Egyetértés és Magyar Ujság, 1876. január (2. évfolyam, 1-24. szám)

1876-01-16 / 12. szám

X. évfolyam, Előfizetési éíj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre ................................. . 20.— Félévre...............................................10.— Negyedévre......................................5.— Egy hóra........................................ 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési díj : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyílttéri öt hasábos sor 30 krajczár. Előfizetési föltételek az EG­YETÉRTÉS politikai és közgazdászai napilapra. Egész évre . Fél évre Negyed évre Egy bóra 20 frt. — kr. 10 frt. — kr. 5 frt. — kr. 1 frt, 80 kr. Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés” kiadó hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Budapest, január 15. A ki Magyarországon a szabadelvű esz­mék haladását óhajtja, csak leverő érzésekkel kísérheti a képviselőháznak közigazgatási vitáit. Midőn öt év előtt megtörtént az úgynevezett megyereform, melynek meg kelle bénítania a magyar önkormányzatnak egészséges fejlődé­sét s a­mel­lyel oly vak merényletet intéztek a modern demokratának eszméi ellen, hinni lehetett, hogy a közvéleményben gyorsan fel fog ébredni az a visszaható erő, mely a végze­tes sebzésnek terjedő mérgét kiküszöbölheti. Lehetetlennek látszott, hogy az ünnepé­lyes tiltakozás, mely akkor a házban elhang­zott, és az a fájdalmas szégyenérzet, mely min­den gondolkodó hazafit elfogott, már a leg­közelebbi jövőnek uralkodó jogaival nem bír­janak. Tudjuk, egy nemzetnek állami élete sokkal organikusabb törvényeket követ, hogy sem az egyszer meghozott és az életben alkal­mazott intézményeket könnyedén megsemmi­­síteni lehetne. De épen a virilis megyeszerve­zésről, mely hirtelen mint iszonyú lidércznyo­­más nehezedett a nemzet öntudatára, lehetett azt a biztos reményt ápolni, hogy a­mint el fog múlni az uj hatalomnak első terjeszkedési láza, Magyarország államférfiai egyetérteni fog­nak a legkorcsabb alkotásnak megsemmisíté­sében. Kivált várni lehetett, hogy bárki kerül­jön később kormányra azok közül, kik a tör­vény megteremtésekor a nemzet érzelmeinek, a szabadság és jogegyenlőség követelményei­nek ékesszóló kifejezést adtak, államférfim hír­nevét fogja azzal összekapcsolni, hogy a ha­talmi vakság és szédelgő gyávaság szülöttét törvénykönyvünkből mentős korábban kitörülje. Elvek változására itt gondolni sehogy sem le­hetett. Ha minden más téren bekövetkezhetett is az időknek és viszonyoknak oly alakulása, mely az elveknek megtagadását idézte elő, a tizenkilenczedik század második felében, a de­­mokratia és önkormányzat nagy küzdelmeinek napjaiban, Magyarország önálló szervezkedésé­nek fontos feladatai között nem lehetett kép­zelni viszonyt és időt, mely az ily fattyuintéz­­ménynek fentartására a legcsekélyebb indokot nyújtsa. Azóta csakugyan bekövetkezett a válto­zás és oly férfiakat látunk a hatalom polczán, kik legelői küzdöttek a magyar önkormányzat érdekeinek megvédésében. De micsoda gyászos változás, hol az emberek legjobban változtak és a helyzet semmit sem változott, s hol a kor­­mányférfiakat épen az ösztönzi a szabadság dühös megtámadására, hogy ők maguk koráb­ban a szabad elveknek hódoltak. A komány új javaslatot terjesztett be a megyei közigazgatás szervezetéről és a javaslat halálos sérelmet ejt a magyar önkormányzatnak jövőjén. Egy hete folynak már a képviselőház vi­tái, az elméletek éles csatára szálltak egymás ellen, a szónoklat művészete ritka diadalokat ünnepelt. De az