Egyetértés, 1884. december (18. évfolyam, 331-359. szám)

1884-12-03 / 333. szám

1884 TIZENNYOLCZADIK ÉVFOLYAM. SZERKESZTŐSÉG: BíUDAFEST. IV. H1MZÖ-UTCZA I. 88. KÉZIRATOKAT VISSZA NEM KÜLDÜNK. CSAK BÉRMENTES LEVELEKET FOGADUNK Eb előfizetési díj: Vidékre postán vagy helyben házhoz hordva: Egy egész évre 20 frt . Egy negyedévre 5 frt &y fél évre­ jo frt j Egy hóra t frt 80 kr. Külföldre: 3 hóra Németországba 8 frt 80 I­r. Franczia-,Olasz-,Orosz-,Török-, Görög-, Spanyol­­országokba, Svájcz-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a posta­­i aersödéshez tartoznak, negyedévre 2 frt 20 kr. Kary­anám 6 krajcsar. T 888. SZÁM. Ignotus fallit. Tisza Kálmán miniszterelnök úr ma cso­dálatra méltó tanúbizonyságot tett ama nagy képességről, mel­lyel egykori ellenzéki szere­pének hét éves meggyőződését oly tökélete­sen elfelednie sikerült. Ma kijelenté, hogy az önálló vámterület, ha lehetne, talán ma is tárgya volna aspirá­­czióinak, de az önálló magyar hadsereg «so­hasem lehet tárgya aspiráczióinak.» Nincs okunk kételkedni őszinteségén, tán inkább kételkednének, ha az ellenkezőt mon­dotta volna. Kilencz évi minisztersége a múlt­ban s — miként hiszi és óhajtja —soha meg nem szűnő minisztersége a jövőben politikai vágyainak és számításainak táblájáról örökre letörölhető s mint ő maga mondá, le is törné az önálló magyar hadsereg eszméjét. Sajnál­juk, hogy idáig kellett jutnia, de kijelentésé­ben mégis van valami, a­mi bizonyos tekin­tetben legalább megnyugtató. 1875-ben azt mondá, hogy elveit csak fel­függesztő, hogy alkalmas időben és föltételek­­ mellett azokat levegye a szegről. Most már ő­­ maga jelenté ki, hogy azok az elvek ott a sze­gen kiszenvedtek, elszáradtak s ő azokat nem­csak nem fogja, de nem is akarja uj életre kelteni. E nyilatkozattal mindenesetre tisztázta helyzetét és álláspontját a nemzet előtt. S ha még vannak, egykor sokan voltak, hígvelejű férfiak országszerte, kik ellenzéki korából hozzá ragaszkodva, még miniszter korában is azért tápláltak bizalmat politikája iránt, mert a csupán csak felfüggesztett elvek elővételére számítottak, most már ezek is tisztában le­hetnek az iránt, hogy ily csodaszerű remeta­­morfózisra többé nem számíthatnak. Egyébiránt nem ez az, a­miért főleg szük­ségesnek véljük a miniszterelnök szavaira reflektálni. Hanem az, hogy ő azt mondá, hogy ama felfogást, melyet Szentkirályi Al­bert tolmácsolt tegnap az 1867. évi 12. tör­vénycikkről, még soha senkitől nem hallotta, s hogy ama törvényczikk nemcsak nem köve­teli, de sőt meg sem engedi a külön magyar hadsereget. E kijelentése Tisza Kálmánnak az, mely­ről mondjuk, hogy ignotus fallit s mely egy­úttal az ő bámulatra méltó feledékenységét­­ igazolja. Hiszen a Szentkirályi által kifejtett nézetet vallotta és hirdette maga Tisza Kálmán is 1868-ban­­ ,még azután is nagyon sok ideig. Az 1868-iki Szegáczió hadügyi albizottságá­nak balközépi kisebbsége külön írásbeli véle­ményben fejté ki az 1867.12. t.-cz. 11. §-áról Szentkirályi Albert nézetét. A külön véle­ményt aláírták: Perczel Mór, Ivánka Imre, Várady Gábor, Ghyczy Kálmán, Bónis Samu s br. Simonyi Lajos, s ama konferencziában, melyben a külön vélemény megállapittatott, részt vett, még pedig tevékeny részt vett maga Tisza Kálmán is, sőt midőn e nézetet Bécs­­ben 1868 márczius 11-én és következő nap­jain Várady Gábor és többen nyíltan hirde­tek, maga Tisza Kálmán a legélénkebben he­lyesli azt. A függetlenségi párt nem az 1867. 