Egyetértés és Magyar Ujság, 1875. október (1. évfolyam, 153-179. szám)

1875-10-27 / 175. szám

dőlte neki, milyen „jeles szolgálatokat tehet ő egy­koron hazájának.“ A fusióval már meg is kezdte azt! Felment a delegatióba azért, mert pár lap elég furfangosság­­gal azt állította, hogy ő Tisza Kálmánnak b­ibjour­­nalisztája. Nehogy tehát az ellenpárti lapok Tisza Kálmán irányában a fusió feltételeinek megtartá­sára nézve gyanakodjanak: — így bizonyította be, hogy: de bizony Tisza Kálmán minden utógondolat nélkül fuzionált. — Tehát csak kér­jük tudomásul vétetni a hazamentés e tényét azok által, a­kik eddig netán azt hitték, hogy Tisza Kál­mán és az ő Csernátony Lajosa nem lett tökéletes pecsovics. _________ A csongrádi vasút-ü­gy. Vajjon összeegyeztethető-e az igazsággal azon körülmény, hogy egyik város, vagy helység egyenlő módon termeltetik adóval a másikkal, egyenlő az az adója, tegyük például, Kun-Félegyházának Cson­­gráddal, minthogy ha Csongrád gabonát akar el­adni a vasúton szállítandót, Csongrádon az eladó minden köbölnek Félegyházára szállításáért 50 krt fizet, vagy 50 krral olcsóbban kénytelen eladni ga­bonája köblét, mint azt a vasút mentében a keres­kedő megvette volna. De hol vannak azon ezer és ezer másféle szállítmányok, melyek mint nyers termények szál­líttatnának a kereskedésbe, miket pedig a nem vasút mellett lakó termelő kénytelen 3—4 mért­­földnyire vagy elszállítani, vagy pénzért elszállít­­tatni. Már most ez mind kárára történik azon helységeknek, hol a vasút nem megy át közvetlen közelben. Ilyen okok indították Csongrád városát arra, hogy bármely reá nézve terhes áldozattal is vasutat tervezzen, s keressen vállalkozót ennek létrejötte érdemében. Legelőször bizonyos Hutirai Lukács pendité meg ez eszmét, hogy Csongrád Félegyházával egy lóvonatú vaspályával köttessék össze, s erre nézve engedélyt is nyert ezen eszmét megtestesíteni, és részvényekre akarván alapítani a vasutat, nehány száz részvény azonnal alá is íratott Csongrádon, s az ügy lelkesen karoltatott föl. De később ez eszme meghalt. Majd Éder István volt csongrádi országgyű­lési képviselő karolta ez ügyet föl, s gazdát, vagy­is társulatot keresett rendes gőzerőre, hogy léte­­sittessék ez eszme és Csongrád város a kormány­tól az előmunkálatokra az engedélyt egy évre meg is nyerte, s az egy év még egy évre meg is hosz­­szabbittatott, s ekkor a mérnöki s egyébb munká­latokra Csongrád város mintegy 4500 forintot ki is fizetett. De az ügy ismét meghalni látszott. Legújabban ez eszmét ismét bizonyos dr.'. H. szentesi polgár melegítette föl az által, hogy ez ügyet a f. . . i állomásfőnökkel megbeszélte, elé terjesztvén a főnöknek azon óriási hasznot, mely ezen szárnyvonalból az államvasut-társaságra néz­ve, ha ez létesülne. Hogy korábban ez ügy megállott, és szünetelt annak egyenesen Szentes város volt az oka, mint­hogy a félegyház-orosházi vonalnak ellene volt, s e helyett inkább a czélszerűtlen, s kivihetetlen vá­­sárhely-szajósi vonalat pártolta. Most azonban maga is belátja Szentes, hogy a Tiszával paralell vonalat bizony senki sem épít, előre látván annak idő előtti halálát, tehát Szentes is már most szives készséggel csatlakozik a cson­grádi tervhez, hogy t. i. Kun Félegyházától Cson­­grádot, Szentest, Derekegyháza és Mágócs az or­szágban majdnem a legnagyobb pusztákat érintve, Orosházánál az alföld-fiumei vonallal csatlakozzék. Volt szó, sőt mozgás is történt abban, hogy egy társulat alakuland, mely a zimonyi vonalból Némedinél kiindulva, Dabast, Gyónt, Örkényt, Kecskemétet, Alpárt, Csongrádot, Szentest, Derek­egyházát, Komlóst, Battonyát és Tornyát érintve Aradra vezettessék. Ez igen szép terv volna, de ha az államvasut társaság ezt megelőzve Félegyházától Orosházáig egy szárnyvonalat épít, ez a terv önkén­t omlik össze, minthogy az ország egyik legdúsabb tere­s pusztái elesnének, hol nagy a termelés, de fo­gyasztó közönség nincs, s ezt mondanom sem kell, hogy a Károlyi grófok óriási pusztái. Nem