Egyetértés, 1876. október (10. évfolyam, 236-261. szám)
1876-10-01 / 236. szám
X. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre..............................................20.— Félévre...................................................10.— Negyedévre................................................5.— Egy hóra................................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. Bélyegdij minden hirdetésért külön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. Előfizetési felhivás az EGYETÉRTÉS politikai és közgazdászati napilapra. ■V* Figyelmeztetjük azon t. előfizetőinket, kiknek előfizetésük október 1-jén, az uj évnegyed kezdetével lejár, annak minél előbbi megújítására, hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó-hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Egész évre.......................... . 20 írt. — kr. Fél évre ...............................10 írt. — kr. Negyed évre ...... 5 frt. — kr. Egy Lóra...............................1 frt. 80 kr. 236 szám. Ami bizonyos. „Salem alejkum!“ üdvözli a pogány török, a keresztény szlávságot. „Háború a késhegyig ! “ rivalg vissza az elbizakodott nyakigláb hadsereg. Amazt csak Mahomed szakálla, ezt a muszka czár rubelei takarják, mégis több jut ezekből a más világra. Szegény törököknek egyelőre béke helyett nem marad egyéb vigasztalásuk, mint a Koránlegendák hagyományos ígérete, hogy küldtek elég szolgalelket a hetedmenyország huris paradicsomába magukat kiszolgáltatni. Nagyon ráférne a kimerült és kivénült diplomatiára egy kis áldásos „salem alejkum“, mert ha így tart tovább is, nemcsak a békét, hanem fejüket vesztik. Európa pedig tánczolhat bátran; pompásabb Vulkánon még ama nevezetes forradalom báli előestéjén sem tánczoltak. Talán maga a világ sem bánja már, ha beteges unalmát és hidegrázós közönyét alápörkölik egy kis világháborúval. Forr, füstöl és tüzel a török birodalom világháboritó gócza, de azért Pató Pál uram nem pipázta le oly phlegmatikusan a körülötte nyüzsgő életet, mint amily bamba hidegséggel várja Európa, hogy kóros testén eret vágjanak, kicsikét felrázzák és elnyelessék a kerek földgömb megaggalt és kiélt ó világrészét. Beh furcsa világ! Hanem ha már furcsa, ne volna oly nyomorúságos ! Mert nyomorúság az, midőn a magát haladási és felvilágosodási dicsőséggel elárasztó emberiséget még ma is a Taleyrand iskolájából kikerült, de a mesternél néhány fejjel aláhanyatlott csepürágó államférfiak veszítik össze és csinálnak nevében szédítő lármát, eszeveszett politikát és egy vérfagyasztó spectaculumot. Soha annyi visszaélés a szabadság és felebaráti szeretet varázsával nem történt, mióta némi csillámlásokban nyilatkozik az emberiség lelkiismerete, mint történik most. Mit mondanának a nagy forradalmakat megelőző lángszellemek, ha a hatalmas jelszók alatt harczoló barbarismus hordáit együtt szemlélnék, a mint a kereszténység nevén a legnagyszerűbb eszméket meggyalázzák és kiparodiázzák. Soha oly felfordult világot, midőn a lengyel nemzet hóhérait a szabadságküzdelem védnökéül tolják fel, s a kozákok lovai által megszentségtelenitett templomok fölött a keresztény humanizmus zászlóját bontogatja a ciarismus. Oh! hogy a szabadság jelképes nemzője nem bir boszul állani ! Nem botrányos látvány-e, midőn a szabadságnak még ki sem vívott ügyét a királyi korona szolgaságába hajtják, s utat keresnek a még ki sem vívott nemzeti függetlenség számára, s végre a koronát és az országot az éjszaki colossus zsarnokának lábai elé fektetik, mint valami zsibáru zálogot. Undorító látvány! De mégsem oly gyalázatos, mint a hivatalos Európa magatartása. A nemzetekről nem szólunk, mert ezek most sem