Egyetértés, 1884. december (18. évfolyam, 331-359. szám)
1884-12-03 / 333. szám
1884 TIZENNYOLCZADIK ÉVFOLYAM. SZERKESZTŐSÉG: BíUDAFEST. IV. H1MZÖ-UTCZA I. 88. KÉZIRATOKAT VISSZA NEM KÜLDÜNK. CSAK BÉRMENTES LEVELEKET FOGADUNK Eb előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: Egy egész évre 20 frt . Egy negyedévre 5 frt &y fél évre jo frt j Egy hóra t frt 80 kr. Külföldre: 3 hóra Németországba 8 frt 80 Ir. Franczia-,Olasz-,Orosz-,Török-, Görög-, Spanyolországokba, Svájcz-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a postai aersödéshez tartoznak, negyedévre 2 frt 20 kr. Karyanám 6 krajcsar. T 888. SZÁM. Ignotus fallit. Tisza Kálmán miniszterelnök úr ma csodálatra méltó tanúbizonyságot tett ama nagy képességről, mellyel egykori ellenzéki szerepének hét éves meggyőződését oly tökéletesen elfelednie sikerült. Ma kijelenté, hogy az önálló vámterület, ha lehetne, talán ma is tárgya volna aspiráczióinak, de az önálló magyar hadsereg «sohasem lehet tárgya aspiráczióinak.» Nincs okunk kételkedni őszinteségén, tán inkább kételkednének, ha az ellenkezőt mondotta volna. Kilencz évi minisztersége a múltban s — miként hiszi és óhajtja —soha meg nem szűnő minisztersége a jövőben politikai vágyainak és számításainak táblájáról örökre letörölhető s mint ő maga mondá, le is törné az önálló magyar hadsereg eszméjét. Sajnáljuk, hogy idáig kellett jutnia, de kijelentésében mégis van valami, ami bizonyos tekintetben legalább megnyugtató. 1875-ben azt mondá, hogy elveit csak felfüggesztő, hogy alkalmas időben és föltételek mellett azokat levegye a szegről. Most már ő maga jelenté ki, hogy azok az elvek ott a szegen kiszenvedtek, elszáradtak s ő azokat nemcsak nem fogja, de nem is akarja uj életre kelteni. E nyilatkozattal mindenesetre tisztázta helyzetét és álláspontját a nemzet előtt. S ha még vannak, egykor sokan voltak, hígvelejű férfiak országszerte, kik ellenzéki korából hozzá ragaszkodva, még miniszter korában is azért tápláltak bizalmat politikája iránt, mert a csupán csak felfüggesztett elvek elővételére számítottak, most már ezek is tisztában lehetnek az iránt, hogy ily csodaszerű remetamorfózisra többé nem számíthatnak. Egyébiránt nem ez az, amiért főleg szükségesnek véljük a miniszterelnök szavaira reflektálni. Hanem az, hogy ő azt mondá, hogy ama felfogást, melyet Szentkirályi Albert tolmácsolt tegnap az 1867. évi 12. törvénycikkről, még soha senkitől nem hallotta, s hogy ama törvényczikk nemcsak nem követeli, de sőt meg sem engedi a külön magyar hadsereget. E kijelentése Tisza Kálmánnak az, melyről mondjuk, hogy ignotus fallit s mely egyúttal az ő bámulatra méltó feledékenységét igazolja. Hiszen a Szentkirályi által kifejtett nézetet vallotta és hirdette maga Tisza Kálmán is 1868-ban ,még azután is nagyon sok ideig. Az 1868-iki Szegáczió hadügyi albizottságának balközépi kisebbsége külön írásbeli véleményben fejté ki az 1867.12. t.-cz. 11. §-áról Szentkirályi Albert nézetét. A külön véleményt aláírták: Perczel Mór, Ivánka Imre, Várady Gábor, Ghyczy Kálmán, Bónis Samu s br. Simonyi Lajos, s ama konferencziában, melyben a külön vélemény megállapittatott, részt vett, még pedig tevékeny részt vett maga Tisza Kálmán is, sőt midőn e nézetet Bécsben 1868 márczius 11-én és következő napjain Várady Gábor és többen nyíltan hirdetek, maga Tisza Kálmán a legélénkebben helyesli azt. A függetlenségi párt nem az 1867. 12. törvényczikkre, mely a közös ügyekről szól, hanem a nemzet elévülhetlen és jogára alapítja a magyar hadsereg felállítására irányuló programmját, de az kétségtelen, hogy maga az 1867. 