Egyetértés, 1876. október (10. évfolyam, 236-261. szám)

1876-10-01 / 236. szám

X. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre..............................................20.— F­élévre...................................................10.— Negyedévre................................................5.— Egy hóra................................................1.80 Egy szám 8 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr. B­é­l­y­e­g­d­i­j minden hirdetésért kü­lön 30 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. Előfizetési felhivás az EG­YETÉRTÉS politikai és közgazdászati napilapra. ■V* Figyelmeztetjük azon t. előfizetőinket, kiknek előfizetésük október 1-jén, az uj évnegyed kezdetével lejár, annak minél előbbi megújítására, hogy a lap szétküldésében fenakadás ne történjék. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Az előfizetési pénzek és utalványok az „Egyetértés“ kiadó-hivatalának Wodianer nyomda megyeház-tér 9. szám alá küldendők. Egész évre.......................... . 20 írt. — kr. Fél évre ...............................10 írt. — kr. Negyed évre ...... 5 frt. — kr. Egy Lóra...............................1 frt. 80 kr. 236 szám. A­mi bizonyos. „Salem alejkum!“ üdvözli a pogány tö­rök, a keresztény szlávságot. „Háború a kés­hegyig ! “ rivalg vissza az elbizakodott nyakig­láb hadsereg. Amazt csak Mahomed szakálla, ezt a muszka czár rubelei takarják, mégis több jut ezekből a más világra. Szegény törököknek egyelőre béke helyett nem marad egyéb vigasz­talásuk, mint a Koránlegendák hagyományos ígérete, hogy küldtek elég szolgalelket a heted­­menyország huris paradicsomába magukat kiszolgáltatni. Nagyon ráférne a kimerült és kivénült diplomatiára egy kis áldásos „salem alejkum“, mert ha így tart tovább is, nemcsak a békét, hanem fejüket vesztik. Európa pedig tánczol­­hat bátran; pompásabb Vulkánon még ama nevezetes forradalom báli előestéjén sem tán­­czoltak. Talán maga a világ sem bánja már, ha beteges unalmát és hidegrázós közönyét alápörkölik egy kis világháborúval. Forr, füs­töl és tüzel a török birodalom világháboritó gócza, de azért Pató Pál uram nem pipázta le oly phlegmatikusan a körülötte nyüzsgő életet, mint a­mily bamba hidegséggel várja Európa, hogy kóros testén eret vágjanak, kicsikét fel­rázzák és elnyelessék a kerek földgömb meg­­aggalt és kiélt ó világrészét. Beh furcsa világ! Hanem ha már furcsa, ne volna oly nyo­morúságos ! Mert nyomorúság az, midőn a ma­gát haladási és felvilágosodási dicsőséggel el­árasztó emberiséget még ma is a Taleyrand iskolájából kikerült, de a mesternél néhány fejjel alá­hanyatlott csepürágó államférfiak ve­szítik össze és csinálnak nevében szédítő lár­mát, eszeveszett politikát és egy vérfagyasztó spectaculumot. Soha annyi visszaélés a szabadság és fe­lebaráti szeretet varázsával nem történt, mióta némi csillámlásokban nyilatkozik az emberiség lelkiismerete, mint történik most. Mit mondanának a nagy forradalmakat megelőző lángszellemek, ha a hatalmas jelszók alatt h­arczoló barbarismus hordáit együtt szemlélnék, a mint a kereszténység nevén a leg­nagyszerűbb eszméket meggyalázzák és kipa­­rodiázzák. Soha oly felfordult világot, midőn a lengyel nemzet hóhérait a szabadságküzde­lem védnökéül tolják fel, s a kozákok