Egyetértés és Magyar Ujság, 1876. január (2. évfolyam, 1-24. szám)
1876-01-16 / 12. szám
X. évfolyam, Előfizetési éíj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre ................................. . 20.— Félévre...............................................10.— Negyedévre......................................5.— Egy hóra........................................ 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési díj : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyílttéri öt hasábos sor 30 krajczár. Előfizetési föltételek az EGYETÉRTÉS politikai és közgazdászai napilapra. Egész évre . Fél évre Negyed évre Egy bóra 20 frt. — kr. 10 frt. — kr. 5 frt. — kr. 1 frt, 80 kr. Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés” kiadó hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Budapest, január 15. A ki Magyarországon a szabadelvű eszmék haladását óhajtja, csak leverő érzésekkel kísérheti a képviselőháznak közigazgatási vitáit. Midőn öt év előtt megtörtént az úgynevezett megyereform, melynek meg kelle bénítania a magyar önkormányzatnak egészséges fejlődését s amellyel oly vak merényletet intéztek a modern demokratának eszméi ellen, hinni lehetett, hogy a közvéleményben gyorsan fel fog ébredni az a visszaható erő, mely a végzetes sebzésnek terjedő mérgét kiküszöbölheti. Lehetetlennek látszott, hogy az ünnepélyes tiltakozás, mely akkor a házban elhangzott, és az a fájdalmas szégyenérzet, mely minden gondolkodó hazafit elfogott, már a legközelebbi jövőnek uralkodó jogaival nem bírjanak. Tudjuk, egy nemzetnek állami élete sokkal organikusabb törvényeket követ, hogy sem az egyszer meghozott és az életben alkalmazott intézményeket könnyedén megsemmisíteni lehetne. De épen a virilis megyeszervezésről, mely hirtelen mint iszonyú lidércznyomás nehezedett a nemzet öntudatára, lehetett azt a biztos reményt ápolni, hogy amint el fog múlni az uj hatalomnak első terjeszkedési láza, Magyarország államférfiai egyetérteni fognak a legkorcsabb alkotásnak megsemmisítésében. Kivált várni lehetett, hogy bárki kerüljön később kormányra azok közül, kik a törvény megteremtésekor a nemzet érzelmeinek, a szabadság és jogegyenlőség követelményeinek ékesszóló kifejezést adtak, államférfim hírnevét fogja azzal összekapcsolni, hogy a hatalmi vakság és szédelgő gyávaság szülöttét törvénykönyvünkből mentős korábban kitörülje. Elvek változására itt gondolni sehogy sem lehetett. Ha minden más téren bekövetkezhetett is az időknek és viszonyoknak oly alakulása, mely az elveknek megtagadását idézte elő, a tizenkilenczedik század második felében, a demokratia és önkormányzat nagy küzdelmeinek napjaiban, Magyarország önálló szervezkedésének fontos feladatai között nem lehetett képzelni viszonyt és időt, mely az ily fattyuintézménynek fentartására a legcsekélyebb indokot nyújtsa. Azóta csakugyan bekövetkezett a változás és oly férfiakat látunk a hatalom polczán, kik legelői küzdöttek a magyar önkormányzat érdekeinek megvédésében. De micsoda gyászos változás, hol az emberek legjobban változtak és a helyzet semmit sem változott, s hol a kormányférfiakat épen az ösztönzi a szabadság dühös megtámadására, hogy ők maguk korábban a szabad elveknek hódoltak. A komány új javaslatot terjesztett be a megyei közigazgatás szervezetéről és a javaslat halálos sérelmet ejt a magyar önkormányzatnak jövőjén. Egy hete folynak már a képviselőház vitái, az elméletek éles csatára szálltak egymás ellen, a szónoklat művészete ritka diadalokat ünnepelt. De