Egyetértés, 1876. augusztus (10. évfolyam, 179-208. szám)
1876-08-02 / 180. szám
X. évfolyam. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva . Egy évre..........................................20.— Félévre....................... 10.— Negyedévre......................................5.— Egy hóra......................................... 1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési díj : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér : Öt hasábos sor 30 krajczár. Előfizetési föltételek az ELTETÉETÉS politikai és közgazdászati napilapra. Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó-hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Egész évre ....... 20 írt. — kr. Fél évre ..................................10 írt. — kr. Negyed évre...............................5 frt. — kr. Egy hóra...................................1 frt. 80 kr. Budapest, aug. 1. „Gyermekkirályt s oly hadvezért, ki erején fölül mer, Ad az isten haragjában A nemzetnek, kit megver.“ Ezt énekelte egy fél századdal ezelőtt koszorús költőnk, Kisfaludy Sándor, midőn a mohácsi vésznapok egyes epizodjait megörökité. Ezen felsóhajtásra költőnket IIik Lajos király és Tomory érsek magukviselete késztette. Ámde Kisfaludy Sándor az ő körében nem ismerte a „dilettáns minisztereket“, kiknek sem tudományuk, sem képességük, sem hazaszeretetük nincsen elég arra, hogy egy ország kormányát csak egy pillanatra is vezethessék, kiket működésükben egyedül hiúság, dicsvágy, önzés és a hatalom gyakorlásának csábító ingere vezérel minden tetteikben. Kik soha nem számítanak a jövővel, hanem a pillanatnyi hasznot lesik, s egyedül annak ösztönzését követik, tekintet nélkül a következésekre. Kik nem űznek tervszerű politikát hazájuk jólétének emelésére és jövőjének biztosítására, nem, mert terveik nincsenek, terveket készíteni nem képesek, kik nem ismernek egyéb impulzust, mint saját maguk s pártjuk uralmának megörökítését, vagy legalább kinyújtását előmozdítani, és amennyire tőlük telik, biztosítani. Az ily miniszterek több kárt okoztak a nemzeteknek és a czivilizációnak, többet ártottak a monarchiák és az uralkodó családok érdekeinek, mint a gyermek királyok is erejüknél többet merészlő hadvezérek. Nem fogom taglalni lord Strafford befolyását I. Károly angol király sorsára, nem II. Jakab, vagy XVI-ik Lajos tanácsosainak mi része volt ezen fejedelemnek végzetes sorsára. Nem említem fel Geszler oktalanságát, ki kalapját tűzte ki a svájczi népnek hódolati tárgyul. Szorítkozom csupán oly esetekre, melyek a jelen nemzedék korában mintegy szemünk előtt történtek. S itt lehetlen nem utalnom egy pár szóval a jóindulatu X-ik Károly bukására, melyet a Viliele-minisztérium készített elő és Martignag, és melyet válságra juttatott Polignac és Peyronnet miniszterek bűnös tanácsa. Tudva van, feljegyezte a történelem, miképen fogadta X-ik Károly az őszinte, a jó tanácsot, midőn a Bourbonok idősb ágára oly végzetteljes julius végnapjaiban Maille és Mouchy herczegek őt a polgári vérontás megakadályozására kérték a korona és királyság érdekében. Ó vakon bízva elbizakodott dilettáns miniszterében, azt felelte nekik: Ne féljenek önök semmitől, uraim. Polignac és Peyronnet urak és Marmont marchal nekem mindenről felelnek, így minden jól lesz. Holnap vadászunk. Vadásztak másnap, de nem a király és udvaronczai, hanem vadászott a nép a király katonáira és svájczi bérenczeire. És mit kért Páris felkelő népe, a mit X-ik Károly polgárvér-patakok árán sem akart megadni ? Sem többet sem kevesebbet, mint azon alkotmány pontos megtartását, melyet XVIII. Lajos egy chartában önszántából odtrogált a franczia nemzetre, midőn a szent szövetség győzelmes