12. törvény is megengedi, sőt igazi államférfim felfogás mellett meg is követeli a magyar hadsereg felállítását, csak a legfőbb vezérlet, vezénylet és belszervezet kérdésében hagyván meg a felségjogokban gyökerező hadseregi egységet és közösséget. A miniszterelnök beszédében az a legszomorúbb, hogy erre most semmi szükség nem volt s a miniszterelnök mindamellett minden szükség nélkül oly magyarázatot ad a 67-iki törvénynek, amilyet csak a legvadabb osztrák czentralista adhatna. Még egy megjegyzést. Tisza Kálmán azzal üti el az önálló vámterületnek még gondolatát is, hogy ha mi vámot vetnénk Ausztria iparczikkeire, Ausztria viszont vámot vetne a mi búzánkra és gyapjúnkra s birtokos osztályunk ekként tönkrejutna. Ez is csak ignotes fallit, notis autem est derisus. 1878-tól kezdve százszor ismétlő már gazdaközönségünk megrémitésére ezt az érvet a miniszterelnök. S mindig akadtak gyámoltalan emberek, kik ezt neki elhitték sőt érte meg is tapsolták. Azonban mi egy kérdést intézünk a miniszterelnök úrhoz. Vajjon Románia nem nagy vámmal sujtja-e Ausztria ipartermékeit s Ausztria mindamellet nem vámmentesen ereszti-e be a román gabonát? S Oroszország pláne nem zárja-e ki tökéletesen az osztrák iparczikket s mindamellett az orosz gabona szintén nem vámmentesen jöhet-e be Ausztriába ? Tegyük fel, hogy Ausztria tökéletesen eszét vesztve, Magyarország ellen szigorúbb vámrendszabályokat léptetne életbe, mint Románia , vagy Oroszország ellen: vájjon Tisza Kálmán magát a magyar királyt Magyarország oly ádáz ellenségének tekinti-e, hogy ez, mint osztrák császár, ily őrült intézkedéshez adná fejedelmi jóváhagyását? UDAPEST, SZERDA, DECZEMBER 8 KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, IV. HIMZŐ-TITCZA l. ■*< HIRDETÉSEKET ÉS NYILTTERBE ILÓ KÖZLEMÉNYEKET FELVESZ A KUDOHIVATAl* hirdetéseket felvesz a külföldön: Bécsiem Föügynökségünk: Stern Morits húr« detesi irodája» I. Woilzeile Nr. 22. Oppeiik A., I. Stubenbastei Nr. 2. tóosse Rudolf, I. Seilerstätte Nr. 2. Haasenatein és Vogler, I. WaliSachgasse 10« Daube G. L. és Társa, I. Woilzeile Nr. IS. Dukes Miksa, I. Riemergasse Nr. 12. S dialek Henrik, I, Woilzeile Nr. 14. Herndl Alajos, I. Woilzeile Nr. 25. Frankfurtban a,M.: Daube 6. L. és Társa. tárúban: R. Messe, 40, r. Notre-Dame«d*«Vi*W Afeace Bírna (piacé de la BoarseX Az amerikai üzenet. Az Egyesült Államok elnökének üzenete a washingtoni parlamenthez, körülbelül azt pótolja, amit nálunk a trónbeszéd szokott teljesíteni. Azzal a különbséggel, hogy ott,a szabad állam szabad instituczióihoz képest az elnök joga korlátoltabb, mint nálunk a monarcháké, s ez magában az üzenetben is érvényre jut. Az az üzenet, melyet most küldött a nemsokára lelépő elnök, merőben közgazdasági kérdésekkel foglalkozik. Az Egyesült Államok szerencsés fekvése hozza magával úgy, hogy számukra a külbonyodalmak s a külpolitika minden kérdései csak másodsorban bírnak fontossággal. És óhajtanánk, hogy mindazok, akiket oly nagyon érdekel nálunk is az amerikai verseny s oly sokféle javaslatokkal lépnek fel annak leküzdésére, ne tévesztenék szem elől ezt a tényt. Amerika kizárólag közgazdasági érdekeinek él, s abban a szerencsés helyzetben van, hogy minden ereje a gazdasái? és 'par czéljaira használhatja. Külháborútól nem kell tartania. Szomszédjai nincsenek, akik fenyegetnék szabadságát, állami integritását, vagy akikkel szemben csak arra is kötelezve volna, hogy nagyobb számú csapatokat tartson fegyver alatt. Az óczeánon túl fekvő nemzetek nem érintkeznek vele oly közvetlenül, hogy egyhamar támadhatna közöttük causa belli s ha támadna is, nem kell tartaniok a saját földjükön való megtámadtatástól, akkora területen, egy hajókon jövő, tehát már ennélfogva kicsi számú ellenség, nem folytathat sikeres háborút. A nemzet fiainak legerősebb, legmunkaképesebb része nem a kaszárnyákban tölti legszebb éveit, hanem az ipar és gazdaság szolgálatára áll