az önkormányzat barátai borzasztó helyzetbe kerültek. Ahelyett, hogy ők lépnének fel a leghatározottabban az Önkormányzatnak nálunk létező torzalkata ellen, ők már arra kényszerültek, hogy azt épen védelmezzék a tökéletes megsemmisítésnek szándéka ellenében. Mikor örökké a perezet várták, hogy teljes erőből megtámadhassák azt, mit a korábbi törvények teremtettek, ők abba a helyzetbe jutottak, hogy a támadást utasítsák vissza, melyet a hatalom a fenálló alkotások ellen intéz. Oly színben állanak, mintha az önkormányzati elvek érdekében tartanák fenn azt, mi az önkormányzat elvetésére legerősebb okul szolgálhat, az ő álláspontjuk lesz felelőssé téve mindazon hibákért és visszásságokért is, melyek épen az álláspontjuk ellen intézett merényletekből keletkeztek. Magyarország kormányzata és törvényhozása egy óriási mystificatióvá lett, hol minden törvény egy uj csapdát jelent és minden szó egy új csalást rejteget. Tisza Kálmán kormánya minden korábbi ámítást csak talapul használ, melyre rárakja a tetőzetet. Ma az önkormányzatot támadják meg azért, amit ők a támadók, az önkormányzat ellenére tettek. És talán a centrálisaik mellett lépnek föl most ? Nem ! Amikor egy csempészett hamis rendszerrel érvelnek az igaz tan ellen, a kormány azt, amit az önkormányzat újabb megcsonkítására kigondolt, ismét úgy mutatja be, mint az önkormányzatnak erős palládiumát. Azután felállanak a kormány csatlósai sorra rendre, hogy kifogyhatlanul dicsőítsék az önkormányzat áldásait vagy halálra kárhoztassák a központosításnak üldöző rémeit. Ah, ez a fölséges magyar önkormányzat minden sérülés folytán erősbödik, minden csonkítás által épebbé lesz és valójában akkor fogja elérni a tökélyt, mikor már teljesen el fog enyészni! Tisza Kálmán ő excellentiája meg is mondotta nekünk, hogy az önkormányzat megmaradásának mi leszünk legnagyobb akadályai, kik az önkormányzat rendszerét változatlan épségben fentartani óhajtjuk. Igen, mi óriási bűnt követünk el az önkormányzat érdeke ellen, hogy még védelmére vállalkozzunk. Ma az önkormányzat legjobb barátait azokban találja, kik ellene kül reá törnek és eszményünknek, ügyünknek, elveinknek akkor tennők a legjobb szolgálatot, ha tétlenül néznők megfojtásukat, vagy épen segédkezet is nyújtanánk benne ! Nem akarjuk azt mondani, hogy a kormány részéről űzött szemfényvesztés öntudatos számításon alapul. Megengedjük, hogy ők hiszik is azt, mit mondanak és hogy az önkormányzat megerősödtének vélnek szolgálatot tenni, amikor azt újra szabályozzák, kényszerzubbonyba bujtatják és gyámság alá helyezik. Lehet, hogy egész komolyan értik, mit annyi pathossal és kérkedéssel a Sennyey-párt bureaukraticus eszméi ellen hangoztatnak. De egy pillanatig sem lehet akkor visszatartanunk az ítéletet, hogy Magyarországon ragályos betegségül terjedt el egy megfoghatlan politikai vakság. Az emberek oly világos tények, oly kézzelfogható következtetések előtt hunyják be szemeiket, hogy épen a túlságos világosságnak, a dönthetlen bizonyosságnak kell tulajdonitanunk a látképesség elvesztét, úgy a mint kártékonyan hat a szemre a napnak sugara vagy a hónak tiszta fehérsége. Közéletünknek legérdekesebb, legnevezetesebb és még a későbbi korra nézve is legtanulságosabb mértéke valóban az a harcz, mely nemcsak a közigazgatási, de a legtöbb alkotmányos és közjogi kérdésben Tisza Kálmán és Sennyey Pál között folyik. Aki mélyebben néz bele a küzdelem természetébe, lehetetlen meg nem győződnie, hogy Tisza Kálmán itt úgy küzd végzete ellen, mint a