lovai által megszentségtelenitett templomok fölött a keresztény humanizmus zászlóját bontogatja a ciarismus. Oh! hogy a szabadság jelképes nem­­zője nem bir boszul állani ! Nem botrányos látvány-e, midőn a sza­badságnak még ki sem vívott ügyét a királyi korona szolgaságába hajtják, s utat keresnek a még ki sem vívott nemzeti függetlenség szá­mára, s végre a koronát és az országot az éj­szaki colossus zsarnokának lábai elé fektetik, mint valami zsibáru zálogot. Undorító látvány! De még­sem oly gyalázatos, mint a hiva­talos Európa magatartása. A nemzetekről nem szólunk, mert ezek most sem számítanak. Élő­halottak ők, kik fölött középkori biztonsággal uralkodik a dynasticus és hagyományos érdek, mely önző és zsarnok, mint volt mindig. Ez a hivatalos Európa már azt sem tudja fiú-e vagy leány. Érdekei összekuszálódtak a szerb-török hadak szuronyain, s ha a holló nem volna is­meretes arról, hogy soha sem kaparja ki a holló szemét, talán még azt is megérnék, hogy a „testvérek“ a szent szövetségnek népelnyo­másra szánt frigyén bajba kapnának a „forra­dalmi szellem“ védszárnyai alatt. De hát a természetben nincs ugrás, az udvarok bolygói gyanúsan pisloghatnak egymásra, össze is mér­hetik erejüket, a veszedelem akkor sem az ő szemeik rovására, hanem a népek vér és pénz­adó számlájára megy. „Nem tudnak eredményre jutni“, így hang­zik ismételve a Konstantinápolyban békebajós­­dit játszó diplomatia jelentése, s vádolják Orosz­országot, melynek ravaszsága mindig felülteti vetélytársait. Nem csoda, mikor a világtól oly hosszú orrt nyert ügyetlenkedésekért és cziva­­kodásaikért, hogy már csak ezen megújult tárgy által is addig vonszolhatja ő exellentiáik fejét, mig ágyúinak dördületével szint vallhat teljesen. Minek erőltetné meg magát most, midőn színvallás nélkül működtetheti fegyve­reit a csatatéren, hisz a diplomatia békéltet. Nevetséges látvány! Lassankint meg fogjuk érni, hogy az északi vadságnak és despotikus kegyetlenség­nek nyert játszmája lesz a közmiveltség és ha­ladás veszélyére. A­mily oktalan szerepet ját­szik Európa a keleti események kihívó fordu­lataival szemben, megtörténhet könnyen, hogy a kozákok a pantheonba kötözik s a Szajná­ban itatják meg lovaikat, a mint I. Napoleon megjövendölte. Kinek volna kedve találgatásokkal fárasz­tani a közönség figyelmét azon kérdésnek boly­gatásával : mitévő lesz a fegyvernyugvási és békéltetési kísérleteiben csúfot vallott hatal­mak egyike vagy másika ? Pillanatról pilla­natra élősködő politika, telve habozással, telve kétséggel, telve félelemmel, uralkodik most a nemzetközi helyzeten, ez teszi könnyűvé a muszka vitrigát és kedélyessé az orosz vörös­keresztesek tömeges bucsujárását. A kétfejű sas birodalma sem tudja már hasznát venni két csőrének, melyekkel befelé kíméletlenül vágott mindig, kifelé azonban se a békeolajágnak, se a szuronynak nem képes ura lenni most. Hallatszik róla megint, hogy a czár levele által alternatíva, tehát legalább mégis nem két csomó széna közzé lett szorítva maga­sabb diplomatiájának elhatározása. Vagy Bosz­niát kell elfoglalnia az oroszok által paran­­csolólag kijelölt úton, s mint a „humanismus“ kelletlen hőse a muszka-barbarismus pártfogása alatt, vagy arczvonalba állani a régi hit, szent és testvéri szövetséges