Egyetértés, 1878. február (12. évfolyam, 32-59. szám)
1878-02-01 / 32. szám
I XII. évfolyam, Budapest. Előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre............................................*20.— Félévre ........................................10.— Negyedévre.........................................&.— Egy hóra.............................. - 1.80 Egy szám 6 krajczár. Hirdetési dij : 9 hasábos petitaos egyszeri hirdetése 12 kr., többször 10 kr Bélyegdij minden hirdetésért külön 80 kr. Nyilttér: öt hasábos sor 30 krajczár. 32 szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP, Péntek, 1878. február 1. Szerkesztői Iroda, Budapest, IV. himzö-utcza 7. sz. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény küldendő. — A küldemények csak bérmentesen fogadtatnak el. Kéziratok csak rendkívüli esetben küldetnek vissza. Kiadó-hivatal : Budapest, IV. himzö-utcza 1. M. hová az előfizetési pénzek küldendők. Vak lárma, — vagy komoly szándék ? Oroszország békeföltételei fölött elszörnyed a vitéz Európa. Anglia megindítja hajóhadát a Bosporus felé, zászlója megjeleni a Dardanellákban, üdvlövésekkel fogadják a török parti ütegek, aztán visszavonul, mint a ki megmentette a török birodalmat. A calaisi hajóhad jobb szárnya is az Aegi tengerre indul s a parlamentben hangos beszédek tartatnak a hadi czélokra kért póthitel szüksége fölött. Ez még nem elég. Anglia biztosította a maga számára Francziaország szövetségét. A keleti kíván eljárni a kérdésben egy értelemmel két hatalom s a föltételekre, melyek alatt a békét Orosz- és Törökország között megkötendőnek vélik, nincs köztük nézetkülönbség. Dánia, a kis Dánia a Hamletek hazája is fegyverkezik. Ki ellen? Semmi esetre sem annak a szövetségese mellett, aki Duppelnél megbénította. Svéd- és Norvégországnak nagy számadása van még Oroszországgal XII. Károly és nagy Péter idejéből. Az akkor elszakított finn- és esthlandi tartományok népének költészete visszavágyik a régi haza után. Olasország az egységes, a szabad, az alkotmányos Olaszország nem lesz hirtelen történeti hagyományaihoz. Élénk emlékezetében lesz a krimi hadjárat, amikor Ő is segített megmenteni Európa szabadságát és becsületét s az állam és egyház közti viszály a pápa ama békülékeny és tapintatos eljárása után, melyet Viktor Emanuel halálakor tanúsított, nem lehet oly erős, hogy őt a német szövetség révén a czivilizált Európa minden nagy és magasztos eszme ellenségévé tegye, s a gazság, zsarnokság és erőszak táborába kergesse. A világ, annak összes erkölcsi és társadalmi rende áll szemközt Oroszországgal, mely mind ennek hadat üzent, midőn Törökország ellen igaztalan háborút indított s viseli azt tovább, mikor már a fetiport ellenség békéért cseng a minden más hatalom úgy találja, hogy elég volt a vérontásból s a nyomorból, melyet a háború fölidézett. E két ellentétes áramlat között áll Németország. Elsimítani igyekszik az európai conflagratióval fenyegető összeesküvést, mérsékletet ajánl a hatalmaknak (!) — de az osztrák-magyar monarchiát nem tartaná vissza az esetleges erélyes fellépéstől, ha ez arra szánná magát. Tehát várakozó állás, mint a csukáé a tóban, mely mozdulatlan várja be, amíg biztos közeibe nem jut hozzá az elnyelendő falat. És az osztrák-magyar monarchia mit csinál? Ez a Bálám szamara bámul a világba, hogy hát most már mi lesz ? Lesi a Bismarck szemöldökét, várja, hogy a czár eszére tér, reménykedik, hogy majd csak csinál