Egyetértés, 1882. február (16. évfolyam, 32-59. szám)
1882-02-14 / 45. szám
. am [UNK] ............... ...limn mii Szerkesztő« > kiadó-hivatal t Budapest IV. himzö-utcza iskalapatcxa sarkán 1. szám. Cnk bérmentes levelek fogadtatnak ÖL Kéziratok vissza nem küldetnek. Előfizetési díj: Tiáőkre pástén vagy helyben hithez hordva: Egy övre ..............................................20.— Félévre..................................... 10.— Negyedévre ........ k.— Egy hőn............................... 1 80 i VI. évfolyam. «miftnesii 45. szán. Kedd, 1882. február 14. Hirdetések és nyiltterek felvételnek árszabály szerint a kiadó hivatalban tudapest IV. hiwze utcza is kalapulctt sarkán 1. sz. Hirdetések felvétetnek « kill Mdfrit Stoibnn: OppéliJe A.-ndl, Stnbenbastei Nr. 9. Mosst Rudolfnál, Seilerstätte Nr. 2. Haasenstein is Voglernél, Wallfisehgaese 10. Daube (?. L. is társánál, Wollzeile Nr. 12. Ftrlsban: Rudolf Mossa, Í0. nie a ötre dame* des-Victoires (place de la Bourse.) Frankfurtban e/U. i Daube Q. L. is társánál T r e f o r t. Jegyezzük meg jó eleve, hogy Trefort Ágoston kultuszminiszternek ma jó napja volt. Élénken, tűzzel, humorral, sőt kiváló ügyességgel beszélt. De nemcsak alakilag, nemcsak külső hatás tekintetében sikerült mai beszéde. Beszédében sok igazság van s állításainak bizonyítékai közt sok a teljes és sok a jól meggondolt bizonyíték. Tovább megyünk. A vitában nem tért ki a kérdések elől, hanem azokra megfelelni törekedett. S feleletével kétségtelenül bebizonyitá azt, hogy tárczájának kérdéseivel behatóan foglalkozik s azon kérdéseket az európai törvényhozás magaslatáról ismeri. És beszéde ezenkívül azt a benyomást kelté a hallgatóban, hogy beszéde politikájának, politikája pedig meggyőződésének kifolyása. Ez szerencséje is, érdeme is beszédének. Van beszédének sok hézaga, sok gyönge oldala s politikájának sok és nagy hibája, amint azt alantabb meg fogjuk mutatni, de azért kormánypárti barátainak üdvözletét a mai nap sikeréért bízvást elfogadhatja. Ilyen, napja rég volt a Tisza-kabinetnek. Trefort ma régi alakjában, eszmék komoly harczása gyanánt állt előttünk, jótékony ellentétet képezve Tiszával s annak szellemtelen, üres feleseléseivel. ban. De a mint pártállásunk nem gátol abhogy egész teljességben elismerjük Trefort mai föllépésének külső érdemeit, úgy az igazság azt parancsolja, hogy álláspontjának tarthatatlanságát épen a főbb kérdésekben kimutassuk. A mi minden fényes érvelése daczára is nemcsak nem lehetetlen, hanem még nem is nehéz. Ő — úgymond — nem barátja a vallásszabadságot biztosító általános törvénynek, mert ez a létező egyházakat szétszakadásra vezetné, ami ártana mind a magyar államiságnak, mint a magyar kultúrának ; ő pedig ezekre nagyobb súlyt fektet, mint az általános szabadsági elvekre. S ezzel kapcsolatban kijelenti, hogy ő a kötelező pozitív vallás híve, de az államellenes vallást, valamint a gyermekek vallás nélküli nevelését elvileg meg nem engedi. Az eszmék és elvek ezen szövetében van egy kegyetlen hézag. Trefort ugyanis meg sem kísérte annak bebizonyítását, hogy a vallásszabadságot biztositó általános törvényből miért következnék be szükségképen a létező egyházak disszolucziója ? Pedig ez állítást megfelelő bizonyítás nélkül senkinek puszta