középkori regékben a szegény lélek, ki magát az ördögnek eladta. Tisza Kálmán parlamenti vitákban, dialektikai fogásokkal küzködik Sennyey ellen, amidőn egész kormányzati tevékenysége által csak Sennyeynek teszi a legnagyobb szolgálatokat. Az ő szerepe valóban nem egyéb, minthogy teljesen elkészítse a talajt Sennyey Pál conservativ, bureaukraticus és rendőri eszméinek. Ha Tisza Kálmán közigazgatási tervei végre lesznek hajtva, minden el lesz készítve arra, hogy a Sennyey-tera a kinevezett hivatalnokok hadával bevonulását tartsa. Igen jól érti ezt épen a kormánypárti hívek nagy része, mely nem tagadja, hogy a most beterjesztett kormányjavaslatot elfogadja mint átmenetet a kinevezés rendszeréhez. Mily nyomorúságos lelki szegénység színében tűnnek fel ezek mellett, akik mameluck-cicprusban az önkormányzatnak zengenek köteles dythyrambokat! Abderának szelleme legyen velők. Mezei Ernő. — A pénzügyi bizottság ma este tartott ülésében folytatta a közadók kezeléséről szólójavaslat részletes tárgyalását. Következett a II. rész, mely az egyenes adók kivetéséről, nyilvántartásáról, befizetéséről és elengedéséről szól. A 11. §. a kivető közegekről és azok hatásköréről szól. A bizottság a községi közegekhez a „községi adóhivatalokat“ is fölveszi. — A 12. §-ban a kivetés alapjai soroltatnak fel. — A bzottság a szöveget csak annyiban változtatja, hogy az adófelügyelőnek „az egyes bevallásokra vonatkozó javaslatai“ is alapul vétessenek. A 13. §-nál azon indítvány történt, hogy a „felügyelet és ellenőrzés“ szavak mindenütt alkalmaztassanak s az ellenőrzés módját tartalmazó 15. §. közvetlenül a 13. után tétessék, így a 14. §. válik 15.-ké. Az új 15. §. változatlanul elfogadtatik. — Jövő ülés hétfőn 5 órakor lesz. Az igazságügyi bizottság ma d.u. 5 órakor tartott ülésében, folytatta és bevégezte a végrendeletek alakszerűségéről szólójavaslat tárgyalását. A tárgyalás a 29. §-nál vette kezdetét, mely tegnap függőben maradt. Hosszabb tárgyalás után felvétetett e §-ba azon intézkedés, hogy a kedvezményezett végrendelet érvényes akkor is, ha az annak alapul szolgáló kivételes helyzet következtében az örökhagyó az 1868. LIV. t. sz. 523. §-ának c) pontja értelmében holtnak nyilvánittatik. A 30—31. §§. kihagyattak. A 32. §. változtatás nélkül, a 33. és 36. §§ csekély módosítással elfogadtattak. A keleti vasút ügyében tegnap és ma értekezletek voltak, melyeken a pénz- és közlekedésügyi minisztériumok képviselői, a keleti vasút igazgatósága által kiküldött kisebb bizottság és a királyi biztos vettek részt. Az utolsó tanácskozás holnap lesz. A pénzügyi és közlekedési miniszterek személyesen fognak megjelenni és a feltételekben végleg megállapodnak. A keleti vasút igazgatóságának holnapután tartandó rendkívüli ülésén terjeszti elő a kormánybiztos a propositiókat. A Hir szerint a keleti vasút ügyében lefolyt tárgyalások mai állása azt mutatja, hogy a felek egyezkedéseiben nagyon közelednek egymáshoz. A házból Szilágyi Dezső volt miniszteri tanácsos, majd az igazság szemének kancsallá avatása körül szerzett bokros érdemeinél fogva egyetemi tanárrá elő 12. szám Vasárnap, 1876. január 16 Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-hivatal:Budapest IV. megyehatár 9. sz. Wodianer F. nyomdájában, léptetett képviselő, védelmezte ma két órán át Tisza Kálmán ur szörnyjavaslatát. Ékes pukkedlit vágott előbb, legombolt kapacitásának kidomborodó mellére csapta kezét később és perorált lélekszakadtan Pulszky Ágost intonáló segédkezése s vizet szolgáltató