Egyetértés, 1879. augusztus (13. évfolyam, 210-240. szám)
1879-08-02 / 211. szám
XHL évfolyam Budapest Hirdetések és nyiltterek frankfurtban a/M.: Daube O. L. is társánál.EGYETER POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. felvételnek ér szabály szerint s kiadó hivatalban: Budapest TV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek a külföldön: tíOiben: Oppelik A.-nál, Stubenuaster Nr. 2. Mosse Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Voglernél, Wallfischsaaae 10. Daube O L. és társánál, Wollzeile Nr. 12. fázisban: Havas, Lafitte <& Comp.-nál, Place de la Bourse. 211 szám. xmmíiaismanketiíam — Orosz kegyetlenség. „Humanismus“ , ez az egyetlen eszme, mely a hanyatlás és sülyedés számtalan jelenségei mellett is korunkban tért foglal. Ma nincs is a világnak más közös vonása, mint az emberszeretet. Ez a vonás kiválik az anyagi élet kufárkodásából, legyőzi az élvhajhászatot, megküzd a gazdagodási lázzal. Nagy dolgok növelője napjainkban a humanismus. Senki sem képes annyira becsét felfogni, mint épen mi magyarok, akik az árvíz katastróphája alkalmából egész nemes mivoltát és forró lebét éreztük a humanismus jótékonyságának. Igazi lelkesedéssel terjesztő ki karjait felettünk, s mi a rokonszenv e hatása alatt szinte elfeledtük fájdalmunkat, éledtünk, mert a veszteséget kevésbé tette érezhetővé, hogy a világ sietett megnyugtatni bennünket. Igazságtalanok volnánk tehát, ha korunktól megtagadnék egy egyetlen dicséretes jellemvonást, amelyre nézve felülmúlja az előbbi korokat. Egy baj van csak, s ez, hogy a humanismus bár sem pezeán, sem hegygermezek, sem faj, sem szin, sem állam nem korlátozzák működésében és tultéve magát mindenen, kezét annyiszor nyújtja emelőleg és vigasztalólag a szerencsétlenség felé, abban mégis nagyon hátra vagyunk, hogy a humanismus egyoldalú. Nem rajta múlik ez egyoldalúság, hanem az államalakulásokon és a szomorú politikai viszonyokon. A világ humanismusa ma csak társadalmi, s nem egyúttal politikai. Pedig a humanismus érvényesítésére a politika nagy versenyterén, ahol oly könnyen osztogatják a sebeket, oly sok az áldozat, esétlenségek, talán oly roppantak a szerenmég inkább szükség volna az emberiségi érzelem hatékony működtetésére mint társadalmi téren. Nagy elemi csapások alkalmával ott a világ a maga jótékonyságával ; nagy politikai veszedelmek esetén a jogot tagadják meg a humanismus nevében felszólalni. Itt szigorúan igyekeznek fentartani a be nem avatkozás elvét ugyanazon kormányok, amelyek máskülönben semmi jogi és lelkiismereti akadályt nem ismernek, ha ez elv megsértése hasznukkal jár. Csak legközelebb folyt le az angol parlamentben egy jelenet, amelyben az angol kormány nem a legszebb szerepet játszotta. Azon vadállati bánásmódról volt szó, amelyben az orosz vérszopó barbarizmus, a történelem által ismert legbrutálisabb zsarnokság megszégyenítésével, saját vér és hús szerinti alattvalóival bán, ha azok valamely politikai dologba keveredtek. Cowen a humanismus általános elveiből indult ki, midőn kérdést intézett a hajmeresztő kegyetlenségek iránt. Elmondta, hogy puszta gyanúból ezer számra hurczoltatja a czár Szibériába alattvalóit. S már Szibéria is kevés kegyetlenségének. Hajókra rakja az áldozatokat, s ketreczekben, a nap hevének és levegő hiánynak kitéve kínoztatja agyon. Nero szintén ketreczekbe zárta a keresztényeket, de legalább vadállatok által szakgattatta szét őket, s így kevesebb kínnal szabadultak meg az élettől. II. Sándor lassan öli meg őket a legpokolibb számítással és kegyetlenséggel. Nero fáklyái emberek voltak, a hit vértanul, de megégni, mint élő máglya kátránnyal bekenve rövid kínszenvedés, míg II. Sándor czár által Saghariába szállíttatni rabgályán annyi, mint