12. tör­­­vényczikkre, mely a közös ügyekről szól, ha­nem a nemzet elévülhetlen és jogára alapítja a magyar hadsereg felállítására irányuló programmját, de az kétségtelen, hogy maga az 1867. 12. törvény is megengedi, sőt igazi államférfim felfogás mellett meg is követeli a magyar hadsereg felállítását, csak a legfőbb vezérlet, vezénylet és belszervezet kérdésében hagyván meg a felségjogokban gyökerező hadseregi egységet és közösséget. A miniszterelnök beszédében az a legszo­­morúbb, hogy erre most semmi szükség nem volt s a miniszterelnök mindamellett minden szükség nélkül oly magyarázatot ad a 67-iki törvénynek, a­milyet csak a legvadabb osztrák czentralista adhatna. Még egy megjegyzést. Tisza Kálmán azzal üti el az önálló vám­területnek még gondolatát is, hogy ha mi vámot vetnénk Ausztria iparczikkeire, Ausz­tria viszont vámot vetne a mi búzánkra és gyapjúnkra s birtokos osztályunk ekként tönkrejutna. Ez is csak ignotes fallit, notis autem est derisus. 1878-tól kezdve százszor ismétlő már gazda­közönségünk megrémitésére ezt az érvet a miniszterelnök. S mindig akadtak gyámoltalan emberek, kik ezt neki elhitték sőt érte meg is tapsolták. Azonban mi egy kérdést intézünk a mi­niszterelnök úrhoz. Vajjon Románia nem nagy vámmal sujtja-e Ausztria ipartermékeit s Ausztria mindamel­­let nem vámmentesen ereszti-e be a román gabonát? S Oroszország pláne nem zárja-e ki tökéle­tesen az osztrák iparczikket s mindamellett az orosz­ gabona szintén nem vámmentesen jöhet-e be Ausztriába ? Tegyük fel, hogy Ausztria tökéletesen eszét vesztve, Magyarország ellen szigorúbb vám­­rendszabályokat léptetne életbe, mint Romá­nia , vagy Oroszország ellen: vájjon Tisza Kálmán magát a magyar királyt Magyaror­szág oly ádáz ellenségének tekinti-e, hogy ez, mint osztrák császár, ily őrült intézkedéshez adná fejedelmi jóváhagyását? UDAPEST, SZERDA, DECZEMBER 8 KIADÓ­HIVATAL, BUDAPEST, IV. HIMZŐ-TITCZA l. ■*< HIRDETÉSEKET ÉS NYILTTERBE I­LÓ KÖZLEMÉNYEKET FELVESZ A KUDOHIVATAl* hirdetések­et felvesz a külföldön: Bécsiem Föügynökségü­nk: Stern Morits húr« detesi irodája» I. Woilzeile Nr. 22. Oppeiik A., I. Stubenbastei Nr. 2. tóosse Rudolf, I. Seilerstätte Nr. 2. Haasenatein és Vogler, I. WaliSachgasse 10« Daube G. L. és Társa, I. Woilzeile Nr. IS. Dukes Miksa, I. Riemergasse Nr. 12. S dialek Henrik, I, Woilzeile Nr. 14. Herndl Alajos, I. Woilzeile Nr. 25. Frankfurtban a,M.: Daube 6. L. és Társa. tárúban: R. Messe, 40, r. Notre-Dame«d*«Vi*W Afeace Bírna (piacé de la BoarseX Az amerikai üzenet. Az Egyesült­ Államok elnökének üzenete a washingtoni parlamenthez, körülbelül azt pó­tolja, a­mit nálunk a trónbeszéd szokott tel­jesíteni. Azzal a különbséggel, hogy ott,a sza­bad állam szabad instituczióihoz képest az elnök joga korlátoltabb, mint nálunk a mon­­archáké, s ez magában az üzenetben is ér­vényre jut. Az az üzenet, melyet most küldött a nemsokára lelépő elnök, merőben közgaz­dasági kérdésekkel foglalkozik. Az Egyesült­ Államok szerencsés fekvése hozza