Egyetértés, 1878. január (12. évfolyam, 1-31. szám)

1878-01-14 / 14. szám

XII. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre 20.— Félévre .............................................10.— Negyedévre..........................................5.— Egy hóra..............................................1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési dij: 9 hasábos petitsor egy­szeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr B­é­l­y­e­g­d­i­j minden hirdetésért kü­lön 80 kr. Nyilttér: Öt hasábos sor 30 krajczár. 14 szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. TÁVIRATOK. Pétervár, január 13. Miklós nagy­­herczeg Glabrovába érkezését megsürgö­­nyözte; a nép részérőli fogadtatása lelke­­sült volt, a főherczeg a Balkánon átmegy. London, jan. 13. (P. C.) Hiteles értesülés szerint a kormány egy, a hadügyminisztérium által már régebb idő óta előkészített, az állam védké­­pességét kiegészítő törvényjavaslatot fog a parla­mentnek beterjeszteni; ezen törvényjavaslat elfoga­dása, tekintve a jelen viszonyokat, valószínűnek tekinthető. Pétervár, január 13. (Hivatalos­) Tiflisből január 12: A Baiburt előtti csa­tában a törökök megverettek. Január 9-ke óta Erzerum egészen körül van kerítve. London, jan. 13. Bright­­on egy beszédet intézett a birminghami választókhoz, a­melyben a maga nézeteit kifejti, hogy Angliának nincs oka aktuáli­s convictusba belépni. Oroszország ma oly hatalmas, mintha a Krimi hadjárat soha sem lett volna ; Anglia ma egyedül áll ;­Bright végre következőleg szólt: A nemzet többsége szoros sem­legességet követett a jelen háborúban. Ezután azon határozat fogadtatott el, hogy Anglia Oroszország­gal való minden összeütközés ellen tiltakozik. Bologna, jan. 2. Rajner főherczeg ideérkezett s katonai tisztelettel fogadta­tott. A főherczeg a csapatparancsnokok, projektek, Syndikus, és az osztrák konsul, valamint a többi hatóságok által fogad­tatott. Pétervár, jan. 13. (hivatalos­) Ga­­browából jan. 11. A Givos-völgy a törö­köktől megtisztult. Egy orosz mozgócsapat elfoglalta Klissurát. Pétervár, jan. 12. (Hivatalos­) Odessa jan. 11. Ma két török monitor közeledett Eupotária felé. délután 3­­ órakor megnyitották az üdvlövé­­seket minden lövegből. 5 és */* óra tájban körül­belül 135 lövés történt, néhány épület megsérült, 7 ember a lövészcsapatból megsebesült, az ágyú­zás tovább foly; az „Orosz Invalid“ Bisztróm gárda parancsnoka egy napi parancsnákan Bint­­zen würtenbergi porosz csendőrparancsnok le­velét közli Sándor czárhoz, mely telve van orosz győzelmi szerencse kívánalmakkal. A napi­­parancs igy végződik: A herczeg levelében kinyil­vánított hízelgő figyelme, győzelmes testvéreinkért az én erős meggyőződésem szerint annál nagyobb sympathiával fog fogadtatni, mivel az a dicső és hős gárdatesttel jön, mely a nagy és hatalmas bi­rodalomé, a melynek őszinte és kipróbált barátsá­gára, a mi drága hazánk jogosan büszke lehet. Selvi, jan. 11. Gurko jelenti, hogy megütközött Metskánál az osztukiocsi és pelkerni után Topolnicza és Illtiman mel­lett, a törökkel a veszteség csekély. Róma, jan. 13. Rajner főherczeg meg­érkezett, Cavignan herczeg, a külügymi­niszter és a tengerészügyminiszter által fogadtatott a pályaudvarban. A gyászszer­tartási ünnepély 17-én, a király temetése pedig 19-én lesz. Humbert király a mi­nisztertanács és politikai okoknál fogva elhatározta, hogy Viktor Emánuel Rómá­­ban a Pantheon templomban temettetik el. A pápának az egyházi hatóságokhoz inté­zett rendelete folytán a temetkezést illető minden nehézség elhárittatott. A „Popolo Bom.