Egyetértés, 1882. február (16. évfolyam, 32-59. szám)

1882-02-14 / 45. szám

. am [UNK] ............... ...limn mii Szerkesztő« > kiadó-hivatal t Budapest IV. himzö-utcza iskalap­atcxa sarkán 1. szám. Cnk bérmentes levelek fogadtatnak ÖL Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: Tiáőkre pástén vagy helyben hithez hordva: Egy övre ..............................................20.— Félévre..................................... 10.— Negyedévre ........ k.— Egy hőn............................... 1­ 80 i­ VI. évfolyam. «miftnesii 45. szán. Kedd, 1882. február 14. Hirdetések és nyiltterek felvételnek árszabály szerint a kiadó hivatalban t­­udapest IV. hiwze­ utcza is kalap­ulctt sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek « kill Mdfri­t Stoibnn: OppéliJe A.-ndl, Stnbenbastei Nr. 9. Mosst Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein is Voglernél, Wallfisehgaese 10. Daube (?. L. is társánál, Wollzeile Nr. 12. Ftrlsban: Rudolf Mossa, Í0. nie a ötre dame* des-Victoires (place de la Bourse.) Frankfurtban e/U. i Daube Q. L. is társánál T r e f o r t. Jegyezzük meg jó eleve, hogy Trefort Ágoston kultuszminiszternek ma jó napja volt. Élénken, tűzzel, humorral, sőt kiváló ügyességgel beszélt. De nemcsak alakilag, nemcsak külső hatás tekintetében sikerült mai beszéde. Beszédében sok igazság van s állításainak bizonyítékai közt sok a tel­jes és sok a jól meggondolt bizonyíték. Tovább megyünk. A vitában nem tért ki a kérdések elől, hanem azokra megfelelni törekedett. S feleletével kétségtelenül be­­bizonyitá azt, hogy tárczájának kérdéseivel behatóan foglalkozik s azon kérdéseket az európai törvényhozás magaslatáról ismeri. És beszéde ezenkívül azt a benyomást kelté a hallgatóban, hogy beszéde politikájának, politikája pedig meggyőződésének kifolyása. Ez szerencséje is, érdeme is beszédének. Van beszédének sok hézaga, sok gyönge oldala s politikájának sok és nagy hibája, a­mint azt alantabb meg fogjuk mutatni, de azért kormánypárti barátainak üdvöz­letét a mai nap sikeréért bízvást elfogad­hatja. Ilyen, napja rég volt a Tisza-kabi­­netnek. Trefort ma régi alakjában, eszmék komoly harczása gyanánt állt előttünk, jó­tékony ellentétet képezve Tiszával s annak szellemtelen, üres feleseléseivel. ban. De a mint pártállásunk nem gátol ab­hogy egész teljességben elismerjük Trefort mai föllépésének külső érdemeit, úgy az igazság azt parancsolja, hogy ál­láspontjának tarthatatlanságát épen a főbb kérdésekben kimutassuk. A mi minden fé­nyes érvelése daczára is nemcsak nem lehetetlen, hanem még nem is nehéz. Ő — úgymond — nem barátja a val­lásszabadságot biztosító általános törvény­nek, mert ez a létező egyházakat szétsza­kadásra vezetné, a­mi ártana mind a ma­gyar államiságnak, mint a magyar kultú­rának ; ő pedig ezekre nagyobb súlyt fek­tet, mint az általános szabadsági elvekre. S ezzel kapcsolatban kijelenti, hogy ő a kötelező pozitív vallás híve, de az állam­ellenes vallást, valamint a gyermekek val­lás nélküli nevelését elvileg meg nem engedi. Az eszmék és elvek ezen szövetében van egy kegyetlen hézag. Trefort ugyanis meg sem kísérte annak bebizonyítását, hogy a vallásszabadságot biztositó általános tör­vényből miért következnék be szükségké­pen a létező egyházak disszolucziója ? Pe­dig ez állítást megfelelő bizonyítás