Egyetértés, 1876. május (10. évfolyam, 101-125. szám)

1876-05-23 / 119. szám

. A legutóbbi napokban Weisz B. F. többekkel együtt felhívást tett közzé, egy „fővá­rosi egylet“ ügyében a­mit már ismertettünk, s va­sárnap délelőttre tanácskozásra hívta meg ez ügy­ben a képviselőket. Ezen értekezlet megtartatott a régi városház tanácstermében Kammermayer polgármester elnöklete alatt. Itt Weisz előadta tervét, melyet egészen a lipcsei városi egylet mintá­jára dolgozott ki. Az egylet czélja e szerint a köz­ügyek iránt részvéte ébreszteni s közhasznú intéze­teket pártolni. Ülést nem tartana rendes meghatá­rozott időben, csak ha közérdekű tárgy kínálkozik s van napirenden. Tagdíj is lenne 2—3 frt. Tagok titkos szavazás utján választva, nem csak a városi képviselők, hanem más intelligens polgárok is lehet­nének, a­minek igen kézzelfogható haszna abban nyilvánulna, hogy ki lehetne ismerni a legpracticu­­sabb gondolkozású, leghasznavehetőbb egyéneket s azokat választatná be jövőre a képviselő testületbe a mostani mit sem tevő tagok helyett. A tervhez sokan hozzá­szóllottak. Többen az eddigi részvét­lenségre hivatkozva egészen elejteni kívánták a ter­vet, mások azonban melegen pártolták s végre is az értekezlet az egylet eszméjét magáévá tette, de Királyi Pál és Kammermayer indítványai szerint módosítva. A megállapodás abban történt, hogy alakíttassák egy később elnevezendő egyesület, mely­nek czélja a közgyűlési tárgyak és általában a fő­várost érdeklő minden fontosabb dolog felett néze­teket cserélni nemcsak a városi képviselőtestület tagjainak, hanem más intelligens polgároknak is belevonásával. Szervezetében bizonyos osztályokra oszoljon az egylet, mely osztályok előadói mindig az illető tanácsnokkal tegyék magunkat érintke­zésbe s a nyert informatiókat közöljék. Tagdíj nem lesz. Tanácskozási helyül a városházak egyik-másik terme szolgálhat. Különben az alapszabályok ki­dolgozására az adott irányelvek szerint egy albi­zottság lett kiküldve: Weisz B. F., Királyi Pál, Mátyus Aristid, Házmán Ferencz, Wahrmann Sán­dor urakból. — A csász. kir. katonai vár és térpa­rancsnokság átiratot küldött a fővárosi tanácshoz, melyben miután az üllői úti laktanya meszeltetése különben is ezen évre esik, kéri a tanácsot, hogy ezt a nyár folyama alatt rendelje el — minthogy az őszi ilynemű munkálatok által a legénység egész­sége van veszélyeztetve. — A vl. kir. elöljáróság a három vá­ros egyesítése alkalmával hat bikát vett át Ó-Buda városától, melyet miután az úrbéri viszonyok még nincsenek teljesen rendezve tartani köteles. Ezek­nek tartása a múlt évben 500 frtba került. Miután a vl. kir. elöljáróságnak sok legelő áll rendelke­zésére, azon körülmény megvizsgálására, miként kerülhetett ez állatok tartása ennyi költségbe, egy albizottság küldetett ki, mely ma jelentette, hogy az árvíz alkalmával a legelők eliszaposodtak, s így az elöljáróság a takarmányt vásárolni volt kényte­len , azonban ezen költség a legközelebbi kaszálás­ból fedezve lesz. — A városligeti kis bizottság azon kérdést intézte a fővároshoz, hogy a városligetben nyerendő fa lábon vagy lekaszáltatás után árverez­­tessék-e ? A bizottság jobbnak tartja, ha az a lábon hatik el.