“ a konstantinápolyi olasz követ, Layard és a porta közti compromissumreli hírt megczáfolja, miután az ítélet még nincs kimondva, ezen ügy megoldatlan. Bécs, jan. 13. A „Montagsrevue“ írja: A legújabb hírek szerint kétségtelen, hogy a fegy­verszünet békére vezet. A „Montagsrevue“ hiszi, hogy az orosz békefeltételek következők lesznek: Romániának teljes függetlensége királyságra eme­lés nélkül, Szerbia teljes függetlenség terület na­­gyobbitással, azonban nem a suttoriában, mivel úgy ez ellen mint Szerbia területének megnagyobbi­­tása ellen Ausztria szót emel. Bulgáriának autonómiája török fensőség alatt keresztyén kormányzó melletti maradása, mivel Ausztria Romániának a Dunán­túli terjeszkedését meg nem engedi; lemondás Ba­­tum, Karsz, Erzerum pasalikságáról. A „Montags­revue“ hiszi, hogy a porta újólag a hatalmakhoz fordul, de e lépések ismét sikertelenek lesznek, mert Oroszország követeléseit el fogják fogadni. A „Dar­­danella kérdésben sem diplomatiai eszmecsere nem váltazott sem szóba nem hozatott. Malta, jan. 13. Egy londoni távirati parancs folytán Hornby tengernagy a „Sultanis“ hajóhad táborkarával Levantéb­a indul, a többi­ hadihajók legközelebb indul­nak el. Mint Londonból táviratilag jelentik, az ott időző Midhat pasa nincs megelégedve az új török kabinettel. Nyilatkozatai szerint e kabinet rögtöni békét, s Törökország feltétlen megadását jelenti, Oroszországnak. Az új nagyvezír Hamdi pasa igen benette ember, de nincs semmi energiája, és Szaid pasa a belügyminiszter által engedi magát befo­lyásolni, ki Mahmud Damadnak eszköze és teremt­ménye. Midhat szerint Törökország el van veszve, ha a parlament nem fog interveniálni. A „függetlenségi párt“ holnap hétfőn délután 5 órakor értekezletet tart. A­mit alkotmányos államban álmodni sem mert volna senki, bekövetkezett. Tisza Kálmántól a fővárosi kapitánysághoz ma rendelet érkezett, mely — arra utalván, hogy Magyarországban és a mellék­tartományokban a socialista egyesületek alakítása meg van tiltva — felhívja a főkapitány­ságot, hogy az ily egyesületek gyűléseit Budapes­ten tiltsa be és szükség esetén szigorral lépjen fel ellenök. E rendelet folytán ma este egy mun­­kásgyülést, mely egy budai vendéglőbe volt egy­­behiva, a rendőrség feloszlatott, a legközelebbi napokra kitűzött munkásgyülések betiltattak. Francziaországban a császárságot a gyülése­­zési jog megszorítása Sedánhoz vezette. Tisza Kál­mán reactionarius intézkedésével, Magyarországra a camarilla által sugalt, s jelenleg csak muszkaor­szágban divatozó szokásokat akarja octroiá­ni. Bizony még megérjük, hogy hivatalosan adja tud­tára a muszka­szárnak, hogy „Magyarország újra felséged lábainál hev­er.