Egyetértés, 1879. augusztus (13. évfolyam, 210-240. szám)

1879-08-02 / 211. szám

XHL évfolyam Budapest Hirdetések és nyiltterek frankfurtban a/M.: Daube O. L. is társánál.EGYETER POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI NAPILAP. felvételnek ér szabály szerint s kiadó hivatalban: Budapest TV. himző-utcza és kalap-utcza sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek a külföldön: tíOiben: Oppelik A.-nál, Stubenuaster Nr. 2. Mosse Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein és Voglernél, Wallfischsaaae 10. Daube O L. és társánál, Wollzeile Nr. 12. fázisban: Havas, Lafitte <& Comp.-nál, Place de la Bourse. 211 szám. xmmíiaisman­ketiíam — Orosz kegyetlenség. „Humanismus“ , ez az egyetlen eszme, mely a hanyatlás és sülyedés szám­talan jelenségei mellett is korunkban tért foglal. Ma nincs is a világnak más közös vonása, mint az emberszeretet. Ez a vonás kiválik az anyagi élet kufárkodásából, le­győzi az élvh­ajhászatot, megküzd a gazda­godási lázzal. Nagy dolgok növelője napjainkban a humanismus. Senki sem képes annyira becsét felfogni, mint épen mi magyarok, a­kik az árvíz katastróphája alkalmából egész nemes mivoltát és forró lebét éreztük a humanismus jótékonyságának. Igazi lelke­sedéssel terjesztő ki karjait felettünk, s mi a­ rokonszenv e hatása alatt szinte elfeled­tük fájdalmunkat, éledtünk, mert a vesz­teséget kevésbé tette érezhetővé, hogy a világ sietett megnyugtatni bennünket. Igazságtalanok volnánk tehát, ha ko­runktól megtagadnék egy egyetlen dicsére­tes jellemvonást, a­melyre nézve felülmúlja az előbbi korokat. Egy baj van csak, s ez, hogy a hu­manismus bár sem pezeán, sem hegyge­­rm­ezek, sem faj, sem szin, sem állam nem korlátozzák működésében és tultéve magát mindenen, kezét annyiszor nyújtja emelő­­leg és vigasztalólag a szerencsétlenség felé, abban mégis nagyon hátra vagyunk, hogy a humanismus egyoldalú. Nem rajta múlik ez egyoldalúság, ha­nem az állam­alakulásokon és a szomorú politikai viszonyokon. A világ humanis­­musa ma csak társadalmi, s nem egyút­tal politikai. Pedig a humanismus érvé­nyesítésére a politika nagy versenyterén, a­hol oly könnyen osztogatják a sebeket, oly sok az áldozat, esétlenségek, talán oly roppantak a szeren­még inkább szükség volna az emberiségi érzelem hatékony működtetésére mint társadalmi téren. Nagy elemi csapások alkalmával ott a világ a maga jótékonyságával ; nagy po­litikai veszedelmek esetén a jogot tagad­ják meg a humanismus nevében felszó­lalni. Itt szigorúan igyekeznek fentartani a be nem avatkozás elvét ugyanazon kor­mányok, a­melyek más­különben semmi jogi és lelkiismereti akadályt nem ismer­nek, ha ez elv megsértése hasznukkal jár. Csak legközelebb folyt le az angol parlamentben egy jelenet, a­melyben az angol kormány nem a legszebb szerepet játszotta. Azon vadállati bánásmódról volt szó, a­melyben az orosz vérszopó barba­rizmus, a történelem által ismert legbru­­tá­lisabb zsarnokság megszégyenítésével, sa­ját vér és hús szerinti alattvalóival bán, ha azok valamely politikai dologba keve­redtek. Cowen a humanismus általános elvei­ből indult ki, midőn kérdést intézett a haj­meresztő kegyetlenségek iránt. Elmondta, hogy puszta gyanúból ezer számra hur­­czoltatja a czár Szibériába alattvalóit. S már Szibéria is kevés kegyetlenségé­nek. Hajókra