lehetne egyik vállalkozónak sem kislel­­küséggel vádolni azon városokat, s pusztákat, hol ezen szárnyvonal áthúzódnék, minthogy Kisszállás puszta ingyen talajt, Csongrád város vagy ingyen talajt, vagy az indóháznak ingyen talajt, s innen a Tiszáig mintegy egy mértföldnyi hosszaságra szintén ingyen talajt vagy az osztott földek helyett az em­lítettem ingyen talajon fölül még 30,000 forintot. Szentes város ingyen talajt és némi biztosítékot. Derekegyháza és Mágócs ura szintén ingyen talajt kész adni. Óriási ez áldozat, melyet a városok, és a pusz­ták urai fölajánlottak. És még­is mintha csak Isten átka volna raj­tunk, nem találunk vállakozót!­.. Nincs aki mél­tányolná, hogy Szentesnél több mint 100.000 mond : százezer ember concentrálódnék e vasutat tekin­­tőleg! Nincs aki tekintetbe venné nagyszerű dohány­termelésünket, melyet mind el kell szállítani. Nincs aki az országban majdnem legnagyobb, szentesi tiszai rakodó­helyet figyelembe venné. Nincs aki utána járna, hogy volt idő, midőn Szentes város maga közel egy millió mérő gabonát szállított tengelyen a vasúthoz egy évben. És mindezt, s az ég tudja mit, és mennyi a kereskedésbe bocsátott czikkeket tekintve, nincs vállalkozó, vagy ha van is, mint maga az állami vasút-társaság, majdnem annyit kíván e helyektől, hogy maguk építsenek vasutat, majd a társaság aztán hajlandó lenne a hasznot beszedni. Mindezeket tekintetbe véve, ez újabb moz­galomtól lehet valamit várni, minthogy maga az állam­vasút-társaság — biztos tudomásom szerint — csak azt várja, hogy a két nagyváros Szentes és Csongrád tegye meg a kellő lépéseket ez ügyben. De az a gonosz lethargia, mely ázsiai zsibbadt vérünket még jobban elzsibbasztja, nem engedi, hogy mozogjunk. Én csak méltó elismeréssel adózom Szentes­város főjegyzője Ch­atricis Pál urnak, ki ez esz­mét a „Szentesi Lapok“ hasábjain ismét meg­­pendité. Föl tehát ti két nagynépü város Csongrád és Szentes, tegyetek már valahára ez ügyben érdem­leges lépéseket, mert bizony a sült galambnak nem mozognak a szárnyai. A „Pester Lloyd“ érdemdús szerkesztőjét pedig szabadjon tisztelettel fölkérnem, hogy ez igénytelen czikkemet átvenni szíveskedjék azon okból, hogy igy tán majd Bécsben is tudomást vennének az illetők ami gondolkozásunk és óhaj­tásunkról. Legyen jelszavunk ebben is, hogy: Előre!!! Sohlya Antal csongrádi polgár. Csesztve, okt. 24. Átéljük és befejezzük nem sokára az 1875. évet is. Az idő halad, s viszonyaink az idővel nem változnak, sőt rohamosan az elszegényedés felé haladunk és államférfiainkban nincs elég képesség, hogy ezen sülyedést megakadályozzák. Tehát adóemelés újra! Ez a jelszó, ez az ál­­lambölcseség kivonata, mert az államháztartás rendbehozása azt igényli. Mindennek megvan a maga határa, melyet túl­csigázni nem lehet. így vagyunk az adóemelés­sel is. Csak­is az elfogultak állíthatják azt, hogy az adót meg lehet emelni és az adófizetők annak vi­selését megbírják. Meglehet, bársonyos pamlagokon aként ítél­nek, néznének csak szét a vidékeken és vizsgál­nák át a telekkönyveket, mily uzsorás tőkék van­nak bekebelezve, bizonyosan más szemüvegen néz­nék az adófizetők körülményeit. Negyedik sanyarú év, mely sújtja a földművest és ennek következtében a kézműiparost is. A ke­reskedés két éve szünetel, ára nincsen semminek. A forgalomban levő pénz kiszivárog, részint a vas­utak, ezeknek kamatjai, garanciái által, részint a közös ügy, quóta, közös hadsereg felszerelése és más egyéb újabban felmerülő, mint Achad­us-ágyuk és efele tételek mellett odajutunk, midőn kivite­lünk nincsen, pénz nem jöhet be az országba, hogy nem tudjuk miből fizetjük majd a felemelt adót. Azt mondja Horváth Lajos képviselő úr a pénzügyi bizottságban— „muszáj­! — Nagy szó ez uram, de van még ennél hatalmasabb érvelő kifejezés, melyen a muszáj parancsszó is megtörik a— lehetetlenség. — Honnét? Midőn a szegény embernek már lovát viszik a piaczra, el­árverezni, eladják tehenét, barmát, mivel művelje majd földjét, melyből ön, és az