Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. október (1. évfolyam, 153-179. szám)
1875-10-27 / 175. szám
dőlte neki, milyen „jeles szolgálatokat tehet ő egykoron hazájának.“ A fusióval már meg is kezdte azt! Felment a delegatióba azért, mert pár lap elég furfangossággal azt állította, hogy ő Tisza Kálmánnak bibjournalisztája. Nehogy tehát az ellenpárti lapok Tisza Kálmán irányában a fusió feltételeinek megtartására nézve gyanakodjanak: — így bizonyította be, hogy: de bizony Tisza Kálmán minden utógondolat nélkül fuzionált. — Tehát csak kérjük tudomásul vétetni a hazamentés e tényét azok által, akik eddig netán azt hitték, hogy Tisza Kálmán és az ő Csernátony Lajosa nem lett tökéletes pecsovics. _________ A csongrádi vasút-ügy. Vajjon összeegyeztethető-e az igazsággal azon körülmény, hogy egyik város, vagy helység egyenlő módon termeltetik adóval a másikkal, egyenlő az az adója, tegyük például, Kun-Félegyházának Csongráddal, minthogy ha Csongrád gabonát akar eladni a vasúton szállítandót, Csongrádon az eladó minden köbölnek Félegyházára szállításáért 50 krt fizet, vagy 50 krral olcsóbban kénytelen eladni gabonája köblét, mint azt a vasút mentében a kereskedő megvette volna. De hol vannak azon ezer és ezer másféle szállítmányok, melyek mint nyers termények szállíttatnának a kereskedésbe, miket pedig a nem vasút mellett lakó termelő kénytelen 3—4 mértföldnyire vagy elszállítani, vagy pénzért elszállíttatni. Már most ez mind kárára történik azon helységeknek, hol a vasút nem megy át közvetlen közelben. Ilyen okok indították Csongrád városát arra, hogy bármely reá nézve terhes áldozattal is vasutat tervezzen, s keressen vállalkozót ennek létrejötte érdemében. Legelőször bizonyos Hutirai Lukács pendité meg ez eszmét, hogy Csongrád Félegyházával egy lóvonatú vaspályával köttessék össze, s erre nézve engedélyt is nyert ezen eszmét megtestesíteni, és részvényekre akarván alapítani a vasutat, nehány száz részvény azonnal alá is íratott Csongrádon, s az ügy lelkesen karoltatott föl. De később ez eszme meghalt. Majd Éder István volt csongrádi országgyűlési képviselő karolta ez ügyet föl, s gazdát, vagyis társulatot keresett rendes gőzerőre, hogy létesittessék ez eszme és Csongrád város a kormánytól az előmunkálatokra az engedélyt egy évre meg is nyerte, s az egy év még egy évre meg is hoszszabbittatott, s ekkor a mérnöki s egyébb munkálatokra Csongrád város mintegy 4500 forintot ki is fizetett. De az ügy ismét meghalni látszott. Legújabban ez eszmét ismét bizonyos dr.'. H. szentesi polgár melegítette föl az által, hogy ez ügyet a f. . . i állomásfőnökkel megbeszélte, elé terjesztvén a főnöknek azon óriási hasznot, mely ezen szárnyvonalból az államvasut-társaságra nézve, ha ez létesülne. Hogy korábban ez ügy megállott, és szünetelt annak egyenesen Szentes város volt az oka, minthogy a félegyház-orosházi vonalnak ellene volt, s e helyett inkább a czélszerűtlen, s kivihetetlen vásárhely-szajósi vonalat pártolta. Most azonban maga is belátja Szentes, hogy a Tiszával paralell vonalat bizony senki sem épít, előre látván annak idő előtti halálát, tehát Szentes is már most szives készséggel csatlakozik a csongrádi tervhez, hogy t. i. Kun Félegyházától Csongrádot, Szentest, Derekegyháza és Mágócs az országban majdnem a legnagyobb pusztákat érintve, Orosházánál az alföld-fiumei vonallal csatlakozzék. Volt szó, sőt mozgás is történt abban, hogy egy társulat alakuland, mely a zimonyi vonalból Némedinél kiindulva, Dabast, Gyónt, Örkényt, Kecskemétet, Alpárt, Csongrádot, Szentest, Derekegyházát, Komlóst, Battonyát és Tornyát érintve Aradra vezettessék. Ez igen szép terv volna, de ha az államvasut társaság ezt megelőzve Félegyházától Orosházáig egy szárnyvonalat épít, ez a terv önként omlik össze, minthogy az ország egyik legdúsabb teres pusztái elesnének, hol nagy a termelés, de fogyasztó közönség nincs, s ezt mondanom sem kell, hogy a Károlyi