rakja az áldozatokat, s ket­­reczekben, a nap hevének és levegő hiánynak kitéve kínoztatja agyon. Nero szintén ketreczekbe zárta a keresztényeket, de legalább vadállatok által szakgattatta szét őket, s így kevesebb kínnal szabadul­tak meg az élettől. II. Sándor lassan öli meg őket a legpokolibb számítással és ke­gyetlenséggel. Nero fáklyái emberek vol­tak, a hit vértanul, de megégni, mint élő máglya kátrán­nyal bekenve rövid kín­szenvedés, míg II. Sándor czár által Sagha­­riába szállíttatni rabgályán annyi, mint lassankint égettetni meg a nap izzó hevé­vel. Beteggé és őrültté teteti embereit, hogy betegen és őrülten szállítva ki őket az ut czélpontján a terhes hajó­n,ressen köthessen ki. Cowen felszólalt e bánásmód ellen. És e felszólalással a hum­anismust szolgál­ta meg. Az angol parlament semmi ál­tal sem képes annyira emelni mintaszerű missióját, mint a tény által, hogy ily fel­szólalások sem maradnak le tanácskozási rendjéből“. Nagyon helyesen emlékezett meg a felszólaló, hogy máskor is történt az angol parlamentben ily irányú felszólalás és az akkori kormányok mindig kötelessé­güknek is merték hivatalosan kopogtatni az illető hatalomnál, hogy azt emberségesebb bánásmódra intsék. Így történt ez a ná­polyi kormán­nyal szemben, a­mely hal­latlan kegyetlenséget fejtett ki Ponsio és társai ellen. így történt a levert lengyel szabadságharczot követő kegyetlen üldözés alkalmával Oroszország ellen. így történt legközelebb az oroszok által világgá kür­tött bulgáriai török kegyetlenségek idejé­ben a porta ellen. Természetes, hogy azon vérfagyasztó kínzások hallatára így kellene történnie Oroszországgal szemben ez idő szerint is. Bourke államtitkár azonban nagyon kitérőleg s egy pontban lanyhán is vála­szolt. Nem csoda, hogy ironikus megjegy­zés kisérte azon végszavait, a­melyekben kijelenté, hogy „nem szokása a kormány­nak ilt nemű esetekben külföldi kormá­nyoknak intéseket adni, ha nincs oka a föltevésre, hogy azok üdvös és gyakorlati eredmények által lesznek kisérve.“ Hát ott vagyunk. Az orosz kormány semmibe se venné az intéseket, mert az orosz hatalom egy chinai fallal körülbás­tyázott ázsiai kényuralom Európa testén. E kényuralom másod kiadást nyert Bis­marck vér és vas rendszerében. E kény­uralom elnézést talál azon szövetségben, a­mely Bécsből és Berlinből támogatja a barbarismus túltengését, mert győzelmé­ben saját fokozatos önkényének erősítésére spekulál. Mindazáltal az angol felszólalás meg­érdemli az elismerést a humánusan érző emberiség részéről. Mert bármikép gondol­kozzék valaki a nihilizmusról,egy tagadhatlan, hogy ennek föllépésében a százados rabság­­ellen a szabadságvágy tör utat. És azok a sze­rencsétlenek, a­kiket az embertelenség oly iszonyú kínzással végez ki, vértanúi Orosz­ország egykori szabadságának. A huma­nismus érzelme tiltakozik a c­ár hóhéros­­kodása ellen. Mert a­ki akkor kegyetlen­kedik, midőn ellenfele tehetetlen, az száz­szor inkább megérdemli mindazon kegyet­lenségeknek irányában való alkalmazását, mint azok, a­kik jóoroszul emberi jogaik védelmében lesznek fogol­lyá. Nem poli­tika, a­mit a szár üz, hanem állatiság. Ez ellen pedig az emberiségnek, mely nem óhajtja, hogy vadállatok kormányozzák, tiltakozni kell, bármennyire nem szereti is általában az oroszokat. Budapest, aug. 1. Zichy Ferraris Viktor gróf lemondását ő felsége elfogadta. A Zichy utódjára vonatkozó hírekkel szemben a „Pest. Corv.