magával úgy, hogy számukra a külbonyodalmak s a külpolitika minden kérdései csak másodsor­ban bírnak fontossággal. És óhajtanánk, hogy mindazok, a­kiket oly nagyon érdekel nálunk is az amerikai verseny s oly sokféle javasla­tokkal lépnek fel annak leküzdésére, ne té­vesztenék szem elől ezt a tényt. Amerika ki­zárólag közgazdasági érdekeinek él, s abban a szerencsés helyzetben van, hogy minden erej­e a gazdasái? és 'par czéljaira használ­hatja. Külháborútól nem­ kell tartania. Szom­szédjai nincsenek, a­kik fenyegetnék szabadsá­gát, állami integritását, vagy a­kikkel szemben csak arra is kötelezve volna, hogy nagyobb számú csapatokat tartson fegyver alatt. Az óczeánon túl fekvő nemzetek nem érintkez­nek vele oly közvetlenül, hogy egyhamar tá­madhatna közöttük causa belli s ha támadna is, nem kell tartaniok a saját földjükön való megtámad­tatástól, akkora területen, egy ha­jókon jövő, tehát már ennélfogva kicsi számú ellenség, nem folytathat sikeres háborút. A nemzet fiainak legerősebb, legmunkaképesebb része nem a kaszárnyákban tölti legszebb éveit, hanem az ipar és gazdaság szolgálatára áll készen minden munkaeiró kar. A vén Európa e miatt nem állhatja meg sikerrel a versenyt. Egy munkás ott sem dolgozik kettő helyett s egy fogyasztó ott sem éri be felével annak, a­mivel beéri Európában. Csakhogy nálunk a munkától el van vonva a leghiva­­tottabb elem, a mellett pedig a polgár nem csak a maga szükségleteit kell hogy besze­rezze, hanem azokért is kell, hogy dolgozzék, a­kik a fegyver alatt töltik idejük javát. An­glia is ép ily szerencsés viszonyok között fej­lesztette ki óriási iparát. Elzárt sziget volta képessé tette, hogy ne tartson ezreket fegyver alatt, felszabadult minden munkás­kéz, mialatt a kontinensen a háború által való meglepetés­­n­ek félelme állandóvá tette a hadseregeket. S Európa nem is fog a közgazdasági téren egyenlő chance-ok mellett versenyre kelhetni Amerikával, míg Francziaországban félmillió, Németországban ugyanannyi, nálunk több, mint háromszázezer ember a fegyverforga­tásban gyakorolja magát, a­helyett, hogy a szövőgyárakban dolgoznék, vagy az ekével túrná a földet. A mi munkásunk semmivel sem rosszabb az ottaninál, hiszen Amerika kivándorlóinak legnagyobb része innen kerül s rendszerint olyanokból, a­kik idehaza sem bírnak megélni, a­kik tehát nem képezik a lakosság színe-javát. A mi tót munkásaink meg épen hasznavehetőbbeknek bizonyultak az ottaniaknál, úgy hogy az amerikaiak a megfélemlítés és a strike fegyveréhez voltak kénytelenek nyúlni, hogy rászorítsák a mun­kaadókat tót munkásaik elbocsájtására. S Európában nem is volt soha oly kedvező az alkalom, mint épen ez idő szerint arra, hogy az álló hadseregek létszámában redukeziók álljanak be, s hogy a nemzetek egymás közt kötendő szerződések által kötelezzék magukat hazabocsátani a fegyver alatt levő katonák közül egy aránylagos kontingenst. A császá­rok hármas szövetsége különösen kedvezővé teszi a helyzetet, hogy megtegyék azt, a­mi minden államnak egyforma előnyére válnék. De a politikusok csak panaszkodni tudnak a viszonyok miatt, s nem merik az orvoslást azon kezdeni, a­mi egyedül biztosítaná a gyó­gyulást, s csak akkor győződnek meg félszeg­­ségek felől, midőn