“ Párisi hírek szerint, Cam­obert marschal egy számos tagból álló küldöttség élén megy Rómába, hogy hajdani fegyvertársa Victor Emanuelnek a végtiszteletet megadja. A párisi bibornokérsek meg­engedte, hogy a Madelaine-templomban Victor Emanuelért gyászisteni tisztelet tartassák. A par­lament hivatalosan lesz képviselve. Az olasz kabinet indítványozni fogja a kama­rában, hogy a király özvegyének Mirefiori grófnő­nek a turini királyi palotában jelöltessék ki lakás, egyúttal az özvegyi nyugdíj iránt is terjeszt be javaslatot. Nem csűrhető és nem csavarható tünetek mutatják, hogy a rászedett nemzet elvégre felocsú­dik álmából; hogy tudatára ébred a szörnyen bal­végzetes tévedésnek, a­melynek áldozatául odaen­gedte magát a hosszú évek tartamán! Még csak az elején vagyunk annak az idő­nek, mi­kor a nemzetnek alkalma lesz helyeslését adni az eddigi országrontó politikához, vagy meg­vonni a képviselői hatalmat azoktól, a­kik eddig csak vészt, pusztulást és koldusbotot szereztek a számára, s máris eklatáns, és a­mily örvendetes, oly határozott jelek hirdetik a beál­lott fordulatot. Nem tarthat a nemzet álma örökké. A mienk­hez hasonló szédülést akárhányat mutat fel a történe­lem ; ami eddig történt, az az önfeledség mániájá­nak egy szomorú lefolyású időszaka lehetett. De a mánia mulékony volt. Az elalélt közvélemény ébredni kezd a tespedésből, a­mely eddig lelán­­czolva tartotta a polgári akarat súlyát, s nyilat­kozni fog ez az égig harsogóbban, mint eddig tette bármikor. A­ki nem tudja magának megmagya­rázni a körülményt, hogy egy ország, hogy egy egész nemzetet félre lehessen vezetni sokáig a czifra szavak által, s a népek milliói vak bizalommal vessék reményük horgonyát egy olyan emberbe, olyan politikába, a­melynek szövevényes rejte­­keit és hazaellenes irányzatát akárhányszor csak hosszú idők lefolyása után veszi észre: gon­doljon az a franczia nemzet által egykor imádott Mirabeaura, a kinek halálát a franczia nem­zet megsiratta; a nép kimondta, hogy „ha Mirabeau nincs többé, — Francziaország léte­rének szinte nincsen czélja,“ — s ezt az embert a temetése után hat hónapra ugyanaz a nép, ugyanaz a nemzet kihúzatta a sirból és hulláját szét­­marczangolva burczolta szét a közmegvetésnek! Vannak ilyen Mirabeau-k a más nemzetek, vannak a magyar nemzet történetében is. A kiket mindmegannyi Messiás gyanánt hozsanázott egy­kor a közvélemény s ma már fokozatosan ébred hazaellenes politikájok tudatára. . . Ide mutat az az örvendetes körülmény,amely a közelebbről lefolyt tápéi választás alkalmával diadalra juttatta a független nemzeti politika el­veit, s ide az alábbi tudósítás, melyet a közhangu­­lat alakulásának félremagyarázhatatlan tanúságaké­­pen hozunk nyilvánosságra. Elég volt tehát a szabadelvű szédelgésből! Szót fog emelni a közvélemény, hogy az olyan politika, az olyan kormány, a­melynek egyedüli diplomatikája a felfelé való szolgaság és bányász­­kodás, egyedüli erélye a lefelé való henczegés, és egyedüli taktikája a nemzetnek félrevezetése : immár lejárta magát! Huszt, január 10. A kormány hivatása és kötelessége a népek érzelmei s kivánatainak érvényre juttatása, s csak is addig van joga pold­án maradni, mig a nemzet­test többségi akaratának kifolyása és végrehajtója, s midőn ezzel ellentétbe jön, midőn a nyilat­kozatokból meggyőződik, hogy a nemzet bizodalmát nem bírja, alkotmányos kötelessége állásától meg­válni, s azt másoknak átadni. Ily nagy horderejű nyilatkozatot tett a huszti választókerület, midőn Pogány Ödön képviselői állásáról lemondván, a f. hó 9-én tartott értekezlet egyhangúlag kimondá, hogy oly kép­viselőt akar, ki a nemzet jólétét és ér­dekeit megértve, a külön vám- és önálló magyar bank felállításának híve. Fontos ezen nyi­latkozat , különösen jelenleg, midőn ezen kérdések végmegoldása előtt állunk, fontos nálunk, hol eddig nem volt meg az