nélkül senkinek puszta szavára el nem hihetjük. Hivatkozik a magyar lutheránus egy­házra, mely úgymond ez esetben kettétör­nék s egyik részéből valódi pánszláv egy­ház keletkeznék. Sehogy se látjuk be e példa helyes­ségét. Sőt e példa egyenesen ellene bizo­nyít. Mert ime most nincs általános törvé­nyünk a vallásszabadság gyakorlatáról s a lutheránus egyház egyik része mégis ön­tudatosan, rendszeresen és látható sikerrel, nyíltan űzi a pánszláv propagandát, da­­c­olva az egyház másik részével s magá­val az állammal is. S vájjon nagyobb lenne-e a baj, ha a belül már rég meglevő szakadás az általános törvény folytán vagy egyébként külsőleg is fertőzhetné-e megtörténnék? Vájjon meg­akkor a pánszláv elem rendszeresen az egészséges részeket is? Vájjon törvényhozás és kormányzat korolhatna-e akkor oly nagy kíméletet gy a­pánszláv egyház iránt, mint gyakorol most a pusztán azért, mert ugyanazon egyháznak nagyobb is nevel az része derék, jóvávár­ó hazafiakat államnak? Sőt ellenkezőleg nem az következnék-e be, hogy az álarczát levetett s külön alakult pánszláv egyház az államnak rányomakodó jogosult hatalma alatt kénytelen lenne vagy összeroskadni, vagy irányát gyökeresen megváltoztatni? És így sántikál Trefort okoskodása a Muraköz kérdésénél. Ha ezt kikeblezzük a zágrábi érsekségből — úgymond — ak­kor a pécsi püspökségből is ki kell keblez­­nünk a hozzá tartozó szlavón egyházakat. Ugyan miért? Hogy függ össze ez a kettő s miként következnék az egyikből a másik? Avagy Trefort előtt az állameszme rácziója s a kezünkben levő államhatalom súlya semmit se nyom ? De — úgymond — bekeblezés esetén a zágrábi érsek se lenne többé magyar püspök. Vajjon miért nem? Hát annak és káptalanának beneficziumai megszűnnének magyar királyi donácsiak lenni, vagy tán Trefort úgy gondolkodik, hogy ez esetben a zágrábi érseki megyének Magyarország­ban fekvő javadalmai is kiadatnának a horvát kormánynak?-Avagy az alapok és alapítványoknak s az autonómiának rosszul kézbe fogott fonalán már azt hiszi Trefort, hogy a regiae donationis benefícziumok nem államjavak, hanem egyháziak csupán azért, mert rendeltetésük főleg egyházi? Trefort fennen hirdeti, hogy nála a magyar állameszme szempontjai az ural­kodók. Ez puszta beszéd. A tény pedig az, hogy a zágrábi érsek lehet magyar püs­pök, hiszen a nyitrai még inkább az, ha­nem azért Muraköz szlávosítható, ellenben isten mentsen attól, hogy a zágrábi ér­sekség magyarosítható vagy csak a szlavó­niai magyarság is megmenthető lenne. A kötelező polgári házasságot, úgy­mond, nem terjeszti elő azért, mert az még nem érett dolog. Furcsa. Ma közel tíz évvel vagyunk érettebbek, mint 1873. júniusban, pedig akkor Trefort határozot­tan, nyíltan, a törvényhozás előtt kijelenté, hogy a kötelező polgári házasságot érett dolognak s behozatalát szükségesnek tartja. Vagy tán nála is úgy érik az eszme, mint a vad gyümölcs, hogy a mikorra megér­nék , akkorra már el is rothad ? Az a ténye, hogy e kérdésnél Ferencz mögé menekült, épen nem Deák felel meg a történeti valóságnak. Az 1873-ban kiküldött vallásügyi bizottság javaslatának napirendről levételét Deák Ferencz nem helyeselte, mert ő ezen év őszétől kezdve többé a parlamentben meg nem jelenhetett. A napirendről való levétel épen Trefort ösztönzésére akkor történt, a­mikor Deák már