbséggel, hogy a bohóczsapka helyett, — a kormány padján rágódó csintalan gonoszság ül az illetők füle tövén. Midőn tegnap oly émelyítő botrányt mondott el Móricz Pál a házban a polgári házasság felett — gúnyjára e kérdés civilisationális fontosságának, daczára annak, hogy az 1873-dik évben az országgyűlés egyhangúlag helyeselte Deák Ferencznek azon nyilatkozatát, — hogy nálunk csak a kötelező polgári házasság iktatható helyesen és czélszerűen törvénybe — képzelhetni, hogy miként fog elbánni a hatalmat most kezelő csoport a haza egyéb nagy érdekű kérdéseivel. Ma már nem azt kutathatjuk, mennyire „szabadelvű“ a kormány és pártja egyik-másik ügyben, hanem mennyire nem reactionárius még. A conservativ czimet, büszkén tűzheti fel Sennyey pártja, — a jelen többséget, s kormányát, csak a reactionárius czim illetheti meg. Hát a jelen többsége szerint, elfeledte azt a kevés jót, amit tudott. De tévesen említettük fentebb azt, hogy tanulni pedig semmit sem akar. Dehogy nem. Bizonyosak lehetünk benne, hogy a mi félszeg s kivetni való van Európa valamelyik parlamentjénél — az nálunk, okvetlen be fog hozatni. És e ficamodott törekvés védői szerepkörébe lassanként bevonatnak a volt Deákpárt műveltebb ízlésű férfiai is, olyan például mint Horváth Lajos, ki igazán szánandó, s a józan észt gúnyoló logikával védelmezve a kormánypárt válaszfelirati javaslatát akkor, amikor helyzetünk kritikus voltát taglalja, a válaszfelirat ürességét azon angol szokással indokolja, hogy rendes viszonyok között, az angol feliratok is üresek szoktak lenni. 1872-ik évben ezen „rendes viszonyok“ közötti angol szokást még nem tudta a mi többségünk, mert az 1872-dik évben, meglehetősen terjedelmes programmal jelent úgy a trónbeszéd, mind a többség válaszfelirata. Természetesen a maguk szempontja szerint. Három esztendő kellett ezen tudomány megszerzéséhez, hogy „rendes viszonyok“ között üres is lehet a válaszfelirat, habár a helyzet olyan is, hogy a szemét törli bele minden magyar ember. Különben miért is ne lehetne üres a többség részéről. Ahol nincs, ott ne keress — s az üresség a válaszfeliratban, legfelebb is ha tükre a többségnek, annál is inkább, mert nálunk jelen szerencsétlen helyzete s nyomorúsága országunknak, maholnap „rendes viszonnyá“ qvalifikálódik. Mikor egy párt ennyire belemerül saját ürességének gyönyöreibe, természetesen kevés keresni való van ott, s legfelebb úgy vagyunk vele, mint az üres hordóval: megkopogtatjuk, s az kong, körülbelől, mint Móricz Pál rengeteg hóbort politikája. Ma negyedik napja a válaszfelirati vitának. A helyzet magaslatán álló válaszfelirata a függetlenségi pártnak egy üres többségi javaslattal áll szemben a kürdtéren. Aki a kettőt elolvassa, az kétségtelenül a függetlenségi párt feliratának ad igazat — ha pártszempontból meg is tagadja, elismeri önmagában. És, hogy mennyire igaza van e válaszfeliratnak, kétségtelen tanújele a most folyó tárgyalás , hiszen ez igazság súlya alatt görnyedezik az egész kormánypárt üres némaságával; vagy Móricz Pál beszédességében, az igazság súlya alatt törpült reactióvá a többség vezérlő politikája, melynek hű tolmácsa Móricz Pál vola. Előttünk különben kezd már láthatólag körvonalazódni az űrben a kormány keresett, de eddig még nem látott programmja is. Ő az, látom torz alakját, ostoba gőggel vigyorog, görcsösen kapaszkodva a hatalom polczába — ő az, a