számítanak. Élőhalottak ők, kik fölött középkori biztonsággal uralkodik a dynasticus és hagyományos érdek, mely önző és zsarnok, mint volt mindig. Ez a hivatalos Európa már azt sem tudja fiú-e vagy leány. Érdekei összekuszálódtak a szerb-török hadak szuronyain, s ha a holló nem volna ismeretes arról, hogy soha sem kaparja ki a holló szemét, talán még azt is megérnék, hogy a „testvérek“ a szent szövetségnek népelnyomásra szánt frigyén bajba kapnának a „forradalmi szellem“ védszárnyai alatt. De hát a természetben nincs ugrás, az udvarok bolygói gyanúsan pisloghatnak egymásra, össze is mérhetik erejüket, a veszedelem akkor sem az ő szemeik rovására, hanem a népek vér és pénzadó számlájára megy. „Nem tudnak eredményre jutni“, így hangzik ismételve a Konstantinápolyban békebajósdit játszó diplomatia jelentése, s vádolják Oroszországot, melynek ravaszsága mindig felülteti vetélytársait. Nem csoda, mikor a világtól oly hosszú orrt nyert ügyetlenkedésekért és czivakodásaikért, hogy már csak ezen megújult tárgy által is addig vonszolhatja ő exellentiáik fejét, mig ágyúinak dördületével szint vallhat teljesen. Minek erőltetné meg magát most, midőn színvallás nélkül működtetheti fegyvereit a csatatéren, hisz a diplomatia békéltet. Nevetséges látvány! Lassankint meg fogjuk érni, hogy az északi vadságnak és despotikus kegyetlenségnek nyert játszmája lesz a közmiveltség és haladás veszélyére. Amily oktalan szerepet játszik Európa a keleti események kihívó fordulataival szemben, megtörténhet könnyen, hogy a kozákok a pantheonba kötözik s a Szajnában itatják meg lovaikat, a mint I. Napoleon megjövendölte. Kinek volna kedve találgatásokkal fárasztani a közönség figyelmét azon kérdésnek bolygatásával : mitévő lesz a fegyvernyugvási és békéltetési kísérleteiben csúfot vallott hatalmak egyike vagy másika ? Pillanatról pillanatra élősködő politika, telve habozással, telve kétséggel, telve félelemmel, uralkodik most a nemzetközi helyzeten, ez teszi könnyűvé a muszka vitrigát és kedélyessé az orosz vöröskeresztesek tömeges bucsujárását. A kétfejű sas birodalma sem tudja már hasznát venni két csőrének, melyekkel befelé kíméletlenül vágott mindig, kifelé azonban se a békeolajágnak, se a szuronynak nem képes ura lenni most. Hallatszik róla megint, hogy a czár levele által alternatíva, tehát legalább mégis nem két csomó széna közzé lett szorítva magasabb diplomatiájának elhatározása. Vagy Boszniát kell elfoglalnia az oroszok által parancsolólag kijelölt úton, s mint a „humanismus“ kelletlen hőse a muszka-barbarismus pártfogása alatt, vagy arczvonalba állani a régi hit, szent és testvéri szövetséges misericordianus álarczosaival szemben. Az ember azt hitte volna, hogy a népszabadság elnyomására oly gyorsan kész döntő körök, a külső események dolgában is, habár kínos küzdelem után, végre valahára komolyan állást foglaltak. Legalább suttogó híre kelt az elhatározásnak, hogy Milán királyságát még pünkösdinek sem ismerik el. Bezzeg kisül most, hogy Buridam szamarának komikusán szomorú helyzete mégsem mesebeszéd; annyira nem, hogy a jelen esetnél még két csomó széna sem kell: a semmittevő és éhenhaló bölcselgés hatása megvan, ha az egyik oldal zabos zsákja ellenében, másik oldalt lassan ölő mérges csalmatokot helyeznek is. Onnét van, hogy bizonyos képen csak egy állítást koczkáztathatunk a keleti kérdésben, s ez, hogy Ausztria-Magyarország máig sem foglalt el határozott állást a kérdésben, ezt látjuk, érezzük és tapasztaljuk commentárral és anélkül egyaránt. Oly ingadozó, selypítő és akadozó szerep ez, amilyennel kezdetleg az oroszok szarvának megnövelésére s a bonyodalmak elmérgesítésére közreműködtek. Ily politika