halálos beteg volt s a közügyekbe többé semmiképen be nem folyt. Trefort még sok kérdésről beszélt több, kevesebb sikerrel. A középtanodai oktatás szabályozásának késedelmét egye­nesen a függetlenségi párt vállalta házttá. Az egyetemi oktatás körül űzött visszaélé­seket visszaélési természetükből kifordítani, elvi vitás magaslatra emelni s mint ilyeneket, természetüeknek feltüntetni töre­kedett. A katholikus autonómia kérdését a közalapok és alapítványok sorsá­tól tette függővé. — Mindezekre lesz alkalmunk még visszatérni. — Fontos kérdések ezek. Most csak annyit jegyzünk meg, hogy tudtunkkal a függetlenségi párt sem többségben, sem a kormányon nincs, tehát a rá hárított felelősség sehogy sem illik rá. — Az egyetemi visszaéléseket az­zal, hogy hasonló dolgok másutt is for­dulnak elő, elütni nem lehet. S végre Tre­fort — úgy látszik — az egész katholi­kus autonómiai törekvést pusztán nyerész­kedési mozgalomnak akarja tekinteni. Vaj­jon elfogadhatja-e az ily felfogást a nem­zetnek katholikus egyeteme ? Budapest, február 13. Az országgyűlési „függetlenségi k­ör” febr. hó 14-én d. u. 6 órakor értekezletet tart. A szabadelvű párt ma este 7 óra­kor értekezletet tartott Vizsolyi Gusztáv elnök­lete alatt. Tárgyalásra került Zichy Jenő gróf határozati javaslata, melyet a hazai ipar gyámo­­lítása ügyében a képviselőház elé fog terjeszteni. A vitában, melyet a javaslat provokált, a miniszterelnökön kívül B­u­s­b­a­c­h Péter, Prileszky Tádé és többen vettek részt. Azután pedig a miniszterelnök tudatta a párt­tal amaz indítványát, melyet az Irányi által a színházak erkölcsi felügyelete érdekében beadott hat­ javaslatra nézve a házban tenni szándékozik. A párt elfogadta az indítványt. Az idő előre haladban, a pénzügyminisztérium költ­ségvetését a holnap esti 6 órakor tartandó érte­kezletre halasztották. Egy hazai festő-akadémia érdekében Az országos képzőművészeti társulat tegnap tartó évi közgyűlését, a közoktatásügyi miniszté­rium költségvetését most tárgyalja a képviselő­­ház, s alig gondol arra valaki, hogy a magyar képzőművészek, festők és képfaragók legjelesebb­jei idegenben kénytelenek bolyongani. A magyar festészet, mely harmincz esztendő előtt még névben sem létezett, már bölcsőjében is elárulja a jövendő Herkulest, de nem gondol vele senki azok közül a kiknek­ dajkálniok kellene. Kiteszik idegen emberek küszöbe elé. Azok fölnevelik, jól rosszul, elfe­ledtetik vele a származást, kiverik fejéből, hogy magyar, s mi csak akkor követeljük vissza, mienk gyanánt, mikor tetteinek hire onnan kívülről is hasa jár. Fiataljaink, a kikben meg van az érzék és a tehetség idegen előképek behatása alatt növekednek fel, s utoljára idehaza is ide­genekül tekintik magukat. A fiatal magyar festő kilátásai igen leverők, sorsa nagyon szomorú. Mert nincs semmi köz­pont, a­mely körül csoportosulnia lehetne, mert nincs egy intézet, mely otthonja lenne a művé­szetnek, s nem csak a kiképzésre nyújtana mó­dot, hanem egyszersmind a megélhetésre is meg­adná a szükséges feltételeket, a­ki festészetet akar tanulni, annak el kell zarándokolnia Mün­chenbe, Stuttgartba, Düsszeldorfba, vagy Párisba. Ott idegen formák, idegen Bécsbe élet befolyása alatt fejlődik. Az ő felfogása is el­veszti a magyar jelleget, lesz ő belőle is kül­földi, leginkább német. Ha van benne