seregei kíséretében bevonult Párisba, őseinek majdnem egy évezreden át királyi székvárosába, s ott idegen, absolut uralomra törekvő hatalmak szuronyaira támaszkodva foglalta el a trónt, melyet ősei sok századokig birtak. De amit XVIII-ik Lajos önként megadott a franczia nemzetnek, azt X dik Károly sokallotta. Nem ő, mert hisz a király semmi tekintetben nem érezte ezen alkotmány korlátait magára nézve nyomasztónak, hanem önző, hatalmaskodó s ide-oda terv nélkül kapkodó hiú miniszterei Viliele, Martignac, Peyronnet, Polignac, kiket a szabad sajtó, a már megszorított választási törvény korlátoltak s akadályoztak hatalmaskodásaikban, alkotmányellenes üzelmeikben; kik nem voltak biztosak, hogy a fennálló választási törvény mellett is biztosíthatják maguknak a többséget, és megörökíthetik uralmukat. Ők tanácsolták a királynak a sajtószabadságj felfüggesztését, a választási törvény megváltoztatását egy ordonance, egy pátens által. Ők eszközölték ki a megválasztott, de még össze sem ült kamara eloszlatását, mert hiveik nem voltak benne elegendő számmal képviselve, mert féltek, hogy ezen kamarával az ország kincstárát maguk és barátjaik számára nem zsebelhetik kényük-kedvök szerint. A párisi nép felkelt, fellázadt és fegyver nélkül neki rontott a király jól felfegyverzett testőrségének és svájczi bérenczeinek ;fegyvertelenül neki rohant a mindenfelé halált szóró ágyuknak; azokat elfoglalta, lefegyverezte s részint meghódította, részint megverte a király katonáit, éltetve az alkotmányt és XVIII. Lajos chartáját. Midőn julius 28 án Coedasquet tábornok Párisból jővén Saint Cloudba, a királynak hírt adott a fővárosban történtekről s azt mondá neki: „Mire nincs többé mit habozni, engedni kell, három óra múlva tán már későn lesz és vége a királyságnak.“ A Polignacban vakon bízó gyenge király azt válaszold: „Köszönöm önnek buzgóságát, de ön nagyítja a veszedelmet. Hagyjuk azt s beszéljünk másról.“ Berry herczegnő híven értesülve a Párisban történtekről, ugyanaz napon a király lábaihoz borult és azokat könnyeivel áztatva kérte. „Sire! —mondá fájdalmasan a herczegnő, — a legirtózatosabb veszedelem fenyeget minket. Kérem önt, uram, gondoljon önmagára s mindazokra kik kedvesek ön előtt. Gondoljon azon koronára, melynek egykor az én fiam örökségébe kellene esnie, kérem önt, esedezem ön előtt, vessen véget a polgári háborúnak. Sire, férjem, nevében ki önnek fia volt, esedezem, akadályozza meg a polgárvér folyását.“ A király megindultnak látszott, tán engedett volna e kérésnek, midőn ép e pillanatban megjelent a végzetteljes ember, Polignac herczeg, kinek egy tagadó intésére megváltozott a király hajlama és durva szerepben utasította el a siránkozó herczegnőt: „Ön bolond asszonyom, távozzék s többé előttem meg se jelenjen.“ Berry herczegnő sírva távozott és X dik Károlynak volt ideje és alkalma a száműzetésben Holy-Roodban gondolkodni e felett: vájjon bolond volt-e a herczegnő, midőn Saint-Cloudban a polgárvér-ontás megszüntetését kérte. És Berry herczegnőnek fia, kinek örökségét, a franczia királyi koronát, akarta megmenteni, még ma is hasztalanul sóvárog Frohsdorfban Bécs mellett törvényes öröksége után, melyet nagyatyja, bízva könnyelmű miniszterében, oktalanul eljátszott. Tudja mindenki, mikép vesztette el Lajos Fülöp ugyanazon koronát. A franczia nép a választási jog mérsékelt kiterjesztését óhajtotta. Kiterjesztést, mely Francziaországban a körülbelül kétszázezerre menő választók számát vagy húszezerrel szaporította volna. Ezt Lajos Fülöp, bízva kipróbált minisztere, Guizot oktalan tanácsában, megtagadta, és az ennek folytán keletkező alkotmányos agitatiót erőszakkal akarta akadályozni. A párisi