Egyetértés, 1879. augusztus (13. évfolyam, 210-240. szám)

1879-08-13 / 222. szám

Xlil. évfolyam Budapest Hirdetések és nyiltterek­­•lvétttsak árszabály szerint a kiadó hivatalban:­­Budapest IV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán t. sz. Hirdetések felvétetnek a külföldön: Béniben, Oppelile A.-nál, Stubenbaster Nr. 2. Mosse Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Voglernél, Wallfisehgasse 10. Raube G. L. és társánál, Wollzeile Nr. 12. Fiilsban: Havas, Lafitte du Gomp.-nál, Place de la Bourse. Frankfurtban ajM.: Daube G. L. is társánál. 222. szám. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. EA1HS 3 j%f £ 33 QES9 KVBB 38 UBI Arany­gyapjas oppozíczió. Nagy veszedelem fenyegeti a magyar ellenzéket. — Az a veszedelem , hogy Andrássy és Tisza beáll magyar el­lenzéknek. Ez a két jó úr még eddig mindent alaposan elrontott, a­mihez ko­molyan hozzá­nyúlt. Most már az ellenzé­ket akarja elrontani, annak hitelét, becsü­letét , erélyét, kitartását tönkre tenni. Andrássy gróf felüti a főhadiszállást bu­dai palotájában s kiadja magát Deák Fe­­rencznek. Am^e szükséges, hogy Deák Ferencznek legyen egy Andrássy Gyulája is. Ilyennek tehát megteszi Tisza Kálmánt. A kormányon megint Majláth és Sennyey fog ülni, mint 1866-ban és 1877-ben. Ezeket persze onnan hanyatt-homlok le kell taszitani s helyüket elfoglalni parlamentben és kabinetben. A parlamentben elfoglalja helyüket Deák Ferencz, a ki senki nem más, mint Andrássy Gyula; a kabinetben pedig elfoglalja helyüket Andrássy Gyula, a­ki senki nem más, mint Tisza Kálmán, így támad fel újra a nagy nemzeti párt, így térnek vissza a régi jó idők. Új Tisza Kálmánnak megteszik majd Simonyi La­jost, us Ghyczy Kálmánnak majd Hoffman Pált. És így tovább. Természetesen mindez rettentő nagy ostobaság. Olyan nagy, hogy a kormány­nak egyik lapja mai napság épen ezzel fe­­nyegetődzik. Fenyegetődzik és kérdi: hány napig tarthatná magát olyan kormány, melynek Andrássy és Tisza lenne ellen­zéke? Pedig, hogy lesz, azonnali bizonyos ama kor­ányújság szerint, hogy Tisza Kálmán egyenesen kimondta a parlament­ben, hogy ő nem Lónyay és Bittó, a­ki mihelyt nem miniszter, mindjárt csendes ember , hanem ő Tisza Kálmán, a­ki ha miniszter nem lehet, rögtön beáll ellenzéki vezérnek.­­ Hiszen igaz, hogy Tisza Kál­mán ezt egyenesen kimondta, de mi éljen azért, egyedül csak azért nem hisszük, hogy ezt meg is cselekedné. Sok minden­félét megmondott már s megígért már Tisza Kálmán, a melynek épen ellenkező­jét cselekedte meg Tisza Kálmán. Fránya politikus ő figyelm­e. Ha komolyan és vilá­gosan megmond valamit, nem kell azt el­hinni ; — hanem ha megesküszik rá, no már akkor épenséggel nem lehet elhinni. Azonban tegyük fel azt a furcsaságot, hogy Andrássy Gyula és Tisza Kálmán csakugyan ellenzéket képeznének a parla­mentben. Andrássy gróf, mint mindenki tudja, aranygyapjas vitéz, a­kit még az osztrák császár is rokonának czimez s ha jó kedve van pertu beszél vele. „Arany­gyapjas ellenzék“ : ez aztán olyan dolog lenne, a minőt még nem látott Magyar­­ország. De még a Habsburg dynasztia sem, a­ki pedig 600 esztendő óta sok mindent megért. Bukásakor Tisza Kálmán is csak kap legalább egy nagykeresztü Li­­pót-rendet. Miért is ne kapna. Hiszen ilyenforma czifrasága van már Pauler Ti­vadarnak is, s épen azért Tisza Kálmán igényt tarthat még a szent István-rend