már egészen elmérgesed­tek az állapotok. S Amerika még ezen mindenképen közö­nyös helyzet mellett sem bízza el magát, s gondoskodik róla, hogy megtegye azt, a­mit iparáért megtehet. A mostani üzenetben is oly reformokat találunk körvonalazva, melyek ha megvalósulnak, nagy eredményeket fognak szülni az ipar számára. A feldolgozásra al­kalmas nyers termények számára kilátásba van helyezve, hogy még kisebb vámok mellett juthassanak az Egyesült­ Államokba. És az in­tézkedés alkalmas lesz, hogy nem kicsi len­dületet adjon az iparnak. A szabad intézmé­nyeiről méltán híres Amerika nem találja megfelelőnek a szabad kereskedelem­­ politiká­ját, s oly intézkedéseket hoz iparának ked­véért, a­melyeket mi magyarok egészen neglektálunk. Pedig nekünk több okunk lenne minden erőnket összeszedni. Nálunk az ipart még ezentúl kell megteremteni, nálunk a nemzet fiainak összes erejét nem lehet köz­­gazdasági czélokra felhasználni, s nálunk nem elégszik meg az állam akkora terhek el­viselésével, mint ott, a­hol a budget nem sok­kal nagyobb számokat foglal magában a mieinknél, daczára, hogy a nemzet annyival nagyobb. ....ORSZÁGGYŰLÉSÉ A képviselőház ülése decz. 2-án. I. A költségvetés tárgyalásának harmadik napján is több érdekes mozzanata volt a vitának, bár általá­ban véve a költségvetési vita most feltűnően csön­des, a­mit legfőkép annak tulajdoní­thatunk, hogy a szónokok dicséretes komolysággal és méltósággal tartják meg az objektivitást. Még a polémiák hangja is komoly s a vita eddigi folyamában nem volt ré­sze a személyes támadásoknak, avagy kicsinyes sze­mélyeskedéseknek. Ma a vitát Wolff Károly nyi­totta meg. Két irányban volt konzequáns eddigi fel­szólalásaihoz, t. i. nemzetiségi szellemben beszélt és unalmas volt. Egyébiránt elfogadja általánosság­ban a költségvetést, a nélkül azonban, hogy a kor­mány iránt bizalmát fejezné ki. A következő szónok Grümwald Béla volt. A ház általános figyelme mel­lett igen érdekes, bár kissé doktrinalt beszédet mon­dott, melyben a társadalomnak az állammal szem­ben való viszonyát fejtegette. Bizonyítgatta az ál­lamnak fontosságát, a magyar nemzetnek az állammal szemben követelt sajátos magatartását, majd nagy hatással fejtegette Tisza Kálmánnak ál­lamférfim fogyatkozásait. Azt mondja róla, hogy úgy bánik a politikai hatalommal, mint a fösvény a pénzével; mindent elkövet, hogy megmaradjon és gyarapodjék is. A miniszterelnöknél minden meg­van, a­mi a történelmi szereplésre, szükséges, nagy tehetség és hatalom, csak egy hiányzik, s ez az el­határozás. A miniszterelnök, mint hazafi, lehet a legjobb szándékkal, de az kétségtelen, hogy a ren­delkezésére álló eszközökkel nemzeti politikát nem fog csinálni soha. A költségvetést Grünwald a Hor­yánszky által tegnap kifejtett állásponton elfogadta. Utána Lukáts Gyula szólalt föl, ki ezúttal mondta el szűz beszédét. Minden elfogultság nélkül, ked­vező szónoki hatással beszélt. Fejtegetéseiben a tengerészeti ügyek iránt kiváló szakértelmet árult el. Szólott a kereskedelmi tengerészet elha­nyagolt állapotáról, s a kormánynak ez irány­ban elkövetett tévedéseiről. Erélyesen kárhoz­tatta a kormánynak Fiumével szemben való magatartását, egyúttal sikeresen jellemezte kormány gyönge és erélytelen külügyi politikáját.