felkelt nép 1848 febr. 22-én, és 24-én Lajos Fülöp lemondott unokája, a párisi gróf javára a koronáról, és úgy, mint előtte X. Károly lemondott volt unokája, a ma is száműzetésben élő Chambord gróf részére, aug. 2-án, 1830-ban. „Már késő“ — hangzott mindkét esetben a győzelmes nép ajkairól, és Lajos Fülöp álnév alatt keresett menedéket családjával ugyanazon angol földön, melyet — mint ő — udvaronczaitól elhagyatva, 18 évvel előbb X. Károly is választott, számüzetési helyéül. Mindenki tudja, — hisz csak az imént játszatott le a véres dráma mindnyájunk bámuló szemei előtt, —miképen sodorta Napoleon Lajost, Olivier s Grammont könnyelmű, éretlen, önző tanácsa s lelkiismeretlen, szédelgő politikája készületlen a porosz háborúba, s mikép vezette őt ezen politika Sedanhoz, angolhonbani száműzetéshez és egy császári korona elvesztéséhez. Mindezek oly esetek, melyekből okulhatnak a fejedelmek és a miniszterek. De a leczke nem egyenlő eredményt tanít a fejedelemnek és a miniszternek; mert míg Polignac és Guizot, mint szabad polgárok, visszatértek az ő zsarnokságok alól menekült hazájokba, melybe Olivier is bántatlanul visszatérhet, ha még eddig nem tette: a fejedelmek mindenike száműzetésben halt meg és mindegyike egy uralkodó családnak, egy dynastiának legszebb örökségét, királyi és császári koronáját vesztette el örökre. Láthatják a fejedelmek, hogy a vész perczeiben épen az udvar kegyenczei, épen a vészt felidéző miniszterek voltak az elsők, akik önmagukra és szerzett zsákmányuk megmentésére gondolva, egyedül cserben hagyták urukat, kit szerencsétlenségbe döntöttek impertinens tanácsaikkal. Ha vissza akarnánk menni a régibb idők történelmébe, nem volna nehéz az ilyen és hasonló példákat a végtelenségig szaporítanunk. Pedig „Historia est magister vitae“; aki abból nem tanult, annak mi hiában fogunk prédikálni, vagy ölszámra írni intő s tanulságos czikkeket. Gondolják meg a népek és fejedelmek, hogy az ilyen események által a nép mindenkor, a monarchia elve a legtöbb esetben a legérzékenyebb károkat vallják és szenvedik. Így követte XVI-ik Lajos bukását az első franczia köztársaság, mely több mint 20 évi európai háborút hozott az országra, és Napóleon bukásával, Francziaországnak teljes kimerültségével, és idegen seregek általi megszállásával végződött. Lajos Fülöp bukását követte a Il-ik köztársaság és Lajos Napóleon erkölcsromló 180. szám kormánya, mely ismét Francziaországot a porosz hadsereg martalékává tette, és a nemzetnek több mint 8 ezer franciába került, és visszaállíttatott a monarchia elvének nagy hátrányára Francziaországban a III-ik köztársaság. Önzés íme, néhány példa arra, hogy hiúság és által vezérelt dilettáns miniszterek mennyi kárt képesek okozni a fejedelemnek és trónnak, mely bizalmával ajándékozta meg; a népnek és az országnak, mely elég szerencsétlen általuk kormányoztatni. Ezen elmefuttatás önkénytelenül merült fel bennünk, midőn Magyarország jelen helyzetéről és állapotáról gondolkodtunk, látva, mikép képes néhány kontárkodó, dilettáns miniszter egy rendezett pénzügyekkel bíró államot igen rövid idő alatt anyagilag tönkre juttatni, vagyonában és hitelében megrontani. És midőn szédelgő pénzügyi politikájuk a nemzetet a bukás örvényéhez sodorta, akkor ráadásul úgy kezelik a külügyi politikát, hogy egy nagy európai háború küszöbén állunk. Mégpedig milyen háború küszöbén! Midőn a társaság, melyben minden valószínűség mellett találjuk magunkat, midőn a politika, melyért kormányunk fegyverre szándékozik szólítani a nemzetet, félnünk kell, miszerint olyan lesz, hogy a haza legjobb fiainak azt kell óhajtaniok, hogy a nemzet serege megveressék a csatában. Mert ily társaságban és ily