állam fentartását kell neki eszközölni ? Dunyháját, vánkosát, árvere­zik és ezután mire kerül majd a sor, a földbirtokra, ki lesz a vevője? Szontagh Pál képviselő úr is dicsekedik, hogy ő rendes adófizető. Higyje meg, igen tisztelt Szon­tagh úr, ha családja volna, más szemüvegen nézne körül mindjárt. Harmincznégy éve, hogy mezőgazdasággal fog­lalkozom. Tekintve a földmivelést, a gazdasági ta­pasztalás azt látszik mutatni, hogy az 1876. esz­tendőre megint nem számolhat a gazdaközönség, be fog következni a résztermés megint tehát öt rész ér egymás után, mi lesz tehát, ha csakugyan egy ínsé­ges év következik reánk, honnét fogja az adózó felemelt adóját megfizetni ? a muszáj parancsszó nem elégséges hozzá, honnét szerezik meg az ál­lamférfiak a lehetőséget? Tehát államférfiaink folytonosan vérmes re­mények által hagyják magukat vezettetni, a pénz­ügyminiszternek papiros calculusa mellett. Az olyan gazda, ki körülményeit számba sem veszi, és nem a szerint vezeti háztartását, hanem papiroson a jövő nagy reményeivel számolja ki jö­vedelmét, és a szerint vezeti kiadásait, — bizonyo­san elbukik, így vannak államférfiaink is. — Nagy remé­nyekhez kötözködtek, megcsinálták a papiros cal­­culust, de az idő viszontagságai erősebbek voltak, és államférfiaink csalódtak, meghozták a nagy bajt — most az egész ország. — A mostani miniszterek ugyanazon az úton haladnak, tehát egyik sem jobb a Deákné vászonánál. Ennek természetes következése oda fog ve­zetni, hogy az adóemelés mellett is be fog követ­kezni a csőd. Elmondottuk és ismételjük: — mindenki kö­teles az állam iránt kötelezettségeit leróni, de az államnak is vannak kötelezettségei, sőt kötelessé­gei is az ország polgárai iránt, a­mennyiben az állam megvárja polgáraitól kötelezettségeik lero­vását, a honpolgárok viszont megvárják, hogy az állam teljesítse irányokban kötelezettségeit. Történt, és történik-e valami arra nézve, — hogy terhes és súlyos kötelezettségeire nézve az állam részéről enyhítés, és segédkéz nyújtatott volna az adófizetőnek; nem az államférfiak tehe­tetlensége vitte-e az adófizetőket az uzsorások körmei közé, s a végszükségbe ? — Adót emelni könnyen lehet, ehez államférfi- tudomány nem szükséges. Tehát nagyobb terhet követel az állam az adózóktól, é3 pedig lehet nem lehet, be kell fizetni, de oly segédeszközökről, melyek következ­tében terheit könnyebben leróhatná, nincsen gon­doskodva és erre nincs államférfi- képesség. Megbotránkozásunknak kell kifejezést ad­nunk, midőn a mostani súlyos és terhes viszonyai között az országnak, és midőn az adózótól a — le­hetetlenségig— nagyobb teher követeltetik, az ország milliókat költ Budapest városára, és annak színházaira. — Lesz tehát Magyarországnak felczi­­czomázott czifra városa — mellette koldus ország­gal. Pestből pedig, habár milliárdokat költsenek is reája, elsőrendű nagyváros soha sem lesz, elfújta ezt a közös ügy. A kereskedelem Bécsben van con­­centrálva, a gyáripar Ausztriában ; Pest sem keres­kedelmi, sem gyárváros nem lesz, hanem lesz oly­­fajta város, mint Grácz, hivatalnokok, és pensionis­­ták városa. Felcziczomázott czifra város anyagi felvirág­zásra és jólétre nem­ hozott egy országot sem, de megfordítva, anyagilag, szellemileg fejlődött or­szág megalkotta saját kebelében fővárosát. Tessék Amerikát tekintetbe venni; ez nem azon kezdette, hogy legelőször czifra városokat al­­kotott, de először megalkotta gyár­iparát, kereske­delmét, szellemi anyagi fejlődését, és ennek kö­vetkeztében gombaként nőttek nagy városai. Ha külföldi jönne közénk, és viszonyainkat tanulmányozná, azt mondaná, milliókat költekezte­tek Pestre sokat tettetek, van czifra várostok, kol­dus országtokkal, de inkább ezen milliókat, melye­ket Pest felcziczomázására költöttetek, fordítottá­tok volna gyáriparotok megalkotására, ezen tőke tiz év alatt megkétszereződött volna; anyagi, sőt szellemi haladástok meg lett volna alapítva; or­szágtok nem jött volna ezen nehéz körülmények közé, — és igy holt tőkét