valamit az anglius, s nem tudja, mi volna jobb: itt ülni a sutton s bevárni, mit juttat osztály részéül a muszka gráczia, avagy a nyugati hatalmak tervbe vett actiójához csatlakozni, s koczkáztatással és áldozattal ugyan, de mégis megkísérlem védelmezni bőrét, melyből máskülönben előbb-utóbb, de egész bizonyossággal bocskorszíjat hasítanak. Azt mondják, nem nézi a dolgok uj fordulatát tétlenül. A kazanliki békepreliminárék ellen remonstrált, azoknak egy részét érvényteleneknek jelentette ki, ha ő hozzájuk nem járul (ami még nagy kérdés) s hogy az e tárgyban Szent-Pétervárra küldött jegyzékének hangja „perem torius.“ Adja isten, hogy úgy legyen. De ha úgy volna is, a mit ugyan nehéz elhinni az oly magatartás mellett, melynek egyedüli czélja a béke fenntartása volt eddig minden áron és minden körülmények között: abból nem következik, hogy Oroszország elég buta lesz megijedni a lármától, melyről elegendőnél több oka van hinni, hogy nem lesz az vak lármáná egyéb. „Oroszország engedni fog.“ „Az osztrák magyar monarchia erélyes fellépése fogja kényszeríteni engedményekre.“ Elhisszük. Előre úgy volt az kigondolva. Bizonyára enged. A monarchia erélyes föllépésének mi oly súlyt tulajdonítunk, hogy az annak idejében a lefolyt háborút is képes lett volna ha tán nem is örökre megakadályozni, de elodázni legalább, annyi időre bizonnyal, ameddig az az erélyes magatartás nem lankad. Oroszország lehet kolosszus, lehet éjszaki és ázsiai óriás, de azért nem mert volna indítani háborút, ha attól kell tartania, hogy azt nem egyedül Törökország ellen kellene viselnie. Hogy Oroszország engedjen immens követeléseiből, arra nem volt szükség erélyes magatartás. czon, parlamentben, mint a hajdankorban a világ fővárosa, amikor is följegyezték: „Róma deliberante sagunthum perit“. No most valamivel több áll a koczfán, mint Sagunthum. Annak a városnak a falain áll az orosz sereg, melyről már ezer év előtt tudok, hogy az egyetlen város, melynek birtokosa a világnak lehet ura. És ha ez az az orosz , az egész világ szolgája lesz. Ez a Westminster és a Ballplatz derberál és talál rá időt. Ez az, ami gyanús. De még is történik valami kézzefogható. Három osztrák-magyar pánczélos hajó parancsot kapott, hogy induljon útnak a Dardanellák felé. Hallatlan! Ezzel akarnak imponálni az orosz sereg százezreinek, és akkor, mikor tulajdon gyárainkban készültek, tulajdon vasutainkon vitettek el Oroszországnak azok a torpedók, amelyek oly igen alkalmasaknak bizonyultak a pánczélos hajók fölvetésére, lég volt a szemfényvesztésből. Ha az osztrák-magyar küldiplomatia bátortalanabb annál a féregnél, mely legalább meggörbül, ha rátaposnak, s ha nincs annyi belátása, hogy önvédelmi harczra kell készülnie, mely esetben nem peremtortus hangú jegyzékekre, három rongyos hajóra, hanem egész erőnk kifejtésére van szükség, akkor üljön el és ne bolonditsa a világot azzal az áltatással, mintha fonni ab«.TM.«lamit, hanem engedjen tenni másokat. — Azok talán megmentik s lehetővé teszik az ő tovább tengését is. Vagy pedig, ha komoly szándéka a mit tüntet, lássuk azt a manifestumot. Eltelt az idő, mikor az orosz nagylelkűségre appellálhattak. Hiába volt. Kár is volt. Az appelláta minden fórumon megbukott. A legmagasabb appellatorium forum a nép, — itt az idő, hogy azzal is szóba álljanak. Amig ez s ennek kapcsában a megfelelő intézkedés meg nem történik, addig mi az osztrák-magyar monarchia erélyes föllépésétől világgá