Egyetértés, 1876. május (10. évfolyam, 101-125. szám)

1876-05-23 / 119. szám

X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre..........................................20.— Félévre..................................................10.— Negyedévre......................................5.— Egy hóra............................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyílttéri Öthasábos sor SOrkrajczár. 119 szám: nem napoltatik el, hanem pünkösd után folytatja munkálatait, míg az említett javaslatokat el nem intézi. Ennek rövid időn kell megtörténnie, mert a kormánynak szabad időt kell hagyni, hogy a már septemberben egybehívandó országgyűlésnek elő­terjesztendő sok fontos törvényjavaslattal elkészül­hessen. A­mint az országgyűlés egybegyül, a kor­mány azonnal elő fogja terjeszteni az 1877. évi költ­ségvetést. ' -u-í’—T? ■ • ‘ Andrássy gróf nyilatkozata az osztrák­­ delegatioban. (lk) Andrássy grófnak az osztrák delega­te május 20-iki ülésében tett nyilatkozata, újabb bizonyítéka annak, mennyire a béke embere ő, s valóban ha rajta állna, még ma beszegeznének Európában valamennyi ágyút. Fájdalom, az európai konczertben Andrássy­­nak sokkal jelentéktelenebb szerepe van mint kellene, s az ő békepolitikája nagyon könnyen hiú óhajtás maradhat. A keleti kérdésben elmondott szavai, bár­­mint akarták is bebizonyítani, hogy a béke megzavarásától épen nem kell tartanunk, mert hisz így határoztatok ez Berlinben, mégis ki­látszik a lóláb, kilátszik, hogy Andrássy úgy beszélt, a­mint Gortsakoff diktálta. Jól esett r*yan hallani Andrássytól, hogy ellensége az occupatio minden gondolatának, s hogy óvást tesz az ellen, miszerint „a monar­chiának bármely irányban való csendőri szol­gálatok szándéklata tulaj­don­itassák“. Szépen hangzó szavak lesz ezek, de a köz­vélemény, melyet a külügyminiszter jónak lát „Pessimismus“-nak nevezni, nincs megnyug­tatva e semmit­mondó frázisokkal, mert a té­nyek nagyon is dementírázzák Andrássy opti­­mistikus reményeit; s ha a külügyminiszter reformjegyzéke nem volt képes a keleti zen­dülést lecsillapítani, kételkedünk abban, hogy ez, a berlini konferencia után azonnal megvál­tozzék, csupán azért, mert a reformok a felke­lők részére előnyösebbek lesznek, s hogy An­drássy gróf helyett Gortsakoff személyében oly ember állott a dolog élére, kinek törekvései határozottan a porta souverainitása ellen irányulnak, s czélja a délszlávoknak, minél terjedelmesebb autonómiát erőszakolni ki. Már­pedig a délszlávoknak adott autonó­mia korántsem biztosíthatja az európai békét, főleg ha azok oly alakban eszközöltetnek ki, mint ezt a három kanc­ellár akarja, miután ily módon nem a béke teremtetik meg keleten, hanem a szlávoknak adatik több hatalom, mi Törökországnak nemcsak souverainitását tá­madja meg, de integritását is fenyegeti. Pedig Törökország integritását megsérteni sem An­glia sem Ausztria-Magyarország nem enged­heti, mi által ezek könnyen összeütközésbe jönnek Gortsakoff politikájával. Hogy ily kon­fliktus nem vezet-e előbb-utóbb háborúra, azt könnyű megítélni. A berlini konferenciával csak annyi ére­tett el, hogy az Andrássytól tervezett s Gorz­­sakoff által kikorrigált reformjavaslat újra elküldetik keletre, s annak megadása határo­zottabban lelkére köttetik a portának, a felke­lőknek pedig tudtára adják, hogy azok elfoga­dását a három éjszaki hatalom parancsolja. Valószínű, a szorongatott porta újra megteendi ígéreteit, de hogy a felkelők,­­kik már százszor