egyhangúság, fontos, mert ez, nem az ezen kérdések felmerülte alkalmából való első benyomásoknak, hanem a komoly és higgadt megfontolásnak, a haza érdekei kellő méltánylásá­nak kifejezése, óva intő figyelmeztetés a k­o­r­m­á­n­y­h­o­z, elvállalt kötelezettségei teljesítése, felhívás adott szavának beváltása vagy visszalé­pés iránt. Örömmel töltött el bennünket azon hazafias szellem, mely ezen tanácskozmányon végig lengett, midőn vallás és nemzetiségre való tekintet nélkül egyedül a hazaszeretet által vezéreltetve, a Tisza­­kormány működése egyhangúlag kárhoz­tatott, s a nemzet érdekeivel ellenke­zőnek kimondatott. Az igazlelkűség pírja látszott a jelenlevők arczain. Elnökileg is kimon­datván az értekezlet határozataként, hogy a kerü­let az önálló bank és vámterület mellett nyilatko­zott, s ily képviselőt óhajt. A lelkesültség tető­pontra hágott, midőn ily programm mellett képviselői állásra, városunk polgára, képzettségéről a általánosan ismert, közszeretett és tiszteletben álló Sárközy Pál ügyvéd úr ajánltatott. - Az eddig különösen e kerületbe szerzett tapasztalatok nyo­mán, el vagyunk készülve a kormány presszójára. Azonban azon hit vert mély gyökeret szívünkbe, hogy az igaz ügynek diadalra kell jutnia, és hogy a jelenleg fennforgó ügyek elintézésénél kerüle­tünket Sárközy Pál fogja képviselni. Indítványoztatott, hogy egy 10 tagú küldött­ség kérje fel Sárközy Pált a jelöltség elfogadására. Az indítvány nemcsak elfogadtatott, de néhány tag kivételével az egész értekezlet megjelent a közbirodalom által felkarolt szeretett jelöltnél, a ki­jelölést férfias nyíltsággal el is fogadta s a jelen­voltakat vendégszerető hajlékában fogadván, nekünk egy kellemes s pártunknak a győzelem biztos re­ményével kecsegtető napot szerzett. Jól esett különösen körünkben látni azon te­kint­é­l­y­e­s é­s b­e­f­ol­y­ás­o­s férfiakat, kik a múltban legerősebb politikai ellen­feleink voltak. — Sok lelkes pohárköszöntés hangzott fel hazánk jobbjaiért, képviselőjelöltünkért, a legnagyobb magyar: Kossuth Lajosért, Simonyi Ernőért stb. Sőt közben egy kis gyűjtést is rendeztünk török testvéreink felsegé­­lésére. Éljen tehát Sárközy Pál, a huszti kerület képviselő-jelöltje! Hétfő, 1878. január 14 Szerkesztői iroda: Budapest, IV. hímző-utcza 1. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben kül­detnek vissza. Kiadó-hivatal: Budapest, IV. himző-utcaa 1. $». hová az előfizetési pénzek küldendők. kezdeni azon köd, mely Európa politikáját leplezi s ép a ködös Albionból jövendenek az első nap­sugarak. Paris, január 10. (Saját levelezőnktől.) A nemzetgyűlés összehívása s jelesül a Du­­faure kabinet megalakítása óta Németország, mely a septennatus keletkezése óta mindent elköve­tett Mac Mahon megbuktatására , milliókat pa­zarolt a republikánus választásokra Francziaor­szágban, most mindinkább közeledni látszik a fen­­álló kormányhoz, de ha itt olaszhonnak és Ausz­triának nem hisznek, még sokkal kevésbbé hisznek Németországnak, de ha még hinnének is őszinte­ségében, még ha ez megkínálná is frankhont az elrabolt tartományokkal és az öt milliárddal, ezzel csak Berlin elfoglalása után békülhetne meg. Az osztrák külügyérnek arany gyapjas lovag­­sággal való megajándékoztatása itt azon benyomást szülte, hogy ez is nem egyébb, mintha azt po­roszhontól kapta volna s Bismarck lg. akasztotta volna nyakába Németországnak tett