szavára el nem hihetjük. Hivatkozik a magyar lutheránus egyházra, mely úgymond ez esetben kettétörnék s egyik részéből valódi pánszláv egyház keletkeznék. Sehogy se látjuk be e példa helyességét. Sőt e példa egyenesen ellene bizonyít. Mert ime most nincs általános törvényünk a vallásszabadság gyakorlatáról s a lutheránus egyház egyik része mégis öntudatosan, rendszeresen és látható sikerrel, nyíltan űzi a pánszláv propagandát, dacolva az egyház másik részével s magával az állammal is. S vájjon nagyobb lenne-e a baj, ha a belül már rég meglevő szakadás az általános törvény folytán vagy egyébként külsőleg is fertőzhetné-e megtörténnék? Vájjon megakkor a pánszláv elem rendszeresen az egészséges részeket is? Vájjon törvényhozás és kormányzat korolhatna-e akkor oly nagy kíméletet gy apánszláv egyház iránt, mint gyakorol most a pusztán azért, mert ugyanazon egyháznak nagyobb is nevel az része derék, jóváváró hazafiakat államnak? Sőt ellenkezőleg nem az következnék-e be, hogy az álarczát levetett s külön alakult pánszláv egyház az államnak rányomakodó jogosult hatalma alatt kénytelen lenne vagy összeroskadni, vagy irányát gyökeresen megváltoztatni? És így sántikál Trefort okoskodása a Muraköz kérdésénél. Ha ezt kikeblezzük a zágrábi érsekségből — úgymond — akkor a pécsi püspökségből is ki kell kebleznünk a hozzá tartozó szlavón egyházakat. Ugyan miért? Hogy függ össze ez a kettő s miként következnék az egyikből a másik? Avagy Trefort előtt az állameszme rácziója s a kezünkben levő államhatalom súlya semmit se nyom ? De — úgymond — bekeblezés esetén a zágrábi érsek se lenne többé magyar püspök. Vajjon miért nem? Hát annak és káptalanának beneficziumai megszűnnének magyar királyi donácsiak lenni, vagy tán Trefort úgy gondolkodik, hogy ez esetben a zágrábi érseki megyének Magyarországban fekvő javadalmai is kiadatnának a horvát kormánynak?-Avagy az alapok és alapítványoknak s az autonómiának rosszul kézbe fogott fonalán már azt hiszi Trefort, hogy a regiae donationis benefícziumok nem államjavak, hanem egyháziak csupán azért, mert rendeltetésük főleg egyházi? Trefort fennen hirdeti, hogy nála a magyar állameszme szempontjai az uralkodók. Ez puszta beszéd. A tény pedig az, hogy a zágrábi érsek lehet magyar püspök, hiszen a nyitrai még inkább az, hanem azért Muraköz szlávosítható, ellenben isten mentsen attól, hogy a zágrábi érsekség magyarosítható vagy csak a szlavóniai magyarság is megmenthető lenne. A kötelező polgári házasságot, úgymond, nem terjeszti elő azért, mert az még nem érett dolog. Furcsa. Ma közel tíz évvel vagyunk érettebbek, mint 1873. júniusban, pedig akkor Trefort határozottan, nyíltan, a törvényhozás előtt kijelenté, hogy a kötelező polgári házasságot érett dolognak s behozatalát szükségesnek tartja. Vagy tán nála is úgy érik az eszme, mint a vad gyümölcs, hogy a mikorra megérnék , akkorra már el is rothad ? Az a ténye, hogy e kérdésnél Ferencz mögé menekült, épen nem Deák felel meg a történeti valóságnak. Az 1873-ban kiküldött vallásügyi bizottság javaslatának napirendről levételét Deák Ferencz nem helyeselte, mert ő ezen év őszétől kezdve többé a parlamentben meg nem jelenhetett. A napirendről való levétel épen Trefort ösztönzésére akkor történt, amikor Deák már halálos