­­ Az I. kerületi elöljárósága a főv. tanácsnak jelentést tett, melyben az idei füter­­mésekre vonatkozó intézkedésére tanácsi jóváha­gyást kér. Ezen jelentés szerint az Ecce homo réti fűtermése folyó hó 27-én, az Eberki nem haszon­béres földeken levő fű, folyó hó 28-án és a gellért­hegyi Horváthkerti, véderőditési telek, és kültelki városi utakon termett fü folyó hó 30-án mindenkor délelőtti 10 órakor fognak a legtöbbet ígérőnek el­adatni. Színház, művészet. — A nemzeti szinház szünideje jun. 19-én fog megkezdődni s a szünidő utáni első előadás augusztus 17-én tartatik. —Donadio k. a. még négyszer lép föl a nemzeti szinpadon. Hallomás szerint az Alvajáró Am­in­áj­át s leg­közelebb Opheliát harmadszor fogja énekelni. — A Krisztinavárosi színkörben vasárnap a szabadságharcz évfordulójának emlékére Vahot Imre pályanyertes „Budavár bevétele“ czímű színművét adták. — Az előadás elég élénken folyt ugyan, de a szereplők közül egyedül Szath­­máry humoros játéka, s Abonyi szavalata, valamint Abonyiné értelmes játéka emelhetők ki. — A cso­­portozatokon meglátszott a gyakorlatlanság s és ezért nem is sikerült az ostrom jelenet. Az „Apothe­­zis“ a darab végén inkább sikerült. — Közönség igen szép számmal jelent meg. — Vegyes hirek. A kolosvári színház­ban múlt pénteken B­a­c­s­ó Lujza k. a., mint újon szerződött alt énekesnő bebutirozott Verdi „Trou­­badour“-jában, Azuruában. A közönség igen ro­konszenvesen fogadta. — E szinház választmánya alkudozásokat kezd N.­Váraddal a társulatnak nyaranként itt leendő szerepeltetése ügyében. — Az aradi szinház bérbeadása iránt már ki van hirdetve a pályázat. A bérletidő ez évi október 1-től 1877. szept. 30-áig terjed s a pályázat határ­ideje jun. 3-ára tűzetett ki. — Krecsányi szín­igazgató Szentesen még e hónapban megkezdi mű­ködését társulatával. — Még­sem kell a német szinház! Mára volt kitűzve a gyapju­ ntczai Strampfer szin­­ház elárverezése, melyre egyedül a megbukott Hy­pothekar Credit­bank több mint 120,000 frtot adott kölcsön. A hitelezők dobra ütötték; megjelent ma az árverő irodában Gforove Antal királyi közjegyző mint végrehajtó, és Szelke úr, Strampfer csődtö­meg gondnoka. De többen nem is voltak, mert vevő nem jelentkezett. A második árverés julius 3-kán lesz, melyen a szinház a telekkel bármily potom áron eladatik. A színházra vevő azért nem akad, mert az alapítók részére 36 zártszék örök időre le van kötve s igy ezen jogukról ők nem akarván le­mondani, a színháznak sem bírnak boldogabb jövőt szerezni, sem azt eladni. A részvényesek pedig szen­vednek. — A nemzeti szinház műsora 1876. május hó 21-től 29-ig. 22. „Kesztyű és legyező,“ 23. „Alvajáró,“ (Donadio vendégj.) 24. „Egy királynő szerelme,“ (l-s?ör.)25. „Észak csillaga,­ Donadio vendégj.) 26. „Feréol“ (2-szor.) 27. „Hamlet“ (Donadio vendégj.) 28. „Antigone“ (1-szer.) 29. „Egy királynő szerelme“ (2-szor.) — A magyarországi árvízkárosultak javára rendezett műipari és történelmi emlék­kiállítás gr. Károlyi Alajosnak a múzeum mögötti pa­lotájában naponként reggel 9 órától este 6 i­g nyitva áll. Belépti díj vasárnap és csütörtökön 50 kr, tanu­lóknak 20 kr. A többi napokon 1 írt. Családi jegyek leszállí­tott árakon, —állandó belépti jegyek 5 fton kaphatók a pénztárnál. KÖZGAZDASÁG. Budapesti gabna és értéktőzsde- Budapest, máj. 22. Minthogy az eladók ma is