nagykeresztjére is. Hejd minő szép dolog lenne az, ha Andrássy és Tisza, mint ellenzéki vezérek, az Aranygyapjas és szent István-rendek tógájában tartanának ellen­zéki népgyülést muszka ellen, okkupáczió ellen, török barátság mellett, Kossuth Lajos hazahívása mellett s ebben a tógá­ban mennének szét választások alkalmá­val a kerületekbe­­n korteskedni! Azonban nem oly ártatlan bolondság ez az egész, mint a­minőnek első pilla­natra látszik, Tisza Kálmán jól tudja azt, hogy kormányra jutásának egyik esz­köze az a körülmény volt, hogy a deák­párti emberek megunták már a vele való marakodást, s nem tudták tovább tűrni mondva­csinált ellenzéki támadásait, tehát átengedték neki a kormánypadot. Tisza Kálmán azt is jól tudja, hogy Szlávy, Bittó, Lónyay, Sennyey megbuktathatták volna őt a kiegyezési tárgyalások alkalmá­val nem is egyszer, de úgy okoskodtak ma­gukban : „ez a Tisza fene gyerek, ha megbuk­tatjuk, megint ellenzéki pártvezér lesz, s ha helyébe ülünk , megint nem hagy nekünk békét; — ne buktassuk tehát meg, hanem engedjük, hogy maga járja le magát, hadd legyen aztán csendes ember.“ így okos­kodtak ama bölcs államférfiak Tisza Kál­mán ellen s igy okoskodtak a bécsi urak Andrássy gróf ellen s ezért nézték el mind­kettőnek a kiegyezési és bosnyák baklö­véseket. Most aztán Andrássy és Tisza azt gondolják, arra számítanak, hogy ha ők az ellenzékhez való csatlakozással fenyegetődz­­nek, akkor őket sem a budapesti, sem a bécsi urak nem merik megbuktatni. Pedig hát hiába való okoskodás ez rettenetes képen. Ki fél Andrássy Gyulától s ki fél Tisza Kálmántól, ha őket kilökik a hatalomból ? Hol találna ez a két úr magyar közönséget, a ki bíznék bennük csak egy óráig is ? Melyik s miféle párt­­töredék volna az a magyar képviselő­ház­ban, mely e két egyénnek szerepet en­gedne a maga kebelében s mégis pironko­­dás nélkül merné magát nemzeti ellenzék­nek nevezni ? S aztán mit ellenezne ez a két szomorú férfiú ? Talán a bosnyák po­litikát, melyet ők csináltak ? Talán a rosz pénzügyi helyzetet, melyet ők teremtet­tek s az óriási deficzitet, melyet ők idéz­tek elő? Talán a pánszláv törekvéseket, melyeket ők támasztottak fel, s ők istápol­­tak mind maiglan? Talán a kegyetlen adó­­végrehajtást, melyet ők hoztak a nemzet nyakára ? Talán a nemzeti elszegényedést, melyet ők idéztek elő a kiegyezéssel ? Ta­lán a korrupcziót és lélekvásárlást, melyet ők melengettek fel keblükön ? Talán az ál­nokságot, hitegetést, programmszegést, or­szágcsalást, melyet ők tettek kormányzati princzipiummá s uralkodásuk fundamen­­tomává? Ugyan mit tudnának őt elle­nezni ? Nem. Azok a föld feletti vagy föld alatti hatalmak, a­kik Andrássynak most, Tiszának pedig később mutatják majd Te­­rebes és Geszt felé az utat, ne ijedjenek meg a kormánylapok papiros dörgésétől s színpadi villámaitól. Csak tegyék dolgukat s végezzék müvüket rendületlenül. Mi nem félünk. Ha Andrássy és Tisza helyére czentralisták, pánszlávok, federalisták, ul­­tramontánok, konzervatívok vagy reak­­czionáriusok jőnek, ha maga az ördög jön is, mi akkor sem félünk. Nagyobb osto­basággal és nagyobb részakarattal, na­gyobb mesterkedéssel és nagyobb kárral semmiféle kormány nem vezetheti Magyar­­ország ügyét, mint az Andrássy-Tisza kormány. E kormány alatt mindig tovább és mindig mélyebben sülyednek a poli­tikai erkölcsök, minden más alatt csak nemesedhetnek azok. kormány Nem a koldussá lett Magyarországot írjuk mi fel az Andrássy-Tisza kormány legnagyobb bűnéül, hanem az általuk megrontott, megvesztegetett, befertőzött politikai erköl­csöket. Ebből kell a nemzetnek megtisz­tulni s ezért kell a hatalom magaslatáról Andrássynak és Tiszának eltisztulni. Szerda, 1879. augusztus 13. v BserkesszS­ a kiadó-hivatal: <Budapest IV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán 1. szám. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj:­­ ! Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva. Egy évre . Félévre. Negyedévre . Egy hin Egy szám 6 krajczár. 20.— 10.­5.— 1.80 Andrássy bukása* Andrássy Gyula gróf bukásáról a mai nap nem hozott új híreket. Mind a buda­pesti, mind a bécsi, mind a németországi lapok csak az egyszerű lemondási hírt közlik és variál­ják, a­nélkül azonban, hogy a lemondási szándék indokait csak egyetlen uj adattal is megvilágosíta­­nák. Tegnapi bécsi tudósításunk még legrészlete­sebben ismerteti azon helyzetet, melynek kényel­metlen volta megérteni gróf Andrássyban a vissza­vonulás szándékát. A budapesti és bécsi lapok ta­lálgatásai csak megerősítik tudósításunk adatait. Mi fog Andrássy visszavonulása után követ­kezni, ki fogja helyét elfoglalni, minő visszahatás­sal lesz e válság a monarchia külügyi politikájára, minő összefüggésben van Andrássy visszalépése az osztrák belpolitikai viszonyokkal, követi-e Andrássy visszalépését a Tisza-kabinet lemondása, mind e kérdések felett, noha ezekről különböző irányú la­pok többé-kevésbé nyilatkoznak, mi korainak tart­juk ez idő szerint a tüzetes véleménynyilvánítást, mert — mint bécsi tudósítónk is határozottan ál­lítja s állítása összhangzik az összeg megbízható közleményekkel — Andrássy gróf visszalépése csakis az őszre várható. S voltaképen uj felvilágosításul a mai nap csakis annyit hozott, hogy Andrássy gróf vissza­vonulása nem lesz rögtöni dolog s más részről, hogy Andrássy grófban a lemondási szándék már régebben megérlelődött, annak megvalósításával csak várni akart addig, míg a berlini szerződés nagyban és egészben végrehajtatik, a­mi a gróf nézete szerint a novibazári megszálás befejezésével bekövetkezik. E verziót ma egy Andrássy grófhoz közel álló egyénről a P. L. közli, melynek ellené­ben mi mégis tegnapi tudósításunk felfogását tart­juk alaposabbnak. A bécsi kormánypárti lapok — mondhatni — egészen hallgatnak az inc­idensről, a budapesti kormánypárti lapok nyilatkozatai pedig komolyan nem vehetők. További és döntő fontosságú fejlő­dés az Andrássy-válságban csakis akkor — de akkor bizonyosan várható, ha majd a felség haza­jön Becsbe s tanácsosaival értekezik. Addig min­den kombináczió idő előttinek tekinthető, csak annyi bizonyos, hogy maga Andráss gr. volt az, ki elérkezettnek látta az időt visszavonu­lási szándékáról — bármi idézte is elő állásá­nak megrendülését — értesíteni a közönséget. Ep e körülmény mutatja a válság komoly­ságát. A lapot­ nyilatkozatait a következőkben ismer­tetjük : A­mi a budapesti lapokat illeti, a kor­mánypárti lapok közül az „Ellenőr“ nem tartja valószínűnek, hogy Andrássy visszalépésre kény­­szeríttetnék. Ha megtörténnék is, hogy Andrássy megválnék a közös külügyminisztériumtól, jóval valószínűbb, hogy távozása csak ideiglenes termé­szetű lenne s tárczája valamelyik meg­hitt politikai barátja kezébe men­ne át. A H­o­n alaptalannak