önkormányzat barátai bor­zasztó helyzetbe kerültek. A­helyett, hogy ők lépnének fel a leghatározottabban az Önkor­mányzatnak nálunk létező torzalkata ellen, ők már arra kényszerültek, hogy azt épen vé­delmezzék a tökéletes megsemmisítésnek szán­déka ellenében. Mikor örökké a perezet vár­ták, hogy teljes erőből megtámadhassák azt, mit a korábbi törvények teremtettek, ők abba a helyzetbe jutottak, hogy a támadást utasít­sák vissza, melyet a hatalom a fenálló alkotá­sok ellen intéz. Oly színben állanak, mintha az önkormányzati elvek érdekében tartanák fenn azt, mi az önkormányzat elvetésére leg­erősebb okul szolgálhat, az ő álláspontjuk lesz felelőssé téve mindazon hibákért és visszássá­gokért is, melyek épen az álláspontjuk ellen intézett merényletekből keletkeztek. Magyarország kormányzata és törvény­­hozása egy óriási mystificatióvá­­ lett, hol min­den törvény egy uj csapdát jelent és minden szó egy új csalást rejteget. Tisza Kálmán kor­mánya minden korábbi ámítást csak talapul használ, melyre rárakja a tetőzetet. Ma az ön­­kormányzatot támadják meg azért, a­mit ők a támadók, az önkormányzat ellenére tettek. És talán a centrálisaik­ mellett lépnek föl most ? Nem ! A­mikor egy csempészett hamis rend­szerrel érvelnek az igaz tan ellen, a kormány azt, a­mit az önkormányzat újabb megcsonkí­tására kigondolt, ismét úgy mutatja be, mint az önkormányzatnak erős palládiu­mát. Azután felállanak a kormány csatlósai sorra rendre, hogy kifogyhatlanul dicsőítsék az önkormányzat áldásait vagy halálra kárhoztas­sák a központosításnak üldöző rémeit. Ah, ez a fölséges magyar önkormányzat minden sérü­lés folytán erősbödik, minden csonkítás által épebbé lesz és valójában akkor fogja elérni a tökélyt, mikor már teljesen el fog enyészni! Tisza Kálmán ő excellentiája meg is mondotta nekünk, hogy az önkormányzat megmaradá­sának mi leszünk legnagyobb akadályai, kik az önkormányzat rendszerét változatlan épség­ben fentartani óhajtjuk. Igen, mi óriási bűnt követünk el az önkormányzat érdeke ellen, hogy még védelmére vállalkozzunk. Ma­ az ön­­kormányzat legjobb barátait azokban találja, kik ellene kül reá törnek és eszményünknek, ügyünknek, elveinknek akkor tennők a legjobb szolgálatot, ha tétlenül néznők megfojtásukat, vagy épen segédkezet is nyújtanánk benne ! Nem akarjuk azt mondani, hogy a kor­mány részéről űzött szemfényvesztés öntudatos számításon alapul. Megengedjük, hogy ők hi­szik is azt, mit mondanak és hogy az önkor­mányzat megerősödtének vélnek szolgálatot tenni, a­mikor azt újra szabályozzák, kény­szerzubbonyba bujtatják és gyámság alá helye­zik. Lehet, hogy egész komolyan értik, mit annyi pathossal és kérkedéssel a Sennyey-párt bureaukraticus eszméi ellen hangoztatnak. De egy pillanatig sem lehet akkor visszatartanunk az ítéletet, hogy Magyarországon ragályos be­tegségül terjedt el egy megfogh­atlan politikai vakság. Az emberek oly világos tények, oly kézzelfogható következtetések előtt hunyják be szemeiket, hogy épen a túlságos világosság­nak, a dönthetlen bizonyosságnak kell tu­lajdonitanunk a látképesség elvesztét, úgy a mint kártékonyan hat a szemre a napnak sugara vagy a hónak tiszta fehérsége. Köz­életünknek legérdekesebb, legnevezetesebb és még a későbbi korra nézve is legtanulságosabb mértéke valóban az a harcz, mely nemcsak a közigazgatási, de a legtöbb alkotmányos és közjogi kérdésben Tisza Kálmán és Sennyey Pál között folyik. A­ki mélyebben néz bele a küzdelem természetébe, lehetetlen meg nem győződnie, hogy Tisza Kálmán itt úgy küzd végzete ellen, mint a középkori