kimondották, miszerint a törö­kökben nem bíznak, s a harczot a végsőig foly­tatni akarják,­ belenyugodjanak ebbe, az épen nem remélhető. Az uj reform jegyzék azon alapon készült, melyen Andrássy körjegyzéke, s nem egyszerű ajánlatot, de határozott követelést tartalmaz az. És ha valamelyik fél a követelés után is elég vakmerő lenne az éjszaki hatalmak ellen­zése daczára a fegyvert le nem tenni, úgy vagy nevetség tárgyává lesz a három kan­czellár, vagy Andrássy szép ígéretei ellen va­lakinek mégis magára kell vállalni a zsandár­­szerepet, s ez a valaki, valószínűleg Ausztria- Magyarország lesz. És erre az esetre nagyon számíthatott Gortsakoff, mert bármint vallotta is magát a pacificatió hívének, még nem tett semmit, hogy befolyásával a keleti zavarok két legjelentéke­nyebb faktorát, Szerbiát s Montenegrót elné­mítsa. Pedig Szerbia és Montenegro szigorú semlegessége többet használna a pacificatió ér­dekében, mint a három éjszaki hatalom szinle­­ges parancsszava. De bármint akarja is szé­­pitni a dolgot Andrássy, azt be kell látnia, hogy Gorzsakoff békepolitikája nem őszinte, s vagy őt vezeti orránál fogva a muszka kül­­ügyér, vagy ő vezeti így a közvéleményt. A tények, nagyon az ellenkezőjét bizo­nyítják Andrássy optimizmusának; a háromjuk által készített, s az európai hatalmak által helybenhagyott reformjegyzék, nemhogy a bé­két zárná magában, de előpostája lehet a hábo­rúnak ; rég megmondtuk, hogy azon reformok keresztü­lvihetők nem lesznek, legújabban így nyilatkozott Angolország, s a berlini parancs­nak ilynemű hajótörése után, visszavonulás majd­nem leend, s a reformjegyzék becsületét csak ágyúdörgéssel lehet megmenteni. így lett elvetve a vihar, anélkül tán, hogy tudta vagy akarta volna Andrássy, s ily szépen csalta őt tévútra, saját politikája támogatására Gortsakoff. Andr­ássynak azon állítása, hogy a hatal­mak az európai béke fentartására törekesznek, s hogy a béke biztosítva is volna, — vakmerő illusió. Még vakmerőbb azon állítás, hogy a berlini megállapodásokat, mint az európai béke irányadó tényezőit kell tekinteni, s a létrejött megegyezést mint legteljesebbet konstatálni. Mert ha ez csakugyan így áll, akkor minek kellett Koller collegájára apellálni, s mintegy biztatólag elmondani, hogy jó hadseregünk is van ? És itt maga Andrássy figyelmeztette a delegátusokat saját politikájávali összeütkö­zésre, midőn a hadügyi budget-t említette. Kü­lönben ezt nélküle is kitalálta volna mindenki, hogy a béke biztos bázison áll, ott nem szük­séges az az Andrássy-féle „jó hadsereg. És épen ez a jó hadsereg árulja el, hogy a béke nálunk nem állhat valami nagyon jó lábon. Még a három hatalom közti jelenlegi egyetértés sem tekinthető valami nagyon őszin­tének, különben miért mondta volna, „hogy minden eshetőséggel szemben, esetről esetre újra megállapodnak.“ Bármint akarta is Andrássy szójátékkal kedvező színben adni ezt elő, annyit könnyen ki lehet a sorok közül olvasni, hogy a berlini matadorok nézetei körül még mindig forognak fenn differentiák, s ha ezt berlini együtt­létük­kor nem sikerült kiegyenlíteni, vajmi nehéz lesz ezt a jövőben tehetni. Ezen differenciák lehetnek olyanok is, melyek nagyon megma­gyarázzák a „jó hadsereg“ szükségességét, s bár iparkodnak ezt titokban tartani, az az Andrássy-féle Pessimismus könnyen kitalálja, hogy épen ez az, mitől nekünk félnünk kell. Ezért marad adós a felelettel Czartoryskynak, s az a mély titoktartás, nagyon sok gondolni valót hagy mag