tehetség, az nem vész el azért, de elveszti nemzeti jelle­gét. Lesz maga a tehetség is német, s egyszerre azt látjuk, hogy az egészen kizárólagosan német dolgokra is magyar emberek adják magukat, s megcsinálják a Göthe vagy Schiller illusztráczió­­kat úgy, a­hogy semmiféle német meg nem csi­nálná. Felülmúlják magát a németet a német­ségben. S aztán avval lépést tart az, hogy egyéb­ként is elszakadnak a hazától. A külföldön meg vannak a művészetnek a középpontjai, melyeket a mű­barátok felkeresnek, itthon nincsenek. Ott a mi művészeinket is felkeresik, itthon nem tö­rődik velük senki. Pedig nekik is élniök kell, s a mellett őket a művészetnek élni hajtja a hiva­tás. A választás nem nehéz. Amott fényes jövő, emitt elzüllés. Megtelepednek odakint. Ott alapitnak maguknak otthont,családi see­­t.Megszokják az otta­ni viszonyok­at,összeköttetése­k * a tánczolják őket, mindennapi érintkezéseik mindinkább azon or­szághoz és helyhez kötik, a­hol laknak. Lesznek németekké. Előbb röstelik bevallani, utóbb még expatriáltatják is magukat, mint a­hogy az utolsó évek alatt néhány jeles festőnknél megtörtént. A szülötte földet elfelejtik, idegen művészet gya­nánt szerepelnek festményeik a kiállításokon, s ők maguk nagyhírű emberek lesznek odakint, a­kikre új hazájuk büszkébb, mint a régi. Fiatalságunk nagyobb számmal vándorol ki esztendőnkint Németországba festészet tanulmá­nyozása végett. Csak Münchenbe harmincz negy­ven festő növendék tanul állandólag. S tanulnak ott magyar származású mesterektől, a­kik úgy kerültek ki, mint ők magok, s a kik ott a művelt nyugatnak terjesztik a czivilizácziót, mialatt a németek nagyra vannak vele, hogy ők csinálnak bennünket kultur néppé. Nem fekszik-e vajjon közel az a kérdés, hogy ezeket a mes­tereket jó lenne haza­hozni? Nem-e nyil­vánvaló , hogy utánok jönnek a tanítvá­nyok is, sőt utánok jó maga a művészet. Még pedig megváltozott, gömbölyű formákkal, nem minden porczikája azt fogja elárulni, mely­hogy magyar. Az a föld, a mely a legpuhább fehér angliai búzából is aczélos barna magyar búzát csinál, az meg fogja változtatni a festészetet is, mely mindenütt az életre emlőin növekedik nag­gyá, támaszkodik, az élet S nemsokára abban a helyzetben leszünk, hogy nemcsak magyar mű­vészekről, hanem specziális magyar művészetről, magyar iskolákról beszélhetünk. Sokszor szemünkre lobbantják, s mi ma­gunk is csinálunk magunknak szemrehányást, legalább az őszinte önismeret ritka pillanataiban, hogy sem a tudományban, sem a művészetben nem nyomunk semmit, hogy a külföldön nem vesznek bennünket számba. De miért is venné­nek ? Végig­nézve azon hosszú pályán, melyen a külföldi kultúra végig haladt, a legutóbbi ezer esztendő alatt, van-e vajjon csak néhány ma­gyar, a­ki irányadó szerepet viselt volna, a­ki valósággal előbbre vitte a tudományt vagy a művészetet. Bizony nagyon nehéz lenne ilyene­ket előszámlálni, kivált ha többekről lenne szó. Nem adnak ránk sokat, mert mi magunk nem adunk magunkra sokat. Megszeretnek itt-ott jó szívünkért vagy barátságos jellemünkért, más jót nem tudnak rólunk elmondani. Most végül itt van egy olyan ága a művészetnek, a­mely jövő­vel kecsegteti a magyart. Erre van nemzetünk­ben fogékonyság,stt vannak exc­elláló alakjaink. A helyesen felfogott nemzeti jövőnk kérdése kö­veteli, hogy egész