tartja a Pester Lloyd hírét. P. L. mai vezérczikkében is bár nem for­­maszerű, de tartalmánál és logikájánál fogva mé­gis határozottan kivehető dementijét látja az A­n­­drássy lemondásáról szóló hírnek. Hogy a Hon­nak ez az okoskodása mily alappal bír, az meg­ítélhető a Pester Lloyd mai esti lapjában foglal­takból. A Pester Lloyd ma esti lapjában azt írja, hogy Andrássy közeli visszalépéséről szóló hírét illetékes helyről ma megerősítették azon megjegyzés kíséretében, hogy a grófnak azon elhatározása, miszerint a berlini szerződés­nek nagyjából való végrehajtása után visszavo­nul, már hosszabb idő áll fenn s bizalmas környe­zetében jól tudták ezt. Ugyan e lap a krízisről a következő­ket írja: „Beavatott körökben régóta tudva volt, hogy Andrássy gróf visszalépési gondolatokkal foglalko­zik, s ha e gondolat most tén­nyé lesz, akkor a gróf demissiója szabad elhatározás­ból s nem külkényszerből szár­mazik. Mindjárt a berlini szerződés megkötése után érezte a gróf először indíttatva magát, helyét elhagyni. Azon ellenzés azonban, melyet a berlini szerződés s különösen az okkupáczióra vonatkozó mandátum az egész monarchiában keltett, arra bírta őt, miszerint kitartson helyén, hogy művét a delegácziók előtt védelmezhesse. Miután ez neki sikerült s a delegácziók s a parlamentek szavazata az ő politikája javára ütött ki, barátai arra bírták, hogy megmaradjon helyén legalább a berlini szerződés teljes végrehajtásáig. Ezen határidő most ime lejárt, s ezen hír megerősíti a vissza­­­lépésről szóló hír valószínűségét. Ha mégis Andrássy visszalépése még nem tekinthető befejezettnek, e re­mény azon tényre támaszkodik, hogy vannak b­e­­folyások, melyek Andrássy megmara­dására irányulnak — oly befolyások, melyek talán elég erősek lesznek a grófnak személyes hajlamait és dispoaitióit legyőzni. A korona bizalma Andrássy iránt még ma teljesen megrendíthetlen, s e bizalommal minden körülmények között számot kell vetni a krisis további fejlődésében. Ha a par­lamenti átalakulásokat Ausztriában eddig oly nyu­godtan s gondtalanul nézték, ez leginkább azon alapult, hogy a közös kormány élén oly férfi állt, a­kinek személyisége, bármint gondolkozza­nak is külügyi politikájának iránya felől, szilárd kezességet nyújt az alkotmányos elvnek hű fenn­tartása s a dualistikus eszme gondos megóvása iránt; ily kezességet azonban épen a mostani fej­lődési pbasisban nehezen lehetne nélkülözni. Ha a külügyminiszter becsületbeli dolognak tartotta addig kitartani, míg a berlini szerződés nagyjából és egészben véve végrehajtva lesz, akkor a közös kormány elnökéről azt is fel lehet tenni, hogy a dualistikus eszmének fentartása végett ha­sonló gondosság kifejtését szintén becsületbeli do­lognak fogja tartani“. Ellenzéki laptársaink nyilatkozatainak jellemzésére a következőket hozzuk fel: A „F­ü­g­­getlen Hírlap“ szerint oly politikus ki udva­­roncz dőreségből el tudja játszani hona üdvét, bo­csánatra, szánalomra nem számíthat soha. A „Pesti Hirlap“ így nyilatkozik: Andrássy gróf bukása nem képes bennünk eg­y pillanatra se felébreszteni a sajnálkozás érzetét. Ő ma idegen a magyar nemzet előtt — idegenebb minden külföl­dinél, mert renegát. Egy érdeme lesz e bukása által: magával rántja Tisza Kálmánt, megbukott külpolitikájának magyarországi helytartóját. A „Magyarország“ szerint elmúlt már azon végzetes rögeszme, hogy