politika mellett győzni annyi volna, mint elveszteni az ország jövőjét. Simonyi Ernő. Zentáról újabban táviratilag cáfolják meg a Bálint Ferencz jelöltségére vonatkozó hírt, míg viszont „a párt nevében“ fentartják gróf Lónyay jelöltségét. Az egészből az látszik, hogy a „szabadelvű párt“ még nincs tisztában jelöltje felett, sejteni lehet ezt a „Hon“-ból is, mely lap viccz fejében az „Egyetértésinek akarná felróvni Lónyay ajánlását, minthogy alkalmasint neki meg Majoros István tetszik. Csak az a szerencsénk, hogy nincs törvényszék, melynél egyikre vagy másikra, talán mindkettőre is, megindítaná ellenünk az igénykeresetet. Pedig hát isten látja lelkünket, nem perelünk egyikre sem, ha pártunk ottani barátai alkalmas és érdemes egyénben nem tudnak megállapodni és keresztülvinni azt. A bankkérdést illetőleg lapunkban is közölt azon hírt, miszerint az uj bankszervezet csak 1878. évi jan. 1-jén lépne életbe, a „B. C.“ alaptalannak állítja. Szerinte, kivált a magyar kormány mindent elkövet, hogy az uj bankszervezet 1877. jan. 1-én lépjen életbe. Kétségen kívül van, mondja a nevezett lap, hogy elhárítlatlan akadály azt nem gátolja, s hogy Széll pénzügyőr rajta lesz, mikép a vám- és kereskedelmi szerződés épugy, mint a bankügy és a megállapítandó quotaviszony egy azon időben letelő ciklusokkal bírjanak. Valószínű, hogy Bécsben kívánják a bankszervezet életbeléptetését elodázni, de ebből nem következik, hogy ez óhajtás teljesülni is fog. A hivatalos körök Bécs felől már fogtak maguknak egy magyar nevű embert, hogy tegyen kísérletet a boszniai vadat felhajszolni. S vájjon ki lehet azon ember, ki előáll megzavarni a magyar sajtó egyhangúságát, még pedig oly leczkéztető modorban, melyet a valódi meggyőződés és írói függetlenség is csak okkal-móddal vehet igénybe? Nos hát ki lehetne más, mint a hivatalos lap sajtóhibáit másnapra korrigáló Salamon Ferencz. A kormányzati bőkezűség jókora konczáért így mellékesen elvégezi e szolgálatot is a nélkül, hogy megkérdezné lelkiismeretét, mely az efféle egyénnél úgy sem jő számításba. Salamon Ferencz történetírói genialitását itt azon útra látjuk térni, melyen Horváth Mihály előbb botlott, aztán nagyot esett. A hivatalos lap szerkesztője még kevésbbé tud szégyelni, mint Görgei pantheon-kovácsa. Nincs is jellemzésére szavunk, mert már előlegesen „Andrássy és Tisza“ feliratú czikkünkben méltányoltuk az oly föllépés gyalázatát, minőre Salamon úr vetemedik, amikor kacskaringós szétoldás-fódás után egyetlen száli legénykép fordul a közvélemény ellen, Bosznia anexiója mellett, írván a többi között, amint jő: „Azt a sokat pengetett interventiót, vagy megszállást is monarchiánk részéről a Száván túli tartományokban, ez idő szerint nem lehetne távolról is orosz érdekben valónak bélyegezni. Az saját érdekünkön kívül, csak általános érdekben történhetik meg stb.“ Hát kend az az Alvinczi ? Bizony tisztességesebb munkának véghezvitelére is márthatná be tollát a tentatartóba, s megszenthette volna, akik erre felszólították, hogy bármily kevésre becsülik jellemét, midőn ily szolgálatra kérik fel, van egy határ, hol a félhivatalos és hivatalos buzgalom legalább nevét rejti el a piszkos munka alól. És ez szól ama hatalmasoknak is, akik Salamon Ferenczet ugratták portyázó előőrsül az annexionalis politikának érdekében. A kemény és talpraesett megrovás, melyben a „Hon“ részesíti Salamon ur közvélemény és hazaellenes vállalkozását, eszökre térítheti a bécsi körök uj merényletével kibékülni készülő kormányköröket, hogy a sorok között nekik jutott hosszú orrt dugják zsebre, míg ki nem dagad a szűr alól. A Salamon által satrafilkói bölcseséggel kezdeményezett puhatolás fiaskójával jó lesz megelégedniük , mert nem tanácsolnék a kiegyezés nemzetkoldusitó politikáját a hazaellenes politika véres bünrészességével tetézni, ha csak a hatalom birta Szerda, 1876. augusztus 2. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megye ház tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldhetnek vissza. Kiadóhivatal: ‘Budapest IV. megyeházai' 9. sz. Wodianer F. nyomdájában. Koraiban immár ki nem aludt az érzék utolsó szikrája is, mely őket Magyarország léteréhez és jövőjéhez köti. A törökországi magyar légió ügyében a külügyminisztérium — mint az „E—!“ írja —nem lát szükségesnek semmiféle diplomátiai lépést, mivel ilyen légió alakításáról nincs és nem is lehet szó. Az egész hír minden alapot nélkülöző koholmány. Egyébiránt teljesen felesleges volt az „Ellenőrinek megerőltetni magát e dementivel, mert ha csakugyan alakul Konstantinápolyban magyar légió, amit újabban is megerősítenek, bizonyára legkevésbé sem Osztrák-Magyaria osztrák-magyarainak mulatságos válfaja áll a török félhold alá harczolni, hanem azok, akik a török vendégszeretet élvezve, szívesen lemondanak a jogról, hogy oly alattvalók gyanánt tekintsék őket, kiket az ikrek állam diplomatiája kotnyeleskedésének körébe vonhat. Hiszen ha el tudtak érni ennek boszantó és feltűnően ellenséges magatartása daczára éveken át, fognak módot találni a török polgári kötelék alól kikérni a magyarok iránt egyszerre szokatlanul érdeklődni kezdő osztrák diplomatia igényformáját. Az alvidéki hangulat. Az alvidéki néphangulat ismertetéséül vettük a következő levelet Bács megyéből: A keleti zavarok fegyveres kitörése óta nem érdektelen figyelemmel kisérni megyénk különféle ajkú lakosságát, melyben jókora tömeget képvisel a szerbség, vagy mint vidékünkön általában és helyesebben is nevezni szokták a ráczság. A rácz ugyanis ez idő szerint csak akkor követeli a szerb czimet, ha inkább kívánkozik egy délszláv államalakulás Szerbiájában,mint a magyar államon belül lenni honpolgár. A hazafiasabb érzelmű bácsmegyei szerb ma is büszkén szokta mondani, hogy ő nem szláv szerb, hanem magyar rácz. Nem ez utóbbiakról, kik feltünőleg keresbednek, hanem csak általában a szerbek hangulatának jellemzéséül honi e sorokat. A mi szerbeink az exponált bujtogatók kivételével igen békés honfiaknak látszanak. Külszínre olyanokut tüntetik fel magukat, mintha a jelen keleti bonyodalmak őket nem is igen érdekelnék, s mintha keleti fajrokonaik sorsával keveset vagy mit sem törődnének, de a kinek van éber szeme, fel fog tűnni, sőt már a szerb háború hajnalán feltűnt előttünk, azon lázas izgatottság, melyet később palástolni igyekvőnek, bár eleinte az első felhevülés és a szenvedélyek lángjainak első összecsapásánál elbizakodásukban nem bírták eltitkolni a keleti szlávsággal való élénk rokonszenvezést, melynek a községben lakó szerbek összejövetelei, halk suttogások , egész a vad képzeletig felcsigázott rózsatervek voltak eredményei, melyek a szerbek képzelt győzelmei után a heted mennyországba vezették őket. Ki tudná előszámítani, mit, mit nem főzzenek ki, különösen a Miletics-féle rajongók, kiknek számát élhetetlen kormányunk s a hivatott léha közegei, még tízszeresen növelték. Azonban ismerni kell embereinket. Mi itt ismerjük e heterogén elemek véralkatát nagyon jó; tudtuk előre, hogy szerb testvéreink csak addig fogják magukat vérmes reményekkel elaltatni , míg a török ágyuk diadallövései a rózsásálmok csendjét meg nem zavarják. Hogy számításunkban nem csalatkozunk, azt a következmények igazolják. Alig, hogy a táviró a törökök győzelmeit hirdetni kezdé, szerbecskéink oly szende természetet öltöttek fel, hogy csaknem szégyenlik előbbi felhevülésüket. Mindamellett