­­ A szélső baloldal gyakori helyesléssel kísérte Lu­káts beszédét s végül számosan üdvözölték a kiví­vott sikerért. Gaál Jenő hosszabb, igen alapos be­szédben vette bírálat alá a költségvetést és kimu­tatta a pénzügyminiszter előterjesztésében nyilvá­­nvaló alapos tévedéseket. Kiterjeszkedett a költ­ségvetés minden nevezetesebb pontjára és reámu­tatott a fenyegető válságra. A­nélkül, hogy bizalmat szavazna a kormány iránt, általánosságban elfogadja a költségvetést. Végül Tisza Kálmán miniszter szó­lalt fel. Hosszabb beszédben polemizált Gaál Jenő­vel, Horánszkyval, Szentkirályival, Wolff Károl­­­lyal és Ugron Gáborral. Mai beszédét is jel­lemzi az a különös rabutisztika, mel­lyel a mi­niszterelnök mindig hatást csinál pártja előtt. A vitát holnap folytatják. Szólásra a már említetteken kívül még feljegyeztették magukat : Beöthy Ákos a költségvetés mellett, Imrén Aurél, Zimándy Ignácz és Györffy Gyula ellene.­­VIII. Elnök Pécby Tamás; jegyzők : Rakovszky István, Zsilinszky Mihály, Hoitsy Pál. . . A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán m­i­­­niszterelnök, Szapáry Gyula gr.,­­ Széchenyi Pál gr., Bedekovics Kálmán, Orczy Béla b. Az elnök bemutatja Péchy Gábor Nyíregyháza­ város választókerületében megválasztott képviselő megbízó le­velét. Kiadatik az igazoló bizottságnak. Bemutatja Cím­er Miklós temesmegyei Ujbessenyő községi lakosnak érvényét, melyben a temesvári kir. adóhivatalnál sza­bályellenesen előirt jogilleték ügyének orvosoltatása iránt esedezik. Kiadatik a ház kérvény­­bizottságának. Széchenyi Pál gr. kereskedelmi miniszter bemutatta az 1­9S­4. ápril 9-én Francziaországgal kötött hajózási egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot. A közgazdasági bizottsághoz utasíttatik. Vámos Béla a kérvényi bizottság előadója bemutatja a kérvények III. sorjegyzékét. A szombati ülés napirendjére tűzetik ki. Következik a napirend: a költségvetés tár­gyalásának folytatása. Az első szónok Wol­F Károly. Beszédét a rente-konverzióra vonatkozó nézeteinek ki­fejtésével kezdi. A pénzügyminiszter által sokszor emle­getett pénzügyi javulás igen sokba került és csak látszó­lagos. A helyzet valódi képe az, hogy iparunk tönkre­­vi­gy. Az elviselhetetlen adótól eltekintve, a termelés a közigazgatás és a jogszolgáltatás bizonytalansága és drá­gasága áfái van nagyon megnehezítve. A­­ pénzügymi­niszternek az egyes csisztenczi­ák feláldozása által sike­rült csak a defic­itet csökkenteni. Polemizál­­ a szónok Beksic­csel, s azt mondja, hogy a kormányrendszer kép­telen a társadalmat az abszolutizmus­­ visszaélései ellen megóvni. Ennek a kormányrendszernek története igen rövid, de az általa hozott adótörvények lajstroma annál hosszabb. Szól azután bürokratikus rendszerről, s a nem m­agyar ajkú honpolgárok elnyomásáról. A bürok­­ráczia mint ellenség áll szemben a nem magyar ajkú nemzetiségekkel, habár némely hivatalok ezen nemzeti­ségek nélkül nem is létezhetnek, m­ert ha avanci­ozni, vagy érdemeket szerezni, vagy hivatalkodásától a köz­­figyelm­et elvonni akarják, felfedezik valahol a pansla­­vizmust, a dákoromanizmust vagy a germanizácziót, és minden hazafi az államot hívja fel segítségül a felfede­zett honárulók