regékben a sze­­gény lélek, ki magát az ördögnek eladta. Tisza Kálmán parlamenti vitákban, dialektikai fogá­sokkal küzködik Sennyey ellen, a­midőn egész kormányzati tevékenysége által csak Sennyeynek teszi a legnagyobb szolgálatokat. Az ő szerepe valóban nem egyéb, minthogy teljesen elké­szítse a talajt Sennyey Pál conservativ, bureau­kraticus és rendőri eszméinek. Ha Tisza Kálmán közigazgatási tervei végre lesznek hajtva, min­den el lesz készítve arra, hogy a Sennyey-tera a kinevezett hivatalnokok hadával bevonulását tartsa. Igen jól érti ezt épen a kormánypárti hívek nagy része, mely nem tagadja, hogy a most beterjesztett kormányjavaslatot elfogadja mint átmenetet a kinevezés rendszeréhez. Mily nyomorúságos lelki szegénység színében tűnnek fel ezek mellett, a­kik mameluck-cicprusban az önkormányzatnak zengenek köteles dythyram­­bokat! Abderának szelleme legyen velők. Mezei Ernő. — A pénzügyi bizottság ma este tar­tott ülésében folytatta a k­ö­z­a­d­ó­k kezelé­séről szóló­­javaslat részletes tárgyalását. Követ­kezett a II. rész, mely az egyenes adók kivetéséről, nyilvántartásáról, befizetéséről és elengedéséről szól. A 11. §. a kivető közegekről és azok hatáskö­réről szól. A bizottság a községi közegekhez a „községi adóhivatalokat“ is fölveszi. — A 12. §-ban a kivetés alapjai soroltatnak fel. — A bzottság a szöveget csak annyiban változtatja, hogy az adófelügyelőnek „az egyes bevallásokra vo­natkozó javaslatai“ is alapul vétessenek. A 13. §-nál azon indítvány történt, hogy a „felügyelet és ellen­őrzés“ szavak mindenütt alkalmaztassanak s az el­lenőrzés módját tartalmazó 15. §. közvetlenül a 13. után tétessék, így a 14. §. válik 15.-ké. Az új 15. §. változatlanul elfogadtatik. — Jövő ülés hétfőn 5 órakor lesz. Az igazságügyi bizottság ma d.­u. 5 órakor tartott ülésében, folytatta és bevégezte a végrendeletek alakszerűségéről szóló­­javaslat tárgyalását.­­ A tárgyalás a 29. §-nál vette kezdetét, mely tegnap függőben maradt. Hos­­­szabb tárgyalás után felvétetett e §-ba azon intéz­kedés, hogy a kedvezményezett végrendelet érvé­nyes akkor is, ha az annak alapul szolgáló kivételes helyzet következtében az örökhagyó az 1868. LIV. t. sz. 523. §-ának c) pontja értelmében holtnak nyil­­vánittatik. A 30—31. §§. kihagyattak. A 32. §. vál­toztatás nélkül, a 33. és 36. §§ csekély módosítással elfogadtattak. A keleti vasút ügyében tegnap és ma értekezletek voltak, melyeken a pénz- és közlekedés­­ügyi minisztériumok képviselői, a keleti vasút igaz­gatósága által kiküldött kisebb bizottság és a kirá­lyi biztos vettek részt. Az utolsó tanácskozás holnap lesz. A pénzügyi és közlekedési miniszterek szemé­lyesen fognak megjelenni és a feltételekben végleg megállapodnak. A keleti vasút igazgatóságának holnapután tartandó rendkívüli ülésén terjeszti elő a kormánybiztos a propositiókat. A Hir szerint a keleti vasút ügyében lefolyt tárgyalások mai állása azt mutatja, hogy a felek egyezkedéseiben nagyon közelednek egymáshoz. A h­á­z­ból­ Szilágyi Dezső volt miniszteri tanácsos, majd az igazság szemének kancsallá avatása körül szer­­zett bokros érdemeinél fogva egyetemi tanárrá elő­ 12. szám­ Vasárnap, 1876. január 16 Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó-hivatal:­­Budapest IV. megyehatár 9. sz. Wodianer F. nyomdájában, léptetett képviselő, védelmezte ma két órán át Tisza Kálmán ur szörnyjavaslatát. Ékes pukkedlit vágott előbb, legombolt kapa­citásának kidomborodó mellére csapta kezét később és perorált lélekszakadtan Pulszky Ágost intonáló segédkezése s vizet