“ arról értesül, hogy a lemondás által megürült belügyi államtit­kári állomás egyelőre a Z­i­c­h­y-ü­g­y végle­ges elintézéséig betöltetlenül hagyatik. Az osztrák kormány úgy látszik nincsen tisztában azzal, hogy a birodalmi gyűlést, vagy a tartományi gyűléseket hívja-e előbb össze. Kez­detben az volt a szándék, hogy a reichsváth szep­tember közepén ül össze s aztán nem­sokára elna­polja üléseit, hogy ezalatt a tartománygyű­lések megtarthatók legyenek. Most legújabban azzal a verzióval találkozunk az osztrák lapokban, hogy a tartománygyű­lések augusztus végén vagy legkésőbb szeptember elején fognak összeülni, de ülésszakuk csak 14 napra fog terjedni, mert a reichsváth ok­tóberben összejön. A gácsországi lengyel lapokban a lengyel­­cseh megegyezés kérdése állandó rovatot képez. A lengyel haladópárt közlönye a Dziennik Pol­ski, mely lap Hausnerhez igen közeli vi­szonyban áll, erélyesen s buzgón lép fel a len­gye­l-cseh szövetkezés érdekében. A lap a többi közt így ír: „Nekünk és a cseheknek egy közös ellenségünk van: a c­entralismus. Mi és ők Ausztriában egyre törekszünk : az a­u­t­o­­nomiára. A mi szövetkezésünk a csehekkel az autonomista módon reformált alkotmányosság alap­ján mindkét félre nézve üdvös lesz. E szövetkezés azonban szükséges lesz, ha nem leszünk velük együtt arra kárhoztatva, hogy puszta eszközök le­gyünk, hanem jogosult politikai tényezőkké válunk s ha komolyan gondolunk mindannak megvalósí­tására, amit nemzeti állásunk politikai programoi­ként élénkbe szab.“ A cseh lapok között élénk vita folyik az osztrák-cseh kiegyezés tárgyában. A­mint a hír­lapi discussió a kiegyezés fölött megindult, az ös­­­szes cseh lapok többé-kevésbbé őszintén hajlandó­nak mutatták magukat a kiengesztelődésre. Csak egy lap képezett kivételt a „Cecil“, mely a prá­gai érseknek, Schwarzenberg bibornoknak lapja. Ai lap még most is alki­egyezés létesítése ellen dolgozik s ezért van is mit hallgatni a többi cseh lapoktól, így most legújabban a „Národní Listy“ intéz heves támadást e lap ellen, a többi közt azzal vádolva azt, hogy az ultramontanismus, a reakezió és a német-cseh nép közti viszály van felírva zászlajára. „Ha Herbst — igy is a „N. L.” — olvasót venne kezébe, a „Cech“ egyszerre megváltoznék s kibékülne Herbsttel, mint egyszerre kiengesztelődött Bismarckkal, a­mint ez kö­zeledett a német klerikálisok felé. A nemzeti büsz­keség ezen uj apostolából a De a cseh nép nem kérdezi, klerikalismus beszél, hogy német földiei darwinisták-e, vagy buzgó katholikusok e, hanem jó szomszédokat keres bennük, így szólva hozzájuk : „Legyünk barátainknak barátai és ellen­ségeinknek ellenségei!“ A h­o­r­v­á­t tartománygyülés jelen ülésszaka ma véget ér. A horvát kép­viselők közt, mint a „P. J.“ írja, hosszú eszmecsere tárgyát képezte azon kérdés, hogy elnapolja-e ülését a tartománygyülés vagy nem. Máskor azzal szokták Szombat, 1879 augusztus 12. kiadó-hivatal: <Budapest IV. himző-utcza és kalap-üzem sarkán 1. szám. Csak bérmentes levelek fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj:­­ ' Vidékre postán vagy helyben házból hordva. Egy évre............................................80.— Félévre..................................................io.