mellett megeshetik, hogy holnap Oroszország puszipajtása gyanánt megyünk Európa ezredéves verejték és véres munkájának gyümölcseit a kancsuka számára meghódítani ; de megtörténhetik bizony ellenkezője is. Sem történjék bármi, sem isten, sem ember nem másíthat azon: Magyarország közvéleménye és nemzete Oroszországgal saját jóvoltából egy kézre nem fog játszani soha. Múltunk, érdekeink és jövőnk szállanak síkra ily szövetkezés ellen, s nincs arra eset, hogy a kozák és huszár hüvelybe dugott aczéllal igyanak baráti pohárt. Verhovay Gyula. A közlekedési miniszter az őszi ülésszak alatt, valószínűleg még az országgyűlés elnapolása előtt a képviselőházban egy törvényjavaslatot fog előterjeszteni az eperjes-tarnówi és kassa oderbergi pályák egyesítése iránt. A szabadelvű párt holnapi (okt. 1) értekezletén mindenekelőtt a megválasztandó bizottsági tagok fognak kijelöltetni, s ha a párttagok kellő számmal jelennének meg, a miniszterelnök indítványt tesz az őszi ülésszak sorrendjére nézve, esetleg a mai interpellatiókra adandó válaszát is vázlatban előadja. Helfy Ignácz közelebb Olaszországba rándulván Kossuth Lajos látogatására, egy onnan írt magánleveléből a „N. Zászlója“ a következő sorokat közli: „Kossuthot a legjobb erőben találtam, s mintha nyom nélkül haladna el mellette az idő, testileg lelkileg úgy van, mint tavaszi gyöngélkedése előtt. Akiben még él a hit Magyarország jövője iránt, az remélheti azt is, hogy Kossuthot még látni fogja egyszer a tettek mezején. Mindent úgy találtam itt, amint régebben volt. Kossuth környezete s életmódja nem változott. Ihász is kitűnő egészségben van. Hogy látogatója e kis pusztának van elég, azt képzeli ön. Mióta itt vagyunk (Simonyi Ernővel érkeztünk) Alglave uron, a „Temps“ szerkesztőjén kívül, három pap vendége is volt a házigazdának: a pest- belvárosi, a lipótvárosi és a buda-vizivárosi plébánosok. A közelebbi napokban egy kis családi ünnepély lesz itt. Meszlényi Ilka kisasszony, Kossuth unokahuga, itt fog egybekelni Ambrozovics Béla közlekedésügyi osztálytanácsossal.“ Olaszország és Magyarország között, mint a „K. N.“ értesül, a legutóbbi időben megállapodás történt abban, hogy mindazon iratok, melyek Magyarországból közvetlenül Olaszországba küldetnek (többnyire bírósági okmányok), magyar nyelvűek legyenek, az Olaszországból küldött hasonló iratok pedig olaszok. Mindegyik állam maga fordítja le az iratokat. Olaszország e szerint magyar fordítókat tart, s így lojálisabban jár el, mint Ausztria, melynek hatóságaihoz szóló magyar átirakat a magyar minisztériumnak kell lefordíttatnia. Ideje volna, hogy a magyar kormány e viszásságot is megszüntesse. Vasárnap, 1876. október 1. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megyeház tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-hivatal: ‘Budapest IV. megyeházét' 9. sz Wodianer F. nyomdájában. Kibújik a szeg a zsákból. A „Kelet Népe“, a Sennyey párt közlönye, bár miként óvakodik is, csak nem titkolhatja el aristokrata reactionárius hajlamait és természetét. Végre mindig csak kibújik a szeg a zsákból. Az országgyűlés megnyitásáról elmélkedvén, sajnálatát fejezi ki afelett, hogy a képviselők az egész szeptember hóra kikapják napidíjaikat, holott csak két napig dolgoznak, és ezen két napot is csak formalitásokkal töltik el. Igaz, régi szokás, hogy a képviselők napidíjai egész hóra utalványoztatnak, még akkor is, ha az ülések a hó vége felé kezdődnek vagy a hó elején napoltatnak el. Ezen szokás azzal indokoltatott mindig, hogy a távol lakó képviselőknek úti költségeik fejében némi kárpótlást nyújtsanak. Igaz, hogy a nagy uraknak, a mindenféle üzelmek által meggazdagodott zsidóknak, az állam