szolgáltató lokájoskodása mel­lett, mintha csak hasból szedte volna érveit. Low angol pénzügyér szelleme, kinek állam­­férfiúi beszédéből első nagy parlamenti sikerét csente, egész tolvajnyelvet varázsolt az ügyes compilator homloka körül. Annyi sok mindenfélét összekapart a torzin­tézmény igazolására, hogy még az angyali lelkületű Hegedűs Lászlóban sem állhatott meg a szó, ha­nem midőn a tanár úr bizonyítgatni kezdte a mel­lette ülő hűséges nebulónak, mily semmiség volt a megye Tisza ur torzképfestő művészete előtt, oda súgta Simonyi Ernőnek: „De már látom, hogy a megyét nemcsak a közéletből tüntetik el az ország­­házban, hanem a jogtörténelemből is kieszkamoti­­rozzák az iskolákban.“ * Szilágyi Dezső ur beszédében leghamisabb pont volt kétségkívül, midőn szivére tett kézzel szavalta el emelkedett hangon: „Már kiment a divatból a parlamenti tagok pénzzel való megvesz­tegetésének durva eszköze.“ Hanem adós is maradt aztán a felelettel, vál­jon az egyetemi tanárság három ezer forintos díja finom megvesztegetési eszköz­e ? * — Jobboldali: „Nos csak elismered, hogy ügyes beszédet mondott ez a Szilágyi Dezső.“ — Baloldali: Jó, jó, de vajjon melyik német Löw beszédéből — lopta? * Mondott biz Szilágyi úr a kormánypárt által is bevallott elméleti ostobaságokat, de ezektől aztán el sem vitathatja senki az­­ eredetiséget. * Egyébiránt az igazat megvallva nagyon med­dő feladat az eredeti és eltulajdonított kö­zött szőrszálhasogató különbségek után fürkészni, midőn Szilágyi Dezső urnak meg van okvetlenül azon előnye, hogy czitálhatja maga mellett a radi­­calis Proudhon, ki szerint: „A tulajdon nem egyéb, mint a lopás.“ * Mondott a sok vad között Szilágyi úr a saját egyéni álláspontjának megvilágítására egy találó igazságot is. Simonyi Ernőnek azon megjegyzésére ugyanis, hogy a fasionális kormánypárt irányadó elemei soha a most keresztülvitelre kárhoztatott elveket nem vallották a választók előtt, s így nem is kaptak ezeknek törvénybe csempészésére megha­talmazást a nemzettől, a tanár úr azt felelé, hogy a választóknak minden egyes kérdésnél véleményét kikérni, semmi más, mint anarchia. Nem egyenes felelet volt ugyan ez Simonyi ál­lítására, de meg kell adni, hogy Szilágyi úr felele­tének divatos öltönye van és egészen correct a minden rendszert, minden kormányt föltétel és elv nélkül szolgáló örömlány-képviselő részéről. Mert hát tény, hogy Szilágyi ur nem kérdezteti ki magát a választók által s elég élelmes kikerülni az elvek hirdetésének forró kásáját. Tapasztalatból tudja már úri fajtája, hogy a becsületes igazmondás a legkényesebb politika annál, kinél mindig eladni való a legdrágább portéka. Tíz kerek év rá a bi­zonyság, hogy az igazi és költött anarchicus theo­­riák felett, gyakorlati értelme csak az elvtelenség anarchiájának van. Ez az, mit egy Szilágyi Dezső körömszakadtig véd akár Andrássynak, akár Lónyaynak, a­kár Szlá­­vynak, akár Bittónak, akár Tiszának hivják a kor­mány fejét. Ha maga az elvtelenség tenger, a Szilágyiak és Csemeghyek szolgálatkész, bár titkon megvetett buzgalma képezi a tenger közepén az örökös kor­mánypártiság szikláját, melyeket az egymásra tor­lódó elvtelenségi áramlatok körülnyaldoshatnak, a becsületes politika törekvései meg is ingathatják, de azért minden elvtagadás, minden kormány csak föléj­ük építi az egyedüli üdvözítő kormányzat egyházát. Ez elv szolgál alapul az elvtelenség anarchiá­jának, ez a következetesség a folytonos követke­zetlenségben. * Hogy Tiszának szája íze szerint beszélt a Csemeghy iskolájában nevekedett tudós igazság­ügyi