készen minden munkaeiró kar. A vén Európa e miatt nem állhatja meg sikerrel a versenyt. Egy munkás ott sem dolgozik kettő helyett s egy fogyasztó ott sem éri be felével annak, amivel beéri Európában. Csakhogy nálunk a munkától el van vonva a leghivatottabb elem, a mellett pedig a polgár nem csak a maga szükségleteit kell hogy beszerezze, hanem azokért is kell, hogy dolgozzék, akik a fegyver alatt töltik idejük javát. Anglia is ép ily szerencsés viszonyok között fejlesztette ki óriási iparát. Elzárt sziget volta képessé tette, hogy ne tartson ezreket fegyver alatt, felszabadult minden munkáskéz, mialatt a kontinensen a háború által való meglepetésnek félelme állandóvá tette a hadseregeket. S Európa nem is fog a közgazdasági téren egyenlő chance-ok mellett versenyre kelhetni Amerikával, míg Francziaországban félmillió, Németországban ugyanannyi, nálunk több, mint háromszázezer ember a fegyverforgatásban gyakorolja magát, ahelyett, hogy a szövőgyárakban dolgoznék, vagy az ekével túrná a földet. A mi munkásunk semmivel sem rosszabb az ottaninál, hiszen Amerika kivándorlóinak legnagyobb része innen kerül s rendszerint olyanokból, akik idehaza sem bírnak megélni, akik tehát nem képezik a lakosság színe-javát. A mi tót munkásaink meg épen hasznavehetőbbeknek bizonyultak az ottaniaknál, úgy hogy az amerikaiak a megfélemlítés és a strike fegyveréhez voltak kénytelenek nyúlni, hogy rászorítsák a munkaadókat tót munkásaik elbocsájtására. S Európában nem is volt soha oly kedvező az alkalom, mint épen ez idő szerint arra, hogy az álló hadseregek létszámában redukeziók álljanak be, s hogy a nemzetek egymás közt kötendő szerződések által kötelezzék magukat hazabocsátani a fegyver alatt levő katonák közül egy aránylagos kontingenst. A császárok hármas szövetsége különösen kedvezővé teszi a helyzetet, hogy megtegyék azt, ami minden államnak egyforma előnyére válnék. De a politikusok csak panaszkodni tudnak a viszonyok miatt, s nem merik az orvoslást azon kezdeni, ami egyedül biztosítaná a gyógyulást, s csak akkor győződnek meg félszegségek felől, midőn már egészen elmérgesedtek az állapotok. S Amerika még ezen mindenképen közönyös helyzet mellett sem bízza el magát, s gondoskodik róla, hogy megtegye azt, amit iparáért megtehet. A mostani üzenetben is oly reformokat találunk körvonalazva, melyek ha megvalósulnak, nagy eredményeket fognak szülni az ipar számára. A feldolgozásra alkalmas nyers termények számára kilátásba van helyezve, hogy még kisebb vámok mellett juthassanak az Egyesült Államokba. És az intézkedés alkalmas lesz, hogy nem kicsi lendületet adjon az iparnak. A szabad intézményeiről méltán híres Amerika nem találja megfelelőnek a szabad kereskedelem politikáját, s oly intézkedéseket hoz iparának kedvéért, amelyeket mi magyarok egészen neglektálunk. Pedig nekünk több okunk lenne minden erőnket összeszedni. Nálunk az ipart még ezentúl kell megteremteni, nálunk a nemzet fiainak összes erejét nem lehet közgazdasági czélokra felhasználni, s nálunk nem elégszik meg az állam akkora terhek elviselésével, mint ott, ahol a budget nem sokkal nagyobb számokat foglal magában a mieinknél, daczára, hogy a nemzet annyival nagyobb. ....ORSZÁGGYŰLÉSÉ A képviselőház ülése decz. 2-án. I. A költségvetés tárgyalásának harmadik napján is több érdekes mozzanata volt a vitának, bár általában véve a költségvetési vita most feltűnően csöndes, amit legfőkép annak tulajdoníthatunk, hogy a szónokok dicséretes komolysággal és méltósággal tartják meg az objektivitást. Még a polémiák hangja is komoly s a vita eddigi folyamában nem volt része a személyes támadásoknak, avagy kicsinyes személyeskedéseknek. Ma a vitát Wolff Károly nyitotta meg. Két irányban volt konzequáns eddigi