Magyarországra nézve haszon az, hogy Andrássy a külügyminisz­ter. Az ország nem érez sem részvétet, sem meg­döbbenést a gróf bukása felett, sőt még némi örömmel is fogadja azt. A „közvélemény“ nézete szerint: Andrássy bukása kétségkívül nagy politikai tény, s mint ilyen nagy átváltozásoknak kulforrása. Mindenekelőtt a politikai rendszer fog összedőlni a külügyminiszter mögött, melyet ő Tisza segélyével évek óta épített s ez egymaga elég arra, hogy bukását belső megelégedéssel szemléljük. A Neues Pester Journalból idéz­zük e sorokat: Jóllehet meddő dolog volna már ma szólni Andrássy utódjáról, ilyenül máris töb­beket emlegetnek. Haymerle, valamint az örökös miniszterjelölt Hübner nevei süvítenek a levegőben ; az előbbi tán helyettese volna Andrássynak, az utóbbi pedig egy realczionális Messiás előfutára. A Pesti Napló szerint Andrássy buká­sának semmi elvi jelentősége nincsen. A Magyar Lapok nézete szerint Andrássy bukása csak akkor jelentené a reakczió diadalát, ha Tisza Kálmán nélküle is megmaradna magyar miniszterelnöknek. A bécsi lapok közül ma a Deutsche Zeitung s a N. W. Tagblatt foglalkozik hosszasabban Andrássy bukásával. A Deutsche Zeitung csikkéből átves­­­szük a következőket: Rég elmúltak azok az idők, a­mikor a németek Andrássyban szövetségesüket és barátukat tisztelték. Volt egy idő, midőn An­drássy visszalépése az alkotmányhű párt soraiban félelmet vagy legalább­is nyugtalanságot keltett volna, most ez esemény teljesen hidegen hagyja őket. A börze a lemondási hírt hausse-val üdvözölte. Ha a miniszter azt hitte, hogy az ő visszalépésének híre Cislajb­ániában a közvéleményben vihart fog előidézni, akkor nagyon fájdalmasan fog csalódni. Az alkotmány­párt s azon miniszter közt, ki legsúlyosabb csapást intézte a parlament tekintélye­­ ellen, már régóta nincs semmi összekötő kapocs.“ — A nagy, nemzetközi politikára nézve Terebes urának letünte a szintérről, meglehetősen közönyös. Akár Széchen, akár Trauttmansdorff, akár Haymerle, akár Mollinary legyen az új külügyminiszter, ez is, mint elődje, kevésbé lesz az initiativának az embere, mint inkább egyszerű végrehajtója oly terveknek, melyeket nálánál hatal­masabb tekintély szab elő. A császári állam kül­ügyi politikája sohasem hajolt meg a parlamenti ellenőrzés előtt, hanem mindig a kép­viseleti testüle­tek sphaeráján kívül hajtatott végre, Így aztán kö­zönyös, hogy ki a külügyminiszter. Derby, Sa­lisbury, Grenville Ang­olországra nézve többet jelent mint puszta neveket, mindegyik kö­zülök rendszert képvisel. Ha ma Waddingtont, Fourniert, Cairolit, Visconti-Venosta váltaná fel, mindenki tudná Francziaországban, vagy Olaszor­szágban, hogy mit jelent ez. De nekünk nincs külügyminiszterünk oly értelemben, mint Angliá­nak, Francziaországnak, vagy Olaszországnak van.“ E helyen meg kell még említenünk azt is, hogy a „Deutsche Zeitung“ egy tudósító­jától arról értesült, hogy azon utasítások, melyeket Andrássy gróf elutazása előtt a vezetése alatt álló hivatalnokoknak adott, a „Pester Lloyd“ híreit va­lószínűtleneknek tüntetik fel. A „N. Wiener T­a­g­b­r­a 11“ czikkéből átvesszük e sorokat. Másutt a parlament oppoziója idéz elő miniszterváltságokat; nálunk a homá­lyos kicsis, a világos ok nélkül kicsis a szoká­sos. A parlamenti viharok, a közvélemény tiltako­zásai a leghangosabb népdemonstrácziók nem árt­­nak a kormánynak , de aztán egyszerre beáll a krcsis s nem lehet tudni honnan jön. Nem egy­szer megbocsáthatlan halálos véteknek mondtak valamelyik miniszter elleni jogosult oppozicziót s később még csak felvilágosítást sem adnak a felől, hogy mi birta a minisztert lemondásra. A minisz­terek megmaradnak, a midőn az a hit, hogy m­en­niük kellene, s mennek, midőn azt hiszik, hogy maradhatnának. „Ez a homályos krisis.