misericordianus álarczo­­saival szemben. Az ember azt hitte volna, hogy a népszabadság elnyomására oly gyorsan kész döntő körök, a külső események dolgában is, habár kínos küzdelem után, végre valahára ko­molyan állást foglaltak. Legalább suttogó híre kelt az elhatározásnak, hogy Milán királyságát még pünkösdinek sem ismerik el. Bezzeg kisül most, hogy Buridam szamarának komikusán szomorú helyzete még­sem mesebeszéd; annyira nem, hogy a jelen esetnél még két csomó széna sem kell: a semmittevő és éhenhaló bölcselgés hatása megvan, ha az egyik oldal zabos zsákja ellenében, másik oldalt lassan ölő mérges csal­­matokot helyeznek is. Onnét van, hogy bizonyos képen csak egy állítást koczkáztathatunk a keleti kérdésben, s ez, hogy Ausztria-Magyarország máig sem fog­lalt el határozott állást a kérdésben, ezt lát­juk, érezzük és tapasztaljuk commentárral és anélkül egyaránt. Oly ingadozó, selypítő és akadozó szerep ez, a­milyennel kezdetleg az oroszok szarvának megnövelésére s a bonyo­dalmak elmérgesítésére közreműködtek. Ily politika mellett megeshetik, hogy hol­nap Oroszország puszipajtása gyanánt megyünk Európa ezredéves verejték és véres munkájá­nak gyümölcseit a kancsuka számára meghódí­tani ; de megtörténhetik bizony ellenkezője is. S­em történjék bármi, sem isten, sem ember nem másíthat azon: Magyarország közvéle­ménye és nemzete Oroszországgal saját jóvol­tából egy kézre nem fog játszani soha. Múl­tunk, érdekeink és jövőnk szálla­nak síkra ily szövetkezés ellen, s nincs arra eset, hogy a kozák és huszár hüvelybe dugott aczéllal igya­nak baráti pohárt. Verhovay Gyula. A közlekedési miniszter az őszi ülésszak alatt, valószínűleg még az országgyűlés elnapolása előtt a képviselőházban egy törvényjavaslatot fog előter­jeszteni az eperjes-tarnówi és kassa oderbergi pá­lyák egyesítése iránt. A szabadelvű párt holnapi (okt. 1) értekezle­tén mindenekelőtt a megválasztandó bizottsági ta­gok fognak kijelöltetni, s ha a párt­tagok kellő számmal jelennének meg, a miniszterelnök indít­ványt tesz az őszi ülésszak sorrendjére nézve, eset­leg a mai interpellatiókra adandó válaszát is váz­latban előadja. Helfy Ignácz közelebb Olaszországba rándul­ván Kossuth Lajos látogatására, egy onnan írt ma­gánleveléből a „N. Zászlója“ a következő sorokat közli: „Kossuthot a legjobb erőben találtam, s mintha nyom nélkül haladna el mellette az idő, tes­tileg lelkileg úgy van, mint tavaszi gyöngélkedése előtt. A­kiben még él a hit Magyarország jövője iránt, az remélheti azt is, hogy Kossuthot még látni fogja egyszer a tettek mezején. Mindent úgy találtam itt, amint régebben volt. Kossuth környezete s életmódja nem változott. Ihász is kitűnő egészségben van. Hogy látogatója e kis pusztának van elég, azt képzeli ön. Mióta itt vagyunk (Simonyi Ernővel ér­keztünk) Alglave uron, a „Temps“ szerkesztőjén kí­vül, három pap vendége is volt a házigazdának: a pest- belvárosi, a lipótvárosi és a buda-vizivárosi plébánosok. A közelebbi napokban egy kis családi ünne­pély lesz itt. Meszlényi Ilka kisasszony, Kossuth unokahuga, itt fog egybekelni Ambrozovics Béla közlekedésügyi osztálytanácsossal.“ Olaszország és Magyarország kö­zött, mint a „K. N.