lassankint égettetni meg a nap izzó hevével. Beteggé és őrültté teteti embereit, hogy betegen és őrülten szállítva ki őket az ut czélpontján a terhes hajón,ressen köthessen ki. Cowen felszólalt e bánásmód ellen. És e felszólalással a humanismust szolgálta meg. Az angol parlament semmi által sem képes annyira emelni mintaszerű missióját, mint a tény által, hogy ily felszólalások sem maradnak le tanácskozási rendjéből“. Nagyon helyesen emlékezett meg a felszólaló, hogy máskor is történt az angol parlamentben ily irányú felszólalás és az akkori kormányok mindig kötelességüknek is merték hivatalosan kopogtatni az illető hatalomnál, hogy azt emberségesebb bánásmódra intsék. Így történt ez a nápolyi kormánnyal szemben, amely hallatlan kegyetlenséget fejtett ki Ponsio és társai ellen. így történt a levert lengyel szabadságharczot követő kegyetlen üldözés alkalmával Oroszország ellen. így történt legközelebb az oroszok által világgá kürtött bulgáriai török kegyetlenségek idejében a porta ellen. Természetes, hogy azon vérfagyasztó kínzások hallatára így kellene történnie Oroszországgal szemben ez idő szerint is. Bourke államtitkár azonban nagyon kitérőleg s egy pontban lanyhán is válaszolt. Nem csoda, hogy ironikus megjegyzés kisérte azon végszavait, amelyekben kijelenté, hogy „nem szokása a kormánynak ilt nemű esetekben külföldi kormányoknak intéseket adni, ha nincs oka a föltevésre, hogy azok üdvös és gyakorlati eredmények által lesznek kisérve.“ Hát ott vagyunk. Az orosz kormány semmibe se venné az intéseket, mert az orosz hatalom egy chinai fallal körülbástyázott ázsiai kényuralom Európa testén. E kényuralom másod kiadást nyert Bismarck vér és vas rendszerében. E kényuralom elnézést talál azon szövetségben, amely Bécsből és Berlinből támogatja a barbarismus túltengését, mert győzelmében saját fokozatos önkényének erősítésére spekulál. Mindazáltal az angol felszólalás megérdemli az elismerést a humánusan érző emberiség részéről. Mert bármikép gondolkozzék valaki a nihilizmusról,egy tagadhatlan, hogy ennek föllépésében a százados rabságellen a szabadságvágy tör utat. És azok a szerencsétlenek, akiket az embertelenség oly iszonyú kínzással végez ki, vértanúi Oroszország egykori szabadságának. A humanismus érzelme tiltakozik a cár hóhéroskodása ellen. Mert aki akkor kegyetlenkedik, midőn ellenfele tehetetlen, az százszor inkább megérdemli mindazon kegyetlenségeknek irányában való alkalmazását, mint azok, akik jóoroszul emberi jogaik védelmében lesznek fogollyá. Nem politika, amit a szár üz, hanem állatiság. Ez ellen pedig az emberiségnek, mely nem óhajtja, hogy vadállatok kormányozzák, tiltakozni kell, bármennyire nem szereti is általában az oroszokat. Budapest, aug. 1. Zichy Ferraris Viktor gróf lemondását ő felsége elfogadta. A Zichy utódjára vonatkozó hírekkel szemben a „Pest. Corv.“ arról értesül, hogy a lemondás által megürült belügyi államtitkári állomás egyelőre a Zichy-ügy végleges elintézéséig betöltetlenül hagyatik. Az osztrák kormány úgy látszik nincsen tisztában azzal, hogy a birodalmi gyűlést, vagy a tartományi gyűléseket hívja-e előbb össze. Kezdetben az volt a szándék, hogy a reichsváth szeptember közepén ül össze s aztán nemsokára elnapolja üléseit, hogy ezalatt a tartománygyűlések megtarthatók legyenek. Most legújabban azzal a verzióval találkozunk az osztrák lapokban, hogy a tartománygyűlések augusztus végén vagy legkésőbb szeptember elején fognak összeülni, de ülésszakuk csak 14 napra fog terjedni, mert a reichsváth októberben összejön. A gácsországi lengyel lapokban a lengyelcseh megegyezés kérdése állandó rovatot képez. A lengyel haladópárt közlönye a Dziennik Polski, mely lap Hausnerhez igen közeli viszonyban áll, erélyesen