hűséges szolgála­tai megjutalmazásául. Hogy lehet valaki oly vak, hogy azt higgje, hogy Ausztria valaha más lesz, mint volt Metternich idejében. Az 1848-ai osztrák, olasz és magyar forradalom töredék valami volt , mely Bécsben, Novaránál és Világoson szakittatott meg. De Francziaországban tudják, hogy e monarchia mindkét felében még nem aludt el egészen a for­radalmi szellem, azonban nagy hiba volna, ha, mielőtt impulzus adatik annak megújítására, va­lami idő előtti népmozgalom támadna akár Bécs­ben, akár Pesten, akár a lengy­el tartományok egyi­kében. A magyarok népgyűlései, Oroszország és némethon elleni antipátriáik és Törökországért való rokonszenvük nyilvánítása már­is fölkeltette az osztrák reactio vigyázatát, azon kisebb és na­­gyobb chicanok, melyekkel a magyarokat boszant­­ják, csak arra látszanak kiszámítva lenni, hogy a vitéz magyarokat forradalomra kényszerítsék. Erre még most, nincs idő s kár volna elpazarolniuk leg­­jo­bb élete­rejüket. Párisban hiszi mindenki, hogy a nagy euró­pai háború küszöbén állunk, ez lesz az utolsó élet-halál tusa a republikaniszmus és az abszolu­­tiszmus közt. Jövő héten, úgy hisszük, oszlani fog Kis bevétele. Belgrád, jan. 12. (T. C.) Az összes szerb támadó csapatok Mi­lán által személyesen vezéreltettek. Egy küzdelem teljes és sziklás vidéken átvivő menet után, a su­­mádiai csapat január 4-ikén Scicilja közelében üt­között meg először a török csapatokkal, hogy a törökök által Berzibródtől Bastováczon keresztül egész Belotináig megszálva tartott, megerősített ál­lásokat­­ elfoglalja. A törökök, hogy a támadá­sokat megelőzzék, a szerb hadcsapatokat két íz­ben hevesen megtámadták, azonban a­nélkül, hogy eredményhez jutottak volna, kénytelení­­tettek megerősített állásaikba visszavonulni. Jan. 5-dikén a szerb csapatok közvetlen vis azá nyo­multak és állást foglaltak. Másnap a törökök r­eg­­uiiták támadásaikat azonban ismét visszaverették, míg jan. 7-én a sumadiai szerb hadtest balszárnya rohammal foglalta el a markovo-kalei hadállásokat, azalatt ezen hadtest jobb szárnya Blasko Bezdónál iparkodott állást foglalni. 7-ről 8-ra virradóra ezen állásokban a szerbek ostromágyukat helyeztek el és 8-án megkezdték a tüzelést Goricza erődítmény ellen. Ezen napon a törökök kísérletet tettek egy általános támadással az utóbbi napokban elvesztett hadállások visszafoglalására, azonban nagy veszte­séggel visszavezettek. Jan. 9-én a szerbek folytat­ták a tüzelést Goricza ellen, és estefelé sikerült nekik a törököket ezen megerősített hadállásból elűzni. A samadi hadtestnek ezen hat napi küz­delme alatt a Binik és Abdi pasa erődítményeket Branjicsevo vezetése alatt egy zászlóalj támo­gatva a Marava hadtest egy hadosztálya által, megkö­zelítő és eredménnyel tüzelést intézett. Alkonyatkor a törököknek mindkét erődítményt ki kellett üríteni, miáltal a Nis előtti összes erődítmények a szerbek kezébe jutottak. Ezután a tulajdonképeni Nis város sokáig már tartható nem volt, úgy hogy január 9-ének estéjén a feladási alkudozások a szerb fő­hadiszálláson már megindu­lattak, melyek azonban csak 10-én estve vezettek eredményre. A feladási szerződés, mely Lesjanin ezredes szerb megha­talmazott, és a két török parancsnok Halil és Rasid pasa között megköttetett, a következő meg hangzik: „Halil és Rasid pasa átadja a szerb fejedelemnek Nis várát és várost az ott található összes ágyuk, élelmi- és hadiszerekkel.