után. Egy szóval Andrássynak a delegatióban tett nyilatkozata épen nem oszlatja el a há­ború iránti aggodalmainkat, sőt arról győz meg bennünket, hogy Gorzsakoff politikáj­a nem csak rá odtrogáltatott Andrássyra, de azt is elhitették vele, miszerint az a békepolitika. És ez még rosszabb , mert a külügyminiszter szen­tül meg lévén győződve a béke megzavarhat­­lanságáról, épen nem számít a háború eshe­tőségére s majd csak akkor veszi magát észre, ha a visszatéréstől minden ut elvá­­gatott. Soha gyengébbnek nem mutatta magát Andrássy, mint a berlini tanácskozásoknál, s tartunk attól, hogy e gyengesége fogja elő­idézni a közel­jövőben bukását. A zárszámadási bizottságnak ma volt legnevezetesebb és legérdekesebb ülése. A bizottság többsége gróf Lónyay Menyhért volt pénzügyminiszternek nem adta meg a fölmentést — mintegy 100,000 forintnyi összegre. E nagy horderejű nyilatkozatot négy órai hosszú tanácskozás után mondta ki a bi­zottság, mely este 9 órakor nagy izgatottság közt oszlott szét. Ha a bizottság határozatá­hoz a ház is hozzájárul, — mit igen valószí­nűnek tartunk — úgy ezzel a törvényhozás oly lépést tesz, mely a már-már gyökerében megrendült törvénytiszteletet ismét helyreál­líthatja a miniszter urakban. De térjünk a dologra. Mint tudjuk, arról volt szó, hogy a pest-fiumei hajó­gyárnak kölcsön adott 300,000 frtból az állam — az akkori pénzügymi­niszter hanyag, könnyelmű eljárása folytán — el­vesztett mintegy 100,000 frtot. Ez ügyben a múlt héten Lónyay grófot hallgatta meg a zárszámadási bizottság. Lónyay gróf egyenesen odanyilatkozott, miszerint akkor, midőn a 300,000 frtnyi kölcsönt a gyárnak adta, az összeg teljesen biztosítottnak volt tekinthető. S ha az adott összeg egy része ké­sőbb mégis behajthatlan lett, az nem az ő hibája, hanem „későbbi cselekmények vagy mulasz­tások következménye“. Szóval, Lónyay gróf egy cseppet sem tiltakozott az ellen, hogy itt hiba és mulasztás történt, csupán azt állította és erősítette folyton, hogy a hibát és mulasztást nem ő, hanem utóda Kerkápoly Károly követte el, így állván a dolgok, szükségessé lön Ker­kápoly Károly volt pénzügyminiszter meghallgatása is. Kerkápoly ma megjelenvén a bizottságban, adatokkal, világos szá­mokkal bizonyította be, hogy Lónyay grófnak v­a­­l­ó­bl­a­n volt minden állitása. Kerkápoly Károly tételről tételre ment s mindenütt kimutatta — el kell ismernünk, hogy nagy sikerrel — Lónyay gróf előadott indokainak hamis és teljes alaptalanságát. Ker­kápoly beszéde alatt a bámulat fogta el a hall­gatót, mint képes egy volt miniszter, egy oly előkelő állású ember, mint Lónyay gróf, ennyit és oly vak­merőn össze-vissza hazudni. Ker­kápoly beszéde után megkezdődött az ügy érdemleges tárgyalása, melyet — miután hosszú volt — itt nem követhetünk. A felmentés megta­gadása mellett szólottak: Csávolszky Lajos, Nagy György, Károlyi Tibor gr., K­o­v­á­c­s­y Gyula, Tomcsányi László, a fölmentés megadá­sát Dániel Ernő, Fröhlich Gusztáv, Zalay István és Tarnóczy Gusztáv kívánták. E szerint a fölmentés ellen 5 tag volt, a fölmentés mel­le­t­t. Minthogy azonban az elnök is azokhoz csatlakozott, kik a fölmentést megadták, heves vita támadt a határozat kihirdetése előtt. Egyik tag az elnöknek két szavazatot akart tulajdonítani, míg a másik elhalasztatni kívánta a határozat­hozatalt, miután egyenlő számmal voltak a szavazatok. Csá­vo­v­s­z­k­y tiltakozott az elhalasztás ellen, valamint az ellen is, mintha a szavazatok egyenlő számúak