— Negyedévre..................................... ügy­ben......................................1.80 Egy szám 6 krajezár. vádolni a magyarokat, hogy nem engednek elég időt a tartománygyűlésre, most négy hónapig le­hetett volna együtt a tartománygyűlés, de másfél havi együttlét után mégis elnapolta üléseit, egy­részt azért, mert nincs egy törvényjavaslat sem előkészítve a tárgyalásra, másrészt pedig, azért, mert a­ tartomány­gyűlési költségekre ez évre meg­szavazott 40,000 írtból eddig már majdnem 30 ezer írt el van költve s igy a téli ülésszakra nem lenne költség. Junius 14-étől máig volt együtt a tartománygyülés s ez idő alatt a kiadások 24,400 írtra mennek. Összesen volt 13 teljes ülés s meg­­alkottatott egy törvény, a budgettörvény. A krakói „0­z­a­s“ igazságtalannak tartja azon arányt, mely szerint Ausztria egyes tartomá­nyai a reichszáthban képviselve vannak. Az egyes tartományok népeségét véve alapul Galiczia részére az eddigi 63 képviselő helyett 94-et kivon. A „N. W. T.“ e terv ellen polemisál azt tartva, hogy e 94 lengyel képviselő a reichsráthnak len­gyel jelleget adna s lengyelek lennének a reichs­­ráthban az irányadók. A lengyelek ekkor kormá­­mányozva a birodalmat kíméletlen czentralisták lennének s a németeket kényszeritenék arra, hogy a föderalismusban keressenek menedéket, hogy legalább a tiszta német tartományokban megvédel­­m­ezhessék a német érdekeket. Az általános vá­lasztási jog behozatala — írja továbbá az idézett bécsi lap — Ausztriát elszlávosítaná s azért, a né­metség s a monarchia érdekében elleneznünk kell ily átalakulást“. Az a lárma, az a skandalum! A kihágásokról szóló törvényjavaslat ország­­gyűlési tárgyalásakor komikus vitaanyagot szolgál­tatott egy szerencsésen megbuktatott pont, a­mely­ben 500 forintig terjedő büntetés volt kiszabva oly hírek közléséért, a­melyek nyugtalanítólag hat­nak a közönségre. A paragrafusgyártó nagyon messzire akart ütni e ponttal. Titokzatos hallgatásra vélték kár­hoztatni általa a sajtót oly kérdésekben, a­melyek­nek feszegetése kellemetlen zavart okoz a hatalom birtokosainak. Előttük lebegett a bosnyák hadjárat megkezdésének egész ügye, a­mely sokszor volt megzavarva a kötelességét teljesítő sajtó által. Nagy rafinériájuk daczára, bár miként igye­keztek tévhitben tartani a közönséget és lop­va­ ve­­zetni a hadjáratot, gyakran lépett közbe éberségé­vel a sajtó, hogy rámutasson mit főznek, mit ter­veznek, hova viszik pénz és véráldozattal a nem­zeteket. r .1 Bsz ez az éberség nem mondható a hata­lomra nézve édesnek. Nem csodáljuk, ha a hatal­mas uraságok epéje felkavarodott a mindenbe bele­kotnyeleskedő s mindent kifürkésző újságok ellen. Azt is szentül elhis­szük, hogy ebbeli haragjuk­ban módot szeretnének találni a sajtó elhallgatta­tására. A félhivatalos sajtó nap nap mellett tetszelg is most magának azon feladat körül, hogy a nagy uraságok haragjának szószólója. Fenyegetődzik és oktalankodik. Hanem hát ez a sajtó szem elől téveszti mi­­veleteinél az igazságos mértéket. Nem először teszi, nem is csinál magának belőle scrupulust, min­t azáltal benézegő hangon tart leczkét, hogyan kell és mit kell írni. Kiváltképen a novi-bazári expeditió dolga az, a mely az Hiúságoknak sok rész napot csinál. És rész kedvükben mit is mivelnének mást, mint ina­saikat küldik, hogy hordják