felszólalásaihoz, t. i. nemzetiségi szellemben beszélt és unalmas volt. Egyébiránt elfogadja általánosságban a költségvetést, a nélkül azonban, hogy a kormány iránt bizalmát fejezné ki. A következő szónok Grümwald Béla volt. A ház általános figyelme mellett igen érdekes, bár kissé doktrinalt beszédet mondott, melyben a társadalomnak az állammal szemben való viszonyát fejtegette. Bizonyítgatta az államnak fontosságát, a magyar nemzetnek az állammal szemben követelt sajátos magatartását, majd nagy hatással fejtegette Tisza Kálmánnak államférfim fogyatkozásait. Azt mondja róla, hogy úgy bánik a politikai hatalommal, mint a fösvény a pénzével; mindent elkövet, hogy megmaradjon és gyarapodjék is. A miniszterelnöknél minden megvan, ami a történelmi szereplésre, szükséges, nagy tehetség és hatalom, csak egy hiányzik, s ez az elhatározás. A miniszterelnök, mint hazafi, lehet a legjobb szándékkal, de az kétségtelen, hogy a rendelkezésére álló eszközökkel nemzeti politikát nem fog csinálni soha. A költségvetést Grünwald a Horyánszky által tegnap kifejtett állásponton elfogadta. Utána Lukáts Gyula szólalt föl, ki ezúttal mondta el szűz beszédét. Minden elfogultság nélkül, kedvező szónoki hatással beszélt. Fejtegetéseiben a tengerészeti ügyek iránt kiváló szakértelmet árult el. Szólott a kereskedelmi tengerészet elhanyagolt állapotáról, s a kormánynak ez irányban elkövetett tévedéseiről. Erélyesen kárhoztatta a kormánynak Fiumével szemben való magatartását, egyúttal sikeresen jellemezte kormány gyönge és erélytelen külügyi politikáját. A szélső baloldal gyakori helyesléssel kísérte Lukáts beszédét s végül számosan üdvözölték a kivívott sikerért. Gaál Jenő hosszabb, igen alapos beszédben vette bírálat alá a költségvetést és kimutatta a pénzügyminiszter előterjesztésében nyilvánvaló alapos tévedéseket. Kiterjeszkedett a költségvetés minden nevezetesebb pontjára és reámutatott a fenyegető válságra. Anélkül, hogy bizalmat szavazna a kormány iránt, általánosságban elfogadja a költségvetést. Végül Tisza Kálmán miniszter szólalt fel. Hosszabb beszédben polemizált Gaál Jenővel, Horánszkyval, Szentkirályival, Wolff Károllyal és Ugron Gáborral. Mai beszédét is jellemzi az a különös rabutisztika, mellyel a miniszterelnök mindig hatást csinál pártja előtt. A vitát holnap folytatják. Szólásra a már említetteken kívül még feljegyeztették magukat : Beöthy Ákos a költségvetés mellett, Imrén Aurél, Zimándy Ignácz és Györffy Gyula ellene.VIII. Elnök Pécby Tamás; jegyzők : Rakovszky István, Zsilinszky Mihály, Hoitsy Pál. . . A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán miniszterelnök, Szapáry Gyula gr., Széchenyi Pál gr., Bedekovics Kálmán, Orczy Béla b. Az elnök bemutatja Péchy Gábor Nyíregyháza város választókerületében megválasztott képviselő megbízó levelét. Kiadatik az igazoló bizottságnak. Bemutatja Címer Miklós temesmegyei Ujbessenyő községi lakosnak érvényét, melyben a temesvári kir. adóhivatalnál szabályellenesen előirt jogilleték ügyének orvosoltatása iránt esedezik. Kiadatik a ház kérvénybizottságának. Széchenyi Pál gr. kereskedelmi miniszter bemutatta az 19S4. ápril 9-én Francziaországgal kötött hajózási egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot. A közgazdasági bizottsághoz utasíttatik. Vámos Béla a kérvényi bizottság előadója bemutatja a kérvények III. sorjegyzékét. A szombati ülés napirendjére tűzetik ki. Következik a napirend: a költségvetés tárgyalásának folytatása. Az első szónok WolF Károly. Beszédét a rente-konverzióra vonatkozó nézeteinek kifejtésével kezdi. A pénzügyminiszter által sokszor emlegetett pénzügyi javulás igen sokba került és csak látszólagos. A helyzet valódi képe az, hogy iparunk tönkrevigy. Az elviselhetetlen adótól eltekintve, a