volnának. Szerinte az elnök szavazata csak akkor dönt, ha egyenlő számmal vannak és szavazatok, míg itt most 4 van 5 ellenében. Izgatott heves vita után elnök végre kimondta a határozatot, m­i­s­z­e­­rint Lónyay gr. volt pénzügyminisz­ternek a fölmentés meg nem adatik. A bizottság elnöke Prileszky Tádé, mint bi­zottsági tag külön véleményt jelentett be a bizottság határozata ellenében. Az országgyűlés még a nyári szünidő előtt el fogja intézni a kisebb kir. városok bekeblezéséről, a megyei területrendezésről, a békebiróságokról szóló javaslatokat és eshetőleg még az 1873-iki zár­számadásokat. A mennyiben ezt pünkösdig el nem intézné — írja a „Bud. Corr.“ — az országgyűlés A debreczeni népgyülés, Debreczen, május 22. Vasárnap, május 21-én már kora reggel­ szo­katlan néptömeg kezdett csoportosulni a piaczon. E napon délelőtt volt megtartandó a népgyülés, mely alkalomra Budapestről a központi függetlenségi párt képviselőiül Helfy Ignácz országgyűlési képviselő és Verhovay Gyula már megelőző napon szombaton körünkbe érkeztek. Nyolcz órakor a templom előtti téren fölállí­tott állvány körül a nép mindinkább nagyobb szám­­mal gyülekezni kezdett, s mint a hógörgeteg nőttön nőtt, úgy, hogy már 9—10 órára a nép ezreinek száma beláthatatlan, s csaknem a kistemlomig ter­jedő óriási tömeget képezett. Nem mesterkélt, nem erőltetett, sem nem ki­erőszakolt lelkesedés hevitette az impozáns közön­ség kebelét,hanem a tiszta meggyőződés lángoló tüze, hazánk szent ügye öntötte és adta a lüktető erőt a nagy tömegbe, mintegy óriási testbe, miszerint meg­mutassa azt, hogy Debreczen város értelmes pol­gárai miként éreznek, miként gondolkoznak azon veszélyes pillanatban, midőn arról van szó, hogy Ausztriának gyarmata legyen-e Magyarország, melyet őseink vérrel szereztek számunkra — vagy szabad, önálló, független állam ? Az önálló vám- és bankügy, melyet a magyar kormány a legközelebbi bécsi alkunál teljesen fel­adott, két oly kérdés hazánk beléletében, melynek reánk nézve kedvező megoldása által a múlt hibáit is nagyrészben kiheverhetnők, sinlődő iparunkat, pangó kereskedelmünket virágzóvá tehetnők a sa­nyarú évek és az elemi csapások folytán szenvedett óriási károkért, melyek különösen az alsóbb nép­­osztályt sújtották és juttatták csaknem a koldus­botra, — iparunk fejlesztésében, pénzügyünk rende­zésében némi kárpótlást és egy jobb jövő reményé­nek zálogát találhatnánk fel; — míg ellenben, ha e két fontos életkérdés hazánk viszonyaival épen homlokegyenest oldatik meg a kormány szándéka szerint, akkor nem tíz évre, de századokra terjedő romlásnak, pusztulásnak vetjük oda Magyaror­szágot. Ily körülmények közt Debreczen városának hazáját szerető polgársága, néhány lelkes fiai felhí­vása folytán elérkezettnek látta az időt, hogy impo­záns népgyűlésben kifejezést adjon hazafias érzü­letének. Tíz óra után Gulócsi Gusztáv elnök megnyita a gyűlést, s rövid beszédében előadta a teendőket; utána Helfy Ignácz képviselő foglalta el a szó­széket, s több mint egy órai, s a népnek szűnni nem akaró éljenzései közepett tartott nagyszerű beszé­dében kifejtette a szóban forgó kérdések nagy hord­­erejét, s találó példákban értésére adta a közönség­nek a bécsi alkunak veszélyes voltát, stb. Utána ismét Gálócsy felhívást intézett a nép­hez, hogy bárkinek is jogában van a hallottak folytán helyeslő vagy nem helyeslő véleményét kifejezni. A népgyűlés egyhangú felkiáltással az önálló bank és vámügy mellett nyilatkozott. Ezután