fektettetek Pest vá­­rosára, mely soha kifizetni nem fogja magát, — és ezen fellengős eljárástok visszavetett ben­neteket. De ki mer jótállani a jövőért, nem fog e majd egy újabb provisorium, és absolutismus bekövet­kezni, és mi lesz akkor majd Budapestből? Megvolt tehát a pazarlás és tékozlás a közös­ügyek rovására; igen mert a közös ügyek miatt alkották meg a mostani c­entralizált költséges rend­szert; mert a szájhősöket jutalmazni kellett hiva­talokkal ; — megalkották a sok törvényszéket — a­mit most leapasztanak, — mert a választó­kerüle­teket meg kellett nyerni a közösügyeknek, felépí­tették a családi — nem közérdekű — vasutakat, mert a közösügyes elvek támogatóinak érdekét kel­lett előmozdítani. És most mások hibái, bűnei, érdekei miatt kell az adófizetőnek lakolni. — Adót kell emelni be kell fizetni, lehet nem lehet — és pedig lakói­nak azért, mert az adófizetők legnagyobb részének, semmi része, sőt befolyása nem volt arra, hogy mások vétkes hibái ily borzasztó körülmények közé sodortak. Tehát az ártatlan lakót érezte, a korifeu­sok pedig mosolyognak. Szomorú egy helyzet! És midőn a haza sorsa felett elgondolkozunk, azon gondolatra jutunk, és magunknak azon kérdést vetjük fel: ugyan állam­férfiaink és polikusaink Magyarországon születtek-e magyar emlőn nevekedtek-e fel és neveltetésöket Magyarországban szerezték-e? Maj­thényi Péter: A mérges nyelvű, romlott szivü jezsuiták, szennyes kézzel, piszkos tollal írhatnak hazugságo­kat, rágalmazhatnak, mint nekik tetszik; károgá­­saikra — miután a szigetvári kerületben úgy is megrothadt már az ő nevök — válaszolni nem fogok.*) Szűcs Mihály. párt­elnök. • * Üllő és kalapács. — Regény. — írta: Spielhagen Frigyes. ELSŐ KÖTET. (Folytatás.) Vili. Rész. — Soha se vonakodjék. — szólt. — Miért akar ön előbb pénzért szobájába menni? van itt elég. Tudta jól, hogy egész vagyonom nem is egé­szen egy tallérból áll; tegnap este mondom neki. Elpirultam, de nem volt bátorságom kegyes gaz­dám nagylelkű hazugságának ellent mondani. Oly modorban, mint ki a játékot rontani nem akarja, közelebb ültem, s megkezdem a játszmát. Kezdetben elővigyázattal, és kis tételekkel, miként hozzám illett; s azon elhatárzással, hogy nyugodt maradok, de nem sokára égető láz fogta el agyamat, lelkemet. Szívem gyorsabban, s mindig gyorsabban lüktetett, lélekzetem sebesen emelke­dett, homlokom, szemem égett, s mig a kártya osztatott, poharat pohár után hajtogattam, hogy száraz nyelvemet enyhítsem. Remegő kézzel söp­­röm be nyereményemet. Folytonosan nyertem, s ha egy rész kártyám jött, a következő háromszoros, ötszörös hasznot hozott. Azt hivem, szívem megre­ped, midőn az előttem halomra gyűlt pénz oly ös­­­szeggé növekedett, minőt együtt még soha sem láttam. Számításom szerint legalább két-három­száz tallér lehetett. Viszló, October 15. Sterba János plébános, midőn Foriszek or­szágos képviselő úrral „Lakócsán“ voltam, az általa írott s a szigetvári egész közjogi ellenzéket meg­támadó czikkért, többek előtt azzal igazolta magát hogy a­mi a jelzett czikkben sértő volt nem ő tőle, hanem az „Ellenőr“ főmunkatársától — ki neki személyes ellensége, eredt; ki is Szerba által nyil­vánosságra szánt czikkeket — Csernátony távollété­ben — elferdítve és az eredeti irattól elütőleg adta ki. Én e nyilatkozat után lehetőleg engesztelődve távoztam Lakócsáról. Daczára a föntebbi nyilatkozatnak Sterba, az „Ellenőr“ 234. számában — természetes hajlamait követve — reám és N. S.