grófok óriási pusztái. Nem lehetne egyik vállalkozónak sem kislelküséggel vádolni azon városokat, s pusztákat, hol ezen szárnyvonal áthúzódnék, minthogy Kisszállás puszta ingyen talajt, Csongrád város vagy ingyen talajt, vagy az indóháznak ingyen talajt, s innen a Tiszáig mintegy egy mértföldnyi hosszaságra szintén ingyen talajt vagy az osztott földek helyett az említettem ingyen talajon fölül még 30,000 forintot. Szentes város ingyen talajt és némi biztosítékot. Derekegyháza és Mágócs ura szintén ingyen talajt kész adni. Óriási ez áldozat, melyet a városok, és a puszták urai fölajánlottak. És mégis mintha csak Isten átka volna rajtunk, nem találunk vállakozót!.. Nincs aki méltányolná, hogy Szentesnél több mint 100.000 mond : százezer ember concentrálódnék e vasutat tekintőleg! Nincs aki tekintetbe venné nagyszerű dohánytermelésünket, melyet mind el kell szállítani. Nincs aki az országban majdnem legnagyobb, szentesi tiszai rakodóhelyet figyelembe venné. Nincs aki utána járna, hogy volt idő, midőn Szentes város maga közel egy millió mérő gabonát szállított tengelyen a vasúthoz egy évben. És mindezt, s az ég tudja mit, és mennyi a kereskedésbe bocsátott czikkeket tekintve, nincs vállalkozó, vagy ha van is, mint maga az állami vasút-társaság, majdnem annyit kíván e helyektől, hogy maguk építsenek vasutat, majd a társaság aztán hajlandó lenne a hasznot beszedni. Mindezeket tekintetbe véve, ez újabb mozgalomtól lehet valamit várni, minthogy maga az államvasút-társaság — biztos tudomásom szerint — csak azt várja, hogy a két nagyváros Szentes és Csongrád tegye meg a kellő lépéseket ez ügyben. De az a gonosz lethargia, mely ázsiai zsibbadt vérünket még jobban elzsibbasztja, nem engedi, hogy mozogjunk. Én csak méltó elismeréssel adózom Szentesváros főjegyzője Chatricis Pál urnak, ki ez eszmét a „Szentesi Lapok“ hasábjain ismét megpendité. Föl tehát ti két nagynépü város Csongrád és Szentes, tegyetek már valahára ez ügyben érdemleges lépéseket, mert bizony a sült galambnak nem mozognak a szárnyai. A „Pester Lloyd“ érdemdús szerkesztőjét pedig szabadjon tisztelettel fölkérnem, hogy ez igénytelen czikkemet átvenni szíveskedjék azon okból, hogy igy tán majd Bécsben is tudomást vennének az illetők ami gondolkozásunk és óhajtásunkról. Legyen jelszavunk ebben is, hogy: Előre!!! Sohlya Antal csongrádi polgár. Csesztve, okt. 24. Átéljük és befejezzük nem sokára az 1875. évet is. Az idő halad, s viszonyaink az idővel nem változnak, sőt rohamosan az elszegényedés felé haladunk és államférfiainkban nincs elég képesség, hogy ezen sülyedést megakadályozzák. Tehát adóemelés újra! Ez a jelszó, ez az állambölcseség kivonata, mert az államháztartás rendbehozása azt igényli. Mindennek megvan a maga határa, melyet túlcsigázni nem lehet. így vagyunk az adóemeléssel is. Csakis az elfogultak állíthatják azt, hogy az adót meg lehet emelni és az adófizetők annak viselését megbírják. Meglehet, bársonyos pamlagokon aként ítélnek, néznének csak szét a vidékeken és vizsgálnák át a telekkönyveket, mily uzsorás tőkék vannak bekebelezve, bizonyosan más szemüvegen néznék az adófizetők körülményeit. Negyedik sanyarú év, mely sújtja a földművest és ennek következtében a kézműiparost is. A kereskedés két éve szünetel, ára nincsen semminek. A forgalomban levő pénz kiszivárog, részint a vasutak, ezeknek kamatjai, garanciái által, részint a közös ügy, quóta, közös hadsereg felszerelése és más egyéb újabban felmerülő, mint Achadus-ágyuk és efele tételek mellett odajutunk, midőn kivitelünk nincsen, pénz nem jöhet be az országba, hogy nem tudjuk miből fizetjük majd a felemelt adót. Azt mondja Horváth Lajos képviselő úr a pénzügyi bizottságban— „muszáj! — Nagy szó ez uram, de van még ennél hatalmasabb érvelő kifejezés, melyen a muszáj parancsszó is megtörik a— lehetetlenség. — Honnét? Midőn a szegény embernek már lovát viszik a piaczra, elárverezni, eladják tehenét, barmát, mivel