Verhovay Gyula, közön­ségünk kedvencze lépett a szószékre egeket ver­deső éljen riadal között. Nagyszerű látvány volt. A piaczon két sorban levő épületek ablakai mind nyitva voltak, s azokat, valamint az erké­lyeket nők és férfiak tömbe foglalta el, lesve várva az ünnepelt fiatal­ember ajkairól a szót. Siri csend keletkezett, s Verhovay megkezdő beszé­dét , és beszélt a nép szivéhez, lelkéhez, minden szava gyújtott, lelkesített, úgy állt ott az emelvé­nyen a törvénykönyvvel kezében, komoly méltó­ságteljesen, mintha villámokat szórna azokra, kik a bécsi egyezség megkötésével hazánkat romba dön­teni akarják. És a nép nem állhatott ellent lelke­­sültségének, szűnni nem akaró éljenzésekkel szakí­totta gyakran félbe a szónok hosszú beszédét. Hosszú volna leírni a gyűlés részletes folya­mát, legyen elég annyit mondanunk, hogy a nép­­gyűlésnek egyhangú határozata az jön, „hogy Debreczen mindhárom választó­kerü­lete feliratot intéz mindhárom kép­viselőjének, hogy azon esetben, ha meg­­maradnak azon ismert álláspontju­kon, melyet az uj bécsi egyezséggel szemben elfoglaltak, s mely szerint azt az őszi tárgyalásokon elfogadni ígérték, — nem képviselvén híven vá­lasztóikat, azok bizalmára többé nem számolhatnak. Ezzel a népgyűlés legszebb rendben szét­oszlott. A gyűlés lefolyta után vendégeink tiszteletére Vodnyánszky vendéglőjében társasebéd rendezte­tek, mely tartott egészen estig, s melyen mintegy 200 egyén vett részt. Este a vacsoránál a d­e­b­r­e­­czeni iparos ifjúság titkárjukkal élükön és a debreczeni kereskedelmi if­j­u­ság tiszte­legtek pesti vendégeinknek s ott az iparos ifjak da­lárdája a legszebb dalokat dalolta. így folyt le a debreczeni népgyülés, méltóan Debreczen városához, ennek hazafias érzelmű lako­saihoz. Iklódi József: A borsodmegyei szabadelvű párt szombati nagy­gyűlésén, melyen mint­egy 650 egyén volt jelen, Ragályi Aladár kö­vetkező határozati javaslata fogadtatott el: „Kijelentjük ünnepélyesen, hogy 1. A borsod megyei szabadelvű párt határo­zottan roszolja a bécsi közgazdasági és pénzügyi ki­egyezést. Jelenlegi állapotában annak keresztülvi­telét Magyarország érdekében veszélyesnek tartja s ennek folytán hazafiúi kötelmének ismeri az egyez­mény országgyűlési elfogadása ellen a törvényen és alkotmányos jogkörön belül minden rendelke­zésre álló lépéseket megtenni, hogy így a nemzet előtt álló nagy feladatok és az önfentartási köte­lesség teljesítésében tevékeny részt vegyen. 2. Ezen határozatát a borsodmegyei szabad­elvű párt, az ország összes szabadelvű pártköreivel támogatás végett közölni fogja.“ I.­Váradon a „Fekete sas“ nagy termében jövő vasárnap „népgyülés“ lesz, honnan fel fog szó­­littatni Nagyvárad város képviselője, hogy a külön vámterületet és önálló bankot pártolja. * Kedd, 1876. május 23. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeháztér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó­hivatal: ‘Budapest IV. megyeházét' 9. sz. Votlianer F. nyomdájában. A „Székesfehérvár és V.