reactió. Azért nincs, s nem is lesz a kormánynak programmja, mert a reactió a programmja. Azért nem kíván elvi vitát felidézni most sem, mert a gyöngébbek előtt, nem tartja tanácsosnak megismertetni: irányát s czélját, mely czél a hatalom minden ároni — tehát a reactió segélyével is — megtartása, melynél nincs elv, nincs meggyőződés, nincs határozott komoly törekvés, csak a hatalom bírásának aranjuezi gyönyöre. Hogyan? Ki nem látja a veszélyt, mely tehetetlensége s képtelensége folytán fenyegeti a kormányt. Egy határozott javító vonást nem tudott létrehozni eddig, mindig fenyegetőbbé váló gazdasági romlásunk fentartóztatására. Az ország határozott hite s reménye vala, hogy az uj kormánnyal következik a javulás. Ghyczy betege, az ország, melyet már ő mint pénzügyminiszter nagy betegnek vett át, türelmetlenül várja az orvosságot még mindig. Ghyczy s Bittó bukását is az idézte elő, mert nem nyújtottak gyógyírt a nemzet beteg testére. Hol van az megírva, hogy a Tisza-kormány patentet kapott a nemzettől a semmittevésre, kivált midőn a 4 perczentes jövedelmi adót csakugyan létrehozni akarják. Nincs ilyen patent, mely a semmittevést képes legyen megóvni attól, hogy a nemzet közvéleménye le ne fújja onnan, hova magát meglehetős kapzsisággal tolta fel. Tudja mindezt a kormány, s azért kapkod mindenfelé, s miután azt is tudja, hogy a háttérben elnyeléssel fenyegeti a conservativ Sennyey, siet nagy dobszóval tudtul adni urbi et orbi, hogyha Sennyey csak conservativ, a Tisza-kormány reactionárius is tud lenni, s igy kár volna más kézbe tenni át a hatalmat. Mert csak nem képzelheti azt Tisza Kálmán, hogy országházi dialecticával, vagy Polyt ellen intézett hangzatos polémiával, mellyel ma is szerepelt, meg lehet menteni a hazát. Hiszen a szép, hazafias phrázis, eléggé áradozik ajkán, de ez csak phrázis tett helyett, s ez mit sem használ. így folyik ez most is, mint azelőtt. Hogy is irta meg Madách: Mulatságos komédia nagyon. Szederkényi Nándor. férfim magaslaton mozgott s a tartalom gazdagsága, a logika ereje élvezetessé tették a beszédet elejétől végig. A kitűnő beszédet alább adjuk egész terjedelmében. Mocsáry után Tisza Kálmán belügyminiszter szó lett cáfolva az előtte szólókat tetszés közötti éllel, amint az neki sajátsága. Pulszky Ágost is ügyesen beszélt, szóval a képviselőház ma ülése — leszámítva Szüllő hadonázását — komoly, tanulságos és érdekes volt. Biztos tudomásunk szerint Mocsáry Géza, a szabadelvű párt egyik tagja a holnapi, szombati ülésben interpellálni fogja a vallás és közoktatásügyi minisztert, és közvetve az összminisztériumot az iránt, hogy osztja-e Móricz Pálnak a polgári házasságra vonatkozólag a felirati vita alkalmával félhivatalos alakban kifejtett nézeteit ? S ha igen, miként véli ezt a hirdetett szabadelvűséggel összeegyeztethetőnek? — Kiváncsiak vagyunk ezen érdekes interpelláció lefolyására. A magyar delegátió tagjai jövő vasárnapon délután a képviselőházban előleges értekezletet fognak tartani. Az első rendes ülés kedden azaz folyó hó 21-én Bécsben lesz, másnap azaz folyó hó 22-én fogja a király a delegátió tagjait fogadni. A magyar kormány küldöttei a „Pesti Napló“ szerint azon utasítást kapták, hogy a vám- és kereskedelmi értekezletekben való részvételeket az átalános vám-árszabály revisiójára korlátozják, tekintet nélkül az Olaszországgal való szerződés B. árszabályára, amely a bevitelt Olaszországból a monarchiába szabályozza. — Az olasz kormány küldötte, Luzzattó lovag, szeptember vége felé fog Bécsbe érkezni. A „függetlenségi kör“ szombaton szept 18-án délután 4 órakor értekezletet tart. Budapest, szept. 