erőnkkel erre ves­szük ma­gunkat. Néhány esztendő előtt az ország képviselő­háza átlátta azon fontos okok súlyát, melyek azt követelt­ék, hogy egy országos zeneakadémia ál­líttassák fel. Elismerés illeti a nemzet részéről azokat, kik az ügyben buzgólkodtak. Most még nagyobb érdekekről van szó. Akkor csak aziránt lehetett intézkedni, hogy a fiatal tehetségeknek mód nyujtassék a kifejlődhetésre. Mert a zené­szeket nem lehet egy középpontban összetartani. Azok szétmennek az egész világba, ők maguk keresik fel a hallgatóságot, miután az nem ke­resi fel őket. A festőknél másként van az eset. Azoknak nem kell elutazni, elég ha képeiket utaztatják el. Azok mindig és mindenütt nagyobb iskolákká csoportosulva vitték előre a művésze­tet, buzdítva az egymássali érintkezés és verseny által. A festőnek szüksége van a műértő szigorú kritikájára, s azért összetartó. Egy f­estőakadé­­mia felállítása által nemcsak a kiképezhetési fel­tételek lennének meg fiatalaink számára, hanem a művészetnek is új középpontja származnék, s egy magyar iskola képződése lehetővé lenne téve. A magyar parlament most szűkösködik ugyan kulturális szükségletekkel szemben, de azt his­­­szük, e czímen nem tagadhatná meg a legszük­ségesebb költségeket. A 17. §-nál, mely arról szól, hogy mely esetekben nem vehet részt a tanács tagja vala­mely ügy eldöntésében, a b) pont akkép módo­síttatott, hogy azon jelölt választására vonatkozó kérvény felett nem bíráskodhatik, kinek válasz­tásában részt vett. Ezek után a Hodossy féle tervezet szerint indítványozott uj §. következnék, mely a hivatal­­ból észlelendő alaki kellékek feletti határozásról szól.­­ E szakaszt a bizottság elfogadta észrevétel nélkül. Ugyanazon tervezet szerint javasolt azon további szakasz, melynek értelmében megállapíttat­­nék, hogy a tárgyalási határnap s ennek hírlapi közzététele közt mintegy 30 napi idő maradjon, oda módosíttatott, hogy a tárgyalási határnap az említett közzétételtől „legalább 15 és legfelebb 30 napra“ tűzendő ki. A tervezet szerint javasolt következő §-nál, mely a hírlapi közzétételről és megidézésről szól, a bizottság fölvette azon intézkedést, hogy tárgyalási határnapot kitűző végzés a kúriánál is a kifüggesztessék, hogy továbbá a kérvényezők meghatalmazottja csak azon esetben értesíttessék külön keézbesítvény útján, ha a kérvényezők, ennek lakását is kitették a kérvényben. A tervezet 4 ik pontja, illetőleg az ebben javasolt új §. hosszabb vitát idézett elő. Ebben kifejezés adat van annak az eszmé­nek, hogy a választást védő választóknak is jo­guk van a tárgyalás előtt egy-egy nyilatkozatot vagy vádiratot beadni. Komjáthy aggályt keltőnek találja a szakaszt, a­mennyiben annak szövegezése szerint több ily választó is adhatna be nyilatkozatot, s ily kérdések természeténél fogva zavart s ellentmondásokat idézhetné­nek elő. Literáty : Csatlakozik azon nézethez, hogy ebből bajok támadhatnak s belevétetni kívánja a szakaszba, hogy ez esetben a választók közös meghatalmazottat tartozzanak nevezni. Matuska: a felmerülhető aggályokat, úgy sem találja végkép elháríthatóknak s nem tartja szükségesnek a javaslott intézkedést. Horváth oda nyilatkozik, hogy itt csak ar­ról van szó, elfogadjuk-e az alapeszmét, hogy a választóknak e jog megadassák. Ez ellen szó nem emeltetett, a­mi pedig ennek gyakorlatát