javait féláron suttyomban kibérlő s meggazdagodott haszonbérlőknek csekélység az ide utazás költsége, és ezeknek a napidíj is „egy említésre is alig méltó csekély előny“ ; de hát az ország érdeke nem azt kívánja, hogy a képviselőház tagjai egyedül nagyurak, meggazdagodott zsidók, úgy államjavak haszonbérlői lehetnek, hanem azt, hogy tagja lehessen mindenki, aki a nép bizalmát bírja, legyen az gazdag vagy szegény. Az ország érdeke azt kívánja, hogy a nemzet képviselői a nemzet által oly díjazásban részesüljenek, amely őket anyagilag függetlenekké teszi, sőt az volna a leghelyesebb és a nemzet érdekének leginkább megfelelő intézkedés, mely a képviselői állást oly díjazásban részesítené, hogy csak kevés hivatal lenne, mely után a képviselő vágyódhatnék, mert képviselői állása több anyagi többlétet biztosítana neki, mint a kormány rendelkezésére álló legtöbb hivatal. Ez esetben a képviselőnek saját érdeke is azt kívánná, hogy a nép bizalmát és ne a kormány kegyeit hajhássza. A magyar nemzet megteheti, hogy meggazdálkodja az országgyűlési költség legnagyobb részét. Válasszon oly képviselőket, kik annak viselését magukra vállalják. Az úgynevezett nagy urak, az aristokraták, kiket a „Kelet Népe“ képvisel, önmagukban ezt alig tehetnék, mert hát a fényes külső sok esetben nagy nyomort rejt náluk is, és vannak az arisztokrata nevek viselői közt elegen, akik alig volnának képesek megmondani, hogy miből élnének, ha képviselői napidíjaik meg vonalnának, de az említett elemekkel talán megbírnák azon költséget. Ámde kérdjük, hiszi e a magyar nemzet, hogy a megtakarított százezerek nyújtanának-e neki kárpótlást azon törvényhozási eredményekért, amelyekkel az ily elemekből alakult törvényhozók az országot elárasztanák? Ha a nemzet azt hiszi, hogy igen, kövesse ez utat. Hatalmában van. De lássa, hogy meg ne bánja. A tény az, hogy Európa parlamentjei között a magyar képviselők majdnem a legrosszabbul vannak díjazva. A nagy urak szeretnek Angolország példájára hivatkozni, hol a képviselőnek semmi napidíja nincsen. Ez igaz, de először azoknak, kik a bizottságokban, mégpedig igen nagy számmal, a valódi munkát végzik, van fizetésük, mégpedig 31 fit. 50 kr. arányban naponkint. És másodszor tudva van, hogy az angol parliament mindenek felett aristocratikus intézmény még most is, és még inkább az volt néhány év előtt, midőn a városi képviselő csak olyan lehetett, aki képes volt 3000, megyei képviselő pedig, aki 6000 frt tiszta jövedelmet volt képes kimutatni. Tudva van, hogy alig 30—40 év előtt az angol alsóház tagjainak nagy részét egyes nagyurak inkább nevezték mint választották. Igen ám, de igaz az is, hogy az angol nemzet jóléte, hatalma és befolyása azóta gyarapodott oly csodaszerűleg, amióta a parliamenti reform által a nagyuraknak, az aristokratiának ezen illetéktelen befolyása törvény által megszüntetett, csak azóta, mióta a szegény tehetség előtt is a parliamentben beléphetés korlátai eltávolíttattak. Csak azóta nőtt oly naggyá és hatalmassá Anglia, és csak azóta élvez teljes politikai és egyéni szabadságot, amióta az arisztokratikus befolyás háttérbe szorításával a törvényhozásban túlsúlyra a közép, a polgári osztály emelkedett. Angolország példája tehát nem olyan, amelyre nagy uralmék reactionarius vágyaik kielégítésére nyomatékosan hivatkozhatnának. Angolország példája nem olyan, mely buzdítólag hatna a magyar ’nemzetre a képviselők napidijainak csonkítása tekintetében. Ha Sennyei úrék és közlönyük a „Kelet Népe“ valóban a nemzet érdekeit viselik szivükön és gazdálkodni kívánnak, azt ne a képviselői állás függetlenségének árán megtakarítható néhány százezer forinton kezdjék, hanem kezdjék azon