17. A felirat felett folyó vitát — a képviselőház mai ülésében — a függetlenségi pártnak három jeles tagja: Hegedűs László, Mocsáry Lajos és Ragályi Ferdinand beszédei és Tisza Kálmán belügyminiszter polémiája tették érdekessé. Hegedűs Lászlónak erős érvelése párosulva a tiszta gyönyörű előadással, s Ragályi Ferdinandnak, a régi bajnoknak, ifjú lélekkel s hazafiui tűzzel való újbóli megjelenése a politikai kürdtéren, lekötötték a ház figyelmét. Mocsáry Lajos mai beszéde parlamenti szónoklatainak egyik legszebbike volt. Állam Felelet az összeférhetlenség tárgyában. Budapest, szept. 17. Az „Egyetértés és Magyar Újság“ 140. számában Szatmárból Karassai úr felvilágosítást kér a képviselőház t. elnökétől arra nézve, hogy miután én a m. északkeleti vasúttársaság igazgatótanácsosa vagyok, eleget tettem-e az 1875. évi 9. t. sz. 6. §-a rendeletének ? Minthogy a kérdést intéző barassai urnak,’az összeférhetlenségi törvény és a magyar északkeleti vasúttársaság viszonyainak tanulmányozása alkalmatlanságot szegezhetne, következőkben szolgálok felvilágosítással. Az idézett törvénycikk 1. §-a d) pontja szóról szóra így hangzik : „Országgyűlési képviselő nem lehet az állam által segélyezett vasút és csatorna engedélyese, elnöke, alelnöke, igazgatótanácsosa, jogtanácsosa és hivatalnoka, mig a vasút vagy csatorna építés be nem fejeztetett, a forgalomnak a maga teljességében át nem adatott, s egyfelől a felülvizsgálatból, másfelől a túlépítésből folyó követelések végleg elnem intéztettek.“ Minthogy pedig a m. északkeleti vasúttársaság egész vonala a forgalomnak teljesen átadatott, s a túlépítésből folyó követelései végleg elintéztettek, képviselői állásom igazgatótanácsosi állásommal összefér. Kérem a t. szerkesztő urat, hogy e nyilatkozatot becses lapjában felvenni méltóztassék. Boros Bálint, országgyűlési képviselő. A fővárosban — írja az „U. St.“ “ — most több bankárcsoport pénzemberei időznek. — Hansemann itt volt és Hornbostel még itt van. Az Erlangerháznak több képviselője időzik körünkben. — Az Uniobank részéről Mautner és Minkus tartózkodnak Budapesten. Felhívás a képviselők összeférhetlenségére nézve. Az „Egyetértés és Magyar Ujság“-ban már két ízben olvastam felhívást átalánosságban, hogy miért pl. a marosvásárhelyi képviselők Borosnyai Pál mint városi polgármester, és Knöpfler Vilmos mint országos kórodai főorvos, kérdőre nem vonatnak, hogy nem tettek eleget a törvény rendeletének ? Azért tisztelt közönség, mert nem elég hírlapban ily átalánosságban felszólalni, hanem a kinek, és akiknek ezekről biztos tudomások van, polgári kötelességök volna, okadatolva a ház elnökének tudomására hozni az ily eseteket. Felkérem tehát részemről mindazokat, akiknek biztos tudomásuk, és adataik is vannak arra nézve, hogy egyik vagy másik képviselő nem teljesíti az összeférhetlenségi törvény rendeleteit, azokat legyenek szívesek a törvény szabta módon az illető helyen tudatni. Hírlapi, minden adatok nélküli felszólalásokra ily esetekben intézkedni nem, és csakis az adatok leírása mellett lehet. Madarász József, Orszsággyűlés 1. A mai felirati vitatkozás nevezetes és érdekes