nagy tartózkodást mutattak, gyönge üzlet mellett zab kivételével minden gabnafajokban áremel­kedés áll be, 8 búza 15—20 krral, rozs 30 krral, tengeri 50 krral, árpa 40 krral drágábban kelt mmázsánkint. A gab­­naárak következők : Búza első 72., kgrs 10.65—10.85, 73., kgrs 11.06 11.25, 74., kgrs 11.40—11.60, 75., kgrs 11.80— 12.05, 76., kgrs 12.10—12.80, 77., kgrs 12.85—12 50, 78., kgrs 12.60—12.70 rozs 70—82 kilo 8­­8.25, árpa maláta 62 — 63 , kgrs 7.30—8­80, tak. 60—62 i kgrs 6.70—7.00, tengeri 72, kgrs 5.70—5.80. A határüzletnél ma azon nézet kezdett túl­súlyra kapni, hogy a fagy a gabnaneműeknek nem igen nagy mértékben ártott. Ennek folytán a hangulat ellanyhult, elkelt 250 mm. Búza őszre 10.80 s az ár később 80 krral csökkent, 80 krra, 10.50—10.60 maradt, zab őszre 5 krral lanyhább 7.35 — 7.50 tengeri május júniusra bánsági 10 krral lanyhább, ára 5.70—6­80. Értéktőzsde. A Bécsből érkezett magasabb árfolyamok csak­is egyes bankértékek emelkedését mozdították elő, míg átlagosan véve a hangulat kedvezőtlen volt. Helyi értékek tökéletesen el voltak hanyagolva, valuták változatlan szilár­dak maradtak. Az előtőzsdén osztr. hitel részvények 132,50— 133-on, magyar hitel részvények 119,50-en jöttek for­galomba. A déli tőzsdén osztr. hitel részv. 133,10 - 133,20-on, magyar hitel részvények 120,50 en, magyar föld­hitel részvények 43,50-en vásároltattak. Malmok közül: Bu­dapestiek 760-al keresve, Pannónia 660-al, Molnárok és sü­tök 290-el kínálva voltak. Lloyd épületi kötvények 51,50.en kerestettek, magyar földb. int. záloglevelek 857.-en, váltók Londonra 119.70-en, markjegyek 69.-en keltek. Bécsi galnatőzsde- Búza őszre 10­70—10.80. Zab 7.65 — 7.75, tavaszra 9.95—10.05. Tengeri azonnal 6.15—6.20, tavaszra 6.15 -6.25. Rozs 8.70—8.80, magyar 71 kilogrammos min. sz. 9.15—9.25. Bécsi értéktőzsde. Az előtőzsdén meglehetős szilárd hangulat mellett gyér forgalom volt; osztrák hitel 182.80, anglo 65.25, magyar hitel részv. 119.50-ig javultak, vasutak lanyhák, OBZtr. államvasut 259.50. A vetéseket pusztító kártékony rovarokról a lapokban számos közlemény jelenik meg, melyekben a rovarok természete és irtásmódja, vagy a szüksé­ges óvintézkedések közül tájékozatlan gazdák ré­szint a szakemberek, részint a hatóságok figyelmét hívják fel a baj elhárítása czéljából. A gazdakö­zönségnek e részbeni tájékozását elősegítendő, a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium intézkedett, hogy a m.­óvári gazdasági akadémia illető szaktanárai a gazdaságra nézve káros rovarok ügyét külön tanulmány tárgyává tegyék, ugyan­azért figyelmeztetnek a gazdák, hogy minden, esetleg mutatkozó kártékony rovar néhány példányát, lehetőleg élő ál­lapotban, a rongált növény, vagy növény­részek mutatványának kíséretében, az említett akadémia igazgatóságá­hoz beküldjék, megemlítvén mindazon adato­kat, melyeket a rovar fellépése, pusztításának módja és terjedelméről stb. előadni képesek. Az említett intézet tanárai a rovar természete, irtási módja, a baj okai, az elhárítás eszközeiről stb. mindannyi­szor felvilágosítást adandnak. — A földmivelés-, ipar- és kereskedelmi magyar királyi minisztérium. A Spolarits-féle egyszerű és könnyű kezelésű borhevitő gép az egyesült Spolarits és Par­­ragh czég számára nagyszabásúlag 50 