meg vannak győződve, hogy azon esetre, ha Német-Ausztria-Magyarország a hatalmas Angliához nem közeledik, a dolgok még jóvá fordulnak, s az orosz beavatkozás el nem maradhat, mert csak a hatalmak nyílt együttes akaratát hiszik képesnek az orosz birodalmat „non in (í firTAmlnmi V.K3L y z)u.vx\jLai ozjuinam. Még csak röviden a magyar ajkú s a magát magyarnak nevező lakosságnak hangulatáról akarok néhány vonást tenni. Mielőtt erről szólanak, nem hallgathatom el, hogy mily ferdén ítélik meg e derék népet, mennyire megcsalják részakaratu s romlott képviselőik galád módon e sokat gyötört, sokat zaklatott, de egyszersmind oly hiszékeny és könnyen lelkesedő lakosságot. Becsületesek és türelmesek ezek nagyon. De ha a kehely csordultig telik, fognak tudni követelőkké és ennél még többekké is lenni. Jól lenne ezt tudomásukra juttatni az illetőknek, mert a porig elázott fő végső esetben könnyen felemelkedhetik, s a kéz mely eddig az ekeszarvát tartá, lángostort ragadhat fel melylyel képekre festheti a hálátlanoknak bűneik tengerszámát. Annál is több okuk van ezt tudomásul venniök, mert az évek hosszú során félrevezetett nép ébredni kezd, és figyel. . . Dh ez a magyar nép nem oly együgyü, mint azt a húsos fazekak körül csoportosuló, lelküket testüket áruba bocsátó urak hiszik. Sőt bátran mondhatom, hogy tovább lát, több józan felfogással bír, mint azt az úgynevezett döntő körök csak álmodnák is. Sokat tanult e nép a maga kárán. Most rendkívül boszus megcsalattatásáért, boszus, hogy tehetetlen minisztériumának még tehetetlenebb elnöke politikai és gazdasági előnyök kivitelére az idők e legalkalmasbikát fel nem használja, hanem összetett kezekkel néz a keleti zavaros felé. Tisza K. neve, ki alatt már a haza annyi hátrányt szenvedett, teljesen aláásatott. Boszus, hogy becsület és lelkiismeretében annyira sülyedt, hogy nevét alkotmányellenes üzelmeknek szégérül kitenni engedi. Hire járt, hogy Strossmayer püspök a bécsi Burg előszobáit járt koptatni a délszláv propaganda érdekében. E hírt azonban most megczáfolják. A bécsi esti lapok a mozgósításról szóló hírek közt felemlítik, hogy a prágai városi hatóság nagyobb számú napdíjas írnokot fogadott fel azon czélból, hogy kéznél legyenek a szabadságosak és tartalékosak behívó rendeletének gyors expediálására. Az első rendeletet már ki is adták, s ebben szigorúan meg van hagyva a hadsereg állományába tartozóknak, hogy augusztus elsejétől legyenek készen a behívásra 24 óra alatt csapataiknál jelentkezni. Salonikiből, ezen a konsulok meggyilkolása által szomorú hírre vergődött helyről írják az ottani állapotok ismertetéséül a „Pol. Corr.“-nek : A vérengzés óta városunk nem nyerhette vissza előbbem nyugalmát. A folytonosan egymásután városunkon keresztül menő basi-bozukok nem hagynak egy csendes órát élvezni nekünk. Ezen rakonczátlan elemek éjjel-nappal vonulnak keresztül a városon és mindenféle kihágást elkövetnek. Drama és Szerres városából e napokban ismét 3000 ily kelletlen vendégünk lesz. Pár nap előtt az itteni kikötőbe díszesen fellobogózva futott be a „Medali Tefik“ nevű török gőzhajó. A hajón hozták a próféta köntösét (herkaiseri). Közvetlenül a hajó megérkezése után Eszef pasa főkormányzó az összes török kitűnőségekkel a hajóra ment, teljes díszbe felöltözve, hogy az ereklyét átvegye, s azt számos imám és sorta kíséretében a HassimitDsami mecsetbe vitte. Az utczán a katonák sorfalat képeztek, s a keresztyén nézőket elkergették, mert nem akarták, hogy e szent ereklyét a gyaurok szeme is lássa. Az ereklyével azt czélozzák, hogy azt a harcztérre el fogják vinni is általa a basi-bozukok harczkedvét éleszteni. Az angol felsőház jul. 31-iki ülésében Stradheden