“ értesül, a legutóbbi időben megállapodás történt abban, hogy mindazon iratok, melyek Magyarországból közvetlenül Olaszországba küldetnek (többnyire bírósági okmányok), magyar nyelvűek legyenek, az Olaszországból küldött hasonló iratok pedig olaszok. Mindegyik állam maga for­dítja le az iratokat. Olaszország e szerint magyar fordítókat tart, s így lojálisabban jár el, mint Ausztria, melynek hatóságaihoz szóló magyar átira­­kat a magyar minisztériumnak kell lefordíttatnia. Ideje volna, hogy a magyar kormány e viszásságot is megszüntesse. Vasárnap, 1876. október 1. Szerkesztői iroda: Budapest IV. megye­ház tér 9. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó-h­ivatal: ‘Budapest IV. megyeházét' 9. sz Wodianer F. nyomdájában. Kibújik a szeg a zsákból. A „Kelet Népe“, a Sennyey párt közlönye, bár miként óvakodik is, csak nem titkolhatja el aristok­­rata reactionárius hajlamait és természetét. Végre mindig csak kibújik a szeg a zsákból. Az országgyűlés megnyitásáról elmélkedvén, sajnálatát fejezi ki afelett, hogy a képviselők az egész szeptember hóra kikapják napidíjaikat, holott csak két napig dolgoznak, és ezen két napot is csak formalitásokkal töltik el. Igaz, régi szokás, hogy a képviselők napidíjai egész hóra utalványoztatnak, még akkor is, ha az ülések a hó vége felé kezdődnek vagy a hó elején napoltatnak el. Ezen szokás azzal indokoltatott min­dig, hogy a távol lakó képviselőknek úti költségeik fejében némi kárpótlást nyújtsanak. Igaz, hogy a nagy uraknak, a mindenféle üzel­mek által meggazdagodott zsidóknak, az állam ja­vait féláron suttyomban kibérlő s meggazdagodott haszonbérlőknek csekélység az ide utazás költsége, és ezeknek a napi­díj is „egy említésre is alig méltó csekély előny“ ; de hát az ország érdeke nem azt kí­vánja, hogy a képviselőház tagjai egyedül nagyurak, meggazdagodott zsidók, úgy államjavak haszonbér­lői lehetnek, hanem azt, hogy tagja lehessen min­denki, a­ki a nép bizalmát bírja, legyen az gazdag vagy szegény. Az ország érdeke azt kívánja, hogy a nemzet képviselői a nemzet által oly díjazásban részesülje­nek, a­mely őket anyagilag függetlenekké teszi, sőt az volna a leghelyesebb és a nemzet érdekének leg­inkább megfelelő intézkedés, mely a képviselői ál­lást oly díjazásban részesítené, hogy csak kevés hi­vatal lenne, mely után a képviselő vágyódhatnék, mert képviselői állása több anyagi többlétet bizto­sítana neki, mint a kormány rendelkezésére álló leg­több hivatal. Ez esetben a képviselőnek saját érdeke is azt kívánná, hogy a nép bizalmát és ne a kormány kegyeit hajhás­sza. A magyar nemzet megteheti, hogy meggaz­­dálkodja az országgyűlési költség legnagyobb részét. Válas­szon oly képviselőket, kik annak viselését ma­gukra vállalják. Az úgynevezett nagy urak, az aris­­tokraták, kiket a „Kelet Népe“ képvisel, önmaguk­ban ezt alig tehetnék, mert hát a fényes külső sok esetben nagy nyomort rejt náluk is, és vannak az arisztokrata nevek viselői közt elegen, a­kik alig volnának képesek megmondani, hogy miből élnének, ha képviselői napidíjaik meg vonalnának, de az em­lített elemekkel talán megbírnák azon költséget. Ámde kérdjük, hiszi e a magyar nemzet, hogy a megtakarított százezerek nyújtanának-e neki kár­pótlást azon törvényhozási eredményekért, a­melyek­kel az ily elemekből alakult törvényhozók az orszá­got elárasztanák? Ha a nemzet azt hiszi, hogy igen, kövesse