eresztett kürtölések komolyságában nem hiszünk. Hogy az orosz se hisz, azt Bécsben úgyis tudják. —R A vámügyi javaslatok ellen még 31 képviselő van szólásra felírva. Mellette csak kettő Várady Gábor és Szüllő Géza. Ma valószínűleg Lónyay Menyhért gróf fog szólani. Bécsi táviratok szerint Taaffe grófot ma fogadta ő felsége; kabinetalakítással azonban ezúttal nem bizatott meg. Képviselői körökben azon hir kering, hogy Preus fog kabinetalakitással megbizatni, ki azután egyszersmind a kereskedelmi tárczát is átvenné. Weber Pülöp b. helytartó mindenesetre tagja lesz az uj minisztériumnak, valószínűleg a belügyi tárczát veszi át. Tisza álláspontja a vámügyben. De épen azt az erélyes magatartást nem látjuk sehol. Lárma, vak lárma, hasonló a dobpergetéshez, ha verébre indul a vadász, figyelmezteti a verébét, hogy szálljon el, mert bizony lövés eshetik. És veréb elszáll, mikor már megette a búzát. Mert addig óvakodott a dob pörögni. Épen a nagy zaj az, ami bennünket aggodalommal tölt el, és a nagy zaj mellett az a kétségbeejtőleg csendes jéllenség. És e tekintetben Anglia is hasonvóm terület híve, és azt mindaddig elfogadja, míg az annak érdekében hozott áldozatok nem károsabbak, mint szakítás következményei... Hogy mik azon áldozatok, megeket tőlünk a vámközösség kíván, azt ma már mindenki tudja. Annál nagyobb dváncsisággal lestük tehát Tisza fejtegetéseit arra nézve, hogy mik ama károk, ama vészes következmények, mik a szakítás után következnének. És mit halókép cselekszik: meetingez, vitatkozik, it- ottunk ? Az egész ház feszült figyelme melett hozzáintézett eziránti kérdésre Tisza semmit sem tudott egyebet felelni, minthogy ismételte azon százszor megczáfolt feltevést, hogy az osztrákok nyers terményeinkre vámot vetnének, és hogy ez elkeseredést szülne nálunk az osztrákok ellen épúgy, mint odaát elkeseredést szülne a Magyarország által az osztrák iparczikkekre vetett vám. Ez volna az a rettenetes valami, amit Tisza évek óta rejteget, ami őt az örökös engedésre, érdekeink örökös feláldozására indította .... de nemcsak ez, hanem azon meggyőződése is, hogy az önálló vámterület felállítása csak kísérlet lenne, márpedig hazánk testében kísérleteket tenni nem szabad. Hogy mennyire alaptalan az a feltevés, miszerint az osztrákok nyersterményekre vámot vetnének, arról kár egy szót is vesztegetni. Csak kezünkbe kell venni a kormány által előterjesztett általános vámtarifát, hogy az egész rémkép mint üres káprázat eloszoljék. E vámtarifa helyesen és tökéletesen osztrák érdekben készült. .. És mint látunk tarifában , van-e egyetlen egy nevezetesebb nyers termény, (a bort ide nem számítva) melyre vám volna vetve? Az osztrákok saját érdekükben vámmentesítették eme czikkeket (mert, hogy nem a mi érdekünkben vámmentesítették, az talán csak nem kétséges). Hogy lehet tehát azt feltételezni, hogy midőn Ausztria a kitvuvu MifV „QJ Vi T VUUWX1V IV^JVWW eladási piaczának igyenességét, csupa merő piaczból legjobb beszerzési piaczának ingyenességét is megszűntetni . . . Csak olyan eljárás volna az, mint azon iskolás gyereké, (ha Tisza oly nagyon szereti a gyerek hasonlatokat) aki rettenetes önelégültséggel nézte elfagyott lábait mondván: „úgy kell édes apám uramnak, mert nem vett csizmát!