s buzgón lép fel a lengyel-cseh szövetkezés érdekében. A lap a többi közt így ír: „Nekünk és a cseheknek egy közös ellenségünk van: a centralismus. Mi és ők Ausztriában egyre törekszünk : az autonomiára. A mi szövetkezésünk a csehekkel az autonomista módon reformált alkotmányosság alapján mindkét félre nézve üdvös lesz. E szövetkezés azonban szükséges lesz, ha nem leszünk velük együtt arra kárhoztatva, hogy puszta eszközök legyünk, hanem jogosult politikai tényezőkké válunk s ha komolyan gondolunk mindannak megvalósítására, amit nemzeti állásunk politikai programoiként élénkbe szab.“ A cseh lapok között élénk vita folyik az osztrák-cseh kiegyezés tárgyában. Amint a hírlapi discussió a kiegyezés fölött megindult, az összes cseh lapok többé-kevésbbé őszintén hajlandónak mutatták magukat a kiengesztelődésre. Csak egy lap képezett kivételt a „Cecil“, mely a prágai érseknek, Schwarzenberg bibornoknak lapja. Ai lap még most is alkiegyezés létesítése ellen dolgozik s ezért van is mit hallgatni a többi cseh lapoktól, így most legújabban a „Národní Listy“ intéz heves támadást e lap ellen, a többi közt azzal vádolva azt, hogy az ultramontanismus, a reakezió és a német-cseh nép közti viszály van felírva zászlajára. „Ha Herbst — igy is a „N. L.” — olvasót venne kezébe, a „Cech“ egyszerre megváltoznék s kibékülne Herbsttel, mint egyszerre kiengesztelődött Bismarckkal, amint ez közeledett a német klerikálisok felé. A nemzeti büszkeség ezen uj apostolából a De a cseh nép nem kérdezi, klerikalismus beszél, hogy német földiei darwinisták-e, vagy buzgó katholikusok e, hanem jó szomszédokat keres bennük, így szólva hozzájuk : „Legyünk barátainknak barátai és ellenségeinknek ellenségei!“ A horvát tartománygyülés jelen ülésszaka ma véget ér. A horvát képviselők közt, mint a „P. J.“ írja, hosszú eszmecsere tárgyát képezte azon kérdés, hogy elnapolja-e ülését a tartománygyülés vagy nem. Máskor azzal szokták Szombat, 1879 augusztus 12. kiadó-hivatal: <Budapest IV. himző-utcza és kalap-üzem sarkán 1. szám. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: ' Vidékre postán vagy helyben házból hordva. Egy évre............................................80.— Félévre..................................................io.— Negyedévre..................................... ügyben......................................1.80 Egy szám 6 krajezár. vádolni a magyarokat, hogy nem engednek elég időt a tartománygyűlésre, most négy hónapig lehetett volna együtt a tartománygyűlés, de másfél havi együttlét után mégis elnapolta üléseit, egyrészt azért, mert nincs egy törvényjavaslat sem előkészítve a tárgyalásra, másrészt pedig, azért, mert a tartománygyűlési költségekre ez évre megszavazott 40,000 írtból eddig már majdnem 30 ezer írt el van költve s igy a téli ülésszakra nem lenne költség. Junius 14-étől máig volt együtt a tartománygyülés s ez idő alatt a kiadások 24,400 írtra mennek. Összesen volt 13 teljes ülés s megalkottatott egy törvény, a budgettörvény. A krakói „0zas“ igazságtalannak tartja azon arányt, mely szerint Ausztria egyes tartományai a reichszáthban képviselve vannak. Az egyes tartományok népeségét véve alapul Galiczia részére az eddigi 63 képviselő helyett 94-et kivon. A „N. W. T.