le a sajtót, miért terjeszti a Novi­ Bazárba való nyomulás „hamis híreit“. Eredeti eljárás. Hasonlít a czigányéhoz, a­kit figyelmeztetnek, hogy elveszti a lőcsöt. A czi­­gány oda néz, ha nem azt gondolja majd csak meg­áll az a helyén, mert restelli megállítani lovait és igazítani a lőcsön. Megint figyelmeztetik. A czi­­gány hátranéz, vizsgálgatja, a kocsi bukkanóba kerül, felfordul, a kerekek eltörnek, a lőcs elvesz. A czigány alig húzza ki magát a sárból, neki áll ostorával annak, a­ki kétszer figyelmeztette jóaka­­ratúlag, hogy elvész a lőcs, így tesznek a mi czigányaink is. A hír, hogy mennek Boszniába, dühbe hozza őket, szitkozód­nak, a sajtó visszaéléseiről prédikálnak, szabados­ságról, „rakonczátlanságról“ fecsegnek. Oly macska­­szuszogást visznek véghez, mintha a tejfeles bögrét födték volna be bosnyák orruk előtt. Lassan a testtel kamaraeziezusok ! Mert ahoz, hogy valaki oly hangon beszéljen, kell erkölcsi alap, másodszor igazság, melynek először is védel­mében történik, harmadszor független meggyőző­dés, mely a tollat vezeti. De oly oldalról, a mely­nek részhiszemüségét az arczára metszhetjük bár­mely pillanatban, talán kissé mégis tul merész ug­­rándozás azon az üres papirlepedőn. Még csak volna némi jogosultsági szellőzte­­tője, ha igaz hittel állitaniok lehetne, hogy Novi- Bazárt nem akarják, nem fogják megszállani; ha elmondhatnák, hogy Tisza Kálmán tudja, mikor fogják tenni s hatalmában van azt akkor végre­hajtatni, a­mikor ő akarja, ha mindezt elmonda­nák, szóba állnánk velük a kérdés érdemére nézve is. De míg a kormány összes hatalma csak odáig terjed, hogy félhivatalos gézen-gúzok által a nemzetet az okkupáczió tárgya, terjedelme és czélja iránt áltassa; míg összes működésük arra irányul, hogy a végrehajtás egész természete és időpontja iránt szándékosan tévedésbe hozzák, addig kötelességünket fogjuk teljesíteni, ha nem alszunk el, hanem minden mozgásról értesítjük a közönséget, a­mely pénzének és vérének újabb megrablására czéloz. Ez a kötelesség becsületünkhöz van fűzve; a mi becsületünk pedig se nem Csáky szalma, se nem rendjel, se nem Dreher-sör. * A skandalummá első forgószele végig söpört a Tiszaiszap dudvarirányán. Áldozata egy szerb tövis, mely világba kergetve fut, s nincs más kí­sérője a szennyeshez mint a solamoni fohászko­dás: „Átok reád pogány­ok hazája, átok reátok fenegyerekek.* Hanem azért a vigasztalás angyala röpül nyomában, és biztatja, hogy nem­ lesz száműzött államtitkári polczról a borravaló virtus, nem lesz kitagadva lebuj erényével a sörkirály, a kutyabőr vasár­napja is csak újra fölvirrad és Budán. Üresen hagyják a helyet, s talán föl is szen­tellik, mint az elüldözött martyromság ereklyéjét. Tömjénfüst száll az ég felé, zarándoki áhitat viszi utána a megbecsülés hireit és öklök emelkednek a had ellen, mely a hőst kizaklatá. És jő majd a tisztálkodás és tisztázás ün­nepe. Dörgedelem, csattogás és villámlás közt hir­detik ki az uj tíz parancsolatot: „Én Beliál-Tisza vagyok a te urad minde­­ned“ — szól a politikai erkölcs első igéje. „Tiszteld a te apádat, a ki a bűn, és a te anyádat, a ki a pénz, mert ezek hosszú életet, fo­gatokat, tekintélyt, közbecsülést, képviselőséget és magas hivatalt biztosítanak te neked.“ „Lepj, hogy boldogulhass és boldogíthasd a te nemtőid és őrangyalaid.