lánggal el­készült, és Parragh Gábor urnáj­ a Komlókertben előlegesen is megtekinthető, de a kísérletek is foly­tonosan és rövid idő alatt megtörténnek vele s most már csak pár nap választja el a hazai borász közön­séget az örvendetes tudósításról, hogy borügyünk jövőjében e korszakot alkotó találmány tökéle­tesnek bizonyulván be­­készítése gyárilag megren­­deltetett, hogy az eddig is feszült figyelemmel vára­kozó szakemberek igényei rövid idő alatt kielégítve lehetnek. E találmány ismertetését és sokoldalú használhatóságát bővebben közöljük. A szegedi kiállítás ügyében május hó 5­kén Szegeden a városháza közgyűlési termében nagy értekezlet tartozik, melyre a város összes nagy­korú polgársága meghivatott. Az értekezlet tár­gy­a: A szegediek részvéte a kiállításon és ennek módozatai. Az „Orion“ ált. állatbiztosító egylet tegnap rendkívüli közgyűlést tartott. Jelen volt 12 részvé­nyes, kik 198 részvényt tettek le. Ennek előadja, hogy a közgyűlés által elfogadott újból átdolgozott alapszabályokon a váltó és keresk. törvényszék lé­nyeges módosításokat tett; ennek folytán a keresk. törvény értelmében a mai közgyűlésnek tárgya ezen visszaküldött alapszabályok újbóli átdolgozása és azoknak megállapítása. Erre felolvastattak az alap­szabályok egész terjedelmükben s a kívánt módosí­tások elfogadása után kimondatott, hogy az alap­szabályok újból felterjesztetnek a váltó és kereske­delmi törvényszékhez. Múlt heti átlagárak a vidéken. E jegyzetek az országos fagy előtti időről szólnak: Szeged: Hektoliterekként: Búza tiszai 75.a—76., kilogramm métermázsa 11 forint 80—50 kr. Búza bánsági 74.,—75 kilogr. métermázsa 10 frt 70-90 kr. Búza 72—73 kilogr métermázsa 9 forint 30—70 kr. Rozs 71 kilogramm métermázsa 7 forint 25—80 kr. — Árpa 62 kilogramm mé­termázsa 6 forint 45—55 kr. — Tengeri métermázsa 4 frt. 80 90 kr. — Zab métermázsa 8 frt 20—80 kr. Győr: Győri búza 75 s7—77,, kigrammos métermá­­zsánkint f1. 11.20—12 frt, bácskai 72,4—73­, klgrmmos frt 10.70—10.80, bánáti 76,3—76,, klgrmmos frt 11.80—12.60. Rozs, 7161 72s( klgrmmos métermázsánkint forint 8.37— 8.48. Z­a­b. frt 9.217,—9.36 méterm. Kukoricza, minő­ség szerint mtrm. frt 6.20—5.50. Veszprém : Legjobb nemű tiszta-b­u­z­a nehézsége 75 kilogr. ára 9 frt 20 kr. rozs 72 kilogr. 6.24, á­r­p­a 62 kilogr. 4. 64, zab 42 kilogr. 4. 16, k­u­k­o­r­i­c­z­a 73 kilogr. 4. 40. Középszerű: tiszta-nehézsége 74 kilogr. ára 8 frt 96 kr. rozs 71 kilogr. 6.08, árpa 61 kilogr. 4.48, zab 41 kilogr. 4.—, ku­koricza 72 kilogr. 4.16 Legalábbvaló : tiszta búza 72 kilogr. 8.80, rozs 69 kilogr. 5.92, árpa 60 kilogr. 4.32, z­a­b 40 kilogr. 8.84, kukoricza 71 kilogr. 4. Arad: Tiszta búza: 100 kilogramm vagy méter­mázsánkint : 11.—11.50. Kétszeres búza: 7.40.—7.—. Rozs 6.60.—6.50. Árpa: 6.10-6.—. Kukoricza. 4.60 Zab 8.20-8.— kr. Kecskemét: Tiszta búza, hektói. 73—74 kil. 8.20 8.40. Elegyes búza hektói. 71—72 kil. 6.20 6.54. R­i­z­s hek­tói. 68—70 kil. 5.20 5.60. Árpa hektói. 60—61 kil. 4.30 74.76. Zab hektői. 38—40 kil. 4.8 4.20. K­u­k­o­r­i­c­a hektői. 60—72 kil. 4.20 4.40. Köles hektár. 