beteg volt s a közügyekbe többé semmiképen be nem folyt. Trefort még sok kérdésről beszélt több, kevesebb sikerrel. A középtanodai oktatás szabályozásának késedelmét egyenesen a függetlenségi párt vállalta házttá. Az egyetemi oktatás körül űzött visszaéléseket visszaélési természetükből kifordítani, elvi vitás magaslatra emelni s mint ilyeneket, természetüeknek feltüntetni törekedett. A katholikus autonómia kérdését a közalapok és alapítványok sorsától tette függővé. — Mindezekre lesz alkalmunk még visszatérni. — Fontos kérdések ezek. Most csak annyit jegyzünk meg, hogy tudtunkkal a függetlenségi párt sem többségben, sem a kormányon nincs, tehát a rá hárított felelősség sehogy sem illik rá. — Az egyetemi visszaéléseket azzal, hogy hasonló dolgok másutt is fordulnak elő, elütni nem lehet. S végre Trefort — úgy látszik — az egész katholikus autonómiai törekvést pusztán nyerészkedési mozgalomnak akarja tekinteni. Vajjon elfogadhatja-e az ily felfogást a nemzetnek katholikus egyeteme ? Budapest, február 13. Az országgyűlési „függetlenségi kör” febr. hó 14-én d. u. 6 órakor értekezletet tart. A szabadelvű párt ma este 7 órakor értekezletet tartott Vizsolyi Gusztáv elnöklete alatt. Tárgyalásra került Zichy Jenő gróf határozati javaslata, melyet a hazai ipar gyámolítása ügyében a képviselőház elé fog terjeszteni. A vitában, melyet a javaslat provokált, a miniszterelnökön kívül Busbach Péter, Prileszky Tádé és többen vettek részt. Azután pedig a miniszterelnök tudatta a párttal amaz indítványát, melyet az Irányi által a színházak erkölcsi felügyelete érdekében beadott hat javaslatra nézve a házban tenni szándékozik. A párt elfogadta az indítványt. Az idő előre haladban, a pénzügyminisztérium költségvetését a holnap esti 6 órakor tartandó értekezletre halasztották. Egy hazai festő-akadémia érdekében Az országos képzőművészeti társulat tegnap tartó évi közgyűlését, a közoktatásügyi minisztérium költségvetését most tárgyalja a képviselőház, s alig gondol arra valaki, hogy a magyar képzőművészek, festők és képfaragók legjelesebbjei idegenben kénytelenek bolyongani. A magyar festészet, mely harmincz esztendő előtt még névben sem létezett, már bölcsőjében is elárulja a jövendő Herkulest, de nem gondol vele senki azok közül a kiknek dajkálniok kellene. Kiteszik idegen emberek küszöbe elé. Azok fölnevelik, jól rosszul, elfeledtetik vele a származást, kiverik fejéből, hogy magyar, s mi csak akkor követeljük vissza, mienk gyanánt, mikor tetteinek hire onnan kívülről is hasa jár. Fiataljaink, a kikben meg van az érzék és a tehetség idegen előképek behatása alatt növekednek fel, s utoljára idehaza is idegenekül tekintik magukat. A fiatal magyar festő kilátásai igen leverők, sorsa nagyon szomorú. Mert nincs semmi központ, amely körül csoportosulnia lehetne, mert nincs egy intézet, mely otthonja lenne a művészetnek, s nem csak a kiképzésre nyújtana módot, hanem egyszersmind a megélhetésre is megadná a szükséges feltételeket, aki festészetet akar tanulni, annak el kell zarándokolnia Münchenbe, Stuttgartba, Düsszeldorfba, vagy Párisba. Ott idegen formák, idegen Bécsbe élet befolyása alatt fejlődik. Az ő felfogása is elveszti a magyar jelleget, lesz ő belőle is külföldi, leginkább német. Ha van benne