milliomoknak a megtagadásán, amelyeket eddigelé készséggel megszavaztak, kezdjék azzal, hogy meg nem szavazzák a bécsi alkudozásoknál elért eredményeket, melyek kérlelhetlenül tönkre fogják tenni a nemzetet anyagilag, úgy mint politikailag. Minden pés, melyet a nemzeti képviselet függetlensége ellen tesznek, beleütközik a nemzet érdekeibe, habár talán saját osztályuk, saját castjuk czéljait előmozdítaná is. — ő. A tiszaszabályozási társulat által kért kölcsönt az osztrák nemzeti bank megtagadta. Idevonatkozólag a mai „N. fr. Presse“ ezeket írja: Magyar lapokban olvassuk , hogy a tiszaszabályozási társulat a legújabb időben a nemzeti banktól egy záloglevelekben kötendő kölcsönt kért. Az illető társulat egy kérvényt nyújtott be a királyhoz, melyben pártfogását kéri ez ügy iránt. Ezen kérvény a kabinetirodából áttétetett a pénzügyminisztériumhoz, ahonnan az a nemzeti bankhoz küldetett át. A nemzeti bank azonban elutasította. Ez , mint az uj „Presse“ hallja — az okból történt, mert ily kölcsönöknél, milyenek ezelőtt az 1858-dik évben létrejött megegyezésnél fogva csakugyan történtek is, a nemzeti bank fel volt hatalmazva arra, hogy némely, a jelzálog hitelosztály üzletvezetésére nézve fenálló lényeges határozattól eltérhessen, míg ellenben az 1863-dik évi alapszabályok szerint jelzálog-hitelügyletek csakis az erre nézve kibocsátott alapszabályok szerint vannak megengedve, és az ezektőli eltérés a törvényhozó hatalom beleegyezését szükségelné. A mentelmi bizottság ma az országos ülés után a Miletics ügyben ülést tartott, melyen a kormány részéről Tisza és Perczel miniszterek voltak jelen. Az ügy előadójának a bizottság Horánszkyt választá. Ember felveti azon kérdést, hogy Miletics felhivassék: akar-e élni a bizottság által leendő személyes kihallgattatásának jogával. A bizottság e kérdés fölött akkor határoz, ha az előadó már áttanulmányozta az ügyiratokat. Simonffay kérdésére kijelenti Tisza miniszterelnök, hogy a kormánynak egyetlen tényét ez ügyben magában foglalja ugyan a főügyészhez intézett, s az ügyiratokhoz mellékelve levő irata, de kész megadni a netán szükséges bővebb felvilágosításokat is. A bizottság ez ügyben hétfőn tartandja legközelebbi ülését. A független szabadelvű párt tagjainak abbeli kérését, hogy számukra a házban külön hely jelöltessék ki, a ház elnöke a mai ülés után terjesztette az érdekelt képviselők elé, kik már előre felszólíttattak, hogy az országos ülés után e czélból a házban maradjanak. Az elnök felhívta a baloldalon ülő kormánypárti képviselőket, hogy helyeiket engedjék át a független szabadelvű párt tagjainak, s hogy ne akadályozzák e méltányos kívánság teljesülketését. Erre, mint a „Hon“ írja, Jankovics Miklós jónak látta indokolatlan hévvel tiltakozni ez ellen s kinyilatkoztatni, hogy helyét senkinek sem engedi át. Még körülbelül hárman vonakodtak lyeiket kicserélni, a többiek készséggel engedvén deméltányos kérelemnek, s így a legközelebbi ülés vaalószínűleg „együtt“ találja a független szabadelvű párt tagjait. A közigazgatási bizottságba beválasztattak. Komárom megyében: Pázmándy Lajos, Kürthy István, Fittler Dezső, Zámori Béla, Jaross Károly, Jankó Mihály, Vörös Benő, Sárkány Ferencz, Konkolyi Elek,ihyczy József. — Kolozsvár városában: Sámi László, Hincz György, Nagy Lajos, Gámán Zsigmond, Benigni Samu, Tauffer Ferencz, Fries Albert, Züllik István, Kővári László, és Dávid Antal. — Esztergom megyében : Andrássy Gyula volt országgyűlési képviselő, Bakai Imre, Havasi Imre, Hega Tivadar, Koller Antal, Mayer István, Mászáros Károly, Niedermann Pál, Palkovits Károly s Rédly Gyula. — Holdmezővásárhely városában: Baloghy Soma, Nagy András János, Kossa