“ e terv ellen polemisál azt tartva, hogy e 94 lengyel képviselő a reichsráthnak lengyel jelleget adna s lengyelek lennének a reichsráthban az irányadók. A lengyelek ekkor kormámányozva a birodalmat kíméletlen czentralisták lennének s a németeket kényszeritenék arra, hogy a föderalismusban keressenek menedéket, hogy legalább a tiszta német tartományokban megvédelmezhessék a német érdekeket. Az általános választási jog behozatala — írja továbbá az idézett bécsi lap — Ausztriát elszlávosítaná s azért, a németség s a monarchia érdekében elleneznünk kell ily átalakulást“. Az a lárma, az a skandalum! A kihágásokról szóló törvényjavaslat országgyűlési tárgyalásakor komikus vitaanyagot szolgáltatott egy szerencsésen megbuktatott pont, amelyben 500 forintig terjedő büntetés volt kiszabva oly hírek közléséért, amelyek nyugtalanítólag hatnak a közönségre. A paragrafusgyártó nagyon messzire akart ütni e ponttal. Titokzatos hallgatásra vélték kárhoztatni általa a sajtót oly kérdésekben, amelyeknek feszegetése kellemetlen zavart okoz a hatalom birtokosainak. Előttük lebegett a bosnyák hadjárat megkezdésének egész ügye, amely sokszor volt megzavarva a kötelességét teljesítő sajtó által. Nagy rafinériájuk daczára, bár miként igyekeztek tévhitben tartani a közönséget és lopva vezetni a hadjáratot, gyakran lépett közbe éberségével a sajtó, hogy rámutasson mit főznek, mit terveznek, hova viszik pénz és véráldozattal a nemzeteket. r .1 Bsz ez az éberség nem mondható a hatalomra nézve édesnek. Nem csodáljuk, ha a hatalmas uraságok epéje felkavarodott a mindenbe belekotnyeleskedő s mindent kifürkésző újságok ellen. Azt is szentül elhisszük, hogy ebbeli haragjukban módot szeretnének találni a sajtó elhallgattatására. A félhivatalos sajtó nap nap mellett tetszelg is most magának azon feladat körül, hogy a nagy uraságok haragjának szószólója. Fenyegetődzik és oktalankodik. Hanem hát ez a sajtó szem elől téveszti miveleteinél az igazságos mértéket. Nem először teszi, nem is csinál magának belőle scrupulust, mint azáltal benézegő hangon tart leczkét, hogyan kell és mit kell írni. Kiváltképen a novi-bazári expeditió dolga az, a mely az Hiúságoknak sok rész napot csinál. És rész kedvükben mit is mivelnének mást, mint inasaikat küldik, hogy hordják le a sajtót, miért terjeszti a Novi Bazárba való nyomulás „hamis híreit“. Eredeti eljárás. Hasonlít a czigányéhoz, akit figyelmeztetnek, hogy elveszti a lőcsöt. A czigány oda néz, ha nem azt gondolja majd csak megáll az a helyén, mert restelli megállítani lovait és igazítani a lőcsön. Megint figyelmeztetik. A czigány hátranéz, vizsgálgatja, a kocsi bukkanóba kerül, felfordul, a kerekek eltörnek, a lőcs elvesz. A czigány alig húzza ki magát a sárból, neki áll ostorával annak, aki kétszer figyelmeztette jóakaratúlag, hogy elvész a lőcs, így tesznek a mi czigányaink is. A hír, hogy mennek Boszniába, dühbe hozza őket, szitkozódnak, a sajtó visszaéléseiről prédikálnak, szabadosságról, „rakonczátlanságról“ fecsegnek. Oly macskaszuszogást visznek véghez, mintha a tejfeles bögrét födték volna be bosnyák orruk előtt. Lassan a testtel kamaraeziezusok ! Mert ahoz, hogy valaki oly hangon beszéljen, kell erkölcsi alap, másodszor igazság, melynek először is védelmében történik, harmadszor független meggyőződés, mely a tollat vezeti. De oly oldalról, a melynek részhiszemüségét az arczára metszhetjük bármely pillanatban, talán kissé mégis tul merész ugrándozás azon az üres papirlepedőn. Még csak volna némi jogosultsági szellőztetője, ha igaz hittel állitaniok lehetne, hogy Novi- Bazárt nem akarják, nem fogják megszállani; ha elmondhatnák, hogy Tisza Kálmán tudja, mikor fogják tenni s hatalmában van azt akkor végrehajtatni, amikor ő akarja, ha mindezt elmondanák, szóba állnánk velük a kérdés érdemére nézve is. De míg a kormány összes hatalma csak odáig terjed, hogy félhivatalos gézen-gúzok által a nemzetet az okkupáczió tárgya, terjedelme és czélja iránt áltassa; míg összes működésük arra irányul, hogy a végrehajtás egész természete és időpontja iránt szándékosan tévedésbe hozzák, addig kötelességünket fogjuk teljesíteni, ha nem alszunk el, hanem minden mozgásról értesítjük a közönséget, amely pénzének és vérének újabb megrablására czéloz. Ez a kötelesség becsületünkhöz van fűzve; a mi becsületünk pedig se nem Csáky szalma, se nem rendjel, se nem Dreher-sör. * A skandalummá első forgószele végig söpört a Tiszaiszap dudvarirányán. Áldozata egy szerb tövis, mely világba kergetve fut, s nincs más kísérője a szennyeshez mint a solamoni fohászkodás: „Átok reád pogányok hazája, átok reátok fenegyerekek.