ellen. Ily spekuláczió viszhangra talál a közvéleményben. A szónok végül kijelenti, hogy általá­nosságban elfogadja a költségvetést, de a kormány iránt bizalommal nem viseltetik. A következő szónok Grünwald Béla. őszintén óhajtja, hogy a gazdasági válság, mely már előre veti árnyékát, ne akadályozza az államháztartás egyensúlyának helyreállítását, ámbár ez iránt alapos aggodalmai vannak. Majd így folytatja a szónok: De­­ tegyük fel a legjobbat, hogy elérjük pénzügyeink ren­dezését és közgazdaságunk egészségesebb fejlődését, még akkor is a nemzeti élet csak egy ágában oldottuk meg feladatunkat, mert a nemzeti életnek sok oldala van s a gazdasági érdekek­ kielégítése nem meríti ki a nem­zetek életét. Tegyük fel, hogy Magyarország nagy jólétre emelkednék, de minden egyéb abban az állapot­ban maradna, a­mint ma van, meg­volna a szakadozottság a faji antagonizmusok között és ezzel szemben a mai terv­­telenség: vájjon nem volna-e komoly ok az aggodalomra a nemzet jövője fölött ? A­ki a mai viszonyok között komoly, határozott tö­rekvésekkel lép a politika terére, nincs valami nagyon kellemes helyzetben. A szellemekb­ől hiányzik a magasabb szárnyalás, az ideális felfogás, a­nélkül, hogy ezt valami igazán reális gyakorlati politika pótolná. Az emberek, egykedvűen, kétkedve tekintenek a törvényhozás gépeze­tére, mely nagy zajjal mozog, de nem elégíti ki korsza­kos alkotásokkal a nemzet aspiráczióját. A törvényhozás és kormányzat terén pedig benne vagyunk a folyóügyek korszakában, oly ügyek, melyeknek elintézése szükséges ugyan, de melyek nagy komikussá váltak, mert mégis­csak az élet nagy folyója mossa őket a partra véletlenül, terv és számitás nélkül. (Igaz! ügy v­ mi a baloldalon.) ebbe az állapotba bele lehetne nyugodni, ha indokolt volna. De ez csak két esetben érthető egy nemzet életé­ben. Az egyik eset az, midőn nagy csapás érte, melytől elkábul, mely megöli benne a tetterőt s a jövőjébe ve­tett reményt. A másik eset az, midőn nagy küzdelem után korszakos munkát végzett, életét uj alapokra fek­tette, uj formákba öntötte, valamely nagy aspiráczióját megvalósította s nehéz fáradalmak, erős izgalmak után nyugalomra vágyik s egy ideig belenyugszik a törvény­hozás és kormányzat kisebb stilü működéséb­e, a folyó ügyekkel való kizárólago foglalkozásba is. De mi nem vagyunk e helyzetek egyikében sem. Lti­lsó időben nem ért bennünket katasztrófa, sőt egy váratlan, csodálatos szerencse ért, mely feltámasztotta a Darwin könyvéből. A múltkor közöltünk már egy mutatványt Dar­winnak «Az ember származása és az ivari kiválás» czimü könyvéből, mely magyarul, a Természettudo­mányi társulat kiadásában megjelent. Az e,Tés­. . könyv tele van a legérdekesebb részletekkel. Mély bepillantást enged az állat-, különösen pedig a ma­dárvilág belső életébe, melyről eddig keveset tud­tunk, s mely annál szebb, annál — hogy úgy mond­juk — poetikusabb lesz előttünk, minél jobban is­merjük azt. Érdekesnek tartjuk e könyvből ma is hozni né­hány részletet, nevezetesen azokból, melyek a ma­darak hangjára és hangszeri zenéjére vonatkoznak. A madaraknál — Darwin szerint — a hang kü­lönböző kedélyhangulatoknak, mint a szerencsétlen­ségnek, a félelemnek, a bosszankodásnak, diadal­nak, vagy