termelés a közigazgatás és a jogszolgáltatás bizonytalansága és drágasága áfái van nagyon megnehezítve. A pénzügyminiszternek az egyes csisztencziák feláldozása által sikerült csak a deficitet csökkenteni. Polemizál a szónok Beksiccsel, s azt mondja, hogy a kormányrendszer képtelen a társadalmat az abszolutizmus visszaélései ellen megóvni. Ennek a kormányrendszernek története igen rövid, de az általa hozott adótörvények lajstroma annál hosszabb. Szól azután bürokratikus rendszerről, s a nem magyar ajkú honpolgárok elnyomásáról. A bürokráczia mint ellenség áll szemben a nem magyar ajkú nemzetiségekkel, habár némely hivatalok ezen nemzetiségek nélkül nem is létezhetnek, mert ha avanciozni, vagy érdemeket szerezni, vagy hivatalkodásától a közfigyelmet elvonni akarják, felfedezik valahol a panslavizmust, a dákoromanizmust vagy a germanizácziót, és minden hazafi az államot hívja fel segítségül a felfedezett honárulók ellen. Ily spekuláczió viszhangra talál a közvéleményben. A szónok végül kijelenti, hogy általánosságban elfogadja a költségvetést, de a kormány iránt bizalommal nem viseltetik. A következő szónok Grünwald Béla. őszintén óhajtja, hogy a gazdasági válság, mely már előre veti árnyékát, ne akadályozza az államháztartás egyensúlyának helyreállítását, ámbár ez iránt alapos aggodalmai vannak. Majd így folytatja a szónok: De tegyük fel a legjobbat, hogy elérjük pénzügyeink rendezését és közgazdaságunk egészségesebb fejlődését, még akkor is a nemzeti élet csak egy ágában oldottuk meg feladatunkat, mert a nemzeti életnek sok oldala van s a gazdasági érdekek kielégítése nem meríti ki a nemzetek életét. Tegyük fel, hogy Magyarország nagy jólétre emelkednék, de minden egyéb abban az állapotban maradna, amint ma van, megvolna a szakadozottság a faji antagonizmusok között és ezzel szemben a mai tervtelenség: vájjon nem volna-e komoly ok az aggodalomra a nemzet jövője fölött ? Aki a mai viszonyok között komoly, határozott törekvésekkel lép a politika terére, nincs valami nagyon kellemes helyzetben. A szellemekből hiányzik a magasabb szárnyalás, az ideális felfogás, anélkül, hogy ezt valami igazán reális gyakorlati politika pótolná. Az emberek, egykedvűen, kétkedve tekintenek a törvényhozás gépezetére, mely nagy zajjal mozog, de nem elégíti ki korszakos alkotásokkal a nemzet aspiráczióját. A törvényhozás és kormányzat terén pedig benne vagyunk a folyóügyek korszakában, oly ügyek, melyeknek elintézése szükséges ugyan, de melyek nagy komikussá váltak, mert mégiscsak az élet nagy folyója mossa őket a partra véletlenül, terv és számitás nélkül. (Igaz! ügy v mi a baloldalon.) ebbe az állapotba bele lehetne nyugodni, ha indokolt volna. De ez csak két esetben érthető egy nemzet életében. Az egyik eset az, midőn nagy csapás érte, melytől elkábul, mely megöli benne a tetterőt s a jövőjébe vetett reményt. A másik eset az, midőn nagy küzdelem után korszakos munkát végzett, életét uj alapokra fektette, uj formákba öntötte, valamely nagy aspiráczióját megvalósította s nehéz fáradalmak, erős izgalmak után nyugalomra vágyik s egy ideig belenyugszik a törvényhozás és kormányzat kisebb stilü működésébe, a folyó ügyekkel való kizárólago foglalkozásba is. De mi nem vagyunk e helyzetek egyikében sem. Ltilsó időben nem ért bennünket katasztrófa, sőt egy váratlan, csodálatos szerencse ért, mely feltámasztotta a Darwin könyvéből. A múltkor közöltünk már egy mutatványt Darwinnak «Az ember származása és az ivari kiválás» czimü könyvéből, mely magyarul, a Természettudományi társulat kiadásában megjelent. Az e,Tés. . könyv tele van a legérdekesebb részletekkel. Mély bepillantást enged az állat-, különösen pedig a madárvilág belső életébe, melyről eddig keveset tudtunk, s mely annál