művelje majd földjét, melyből ön, és az állam fentartását kell neki eszközölni ? Dunyháját, vánkosát, árverezik és ezután mire kerül majd a sor, a földbirtokra, ki lesz a vevője? Szontagh Pál képviselő úr is dicsekedik, hogy ő rendes adófizető. Higyje meg, igen tisztelt Szontagh úr, ha családja volna, más szemüvegen nézne körül mindjárt. Harmincznégy éve, hogy mezőgazdasággal foglalkozom. Tekintve a földmivelést, a gazdasági tapasztalás azt látszik mutatni, hogy az 1876. esztendőre megint nem számolhat a gazdaközönség, be fog következni a résztermés megint tehát öt rész ér egymás után, mi lesz tehát, ha csakugyan egy ínséges év következik reánk, honnét fogja az adózó felemelt adóját megfizetni ? a muszáj parancsszó nem elégséges hozzá, honnét szerezik meg az államférfiak a lehetőséget? Tehát államférfiaink folytonosan vérmes remények által hagyják magukat vezettetni, a pénzügyminiszternek papiros calculusa mellett. Az olyan gazda, ki körülményeit számba sem veszi, és nem a szerint vezeti háztartását, hanem papiroson a jövő nagy reményeivel számolja ki jövedelmét, és a szerint vezeti kiadásait, — bizonyosan elbukik, így vannak államférfiaink is. — Nagy reményekhez kötözködtek, megcsinálták a papiros calculust, de az idő viszontagságai erősebbek voltak, és államférfiaink csalódtak, meghozták a nagy bajt — most az egész ország. — A mostani miniszterek ugyanazon az úton haladnak, tehát egyik sem jobb a Deákné vászonánál. Ennek természetes következése oda fog vezetni, hogy az adóemelés mellett is be fog következni a csőd. Elmondottuk és ismételjük: — mindenki köteles az állam iránt kötelezettségeit leróni, de az államnak is vannak kötelezettségei, sőt kötelességei is az ország polgárai iránt, amennyiben az állam megvárja polgáraitól kötelezettségeik lerovását, a honpolgárok viszont megvárják, hogy az állam teljesítse irányokban kötelezettségeit. Történt, és történik-e valami arra nézve, — hogy terhes és súlyos kötelezettségeire nézve az állam részéről enyhítés, és segédkéz nyújtatott volna az adófizetőnek; nem az államférfiak tehetetlensége vitte-e az adófizetőket az uzsorások körmei közé, s a végszükségbe ? — Adót emelni könnyen lehet, ehez államférfi- tudomány nem szükséges. Tehát nagyobb terhet követel az állam az adózóktól, é3 pedig lehet nem lehet, be kell fizetni, de oly segédeszközökről, melyek következtében terheit könnyebben leróhatná, nincsen gondoskodva és erre nincs államférfi- képesség. Megbotránkozásunknak kell kifejezést adnunk, midőn a mostani súlyos és terhes viszonyai között az országnak, és midőn az adózótól a — lehetetlenségig— nagyobb teher követeltetik, az ország milliókat költ Budapest városára, és annak színházaira. — Lesz tehát Magyarországnak felcziczomázott czifra városa — mellette koldus országgal. Pestből pedig, habár milliárdokat költsenek is reája, elsőrendű nagyváros soha sem lesz, elfújta ezt a közös ügy. A kereskedelem Bécsben van concentrálva, a gyáripar Ausztriában ; Pest sem kereskedelmi, sem gyárváros nem lesz, hanem lesz olyfajta város, mint Grácz, hivatalnokok, és pensionisták városa. Felcziczomázott czifra város anyagi felvirágzásra és jólétre nem hozott egy országot sem, de megfordítva, anyagilag, szellemileg fejlődött ország megalkotta saját kebelében fővárosát. Tessék Amerikát tekintetbe venni; ez nem azon kezdette, hogy legelőször czifra városokat alkotott, de először megalkotta gyáriparát, kereskedelmét, szellemi anyagi fejlődését, és ennek következtében gombaként nőttek nagy városai. Ha külföldi jönne közénk, és viszonyainkat tanulmányozná, azt mondaná, milliókat költekeztetek Pestre sokat tettetek, van czifra várostok, koldus országtokkal, de inkább ezen milliókat, melyeket Pest felcziczomázására költöttetek, fordítottátok volna gyáriparotok megalkotására, ezen tőke tiz év alatt megkétszereződött volna; anyagi, sőt szellemi haladástok meg lett volna alapítva; országtok nem jött