tehetség, az nem vész el azért, de elveszti nemzeti jellegét. Lesz maga a tehetség is német, s egyszerre azt látjuk, hogy az egészen kizárólagosan német dolgokra is magyar emberek adják magukat, s megcsinálják a Göthe vagy Schiller illusztrácziókat úgy, ahogy semmiféle német meg nem csinálná. Felülmúlják magát a németet a németségben. S aztán avval lépést tart az, hogy egyébként is elszakadnak a hazától. A külföldön meg vannak a művészetnek a középpontjai, melyeket a műbarátok felkeresnek, itthon nincsenek. Ott a mi művészeinket is felkeresik, itthon nem törődik velük senki. Pedig nekik is élniök kell, s a mellett őket a művészetnek élni hajtja a hivatás. A választás nem nehéz. Amott fényes jövő, emitt elzüllés. Megtelepednek odakint. Ott alapitnak maguknak otthont,családi seet.Megszokják az ottani viszonyokat,összeköttetések * a tánczolják őket, mindennapi érintkezéseik mindinkább azon országhoz és helyhez kötik, ahol laknak. Lesznek németekké. Előbb röstelik bevallani, utóbb még expatriáltatják is magukat, mint ahogy az utolsó évek alatt néhány jeles festőnknél megtörtént. A szülötte földet elfelejtik, idegen művészet gyanánt szerepelnek festményeik a kiállításokon, s ők maguk nagyhírű emberek lesznek odakint, akikre új hazájuk büszkébb, mint a régi. Fiatalságunk nagyobb számmal vándorol ki esztendőnkint Németországba festészet tanulmányozása végett. Csak Münchenbe harmincz negyven festő növendék tanul állandólag. S tanulnak ott magyar származású mesterektől, akik úgy kerültek ki, mint ők magok, s a kik ott a művelt nyugatnak terjesztik a czivilizácziót, mialatt a németek nagyra vannak vele, hogy ők csinálnak bennünket kultur néppé. Nem fekszik-e vajjon közel az a kérdés, hogy ezeket a mestereket jó lenne hazahozni? Nem-e nyilvánvaló , hogy utánok jönnek a tanítványok is, sőt utánok jó maga a művészet. Még pedig megváltozott, gömbölyű formákkal, nem minden porczikája azt fogja elárulni, melyhogy magyar. Az a föld, a mely a legpuhább fehér angliai búzából is aczélos barna magyar búzát csinál, az meg fogja változtatni a festészetet is, mely mindenütt az életre emlőin növekedik naggyá, támaszkodik, az élet S nemsokára abban a helyzetben leszünk, hogy nemcsak magyar művészekről, hanem specziális magyar művészetről, magyar iskolákról beszélhetünk. Sokszor szemünkre lobbantják, s mi magunk is csinálunk magunknak szemrehányást, legalább az őszinte önismeret ritka pillanataiban, hogy sem a tudományban, sem a művészetben nem nyomunk semmit, hogy a külföldön nem vesznek bennünket számba. De miért is vennének ? Végignézve azon hosszú pályán, melyen a külföldi kultúra végig haladt, a legutóbbi ezer esztendő alatt, van-e vajjon csak néhány magyar, aki irányadó szerepet viselt volna, aki valósággal előbbre vitte a tudományt vagy a művészetet. Bizony nagyon nehéz lenne ilyeneket előszámlálni, kivált ha többekről lenne szó. Nem adnak ránk sokat, mert mi magunk nem adunk magunkra sokat. Megszeretnek itt-ott jó szívünkért vagy barátságos jellemünkért, más jót nem tudnak rólunk elmondani. Most végül itt van egy olyan ága a művészetnek, amely jövővel kecsegteti a magyart. Erre van nemzetünkben fogékonyság,stt vannak excelláló alakjaink. A helyesen felfogott nemzeti jövőnk kérdése követeli, hogy egész