lokájoskodása mellett, mintha csak hasból szedte volna érveit. Low angol pénzügyér szelleme, kinek államférfiúi beszédéből első nagy parlamenti sikerét csente, egész tolvajnyelvet varázsolt az ügyes compilator homloka körül. Annyi sok mindenfélét összekapart a torzintézmény igazolására, hogy még az angyali lelkületű Hegedűs Lászlóban sem állhatott meg a szó, hanem midőn a tanár úr bizonyítgatni kezdte a mellette ülő hűséges nebulónak, mily semmiség volt a megye Tisza ur torzképfestő művészete előtt, oda súgta Simonyi Ernőnek: „De már látom, hogy a megyét nemcsak a közéletből tüntetik el az országházban, hanem a jogtörténelemből is kieszkamotirozzák az iskolákban.“ * Szilágyi Dezső ur beszédében leghamisabb pont volt kétségkívül, midőn szivére tett kézzel szavalta el emelkedett hangon: „Már kiment a divatból a parlamenti tagok pénzzel való megvesztegetésének durva eszköze.“ Hanem adós is maradt aztán a felelettel, váljon az egyetemi tanárság három ezer forintos díja finom megvesztegetési eszköze ? * — Jobboldali: „Nos csak elismered, hogy ügyes beszédet mondott ez a Szilágyi Dezső.“ — Baloldali: Jó, jó, de vajjon melyik német Löw beszédéből — lopta? * Mondott biz Szilágyi úr a kormánypárt által is bevallott elméleti ostobaságokat, de ezektől aztán el sem vitathatja senki az eredetiséget. * Egyébiránt az igazat megvallva nagyon meddő feladat az eredeti és eltulajdonított között szőrszálhasogató különbségek után fürkészni, midőn Szilágyi Dezső urnak meg van okvetlenül azon előnye, hogy czitálhatja maga mellett a radicalis Proudhon, ki szerint: „A tulajdon nem egyéb, mint a lopás.“ * Mondott a sok vad között Szilágyi úr a saját egyéni álláspontjának megvilágítására egy találó igazságot is. Simonyi Ernőnek azon megjegyzésére ugyanis, hogy a fasionális kormánypárt irányadó elemei soha a most keresztülvitelre kárhoztatott elveket nem vallották a választók előtt, s így nem is kaptak ezeknek törvénybe csempészésére meghatalmazást a nemzettől, a tanár úr azt felelé, hogy a választóknak minden egyes kérdésnél véleményét kikérni, semmi más, mint anarchia. Nem egyenes felelet volt ugyan ez Simonyi állítására, de meg kell adni, hogy Szilágyi úr feleletének divatos öltönye van és egészen correct a minden rendszert, minden kormányt föltétel és elv nélkül szolgáló örömlány-képviselő részéről. Mert hát tény, hogy Szilágyi ur nem kérdezteti ki magát a választók által s elég élelmes kikerülni az elvek hirdetésének forró kásáját. Tapasztalatból tudja már úri fajtája, hogy a becsületes igazmondás a legkényesebb politika annál, kinél mindig eladni való a legdrágább portéka. Tíz kerek év rá a bizonyság, hogy az igazi és költött anarchicus theoriák felett, gyakorlati értelme csak az elvtelenség anarchiájának van. Ez az, mit egy Szilágyi Dezső körömszakadtig véd akár Andrássynak, akár Lónyaynak, akár Szlávynak, akár Bittónak, akár Tiszának hivják a kormány fejét. Ha maga az elvtelenség tenger, a Szilágyiak és Csemeghyek szolgálatkész, bár titkon megvetett buzgalma képezi a tenger közepén az örökös kormánypártiság szikláját, melyeket az egymásra torlódó elvtelenségi áramlatok körülnyaldoshatnak, a becsületes politika törekvései meg is ingathatják, de azért minden elvtagadás, minden kormány csak föléjük építi az egyedüli üdvözítő kormányzat egyházát. Ez elv szolgál alapul az elvtelenség anarchiájának, ez a következetesség a folytonos következetlenségben. * Hogy Tiszának szája íze szerint beszélt a Csemeghy iskolájában nevekedett tudós