-ra vonatkozólag ismét egy sértő czikket tett közzé, melyet én figyelmen kívül hagytam. Legközelebb a „Somogy“ 41. számáhozi mel­lékleten — mintha csak megbánta volna előbbi nyilatkozatát — újra minden emberi érzelmet le­vetkező durva támadást intéz ellenem. Miután Sterba úr maga beigazolta, miként nyilatkozatának hitelt adni nem lehet; —mert vérivé természetévé vált az arczátlan hazugság és az ámítás, durva vad, állatias kitöréseire, Jellemem, eddig megőrizett polgári becsüle­tem társadalmi állásom, tiltanak felelni. IX. Rész. Ha a pokolba vezető út, az utazók összhangzó tudósítása szerint, kik azon már áthaladtak, jó szándékkal van kikövezve, úgy meggyőződésem, hogy e munkálathoz több négyszögöllel járultam az első tizennégy napon, melyet Zehrendorfon töltök. De nem is lehetett egy könnyen oly területre találni, melyen annyi alkalom léteznék a kellemes foglalkozáshoz, mint itt. A holdnak jártam, keltem, készen állt utamban a szükséges kellék. Fiatal va­lék, s tapasztalatlan és bátran mondhatom sokkal jobbszivü, sem hogy két kézzel meg ne ragadjam azt. Mily végtelen dőreséget követtem el, midőn ezen sodrából kiment világot, melyben jelenleg mozogtam, helyre akartam igazitni, miután épen m­ost adom bizonyságát, hogy a rendes kerékvágás­ Honvédségi előléptetések. Hol­lán E­r­n­ő szabadságolt állománybeli honvéd gyalogezredes a szab. állományban tá­bornokká neveztetett. A honvéd hadbírói állományba ki­neveztettek .­­ A tettleges állományba ezredes hadbíróvá Schober Károly alezredes hadbíró jelen alkalmaztatásában való megmaradás mellett; — Őrnagy-hadbirákká: Majorossy Hugó I. oszt. százados s IV.-ik honvédkerületbeli hadbíró, és Hanskarl Sándor, a m. honvédfőparancsnokság­nál ideiglenesen alkalmazott I. oszt. százados had­bíró , mindkettő mostani alkalmazásukban való ideiglenes meghagyás mellett; — főhadnagy­­hadbíróvá; Say Károly hadnagy-hadbiró gya­kornok. II. a szabadságolt állományba: főhadnagy-hadbirákká : Barthalos István és Fejér­­váry Frigyes hadnagy-hadbiró gyakornokok; to­vábbá: honvéd hadnagyi jelleggel felruháztattak; a tettleges állományban : Darvas Sándor, Czobor Pál, és Kovács Sebestyén Béla honvédek és hadbíró gyakornokok, a rendszeresített illetékek mellett, a szabadságolt állományban, Medveczky Samu hon­véd és honvéd hadbíró gyakornok. Továbbá f. évi november 1-jétől számítandó ranggal kineveztettek : I. a tettleges állományban a gyalogságnál al­ezredesekké : szentmiklósi és óvári gróf P­o­n­g­r­ác Károly őrnagy s a 7-ik zászlóalj parancsnoka a szá­mára fentartott folyó évi május 1-től számítandó ranggal, és Baric Svetozár őrnagy, s a 89. zászló­alj parancsnoka, mindkettő jelenlegi alkalmazásuk­ban való megmaradás mellett. Őrnagyokká: következő I. oszt. honvéd szá­zadosok : P­a­p­p László egyúttal a szathmári 44-ik, Havas Adolf, egyúttal a trencséni 55-ik, zilahi Kiss Lipót, egyúttal a pest-jászsági 50-ik. Rödi­­g­e­r Rezső egyúttal a solt-kumági 2 ik, és kézdi­­vásárhelyi Szász Dániel egyúttal a hajdú-szabol­csi 42 ik zászlóalj parancsnokává. I. oszt. századosokká következő II-od oszt. honvéd századosok: H­a­l­a­s­s­y Károly és ra­­gambi Fiuk Károly. II. oszt. századosokká: orc­zi Bál­vány­i Alajos, és nagyiványi Nagyfej­tő Béla honvéd főhadnagyok, mindkettő Lesczinszky Lajos főhadnagy számára való rangfentartással. Főhadnagyokká: Kerner Pál, a Ru­dolf főherczeg és koronaörökös nevét viselő 19. számú sorgyalog ezredbeli főhadnagy, továbbá: Baranyai Imre, Budaházy István, Te­r­­styánszky Ferencz, L­e­n­d­v­a­y Sándor C­s­a­t­h­ó István honvédhadnagyok és Dietz Todor, báró Mollináry nevét viselő 38. gyalog sorezredbeli fő­hadnagy ; hadnagyokká: Fink Gyula szab. áll. honvédhadnagy, továbbá: Gálffy Gyula, K­a­­ritza Manó, Mészáros Lajos, Balthes Vil­mos, Sartorius Lajos, T i 1f1 y János, W­e­ll­a­y Imre, Somogy­i Károly és Balla Gábor hon­véd-apród tiszthelyettesek és R­o­schi­tz Izidor közös hadseregbeli tartalékos hadnagy. A lovasságnál: őrnag­gyá: Sváczer Gábor honvéd lovas százados, egyúttal a 6 ik hon­védlovas ezred 2 ik osztályának parancsnokává. Századosokká: Prepeliczay Károly szab. állam, honvéd lovas százados, továbbá : S­z­e­­m­e­r­e Pál, nagyjókai Farkas Vincze és P­é­c­h­y Mihály honvéd lovas főhadnagyok. Főhadnagyokká: Viczián Antal, a Liech­tenstein Frigyes herczeg nevét viselő 13-ik huszár ezredbeli főhadnagy, továbbá: Vi­ch­a Alajos, és Demy Károly honvéd lovas hadnagyok; hadnagyokká: kiskarándi Nánássy De­zső, Miklóssy Kálmán, Kocsis Sándor, és Mada­­rassy