apród, arról legjobban tanuskodhatik a Shakespeareből idézett, Schillerben feltalálható, Berettyó-Ujfaluban megfogadott és czigányvajda kinézésével finánczkapaczitási bizalmakat ébreszt­­gető Móritz Pál. Sietett is rögtön neki tenyeres­­talpas kezével egy parolában lefizetni a hála bankját. Nem ezüst alapú bankjegy volt ez, hanem csak amolyan kényszerfolyammal kibocsátott „Staats note“, melynek ágióját minda­záltal rendkívül nö­velte, hogy az „arany paraszt“-tól jött. Egy parola­­pacsi az ő kezéből mindig annyit jelent: Lám a nagy testben mégis csak nagy lélek lakik, s „les beaux esprits ses rencontrent.“ Latinul: par nobile fratrum. Madách ember tragoediája szerint magyarul: „Ki sárból napsugárból összegyúrva. Tudásra törpe és­ vakságra nagy.“ Ve­rhovay Gyul­a. A kisbirtokosok földhitelegylete ügyében tartandó enquete tárgyalásokra hir sze­rint több képviselő is meghivatott, köztök Kerka­­poly Károly, Wahrmann Mór, Szathmáry Károly, Somssich Pál, Nagy György stb. A magyar kormány tagjai közül négyen, s lehet többen is jan.23. fognak az­­ E11.§ szerint Bécsbe utazni a vámügyi tá­rgyalások folytatás­a, s va­lószínű befejezése végett. Ha ezen meneteli időre nézve nem lesz szükségessé valamely változás, azon esetben a kormány alkalmasint megkéri a képviselő­házat, hogy a közigazgatási törvényjavaslatok tár­gyalását függes­sze fel, míg a miniszterelnök-bel­­ügyér visszatér, s addig tárgyaljon más kérdést. A „P. Lloyd“ bécsi távirata szerint a magyar miniszterek utazása február elejére esnék s ha előbb rándulnak fel minisztereink, ez nevezett lap szerint más czélból és nem a vámszövetség és a bankkér­dés tárgyalása végett fog történni. Különben — úgymond — az egész utazási terv csak a napokban fog végleg megállapittatni. London, január 11. (Eredeti tudósítás.) Egy boldogtalan hazánkfiának gyászos kimul­­táról kell jelentést tennem. Nuricsán János, ezelőtt jómódú szücsmester volt Maros-Vásárhelytt, szülővárosában, melyet sze­rencsétlen családi viszonyok­ következtében 1870-ben odahagyott. Két évvel ezelőtt érkezett ide, s útba­igazítás és segélyezés végett hozzám, mint a ma­gyar­ egylet rendes elnökéhez fordult. — Innen is­merem. — Nem sokára munkát találtunk számára egy magyar szűcsnél, ki őt ügyes és szorgalmas, de rendkívüli komor, hallgatag munkásnak mondta. Tán az érintett boldogtalan családi élet em­lékezete, tán szemeinek mindinkább elgyengülése tevő búskomorrá. Folyó hó 6-án egyik barátja, Kiss Imre (nagy­kőrösi) czipész-segéd a következő levelet vette tőle woolwichi postabélyeggel: „Édes barátom! Azon kéréssel járulok önhöz, hogy volt lakásomon tudassa, hogy ha két nap alatt vissza nem térek, ne várjanak tovább. Miután sorsommal nem vagyok kibékülve, elhatároztam éle­temnek véget vetni. Londonban két egész éjjel küz­­ködtem ezen tett véghezvitelén, de nem sikerült, mindenütt akadályozva voltam, és féltem, hogy fél­­holtan kifognak. — Én egész testemben egészéges vagyok. Ezen levelemet Woolwichban írom este 9 órakor. Hogy mikép fogom végrehajtani tudni, azt nem tudom, de van reményem. Kérem mondja meg szállásomon, mit fent írtam. A ház kulcsa s ládámé a második fiókban van. — Itt küldök levelemmel négy shillinget és két zálogjegyet (felső ruhára szólókat) és úti levelemet (1870-ben Kolozsvárit kiállítva, melyből látjuk, hogy 1837-ben született). Én jót kivánok mindnyájuknak. Ne ítéljenek rosznak. Meg nem tudják roszasá­­gomat. Én szerencsétlen voltam egész életemben, azért tettem. Aláírva: Nuricsán János. Ezen megdöbbentő levél után rögtön értesít­­tettük