igazságügyi apród, arról legjobban tanuskodhatik a Shakespeareből idézett, Schillerben feltalálható, Berettyó-Ujfaluban megfogadott és czigányvajda kinézésével finánczkapaczitási bizalmakat ébresztgető Móritz Pál. Sietett is rögtön neki tenyerestalpas kezével egy parolában lefizetni a hála bankját. Nem ezüst alapú bankjegy volt ez, hanem csak amolyan kényszerfolyammal kibocsátott „Staats note“, melynek ágióját mindazáltal rendkívül növelte, hogy az „arany paraszt“-tól jött. Egy parolapacsi az ő kezéből mindig annyit jelent: Lám a nagy testben mégis csak nagy lélek lakik, s „les beaux esprits ses rencontrent.“ Latinul: par nobile fratrum. Madách ember tragoediája szerint magyarul: „Ki sárból napsugárból összegyúrva. Tudásra törpe és vakságra nagy.“ Verhovay Gyula. A kisbirtokosok földhitelegylete ügyében tartandó enquete tárgyalásokra hir szerint több képviselő is meghivatott, köztök Kerkapoly Károly, Wahrmann Mór, Szathmáry Károly, Somssich Pál, Nagy György stb. A magyar kormány tagjai közül négyen, s lehet többen is jan.23. fognak az E11.§ szerint Bécsbe utazni a vámügyi tárgyalások folytatása, s valószínű befejezése végett. Ha ezen meneteli időre nézve nem lesz szükségessé valamely változás, azon esetben a kormány alkalmasint megkéri a képviselőházat, hogy a közigazgatási törvényjavaslatok tárgyalását függessze fel, míg a miniszterelnök-belügyér visszatér, s addig tárgyaljon más kérdést. A „P. Lloyd“ bécsi távirata szerint a magyar miniszterek utazása február elejére esnék s ha előbb rándulnak fel minisztereink, ez nevezett lap szerint más czélból és nem a vámszövetség és a bankkérdés tárgyalása végett fog történni. Különben — úgymond — az egész utazási terv csak a napokban fog végleg megállapittatni. London, január 11. (Eredeti tudósítás.) Egy boldogtalan hazánkfiának gyászos kimultáról kell jelentést tennem. Nuricsán János, ezelőtt jómódú szücsmester volt Maros-Vásárhelytt, szülővárosában, melyet szerencsétlen családi viszonyok következtében 1870-ben odahagyott. Két évvel ezelőtt érkezett ide, s útbaigazítás és segélyezés végett hozzám, mint a magyar egylet rendes elnökéhez fordult. — Innen ismerem. — Nem sokára munkát találtunk számára egy magyar szűcsnél, ki őt ügyes és szorgalmas, de rendkívüli komor, hallgatag munkásnak mondta. Tán az érintett boldogtalan családi élet emlékezete, tán szemeinek mindinkább elgyengülése tevő búskomorrá. Folyó hó 6-án egyik barátja, Kiss Imre (nagykőrösi) czipész-segéd a következő levelet vette tőle woolwichi postabélyeggel: „Édes barátom! Azon kéréssel járulok önhöz, hogy volt lakásomon tudassa, hogy ha két nap alatt vissza nem térek, ne várjanak tovább. Miután sorsommal nem vagyok kibékülve, elhatároztam életemnek véget vetni. Londonban két egész éjjel küzködtem ezen tett véghezvitelén, de nem sikerült, mindenütt akadályozva voltam, és féltem, hogy félholtan kifognak. — Én egész testemben egészéges vagyok. Ezen levelemet Woolwichban írom este 9 órakor. Hogy mikép fogom végrehajtani tudni, azt nem tudom, de van reményem. Kérem mondja meg szállásomon, mit fent írtam. A ház kulcsa s ládámé a második fiókban van. — Itt küldök levelemmel négy shillinget és két zálogjegyet (felső ruhára szólókat) és úti levelemet (1870-ben Kolozsvárit kiállítva, melyből látjuk, hogy 1837-ben született). Én jót kivánok mindnyájuknak. Ne ítéljenek rosznak. Meg nem tudják roszaságomat. Én szerencsétlen voltam egész életemben, azért tettem. Aláírva: Nuricsán János. Ezen megdöbbentő levél után rögtön