“ De továbbá, hát Tisza fél a magyar nép elkeseredettségétől az osztrákok ellen, — mert hisz azok gabonánkat meg fogják vámolni ? — Hát attól az elkeseredettségtől nem fél, mely már ma is mutatkozik, s mely bizonyára tetőpontra fog hágni, ha megköttetik a végzetes alku, mely Magyarországon minden jövedelmezőbb kereseti ágat (a rablógazdaságszerű szántást-vetést kivéve) lehetetlenné tesz, mely minden nevezetesebb fogyasztási czikket rettenetesen megdrágít, mely indirect adóinkat elkobozza, s mely bennünket reménytelen bukásba taszít ? ! És ami a kísérletezést illeti, feltéve, hogy a külön vámterület az volna (amint nem az), hát a kísérletezésnél nem százszorta rosszabb a kézzelfogható, szám szerint kiszámítható bizonyos romlás ?! Ha vannak szentségtelen kezek, ezek nem azok, kik hazánkat jelenlegi és jövendő pusztulásától megmenteni készek, hanem inkább azok, melyek e törekvésnek útjában állanak. És Tiszának több érve nincs, absolute nincs; hosszú beszédjének egész további folyamában Simonyi báróval és Apponyi gróffal polemizál, meglehetősen szerencsétlenül. Bár erősen hangsúlyozta, hogy nemzetgazdasági művekkel egyidőben szenvedéllyel foglalkozott, mégis egész felfogása arról tanúskodik, hogy foglalkozása nem volt szakszerű, hanem csak ma kedvelőszerű. Intuitió útján véli a nemzetgazdasági törvényeket construálhatóknak, és azt véli, hogy azoknak úgy kell lenni, amint ő gondolja. — így például hivatkozik arra, hogy ami mezőgazdaságot vagy ipart illeti, egyik állam viszonyai jobban utalnak az egyikre, mint a másikra; — holott minden nemzetgazda tudja, miszerint az industrialismus a gazdasági fejlődésnek csak magasabb fokát jelenti, semmit mást. Az agri—dr.— A kormánypárt legerősebb „Atout“-ja a vámügyi vitában ki van játszva. Tisza Kálmán a kiegyezési mű alkotója felszólalt. De noha minden kipróbált mesterfogását teljes erővel érvényre emelni igyekezett, noha a hazamegmentés martyrjául állította magát a ház és haza elé, a szánakozás rokonszenvét eldtve ott, ahol meggyőzni nem tud... mégis eltévesztette hatását teljesen. És mindazok, akik a szóban forgó létkérdések iránt csak távolról is tájékozva vannak. Tisza beszédje után sokkal erősebben meg lehetnek győződve a kormány által követett u ; helytelen voltáról, mint valaha. Hosszadalmas volna, ha beszédjének minden téves nézetét részletesen cáfolgatni akarnók. De hiszen ez nem is szükséges, mert az egész mesterséges alkotmány alól csak ki kell rántani azon téves, helytelen alapot, melyre építve van, hogy minden arra épített okoskodás önmagától culturális gazdaság és az industrialismus legössze^omoljon, maga alá temetve mindazokat, kik a kormány politikájának védelmére vállalkozni elég merészeknek érzik magukat. Tisza elismeri a nemzet teljes és sértetlen jogát az önálló vámterület felállítására nézve. Hangzatosan tiltakozik a jogfeladás feltevése ellen, és kiindulási pontját ép úgy, mint zárpontját minden eljárásának abban jellemzi, hogy ő a közös alább a közép európai államokban) nem két különféle professió, mint például a szabóság és czipészség, hanem egy és ugyanazon professiónak két egymásra következő foka, mint például a mesterinas és mesterlegény állása. Továbbá sokat beszél Tisza a munkaerők hiányáról munkabérről stb. de minden amit erre nézve mond, s ami az ő kiindulási pontja, csupán egy két alföldi megyére illik, de absolute nem alkalmazható az ország egészére, és homlokegyenest ellenkezik azon viszonyokkal, melyek a sűrűbb népességű hegyes vidékeken állanak, pedig hát ha iparfejlesztésről van szó, nem a gazdagon megáldott alföldi puszták, hanem csak a népesebb városok és a mezőgazdaságra