ez utat. Hatalmában van. De lássa, hogy meg ne bánja. A tény az, hogy Európa parl­amentjei között a magyar képviselők majdnem a legrosszabbul van­nak díjazva. A nagy urak szeretnek Angolország példájára hivatkozni, hol a képviselőnek semmi napi­díja nincsen. Ez igaz, de először azoknak, kik a bi­zottságokban, még­pedig igen nagy számmal, a valódi munkát végzik, van fizetésük, még­pedig 31 fi­t. 50 kr. arányban naponkint. És másodszor tudva van, hogy az angol parliament mindenek felett aristocratikus intézmény még most is, és még in­kább az volt néhány év előtt, midőn a városi kép­viselő csak olyan lehetett, a­ki képes volt 3000, me­gyei képviselő pedig, a­ki 6000 frt tiszta jövedelmet volt képes kimutatni. Tudva van, hogy alig 30—40 év előtt az an­gol alsóház tagjainak nagy részét egyes nagyurak inkább nevezték mint választották. Igen ám, de igaz az is, hogy az angol nemzet jóléte, hatalma és befo­lyása azóta gyarapodott oly csodaszerűleg, a­mióta a parliamenti reform által a nagyuraknak, az aristo­­kratiának ezen illetéktelen befolyása törvény által megszüntetett, csak azóta, mióta a szegény tehetség előtt is a parliamentben beléphetés korlátai eltávo­líttattak. Csak azóta nőtt oly nag­gyá és hatal­massá Anglia, és csak azóta élvez teljes politikai és egyéni szabadságot, a­mióta az arisztokratikus be­folyás háttérbe szorításával a törvényhozásban túl­súlyra a közép, a polgári osztály emelkedett. Angolország példája tehát nem olyan, a­melyre nagy uralmék reactionarius vágyaik kielégí­tésére nyomatékosan hivatkozhatnának. Angolor­szág példája nem olyan, mely buzdítólag hatna a magyar ’nemzetre a képviselők napidijainak cson­kítása tekintetében. Ha Sennyei úrék és közlönyük a „Kelet Népe“ valóban a nemzet érdekeit viselik szivükön és gaz­­dálkodni kívánnak, azt ne a képviselői állás függet­lenségének árán megtakarítható néhány száz­ezer forinton kezdjék, hanem kezdjék azon milliomoknak a megtagadásán, a­melyeket eddigelé készséggel megszavaztak, kezdjék azzal, hogy meg nem sza­vazzák a bécsi alkudozásoknál elért eredményeket, melyek kérlelhetlenül tönkre fogják tenni a nem­zetet anyagilag, úgy mint politikailag. Minden pés, melyet a nemzeti képviselet függetlenség­e ellen tesznek, beleütközik a nemzet érdekeibe, habár talán saját osztályuk, saját castjuk czéljait előmoz­dítaná is. — ő. A tiszaszabályozási társulat által kért köl­­csönt az osztrák nemzeti bank megtagadta. Idevo­­natkozólag a mai „N. fr. Presse“ ezeket írja: Magyar lapokban olvassuk , hogy a tiszaszabályozási társulat a legújabb időben a nemzeti banktól egy zálogleve­lekben kötendő kölcsönt kért. Az illető társulat egy kér­vényt nyújtott be a királyhoz, melyben pártfogását kéri ez ügy iránt. Ezen kérvény a kabinetirodából áttétetett a pénz­ügyminisztériumhoz, a­honnan az a nemzeti bankhoz külde­tett át. A nemzeti bank azonban elutasította. Ez , mint az uj „Presse“ hallja — az­­­ okból történt, mert ily kölcsönöknél, milyenek ezelőtt az 1858-dik évben létrejött megegyezésnél fogva csakugyan történtek is, a nemzeti bank fel volt hatal­mazva arra, hogy némely, a jelzálog hitelosztály üzletveze­tésére nézve fenálló lényeges határozattól eltérhessen, míg ellenben az 1863-dik évi alapszabályok szerint jelzálog-hi­telügyletek csakis