“ AZ „EGYETÉRTÉS“ TÁRCZÁJA. Hogyan keletkezett az arany-orr rend? I. III. Nasuccio, Balturia királya, nagyon bölcs és szelid fejedelem vola. Alattvalói bálványozták. Még álla sem pelyhedzett s már trónra jutott. Kormányát a legnagyobb szabadelvűség jellemezte. Ő azt tette, a­mit akart és alattvalóinak sem kel­lett mindig azt tenniök, a­mit nem akartak. Különben III. Nabuccio igazán boldog ki­rálynak mondhatta magát. Országa széltében hosszában csak egyetlenegy republikánus hírlap vola, rész ortographiával, jámbor életekkel. Nasuc­cio maga is megértette. Kávé után, szivar füstje mellett rendesen olvasta. Állította, elősegíti emész­tését. E kiváltságos humorú fejedelem mosolygó egét csak egyetlen felhőcske homályosítá el, sö­tétlő árnyék, mely azonban könnyen viharok mé­­hévé válhatik vala. Ez árnyékot egy­­ orr ve­tette, a fejedelem tulajdon kedves orra. A termé­szet a fejedelmi arcz e nyujtványának oly éles körvonalakat, mondjuk ki őszintén, oly roppant arányokat adott, hogy a fölséges profilra mosoly nélkül alig lehetett tekinteni. Pedig egészben derék orr volt. Finom hegye, szép görbe hídja vala. Csak annyira felül ne múlta volna nagyságban a többi halandó orrát! A túlságos becsvágy még az orroknak is megárt. Ha a fejedelem tükörbe né­zett, szive mindig összeszomult, arczába vér szőkéit, pedig soha sem nézett egyenesen orrára, hanem csak mindig mellette tekintett el. E kellemetlen benyomások kezdetben csak pillanatnyiak voltak. Nasucciot fejedelem egy alattvalóján sem népe szerette és a vette észre, hogy orra irányában ironikusan viselné magát. A szem­­lélkedő fejedelem tíz évi uralkodás után már hinni kezdette, hogy testi hibájáról csak ő maga tud, s az egész optikai csalódásnál nem egyéb. Azonban az isten nem teremti a nagy orrot hiába, mint azt majd látni fogjuk. Látni fogjuk azt is, hogy a nyomtatott szónak — ott lent, Baltu­­riában — milyen nagy hatása van a kormányokra. Három ritkán szedett­­ szó teljesen elég volt arra nézve, hogy Nasuccio minden elaludt kételyét, aggodalmát újra fölverje. Szép májusi reggel volt. A király épen olim­­pusi nyugalmából ébredezett. Ágya jobbján arany­tól és drágakövektől fénylő asztalkán párolgott a kitűnő m­oeca. Balján ezüst emelvény fölött tizen­két ámbra illatú szivar feküdt. A király rágyújtott egy szivarra, kéjelegve szörpölgette kávéját, majd felbontogatta demo­kratikus újságát s belé tolta hegyes, de mégis nyugodt tekintetét. Vajjon mi volt benne? a szivar fönséges ajkairól lesiklott, reszkető karja a kávés csészét alig bírta helyére vissza tenni. Mintha basiliskus tekintete érte volna. Első mozdulata volt kezét or­rához emelni,­­orra különben is sápadt arcza egé­szen sárga lett; fönséges vonásai eltorzultak. A borzasztó mondat pedig csak néhány ár­tatlan szóból állott s azok is a financzminiszter rovására voltak írva. „Nem hisszük, hogy a parla­ment által megszavazott uj adó succio uralkodása alatt komolyan a fönséges Na­igénybe vétes­sék; királyunknak sokkal jobb orra van, hogy sem ne érezné a belőle rá háramló népsze­rűtlenséget. Igen, ismételjük, sokkal jobb orra van, hogy sem­ilyen hibákat követne el.