László, ifjú Németh Pál, Fekete Ödön, Kovács József, Czuczi János, Szamecz András, Tóth Márton és Lukács Ferencz. A háború. Szumarokoff küldetése, helyesebben mondva a czár levele felől minden titkolózás daczára is szivárgott már ki annyi hír, amennyiből legalább következtetni lehet a levél tartalmára. A jól értesült körök utján elterjedt híreket a következőkben állíthatjuk össze: A levél átalában véve látszólag komoly törekvést tanusít a béke helyreállítása iránt s két részre oszlik: az első rész a király békeszeretetére való hivatkozásból áll, a második pedig a politikai helyzetet adja elő, s ebből folyólag fölhívja a királyt, hogy a keleti ügyek rendezésénél támogassa a czár, illetőleg az orosz kormány szándékát. Az orosz kormány ugyanis nem elégedvén meg a porta azon ígéretével, hogy az angol részről ajánlott s Szerbiára nagyon is előnyös feltételeket elfogadandja s az egész török birodalomban életbelépteti a szükséges reformokat : azt követeli, hogy a reformok életbeléptetésére nézve adjon biztosítékot, vagyis engedje az osztrák magyar hadak által megszállni Herczegovinát, Boszniát és Bulgáriát. A czár levelét azon megjegyzés fejezi be, hogy azon esetben, ha a király nem járul e tervhez, úgy Oroszország egymaga fogja azt valósítani. Szumarokoff utasitva van a király válaszát bevárni s azt a czárnak Livádiába vinni, minél fogva" külügyi hivatalunk most a válasz elkészítésén dolgozik, mi időt vesz igénybe, s „diplomatiai“ feladat. Ausztria-Magyarország elfogadta az angol javaslatot, mely szerint Bosnia, Herczegovina és Bulgáriának közigazgatási autonómia adatnék; az orosz kormány ellenben azt akarja, hogy e három tartománynak oly önállóság adassák, minővel eddig Szerbia birt, s fizetnének — épugy, mint ennek kötelessége — a portának évi járadékot. Mivel pedig ezt a porta semmi szin alatt sem adja meg, de nem egyezhetik bele tartományainak idegen hadak által leendő megszállásába sem; természetes, hogy azon esetben, ha a király engedne a cár fölhívásának, a közös működésnél a legelső lépés Törökországnak küldendő hadüzenetből állna. — Jól értesültek szerint a válasz fogalmazásához csak akkor fognak, ha e tárgyban a többi hatalmak véleménye is tudva lesz. Szumarokoff nem fog Belgrádba menni, hanem hadsegédét küldötte oda. A fegyverszünet tárgyában jelentik Belgrádból a „P. Ll.“-nak, hogy a három éjszaki hatalom most egy szabályszerű fegyverszünet létrehozása iránt tett lépéseket Konstantinápolyban. Azon bíz, hogy Kvartov belgrádi orosz konzul utasítást kapott volna Csernajeffet a hadvezérség letevésére felszólítani valótlannak bizonyult. A politikai helyzetről két nevezetes külföldi lap mond véleményt. Az „Agence Havas“ szerint Risztics jegyzéke s az ellenségeskedések folytatása nem akadályozza a béke helyreállását. A „Times“ ellenben azt írja, hogy a helyzet veszéllyel fenyegető; a diplomatia minden erőfeszítése meghiúsul, ha az oroszországi agitatió és a háború azonnal be nem fejeztetik. * A harcztérről hivatalosan jelentik, hogy tegnapelőtt reggeli 8 órakor a szerbek Csernajeff és Horvátovics vezérlete alatt két oldalról megtámadták a törököket s délben elfoglalták Bucmirt, este pedig Tesiczát. A csapatok Tesicza megrohanásakor azt kiáltották: éljen a király! Czetinyéből jelentik szept. 26-ikáról „Times“-nek a következőket: A fejedelem parancsanokai mindegyikének tegnap azon utasítást küldötte, hogy okd.kodjanak. 