volna ezen nehéz körülmények közé, — és igy holt tőkét fektettetek Pest városára, mely soha kifizetni nem fogja magát, — és ezen fellengős eljárástok visszavetett benneteket. De ki mer jótállani a jövőért, nem fog e majd egy újabb provisorium, és absolutismus bekövetkezni, és mi lesz akkor majd Budapestből? Megvolt tehát a pazarlás és tékozlás a közösügyek rovására; igen mert a közös ügyek miatt alkották meg a mostani centralizált költséges rendszert; mert a szájhősöket jutalmazni kellett hivatalokkal ; — megalkották a sok törvényszéket — amit most leapasztanak, — mert a választókerületeket meg kellett nyerni a közösügyeknek, felépítették a családi — nem közérdekű — vasutakat, mert a közösügyes elvek támogatóinak érdekét kellett előmozdítani. És most mások hibái, bűnei, érdekei miatt kell az adófizetőnek lakolni. — Adót kell emelni be kell fizetni, lehet nem lehet — és pedig lakóinak azért, mert az adófizetők legnagyobb részének, semmi része, sőt befolyása nem volt arra, hogy mások vétkes hibái ily borzasztó körülmények közé sodortak. Tehát az ártatlan lakót érezte, a korifeusok pedig mosolyognak. Szomorú egy helyzet! És midőn a haza sorsa felett elgondolkozunk, azon gondolatra jutunk, és magunknak azon kérdést vetjük fel: ugyan államférfiaink és polikusaink Magyarországon születtek-e magyar emlőn nevekedtek-e fel és neveltetésöket Magyarországban szerezték-e? Majthényi Péter: A mérges nyelvű, romlott szivü jezsuiták, szennyes kézzel, piszkos tollal írhatnak hazugságokat, rágalmazhatnak, mint nekik tetszik; károgásaikra — miután a szigetvári kerületben úgy is megrothadt már az ő nevök — válaszolni nem fogok.*) Szűcs Mihály. pártelnök. • * Üllő és kalapács. — Regény. — írta: Spielhagen Frigyes. ELSŐ KÖTET. (Folytatás.) Vili. Rész. — Soha se vonakodjék. — szólt. — Miért akar ön előbb pénzért szobájába menni? van itt elég. Tudta jól, hogy egész vagyonom nem is egészen egy tallérból áll; tegnap este mondom neki. Elpirultam, de nem volt bátorságom kegyes gazdám nagylelkű hazugságának ellent mondani. Oly modorban, mint ki a játékot rontani nem akarja, közelebb ültem, s megkezdem a játszmát. Kezdetben elővigyázattal, és kis tételekkel, miként hozzám illett; s azon elhatárzással, hogy nyugodt maradok, de nem sokára égető láz fogta el agyamat, lelkemet. Szívem gyorsabban, s mindig gyorsabban lüktetett, lélekzetem sebesen emelkedett, homlokom, szemem égett, s mig a kártya osztatott, poharat pohár után hajtogattam, hogy száraz nyelvemet enyhítsem. Remegő kézzel söpröm be nyereményemet. Folytonosan nyertem, s ha egy rész kártyám jött, a következő háromszoros, ötszörös hasznot hozott. Azt hivem, szívem megreped, midőn az előttem halomra gyűlt pénz oly összeggé növekedett, minőt együtt még soha sem láttam. Számításom szerint legalább két-háromszáz tallér lehetett. Viszló, October 15. Sterba János plébános, midőn Foriszek országos képviselő úrral „Lakócsán“ voltam, az általa írott s a szigetvári egész közjogi ellenzéket megtámadó czikkért, többek előtt azzal igazolta magát hogy ami a jelzett czikkben sértő volt nem ő tőle, hanem az „Ellenőr“ főmunkatársától — ki neki személyes ellensége, eredt; ki is Szerba által nyilvánosságra szánt czikkeket — Csernátony távollétében — elferdítve és az eredeti irattól elütőleg adta ki. Én e nyilatkozat után lehetőleg engesztelődve távoztam Lakócsáról. Daczára a föntebbi nyilatkozatnak Sterba, az „Ellenőr“ 234. számában — természetes hajlamait követve — reám és N. S.