az erre nézve kibocsátott alapszabályok szerint vannak megengedve, és az ezektőli eltérés a törvény­hozó hatalom beleegyezését szükségelné. A mentelmi bizottság ma az országos ülés után a Miletics ügyben ülést tartott, melyen a kor­mány részéről Tisza és Perczel miniszterek voltak jelen. Az ügy előadójának a bizottság Horánszkyt választá. Ember felveti azon kérdést, hogy Miletics felhivassék: akar-e élni a bizottság által leendő sze­mélyes kihallgattatásának jogával. A bizottság e kérdés fölött akkor határoz, ha az előadó már át­tanulmányozta az ügyiratokat. Simonffay kérdésére kijelenti Tisza miniszterelnök, hogy a kormánynak egyetlen tényét ez ügyben magában foglalja ugyan a főügyészhez intézett, s az ügyiratokhoz mellékelve levő irata, de kész megadni a netán szükséges bő­vebb felvilágosításokat is.­­ A bizottság ez ügyben hétfőn tartandja legközelebbi ülését. A független szabadelvű párt tagjainak abbeli kérését, hogy számukra a házban külön hely jelöl­tessék ki, a ház elnöke a mai ülés után terjesztette az érdekelt képviselők elé, kik már előre felszólíttat­­tak, hogy az országos ülés után e czélból a házban maradjanak. Az elnök felhívta a baloldalon ülő kormánypárti képviselőket, hogy helyeiket enged­jék át a független szabadelvű párt tagjainak, s hogy ne akadályozzák e méltányos kívánság telje­­sülketését. Erre, mint a „Hon“ írja, Jankovics Mik­lós jónak látta indokolatlan hévvel tiltakozni ez ellen s kinyilatkoztatni, hogy helyét senkinek sem engedi át. Még körülbelül hárman vonakodtak lyeiket kicserélni, a többiek készséggel engedvén de­méltányos kérelemnek, s így a legközelebbi ülés va­a­lószínűleg „együtt“ találja a független szabadelvű párt tagjait. A közigazgatási bizottságba be­választattak. Komárom megyében: Pázmándy Lajos, Kürthy István, Fittler Dezső, Zámori Béla, Jaross Károly, Jankó Mihály, Vörös Benő, Sár­kány Ferencz, Konkolyi Elek,­­ihyczy József. — Ko­lozsvár városában: Sámi László, Hincz György, Nagy Lajos, Gámán Zsigmond, Benigni Samu, Tauffer Ferencz, Fries Albert, Züllik István, Kővári László, és Dávid Antal. — Esztergom megyé­ben : Andrássy Gyula volt országgyűlési képviselő, Bakai Imre, Havasi Imre, Hega Tivadar, Koller Antal, Mayer István, Mászáros Károly, Nieder­mann Pál, Palkovits Károly s Rédly Gyula. — Holdmezővásárhely városában: Baloghy Soma, Nagy András János, Kossa László, ifjú Né­meth Pál, Fekete Ödön, Kovács József, Czuczi Já­nos, Szamecz András, Tóth Márton és Lukács Fe­rencz. A háború. Szumarokoff küldetése, helyesebben mond­va a czár levele felől minden titkolózás daczára is szivárgott már ki annyi hír, a­mennyiből legalább következtetni lehet a levél tartalmára. A jól értesült körök utján elterjedt híreket a következőkben állíthatjuk össze: A levél áta­­lában véve látszólag komoly törekvést tanusít a béke helyreállítása iránt s két részre oszlik: az első rész a király békeszeretetére való hi­vatkozásból áll, a második pedig a politikai helyzetet adja elő, s ebből folyólag fölhívja a királyt, hogy a keleti ügyek rendezésénél tá­mogassa a czár, illetőleg az orosz kormány szándékát. Az orosz kormány ugyanis nem elé­gedvén meg a porta azon ígéretével, hogy az an­gol részről ajánlott s Szerbiára nagyon is elő­nyös feltételeket elfogadandja s az egész