Oskár honvéd lovas hadapród tiszthelyet­tesek. A kezelőtiszti állományban: I. oszt. százados kezelőtisztté: Fej­es Imre II. oszt. honvéd alhadbiztos: hadnagy kezelőtisztekké: Krene­dics Elek szab. állam. hadnagy kezelő­­tiszt, továbbá: Steiner Gábor, Rubasczuk József és Bosányi Béla honv. törzsőrmesterek. II. A szabadságolt állományban: a gyalogságnál :őrnagyokká: kézdi-szentléleki Kozma Gyula, Hollner Károly és Erőssy Lajos sz. állam. I. oszt. századosok; I. oszt. századossá: Czapkay Imre II. oszt. honvéd százados; II. oszt. százado­sok­k­á: Friml Antal és Hostinek Ferencz hon­véd főhadnagyok; főhadnagyokká: Heincz Gusztáv, Gersicz Péter, Heim Antal, Kolozsváry Albert, Kugler Iván és Matyasovszky Vilmos honv. hadnagyok; hadnagyokká: Greiner János, Ramisavl­­jevich Dávid, Heger József, Lipcsey Ignácz, Cseh József, Mayer János, Szakács István, Hoffmann János, Torday Kálmán, Kovács Bálint, Nagy Gyula és Schöpf Pál honvéd hadapródok. *) A „Nép zászlója“ és a „Pécsi figyelő“ t. szerkesztőit kérem e sorok közlésére. Végre szünet állt be; sem nem nyertem, sem nem vesztettem. Aztán veszteni kezdtem, előbb lassan, később gyorsan, és gyorsabban. Jéghideg­ség futotta át idegeimet, a mint egyik nagy bank­jegy a másik után tőlem elvándorolt, de az imént igen kellemetlennek találtam Granov modorát, s nagyon vigyáztam, nehogy én is azon bűnbe essem. Vesztettem úgy, miként Prantovot veszíteni lát­tam, egyetlen arczizom mozdulata nélkül; miért is Zehren úr bátorító szavakkal dicsért meg. Már fe­lére apadt nyereményem, midőn Prantov ásítva ki­jelenti, hogy fáradt a játék folytatására. Granov véleménye szerint még nem volt késő, de a leégett gyertyák, s a nagy fali óra, mely fél hármat muta­tott , határozottan ellenkezőt tanusítanak. A két vendég új szivarra gyújtott, s a már rég váró ko­csiba ültek, előbb holnapra vadászatot tűzve ki, melyen én is részt veendő valék. Visszatértünk a borgőz és dohány füsttel teli szobába, hol a vén Pahlen, — ki a nap és éj közt nem látszott különbséget ismerni, — takarítással foglalkozott. Zehren úr feltárta az ablakot, és ki­­tekinte. Hozzá léptem, s ő kezét vállamra téve mondá: — Mily szépen világitnak a csillagok, s mily illatos az éji jég. S itt, — ezzel kezével a szobára intve, — mily rut, mily undorító minden .... mily kellemetlen bűz. Miért nem lehet a csil­lagok fényénél Pharaot játszani, s a rezeda és viola illatát élvezni. — És miért kell min­den vígan töltött éj után a megbánásnak vén anyóka alakjában megjelenni, ki fejcsóválva szám­lálja meg a kiürült üvegeket és söpri össze a szi­varhamut. Ez oly ostobaság, de e­miatt még nem érdemes megőszülni, az magától is megjő. És most, menjen aludni, látom még százféle dolog nyomja lelkét, holnap is nap lesz és ha nem, annál jobb. Jó éjt, aludjék jól. De gazdám kivánata sokáig nem teljesült. Szemeim csukva bár, lázas fél­álomban valék, s a legrutabb alakok boszorkány­­tánczot jártak előttem. Constance atyja játéktársai, a parkban látott sötét alak, közben atyám, Lede­rer tanár, Pinnov, mindannyian egy vagy más veszélyben forogtak előttem s tőlem vártak se­gélyt. Lederer tanár két vastag kötet szótárral ke­zében állt előttem, melyek azonban osztrigák vol­tak, s kagylóikat a száraz tudósra feltárták, míg a kereskedelmi tanácsos a háttérben állt, s majd agyon nevette magát. Mindez valódi zűrt képezett s egyik kép a másikba olvadt. Csókolának, fenye­gettek s én majd örültem, majd aggódtam, mígnem a szürkület szobám rongyolt kárpitjaira esett s ön­súlyú álom üzé tova a rémalakokat­­banlévőbe,melyből származtam, sem tudtam magam belé találni, de ezen gondolatra csak sokkal ké­sőbb jövök. Egyelőre meg valék győződve magasz­tos hivatásomról és ál dásos csillagzatomat, mely az iskola hitvány rabszolgaságából és az atyai házból, hol csak nyomorogtam, szóval a nyomasztó philis­­teri kötelékekből kimentett, — E nyűgök ma­gasztos lelkületem szabadröptét akadályozák, s örültem a felséges pusztai szabadságnak, hol korlát nem