illeti, a házszabályok is közös meghatalmazottat kí­vántak. Győry : Itt arról van szó, hogy a választók egyenjogúak legyenek, akár tá­madják, akár védik a választást s így midőn el­fogadjuk az alapeszmét, egyenlővé kell tenni helyzetet e jog gyakorlatára nézv­e is, hogy te­­ hát ezek is közös meghatalmazott által nyilat­kozzanak, úgy a mint ez a megtámadásra nézve meg van állapítva. Minthogy ez mindenütt al­kalmazandó, hol több választóról van szó, java­solja, hogy külön szakasz rendelkezzék oly érte­lemben, mint a házszabályoknak 33. és 34. § ai rendelkeznek. A bizottság ezen nézetet elfogadta s meg­kezdte a tervezet következő szakaszának tárgya­lását, melynek első bekezdéséhez, t. i. hogy véd­hesse-s a képviselő választását személyesen, töb­ben kívánván hozzászólni, ennek megvitatása az idő előre­haladottsága miatt, a legközelebbi ülésre halasztatott. Legközelebbi ülés 1. hó 15 én. A pénzügyi bizottságból. A pénzügyi bizottság ma délután 6 órakor ülést tartott. Szontágh Pál elnök üdvözölve a bizottságot, felhívja figyelmét az időközben hozzáutasított elő­terjesztésekre. Hegedűs Sándor jegyző a tárgyakat követ­kező sorrendben adja elő: 1. A petroleum-adó­ról szóló törvényjavaslat ; 2. a pénzügyi bírásko­dás ; 3. a Szegedre vonatkozó két törvényjavas­lat ; 4. az erdélyi cameralisticum beneficiumra vonatkozó előterjesztés; 5. a sugárúti adómentes­ségről; 6. a tiszavölgyi központi bizottság kérvénye a kataszter ügyében ; 7. a bácsi magyar egylet segély iránti kérvénye ; 8. a csekély jö­vedelmi vasutakról szóló előterjesztés; 9. buda­pesti miniszteri hivatalnokok kérvénye anyagi helyzetök javítása tárgyában; végre 10. a dél- Damásziában s az okkupált tartományokban ki­tört felkelés elnyomására szükséges pénzösszeg­ről szóló előterjesztés, mely a mai ülés napi­rendjét képezte. Láng Lajos előadó : Miután a delegáczió által fent említett czélra megszavazott összeg a tör­vény alapján vita tárgyát nem képezheti, egyedül csak annak fedezete és a költségben miként leendő felvételénél kell a bizottságnak foglalkoznia. Ezekre nézve pedig a kormány elő­terjesztését teljesen korrektnek találja, s azt el­fogadásra ajánlja. Hegedűs Sándor: Tekint­ettel arra, hogy a közös aktívák kulcsa még megállapítva nincsen, a szövegben előforduló, ama kifejezést „Magyar­­ország javára eső része“ kihagyandónak tartja, a­mihez rövid eszmecsere után a pénzügyminisz­ter is hozzájárult. Helfy Ignácz: Mielőtt az előterjesztés lénye­gére nézve elmondaná véleményét, megjegyzi, hogy a delegáczió az előterjesztés harmadik czikkében, mely az elszámolás módozatáról szól, túllépte a maga hatáskörét, a­mennyiben annak megállapítása a fennálló törvények értelmében is az országgyűlést illeti. Kifogásolja továbbá, hogy az előterjesztés a közös pénztárban levő készle­tekről szól a­nélkül, hogy azokat részletezné. Áttérve magára a tárgyra, nem fogadhatja el Láng Lajosnak ama nézetét, hogy e kérdés egé­szében nem képezhetné vita tárgyát, a­mi­nek úgy­is ellentmond sok évi országgyűlési gyakorlat. Előadván aztán saját nézetét, kijelenti, hogy még ha ő általában meg is ránná a közös ügyekre kivánt költségeket, sza­sőt még ha magát az okkupácziót kezdetben helye­selte volna is, még akkor sem szavazná meg az előterjesztésben kért összeget annak a kormány­nak, mely