4.16 4.40. Burgo­nya,— métermázsa —.70 1.10. Veszprém : 1 hkt. tiszta búza 7 frt 40 kr. 7 frt 60 kr. 5 frt 70 kétszeres búza 5 frt 40 kr. 5 frt — kr. 4 frt 80 kr, r o z s 4 frt 40 kr. 4 frt 10 kr, 4 frt — kr, i r p a 3 frt. 20 kr, 2 frt 70 kr. 2 frt 60 kr, % a b 3 frt 30 kr, 3 frt 2 frt 80 kr. tengeri 3 frt 80 kr. 3 frt 00 kr, 2 frt 80 kr. Különfélék. Az érd. gazdasági egylet idei ván­dorgyűlése és tárlata S.-Sz.-Györgyön fog szept. végén vagy okt. elején megtartatni. — A győrvidéki gazd. egylet szőlészeti szakosztálya f. hó 29-én ülést tart az olvasó társaság termében. — Herzberg S. budapesti váltóüzlet tulajdonos csődbe eset. Passi­­vái hir szerint 50 - 60,000 frtra rúgnak. — Lakatos­gyáripar szövetkezet alakult Szegeden, melynek fő­­czélja a külföldi gyáripari czikkeket a hazai pia­­crólról leszorítani. Kivonat a „Budapesti Közlöny“ (máj. 21-ei számából.) Árverések: Szegzárd jun. 19. Enyeter Mária szőllője 5400­ frt és 1800 frt. — Gyula jun. 9. Tóth József ingat­lanai 600 frt 550 fát és 450 frt. Szeged jul. 20. Deutsch Ignácz háza 11,750 frt. — Beszterczebánya jun. 22. Hein pamu háza 9200 frt. — Nagy Sikárló (NI.-Bánya) jul. 21. Herskovics Mihályné ingat­lanai 4082 frt. — Szalonta jun. 8. P. Balogh János belsősége 2000 frt. — A­gár­d (Ma-­rs Vásárhely) jul. 4. Orelli Hugoné ingatlanai 237­1 frt. — T­rencsén jul. 18. — Duszky Ferencz birtoka 52,111 — Csaba (B. Gyula) jun. Frankó Pál ingatlana 2392 frt.— L­ak­ó jun. 21 Báló Péter ingatlana 5675 frt — Török- Ka­n­i­z­s­a (II.-Kikinda) ján. 20. Mathei­ Via­la ingatlanai 3502­ frt. — Déva-Ványa (Mező-Tur) jun. 26. Csécsei János ingatlanai 1764 frt. — Temesvárjul. 7. Alexandru Péter háza 6000 frt. — K­a­r­c­z­a­g jun. 22. Takács Péter ingatlanai 3624 frt. Csőd: Hónig Mária marczali (Kaposvár) la­kosnő ellen. Csődmegszü­ntetések : Knosz Lászlóné buda-pesti lakos­ és Greskovits Sándor gyöngyösi la­­ps ellen. BUDAPESTI SZÜDTÁIA.­OBC. Kedden, május 23 án, 1876. NEMZETI SZÍNHÁZ. A­LVAJÁRÓ Opera 3 felv. Rudolf, Személy­ek: Odry Teréz, Kvassayné Amina, Donadio Elvino, Pauli Liza, Nádainé Alessio, Ney Jegyző Szephegyi Kezdete 7 órakor. NÉPSZÍNHÁZ­­I Angot asszony leánya. Operette 3 szakaszban. írták : Clairvile, Si­andin és Koning. Személyek: Angot Clairette Krecsányi Lange k. a. Darai Karol. Pomponnet Karikás Ange Pitou Kápolnai Larivaudiere Solymosi Trénitz Együd Kezdete 77. órakor. Buda! színkör. Kedden május 23-án. „Elizondoi le­ány.“ Vig operette 1 felv. Végül „Tiz leány és egy férj sem.“ Vip operette 1 felv. — Kezdete 7 órakor. Vízállás és időjárás. Budapesten máj. 22. S.07 m. 0 fölött száraz. Pozsonyban máj. 22 2.94 m. 0 fölött száraz. M.-Szigeten máj. 22. 1.52 m. 0 fölött felhős. Szatmáron máj. 22. 2.51 m. 0 fölött felhős. Tokajban máj. 22. 6.00 m. 0 fölött száraz. Szolnokon máj. 22. 5.00 m. 0 fölött száraz. Szegeden máj. 22. 5.78 m. 0 fölött száraz. Aradon máj. 21. 1.28 m. 0 fölött száraz. Nagy-Becskereken máj. 21. 0.89 m. 0 fölött száraz. Eszéken máj. 22. 3.10 m. 0 fölött száraz. Mitroviczon máj. 21. 4.58 m. 0 fölött száraz. Zimonyban máj. 21. 5.96 m. 0 fölött száraz. Ó-Orsován máj. 12. 5.58 m. 0 fölött felhős. Felelős szerkesztő: Csávolszky Lajos. Szállodai jelentés. Alulírott tisztelettel bátorkodik ezennel a magas uraságoknak s a mélyen tisztelt közönségnek jelenteni, hogy síz ]slrdl3r:n.©:h.