“ A berlini lapok közül a „T­a­g b­r­a 11“ ezeket mondja: „A hir Németországban is a leg­nagyobb érdeket kell, hogy felkeltse. Habár e pil- AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCZÁJA. HERVADT LEVELEK. WILKIE COLLINS REGÉNYE. KILENCZEDIK FEJEZET. 18 (Folytatás.) Regina nagy zavarban volt, nem állapodott meg e kérdésnél, és így folytatá: — Én Farnaby asszony fogadott leánya va­gyok ; kora gyermekségem óta mindig közében voltam, és nekem még­sem monda el titkait. Ne higgje, hogy adott szavát akarom,önnel megsze­rezni, erre képtelen vagyok ... Én csupán azt akarom tudni, ha nagynéném nem említett-e egy álmot, melyben ön is szerepelt. Amélius összerázkódott. — Szólott tehát álmáról a kérdó a fiatal em­ber némi nyugtalansággal. Regina elpirult és habozott. — Szobám nagynéném szobája mellett van. Mi a közben eső ajtót nyitva hagyjuk, és ha iz­gatott álmai vannak, álmaiban önről beszélt, gyakran bemegyek hozzá. 0 hallottam, midőn nevét kiejtette... de ez volt minden. Talán nem kel­lett volna elmondanom, talán nem fog ön nekem felelni! — Nekem semmi okom sincs, hogy ne fe­lelnék, szólt Amélius. Részben ezen álom hogy nagynénje engem meghittül fogadott, okozta. Most már nem fogja viseletemet oly szigorúan megítélni. — Mit bánja ön, hogy én mit gondolok ? viszonzá Regina kissé zavart arczczal. Ha nagy­­néném titkai érdeklik önt, van-e jogom ez ellen szólani ? Ön meg lehet győződve, hogy én semmit sem fogok szólani, és ámbár nem vagyok beavatva sem az ő, sem az ön titkaiba, meg fogja látni, hogy tudok hallgatni. Legalább huszadszor összehajtó kettyüit és miután felkelt, Améliusnak is megadta az enge­délyt a távozásra. Az utóbbi egy utolsó kísérletet tett visszafoglalni a helyet, melyet elveszített, a­nélkül, hogy ez által eljátszaná a bizalmat, melyet Farnaby asszony belé helyezett. __________ — Én meg vagyok győződve, hogy ön ké­pes a titkot megőrizni, szólt. Kívánnám, hogy az enyém legyen, hogy önre bízhatnám, de hiszem, hogy e bátorságot nem vehetném magamnak. A fiatal leány nagyon jól tudta, hogy mit akar mondani. Szíve hevesebben kezdett dobogni , végre is nem tudta, mit feleljen. Egy pillanatnyi kínos hallgatás után, megkísérte udvariasan eltá­volítani. — Én nem akarom önt tovább tartóztatni, szólt, ha önnek talán légyottja van. Amélius hallgatva körültekintett, hogy kalap­ját vegye. Egy asztalon feküdt egy felbontott havi szemle, melyben azon divatos rajzok egyikét lehe­tett látni, melyek után ítélve azt kellene hinnünk, hogy korunkban az angol művészet a legrutabb és legundokabb dolog, melyet csak képzelni lehet. Egy kövér nagy fiú bő nadrágban egy kertben állt, és kimeredt szemekkel tekintett egy nagy­­szemű hajadonra, ki terjedelmes csipőivel azon fá­radozott, hogy napernyője végével lyukakat vájjon a fűben. Miután képtelenség volt ez együgyü je­lenetet megmagyarázni, az egész gond a nyom­dára bízatott, mely a közönség tájékozásául, kö­nyörületes betűkkel e szavakat írta a kép alá: „Szerelem az első látásra.