-ra vonatkozólag ismét egy sértő czikket tett közzé, melyet én figyelmen kívül hagytam. Legközelebb a „Somogy“ 41. számáhozi mellékleten — mintha csak megbánta volna előbbi nyilatkozatát — újra minden emberi érzelmet levetkező durva támadást intéz ellenem. Miután Sterba úr maga beigazolta, miként nyilatkozatának hitelt adni nem lehet; —mert vérivé természetévé vált az arczátlan hazugság és az ámítás, durva vad, állatias kitöréseire, Jellemem, eddig megőrizett polgári becsületem társadalmi állásom, tiltanak felelni. IX. Rész. Ha a pokolba vezető út, az utazók összhangzó tudósítása szerint, kik azon már áthaladtak, jó szándékkal van kikövezve, úgy meggyőződésem, hogy e munkálathoz több négyszögöllel járultam az első tizennégy napon, melyet Zehrendorfon töltök. De nem is lehetett egy könnyen oly területre találni, melyen annyi alkalom léteznék a kellemes foglalkozáshoz, mint itt. A holdnak jártam, keltem, készen állt utamban a szükséges kellék. Fiatal valék, s tapasztalatlan és bátran mondhatom sokkal jobbszivü, sem hogy két kézzel meg ne ragadjam azt. Mily végtelen dőreséget követtem el, midőn ezen sodrából kiment világot, melyben jelenleg mozogtam, helyre akartam igazitni, miután épen most adom bizonyságát, hogy a rendes kerékvágás Honvédségi előléptetések. Hollán Ernő szabadságolt állománybeli honvéd gyalogezredes a szab. állományban tábornokká neveztetett. A honvéd hadbírói állományba kineveztettek . A tettleges állományba ezredes hadbíróvá Schober Károly alezredes hadbíró jelen alkalmaztatásában való megmaradás mellett; — Őrnagy-hadbirákká: Majorossy Hugó I. oszt. százados s IV.-ik honvédkerületbeli hadbíró, és Hanskarl Sándor, a m. honvédfőparancsnokságnál ideiglenesen alkalmazott I. oszt. százados hadbíró , mindkettő mostani alkalmazásukban való ideiglenes meghagyás mellett; — főhadnagyhadbíróvá; Say Károly hadnagy-hadbiró gyakornok. II. a szabadságolt állományba: főhadnagy-hadbirákká : Barthalos István és Fejérváry Frigyes hadnagy-hadbiró gyakornokok; továbbá: honvéd hadnagyi jelleggel felruháztattak; a tettleges állományban : Darvas Sándor, Czobor Pál, és Kovács Sebestyén Béla honvédek és hadbíró gyakornokok, a rendszeresített illetékek mellett, a szabadságolt állományban, Medveczky Samu honvéd és honvéd hadbíró gyakornok. Továbbá f. évi november 1-jétől számítandó ranggal kineveztettek : I. a tettleges állományban a gyalogságnál alezredesekké : szentmiklósi és óvári gróf Pongrác Károly őrnagy s a 7-ik zászlóalj parancsnoka a számára fentartott folyó évi május 1-től számítandó ranggal, és Baric Svetozár őrnagy, s a 89. zászlóalj parancsnoka, mindkettő jelenlegi alkalmazásukban való megmaradás mellett. Őrnagyokká: következő I. oszt. honvéd századosok : Papp László egyúttal a szathmári 44-ik, Havas Adolf, egyúttal a trencséni 55-ik, zilahi Kiss Lipót, egyúttal a pest-jászsági 50-ik. Rödiger Rezső egyúttal a solt-kumági 2 ik, és kézdivásárhelyi Szász Dániel egyúttal a hajdú-szabolcsi 42 ik zászlóalj parancsnokává. I. oszt. századosokká következő II-od oszt. honvéd századosok: Halassy Károly és ragambi Fiuk Károly. II. oszt. századosokká: orczi Bálványi Alajos, és nagyiványi Nagyfejtő Béla honvéd főhadnagyok, mindkettő Lesczinszky Lajos főhadnagy számára való rangfentartással. Főhadnagyokká: Kerner Pál, a Rudolf főherczeg és koronaörökös nevét viselő 19. számú sorgyalog ezredbeli főhadnagy, továbbá: Baranyai Imre, Budaházy István, Terstyánszky Ferencz, Lendvay Sándor Csathó István honvédhadnagyok és Dietz Todor, báró Mollináry nevét viselő 38. gyalog sorezredbeli főhadnagy ; hadnagyokká: Fink Gyula szab. áll. honvédhadnagy, továbbá: Gálffy Gyula, Karitza Manó, Mészáros Lajos, Balthes Vilmos, Sartorius Lajos, T i 1f1 y János, Wellay Imre, Somogyi Károly és Balla Gábor honvéd-apród tiszthelyettesek és Roschitz Izidor közös hadseregbeli tartalékos hadnagy. A lovasságnál: őrnaggyá: Sváczer Gábor honvéd lovas százados, egyúttal a 6 ik honvédlovas ezred 2 ik osztályának parancsnokává. Századosokká: Prepeliczay Károly szab. állam, honvéd lovas százados, továbbá : Szemere Pál, nagyjókai Farkas Vincze és Péchy Mihály honvéd lovas főhadnagyok. Főhadnagyokká: Viczián Antal, a Liechtenstein Frigyes herczeg nevét viselő 13-ik huszár ezredbeli főhadnagy, továbbá: Vicha Alajos, és Demy Károly honvéd lovas hadnagyok; hadnagyokká: kiskarándi Nánássy Dezső, Miklóssy Kálmán, Kocsis