“ Írja: „Egy népgyülés tartásáról hallottunk említést tenni, noha czélját még titok födi. Helyén látnok mi is a gyűlést, de csak az önálló vámterület és független nemzeti bank érdekében. És ez annál időszerűbb volna, ne­hogy a város országos képviselője, a kormány poli­tikáját helyeselve, a választók meggyőződése ellen cselekedjék. Ideje volna, ha a nemzeti érdekek mel­lett e város választói is hallatnák szavukat, mert a hallgatás e téren mindig szégyen. Az igazságügyi bizottság ma délután 5 óra­kor tartott ülésében folytatta a békebíróságról szóló törvényjavaslat általános tárgyalását. Minthogy az előadónak családi viszonyok miatt hirtelen el kel­lett távoznia, a javaslat feletti szavazás elhalasztatott s a bizottság határozat­hozatal nélkül oszlott szét. Schwarcz Gyula országgyűlési képviselő tegnap délelőtt 11 órakor a pol­gári lövöldében a terézvárosi választói előtt jelentést tett országgyűlési magatartásáról — szemben a vám- és bankkérdéssel. — A — bár nem eléggé korán és kellőleg hirdetett —gyű­lésre szép számú s válogatott közönség gyűlt egybe, mely feszült figyelemmel hallgatta végig képviselője beszédét —tetszésének többszörös éljenzéssel adva kifejezést. — Schwarcz Gyu­lát Radocza János a terézvárosi szabadelvű párt százas bizottságának elnöke üdvözölte rövid beszéddel. Schwarcz Gyula: Teljes mérvben érzem a pil­lanat fontosságát. Uraim! mert tudom, hogy a fő­város e nagy választókerületének nyilatkozata, kü­lönösen a fenforgó kérdésben, nem csekély nyoma­tékkal fog ott hatni az eszmék alakulására s az ér­zelmek tusására az országban. Uraim! Súlyos csapások érték s érik még most is napról napra szegény sokat szenvedett ha­zánkat: a földmives elkeseredve, az iparos örül, ha napi élelmét szerezheti be; a kereskedő évek hosszú sorának reményeit látja koczkáztatva; a szellem munkása meddő fáradságra van kárhoztatva; a hi­vatalnok, a tanár és tanító nem tudja, hogy nem éri-e már holnap még alamizsnaszerű fizetését is levonás az egyre növekvő defic­it következtében. A pangás átalános. A nyomor a küszöb előtt. Ily helyzetben csoda-e azután, hogy nemzeti létünket ma már nem, mint eddigelé tette, a lelkesedés ra­gadja tovább, de igenis a réginség előérzete tengeti ide s oha nehéz életküzdelmében. Uraim! ezen előérzet, ezen aggodalom pa­rancsolja ránk, nem különben mint az ország összes választó­kerületeire, hogy a vám- és bankkérdésben történt bécsi alkudozásokkal szemben mi is állást foglaljunk. (Helyeslés.) Higgadtan, lehetőleg szá­molva a bevégzett tényekkel, távol minden túlzástól de nyíltan és férfias határozottsággal. Elmondom tehát mindenekelőtt, mily maga­tartást követtem eddigelé mint országos képviselő a bank és vámkérdésben, és azután önökön áll, uraim! hogy ezen eljárásom fölött ítéljenek. Emlékezni fognak önök, uraim! hogy mit mondtam én a választás előtt, itt e helyről hirdetett programm­omban ; nem azt ígértem én, uraim, hogy a kormányt minden egyes kérdésben vakon, szolga­­lelkileg támogatni fogom; de ígértem azt, hogy mint a fusio alapján létrejött nagy szabadelvű párt tagja támogatni fogom ugyan a kormányt mind­azon kérdésekben, a­melyekben a kormány eljárása meggyőződésemmel s az önök óhajtásával is meg­egyezik, de nem kötöm le szavazatomat minden egyes kérdésben. Kijelentettem ekkor tisztán, vilá­gosan, hogy én az önálló vámterületről a magyar nemzeti bank mellett fogok küzdeni. (Éljenzés.) És önök többsége helyesléssel fogadta e kijelenté­semet. Tehettem-e én tehát egyebet, mint hogy akkor, midőn a miniszterelnök — elismerem — szintén férfias nyíltsággal föltette a kérdést, hogy helye­seljük-e, „miszerint a kormány a kor­mányelnök által előadott elvek alap­ján a kiegyezés létesítésére vállalko­zott“ — nemmel feleltem ? Tehettem-e én egyebet, mint hogy e szavás után kiléptem azon körből — nem a pártból — de azon körből, melynek több­sége a miniszterelnök föltett kérdéséhez képest sza­vazatát oly javaslatokra nézve, melyeket még