“ Amélius felkapta e sza­vakat oly hévvel mint a vízbe fuló megragadta a közmondássá lett szalmaszálat; valóban ez által al­kalom kínálkozott ügyét védeni, és módjában volt oly szerencsés czélzást tenni, hogy a legtúlzottabb szemérem sem érezhette volna megsértve magát ! — Nem hisz ön ebben ? szólt a képre mu­tatva. Regina tettete magát, mintha nem értené. — Miben ? kérdé. — A szerelemben az első látásra. — Erről mit sem tudok, szólt. — Én tudok valamit róla, felelé e célzatosan Amélius. A leány hosszasan nézte a képet. A kivétel ügyetlensége azokra is átszárnyalt-e, kik megte­kintették ? Vagy Regina oly együgyü volt-e, hogy még Amélius szavai után sem fogta fel értelmét? de ártatlanul így szólt: — Ön tudja . . . mit ? — Hogy mi a szerelem, az első látásra, ki­áltó Amélius. Regina a havi szemlét lapozgatta. — Aki szólt, ön olvasta a regényt ? — Én nem olvastam a regényt, viszonzó Amélius. Én magamról tudom, hogy mit éreztem, midőn egy fiatal nőnek lettem bemutatva . . . Regina gúnyos mosol­lyal tekintett reá. — . . . Egy dalai nőnek Amerikában ? — Angliában, Regina kisasszony. Megkísérte megfogni kezét, de a leány hevesen visszahúzta . . . Londonban, folytatá a fiatal ember, ugyan­ezen utczában és ez alkalommal sikerült megra­gadni kezét. Egészen elrémülve, nem tudva mitevő legyen kétségbeesett helyzetében, Regina megszorító ke­zét, másodszor is az elválásra utalt, és így szólt hozzá : — A viszontlátásig Goldenheart úr! Amélius engedelmeskedett; Regina szemé­ben volt valami, mi elégé bizonyító, hogy az­nap eléggé haladt. — Eljöhetek nemsokára? — kérdé szo­morúan. — Nem ! — viszonzá az ajtóban egy hang, melyet mindketten megismertek: Farnay asszony hangja. — Igen ! — mondá halkan Regina, ugyan­azon pillanatban, midőn nagynénje a szobába lépett. Farnaby asszony közbejötte a nap esemé­nyei után felbőszitó a fiatal leány különben szelíd természetét, és ez Amélius haszná­ra volt. Farnaby asszony egyenesen feléje jött, meg­fogta kezét, karon fogta és a csarnokba vezette. — Sejtettem, szólt, és úgy látszik, hogy nem csalódtam. Kétszer már figyelmeztettem önt, hogy ne foglalkozzék unoka­húgommal; harmadszor is­­métlem, hogy ő oly hideg mint egy jégcsap. Ő játszani fog önnel mindaddig, míg ez hiúságának hízeleg, és azután majd elűzi önt, mint már sok mást elűzött. Mulasson, szerencsétlen, mielőtt meg­nősülne ! Ne jöjjön többé e házhoz, kivévén, ha engem akar meglátogatni, mert én számitok reá, hogy hallani fogok önről. Megállt és egy szoborra mutatott, mely a csarnok közepén volt . Tekintse meg e bronzból vésett nőt, ki egy órát tart kezében : ez Regina arczképe. Távozzék ! A viszontlátásig! Amélius a­nélkül, hogy észre vette volna az utczára ért. Regina az ebédlő ablakán nézett ki: a fiatal­ember egy csókot dobott felé, a leány mo­solygott és üdvözölte. „Mit bánom én ! szólt ön­magához, holnap meglátogatom őt“. TIZEDIK FEJEZET. Midőn visszatért a fogadóba, három levelet talált, mely elfogadó terme asztalán várt rá. Az első levél, melyet felbontott, heti szám­láját tartalmazta. Azon pillanatban, midőn meg­­pillanta az összeget — Amélius a megtestesült pon­tosság és komolyság volt egy fiatal emberben — tollat, tintát, papírt vett és hosszasan számolni kezdett. A pénz, melyet nagylelkűen kikölcsön­zött, vagy könnyedén oda adott, épen oly ponto­san előfordult számadásaiban, mint a