“ Az olvasmány közvetlen benyomása alatt még erősen megrázta csöngetyüjét a király. Az udvar­mester azonnal a szobában termett és meglátva a királyi arcz roppant halványságát, jajveszéklésbe tört ki. A király erőszakot te« érzelmein s palás­tolva nagy felindultságát, a macska nyájasságával kérdezé: milyen időnk van, Battista ? — Szép, felség ! — Ej, nem látom a napot ... Az ég borult­nak tetszik ! — Ellenkezőleg, felség! A nap ragyog! Va­lódi tavaszi reggel. . . Ha felséged kegyeskednék orrát az ablakon kidugni . . . E szavak szikrát vetettek a puskaporra. Na­succio kiugrott az ágyból, a falról hosszú kardot rántott le s az udvarmester feje a padolatra hul­lott. Mint a villám, gyorsan történt az egész. A király, a harag rohama után, önkívületben székre hanyatlott. E szörnyű történet egy ideig a titok h­omá­­­­lyába maradt burkolva. A fiatal királyné sem ju­­­­tott nyitjára a borzasztó talánynak, pedig Nasuc­cio eddig semmit sem titkolt el előtte. Az udvar­ban magyarázták így is úgy is ; a nép mormo­gott de csakhamar feledésbe fordult az egész. A legnagyobb gondot azonban a király jel­lemében történt nagy változás okozta. A királyné, a miniszterek, a nép nem tudták mit gondolja­nak. ‘ Nasuccio, a szende, közlékeny fejedelem nap­ról napra zárkozottabb, haragosabb leve. Ritkán hagyta el palotáját és akkor is fedett kocsiban, függönyeit leeresztve. Gyakran órákat töltött szo­bájában elzárkózva. A minisztertanácsban is csak ritkán vett részt. Ha véletlenül idegennel találko­zott, kimagyarázhatlan állhatatossággal tartotta kezét orra előtt. E szokatlan kézmozdulathoz kö­tötte Nassuclo első minisztere és valóságos belső titkos tanácsosa ama fonalat, mely végre a titok felfedezésére vezetett. Ez első minisztert és tanácsost Canellának hivták; a királyné után, az udvar legbefolyásosabb személye volt. Alig csalatkozott valaha. Éles esze mindig mások gondolataiban kémlelődött és beha­tott a szívek legmélyebb rejtekébe. Egy napon a királyné sírva mesélte el előtte a király haragját. Iram virumque cano. A mély elméjű miniszter halk hangon ajka hegyéről e nehány szót ejté: Fest une question de néz. A nagy Canella nem csalatkozott. Hogy biz­tos legyen, kísérletet kelle tennie a király érzel­meivel. Nem engedett magának időt. Egy órával később a király és minisztere egymással szemközt álltak. —■ Fölség! — szólt a miniszter határozott hangon; jöttem, elbocsáttatásomat kérni! — Reményiem, kedves Canella, kifejted előt­tem okaidat, mért akarod fejedelmedet e nehéz időkben elhagyni. — Fölség! mindig teljes nyíltsággal beszél­tem­, ezt fogom tenni most is, midőn örökre válni akarok . . . Egy idő óta fölséged kiállhatatlan termé­szetű. Minden kicsinységért — (s ekkor élesen tekintett a királyra, mintha tört mérne rá) minden kicsinységért haragszik, mintha légy szál­lana az orrára... — Hau, hau ! Szerencsétlen ! — kiáltott fel a király, székéről felugorva s kardjához kapva ... A miniszter azonban nem volt rest s a ki­rály haragja elől egy karosszék mögé bujt és on­nan menydörgő hangon kiáltott: „Oh király, ha­ragod mindent világossá tett ellőttem. .. Gyanúm­ból bizonyosság vált. .. S minthogy az egész do­log csak „une question de néz“, visszavonom le­mondásomat. A király és minisztere egy ideig nyugodtan és szótlanul tekintettek egymásra. A király érezte, le van győzve. Szemei könnyezni kezdettek. Majd székébe hanyatlott s dagadt hangon ismétlé „Igaz, igaz, c’ est une question de néz“. esté: az éleseszü Canella pedig csak e szavakat „a megoldásnak két módja van: le kell vágni . , vagy . . meg kell rövidíteni.