nem is ismer, mert csak az ős­szel fognak azok javas­latok alakjában nyilvánosság elé kerülni, szava­zatát — mondom — mégis már előre lekötötte ? Önök is azt mondják, hogy nem tehettem. Kiléptem tehát — ismétlem, nem a pártból — hanem a kör­ből , de nem magam tettem én ezt, hanem velem együtt több mint ny­olczvanan léptek ki. (Hosszan tartó élj­enzés.) Örülök, uraim! hogy helyeslik ezen eljáráso­mat. Legyenek egyébként meggyőződve még azok is, kik nem adták rám szavazataikat, hogy ezen he­lyeslésük értelmét megértettem. Nem jelent az egye­bet, mint azt, hogy nemcsak az önálló vámterület s független magyar bank hívei nincsenek megelégedve a bécsi alkudozások eredményeivel, de károsnak tartják a kormány által elfogadott feltételeket még azok is, kik különben hajlandók lennének a vám­szövetség és bankközösség alapján egyezkedni Ausztriával. — Igen, ez köztünk a kapocs, azon szilárd meggyőződés, hogy a bécsi alkudozások ered­ményeivel megelégedve nem vagyunk, sőt mi, kik az önálló vámterület s bank hívei vagyunk, a vám­­szövetség és bank­közösség elfogulatlan, független híveivel hajlandók vagyunk az alkotmányos párt­küzdelemben ad hoc frigyre lépni, csakhogy a bécsi alkudozások eddigi eredményeiből hazánk egész köz­­gazdasági fejlődésére háramlandott veszélyt elhárít­hassuk. (Helyeslés). De hát­­ az a kérdés: javíthatunk-e még va­lamit a helyzeten ? Van-e még mód és kilátás arra, hogy hazai iparunkat, kereskedelmünket, földmive­­lésünket, hitelügyünket, és így Magyarország egész társadalmát, egész politikai jövőjét megkímélhessük azon súlyos békéktól, melyekkel azokat a fogyasz­tási adók kérdésében, nem különben mint a vámté­telek kérdésében szenvedett vereséget kormányunk­nak, sőt valljuk be őszintén, még a bankkérdésben elért eredményei is fenyegetik ? Én azt hiszem uraim, hogy van; igen, én meg vagyok győződve, hogy a mód ezen segíteni azok után, a­mik a magyar és az osztrák miniszterelnö­kök közt történtek — egyes-egyedül az ország vá­lasztókerületeinek kezében van ma már letéve. Ha a választókerületek többsége az egész országból a kellő higgadt mérséklettel, de azért retenthetetlen, és épen annyira elrettenthetetlen mint lekenyerez­­hetetlen férfias határozottsággal a bécsi alkudozá­sok ismert föltétele ellen nyilatkoznék, — a­mire nézve azonban szükséges lenne, hogy az önálló vám­terület és bank hívei ad hoc kezet fogjanak egymás­sal a bécsi alkudozások ismert föltételeinek meg­buktatására, — ha mondom — az ország választó­kerületeinek többsége ez értelemben emelné föl szavát, akkor ez által a nemzet az alkotmányadta jogkörön belül hivatkoznék a hiányosan vagy téve­sen értesített fejedelemtől a jobban értesítendő feje­delemre, és az ellenzéki képviselőkön, a kilépett 80 — 90 szabadelvű párti képviselőn kívül a kormány­­párti körben benmaradt szabadelvű párti képvise­lők nagy része szintén oly állást fogna valószínűleg a bécsi alkudozások ismert föltételeivel szemben el­foglalni, mely állás nem hagyna fönn semmi kétsé­get a nemzet akarata iránt a fejedelem előtt. Míg ez nem történik, addig ne csodálkozzunk, ha sem a képviselőházban biztos többség nem ala­kul a bécsi alkudozások ismert föltételei ellen,­­ sem a fejedelem indíttatva nem érzi magát alkot­mányos praerogatiójánál fogva az osztrák alkuvó félre magasztos befolyását az általunk óhajtott mérvben gyakorolni. Úgy van az: ne tagadjuk, a képviselők nagy része csak akkor mehet egy ily végzetteljes kérdés­ben, mint a minő