török birodalomban életbelépteti a szükséges re­formokat : azt követeli, hogy a reformok életbeléptetésére nézve adjon biztosítékot, vagyis engedje az osztrák magyar hadak által megszállni Herczegovinát, Boszniát és Bulgá­riát. A czár levelét azon megjegyzés fejezi be, hogy azon esetben, ha a király nem járul e tervhez, úgy Oroszország egymaga fogja azt valósítani. Szumarokoff utasitva van a király vála­szát bevárni s azt a czárnak Livádiába vinni, minél fogva" külügyi hivatalunk most a válasz elkészítésén dolgozik, mi időt vesz igénybe, s „diplomatiai“ feladat. Ausztria-Magyarország elfogadta az angol javaslatot, mely szerint Bos­nia, Herczegovina és Bulgáriának közigazga­tási autonómia adatnék; az orosz kormány el­lenben azt akarja, hogy e három tartománynak oly önállóság adassák, minővel eddig Szerbia birt, s fizetnének — épugy, mint ennek köte­lessége — a portának évi járadékot. Mivel pe­dig ezt a porta semmi szin alatt sem adja meg, de nem egyezhetik bele tartományainak idegen hadak által leendő megszállásába sem; termé­szetes, hogy azon esetben, ha a király engedne a c­ár fölhívásának, a közös működésnél a legelső lépés Törökországnak küldendő hadüze­­netből állna. — Jól értesültek szerint a válasz fogalmazásához csak akkor fognak, ha e tárgy­ban a többi hatalmak véleménye is tudva lesz. Szumarokoff nem fog Belgrádba menni, hanem hadsegédét küldötte oda. A fegyverszünet tárgyában jelentik Bel­­grádból a „P. Ll.“-nak, hogy a három éj­szaki hatalom most egy szabályszerű fegyverszünet létrehozása iránt tett lépéseket Konstantiná­polyban. Azon bíz, hogy Kvartov belgrádi orosz konzul utasítást kapott volna Csernajeffet a hadvezérség letevésére felszólítani valótlannak bizonyult. A politikai helyzetről két nevezetes kül­földi lap mond véleményt. Az „Agence Havas“ szerint Risztics jegyzéke s az ellenségeskedé­sek folytatása nem akadályozza a béke helyre­állását. A „Times“ ellenben azt írja, hogy a helyzet veszél­lyel fenyegető; a diplomatia minden erőfeszítése meghiúsul, ha az oroszor­szági agitatió és a háború azonnal be nem fe­jeztetik. * A harcztérről hivatalosan jelentik, hogy teg­napelőtt reggeli 8 órakor a szerbek Csernajeff és Horvátovics vezérlete alatt két oldalról megtámad­ták a törököket s délben elfoglalták Bucmirt, este pedig Tesiczát. A csapatok Tesicza megrohanása­­kor azt kiáltották: éljen a király! Czetinyéből jelentik szept. 26-ikáról „Times“-nek a következőket: A fejedelem parancs­a­nokai mindegyikének tegnap azon utasítást küldötte, hogy okd.­kodjanak. 2-áig minden támadó föllépéstől tartóz­Mukktár pasa ezalatt a montenegrói területen két előre tolt állást foglalt el és erősített meg. A fejedelem fölhívta a külföldi hatalmak kép­viselőit, hogy személyesen győződjenek meg a fegy­vernyugvás ezen megsértéséről, és azon kívánságát fejezte ki, hogy a provisoriás fegyvernyugvás he­lyébe vagy nyílt ellenségeskedés vagy rendes fegy­verszünet lépjen­ Szerbiából. Nikolics hadügyminiszter, ki jelenleg a hadseregnél van, terjedelmes jelentést kül­dött Belgrádba a moravai hadsereg helyzetéről és annak hangulatáról. A­mi a hadsereg helyzetét il­leti, ez a jelentés szerint meglehetős kedvező. Deli­­grád az utolsó 14 nap alatt új sánczövvel vétetett körül, mely 80 nehéz ágyúval van