rész­gazdálkodásával s rész politikájával nagy részben maga idézte elő, ama tartományok­ban azt a mozgalmat, melynek elnyomására most újabb áldozatokat követel. Annál kevésbé szavazhatja meg, minthogy az okkupácziót annak elejétől fogva teljes erejéből ellenezte, mivel elő­relátható volt, hogy az csak alkalmas eszközül fog szolgálni az orosznak arra, hogy Mon­tenegró és Szerbia felhasználá­­sával Ausztria­­ Magyarország ellen folytassa amaz agitácziót, melyet ezelőtt és t­e­lj­e­s siker­rel a török ellen sített.­­ Meggyőződése érvénye­szerint a nem­zet képviselete nem támogathatja e végzetteljes­olitikát, hanem felhívandónak tartja a kormányt, így ennek megszüntetésére mielőbb módot lásson. Fentartja magának, hogy ez irányban ma­a képviselőház elé külön véleményt terjesszen. Láng Lajos: Kijelenti, hogy Helfy által idézett szavai nem a képviselőházra vonatkoztak, a­hol ilyen viták igen­is előfordulhatnak, hanem csak­is a pénzügyi bizottságra vonatkozólag mondotta, hogy­­ e kérdést vita tárgyává nem teheti. Szilágyi Dezső: Nem osztja e nézetet, ha­nem a maga részéről nem tartja épp­ Juncsnak, véleményét a kérdés lényegéra nézva itt előadni, de a képviselőházban tüzetesen fogja­ álláspontját kifejteni. Wahrmann Mór: Csak arra az észrevételre szorítkozik, hogy a delegáczió az elszámolásról szóló czikkel­lyel nem lépte túl saját hatáskörét, a­mennyiben az csakis a közös számvevőszék el­számolására vonatkozik. Rakovszky és Hegedűs rövid felszólalásaik után a pénzügyi bizottság abban állapodik meg, hogy a kormány elő­terjesztését minden további indokolás nélkül elfogadás végett ajánlani fogja a képviselőháznak. A legközelebbi szerdai ülésre a petróleum­­adóra vonatkozó törvényjavaslatot tűzték na­pirendre. A véderő-bizottság­ A véderő-bizottság ma este 5 órakor tartott ülésében folytatólag tárgyalta a véderő törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, melynek tárgyalásába már a legutolsó parlamenti szünet előtt belekezdett. Elnök Ivánka Imre, előadó ifj. R­á­d­a­y Gedeon gróf, a kormány részéről jelen volt Szende Béla honvédelmi miniszter. A papoknak adandó kedvezmények tárgyá­ban felszólal Ráday Gedeon gróf. Szerinte a kü­lönböző vallásfelekezetek lelkészei nem egyforma elbánásban részesülnek. A törvényben ugyanis a katonai kötelezettség alóli felmentés csak azok­nak van biztosítva, a­kik vagy tényleg lelkészi állomásban vannak, vagy pedig fel vannak szen­telve. A protestáns felekezetek azonban csak ak­kor szenteltetnek föl, ha tényleg egyházat kap­nak. Előáll tehát az anomália, hogy azon protes­táns theologiát végzett egyének a kik állomást még nem kaptak , ellenben vagy tanárokul vannak alkalmazva, vagy mint segédlelkészek tényleg papi funkcziókat vé­geznek, a katonai szolgálat alól felmentve nincsenek. Ellenben a r. katholikus és izraelita lelkész jelöltek azonnal felszenteltetnek, mihelyt elvégezték a theológiai tanulm­á­nyokat, s így a szolgálat alól fel vannak mentve. Indítványozza, hogy a felmentés attól tétessék függővé elvé­gezte-e a theológiát vagy nem. Szondai Béla honvédelmi miniszter kifejti, hogy ő a vallásfelekezetek között különbséget nem tesz, a törvényben sincs ily különbség, leg­­fölebb maguk a felekezetek között van. Az in­dítványt nem fogadhatja el, mert akkor attól lehetne tartani, hogy visszaélések állanak