* Hanem azért a vigasztalás angyala röpül nyomában, és biztatja, hogy nem lesz száműzött államtitkári polczról a borravaló virtus, nem lesz kitagadva lebuj erényével a sörkirály, a kutyabőr vasárnapja is csak újra fölvirrad és Budán. Üresen hagyják a helyet, s talán föl is szentellik, mint az elüldözött martyromság ereklyéjét. Tömjénfüst száll az ég felé, zarándoki áhitat viszi utána a megbecsülés hireit és öklök emelkednek a had ellen, mely a hőst kizaklatá. És jő majd a tisztálkodás és tisztázás ünnepe. Dörgedelem, csattogás és villámlás közt hirdetik ki az uj tíz parancsolatot: „Én Beliál-Tisza vagyok a te urad mindened“ — szól a politikai erkölcs első igéje. „Tiszteld a te apádat, a ki a bűn, és a te anyádat, a ki a pénz, mert ezek hosszú életet, fogatokat, tekintélyt, közbecsülést, képviselőséget és magas hivatalt biztosítanak te neked.“ „Lepj, hogy boldogulhass és boldogíthasd a te nemtőid és őrangyalaid.“ AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCZÁJA. Hogyan keletkezett az arany-orr rend? I. III. Nasuccio, Balturia királya, nagyon bölcs és szelid fejedelem vola. Alattvalói bálványozták. Még álla sem pelyhedzett s már trónra jutott. Kormányát a legnagyobb szabadelvűség jellemezte. Ő azt tette, amit akart és alattvalóinak sem kellett mindig azt tenniök, amit nem akartak. Különben III. Nabuccio igazán boldog királynak mondhatta magát. Országa széltében hosszában csak egyetlenegy republikánus hírlap vola, rész ortographiával, jámbor életekkel. Nasuccio maga is megértette. Kávé után, szivar füstje mellett rendesen olvasta. Állította, elősegíti emésztését. E kiváltságos humorú fejedelem mosolygó egét csak egyetlen felhőcske homályosítá el, sötétlő árnyék, mely azonban könnyen viharok méhévé válhatik vala. Ez árnyékot egy orr vetette, a fejedelem tulajdon kedves orra. A természet a fejedelmi arcz e nyujtványának oly éles körvonalakat, mondjuk ki őszintén, oly roppant arányokat adott, hogy a fölséges profilra mosoly nélkül alig lehetett tekinteni. Pedig egészben derék orr volt. Finom hegye, szép görbe hídja vala. Csak annyira felül ne múlta volna nagyságban a többi halandó orrát! A túlságos becsvágy még az orroknak is megárt. Ha a fejedelem tükörbe nézett, szive mindig összeszomult, arczába vér szőkéit, pedig soha sem nézett egyenesen orrára, hanem csak mindig mellette tekintett el. E kellemetlen benyomások kezdetben csak pillanatnyiak voltak. Nasucciot fejedelem egy alattvalóján sem népe szerette és a vette észre, hogy orra irányában ironikusan viselné magát. A szemlélkedő fejedelem tíz évi uralkodás után már hinni kezdette, hogy testi hibájáról csak ő maga tud, s az egész optikai csalódásnál nem egyéb. Azonban az isten nem teremti a nagy orrot hiába, mint azt majd látni fogjuk. Látni fogjuk azt is, hogy a nyomtatott szónak — ott lent, Balturiában — milyen nagy hatása van a kormányokra. Három ritkán szedett szó teljesen elég volt arra nézve, hogy Nasuccio minden elaludt kételyét, aggodalmát újra fölverje. Szép májusi reggel volt. A király épen olimpusi nyugalmából ébredezett. Ágya jobbján aranytól és drágakövektől fénylő asztalkán párolgott a kitűnő moeca. Balján ezüst emelvény fölött tizenkét ámbra illatú szivar feküdt. A király rágyújtott egy szivarra, kéjelegve szörpölgette kávéját, majd felbontogatta demokratikus újságát s belé