csupán a boldogság érzetének kifejezésére szolgál, úgy látszik, hogy néha félelem keltésére is használtatik; ez mondható nevezetesen azon szi­szegő hangról, melyet némely madár fiók-korában ad. Audubon beszéli, hogy egy vak varjú, melyet szelídítve tartott, el szokott volt rejtőzni, mikor a macska közeledett «aztán hirtelen elszök­ött s a leg­borzasztóbb károgást vitte véghez szemlátomást gyönyörködve a macska nyugtalanságában s meg­­futamodásában.» A közönséges házi kakas tyúkját, ez pedig a csirkéit hívogatja, ha fa­a­latot talált. A tyúk «mikor megtojt, igen gyak­ran ismétli ugyanazon hangot s azután hat hanggal magasabban végezi, melyet igen hosszú ideig nyújt»; evvel fejezi ki örömét. Néhány társa­ságban élő madár egymást szemlátomást segítségül hívja s mikor fáról-fára menekülnek, az egész csa­patot egymásnak egyre felelgető, csiripelő hangok tartják össze. A ludak s más vízi madarak éjjeli vándorlása alkalmával hallhatjuk, hogy a csapat éléről harsány hangok kelnek a fejünk felett, melyre azután a csapat végéről adott hangok válaszolnak. Bizonyos hangok intőjelül szolgálnak, melyeket, miként a vadászok, idegök rovására, tapasztalhat­ták, úgy ugyanazon, mint más fajbeli madarak igen jól értenek. A házi kakas kukorékol, a k i­bri pe­dig csiripel legyőzött vetélytársa feletti diadalában. A legtöbb madár tulajdonképi énekét, valamint különböző idegenszerű szavát azonban főleg a páro­­sodás idejében hallani, s e hangok vagy csupán in­gerül, vagy pedig a sima­i ivar csalogatásain szol­gálnak. A természettudósok véleménye a madarak ének­lésére nézve igen megoszlik. Montagu ideje óta ke­vés szorgalmasabb észlelő élt, s ő azt állítja, hogy­­ az éneklő s több más madarak hímjei nem keresik fel a nőstényeket, hanem ellenkezőleg, tevékenysé­gük tavas­szal abban áll, hogy valamely messze lát­­ható pontra telepszenek és ott hangos szerelmi da­lukat eldobálják; a nőstény ezt ösztönszerüleg megérti s társát felkeresi.» Jenner Weir közlése szerint a fülemilére nézve ez bizonyos. Bechstein, ki egész életén át tartott madarakat, említi, «hogy a nőstény kanári madár mindig a legjobb éne­kest választja, s hogy a nőstény pinty vad állapotban százakra menő slii­ek közül azt vá­lasztja, melynek dala neki legjobban tetszik.» A felett nem lehet kétség, hogy a madarak egymás dalára rendkívül figyelmesek. Weir egy pirókra vo­natkozó esetet közölt velem, melyet egy német ke­ringő fütyülésére tanítottak s mely oly énekes volt, hogy tiz guineát adott érte. Mikor ezt a madarat először hozták be a szobába, melyben más madara­kat tartottak s elkezdett énekelni, mintegy husz kenderike és kanári madár kalitkájának hozzá leg­közelebb f­évő oldalára vonult s a legnagyobb ér­dekkel figyelt az uj énekesre. Sok természetbúvár azt hiszi, hogy a madarak éneke csaknem kiz­árólag «versenyzésnek s vetélkedésnek» az eredménye s nem azon czélból gyakorolják, hogy társukat elbű­völjék. Hogy a hím­ madarak féltékenységből épen úgy énekelnek, mint a nőstény elbájolása czéljából, épen nem ellenkezik egymással, s eleve fel lehet tenni, hogy karöltve járnak, mint az ékesség és harezvágy. Némely szerző mindazonáltal azt hiszi, hogy az ének nem­ szolgálhat arra, hogy a nőstényt