pénz, melyet magára költött. Az eredmény azt bizonyitá, hogy búcsút kell venni a fogadótól, és lakást kell fogadni. Ezen helyes elhatározás után, felborította a második levelet. A jegyzőtől volt, ki már Tadmor­­ba irt neki az örökségi ügyben. „Kedves Uram! „Az ide mellékelt levél a mint láthatja rosszul lévén czimezve, csak ma jutott hozzánk. Fogadja uram stb . . . Amélius felbontotta a második borítékot és mindenek előtt megtekinté az aláírást, hogy lássa, ki írhatta. A név rögtön a községet juttatta eszébe, az aláirás Millicent­ó volt. Levele így kezdődött: „Emlékszik még, mit mondottam önnek, mi­dőn Tadmorban elváltunk ? Vigasztalódjék Amélius, még nincs vége mindennek. És hozzá­tevém: Ön vissza fog térni hozzám. Nagy súlyt fektetek reá, hogy ezt emlékezetébe hozzam barátom és e ne­hány sort jegyzőjének czimezem, kinek nevét ak­kor tudtam meg, midőn önnek szóló levele a kö­zös teremben nyilvánosan felolvastatott. Évenkint egyszer-kétszer emlékezetébe fogom hozni utolsó szavaimat; talán jövend idő, midőn ön ezért kö­szönetet fog nekem mondani. „Időközben nem bánom, ha pipáját leve­leimmel gyújtja meg ! Ha később vigasztalhatom önt és évek múlva kibékíthetem az élettel, midőn ön szegény Amóliusom szinte hervadt levél lesz, mint én, akkor nem éltem és nem szenvedtem hiába és az utolsó napok, melyeket a földön töl­tött, életem legboldogabb napjai lesznek. „Mig boldog és elégült lesz, ne feleljen nek­kém, nekem az ön boldogságában nem leend ré­szem, mert ön mindig és mindenütt fog találni barátokat, különösen a nők közt. Nagylelkű ter­mészete arczáról olvasható, hangjából szelídsége hangzik és ön bennünket szegény nőket oly erős rokonszenvvel tud magához lánczolni, melynek képtelenek vagyunk ellentállani. Szerelmes ön már valami csinos angol nőbe ? Vigyázzon és legyen óvatos ! Mielőtt lekötné szivét, győződjék meg, ha méltó-e reá. Annyi kegyetlen és hazug nő van ! Némelyek elhitetik önnel, hogy elnyerte szerelmü­ket, míg csak hiúságokat legyezgette; mások nyomorult, gyenge teremtések lesznek, kik csupán saját érdeküket tartják szem előtt és kik minden rész tanácsra hajlanak, ha ön nem lesz mellettük, hogy ettől megóvhatná. Vigyázzon, jól vigyázzon barátom, jól vigyázzon ! Én nővéremmel lakom New­ Yorkban. A napok és hetek csendesen tel­nek,fs én mindig önre g­ndolok és imáimban soha sem felejtem el. Nincs okom a panaszra és várok és reményiek. Ha száműzetésem ideje letelt, vissza­térek Tadmorba, ön ott fog találni Amélius és én leszek az első, ki megszorítja kezét, ha ön meg­törve az élet terheitől fájó szívvel visszatér ifjú­kori barátai körébe. „A viszontlátásig kedves Amélius, a viszont­látásig !“ Amélius félre tette a levelet és valóban meg volt hatva az őszinte odaadástól, mely e sorokban nyilvánult. Midőn azon sorokat olvasta, melyekben jövő szerelméről, egy csinos angol szó, némi meglepetést és kellemetlen nő iránt volt benyomást érzett. Egy idegen a világ másik végéről ugyan­azon tanácsot ismétli neki, melyet Farnaby as­­­szony adott, az események ezen összetalálkozása mégis különös volt. Miután egy pillanatig elmél­kedett, a harmadik levélhez nyúlt, mely reá várt. Nem jól érze magát és elméjének szüksége volt megkönnyebbülésre. Ezen harmadik levél Dimm­ell Rufustól volt: ez az izlandi utazás végét jelenté és azon szándó- Lapunk mai vámftbol fél ív melléklet van csatolta.

Next