mozzanatokat tüntetett fel. A „függetlenségi párt“ részéről Hegedűs L. és Mocsáry Lajos a szabadelvű párt feliratát, irányát és rendszerét fényesen megtámadva, s elvitázhatlan érvekkel ostromolva, kiforgatva, Tisza Kálmánnak is síkra kellett szállnia, Simonyi Ernő, Helfy és Mocsáry érveiket megszokott támadási éllel elhalaványitani. — Azonban néhány oldal vágást kivéve, a benyomást, a felett, hogy a függetlenségi párt felirati javaslata inkább megfelelő a haza részeinek orvoslására, meg nem ingathatta. — S csakis Polits társa felirata elleni hazafias megjegyzései élénkítették a megszokott feszült figyelmet. Hegedűs László a háznak mindvégig kellő figyelme közt nyitotta meg szabatos, tiszta, jó hangú, s nyomós érvekkel indokolt előadásával a vitát. — Pulszky Ágost követé őt, Polit és társai nemzetiségi és külügyi politikai okát cáfolva, s némi kihívásait kivéve — a többség nagy helyeslésével találkozott. Mocsáry Lajos beszéde fényesen sikerült, s miket az áldozatkészségre hivatkozás, és az ellen érvelt, hogy a magyar népet úgy mutatnák be, mintha az nem volna eléggé munkás és takarékos; s midőn kimutatta, hogy épen azt követelni, hogy e nemzet még több egyenes adóval terheltessék, s volna hazafiatlanság; midőn felhívta az előadót, hogy morális prédikáczióját inkább a magas körben mozgók iránt érvényesítse, nem csak a baloldalon, de több felől is helyesléssel találkozott. Tisza Kálmán után, alig akart csendesedni a ház, mind Mocsáry, mind Helfy, a ház szabályaira hivatkozva szólván még. De Ragályi Nándor tisztán csengő érez hangja csakhamar leköti a figyelmet, amint a pártunk ellenében szórni szokott forradalmi szándoklatokat visszautasítva; de a nemzet állami életének létfentartását bármi áron kellőnek’nyilvánitva; ma is mint újabb, de régi bajtárs, a haza függetlenségi híveinek egyik erősb támaszaként — hogy igenis — helyt áll, a baloldal helyeslő nyilatkozatai közt bizonyította be. II. A képviselőház ülése szeptember 17-én. Elnök: Ghyczy Kálmán. — Jegyzők: Huszár Imre, Molnár Aladár, Beöthy Algernon. A kormány részéről jelen vannak: Wenkheim Béla báró, Széll Kálmán, Tisza Kálmán, Simonyi Lajos báró, Péchy Tamás, Trefort Ágoston, Szende Béla. Az ülés d. e. 10 órakor megnyittatván a múlt üléskönyve hitelesíttetik. A bíráló bizottságok bejelentik, hogy Kulcsár Lajos Sopronmegye nagybajomi, Bibics Döme Torontálmegye basahidi, Kühn 1e József Háromszék kézdiorbai, Pongrácz Ágost gr. Trencsénmegye vármai és Pap Sándor Kővárvidék nagysomkuti képviselők igazoltattak. Napirenden van a válaszfelirati javaslat folytatólagos tárgyalása. Hegedűs László beszédét holnapi számunkban egész terjedelmében közöljük. Pulszky Á. hosszasan reflectál Polit tegnapi beszédére s végül gratulál Semneynek tegnap kifejtett nézeteiért. Ami a felirat részleteit illeti, nem kívánja azokat kommentálni. Azt hiszi, s abban bízik, hogy ez iránt a kormány előterjesztései teljes magyarázattal fognak szolgálni. Reményű, s azon bizalommal van, hogy ezen előterjesztések nemcsak teljes intézkedéseket fognak tartalmazni, hanem egyszersmind azon egész utat is kijelölik, melyen Magyarország regeneratiója a törvényhozás által eszközölhető lesz Ezen bizalommal a válasz feliratot, úgy a mint van, elfogadja. Mocsáry Lajos : T. ház! Nem akarok azon tárgyaknak bővebb taglalásába bocsátkozni, melyek az előttem szólott t. képviselőtársam