­­ Az összes török katonaság leteszi a fegyvert, azonban nem tekintetnek hadifoglyokul, hanem a szerb mű­ködési vonalon túl vezettetve szabadon bocsáttat­nak. A tisztek megtartják kardjaikat. Tekintettel a város nyugalmára és biztonságára a lakosoknak úgy a mohamedán mint keresztyéneknek a fegyvert le kell tenniök, melyek később sérthetlen állapot­ban nekik ismét vissza fognak adatni. A szerb fejedelem kezességet vállal mindenkinek éle­téért, becsületéért és vagyonáért. Azon pol­gároknak, kik elköltözni kívánnak, könnyebbí­­tések adatnak. A török csapat hősies maga­tartásának elismeréséül meghagyja a szerb feje­delem nemcsak a tiszteknek, hanem az előkelő polgároknak fegyvereit is, melyeket békében visel­nek. Minden török zászlóalj egyenként fogja a szerb hadsereg parancsnoka előtt a fegyvert le­tenni.“ A szerbek Nisben mintegy 150 ágyút és a raktárakban elhelyezett több mint 20.000 hátul­töltő fegyvert ejtettek zsákmányul. Legújabb ren­delkezés szerint a felszabadult ostromló szerb had­sereg Novibazár, Szienicza és Prisztina ellen fog támadást intézni. A bolgár harcztérről érkezett legújabb hírek szerint a szerb csapatok Beli­­markovics tábornok és Horvatovics ezre­des közreműködésével Gurko tábornok orosz had­oszlopaival Filippipolis felé intéznének támadást. Konstantinápoly, január 4. (P. C) A közvélemény a török fővárosban nagyon izgatott. Az elégedetlenség nőttön nő. A minisztériumot és portát nyilvánosan vádolják, hogy gyámoltalanságuk vitte az országot az örvény AZ „EGYBIlTES" TINCZAJA.­ ­A. KÖSZÖEJJS. — Történeti regény. — írta CHATETTE JTEJPÍŐ. Fordította Hentaller Lajos. MÁSODIK RÉSZ.­­ NEGYEDIK KÖTET. — 89-ik folytatás. — — Végre megtudtuk, hova van rejtve a kincs, én ezt jöttem jelenteni, Caujol pedig a helyszínére sietett, hogy kiásássa. — Ah­­mond megkönyebbülve a royalista vezér, mintha mázsás kő hullott volna le szivéről. — Visszatérek Caujolhoz, mond Iván, az ajtó felé menve. — Nem lovag, szükségem van önre. Embe­reink közül többen a ház körül járkálnak. Menjen, csatlakozzék hozzájuk s maradjanak itt a közelben. Valakit azonban küldjön Caujolhoz, s tudassa vele, hogy itt vagyunk. Ivón távozott. — Nos? kérdé Fouché. — Nos! polgárminiszter, vegyük fel beszél­getésünk fonalát ott, a­hol elhagytuk, mond az abbé, kinek egész lénye átváltozott. — Arra nézve tehát tisztában vagyunk, hogy emberünk megéri a hét milliót. — Igen, háromszor igen! e pontra meg­egyeztünk. — S mely perczben fogja ezt tulajdonképen megérdemelni? kérdő nyomatékkal a rendőrminisz­ter, ki a fizetés határidejére nézve akart rendbe jönni. — Hogy helyesen fejezzem ki magam : azon perczben, midőn a győzőt diadalutjában feltar­tóztatja. — Azután? — Azután polgárminiszter, fizetek készpénz­zel rögtön. Fouché arcza ragyogni kezdett, a mammon meg lett nyugtatva. — Jól van, mondá. Most tudja meg, mily s kellemes meglepetést készítek Bonaparte tábor­noknak. Ezzel letekintve a térre, melyen újra egy lovas vágtatott végig, s mondá : — Nézze abbé, ez az ember, ki itt jön, olyan jelentést hoz, melynek már vehetjük hasznát. Előre megmondhatom tartalmát, mert Leclerc erőszakos­­koskodása után logikailag lehet következtetni. Me­­dicis Katalin hajdan azt mondá: „Ha ki van szabva a ruha, meg is kell várni.