Sándor, és Madarassy Oskár honvéd lovas hadapród tiszthelyettesek. A kezelőtiszti állományban: I. oszt. százados kezelőtisztté: Fejes Imre II. oszt. honvéd alhadbiztos: hadnagy kezelőtisztekké: Krenedics Elek szab. állam. hadnagy kezelőtiszt, továbbá: Steiner Gábor, Rubasczuk József és Bosányi Béla honv. törzsőrmesterek. II. A szabadságolt állományban: a gyalogságnál :őrnagyokká: kézdi-szentléleki Kozma Gyula, Hollner Károly és Erőssy Lajos sz. állam. I. oszt. századosok; I. oszt. századossá: Czapkay Imre II. oszt. honvéd százados; II. oszt. századosokká: Friml Antal és Hostinek Ferencz honvéd főhadnagyok; főhadnagyokká: Heincz Gusztáv, Gersicz Péter, Heim Antal, Kolozsváry Albert, Kugler Iván és Matyasovszky Vilmos honv. hadnagyok; hadnagyokká: Greiner János, Ramisavljevich Dávid, Heger József, Lipcsey Ignácz, Cseh József, Mayer János, Szakács István, Hoffmann János, Torday Kálmán, Kovács Bálint, Nagy Gyula és Schöpf Pál honvéd hadapródok. *) A „Nép zászlója“ és a „Pécsi figyelő“ t. szerkesztőit kérem e sorok közlésére. Végre szünet állt be; sem nem nyertem, sem nem vesztettem. Aztán veszteni kezdtem, előbb lassan, később gyorsan, és gyorsabban. Jéghidegség futotta át idegeimet, a mint egyik nagy bankjegy a másik után tőlem elvándorolt, de az imént igen kellemetlennek találtam Granov modorát, s nagyon vigyáztam, nehogy én is azon bűnbe essem. Vesztettem úgy, miként Prantovot veszíteni láttam, egyetlen arczizom mozdulata nélkül; miért is Zehren úr bátorító szavakkal dicsért meg. Már felére apadt nyereményem, midőn Prantov ásítva kijelenti, hogy fáradt a játék folytatására. Granov véleménye szerint még nem volt késő, de a leégett gyertyák, s a nagy fali óra, mely fél hármat mutatott , határozottan ellenkezőt tanusítanak. A két vendég új szivarra gyújtott, s a már rég váró kocsiba ültek, előbb holnapra vadászatot tűzve ki, melyen én is részt veendő valék. Visszatértünk a borgőz és dohány füsttel teli szobába, hol a vén Pahlen, — ki a nap és éj közt nem látszott különbséget ismerni, — takarítással foglalkozott. Zehren úr feltárta az ablakot, és kitekinte. Hozzá léptem, s ő kezét vállamra téve mondá: — Mily szépen világitnak a csillagok, s mily illatos az éji jég. S itt, — ezzel kezével a szobára intve, — mily rut, mily undorító minden .... mily kellemetlen bűz. Miért nem lehet a csillagok fényénél Pharaot játszani, s a rezeda és viola illatát élvezni. — És miért kell minden vígan töltött éj után a megbánásnak vén anyóka alakjában megjelenni, ki fejcsóválva számlálja meg a kiürült üvegeket és söpri össze a szivarhamut. Ez oly ostobaság, de emiatt még nem érdemes megőszülni, az magától is megjő. És most, menjen aludni, látom még százféle dolog nyomja lelkét, holnap is nap lesz és ha nem, annál jobb. Jó éjt, aludjék jól. De gazdám kivánata sokáig nem teljesült. Szemeim csukva bár, lázas félálomban valék, s a legrutabb alakok boszorkánytánczot jártak előttem. Constance atyja játéktársai, a parkban látott sötét alak, közben atyám, Lederer tanár, Pinnov, mindannyian egy vagy más veszélyben forogtak előttem s tőlem vártak segélyt. Lederer tanár két vastag kötet szótárral kezében állt előttem, melyek azonban osztrigák voltak, s kagylóikat a száraz tudósra feltárták, míg a kereskedelmi tanácsos a háttérben állt, s majd agyon nevette magát. Mindez valódi zűrt képezett s egyik kép a másikba olvadt. Csókolának, fenyegettek s én majd örültem, majd aggódtam, mígnem a szürkület szobám rongyolt kárpitjaira esett s önsúlyú álom üzé tova a rémalakokatbanlévőbe,melyből származtam, sem tudtam magam belé találni, de ezen gondolatra csak sokkal később jövök. Egyelőre meg valék győződve magasztos hivatásomról és ál dásos csillagzatomat, mely az iskola hitvány rabszolgaságából és az atyai házból, hol csak nyomorogtam, szóval a nyomasztó philisteri kötelékekből kimentett, — E nyűgök magasztos lelkületem szabadröptét akadályozák, s örültem a felséges pusztai