beszédének legnagyobb részét képezték, sőt óhajtanám, hogy ezen tárgy t. i. a nemzetiségi kérdés ez alkalommal bővebben ne feszegettessék. Ennek helyében bátor leszek szorosabban a tárgyhoz tartani magamat, elmondani röviden azon okokat, melyeknél fogva a bizottság válaszfelirati javaslatát részemről el nem fogadom. (Halljuk.) Nem fogadhatom el a válaszfelirati javaslatot, mert nézetem szerint hazánknak állapotát illetőleg nem mondja meg az igazat ő felségének, nem önt tiszta bort a fejedelem poharába. A bizottságnak igen t. előadója azzal indokolja azt, hogy oly szófukar a válaszfelirat, hogy normális viszonyok közt élünk, ilyen viszonyok közt a felirat nem szükség, hogy egyéb legyen, mint a trónbeszédnek egyszerű paraphrazisa. T. barátom normálisnak mondja az országnak azon állapotát, miszerint már évek óta egy nagy, körülbelül 30 millióra menő deficitünk van, normálisnak mondja azon állapotot, miszerint az ország erejét meghaladó terhek alatt nyög, melyek csak a legszigorúbb eszközökkel hajthatók be ; normálisnak mondja azon állapotot, hogy az állam csaknem uzsorás kamatokkal szerzett kölcsönökkel bírja fentartani fizetésképességét s barátom nem lát abban semmi az államéletben különösen kidomborodó tényt, hogy az országgyűlésnek lesz feladata intézkedni 10 évre kötött szerződésekről és sok más nagy fontosságú kérdésekről, melyek az országgyűlésnek speciális feladata. Én ezeket elég fontosaknak tartom arra, hogy igen sok mondanivalónk legyen ő felségének. Annyival szükségesebbnek tartom azt tehát, hogy ezen ház igenis megmondja ő felségének világosan, hogy milyen az ország helyzete, és körvonalazza legalább nagyban azon nézeteket, melyek szerint a hazának nagy bajain segíteni lehetne, mivel én úgy látom, hogy ő felsége nincsen kellőleg értesítve az ország állapotáról. Hogy ő felsége nincsen kellőleg értesítve az ország állapotáról, ennek világos tanúsága maga a trónbeszéd tartalma az én nézetem szerint. A trónbeszédben ki van fejezve azon nézet, hogy legfőbb szüksége hazánknak az, hogy pénzügyet rendeztessenek. Tökéletesen igaz, de már arra nézve, hogy micsoda eszközöktől lehet várni ezen nagy eredményt t. i. Magyarország pénzügyi rendezését, olyanokat tartalmaz a trónbeszéd, hogy ha ezek körében marad pénzügyeink rendezése, ezen eszközöktől várni ezen rendezést nézetem szerint egyátalában nem lehet. A trónbeszéd kiemeli azt, hogy a monarchia biztonságának követelményei elutasithatlanok. Értjük, hogy mit ért ez alatt a trónbeszéd ezen passusa. Azt mondja, a mi mondatott már 1865. és 1872-ben is, hogy t. i. a monarchia nagyhatalmi állása azon elutasithatlan feltétel, mely előtt minden más tekintetnek meg kell hátrálni. Azt mondja, hogy a közös hadsereg, amelytől feltételeztetett ekkorig egyedül a monarchia fenmaradása, ez oly ne nyúlj hozzámot képez, melynek létszámát, melynek szerkezetét megváltoztatni nem lehet. Én a trónbeszédnek ezen passusát másképen értelmezni nem tudom. Továbbá a trónbeszéd csak úgy elsikamlik a bankkérdés felett. Csak mintegy rugába rejt egy életkérdést, t. i. a vámkérdést. Az egyedüli ami ki van emelve, az a közigazgatási és törvénykezési reform, valamint a nemzet áldozatkészségére való hivatkozás. Igaz, hogy említve van az is, hogy hitelviszonyainkat emelni kell igaz, hogy a trónbeszédben ki van mondva az is, hogy az ipar és kereskedés érdekeit előmozdítani