szebb, annál — hogy úgy mondjuk — poetikusabb lesz előttünk, minél jobban ismerjük azt. Érdekesnek tartjuk e könyvből ma is hozni néhány részletet, nevezetesen azokból, melyek a madarak hangjára és hangszeri zenéjére vonatkoznak. A madaraknál — Darwin szerint — a hang különböző kedélyhangulatoknak, mint a szerencsétlenségnek, a félelemnek, a bosszankodásnak, diadalnak, vagy csupán a boldogság érzetének kifejezésére szolgál, úgy látszik, hogy néha félelem keltésére is használtatik; ez mondható nevezetesen azon sziszegő hangról, melyet némely madár fiók-korában ad. Audubon beszéli, hogy egy vak varjú, melyet szelídítve tartott, el szokott volt rejtőzni, mikor a macska közeledett «aztán hirtelen elszökött s a legborzasztóbb károgást vitte véghez szemlátomást gyönyörködve a macska nyugtalanságában s megfutamodásában.» A közönséges házi kakas tyúkját, ez pedig a csirkéit hívogatja, ha faalatot talált. A tyúk «mikor megtojt, igen gyakran ismétli ugyanazon hangot s azután hat hanggal magasabban végezi, melyet igen hosszú ideig nyújt»; evvel fejezi ki örömét. Néhány társaságban élő madár egymást szemlátomást segítségül hívja s mikor fáról-fára menekülnek, az egész csapatot egymásnak egyre felelgető, csiripelő hangok tartják össze. A ludak s más vízi madarak éjjeli vándorlása alkalmával hallhatjuk, hogy a csapat éléről harsány hangok kelnek a fejünk felett, melyre azután a csapat végéről adott hangok válaszolnak. Bizonyos hangok intőjelül szolgálnak, melyeket, miként a vadászok, idegök rovására, tapasztalhatták, úgy ugyanazon, mint más fajbeli madarak igen jól értenek. A házi kakas kukorékol, a k ibri pedig csiripel legyőzött vetélytársa feletti diadalában. A legtöbb madár tulajdonképi énekét, valamint különböző idegenszerű szavát azonban főleg a párosodás idejében hallani, s e hangok vagy csupán ingerül, vagy pedig a simai ivar csalogatásain szolgálnak. A természettudósok véleménye a madarak éneklésére nézve igen megoszlik. Montagu ideje óta kevés szorgalmasabb észlelő élt, s ő azt állítja, hogy az éneklő s több más madarak hímjei nem keresik fel a nőstényeket, hanem ellenkezőleg, tevékenységük tavasszal abban áll, hogy valamely messze látható pontra telepszenek és ott hangos szerelmi dalukat eldobálják; a nőstény ezt ösztönszerüleg megérti s társát felkeresi.» Jenner Weir közlése szerint a fülemilére nézve ez bizonyos. Bechstein, ki egész életén át tartott madarakat, említi, «hogy a nőstény kanári madár mindig a legjobb énekest választja, s hogy a nőstény pinty vad állapotban százakra menő sliiek közül azt választja, melynek dala neki legjobban tetszik.» A felett nem lehet kétség, hogy a madarak egymás dalára rendkívül figyelmesek. Weir egy pirókra vonatkozó esetet közölt velem, melyet egy német keringő fütyülésére tanítottak s mely oly énekes volt, hogy tiz guineát adott érte. Mikor ezt a madarat először hozták be a szobába, melyben más madarakat tartottak s elkezdett énekelni, mintegy husz kenderike és kanári madár kalitkájának hozzá legközelebb févő oldalára vonult s a legnagyobb érdekkel figyelt az uj énekesre. Sok természetbúvár azt hiszi, hogy a madarak éneke csaknem kizárólag «versenyzésnek s vetélkedésnek» az eredménye s nem azon czélból gyakorolják, hogy társukat elbűvöljék. Hogy a hím madarak féltékenységből épen úgy énekelnek, mint a nőstény elbájolása czéljából, épen nem ellenkezik egymással, s eleve fel lehet tenni, hogy karöltve járnak, mint az ékesség és harezvágy. Némely szerző mindazonáltal azt hiszi, hogy az ének nem szolgálhat arra, hogy a nőstényt elbájolja, mivel némely fajnak, mint a kanári madárnak, a veresbegynek, a pacsirtának s piróknak nőstényei, különösen, mint Bechstein megjegyzi, özvegy állapotban, maguk is dallamos éneket