létezett, és hol még­is ama Kánaán­nak kelle léteznie, ahol a barátság teje, s a szere­lem méze foly, melynek élvezését hősiesen elhatár­­zom : bár a levél, s a málha, mely a közelebbi na­pok egyikén atyámtól Zehren úrhoz érkezett, kissé megdöbbentett. Csak nehány sort tartalmaza a le­vél. Atyám meg volt győződve a lehetlenségről, hogy engem ez ő utján jóra vezethessen, s igy akarva, nem akarva magamra kell hagynia, és csak azt óhajtja, hogy engedetlenségem és daczomért keményen ne kellessen bűnhődnöm. Zehren úr át­adta a levelet, s midőn látta, hogy gondolkozóvá lettem, mondá: — Vissza akar térni ? — De aztán hirtelen folytatá­s ne tegye, ez nem önnek való. Az öreg úr igás lónak akarta önt nevelni, s ön erre nem al­kalmas, habár ön nagy és erős. Ön vadászló, mely­nek egy árok sem széles, egy bokor sem magas. Jöjjön, az erdő sűrűjében láttam vagy huszonnégy darab tollas népséget; ezzel ebéd előtt még el­bánhatunk. Helybenhagytam az indítványt. Úgy találtam, hogy atyám nagyon hirtelen kiadott rajtam; még egy kísérletet tehetett volna megtartásomra a­helyett, hogy az ég büntetésével fenyeget. Ennek daczára nem jól érzem magamat, midőn egy órával később A lovasságnál főhadnagyokká: Zubo­­vics Feodor és Andrássy Gyula lovas hadnagyok. hadnagyokká: Papp Ferencz, Schilling Ottó és Losonczy László lovas hadapródok. A k­ez­e­l­ő­t­i­s­z­ti állományban : had­nagy kezelőtisztté: Stern Gusztáv czimzetes honvéd tizedes; továbbá: felső-kubinyi K­u­b­i­n­y­i János gyalog alezredes a honvéd lovasság tettleges állo­mányába helyeztetett és a központi lovas tiszti és tisztképző iskola parancsnokává véglegesen kine­veztetett, a nyelvviszonyok tekintetbe vételével előttesei rangjának épségben tartása mellett, Csi­cs­e­r­i­c­s Ignátz honvéd alezredes s a 82. zászlóalj parancsnoka a VII. honvéd kerület 2-ik dandárjá­nak ideiglenes vezetésével bízatott meg. Kis An­­t­a­l alezredes s a 29. zászlóalj parancsnoka hasonló minőségben a csik-udvarhelyi 26. zászlóaljhoz át­helyeztetett s végre mádi Kovács György al­ezredes s a 66. zászlóalj parancsnoka az 1-ső pesti honvéd kerületi parancsnokság segédtisztjévé ne­veztetett ki. Külföld. Az Arnim-perre vonatkozólag hallja a berlini tőzsde­lap, hogy az igazságügyminiszter be­­kivánta az összes tárgyalási aktákat még pedig ál­lítólag oly czélból, hogy a kilencz havi fogságot te­kintettel a gróf roncsolt egészségi állapotára meg­felelő pénzbírsággá változtassa át, mi valószínűleg császári megkegyelmezés útján fog eszközöltetni. — A „Magdeb. Ztg.” pedig ezeket irja: A közön­ség átalában azon hiszemben van, hogy Amim gróf a kilencz hónapot, melyből egy hó már leszámí­tandó, nem lesz kénytelen kiülni s császári kegy folytán szabad lábon maradhat.­­ E feltevés azon­ban teljesen alaptalan. A császár kész volna ugyan talán megkegyelmezni, de kérdés, vajjon indíttatva fogja-e érezni magát az igazságügyminiszter a meg­­kegyelmezést javaslatba hozni, valamint az is, vaj­jon hajlandó lesz-e az elitélt családja kegyelemért folyamodni? — Mint mondják, Arnim gróf alkal­milag kijelentette, hogy ha a legf. törvényszék el­itéli, semmi további lépést nem fog tenni saját ér­dekében s a törvényszék felszólítására minden ha­ladék nélkül jelentkezni fog Plötzenseeben a fog­ház igazgatóságánál. Roucher progra­m­m-nyi­l­a­t­kozata Ajaccioban heves felszólalásokra adott okot a sza­badelvű franczia sajtóban s főleg Gambetta lapja a „Rép. Frangais“ támadja meg erősen a vicecsá­szárt,, kinek neve úgymond egyjelentőségü a ha­zugság, charlatanismus, cynismus és gonosz szán­dékkal s ki egész életében hazudott érdekből, am­­bitióból, servilismusból, kapzsiságból. — Rouher e megtámadott beszédében egyebek közt azt mondá, hogy a febr. 26-iki alkotmányt a félelem és gyűlö­let coalitiója teremté, mert a bonapartisták ellen táplált emer érzelmek bírták szövetségre és igy az alkotmány megszavazására a köztársaságiakat és orleanistákat. Világos tehát — igy okoskodik Roucer — hogy ily alapon állandó