szabadságnak, hol korlát nem létezett, és hol mégis ama Kánaánnak kelle léteznie, ahol a barátság teje, s a szerelem méze foly, melynek élvezését hősiesen elhatárzom : bár a levél, s a málha, mely a közelebbi napok egyikén atyámtól Zehren úrhoz érkezett, kissé megdöbbentett. Csak nehány sort tartalmaza a levél. Atyám meg volt győződve a lehetlenségről, hogy engem ez ő utján jóra vezethessen, s igy akarva, nem akarva magamra kell hagynia, és csak azt óhajtja, hogy engedetlenségem és daczomért keményen ne kellessen bűnhődnöm. Zehren úr átadta a levelet, s midőn látta, hogy gondolkozóvá lettem, mondá: — Vissza akar térni ? — De aztán hirtelen folytatás ne tegye, ez nem önnek való. Az öreg úr igás lónak akarta önt nevelni, s ön erre nem alkalmas, habár ön nagy és erős. Ön vadászló, melynek egy árok sem széles, egy bokor sem magas. Jöjjön, az erdő sűrűjében láttam vagy huszonnégy darab tollas népséget; ezzel ebéd előtt még elbánhatunk. Helybenhagytam az indítványt. Úgy találtam, hogy atyám nagyon hirtelen kiadott rajtam; még egy kísérletet tehetett volna megtartásomra ahelyett, hogy az ég büntetésével fenyeget. Ennek daczára nem jól érzem magamat, midőn egy órával később A lovasságnál főhadnagyokká: Zubovics Feodor és Andrássy Gyula lovas hadnagyok. hadnagyokká: Papp Ferencz, Schilling Ottó és Losonczy László lovas hadapródok. A kezelőtiszti állományban : hadnagy kezelőtisztté: Stern Gusztáv czimzetes honvéd tizedes; továbbá: felső-kubinyi Kubinyi János gyalog alezredes a honvéd lovasság tettleges állományába helyeztetett és a központi lovas tiszti és tisztképző iskola parancsnokává véglegesen kineveztetett, a nyelvviszonyok tekintetbe vételével előttesei rangjának épségben tartása mellett, Csicserics Ignátz honvéd alezredes s a 82. zászlóalj parancsnoka a VII. honvéd kerület 2-ik dandárjának ideiglenes vezetésével bízatott meg. Kis Antal alezredes s a 29. zászlóalj parancsnoka hasonló minőségben a csik-udvarhelyi 26. zászlóaljhoz áthelyeztetett s végre mádi Kovács György alezredes s a 66. zászlóalj parancsnoka az 1-ső pesti honvéd kerületi parancsnokság segédtisztjévé neveztetett ki. Külföld. Az Arnim-perre vonatkozólag hallja a berlini tőzsdelap, hogy az igazságügyminiszter bekivánta az összes tárgyalási aktákat még pedig állítólag oly czélból, hogy a kilencz havi fogságot tekintettel a gróf roncsolt egészségi állapotára megfelelő pénzbírsággá változtassa át, mi valószínűleg császári megkegyelmezés útján fog eszközöltetni. — A „Magdeb. Ztg.” pedig ezeket irja: A közönség átalában azon hiszemben van, hogy Amim gróf a kilencz hónapot, melyből egy hó már leszámítandó, nem lesz kénytelen kiülni s császári kegy folytán szabad lábon maradhat. E feltevés azonban teljesen alaptalan. A császár kész volna ugyan talán megkegyelmezni, de kérdés, vajjon indíttatva fogja-e érezni magát az igazságügyminiszter a megkegyelmezést javaslatba hozni, valamint az is, vajjon hajlandó lesz-e az elitélt családja kegyelemért folyamodni? — Mint mondják, Arnim gróf alkalmilag kijelentette, hogy ha a legf. törvényszék elitéli, semmi további lépést nem fog tenni saját érdekében s a törvényszék felszólítására minden haladék nélkül jelentkezni fog Plötzenseeben a fogház igazgatóságánál. Roucher programm-nyilatkozata Ajaccioban heves felszólalásokra adott okot a szabadelvű franczia sajtóban s főleg Gambetta lapja a „Rép. Frangais“ támadja meg erősen a vicecsászárt,, kinek neve úgymond egyjelentőségü a hazugság, charlatanismus, cynismus és gonosz szándékkal s ki egész életében hazudott érdekből, ambitióból, servilismusból, kapzsiságból. — Rouher e megtámadott beszédében egyebek közt azt mondá, hogy a febr. 26-iki alkotmányt a félelem és gyűlölet coalitiója teremté, mert a bonapartisták ellen táplált emer érzelmek bírták szövetségre és igy az alkotmány megszavazására a köztársaságiakat és orleanistákat. Világos tehát — igy okoskodik Roucer — hogy ily alapon állandó