a rendőri főhivatalt, és ez távsürgön­nyel azonnal tudósította közegeit a folyam hosszában levő helységekben, fájdalom siker nélkül, mert folyó hó 9-én fogták ki a holt tetemet Greenwichben, a­hova azt alkalmasint a tenger árja úsztatta felfelé. Kezei két kendővel össze­kötve, és a kendőkben egy 16 fontos kő gyöngyölve. Tegnap tartatott meg a halotti vizsgálat (coroners inquest) s csütörtökön temetetjük el szerencsétlen honfitársunkat a ma­gyar­ egylet költségén. Azon huszonhat év alatt, mióta a sors ide szo­rított, ez már a ti­zennegyedik magyar ember, a­kit a sírig kísértem. Elősorolom itt neveiket úgy, amint eszembe jutnak: Kemény Farkas báró (a piskii hős), Dr. Mérey (Schöpf) és Mérey Mór (mindkettő Manchesterben), Szabó Iván (Edinburg­­ban), Loránd, Szeredy, Szabó István, Szabó Imre ezredes, Kmetty tábornok, Mészáros hadügyőr (Hey­­woodban), Vukovich Sebő igazságügyér, Jankó, ifjabb Szerelmes és Nuricsán. .. A VII. kerület polgárai körének f. hó 12-én tartott nagyon látogatott rendes közgyűlésén a következő sürgős indítvány egyhangúlag határo­zatra emeltetett: „A VII. kerület polgárainak köre kimondja, hogy azon, állítólag polgárokból álló küldöttség, mely Tisza Kálmán miniszterelnök úr ő excellentiá­­jánál a közigazgatási bizottságok ügyé­ben tisztelgett, nem tekinthető Budapest főváros polgárai nagy többségének kifolyásaként, és hatá­rozottan tiltakozik a forma ellen, melyben néhány teljesen ismeretlen egyén „a polgárság nevében“ nyilatkozatot tesz. A VII. kerület polgárainak köre a fővárosnak a közigazgatási bizottságok ellen az országgyűlés­hez intézett petitióját minden pontjaiban támo­gatja.“ _________ A honvédelmi minisztérium és hon­védparancsnokság közt fenforgott komoly természetű súrlódások az „E11.“ értesülése szerint a fejedelem közbelépése folytán véget ért. Az osztrák miniszterek tegnap a har­madik alkotmányhű frakció, a centrumpárt előtt jelentek meg, valószínűleg hogy ott is hasonló nyilatkozatokat tegyenek, mint a muskát klubban, ez azonban csak gyanítható, mert az ott történtek­ről az illetők mélyen hallgatnak.­­ A haladás­­párt tegnap tartott értekezletén elvetette az esz­mét, hogy bizalmi férfiakat állítson a kormány ol­dala mellé a Magyarországgal folytatandó tárgya­lások alkalmából. Bécsi parlamenti körökben beszélik, hogy Auersperg bg. osztrák miniszterelnök tartózkodás nélkül kimondta a király előtt, hogy a vám- és bankkérdésben engedve, a mostani s minden más osztrák kabinet koczkára tenné léteiét.­­ A köz­hangulat miatt igen nehéz compromissumra lépni. Auersperg és társai már visszaléptek volna, ha a fejedelem személyiségekben találná a nehézséget. Vészmadarak: A hajót, midőn a tenger síkján hányódik, vetődik, vihar idejében oly lények szokták körül venni, melyeket csendes időben nem lát az utas, de melyeknek feltűnésétől borzad a gyakorlott tengerész. Ezen lények mintegy ösz­­tönszerűleg megérzik a veszélyt, mely a töre­­dékeny hajót fenyegeti, s elválhatlan útitár­­saivá lesznek annak, lesve a zsákmányt, mely karmaik közé jutand. Olykor el-eltávoznak ugyan a hajó köréből, de nem nagy messze­ségre, s midőn ismét visszatérnek, rákezdik azt a vérfagyasztó krákogást, mely oly sokszor halotti indulója a hajó népének. Az árboczokra ülnek, s lelecsapnak a fedélzetre is, honnan erőszakkal kell őket elhessegetni. Ezek a vész­madarak, a sirályok. Ezen látomány tolakodik lelki szemeink elé, valahányszor hazánk jelen sorsa jut eszünkbe. Magyarország is egy az örvénylő óczeánon hányatott hajó, melynek szintén meg­vannak vészmadarai. Ha