institutiókat alkotni nem lehet. — Meg is látszik ez az alkotmá­nyon, mert abban a két különböző párt kölcsönös kedvezményeket adtak egymásnak: a republikánu­sok megszavazták az orleanistáknak a senatust, melyben az utóbbiak egy védgátat látnak a repub­­likánismus áradata ellen s azt hiszik és remélik, hogy a senátus egy kedvező pillanatban meg fogja tenni kötelességét. Az orleanisták viszont törvé­nyesen ismerték el a köztársaságot. De hogy a coa­­litióra lépett pártok egymás ellen biztosítsák ma­gukat, ephemerré tették az alkotmányt, 10 évre szabták meg annak tartamát s azonkívül világo­san kikötötték hogy az az alkotmány addig is re­videálható.­­ Végül megjegyzi, hogy a köztársa­ság eddig is csak azért volt képes magát fentar­­tani, mert Francziaország minél kevesebbet kapott abból, ami egy köztársaság valódi jellegéhez tarto­zik s minél inkább közelednék a mostani köztársa­ság a valódi respublikához, a franczia nemzet annál gyorsabb léptekkel közelednék a császársághoz. A spanyol képviselő választá­sokra is megindultak a készülődések s a kormány magatartásából az tűnik ki, hogy a republikánusok erőszakkal gátolva lesznek a szervezkedésben s a választások alkalmával való fellépésben. Ezt mu­tatja legalább Pascual Cazas volt republikánus kép­viselő esete, kinek azon kérését, hogy pártját vá­lasztási gyűlésre hivassa egybe, azon megjegyzés­sel utasította vissza a belügyét, hogy a „törvényes" pártoknak szabad választási fellépést enged, de a fenálló intézményeket el nem ismerő pártoktól meg kell vonnia minden gyülekezési engedélyt. A herczegovinai csatatérrő­l jelen­tik, hogy okt. 21-én és 22-én Zubci kerületben makacs harczok vívattak. A lázadók nagyobb tö­megekben már nyolcz nappal azelőtt intézkedése­ket tettek Zubci körül az állomásokat megerősí­teni. Sárczokat emeltek, élelmi- és lőszert halmoz­tak föl s nagyobb haderőt is összpontosítottak a vidéken. A török főparancsnokok ezt látták s tud­ták, hogy a lázadók itt akarják téli szállásukat fel­ütni.­­ A czél megakadályozására jelentékeny had­erőt vontak össze, s megkezdették a támadást. A helyi viszonyok folytán azonban mindössze csak öt török zászlóalj és 12 hegyi ágyú vehetett tényleg részt a harczban. Így azután a támadók a legjobb hadállásokban levő 1400 lázadó ellen semmire sem mehettek, 152 halott és sebesült visszahagyásával Bivociba űzettek. A lázadók 50 halottat és sebe-Zehren­ur töltését kilőve, azon tréfás szavakkal, hogy szükség törvényt bont, atyám levelét zsebé­ből kivéve, négy felé szakitá, és lőfegyverébe tömné. Emlékszem oly érzés lepett meg, mintha szerencsét­lenségnek kellene érni. De a lőfegyver nem pattant szét; a fáczánok rendszeresen hullottak le a lövés után, s a levélből nem maradt egyéb, mint egy da­rabka kihamvadt papír, mely a földre esett, s melyre Zehren ur lábát helyezé, midőn a fáczáno­­kat tarsolyába tévé. De ha még kétkedtem volna a felett, ha jól cselekvém-e, hogy saját lábamra álltam, — miként én nevezem tettemet — Arthur egy le vele kivívott szabadságom előnyeiben megerősite. — Te csak mindig szerencsés ficzkó vagy, — irta Arthur — elfutsz az iskolából, és futni hagy­nak, mintha ez magától értetődnék, míg engem befognak, mint megszökött rabszolgát. Három napra szűk ketreczbe zártak, óránkint szememre veték bűnömet, és minden módon megkeseriték életemet. Még atyám is úgy tesz, mintha az ég tudja, mit vétettem volna, csak mamának van belátása, s azt mondja, ne vegyem e dolgot szívemre, és papá­nak is úgy kell tenni, másként soká húzódik az­ ügy, és Lederer tanár nem tehet első osztály­zatba. Valóban szörnyűség, hogy nekem vizs­gákra kell készülni, csupán azért,­­ mert a kereskedelmi tanácsos bácsi úgy kívánja, míg Zitzevitz Albert, ki nem korosabb mint én a hadapródi iskolában már zászlótartóságig vitt-e Mi előnyt ad nekem a kereskedelmi tanácsos? Papa azt mondja, hogy hadnagyságom ideje alatt nem láthatna el a bácsi segélyezése nélkül; ez­ ugyan hihető, mert nálunk naponkint roszabbul

Next