szükséges, de különösen mondatik ezekre nézve is az, hogy ezek szorosan vannak összefüggésben a közigazgatással és a törvénykezéssel, úgyhogy ezeknek előmozdítása különösen függ a közigazgatási és a törvénykezési reform kellő elintézésétől úgy, hogy ha szorosan vesszük e trónbeszéd valódi tartalmát, ha tekintetbe vesszük azt, ahogy csak felületesen említi azt, mit különösen hangsúlyoznia kellene, akkor a trónbeszédből az látszik ki, hogy Magyarország pénzügyeinek rendezése egyrészről a közigazgatás és törvénykezés reformjától, másrészről a nemzet áldozatkészségétől vagyis az adófelemeléstől függ. És ha szabad bizonyos tekintetben úgy tekinteni a trónbeszédet, mint ez már több részről megjegyeztetett, mint a kormány programmszerű nyilatkozatát, akkor megvallom, hogy némileg eltérő nézetben vagyok saját pártom több t. tagjától, és eltérő nézetben vagyok b. Sennyei Pál igen t. képviselőtársamtól is, aki azt mondá, hogy hiába vártuk a trónbeszédtől azt, hogy a t. kormány programmját elő fogja adni ez alkalommal, hogy el fogja mondani ez alkalommal hogy miként kíván az ország nagy bajaiban intézkedni. Én azt hiszem, hogy ezen trónbeszédben meg van a kormánynak programmja; igaz oly programm, melytől fájdalom, az ország bajainak orvoslását nem várom. E szerint a kormány programmja abból áll, hogy javaslatokat fog előterjeszteni, amint meg is van ígérve a trónbeszédben, hogy számos javaslatot fog előterjeszteni a közigazgatás és törvénykezés javítására nézve, hogy szándékozik igen sokat tenni mindenben, ami az ország állapotát, közigazgatását illeti, hogy összevágó intézkedés útján az államélet minden ágaiban átalában emeltessék az ország állapota, de ezen kívül egyebet mit sem, s ez az utolsó menekvés mint a nemzet áldozatkészségére való hivatkozás; hacsak a polgári házasság megoldása nem képezi lényeges részét a programnak, mint azt tegnap Móritz Pál képviselő úr jelzi, ki a kormány programmjára vonatkozólag eddig legalább úgy látszik a pártnak szószólója volt. Ami a közigazgatást illeti, én fájdalom, nem várhatom, hogy bármit fog is tenni e tekintetben a t. kormány és a törvényhozás, ettől pénzügyeink rendezésére valami lényeges eredmény bekövetkezzék. Ismerik jól, meddig megy azon határ, ameddig ezen tekintetben megtakarításokat lehet tenni. Nem akarom én sem találgatni, mint azt t. barátom Hegedűs László megjegyzi, hogy voltaképen mit szándékozik tenni a t. kormány e tekintetben. Lehetne talán egyet mást felemlíteni, ami egyik-másik lapban közölve is volt s nem lett desavouálva, de mondom ez alkalommal nem fogok részletekbe bocsátkozni, hanem igenis tartok attól, ha tekintetbe veszem az eszméknek átalános irányát és áramlatát, mely jelenleg közigazgatási kérdésekben, fájdalom, felülkerekedett hazánkban, s fájdalom nem hagyja érintetlenül a kormányközegeket sem, valószínűleg csak az lesz ezen reformoknak eredménye, hogy az ősi autonomikus szerzopotnok logdioái"a fog njiulti hünjjUU tositás és a bürokrata. És ha ez fog történni, te hát, akkor én a közigazgatás czélba vett javításától, változtatásától, sem pénzügyi eredményt, sem pedig egyátalában azt se várom, hogy azok az ország adóképessége, termelési képességének emelésére jótékony befolyást fognak gyakorolni, sőt attól tartok, hogy ha el fog fojtatni hazánknak önkormányzata, az meg fogja bénítani átalában a nép szellemi tevékenységét, s ez okvetlenül