értesíttettük a rendőri főhivatalt, és ez távsürgönnyel azonnal tudósította közegeit a folyam hosszában levő helységekben, fájdalom siker nélkül, mert folyó hó 9-én fogták ki a holt tetemet Greenwichben, ahova azt alkalmasint a tenger árja úsztatta felfelé. Kezei két kendővel összekötve, és a kendőkben egy 16 fontos kő gyöngyölve. Tegnap tartatott meg a halotti vizsgálat (coroners inquest) s csütörtökön temetetjük el szerencsétlen honfitársunkat a magyar egylet költségén. Azon huszonhat év alatt, mióta a sors ide szorított, ez már a tizennegyedik magyar ember, akit a sírig kísértem. Elősorolom itt neveiket úgy, amint eszembe jutnak: Kemény Farkas báró (a piskii hős), Dr. Mérey (Schöpf) és Mérey Mór (mindkettő Manchesterben), Szabó Iván (Edinburgban), Loránd, Szeredy, Szabó István, Szabó Imre ezredes, Kmetty tábornok, Mészáros hadügyőr (Heywoodban), Vukovich Sebő igazságügyér, Jankó, ifjabb Szerelmes és Nuricsán. .. A VII. kerület polgárai körének f. hó 12-én tartott nagyon látogatott rendes közgyűlésén a következő sürgős indítvány egyhangúlag határozatra emeltetett: „A VII. kerület polgárainak köre kimondja, hogy azon, állítólag polgárokból álló küldöttség, mely Tisza Kálmán miniszterelnök úr ő excellentiájánál a közigazgatási bizottságok ügyében tisztelgett, nem tekinthető Budapest főváros polgárai nagy többségének kifolyásaként, és határozottan tiltakozik a forma ellen, melyben néhány teljesen ismeretlen egyén „a polgárság nevében“ nyilatkozatot tesz. A VII. kerület polgárainak köre a fővárosnak a közigazgatási bizottságok ellen az országgyűléshez intézett petitióját minden pontjaiban támogatja.“ _________ A honvédelmi minisztérium és honvédparancsnokság közt fenforgott komoly természetű súrlódások az „E11.“ értesülése szerint a fejedelem közbelépése folytán véget ért. Az osztrák miniszterek tegnap a harmadik alkotmányhű frakció, a centrumpárt előtt jelentek meg, valószínűleg hogy ott is hasonló nyilatkozatokat tegyenek, mint a muskát klubban, ez azonban csak gyanítható, mert az ott történtekről az illetők mélyen hallgatnak. A haladáspárt tegnap tartott értekezletén elvetette az eszmét, hogy bizalmi férfiakat állítson a kormány oldala mellé a Magyarországgal folytatandó tárgyalások alkalmából. Bécsi parlamenti körökben beszélik, hogy Auersperg bg. osztrák miniszterelnök tartózkodás nélkül kimondta a király előtt, hogy a vám- és bankkérdésben engedve, a mostani s minden más osztrák kabinet koczkára tenné léteiét. A közhangulat miatt igen nehéz compromissumra lépni. Auersperg és társai már visszaléptek volna, ha a fejedelem személyiségekben találná a nehézséget. Vészmadarak: A hajót, midőn a tenger síkján hányódik, vetődik, vihar idejében oly lények szokták körül venni, melyeket csendes időben nem lát az utas, de melyeknek feltűnésétől borzad a gyakorlott tengerész. Ezen lények mintegy ösztönszerűleg megérzik a veszélyt, mely a töredékeny hajót fenyegeti, s elválhatlan útitársaivá lesznek annak, lesve a zsákmányt, mely karmaik közé jutand. Olykor el-eltávoznak ugyan a hajó köréből, de nem nagy messzeségre, s midőn ismét visszatérnek, rákezdik azt a vérfagyasztó krákogást, mely oly sokszor halotti indulója a hajó népének. Az árboczokra ülnek, s lelecsapnak a fedélzetre is, honnan erőszakkal kell őket elhessegetni. Ezek a vészmadarak, a sirályok. Ezen látomány tolakodik lelki szemeink elé, valahányszor hazánk jelen sorsa jut eszünkbe. Magyarország is egy az örvénylő óczeánon hányatott hajó, melynek szintén megvannak