tolta hegyes, de mégis nyugodt tekintetét. Vajjon mi volt benne? a szivar fönséges ajkairól lesiklott, reszkető karja a kávés csészét alig bírta helyére vissza tenni. Mintha basiliskus tekintete érte volna. Első mozdulata volt kezét orrához emelni,orra különben is sápadt arcza egészen sárga lett; fönséges vonásai eltorzultak. A borzasztó mondat pedig csak néhány ártatlan szóból állott s azok is a financzminiszter rovására voltak írva. „Nem hisszük, hogy a parlament által megszavazott uj adó succio uralkodása alatt komolyan a fönséges Naigénybe vétessék; királyunknak sokkal jobb orra van, hogy sem ne érezné a belőle rá háramló népszerűtlenséget. Igen, ismételjük, sokkal jobb orra van, hogy semilyen hibákat követne el.“ Az olvasmány közvetlen benyomása alatt még erősen megrázta csöngetyüjét a király. Az udvarmester azonnal a szobában termett és meglátva a királyi arcz roppant halványságát, jajveszéklésbe tört ki. A király erőszakot te« érzelmein s palástolva nagy felindultságát, a macska nyájasságával kérdezé: milyen időnk van, Battista ? — Szép, felség ! — Ej, nem látom a napot ... Az ég borultnak tetszik ! — Ellenkezőleg, felség! A nap ragyog! Valódi tavaszi reggel. . . Ha felséged kegyeskednék orrát az ablakon kidugni . . . E szavak szikrát vetettek a puskaporra. Nasuccio kiugrott az ágyból, a falról hosszú kardot rántott le s az udvarmester feje a padolatra hullott. Mint a villám, gyorsan történt az egész. A király, a harag rohama után, önkívületben székre hanyatlott. E szörnyű történet egy ideig a titok homályába maradt burkolva. A fiatal királyné sem jutott nyitjára a borzasztó talánynak, pedig Nasuccio eddig semmit sem titkolt el előtte. Az udvarban magyarázták így is úgy is ; a nép mormogott de csakhamar feledésbe fordult az egész. A legnagyobb gondot azonban a király jellemében történt nagy változás okozta. A királyné, a miniszterek, a nép nem tudták mit gondoljanak. ‘ Nasuccio, a szende, közlékeny fejedelem napról napra zárkozottabb, haragosabb leve. Ritkán hagyta el palotáját és akkor is fedett kocsiban, függönyeit leeresztve. Gyakran órákat töltött szobájában elzárkózva. A minisztertanácsban is csak ritkán vett részt. Ha véletlenül idegennel találkozott, kimagyarázhatlan állhatatossággal tartotta kezét orra előtt. E szokatlan kézmozdulathoz kötötte Nassuclo első minisztere és valóságos belső titkos tanácsosa ama fonalat, mely végre a titok felfedezésére vezetett. Ez első minisztert és tanácsost Canellának hivták; a királyné után, az udvar legbefolyásosabb személye volt. Alig csalatkozott valaha. Éles esze mindig mások gondolataiban kémlelődött és behatott a szívek legmélyebb rejtekébe. Egy napon a királyné sírva mesélte el előtte a király haragját. Iram virumque cano. A mély elméjű miniszter halk hangon ajka hegyéről e nehány szót ejté: Fest une question de néz. A nagy Canella nem csalatkozott. Hogy biztos legyen, kísérletet kelle tennie a király érzelmeivel. Nem engedett magának időt. Egy órával később a király és minisztere egymással szemközt álltak. —■ Fölség! — szólt a miniszter határozott hangon; jöttem, elbocsáttatásomat kérni! — Reményiem, kedves Canella, kifejted előttem okaidat, mért akarod fejedelmedet e nehéz időkben elhagyni. — Fölség! mindig teljes nyíltsággal beszéltem, ezt fogom tenni most is, midőn örökre válni akarok . . . Egy idő óta fölséged kiállhatatlan természetű. Minden kicsinységért — (s ekkor élesen tekintett a királyra, mintha tört mérne rá) minden kicsinységért haragszik, mintha légy szállana az orrára... — Hau, hau ! Szerencsétlen ! — kiáltott fel a király, székéről felugorva s kardjához kapva ... A miniszter azonban nem volt rest s a király haragja elől egy karosszék mögé bujt és onnan menydörgő hangon kiáltott: „Oh király, haragod mindent világossá tett ellőttem. .. Gyanúmból bizonyosság vált. .. S minthogy az egész dolog csak „une question de néz“, visszavonom lemondásomat. A király és minisztere egy ideig nyugodtan és szótlanul tekintettek egymásra. A király érezte, le van győzve. Szemei könnyezni kezdettek. Majd székébe hanyatlott s dagadt hangon ismétlé „Igaz, igaz, c’ est une question de néz“. esté: az éleseszü Canella pedig csak e szavakat „a megoldásnak két módja van: le kell vágni . , vagy . . meg kell rövidíteni.