nem alkalmas területek lebegnek szemeink előtt. És mit mondjunk azon theoriákról, melyeket a gyáripar és kézműipar viszonyára nézve axiomakép felállít .... Mindenki, aki az iparviszonyokat csak némileg ismeri, tudja, hogy Tisza axiómáinak épen ellenkezője áll? Azon gyáripar, melyre Magyarországnak reflectálni kell (pld. czukoripar, szeszipar, vasipar, gyapjúszövés és fonás stb.) épen nem nyomja el a kézműipart, hanem annak keresetet ad, épúgy, mint keresetet ad a mezőgazdaságnak! — És különben a gyáripar és kézműipar közt nincs, sem az a merev határvonal, sem az az érdekellentét, mint Tisza képzeli, sőt ellenkezőleg, a művesipar, gyári telepek épen a kézműiparból emelkednek ki, épúgy mint a cserjésből az egyes sudaras fák, melyek majdan erdőséget képeznek. De nem folytatjuk tovább . . . Tiszának nemzetgazdasági alapfogalmai hibásak, s azért lehetetlen tőle mást várni, mint oly doctrinákat, melyeket nagyon bajos csak komoly cáfolgatás tárgyává is tenni. .. Hanem azért örvendünk, hogy Tisza beszélt.. . Legalább meggyőződhetett mindenki, hogy ama rettenetes mél titokzatosság megett, mellyel a kormány két év óta Magyarországot rémitgette, nem rejlik egyéb, mint egy babonaszülte — phantasia. A háború. A mulasztások után Andrássy gróf Muszkaország ellenében egyszerre hatáozott és semmi mentséget el nem fogadó hangot használ Szentpétervárra küldött jegyzékében, különösen hangsúlyozván azt, hogy a kazanliki mindaddig érvényteleneknek nyilatkoztatja ki, míg azok a garantia-hatalmak beleegyezését nem kiondják, s azoktól meg nem erősittetnek. Valóban csodálatos ezen hirtelen beálló élesen látás. Nem mintha nem helyeselnék gróf Andrássy mostani politikáját, mert hisz ez magában foglalja a tiltakozást az orosz terjeszkedési erőködések ellen, de mert ezen hirtelen támadt felbészülés későn jön. Meggondolta-e gróf Andrássy, hogy ha háborúra kerülne a dolog, hány ezer ember életét dobja most oda, kiket nem kellett volna föláldoznia, ha még akkor, mikor a török verte az oroszt, lépett volna közbe s természetes frigyesünkkel egyesült volna, hogy Hohenzollern K. és Milán fejedelem nagyon meggondolták volna magukat, mielőtt magok is beelegyedtek a háborúba, mi az utóbbiak részéről csak akkor történt, midőn már a török oroszlán számtalan sebekből vérzett. Egy mostanában kezdendő háború az oroszok ellen, noha Ausztria-Magyarország biztosan számíthat az Angolok közreműködésére, mégis sokkal több esélynek van alávetve, mint a háború elején, most midőn Oroszország új 250,000 katonát indít ki a Duna fejedelemségek felé, kiknek nagyobb része a kárpát szorosok, csekélyebb fele pedig a vaskapu megvédésére az osztrák-magyar hadsereg berontása ellen van szánva. Akkor még Törökország közel 400.000 főből álló győzelemittas, lelkesült sereggel bírt, legerősebb állásokat kezében tartá, nem volt megbénítva. Bármi vitéz is az angol hadsereg, de oly csekély számú, hogy igen nagy megerőltetéssel is alig állíthatná ki a fentebbi szám egy harmadát, mert ha igaz is, hogy Anglia keletindiai bennszülött katonáit is bábomba küldendi Muszkaország ellen, ezek csak az örményországi hadjáratra szánvák és Európára nézve nem jöhetnek számításba. Mindezeket egy jó politikusnak meg kellett volna gondolni, az esélyeket latolgatni, de Andrássy mindezt nem tette, hanem bűnös könnyelműséggel vetette magát Bismarck herczeg karjai közzé, mint egy kéjencz egy Phryneébe. Nem mondhatja, hogy mindezt neki meg nem