ö:z“ czimzett szállodát Budapesten, társaságban, az ugyanott több év óta mint szoba-főpinczér alkalmazott Waitzenbeck János úrral ismét átvette. Egyszersmind azon kérel­mét is fejezvén ki, hogy az előbbi években iránta tanúsított jóakarat, az uj vezetésemre átszálljon. Tisztelettel S* Jba. 1. ühi­t« Szem-, fül-, allev-clysti­, injection- és anyafecskendő, fürdősapkák, női­­vállfüzők-emlékkel, mellbimbók, tejszivők, szülőanyavánkos, anyagyű­rűk, köldök-felkötők, utazó éjjeli-edények, tisz­tulást felfogók, nőknek igen czélszerű, tejüved, szi­ ^d^^fogszáma. polyok készülékkel vagy a nélkül, fej-, vizi- foggyű­rük,­irri illő-vánkosok, suspensorok, húgytartók gateurs, dlysó-szivat­(húgyszoritók) hölgyek- és férfiak- Katheterek,Bougisek, me­nak, feklepedők* gyermekek legüvegek , úgymint mindennemű se-és betegeknek bészi eszközök és tárgyak. ProSBPVRtifCS számára, gumi és hólyagból (tucatja 1—4 frt. Empediennes (leg­újabb szkösz) az éjjeli magömlés meggátlására és valamennyi ^Jí^^amiáru kü­lönlegességek és játékáruk (Article de Paris) szállít JOHN ZIEGER, Gráczban, Klosterwiesgasse 34. HIRDETÉSEK* Budapest, 1876. Nyomatott Wodianer F.-néL Dr. FERI NI élet gyógy­itala kétségtelen a legsikerebb gyógyszer gyomorbajok (mint étvágyhiány, gyomorfájdalom, hasszorulás, bélgörcs (kolika) és hányás) és az arany­ér ellen. Ara 1 üvegnek kapható egyedül csak: FRANZ V. nál Holoufikán (B5ih.s5a.e3A) a.. cL "böbhjaa.. TXT"estToaKsa.. Szintén ott kapható : a hires csodaerejü kösz­­vény-szesz, köszvén és csüz ellen, ára 1 frt 20 kr. Eladók kerestetnek. Általános elhelyezési intézet „CENTRALE“ Budapest, Kerepesiét 6a. s­ dm. Vas-utcfa sarkán. Elhelyez és megrendel leggyorsabban ügyes és megbízható egyéneket minden szakmából, u. m.: könyvvezetőket, pénztárnokot, írnokot, házfelügyelőket, kezelőket, mezőgazdászati és erdészeti tiszteket, bolti segédeket, kereskedői gyakornokot és tanonczokat, nevelőket, nyelv-, zene- és rajztanítókat, mérnököket, gépészeket, gyári munkásokat stb. stb. Raktárnokat, felügyelőket, kapusokat, házmestereket, mű- és zöldsé -kertészeket, szakácsokat, irodaszolgákat - komornékat, inasokat, baltiszolgákat és háziszolgákat, továbbá: gazdas­­­szonyokat, kulcsárnőket, társalgónőket, utazási kísérőket, varró- és szabótőket, német, franczia, angol, olasz és magyar nevelőket, pénztár­szelőnőket, számvevőnőket, bolti leány­kat, árulónőket, Pinczér lányokat, dohányfőz­eket szállodák, vendéglők és kávés hárok számára, valamint: szakácsnőket, szobaleányokat, dadákat, dajkákat, mindeneseket, kézileányokat, konyhaleányokat, takarítónőket, mosónőket és vasalónőket. Gyors és pontos kiszolgáltatást biztosítva, becses megbízásokat kér a „CENTRALE“ általános elhelyezési intézet. Állomást keresők minden szakmából leggyorsabban elhelyez­tetnek­ Már junius 1 -jén az 1864. államsorsjegyek húzása. ígérvény egy egész 1868-iki sorsjegyre csak forint 3 és bélyeg. Főnyeremény 200.000 forint! váltó üzlet » AlPnríTn» Becsben kezességénél ** „LvIEdH1*JIV Wollzeile 13-Hampel Győző, Budapesten, nagy (3) korona-utca 16 sz. (Hampel-féle ház), árjegyzéke. Naptárak vizfontonként«1*­7, K­i 1 o. Czukor, legfinomabb............................................. 247, kr. „ finom......................................................... 237, „ Kávé, Ma cca válogatott.............................................84 „ „ Cuba, legfinomabb . 