fölszerelve. A bástyakor ki van tágítva, s a redoute-vonalak kijebb tolattak. Deligrádban és körülötte van, 78,000 em­ber. Masa Vrbicza légiója 4200 emberből áll, csupa vakmerő legények; ez képezi az előhadat a Mora­­vánál. Horvátovics ezredes 18,000 embert komman­­déroz. Alexináczban Popovics ezredes 12 zászlóaljjal és 8 üteggel áll. Alexinácz is 4 új redoute-tal van megerősítve. A futóárkok meghosszabbítják. Az orosz önkénytesek részint a militia közé vannak be­osztva, részint saját zászlóaljakat képeznek. Csak­nem minden kommandó orosz tisztek kezében van. Az orosz dandár mindjárt Vrbicza vajda légiója mögött áll. A legénység ég a vágytól az ellenséggel mérkőzni. A positiók igen jók és Csernajeff a leg­jobbat reméli, hogy Abdul Kerim pasát a határo­kon visszaszorítja. A hadsereg hangulata általában harczias. A legénység örömujjongásban tört ki, mondják, hogy a fegyverszünet meghosszabbíthatott. A hadügy­miniszter missiója, hogy a hadsereget a királ­lyá prodlamálás meggondolatlan lépésétől visszatartsa, hajótörést szenvedett. Ismét jelezve van 5000 orosz önkénytes meg­érkezése. Nemsokára már egy orosz hadosztályt le­het alakítani. Különösen nagy örömmel fogadják a számos altiszt érkezését, kik déli Oroszországból jönnek, mivel altisztekben nagy a hiány. A p­o­r­t­a a román kormányhoz cathegoricus felhívást intézett a végből, hogy akadályozza meg a semlegesség amaz égbe kiáltó megsértését, mely abban rejlik, hogy nagy és fegyveres csapatosztá­lyokat enged területén átvonulni. ORSZÁGGYŰLÉS. I. Az interpellációk napja lévén, nyolcz mi­niszter jelent meg a bársonyszékeken, izgatot­tan várva a pillanatot, midőn a lehető legfon­tosabb kérdésekben megkérdeztetnek. A kar­zatok látogatói is feszült figyelemmel néztek alá, keresve azokat, kiknek mára azon szerep jutott, hogy a miniszterelnök látszólagos nyu­godtságát kipróbálják. Néhány csekélyebb je­lentőségű ügy elintézése után végre az inter­pellációk megtételéhez értek. Midőn a jegyző Chor­in nevét olvasta, mély csend állott be, s várták azon specziális momentumok egyikét, midőn a „független sza­badelvű párt“ úgy lép fel, mint férfias ellen­zékhez illik. Chorinnak mély hangja a síri csendben, a terem minden zugába elhatott, mintha a római senatus üléseit akarta volna e pillanat bemutatni. Chorin beszéde elejétől vé­gig higgadt maradt. Interpellateában mel­lőzte a bécsi alkudozások összegét, s egyedül az újabb időben szerepet játszó 80 millió bank­adósságra szorítkozott. Megkérdezésében még a nevetségessé vált nemzetközi suryról sem tett említést, s ridegen azon kérdés mellett maradt, vajjon a magyar kormány álláspontja megengedi-e a­zt, hogy a 80 millió bankadós­ságból vállalva, újra nagyobb megterhelte­­tésnek vettessék alá Magyarország. Beszéde végeztével, sem beszéde közben egyetlen tetszés vagy nem tetszésnyilatkozat sem volt észlelhető. A másik nevezetes momentum akkor kö­vetkezett be, midőn Irányi, a keleti és orosz­­országi események felől interpellált. Irányi mintha csak satyrisálni akarta volna államisá­gunk gyámság alá helyezését, oly fogas kérdé­seket intézett a miniszterelnökhöz. A kormány­párt érezte a sarokba szorítást, felismerte azt, hogy ily kérdésre kielégítő választ adni nagyon nehézzé lesz a sajátságos dualistikus helyzet, s

Next