zengenek. Ezen esetek némelyikében a dalolás szokáát részben azon körülménynek lehet tulajdonítani, hogy a nőstények igen jól tápláltattak s fogságban tartattak, minthogy ez a faj szaporodásával összefüggésben álló összes működéseket megzavarja. Már eddig is több példát közöltünk a másodrendű hím ivarjellemeknek a nőstényekre részben való átszármazásáról, és így legkevésbbé sem lephet meg, hogy bizonyos fajok nőstényei is képesek. Éiekem. ribiai toiuoDa, hogy bizonyos fajoknak, például a veresbegynek hímjei ősszel énekelnek, szintén azt következtették némelyek, hogy az ének nem szolgálhat elbájolásra. Mi sem közönségesebb azonban, mint hogy az állatoknak kedvük telik abban, hogy bizonyos ösztönöket más időben is gyakorolnak, mint akkor, mikor tényleg hasznukra válik. Milyen gyakran látunk madarakat könnyedén a levegőn végigsiklani, nyilván csak mulatságból. A macska játszik a megfogott egérrel s a kormorán a hallal. A fogságban tartott szövő madár avval mulat, hogy fűszálakat fon csinosan kalitkájának drótrostélyzata közé. Azon madarak, melyek a párosodás ideje alatt küzdeni szoktak, minden időbe készek bajvivásra s a siketfájd kakasai dürgésöket ősszel is megtartják rendes gyülekező helyökön. Legkevésbbé sem lephet meg tehát, hogy a hím madarak a saját mulatságukra akkor is folytatják még éneklésöket, mikor az Udvarlás ideje már elmúlt. Az éneklés bizonyos fokig művészeti gyakorlás által lényegesen nemesbül. A madarakat különböző dallamokra lehet megtanítani s még a nem daloló verebet is sikerült megtanítani, hogy oly módon énekelt, mint a kenderike. Énekeket tápláló szüleiktől, néha szomszédaiktól tanulják el. A közönséges énekesek mind a fészeklakó madarak rendjébe tartoznak s hangszerveik sokkal bomolódottabb szerkezetűek, mint a legtöbb másféle madáréi. Figyelemre méltó tény azonban, hogy a fészeklakó madarak némelyei mint a hollók, varjak és szarkák, ugyanily énekkészülékkel vannak ellátva, ámbár sohasem énekelnek s vad állapotban hanglejtésekre nem igen képesek. Hunter azt állítja, hogy a gége-izmok a valódi énekesek hímjeinél erősebbek, mint a nőstényeknél ; azonban ezen csekély eltérést kivéve, nincs a két ivar énekszervei között lényeges különbség, daczára annak, hogy a himek sokkal jobban s kitartóbban énekelnek, mint a nőstények. Csodálatos, hogy csupán apró madarak énekelnek. Az ausztráliai Menura nemet azonban ki kell venni, mert a Menura Alberti, mely körülbelül egy félig kinőtt pulyka nagyságát éri el, nem csupán utánoz más madarakat, hanem «saját fütyölése is rendkívül szép és változatos.» A hímek összegyűlnek, mint valamely hangverseny-próbára, énekelnek, farkukat felemelik s kiterjesztik mint a pávák, szárnyaikat pedig leeresztik. Figyelemreméltó továbbá az is, hogy azon madarak, melyek énekelnek, ritkán vannak ragyogó színekkel, vagy egyébb cziírasággal díszítve. A mi angolországi madaraink közül a tengelicz és pirók kivételével a legjobb énekesek egyszerű színűek. A jégmadarak, gyurgyalagok, szalakóták, búbosbankák, harkályok stb. rikácsoló hangokat adnak s a trópusok ragyogó színű madarai csak ritkán énekelnek. Úgy látszik tehát, hogy ragyogó szín s az éneklés tehetsége egymást helyettesíti. Beláthatjuk, hogy ha a tollazat fényében nem változnék, vagy ha élénk színek a fajra nézve veszélyesek lennének, más módokat kellett volna alkalmazni a nőstények elbűvölésére, s a zengzetes hang ezen módok egyikét képviseli. Gyakran nehéz eldönteni, vájjon a sok idegenszerű hang és lárma, melyet a hím madarak párosodása ideje alatt hallani, a nősténynek izgatására, vagy csupán csalogatására szolgál-e. A gerliczc és sok más galamb szelíd turbékolása a nőstényeknek, mint feltehetjük, bizonyára tetszik. Midőn a vad pulyka nősténye reggel hívogató