erőnkkel erre vesszük magunkat. Néhány esztendő előtt az ország képviselőháza átlátta azon fontos okok súlyát, melyek azt követelték, hogy egy országos zeneakadémia állíttassák fel. Elismerés illeti a nemzet részéről azokat, kik az ügyben buzgólkodtak. Most még nagyobb érdekekről van szó. Akkor csak aziránt lehetett intézkedni, hogy a fiatal tehetségeknek mód nyujtassék a kifejlődhetésre. Mert a zenészeket nem lehet egy középpontban összetartani. Azok szétmennek az egész világba, ők maguk keresik fel a hallgatóságot, miután az nem keresi fel őket. A festőknél másként van az eset. Azoknak nem kell elutazni, elég ha képeiket utaztatják el. Azok mindig és mindenütt nagyobb iskolákká csoportosulva vitték előre a művészetet, buzdítva az egymássali érintkezés és verseny által. A festőnek szüksége van a műértő szigorú kritikájára, s azért összetartó. Egy festőakadémia felállítása által nemcsak a kiképezhetési feltételek lennének meg fiatalaink számára, hanem a művészetnek is új középpontja származnék, s egy magyar iskola képződése lehetővé lenne téve. A magyar parlament most szűkösködik ugyan kulturális szükségletekkel szemben, de azt hisszük, e czímen nem tagadhatná meg a legszükségesebb költségeket. A 17. §-nál, mely arról szól, hogy mely esetekben nem vehet részt a tanács tagja valamely ügy eldöntésében, a b) pont akkép módosíttatott, hogy azon jelölt választására vonatkozó kérvény felett nem bíráskodhatik, kinek választásában részt vett. Ezek után a Hodossy féle tervezet szerint indítványozott uj §. következnék, mely a hivatalból észlelendő alaki kellékek feletti határozásról szól. E szakaszt a bizottság elfogadta észrevétel nélkül. Ugyanazon tervezet szerint javasolt azon további szakasz, melynek értelmében megállapíttatnék, hogy a tárgyalási határnap s ennek hírlapi közzététele közt mintegy 30 napi idő maradjon, oda módosíttatott, hogy a tárgyalási határnap az említett közzétételtől „legalább 15 és legfelebb 30 napra“ tűzendő ki. A tervezet szerint javasolt következő §-nál, mely a hírlapi közzétételről és megidézésről szól, a bizottság fölvette azon intézkedést, hogy tárgyalási határnapot kitűző végzés a kúriánál is a kifüggesztessék, hogy továbbá a kérvényezők meghatalmazottja csak azon esetben értesíttessék külön keézbesítvény útján, ha a kérvényezők, ennek lakását is kitették a kérvényben. A tervezet 4 ik pontja, illetőleg az ebben javasolt új §. hosszabb vitát idézett elő. Ebben kifejezés adat van annak az eszmének, hogy a választást védő választóknak is joguk van a tárgyalás előtt egy-egy nyilatkozatot vagy vádiratot beadni. Komjáthy aggályt keltőnek találja a szakaszt, amennyiben annak szövegezése szerint több ily választó is adhatna be nyilatkozatot, s ily kérdések természeténél fogva zavart s ellentmondásokat idézhetnének elő. Literáty : Csatlakozik azon nézethez, hogy ebből bajok támadhatnak s belevétetni kívánja a szakaszba, hogy ez esetben a választók közös meghatalmazottat tartozzanak nevezni. Matuska: a felmerülhető aggályokat, úgy sem találja végkép elháríthatóknak s nem tartja szükségesnek a javaslott intézkedést. Horváth oda nyilatkozik, hogy itt csak arról van szó, elfogadjuk-e az alapeszmét, hogy a választóknak e jog megadassák. Ez ellen szó nem emeltetett, ami pedig