be. Némelyek beiratkoznának hallgatókul, csakhogy megnyerjék a szolgálati felmentést, azután fel­­szenteltetésük előtt hátat fordítanának a papi pá­lyának. Felszólalnak még többen. Ivánka úgy sze­retné módosítani a szöveget, a­hogy az orvosokra nézve van kimondva, hogy t. i. azok utólagos szolgálatra kötelezhetők, a­kik 27 éves korukig a felszentelést meg nem kapták. A bizottság végül elfogadja Ráday olynemű indítványát, hogy nem­csak a lelkészek, hanem a segédlelkészek is ki vannak véve a szolgálat kötelezettsége alól, akár föl vannak szentelve, akár nem. A törvényjavaslat azon intézkedésénél, hogy a kisebb mezei gazda­ságok birtokosai, valamint a tanítók csak nyolcz­­heti szolgálatra kötelezhetők, Ráday azon módo­sít­vány­t adja be, hogy ezek a póttartalékba soroztassanak. Hoitsy Pál ezen­­­ intézkedéseit kitágítani kéri, nemcsak a tanítókra, hanem a középis­kolai tanárokra is, nemcsak a kisebb me­zei gazdaságok, hanem az iparvállalatok tulajdo­nosaira is. Fontos állami érdekek úgy követelik, hogy kisebb mezei gazdaságok tulajdonosai,akik tényleg gazdálkodnak, legföljebb nyolca hét alatt kiképzendők, ezen érdekek azonban éz­úgy meg­vannak az iparűzőknél, sőt sokkal inkább. Az iparüzletet még kevésbé lehet huzamosan oda­hagyni, a­nélkül, hogy ez tönkre menne, ki tudják képezni a gazdát nyolca hét alatt. S ha ki lehet mást is. Ha másra e kedvezményt kiter­jeszteni nem is akarják, terjes­szék ki legalább az iparosokra. Szonda Béla honv. miniszt­­ert nem fogadja el. Az elv az általános katonáskodás, ha min­denki számára kivételeket teszünk, akkor utol­jára senki sem marad katona. Hozzá­szólnak a kérdéshez többen. Ivánka nem pártolja Ráday indítványát a póttartalékba való sorozás iránt, Ráday nagyobb fontosságot lát a gazdaság mint az ipar számára adandó kedvezmé­nyekben. Elnök fel akarja tenni a kérdést, mire Hoitsy Pál figyelmeztet a­z­ utolsó kikez­désére, melyben az van mondva, hogy a tanító, ki a védkötelezettségi idő letelte előtt a tanítói pályáról lelép, utólag tényleges szolgálat teljesí­tésére köteleztetik. E szerint azok a tanítók, a kik p. o. éltök 28-ik vagy akár 30 ik évében hagyják oda a tanítói pályát — vagy esetleg ta­nárrá mozdíttatnak elő — később három esztendei tényleges szolgálatra kötelezhetők. Ez oly intéz­kedés lenne, melyet megengedni nem szabad. Szende Béla miniszter utal annak lehetősé­gére, hogy másként visszaélések állhatnának elő, azért a szöveget elfogadtatni kéri. Többen szólnak hozzá, ErsiUSZÍ, Kelemen, Éber Nándor, stb. ellene nyilatkoznak. Az idő azonban előre haladt, úgy, hogy a tárgyalást ha­tározathozatal nélkül el kellett napolni holnapra­ A képviselőház bizottságaiból. Az igazságügyi bizottság. Az igazságügyi bizottság mai ülésében foly­tatta, a Kúriának választási ügyekben való bírás­kodásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. Felvétetett ugyanis azon tervezet, melyet az „eljárásiról szóló III-ik fejezethez, a legutóbbi ülés határozata folytán , H­o­d­o­s­s­y ter­jesztett elő. Vita nélkül elfogadtatott, hogy a III. fej. 9. § a után (jogügyi bizottsági javaslat) az alapul vett jogügyi bizottsági javaslat 15—17. §-ai kö­vetkezzenek. A 15. §. csekélyebb módosítással, a 16. §. pedig változatlanul fogadtattak el. Lapunk mai számához egy és fél ív melléklet van csatolva.

Next