2-áig minden támadó föllépéstől tartózMukktár pasa ezalatt a montenegrói területen két előre tolt állást foglalt el és erősített meg. A fejedelem fölhívta a külföldi hatalmak képviselőit, hogy személyesen győződjenek meg a fegyvernyugvás ezen megsértéséről, és azon kívánságát fejezte ki, hogy a provisoriás fegyvernyugvás helyébe vagy nyílt ellenségeskedés vagy rendes fegyverszünet lépjen Szerbiából. Nikolics hadügyminiszter, ki jelenleg a hadseregnél van, terjedelmes jelentést küldött Belgrádba a moravai hadsereg helyzetéről és annak hangulatáról. Ami a hadsereg helyzetét illeti, ez a jelentés szerint meglehetős kedvező. Deligrád az utolsó 14 nap alatt új sánczövvel vétetett körül, mely 80 nehéz ágyúval van fölszerelve. A bástyakor ki van tágítva, s a redoute-vonalak kijebb tolattak. Deligrádban és körülötte van, 78,000 ember. Masa Vrbicza légiója 4200 emberből áll, csupa vakmerő legények; ez képezi az előhadat a Moravánál. Horvátovics ezredes 18,000 embert kommandéroz. Alexináczban Popovics ezredes 12 zászlóaljjal és 8 üteggel áll. Alexinácz is 4 új redoute-tal van megerősítve. A futóárkok meghosszabbítják. Az orosz önkénytesek részint a militia közé vannak beosztva, részint saját zászlóaljakat képeznek. Csaknem minden kommandó orosz tisztek kezében van. Az orosz dandár mindjárt Vrbicza vajda légiója mögött áll. A legénység ég a vágytól az ellenséggel mérkőzni. A positiók igen jók és Csernajeff a legjobbat reméli, hogy Abdul Kerim pasát a határokon visszaszorítja. A hadsereg hangulata általában harczias. A legénység örömujjongásban tört ki, mondják, hogy a fegyverszünet meghosszabbíthatott. A hadügyminiszter missiója, hogy a hadsereget a királlyá prodlamálás meggondolatlan lépésétől visszatartsa, hajótörést szenvedett. Ismét jelezve van 5000 orosz önkénytes megérkezése. Nemsokára már egy orosz hadosztályt lehet alakítani. Különösen nagy örömmel fogadják a számos altiszt érkezését, kik déli Oroszországból jönnek, mivel altisztekben nagy a hiány. A porta a román kormányhoz cathegoricus felhívást intézett a végből, hogy akadályozza meg a semlegesség amaz égbe kiáltó megsértését, mely abban rejlik, hogy nagy és fegyveres csapatosztályokat enged területén átvonulni. ORSZÁGGYŰLÉS. I. Az interpellációk napja lévén, nyolcz miniszter jelent meg a bársonyszékeken, izgatottan várva a pillanatot, midőn a lehető legfontosabb kérdésekben megkérdeztetnek. A karzatok látogatói is feszült figyelemmel néztek alá, keresve azokat, kiknek mára azon szerep jutott, hogy a miniszterelnök látszólagos nyugodtságát kipróbálják. Néhány csekélyebb jelentőségű ügy elintézése után végre az interpellációk megtételéhez értek. Midőn a jegyző Chorin nevét olvasta, mély csend állott be, s várták azon specziális momentumok egyikét, midőn a „független szabadelvű párt“ úgy lép fel, mint férfias ellenzékhez illik. Chorinnak mély hangja a síri csendben, a terem minden zugába elhatott, mintha a római senatus üléseit akarta volna e pillanat bemutatni. Chorin beszéde elejétől végig higgadt maradt. Interpellateában mellőzte a bécsi alkudozások összegét, s egyedül az újabb időben szerepet játszó 80 millió bankadósságra szorítkozott. Megkérdezésében még a nevetségessé vált nemzetközi suryról sem tett említést, s ridegen azon kérdés mellett maradt, vajjon a magyar kormány álláspontja megengedi-e azt, hogy a 80 millió bankadósságból vállalva, újra nagyobb megterheltetésnek vettessék alá Magyarország. Beszéde végeztével, sem beszéde közben egyetlen tetszés vagy nem tetszésnyilatkozat sem volt észlelhető. A másik nevezetes momentum akkor következett be, midőn Irányi, a keleti és oroszországi események felől interpellált. Irányi mintha csak satyrisálni akarta volna államiságunk gyámság alá helyezését, oly fogas kérdéseket intézett a miniszterelnökhöz. A kormánypárt érezte a sarokba szorítást, felismerte azt, hogy ily kérdésre kielégítő választ adni nagyon nehézzé lesz a sajátságos dualistikus helyzet, s