“ III. Az uralkodók háza fülekkel van bék­élve. a nagy miniszter minden képzelhető elővi­­gyázata hiába való volt Az orr­ titka a palotából kiszivárgott. A következő héten a hatodik világ­rész minden fejedelme tudta már a titkot. — Szeretném látni e nevezetes orrot! — kiáltott fel Czitromország fejedelme, alig hogy kö­vetének jelentését olvasta. E szókat mondva, át­nyújtó miniszterének az iratot. A sürgöny így szólt: „Sire. Végre felfedezhettem és azon kellemes hely­zetben vagyok, hogy tudathatom felségeddel azon nevezetes okot, mely miatt Balturia királya ne­hány hónap óta egész lényében megváltozott. A szellemében beállott zavar, mely ma vagy holnap komoly politikai összetűzésekre vezethet és az egész világra döntő befolyással lehet, — magya­rázatát ő király — orrában birja. Minden köteles hódolat daczára kénytelen vagyok uramat és feje­delmemet értesíteni, hogy Nasuccio király orra, nem tudni, mi okán egy év alatt oly roppant tér­fogatot nyert, hogy a diplomacziában a legélén­kebb aggodalmakat kelti föl. Részemről egész szeré­nyen csak annyit mondhatok, hogy az orr nagy események előfutára lesz. — Nem hallgathatom el fölséged előtt, hogy minden képzelhető hadi cselt fölhasználtam a fejedelem szine elé kerül­hetni, hogy saját szemeimmel győződhessem meg a rendkívüli tüneményről. Törekvéseim mindeddig sikertelenek maradtak. A király azonban belső udvarnoka, kit aranyaimmal már barátommá te­vék, minap arról biztosított, hogy a felség orra a két métert meghaladja. Reménylem, hogy uj pénz­­áldozatokkal néhány nap mulva kezeim közt lesz az orr pontos mértéke és az esetben kötelességem­nek fogom tartani ezt felségednek megküldeni olyan részletezéssel, mely bizonnyal érdekelni fogja. Ez alkalommal egyszersmind azon alázatos kérelem­mel fordulok hűségedhez, kegyeskedjék budgete­­m­et a titkos kiadások számára szaporítani , a kö­rülmények ezt parancsolólag követelik. Ez esetben ama megvesztegethető udvarmestertől megszerezhet­ném ama kivételes orr viaszlenyomatát vagy gyász­­öntetét is. Kezünk közt volna akkor a korpus de­­likti, melynek eredetije talán már a közel­jövőben váratlan események szülője lehet. „Fogadja Fölséged e . . . !“ — Határozott dolog! Ez orrot látni akarom — ismétlé Czitromország fejedelme . . . mához két napra útnak indulunk. Egész udvarom követni fog. Fölséges nőm még úgy sem utazott. Ez le­gyen régen megígért kirándulása. Hogy fogunk nevetni! Ha, ha! Milyen arczot vág majd a felsé­ges rokon ! Gyorsan, jelentsétek neki látogatásun­kat! Szeretnék mellette lenni, midőn sürgönyün­ket olvassa! Fogadni mernék, orra két arasszal hosszabb lesz! Czitromország fejedelme e szavaknál hasát fogva, nevetett. Székéről leestek a vánkosok, majd­nem hogy nagy hustömege a földre nem gurult. — Bocsánat, fölséged! — szólt félénken a miniszter — kötelességem emlékeztetni, az ut egy pár milliót elemészt­és — es — Czitromország mai körülményei közt . . . — Ohó! Az alattvalók még mindig fizettek és fognak is fizetni! szólt haraggal a fejedelem — Hagyj fel unalmas számításoddal; holnapután indu­lunk, egy szót se többet! közt A miniszter mélyen meghajta magát s fogat mormogta: „ Czitromország­ méltó feje­delme.“ J Ii&IMink isa! fél Iv melléklet vse csatolva,

Next