“ Miután Bonaparte már compromittálva van, gyorsan kell működnie, hogy ne engedjen elleneinek időt egyesülni, s árulással vádolni. Hívei jelenleg mellette vannak. Valami­féle parlamenti képviseletté fogja őket kinevezni... s dac­ára, hogy legfeljebb harminczan vannak, azt fogják mondani, hogy a nemzetet képviselik. . . . Ezzel proclamatiót fognak­ kibocsájtani, melyben a tábornokot a haza megmentőjének tüntetik fel. — Az ilyen kormányformát az ország nem fogja elismerni és jóváhagyni, kiállta az abbé. — Bac! harmincz elszánt ember elég, hogy uralkodjék az egész népen. Különben is ma har­minczan vannak, holnap már háromszázan lesznek, mert az ingadozó követek és azok, kik rendesen az erősebbek oldalára szoktak állni, mellettük fognak nyilatkozni. Valamennyien alá fogják írni a har­mincz által szerkesztett nyilatkozatot. Ma egy csoport híve van a tábornoknak, hol­nap már seregestől fognak körülötte rajzani, ha ... S rövid mosol­lyal, igy végzé beszédjét a rendőrség mindenható parancsnoka : — Ha még ma éjjel nem éri valami szeren­csétlenség. Az ujabb jelentést a most érkezett ügynök ép­p perczben nyujtá át az abbénak. Fouché belepil­lantott a levélbe, azután átnyújtó az abbénak. — Olvassa s meg fogja látni, hogy igazam volt. Ideiglenes kormány alakult, mely ki fogja hirdetni a directorium bukását. Csak a számokban tévedtem. Nincsenek harminczan, hanem csak hu­szonhárman. A holnap egyhangú kiállívásy­t fog­nak közzétenni. — Ön jó próféta, mondja tehát meg azt, miféle szerencsétlenség érheti ma éjjel még a tá­bornokot? — E szerencsétlenség kerül önnek hét mil­liójába, mond nyugodtan Fouché. — Annál inkább óhajtanám tudni. — Bonaparte helyzetében minden a gyorsa­ságtól függ. Mihelyt a tanác­csal végezett, vissza fog térni Parisba... mert meg kell tenni még ez éjjel intézkedéseit, hogy a lakosság már holnap reggel tudja a kormányváltozást. — No, és mi fog történni? — Meg fogja előzni tehát csapatait, s leg­feljebb néhány barátja által kijárva fog ide ér­kezni ... ide, ehhez a karrieréhez... itt el kell haladnia ... — S azután ? — Akkor én innen felülről kilenczszáz em­beremnek, kiket a karriere és körönd között állí­tottam fel, jelt fogok adni. Húsz perczczel később a tábornok fogságban lesz. A mai éj folytán, me­lyet ő saját hatalma biztosítására akart felhasz­nálni, mig ön sok nehézséget elháríthat, hogy ügy­e sikerüljön . . . s pedig minden nehézség nél­kül, mert bűntársai, megijedvén vezérük elfogatá­­sán sietni fogtak tovaülatni. A kik holnap a tá­bornokhoz csatlakoztak volna, mind ön körül fog­nak csoportosulni. Midőn oly közel látta magát tervének való­­sulásához, melyért annyit fáradozott, Montesquieu ur reszketni kezdett örömében. — Igen, mond Fouché, önnek is meg kellett volna buktatni a directoriumot. Ettől megkímélte Bonaparte. Kikaparta a gesztenyét ön részére a parázsból, ön most elköltheti. Az abbé némán intett fejével, az öröm elrabló hangját. — És Párisnak mindegy bárki fog következ­ni, folytató a hajdani conventtag, meg nem lesz lepve, már várta a köztársaság bukását. Még a leghatározottabb republikánusok is örömmel fognak önnek kezet nyújtani, az „ötszázak“ tanácsos tagjai közül, kiket Leclec oly kellemesen csiklandozott meg szuronyánál. . . mert Bonapartét gyűlölik. — Igen ... mi győzünk! . . . Hét évig vár­tam e mai napra . . A király .. vissza fog térni . . . Francziaország ismét a mienk­­ hebegé az abbé még folyton felindulva. — Csak... mond oly gúnyos hangon Fouché hogy a royalista elsápadt. Ezzel félénken tekintve a miniszterre, önkén­tesen ismétlé: — Micsoda csak ? A másik nevetni kezdett. — Csak emlékező tehetsége el ne hagyja önt. Hisz tudja mily áron lesz feltartoztatva Bonaparte diadalútjában. A megjegyzés helyén volt, az abbé ugyanis örömében egészen megfeledkezett a milliókról.