a hivatalos „Budapesti Közlönyét figyelemmel kiséri lapunk t. olvasóközönsége, lehetetlen, hogy bizonyos, mindinkább sűrűn előkerülő s legalább előttünk baljóslatúnak lá­­szó közlemények megdöbbenést ne okozzanak előtte. Ezen közlemények, melyek látszólag egymástól igen elütő természetűek, alapjaikban ugyanazon egy kútforrásra vihetők vissza t. i. az elszegényedésre. Alig van oly hét, melyen ne olvasnék azt, hogy X. morvaországi, Y. poseni, Z. wüir­­tembergi stb. lakos a honpolgári esküt letette. Ha Magyarország olyan Eldorádó lenne, a melyről teli szájjal azt mernék mondani ma is, a mit üstökös őseink h­angoztatának széles jó kedvükben, hogy extra Hungáriám non est vita, akkor ezen beköltözködések mindössze is annyiban vétethetnének figyelembe, a mennyi­ben azok irigylendő állapotunkat jeleznék. Azonban a mi hazánk ez időszerint paradi­csomnak épen nem mondható. Az 1867. XII. t. cz. teljességgel nem eredményezte a tartós fölvirágzást, a minthogy törvényezikkek azt nem is eredményezhetik, mivel annak a helyes közgazdasági és pénzügyi politika a faktora. A törvényezikkek csak annyiban mozdíthatják elő valamely állam jólétét, a­mennyiben az il­lető állam természetének, sajátságainak talajá­ból sarjadzva a helyes közgazdasági és pénz­ügyi politika kifejlődhetése elé oktalanul gátat nem vetnek. Ha tehát, a­mint mondok, az ország anyagilag rendben lenne, ha mindaz meglenne a­mi nincs, hitel, jó közigazgatás, olcsó és jó igazságszolgáltatás, minden tekintetben rende­zett állami és társadalmi élet, akkor az idege­neknek, még az osztrákoknak, sőt nagy német­­országiaknak köztünk megtelepedését is, valódi örömmel üdvözölhetnék, mivel az legalább arra mutatna, hogy e hazában lakni igen kívá­natos. De mit látunk ? Folytonos kormányvál­ságokat, hitel és gazdasági megrendüléseket, drága és nem kívánatos igazságszolgáltatást, társadalmi ziláltságot s mindazt, a­mi csaloga­­tóul épen nem kínálkozik azoknak, kik igazán magyar honpolgárokká akarnak lenni, kik utógondolat nélkül szándékoznak közénk bete­lepedni. Mi lehet tehát a mind tömegesebb betele­pedés czélja ? Erre a választ szintén minden nap meg szokta hozni a divatos lap, mert nincs oly nap, melyen roppant tömeget a mindenféle végrehajtásoknak, bukásoknak, árverezéseknek ne olvasnék. Ma A-nak árverelik nagy birto­kát, holnap B-nek s mellettök a közép és kis­­birtokok egész légióját. Kit könnyelműség, kit a rész gazdálkodás, kit az adóhátralékok tömege visz ezen lejtőre. Szomorú, igen komor képe ez a mi társadalmunknak, s mégis vonzerővel bir az idegenek pénzes zacskóira. Sőt épen ez okon biz oly példátlan vonzerővel, mivel a hol sok az árverezés, ott nincs ára a tulajdonnak, s ad­ják azt a mint veszik. A bevándorló idegen hoz idegen szokáso­kat, melyek sok esetben még ha roszak is, ki­ölik a honiakat; hoz idegen gondolkozást, ellen­súlyozni a magyart; hoz idegen szivet, mely a magyar hazáért nem fog beválni soha. Wir können warten, ez méltóbban lehet jelszavuk, mint volt Schmerlingnek, kit épen e jelszava vitt jégre. Igen, ők várhatnak, megvárhatják azt, mig mi magyarok eljátszottuk kis játékain­kat, mig a földbirtok kisiklik lábaink alól, s földönfutók leszünk mindannyian. Ők megvár­hatják azt, míg a magunk által is gondosan dédelgetett germán áramlat örvénylő hullám­­gyűrűi közzé kavarintja magyarságunk sok veszél­lyel küzdő sajkáját. De mi nem várhatunk többé. A föld bir­toklása, a jószág, az ingatlan vagyon magyar kézben léte, legfőbb biztosítéka az or­szág ma­­­­gyarságának, államiságának. Még eddig, a.

Next