hazánkra nézve jelenleg a vám- és bankkérdés, a kormány erélyes föllépésével szem­ben támadó állást elfoglalni, ha er­re elegendő erőt meríthet választó­kerületének félremagyarázhatóan komoly maga­tartásából; ennek hiányában gyakran a legjobb hiszemmel sem tehet egyebet, mint hogy enged azon erkölcsi nyomásnak, melyet reá a megbukhatatlan­nak hitt kormány természetszerűleg gyakorol; s a fejedelem csak akkor érezheti magát arra indíttatva, hogy egy erősnek hirdetett és erősnek is látszó kor­mány visszalépését elfogadja, ha azt látja, hogy van egy nagy párt, vagy legalább nagy árnyalat, mely öntudatos határozottsággal követeli a kiegyezés fel­tételeinek Magyarország érdekében kellő módo­sítását. Meg vagyok győződve, hogy még azon esetben is, ha a reichsrath elfogadja az ismert feltételeket, de a magyar kép­viselőház többsége nem fogadná el azt, a fejedelem bölcsessége nem fogná kitenni a jelen kormány kedvéért Magyarország egy új választás iszonyainak, hanem egyszerűen elfogadná a jelen kabinet lemondását. Az ily kormányon állana elő­nyösebb feltételeket vívni ki a nemzet számára az alkudozásoknál, s ez nem lenne akkor már oly nehéz, mert ez alatt a fejedelem bölcsessége csak­ugyan tisztán, világosan fogná már láthatni, hogy mit követel a monarchia egységének és jövőjének érdeke. Azt mondják a jelen feltételek feltétlen hívei, jó, lépjen hát elő, a­ki jobbat tud, próbálja meg, szívesen átengedjük neki a jobb megoldás dicső­ségét. Uraim! ez nem érv a mondottak ellenében, de még csak nem is komoly beszéd. Ahhoz, hogy valaki egy jobb megoldást mégis kisérthessen, előbb kormányra kell jutnia, a kormányt pedig alkotmá­nyos monarchiában nem szokták az emberek egy­másnak bármely üdvhozó, hazamentő experimentum kedvéért sem átengedi, hanem a tárczák felett al­kotmányos monarchiában egyes egyedül a király ren­delkezik. De egyet tehet a nemzet képviselőháza által is, leszorítani a kormányból azokat, kik várakozá­sának meg nem felelnek. A fejedelem bölcsessége meg fogja tudni választani majd a maga embereit s az uj kormány feladata lehetne csak megkísérleni az uj megoldást. Ezen megoldási módozatok eléggé megvitattak már a sajtóban, a szakemberek köré­ben , a mi jelen gyűlésünk tárgyát nem képezheti. Az első lépés mondom, oda szorítani a kormányt, hogy vagy javítson az ismert feltételeken, vagy adja be visszavonhatlanul lemondását. És erre, mindket­tőre meg lesz a lehetőség, mihelyt a választó­kerületek szavukat fölemelik. A nemze­tek élete nem oly rövid mint az egyeseké, a nemze­tek csak századok folytán vesznek el végleg a föld színéről. De igen is vannak a sülyedésnek, az elnyo­­morodásnak oly phasisai, melyeken egész nemzedé­keknek át kell menniök, ha elődeik hibát követnek el. Ne keserítsük el hátralevő napjait a most élő nemzedéknek. Uraim! Ne tegyük ki unokáinkat egy kínos tengéletnek. Embereljük meg magunkat. Hassunk egy­másra. Választók választókra, képviselők képvise­lőkre, de a választók is hassanak képviselőikre, mert különben a válság oly természetű, hogy ha hallgatunk, csak egymást fogjuk demoralizálni. A beszédet hosszan tartó éljenzés követte, melynek végével Radocza János köszön­etet mon­­dott a választók nevében Schwarcz Gyula országos képviselőnek. Végül pedig azon meggyőződését fe­jezte ki, hogy a jelen levő választó­polgárságnak egyhangú kívánatát mondja ki, midőn a következő határozatot kéri a közgyűlés által elfogadtatni: „Tekintettel arra, hogy a vám- és bankkérdésben

Next