vészmadarai. Ha a hivatalos „Budapesti Közlönyét figyelemmel kiséri lapunk t. olvasóközönsége, lehetetlen, hogy bizonyos, mindinkább sűrűn előkerülő s legalább előttünk baljóslatúnak lászó közlemények megdöbbenést ne okozzanak előtte. Ezen közlemények, melyek látszólag egymástól igen elütő természetűek, alapjaikban ugyanazon egy kútforrásra vihetők vissza t. i. az elszegényedésre. Alig van oly hét, melyen ne olvasnék azt, hogy X. morvaországi, Y. poseni, Z. wüirtembergi stb. lakos a honpolgári esküt letette. Ha Magyarország olyan Eldorádó lenne, a melyről teli szájjal azt mernék mondani ma is, a mit üstökös őseink hangoztatának széles jó kedvükben, hogy extra Hungáriám non est vita, akkor ezen beköltözködések mindössze is annyiban vétethetnének figyelembe, a mennyiben azok irigylendő állapotunkat jeleznék. Azonban a mi hazánk ez időszerint paradicsomnak épen nem mondható. Az 1867. XII. t. cz. teljességgel nem eredményezte a tartós fölvirágzást, a minthogy törvényezikkek azt nem is eredményezhetik, mivel annak a helyes közgazdasági és pénzügyi politika a faktora. A törvényezikkek csak annyiban mozdíthatják elő valamely állam jólétét, amennyiben az illető állam természetének, sajátságainak talajából sarjadzva a helyes közgazdasági és pénzügyi politika kifejlődhetése elé oktalanul gátat nem vetnek. Ha tehát, amint mondok, az ország anyagilag rendben lenne, ha mindaz meglenne ami nincs, hitel, jó közigazgatás, olcsó és jó igazságszolgáltatás, minden tekintetben rendezett állami és társadalmi élet, akkor az idegeneknek, még az osztrákoknak, sőt nagy németországiaknak köztünk megtelepedését is, valódi örömmel üdvözölhetnék, mivel az legalább arra mutatna, hogy e hazában lakni igen kívánatos. De mit látunk ? Folytonos kormányválságokat, hitel és gazdasági megrendüléseket, drága és nem kívánatos igazságszolgáltatást, társadalmi ziláltságot s mindazt, ami csalogatóul épen nem kínálkozik azoknak, kik igazán magyar honpolgárokká akarnak lenni, kik utógondolat nélkül szándékoznak közénk betelepedni. Mi lehet tehát a mind tömegesebb betelepedés czélja ? Erre a választ szintén minden nap meg szokta hozni a divatos lap, mert nincs oly nap, melyen roppant tömeget a mindenféle végrehajtásoknak, bukásoknak, árverezéseknek ne olvasnék. Ma A-nak árverelik nagy birtokát, holnap B-nek s mellettök a közép és kisbirtokok egész légióját. Kit könnyelműség, kit a rész gazdálkodás, kit az adóhátralékok tömege visz ezen lejtőre. Szomorú, igen komor képe ez a mi társadalmunknak, s mégis vonzerővel bir az idegenek pénzes zacskóira. Sőt épen ez okon biz oly példátlan vonzerővel, mivel a hol sok az árverezés, ott nincs ára a tulajdonnak, s adják azt a mint veszik. A bevándorló idegen hoz idegen szokásokat, melyek sok esetben még ha roszak is, kiölik a honiakat; hoz idegen gondolkozást, ellensúlyozni a magyart; hoz idegen szivet, mely a magyar hazáért nem fog beválni soha. Wir können warten, ez méltóbban lehet jelszavuk, mint volt Schmerlingnek, kit épen e jelszava vitt jégre. Igen, ők várhatnak, megvárhatják azt, mig mi magyarok eljátszottuk kis játékainkat, mig a földbirtok kisiklik lábaink alól, s földönfutók leszünk mindannyian. Ők megvárhatják azt, míg a magunk által is gondosan dédelgetett germán áramlat örvénylő hullámgyűrűi közzé kavarintja magyarságunk sok veszéllyel küzdő sajkáját. De mi nem várhatunk többé. A föld birtoklása, a jószág, az ingatlan vagyon magyar kézben léte, legfőbb biztosítéka az ország magyarságának, államiságának. Még eddig, a.