“ III. Az uralkodók háza fülekkel van békélve. a nagy miniszter minden képzelhető elővigyázata hiába való volt Az orr titka a palotából kiszivárgott. A következő héten a hatodik világrész minden fejedelme tudta már a titkot. — Szeretném látni e nevezetes orrot! — kiáltott fel Czitromország fejedelme, alig hogy követének jelentését olvasta. E szókat mondva, átnyújtó miniszterének az iratot. A sürgöny így szólt: „Sire. Végre felfedezhettem és azon kellemes helyzetben vagyok, hogy tudathatom felségeddel azon nevezetes okot, mely miatt Balturia királya nehány hónap óta egész lényében megváltozott. A szellemében beállott zavar, mely ma vagy holnap komoly politikai összetűzésekre vezethet és az egész világra döntő befolyással lehet, — magyarázatát ő király — orrában birja. Minden köteles hódolat daczára kénytelen vagyok uramat és fejedelmemet értesíteni, hogy Nasuccio király orra, nem tudni, mi okán egy év alatt oly roppant térfogatot nyert, hogy a diplomacziában a legélénkebb aggodalmakat kelti föl. Részemről egész szerényen csak annyit mondhatok, hogy az orr nagy események előfutára lesz. — Nem hallgathatom el fölséged előtt, hogy minden képzelhető hadi cselt fölhasználtam a fejedelem szine elé kerülhetni, hogy saját szemeimmel győződhessem meg a rendkívüli tüneményről. Törekvéseim mindeddig sikertelenek maradtak. A király azonban belső udvarnoka, kit aranyaimmal már barátommá tevék, minap arról biztosított, hogy a felség orra a két métert meghaladja. Reménylem, hogy uj pénzáldozatokkal néhány nap mulva kezeim közt lesz az orr pontos mértéke és az esetben kötelességemnek fogom tartani ezt felségednek megküldeni olyan részletezéssel, mely bizonnyal érdekelni fogja. Ez alkalommal egyszersmind azon alázatos kérelemmel fordulok hűségedhez, kegyeskedjék budgetemet a titkos kiadások számára szaporítani , a körülmények ezt parancsolólag követelik. Ez esetben ama megvesztegethető udvarmestertől megszerezhetném ama kivételes orr viaszlenyomatát vagy gyászöntetét is. Kezünk közt volna akkor a korpus delikti, melynek eredetije talán már a közeljövőben váratlan események szülője lehet. „Fogadja Fölséged e . . . !“ — Határozott dolog! Ez orrot látni akarom — ismétlé Czitromország fejedelme . . . mához két napra útnak indulunk. Egész udvarom követni fog. Fölséges nőm még úgy sem utazott. Ez legyen régen megígért kirándulása. Hogy fogunk nevetni! Ha, ha! Milyen arczot vág majd a felséges rokon ! Gyorsan, jelentsétek neki látogatásunkat! Szeretnék mellette lenni, midőn sürgönyünket olvassa! Fogadni mernék, orra két arasszal hosszabb lesz! Czitromország fejedelme e szavaknál hasát fogva, nevetett. Székéről leestek a vánkosok, majdnem hogy nagy hustömege a földre nem gurult. — Bocsánat, fölséged! — szólt félénken a miniszter — kötelességem emlékeztetni, az ut egy pár milliót elemésztés — es — Czitromország mai körülményei közt . . . — Ohó! Az alattvalók még mindig fizettek és fognak is fizetni! szólt haraggal a fejedelem — Hagyj fel unalmas számításoddal; holnapután indulunk, egy szót se többet! közt A miniszter mélyen meghajta magát s fogat mormogta: „ Czitromország méltó fejedelme.“ J Ii&IMink isa! fél Iv melléklet vse csatolva,