­­ Csak most jutott eszébe, hogy várnia kell Caujolra, ki a kincsnek kiásásával foglalkozik. Nem tudta azonban, mennyi idő telhetett el, mióta Bera­­lec megjött. — Hány óra van most? — kérdé mintha álmából é eredt volna fel. — Épen éjfél! — viszonzá Fouché. Ijedve rezzent össze az abbé. Caujol elmara­dása rész előjel. Miért nem jött még el ? Csak nem tűntek most az utolsó perczben el újra a milliók ? E gondolatok egy percz alatt czikáztak ke­resztül agyán. Fouché nyugtalan tekintetét azon­ban észrevévén, mosolyt erőltetett ajkaira s nyu­godtan mondá: — Nem feledtem el mit sem, sem megálla­podásunkat, sem az összeget. Beláthatja azonban, hogy még a s­ignátákban sem hordhat hét milliót az ember magával. Ezzel tréfásan zsebére ütött, s őszinte mo­soly játszott ajkán. — Ugy­e? nem assignátákban van az egész összeg? — kérdé élénken a rendőrfőnök, ki nem igen bízott a köztársaság pénzében. — Nem, aranyban. . . tehát oly súlyos, hogy több ló lesz szükséges, hogy ide hozzák. Az abbé biztos szavai és jókedve megnyug­tatták a minisztert. — Ó! — mondá keresett udvariassággal, — egyszerű szava elegendő abbé uz. A bec­ületbeli adósságokat huszonnégy óra alatt szokás meg­fizetni. — Most mindjárt adjam szavamat? — kérdő reszketve a royalista. — Minek ?­ Sokkal­­ ünnepélyesebb színezete fog lenni, ha az elhatározó pillanatban fogja adni, mond Foche jóakaró hangon. Az abbé újra fellélegzett. Caujol még min­dig megjöhetett. Miután azonban nyugtalan volt, a miniszterhez fordulva mondá: — Megengedi polgár miniszter, hogy paran­csokat adjak embereimnek, kik odalenn vannak? — Tessék uram! A royalista az ablakhoz lépett, s a bagoly­huhogást, a chouanok jelét hallata. Egy Perez múlva Beralec mellette volt az erkélyen. Ő is aggódott Caujol miatt. Az abbé gyorsan s halkan kérdé : — Nem érkezett Caujol gróftól újabb hir? — Nem. Saint-Rejeaut küldtem hozzá, de ez sem tért vissza. Caujolnak bizonyára szüksége van rá az ásásnál. Fouche, mialatt a két royalista beszélgetett, Saint-Cloud felé tekintgetett. — Ob!­oh! kiáltá hirtelen, nézze csak Mon­­tesquion úr, itt valami újság kínálkozik. A messze távolban vörös fény tűnt fel. — Mit jelentsen ez? kérdé az abbé. — Ez Bonaparte, ki lovon, vagy kocsin fák­lyásoktól környezve közeledik. Mielőtt egy ne­gyedóra eltelik a barrieréhez fog érni. Készítsük tehát számára a meglepetést. Ezt a sipocskát véve ki zsebéből egy rövid átható füt­tyüt hallatott. E jelre a karriere körül levő csoporthoz szá­mosan csatlakoztak, kik eddig a sötét háttérben voltak. Az abbé szive hevesen dobogott. Néhány percz, s le van győzve, most még mindig nem jött Caujol, a Bonaparte elfogadásáért kialkudott milliókkal. Ivón reszkető kezét hirtelen főnöke vállára tettet; s meghatott hangon suttogá : — Hallgassa csak abbé­ur! Champs Elyseés felől lódorogás hallható. Igaza volt. — Ez Caujol, ki megeresztett kantárszárral közeledik, egészité ki szavait Beralec. Montesquieou ur Saint Cloud felé tekinteti A fáklyák fénye még meglehetős messze volt. (Folytatása következik.)

Next