ennek gyakorlatát illeti, a házszabályok is közös meghatalmazottat kívántak. Győry : Itt arról van szó, hogy a választók egyenjogúak legyenek, akár támadják, akár védik a választást s így midőn elfogadjuk az alapeszmét, egyenlővé kell tenni helyzetet e jog gyakorlatára nézve is, hogy te hát ezek is közös meghatalmazott által nyilatkozzanak, úgy a mint ez a megtámadásra nézve meg van állapítva. Minthogy ez mindenütt alkalmazandó, hol több választóról van szó, javasolja, hogy külön szakasz rendelkezzék oly értelemben, mint a házszabályoknak 33. és 34. § ai rendelkeznek. A bizottság ezen nézetet elfogadta s megkezdte a tervezet következő szakaszának tárgyalását, melynek első bekezdéséhez, t. i. hogy védhesse-s a képviselő választását személyesen, többen kívánván hozzászólni, ennek megvitatása az idő előrehaladottsága miatt, a legközelebbi ülésre halasztatott. Legközelebbi ülés 1. hó 15 én. A pénzügyi bizottságból. A pénzügyi bizottság ma délután 6 órakor ülést tartott. Szontágh Pál elnök üdvözölve a bizottságot, felhívja figyelmét az időközben hozzáutasított előterjesztésekre. Hegedűs Sándor jegyző a tárgyakat következő sorrendben adja elő: 1. A petroleum-adóról szóló törvényjavaslat ; 2. a pénzügyi bíráskodás ; 3. a Szegedre vonatkozó két törvényjavaslat ; 4. az erdélyi cameralisticum beneficiumra vonatkozó előterjesztés; 5. a sugárúti adómentességről; 6. a tiszavölgyi központi bizottság kérvénye a kataszter ügyében ; 7. a bácsi magyar egylet segély iránti kérvénye ; 8. a csekély jövedelmi vasutakról szóló előterjesztés; 9. budapesti miniszteri hivatalnokok kérvénye anyagi helyzetök javítása tárgyában; végre 10. a dél- Damásziában s az okkupált tartományokban kitört felkelés elnyomására szükséges pénzösszegről szóló előterjesztés, mely a mai ülés napirendjét képezte. Láng Lajos előadó : Miután a delegáczió által fent említett czélra megszavazott összeg a törvény alapján vita tárgyát nem képezheti, egyedül csak annak fedezete és a költségben miként leendő felvételénél kell a bizottságnak foglalkoznia. Ezekre nézve pedig a kormány előterjesztését teljesen korrektnek találja, s azt elfogadásra ajánlja. Hegedűs Sándor: Tekintettel arra, hogy a közös aktívák kulcsa még megállapítva nincsen, a szövegben előforduló, ama kifejezést „Magyarország javára eső része“ kihagyandónak tartja, amihez rövid eszmecsere után a pénzügyminiszter is hozzájárult. Helfy Ignácz: Mielőtt az előterjesztés lényegére nézve elmondaná véleményét, megjegyzi, hogy a delegáczió az előterjesztés harmadik czikkében, mely az elszámolás módozatáról szól, túllépte a maga hatáskörét, amennyiben annak megállapítása a fennálló törvények értelmében is az országgyűlést illeti. Kifogásolja továbbá, hogy az előterjesztés a közös pénztárban levő készletekről szól anélkül, hogy azokat részletezné. Áttérve magára a tárgyra, nem fogadhatja el Láng Lajosnak ama nézetét, hogy e kérdés egészében nem képezhetné vita tárgyát, aminek úgyis ellentmond sok évi országgyűlési gyakorlat. Előadván aztán saját nézetét, kijelenti, hogy még ha ő általában meg is ránná a közös ügyekre kivánt költségeket, szasőt még ha magát az okkupácziót kezdetben helyeselte volna is, még akkor sem szavazná meg az előterjesztésben kért összeget annak a kormánynak, mely