káros hatással lesz átalában minden tevékenységre, mely a termelés emelésére mulüatlanul szükséges. Pénzügyeink rendezésének másik módjául a trónbeszédben az áldozatkészség van említve. Ő felsége hiszi, hogy a nemzetnek ismert áldozatkészsége nem fogja magát szemben a szükségekkel megtagadni. Melegen szól a trónbeszéd ezen tárgyról, midőn azt mondja: „Ha a nemzet híven egész múltjához, készséggel és nemes kötelességérzettel meghozza azon áldozatokat, miket a kitűzött üdvös czél hazafiságától követelnek.“ Megvallom tehát, hogy én ezen igen szép, igen hangzatos passusban nélkülözöm a történelmi hűséget. Őseink igen is elmondták, ismeretes azon ünnepélyes jelenet, midőn lelkesülten kiáltottak fel: Moriamur pro rege nostro! De mi lett ennek gyakorlati kivitele ? Azt mondták: Vitam et sauguinem sed avenam non damus; s hogy ekként gondolkoztak őseink, az igen megfogható. Ennek oka egyszerűen csak abban rejlik, hogy valamint mindenki, úgy a nemzet is csak azt adhatja, amije van. Vérével, életével rendelkezett a nemzet, azzal rendelkezik most is, de vagyoni áldozatokkal, valamint korábban sem, fájdalom, most sem rendelkezik. Nem tartom correctnek ezen különben igen szép passusban a történelemre való hivatkozást, nem tartom correctnek, nem tartom helyesnek azon állítását sem, hogy a nemes kötelességérzet, hogy a hazafiság parancsolja a nemzetnek azt, hogy magát az áldozatkészség azon nemére, mely az adók emelésében áll, elhatározza. Meg vagyok róla győződve, hogy igenis hazafiatlanul, igenis kötelessége ellen cselekednék ezen nemzet, ha magát meg nagyobb adókkal megterheltetni engedné, mert ez nem jelentene és nem tenne egyebet, mint azt, hogy megtámadná a nemzet tőkevagyonát, életerejét, megtámadná azt a képességet, amelyre a jövendőben is szüksége van. A nemzet egyenesen öngyilkosságot követne el nézetem szerint, ha az egyenes adóknak még további felemelésébe beleegyeznék, mert egyenesen aszkárságnak tenné ki az országot az ily nedvek folytonos lecsapolásával. S azért én leginkább részemről reménylem, hogy a nemzet nem fogja magát efféle hangzatos parazisokkal, az áldozatkészségre nemeslelkűségre, múltjára való hivatkozással a helytelen útra tereltetni. Régóta hangzik már az uraim — hogy az adófizetés, — hogy az adófelemelés nem egyébb mint hazafius kötelesség, és hasonlóképen forgalomba jött egy másik fallicia is, sőt a trónbeszédben is utat talált. — Én úgy veszem észre tehát! hogy mióta a kormánynak nem sikerült a kellő útra terelni az ország állapotát kellő karba helyezni annak különösen financiális dolgait, azóta divatba jött az, hogy ez a magyar nemzet ilyen, meg amolyan, hogy értelmetlen, dologtalan, s hogy egyátalán nem bír azon erényekkel, amelyek mulhatlanul szükségesek arra hogy egy ország prosperálhasson. T. barátom, a bizottság előadója egy ékes beszédet tartott a házi erényről, kimagyarázta azt, hogy keressük önnön magunkban is a hibát s igyekezzünk a nemzetet jobbá, munkásabbá, erkölcsösebbé tenni. Én t. hát nagyon sajnálom, hogy eféle ünnepélyes okmányokban s excathedra tett nyilatkozatokban a magyar nép erkölcstelennek,dologtalannak mondatik. Én tagadom azt, hogy a magyar nép, a magyar nemzet megérdemelné a szemrehányásokat a melyek neki tétetnek. (Igaz, úgy van a baloldalon.) Én úgy tudom te hát, hogy e munkátlanságnak vádja különösen a magyar nemzetet nem illetheti. (Igaz