súgta valamennyi török és osztrák-magyar barát lap. Miért nem hallgatott egykori mesterére Kossuth Lajos szavára, kinek szavait egykor szentebbeknek tartá mint a görögök Delphos és Dodona jóslatait. A1thatik-e nyugodtan,ha majd hallja,hogy ez s ez csatában királyának annyi meg ennyi ezer katonája esett el? Egy miniszternek ismerni kell Richelieu bíbornok azon axiómáját, mely szerint: a politikában az ügyetlenség és együgyüség nagyobb bűn még a gazságnál is. Most egyszerre nagyon erélyesnek akarja magát mutatni, s azt mondják, hogy ő az, ki egy európai conferentia létrejöttére nézve teendi meg az initiativát. De vajjon létrejöhet-e ilyen conferentia? Ez több mint kétes, arra majd nem a podiciieitással lehet válaszolni, hogy nem fog létrejönni, nem lehet, hogy létrejöjjön. Orosz és Németország nem teszik ki magukat annak, hogy valamennyi európai hatalmasság által leszavaztassanak, az ily conferenciánál még sokkal kevésbé veszélyes játék a bábom. Ha lehetett volna, Bismarck elkerülte volna azt, de ha nem, hát isten neki gondolja magában. Nem tudhatni, mi van a német császár keblében jobban képviselve: az elbizottság, vagy a Mióta Algírt meghódították és Muszkaországokká. Hogy az olaszok sem érzik magukat kényelmesen a német protectorates alatt, azt már régen lehetett sejteni;— de ki érezné magát kényelmesen? Az olaszok, úgy látszik, lemondottak osztozkodási rablási hajlam, a francziák, Németlettek rablóálla-vágyukról s ők fölismerik Muszka- és Németországban az európai népszabadság valóságos ellenségeit. Hajórajt menesztettek a török vizekbe s a franczia kormány is hasonlót tett. Vajjon az utóbbinak hajói fedélzetén nincsenek-e kikötésre szánt csapatok? Az angol kormány pedig keveseli a Máltából és Dardanellák felé indított hajók számát, mert már a Spitheadban horgonyzó csatorna hajóraj Hay altengernagy parancsai alatt is megkapta a rendeletet a Levante felé indulásra. Az oláhokra is került már a nagyszánásbánás órája. Ez most nemcsak a népesség és katonaság közt, hanem a parlamentben is nyilvánul. Mondják, hogy bár azon áldozatok, miket az oláh nemzet eddig hozott, volnának az egyetlenek, melyek az által ránehezültek, hogy egy nagyravágyó és terület nagyobbodásra éhező autokratát, egy dőly fős, fékezhetlen, barbár sereggel befogadtak, mely oly nyomait hagyta hátra ottlétének, mintha a háború oláh területen folyt volna, de még keserűbb tapasztalások is várnak a románokra, mert azon veszélyben forognak, hogy területükből is veszítsenek egy részt (oláh Besszarábiát.) Az elégületlenség a nép közt még drastikusabb, Károly fejedelem ellen szórt szitkokban mutatkozik. Már egyszer igen közel állt a szökéshez, s ha most a muszka hadsereg nem állná körül, ezúttal az útra készülődésekből valóságos szökés fejlődnék. És Európa még sem akar okulni s folyvást és mindenütt trónokat oszt azon parazit germán fajnak, mely egyedüli akadálya a világ lenyügzésének. A bécsi és némely osztrák-magyar officiosus lapok nagyon érzik Andrássy gróf politikai kiskorúságát, azon érvek, miket védelmére fölhoznak, annyira sántikálnak s oly gyöngék, hogy talán okosabban tették volna azokat nem feszegetni. Azt mondják, hogy Andrássy soha sem léphetett volna föl oly erélyesen, mint most teszi, ez azon időpont, melyben ezt tehette. Ezen állítás épen olyan, mintha egy csendőrről azt mondanák, hogy helyesen cselekedett, midőn egy pár gyilkost hagyott egy házba betörni s csak akkor indul