részgazdálkodásával s rész politikájával nagy részben maga idézte elő, ama tartományokban azt a mozgalmat, melynek elnyomására most újabb áldozatokat követel. Annál kevésbé szavazhatja meg, minthogy az okkupácziót annak elejétől fogva teljes erejéből ellenezte, mivel előrelátható volt, hogy az csak alkalmas eszközül fog szolgálni az orosznak arra, hogy Montenegró és Szerbia felhasználásával Ausztria Magyarország ellen folytassa amaz agitácziót, melyet ezelőtt és teljes sikerrel a török ellen sített. Meggyőződése érvényeszerint a nemzet képviselete nem támogathatja e végzetteljesolitikát, hanem felhívandónak tartja a kormányt, így ennek megszüntetésére mielőbb módot lásson. Fentartja magának, hogy ez irányban maa képviselőház elé külön véleményt terjesszen. Láng Lajos: Kijelenti, hogy Helfy által idézett szavai nem a képviselőházra vonatkoztak, ahol ilyen viták igenis előfordulhatnak, hanem csakis a pénzügyi bizottságra vonatkozólag mondotta, hogy e kérdést vita tárgyává nem teheti. Szilágyi Dezső: Nem osztja e nézetet, hanem a maga részéről nem tartja épp Juncsnak, véleményét a kérdés lényegéra nézva itt előadni, de a képviselőházban tüzetesen fogja álláspontját kifejteni. Wahrmann Mór: Csak arra az észrevételre szorítkozik, hogy a delegáczió az elszámolásról szóló czikkellyel nem lépte túl saját hatáskörét, amennyiben az csakis a közös számvevőszék elszámolására vonatkozik. Rakovszky és Hegedűs rövid felszólalásaik után a pénzügyi bizottság abban állapodik meg, hogy a kormány előterjesztését minden további indokolás nélkül elfogadás végett ajánlani fogja a képviselőháznak. A legközelebbi szerdai ülésre a petróleumadóra vonatkozó törvényjavaslatot tűzték napirendre. A véderő-bizottság A véderő-bizottság ma este 5 órakor tartott ülésében folytatólag tárgyalta a véderő törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot, melynek tárgyalásába már a legutolsó parlamenti szünet előtt belekezdett. Elnök Ivánka Imre, előadó ifj. Ráday Gedeon gróf, a kormány részéről jelen volt Szende Béla honvédelmi miniszter. A papoknak adandó kedvezmények tárgyában felszólal Ráday Gedeon gróf. Szerinte a különböző vallásfelekezetek lelkészei nem egyforma elbánásban részesülnek. A törvényben ugyanis a katonai kötelezettség alóli felmentés csak azoknak van biztosítva, akik vagy tényleg lelkészi állomásban vannak, vagy pedig fel vannak szentelve. A protestáns felekezetek azonban csak akkor szenteltetnek föl, ha tényleg egyházat kapnak. Előáll tehát az anomália, hogy azon protestáns theologiát végzett egyének a kik állomást még nem kaptak , ellenben vagy tanárokul vannak alkalmazva, vagy mint segédlelkészek tényleg papi funkcziókat végeznek, a katonai szolgálat alól felmentve nincsenek. Ellenben a r. katholikus és izraelita lelkész jelöltek azonnal felszenteltetnek, mihelyt elvégezték a theológiai tanulmányokat, s így a szolgálat alól fel vannak mentve. Indítványozza, hogy a felmentés attól tétessék függővé elvégezte-e a theológiát vagy nem. Szondai Béla honvédelmi miniszter kifejti, hogy ő a vallásfelekezetek között különbséget nem tesz, a törvényben sincs ily különbség, legfölebb maguk a felekezetek között van. Az indítványt nem fogadhatja el, mert akkor attól lehetne tartani, hogy visszaélések