institutiókat alkotni nem lehet. — Meg is látszik ez az alkotmányon, mert abban a két különböző párt kölcsönös kedvezményeket adtak egymásnak: a republikánusok megszavazták az orleanistáknak a senatust, melyben az utóbbiak egy védgátat látnak a republikánismus áradata ellen s azt hiszik és remélik, hogy a senátus egy kedvező pillanatban meg fogja tenni kötelességét. Az orleanisták viszont törvényesen ismerték el a köztársaságot. De hogy a coalitióra lépett pártok egymás ellen biztosítsák magukat, ephemerré tették az alkotmányt, 10 évre szabták meg annak tartamát s azonkívül világosan kikötötték hogy az az alkotmány addig is revideálható. Végül megjegyzi, hogy a köztársaság eddig is csak azért volt képes magát fentartani, mert Francziaország minél kevesebbet kapott abból, ami egy köztársaság valódi jellegéhez tartozik s minél inkább közelednék a mostani köztársaság a valódi respublikához, a franczia nemzet annál gyorsabb léptekkel közelednék a császársághoz. A spanyol képviselő választásokra is megindultak a készülődések s a kormány magatartásából az tűnik ki, hogy a republikánusok erőszakkal gátolva lesznek a szervezkedésben s a választások alkalmával való fellépésben. Ezt mutatja legalább Pascual Cazas volt republikánus képviselő esete, kinek azon kérését, hogy pártját választási gyűlésre hivassa egybe, azon megjegyzéssel utasította vissza a belügyét, hogy a „törvényes" pártoknak szabad választási fellépést enged, de a fenálló intézményeket el nem ismerő pártoktól meg kell vonnia minden gyülekezési engedélyt. A herczegovinai csatatérről jelentik, hogy okt. 21-én és 22-én Zubci kerületben makacs harczok vívattak. A lázadók nagyobb tömegekben már nyolcz nappal azelőtt intézkedéseket tettek Zubci körül az állomásokat megerősíteni. Sárczokat emeltek, élelmi- és lőszert halmoztak föl s nagyobb haderőt is összpontosítottak a vidéken. A török főparancsnokok ezt látták s tudták, hogy a lázadók itt akarják téli szállásukat felütni. A czél megakadályozására jelentékeny haderőt vontak össze, s megkezdették a támadást. A helyi viszonyok folytán azonban mindössze csak öt török zászlóalj és 12 hegyi ágyú vehetett tényleg részt a harczban. Így azután a támadók a legjobb hadállásokban levő 1400 lázadó ellen semmire sem mehettek, 152 halott és sebesült visszahagyásával Bivociba űzettek. A lázadók 50 halottat és sebe-Zehrenur töltését kilőve, azon tréfás szavakkal, hogy szükség törvényt bont, atyám levelét zsebéből kivéve, négy felé szakitá, és lőfegyverébe tömné. Emlékszem oly érzés lepett meg, mintha szerencsétlenségnek kellene érni. De a lőfegyver nem pattant szét; a fáczánok rendszeresen hullottak le a lövés után, s a levélből nem maradt egyéb, mint egy darabka kihamvadt papír, mely a földre esett, s melyre Zehren ur lábát helyezé, midőn a fáczánokat tarsolyába tévé. De ha még kétkedtem volna a felett, ha jól cselekvém-e, hogy saját lábamra álltam, — miként én nevezem tettemet — Arthur egy le vele kivívott szabadságom előnyeiben megerősite. — Te csak mindig szerencsés ficzkó vagy, — irta Arthur — elfutsz az iskolából, és futni hagynak, mintha ez magától értetődnék, míg engem befognak, mint megszökött rabszolgát. Három napra szűk ketreczbe zártak, óránkint szememre veték bűnömet, és minden módon megkeseriték életemet. Még atyám is úgy tesz, mintha az ég tudja, mit vétettem volna, csak mamának van belátása, s azt mondja, ne vegyem e dolgot szívemre, és papának is úgy kell tenni, másként soká húzódik az ügy, és Lederer tanár nem tehet első osztályzatba. Valóban szörnyűség, hogy nekem vizsgákra kell készülni, csupán azért, mert a kereskedelmi tanácsos bácsi úgy kívánja, míg Zitzevitz Albert, ki nem korosabb mint én a hadapródi iskolában már zászlótartóságig vitt-e Mi előnyt ad nekem a kereskedelmi tanácsos? Papa azt mondja, hogy hadnagyságom ideje alatt nem láthatna el a bácsi segélyezése nélkül; ez ugyan hihető, mert nálunk naponkint roszabbul