a keleti kérdésről folyt vitában határozati javaslatot nyújtott be, mely szerint a ház kész az 1856-oi szerződések fentartására szükséges rendszabályokat elvállalni. Lord Derby határozottan ellenzi ez indítványt. A vita folyamában visszautasítja a kormány ellen felhozott vádakat; védelmezi a kormány politikáját. — Derby ezt mondá: A kormány jövendő politikája a háború eredményétől és a többi hatalmakkal való együttműködés lehetőségétől függ. A kormány iparkodni fog arra, hogy oly változás ne történjék, mely nem okvetlen szükséges; mindig csak azt fogja tenni, mi a keleti kérdés kielégítő, tartós megoldását fogja előidézni. „ 1XlA1j1V után Sfrnf Tiorlian ín/H.f.cAnna közfelkiáltással elvettetett. Az alsóházban Bourke kijelenté, hogy a nagyvezir forma szerint megczáfolta azon hírt, mintha a Görögországgal határos tartományokat cserkeszekkel akarná betelepíteni. Bismarck egészséges, a német diplomatia szunyókál és emészt, a politikai körök a békepipát szívják-körülbelől ez az értelme azon trécselésnek, melyet a „Pol. C.“ egy berlini levelezője következőkben tálal fel: „Bismarck hg, ki csak rövid ideig fog itt időzni, igen jó egészségben van. A kissingeni fürdő rendkívül kedvező hatást gyakorolt, s a most beálló varzini időzés előreláthatólag még növelendi azt. A herczeg jelenléte daczára, a nagy politika most egészen pihenni látszik itt, a mi meg is felel a politikai helyzetnek, minthogy a reichstadti megállapodások következtében a szerb-török háború befejeztéig el van napolva a hatalmak minden actiója. Azt nem hiszik itt, hogy Románia fellépése megváltoztathatná a dolgok állását. Azon nézetben vannak, hogy a hatalmaknak jelenleg mi hajlandósága sincs a Románia által felhozott nemzetközi kérdések vitatására s eldöntésére. Ellenben nagy határozottsággal hiszik, hogy csakhamar újabb kormányváltozás áll be Konstantinápolyban, s ezt tisztább és szilárdabb konstantinápolyi állapotok alakulása előfeltételének is tekintik. Ha az ottani viszonyok egy vagy más módon megszilárdulnak, e körülmény a hatalmak jövő békés actiójára is előmozdítólag fog hatni. A conferentiának másutt gyakran ventilált eszméjét az itteni politikai körök alig discutlálják. A csendes közvetítési politika eddigi útján oly jó eredményeket értek el, hogy nem igen éreznek hajlamot a keleti ügyek eddigi kezelésmódjának sürgős szükség nélküli megváltoztatására.“ ________ A török alkotmányjavaslat. Az alkotmányjavaslatot, melyet a török kormány megbízásából Midhat pasa készített, hir szerint már alá is írták volna, ami azonban igen valószínűtlen, minthogy a részletes tanácskozásokról, melyeknek elfogadását meg kellett volna előznie, semmit sem tudunk. Akár aláírták, akár nem, mindenesetre érdekes megismerkedni azok főpontjaival. Eredetileg 140 czikkből állott ez alkotmányterv, de aztán 70-re vonták össze, ami számszerűleg elégségesnek látszik Törökországot boldogítani, bárha igazában az a tősgyökeres alkotmány, mely a történelmen és életben gyökerezik, s nincs paragrafusokba öntve. _____E hosszú munkálatnak, melyben következetesen nincs szó muzulmánokról és keresztényekről, hanem csak „Ottoman alattvalókról“, fő részei következők : „1. Az uralkodó chartát ír alá, melyben kijelenti, hogy az érvényben levő rendszer megszűnik létezni és egészen új alkotmányrendszernek ad helyet. 2. A „Seri“ törvények polgári ügyekre nézve nem érvényesek. A keresztények tanúvallomása annyiba vétetik, mint a muzulmáné. A seri azon intézkedése, mely szerint a muzulmán ember esküje felér az írott bizonyítékkal, hatályon kívül helyeztetik. 3. Semmiféle „ottomán alattvaló“ sincs kizárva a polgári és katonai hivatalokból , a hivatalnokok elmozdíthatlanok.