utánuk, mikor már a ház lakosaiból néhányat meggyilkoltak s ezt azért tette, hogy tetten érje a bűnösöket. Oly két kabinetnek hinni, mint a német és a muszka már magában esztelenség, mert mutasson bárki csak egy példát föl a világtörténelem utolsó két (Muszkaországra nézve egy század) évtizedéből, hol a nénim Kamim ben anott, rumi meg ne csalta, ki ne játszotta volna, és egy udvarnak sincs annyi oka Bismarck politikáját legéberebb gyanúval kisérni, mint épen Ausztria-Magyarországnak s Andrássy gróf épen azzal s a maszkával lép szövetségi szerződésre. Mit minden gyermek beláthatott, ha a tényállást megmagyarázzák neki, azt az arany gyapjas exforradalmár nem bírta fölfogni. Ha Metternich a más világon meghalhatna, minő dicső utóda támadt Andrássyban, nem mosolyodnék-e el ? Azok, kik tegnapi lapunkban a Versailles - levelet figyelmesen olvasták, be fogják velünk együtt vallani, hogy Németország álarczájából ismét egy rongy tépetett le, mely alatt Hugó Viktor Angeloja szerint „még megmaradt a hazug száj“. Bismarck azt hiszi, hogy a lelkiismeretlenség Francziaországban is oly mindennapi dolog, mint Warzinban és a berlini Schlossplatzon, hogy a jelenlegi kormányból minden szégyenérzet kihalt. Ebből láthatni, hogy Bismarck is tud csalódni. Waddington válasza a kísértőhez egészen magán viseli egy udvarias, óvatos és okos franczia diplomatia bélyegét. „Örvénd „ — úgymond —“ azon ajánlatoknak, melyek a német diplomatiának Francziaország iránti szívességéért kezeskednek, de lehetetlen volna egy ily kalandoros politikába ereszkednie.* Ezt minden más diplomata glacckettyűs arczulcsapásnak vette volna. Bismarck bőre sokkal vastagabb, semhogy ezt csak megérezze, s nem csalatkozunk, ha állítjuk, hogy a varzini herczeg még ennél meg nem fog állani s ki tudja Belgiumon kívül nem kinálja-e még meg Francziaországot Spanyol, Olaszország vagy Británia birtokával. Hiszen Ausztriának is megígérte volt Schleswig-Holstein birtokának felét, békekötés által kötelezte magát Észak-Schleswig visszaadására. Tartotta-e valaha csak egy ígéretét? Mind e mai napig azon véres dráma szerzője, mely most még csak Törökországban játszik, Poroszország. A két első felvonás eljátszatott, a harmadik, melyben Horácz és Arisztoteles dráma szabályai szerint a bonyolódások kezdődnek, küszöbön áll a rettentő a világot romlással fenyegető európai háború, de vájjon fog-e a végfejlődésnél a cselszövő felülkerekedni, azt alig hisszük ; ez épp úgy a drámai mint a világtörténelmi következetesség szabályaiba ütköznék. Bismarck herczeg számításaiból még egyet feledett ki, Németországot magát. Számlálja csak meg a birodalmi parlamentbe választott képviselőket, ha ezt nem tette, akkor azon meggyőződésre kénytelen, hogy jusson, hogy nyája ugyan erősen meg van tizedelve, s oly elemek csúsztak azok közzé, melyek sok kemény diót adandanak neki föltörésre, értjük itt a socialdemokratákat, conservativeket, haladó pártiakat és partikularistákat, hogy a socialdemokratia már a hadseregbe, a deákság és még a hivatalnokok közt is gyökeret vert s az agitatio Bismarck külpolitikája ellen megkezdetett s mindenütt legjobb eredménnyel folyik. Bismarck tehát most „va banquet” játszik. ORSZÁGGYŰLÉS. 1. A képviselőház mai ülésében Plachy Tamás, Orbán Balázs és Tisza Kálmán szólottak a vámügyben. Orbán Balázs hatásos beszédben erős igazságokat mondott a kormánynak. Tisza miniszterelnök mai beszéde feltűnően bágyadt volt. Nem bírta főimé-