85 „ „ „ valódi Bordeaux........................................88 „ „ Arany Jáva.......................................................100 „ „ Portorico, süld....................................................80 „ „ Pörkölve vegyitek : Moc, Cuba, Jáva . . 104 a Stearm­ gyertya 6-as és 8-as .................................50 „ Rizs, Arauan majdnem törmelék-mante” .... 9 „ . Rangoon, legfinomabb............................ . 12 „ „ olasz, fényes.........................................................14 „ „ „ „ non plus ultra.............................18 „ Árpakása minőségként . . . . 25, 22, 20, 16 és 10 „ Dara................................................................................15 „ Maccaroni olasz...............................................................26 „ Tarhonya ....................................................................18 . Sago................................................................................24 „ Mosó sziksó................................................................ 8 „ Chocolade 60, 80, 1.20, 1.40 .................................. 1.80 „ Mustár legjobb­­­, üveg 367, ug.......................................25 „ Zöld borsó franczia 7, doboz.........................................70 „ Mandula, édes...............................................................54 „ Mazsolaszőlő................................................................32 „ Saláta­olaj legfinom­bb...............................................60 „ Háziszappan szegedi.....................................................22 „ Köles........................................................................... 7 ■ „ Szilva, valódi török..........................................................12 „ Dió, egészséges............................ .... 12 „ Keményítő, legfinomabb gallérnak..............................22 „ „ „ Túl anglais.......................18 „ Sardinhal 7, szel. 80 kr és ....... . 100 „ „ ’­» » 41 „ . 65 „ Rum Jamaika üveg 80 „és.............................................140 „ » » „ 45 „ „................................. » „ Brasilia­,p­intés üveg................................................70 „ Thea, kü ön s finom............................................... 425 „ Sós­ borszesz, első minőségű..........................................40 „ Pezsgő valódi francia (palack)................................3.50 „ n­n­n „ ............................2.50 „ Az árukat kívánatra bérmentve a házhoz küldöm. Vidéki megrendelések utánvétel mellett a legnagyobb gonddal teljesittetnek. Hampel Győző, 1­923 Budapesten, nagy (3) korona-utca 16. sz. Olcsó és tartós! TEMESVÁRI MANÓ cipőgyára, Budapest, király-utcza 1. sz. ajánlja NŐKNEK. Főzős topánok Brünellből fénymázos hegygyel, szép tü­­zéssel .«•••••• Főzős topánok erős bőrből fénymázos hegygyel, szegezve és csavarral ellátva, kettős talppal gyakori hasz­nálatra és esős időre............................................... Topánok mézga betéttel Brünnellből fénymázos hegy­gyel, magas szabással, finom kiállítással Topánok mézga betéttel erős diagram­ vagy borjúbőr­­ből, szegezve és csavarral ellátott kettős talppal, igen tartós és meleg ............................................... Fűzős topánok erős bőrből fénymázos orral szegeit és csavarral elátot kettős talppal URAKNAK: Topánok finom chagrin kettősbőrből . . . . Topánok fénymázos vagy bagarinbőrből szegezett és csavarral ellátott kettős talppal igen erős Topánok finom bőrből díszes fénymázos beg­gyei, ter­mek és bálokra........................................................ Topánok orosz fénymázos bőrből, szegezett kettős talp­pal, csavarral a legjobb lábbeli a nedves időben, igen tartós és meleg............................................... Vadász c­sizmák vízhatlan kettős bagaria vagy fénymá­zos bőrből, háromszor csavarral ellátott kettős talppal ........ Ugyanaz orosz fénymázos vagy bagarie bőrből . Topánok fiuknak fénymázos vagy bagaria bőrből csavar­ral ellátva kettős talppal ..... Topánok leányoknak Brünellből vagy bőrből igen erős szegezett talppal............................................... Gyermekcipők Brünellből vagy bőrből szegezett talppal igen tartós Topánok mainzi fénymázos termi borjúborból Bis­mark mintájú................................................................. Részletes árjegyzékkel ingyen és bérmentve. — Levél­bili megrendelések posta utánvét mellett pontosan­ eszközöltetnek. lYodiáner F. nyomdatulajdonos (Budapest, megyeháztér 9. szám) ajánlja jól berendezett nyomdáját mindenféle e szakba vágó nyom­tatványokra és azoknak csinos, correct és olcsó árak­ elkészi­­tésére. Postautján leendő megrendelé­sek pontosan teljesittetnek. 2 frt 70 kr. 3 frt — kr. 3 frt 50 kr. 3 frt 50 kr. 3 frt 20 kr. 3 frt 60 kr. 4 frt — kr. 4 frt 50 kr. 5 frt — kr 10 frt — kr. 9 frt — kr. 4 frt — kr. 2 frt 60 kr. 1 frt 80 kr. 4 frt 50 kr. Épen most jelent meg a maga nemében legkimeritőbb munka: „Az elgyengült férfierő 44 ennek soknemü okai és alapos gyógyítása. Irta WEISS J. specialista,­­ gyak. orvos és szülész, az itteni cs. k. katonai fokórházban volt osztályorvos több bel- és külföldi tudományos és humanitárius társulat rendes és tiszteletbeli tagja és több kitüntetés tulajdonosa. Többféle hasonló munkák forognak közkézen és hirdettetnek, a­melyek kü­lönféle czimek alatt a nemzőszervek betegségei s különösen az elgyengült férfi­erő ellen biztos segélyt és gyógyulást ígérnek. Ha ezeket sorjában átolvassa az­­ ember, úgy találja, hogy egyikük sem tartalmaz valamely gyógyeljárást. De hogy lehessen segélyt és gyógyítást meríteni oly könyvből, mely nem ajánl semmiféle gyógyeljárást? Hogy e hiányon segítve legyen, a szerző arra törekedett, hogy ne­­csak az elgyengült férfierő alapjául szolgáló kór­ okokat kimerítően t­árgyalja, ha­nem — a­mi a létező művek egyikénál sincs meg — munkájához még gazdag ta­pasztaláson és szigorú tudományos elveken alapuló gyógyeljárást is csatolt. E munka, melyhez még könnyebb megérthetés czéljából számos boncztani ábra van mellékelve, — mindazoknak is fog tanulságot és segélyt nyújtani, kik kora ifjúságukban titkos bűnt vagy kihágásokat űztek s ennek következtében el­­­­gyengült férfierőben és megrongált idegrendszerben senyvednek. Még azok is, kik bőrkiütésekben, húgyszervi bántalmakban, idült bujakórban, csúzban és kösz­­vényben szenvednek, e könyv segélyével teljes gyógyulásukat érendik el. Kap­ható a szerző rendelő-intézetében ujvilág-utcza I. sz. I. em. — Ára 2 frt 50 kr. (telt­etétlen­ségr)

Next