állanak be. Némelyek beiratkoznának hallgatókul, csakhogy megnyerjék a szolgálati felmentést, azután felszenteltetésük előtt hátat fordítanának a papi pályának. Felszólalnak még többen. Ivánka úgy szeretné módosítani a szöveget, ahogy az orvosokra nézve van kimondva, hogy t. i. azok utólagos szolgálatra kötelezhetők, akik 27 éves korukig a felszentelést meg nem kapták. A bizottság végül elfogadja Ráday olynemű indítványát, hogy nemcsak a lelkészek, hanem a segédlelkészek is ki vannak véve a szolgálat kötelezettsége alól, akár föl vannak szentelve, akár nem. A törvényjavaslat azon intézkedésénél, hogy a kisebb mezei gazdaságok birtokosai, valamint a tanítók csak nyolczheti szolgálatra kötelezhetők, Ráday azon módosítványt adja be, hogy ezek a póttartalékba soroztassanak. Hoitsy Pál ezen intézkedéseit kitágítani kéri, nemcsak a tanítókra, hanem a középiskolai tanárokra is, nemcsak a kisebb mezei gazdaságok, hanem az iparvállalatok tulajdonosaira is. Fontos állami érdekek úgy követelik, hogy kisebb mezei gazdaságok tulajdonosai,akik tényleg gazdálkodnak, legföljebb nyolca hét alatt kiképzendők, ezen érdekek azonban ézúgy megvannak az iparűzőknél, sőt sokkal inkább. Az iparüzletet még kevésbé lehet huzamosan odahagyni, anélkül, hogy ez tönkre menne, ki tudják képezni a gazdát nyolca hét alatt. S ha ki lehet mást is. Ha másra e kedvezményt kiterjeszteni nem is akarják, terjesszék ki legalább az iparosokra. Szonda Béla honv. minisztert nem fogadja el. Az elv az általános katonáskodás, ha mindenki számára kivételeket teszünk, akkor utoljára senki sem marad katona. Hozzászólnak a kérdéshez többen. Ivánka nem pártolja Ráday indítványát a póttartalékba való sorozás iránt, Ráday nagyobb fontosságot lát a gazdaság mint az ipar számára adandó kedvezményekben. Elnök fel akarja tenni a kérdést, mire Hoitsy Pál figyelmeztet az utolsó kikezdésére, melyben az van mondva, hogy a tanító, ki a védkötelezettségi idő letelte előtt a tanítói pályáról lelép, utólag tényleges szolgálat teljesítésére köteleztetik. E szerint azok a tanítók, a kik p. o. éltök 28-ik vagy akár 30 ik évében hagyják oda a tanítói pályát — vagy esetleg tanárrá mozdíttatnak elő — később három esztendei tényleges szolgálatra kötelezhetők. Ez oly intézkedés lenne, melyet megengedni nem szabad. Szende Béla miniszter utal annak lehetőségére, hogy másként visszaélések állhatnának elő, azért a szöveget elfogadtatni kéri. Többen szólnak hozzá, ErsiUSZÍ, Kelemen, Éber Nándor, stb. ellene nyilatkoznak. Az idő azonban előre haladt, úgy, hogy a tárgyalást határozathozatal nélkül el kellett napolni holnapra A képviselőház bizottságaiból. Az igazságügyi bizottság. Az igazságügyi bizottság mai ülésében folytatta, a Kúriának választási ügyekben való bíráskodásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. Felvétetett ugyanis azon tervezet, melyet az „eljárásiról szóló III-ik fejezethez, a legutóbbi ülés határozata folytán , Hodossy terjesztett elő. Vita nélkül elfogadtatott, hogy a III. fej. 9. § a után (jogügyi bizottsági javaslat) az alapul vett jogügyi bizottsági javaslat 15—17. §-ai következzenek. A 15. §. csekélyebb módosítással, a 16. §. pedig változatlanul fogadtattak el. Lapunk mai számához egy és fél ív melléklet van csatolva.