hangján szól, a kakas a közönséges bullogástól egészen különböző hanggal felel neki; az előbbi módon akkor szól, midőn fölborzadt tollakkal, csörtető szárnyakkal s felduzzasztott lebenyekkel kérkedve, fitogtatja magát a nőstény előtt. A nyirfajd kakasának hurukkolása bizonyára a tyúkok csalogatására szolgál, mert azt tapasztalták, hogy ez a hang nagy távolságból négy vagy öt nőstényt csalogatott egy fogva tartott kakashoz; minthogy azonban a nyirfajd hurukkolását napokig, órákon át s mint a siketfajd is, mindent felülmúló szenvedélyivel folytatja, azon feltevéshez jutunk, hogy a már jelen levő nőstényeket elbájolja. A közönséges holló károgása a párosodás ideje alatt tudvalevőleg megváltozik s ennélfogva bizonyos mértékben ivari jellem. Mit tartsunk azonban bizonyos araféle papagájok rekedt hangjáról ? Vajjon e madaraknak csakugyan oly rossz érzékük van a zenei hangok, miként látszólag a színek iránt, mit legalább feltűnő sárga és kék tollazatuknak összhangzás nélküli ellentéte után következtetni lehet? Az minden esetre lehetséges, hogy számos hím madár harsány hangja hangszerveik állandó használásának örökölt eredménye, midőn a szerelemnek, féltékenységnek vagy dühnek hatalmas szenvedélye által izgattatnak. Eddigelé csupán a hangról szólottunk, különböző madarak hímjei azonban udvarlásuk idejében oly valamit is gyakorolnak, mit hangszeri zenének lehetne nevezni. A pávakakasok és paradicsommadarak zörejt idéznek elő tollaik százaival. A pulykakakasok szárnyaikkal a földet kotorják s a fajdok némely fajai ugyanily módon zizegő zörejt idéznek elő. Midőn egy másik északamerikai fajd, a Tetrapumbellus, kifeszitett farkkal, kibontott gallérral s «szinpompájával a közelben rejtőzködő nőstény előtt kaczérkodik», dobol, még pedig oly módon, hogy szárnyait II. Haymond szerint, háta felett összecsapja, nem pedig, mint Audubon vélte, oldalához verdesi. Az ily módon létrehozott hangot némelyek távoli mennydörgéssel, mások gyors dobpergéssel hasonlítják össze. A nőstény soha sem dobol, «hanem egyenesen arra a helyre repül, hol a kakas az említett módon van elfoglalva.» A kalis-fáczán kakasa a Himalájában «gyakran sajátságos doboló zörejt idéz elő szárnyaival, mely nem igen különbözik azon zörejtől, melyet egy kemény vászondarab rázásával lehet létrehozni.» Afrika nyugati partján a kis fekete szövőmadarak kis csapatokban összegyűlnek kis tisztások körül a bokrokon s rezegtetett szárnyakkal, énekelve szántják keresztül a levegőt, «mely a gyermekek kereplőjéhez hasonló, gyors surrogó hangot hoz létre.» Egyik madár a másik után órák hosszáig fitogtatja magát ily módon, azonban csak a párosodás ideje alatt. Bizonyos lappantyúk hímjei ugyanezen időben rendkívül idegenszerű hangot hoznak létre szárnyaikkal. A harkályok különböző fajai oly veszett sebességgel vagdalják az ágakat, hogy a fejek egyszerre két helyen látszik lenni.» Az ily módon létrehozott hang jelentékeny távolságban hallható, leírni azonban nem lehet s azt hiszem, hogy okát senki sem fogja gyanítani, a ki első ízben hallja. Miután e kopácsoló 1 hang kiválólag a párosodás idejében hallható, szerelmi hangnak tartották; szorosabban véve azonban, talán csupán csalogató hang. Azt tapasztalták, hogy a nőstény, ha fészkéből kiűzik, hímjét ily módon hívja, mely azután ugyanily módon felel s csakhamar megjelenik a helyszínen. Végre még a hím búbos bankari hallat a párosodás ideje alatt hangi és hangszeri zenét; mert, mint Swinhoe látta, előbb levegőt szi be azután pedig csőrének hegyét függőlegesen valamely kőhöz, vagy fatörzshöz veri, «midőn azután a csőalaku csőrből lefelé fújt levegő hozza létre a tulajdonképesi hangot.» Ha a hím szavát a nélkül hallatja, hogy csőrét a leírt módon oda vagdosná, hangja egészen más.