elbájolja, mi­vel némely fajnak, mint a kanári madárnak, a veres­begynek, a pacsirtának s piróknak nős­tényei, különösen, mint Bechstein megjegyzi, öz­vegy állapotban, maguk is dallamos éneket zen­genek. Ezen esetek némelyikében a dalolás szo­­ká­át részben azon körülménynek lehet tulajdoní­tani, hogy a nőstények igen jól tápláltattak s fogság­ban tartattak, minthogy ez a faj szaporodásával ös­szefüggésben álló összes működéseket megza­varja. Már eddig is több példát közöltünk a má­sodrendű hím­ ivarjellemeknek a nőstényekre rész­ben való átszármazásáról, és így legkevésbbé sem lephet meg, hogy bizonyos fajok nőstényei is ké­pesek. Éi­ekem­. ribiai toiuoDa, hogy bizonyos fa­joknak, például a veresbegynek hímjei ős­szel éne­kelnek, szintén azt következtették némelyek, hogy az ének nem szolgálhat elbájolásra. Mi sem közön­ségesebb azonban, mint hogy az állatoknak kedvük telik abban, hogy bizonyos ösztönöket más időben is gyakorolnak, mint akkor, mikor tényleg hasznukra válik. Milyen gyakran látunk madarakat könnyedén a levegőn végig­siklani, nyilván csak mulatságból. A macska játszik a megfogott egérrel s a kormorán a hallal. A fogságban tartott szövő madár avval mu­lat, hogy fűszálakat fon csinosan kalitkájának drót­­rostélyzata közé. Azon madarak, melyek a pároso­­dás ideje alatt küzdeni szoktak, minden időb­e ké­szek bajvivásra s a siketfájd kakasai dürgésöket ős­szel is megtartják rendes gyülekező helyökön. Legkevésbbé sem lephet meg tehát, hogy a hím ma­darak a saját mulatságukra akkor is folytatják még éneklésöket, mikor az Udvarlás ideje már elmúlt. Az éneklés bizonyos fokig művészet­i gyakorlás által lényegesen nemesbül. A madarakat különböző dallamokra lehet megtanítani s még a nem daloló verebet is sikerült megtanítani, hogy oly módon éne­kelt, mint a kenderike. Énekeket tápláló szüleiktől, néha szomszédaiktól tanulják el. A közönséges éne­kesek mind a fészeklakó madarak r­endjébe tartoz­nak s hangszerveik sokkal bomolódottabb szerke­zetűek, mint a legtöbb másféle madáréi. Figyelemre méltó tény azonban, hogy a fészeklakó madarak né­melyei mint a hollók, varjak és szarkák, ugyanily énekkészülékkel vannak ellátva, ámbár sohasem énekelnek s vad állapotban hanglejtésekre nem igen képesek. Hunter azt állítja, hogy a gége-izmok a va­lódi énekesek hímjeinél erősebbek, mint a nősté­nyeknél ; azonban ezen csekély eltérést kivéve, nincs a két ivar énekszervei között lényeges különb­ség, daczára annak, hogy a him­ek sokkal jobban s kitartóbban énekelnek, mint a nőstények. Csodálatos, hogy csupán apró madarak énekel­nek. Az ausztráliai Menura nemet azonban ki kell venni, mert a Menura Alberti, mely körülbelül egy félig kinőtt pulyka nagyságát éri el, nem csupán utánoz más madarakat, hanem «saját fütyölés­e is rendkívül szép és változatos.» A hímek összegyűl­nek­, mint valamely hangverseny-próbára, énekel­nek, farkukat felemelik s kiterjesztik mint a pávák, szárnyaikat pedig leeresztik. Figyelemreméltó to­vábbá az is, hogy azon madarak, melyek énekelnek, ritkán vannak ragyogó színekkel, vagy egyébb cziíra­sággal díszítve. A mi angolországi madaraink közül a tengelicz és pirók kivételével a legjobb énekesek egyszerű színűek. A jégmadarak, gyurgyalagok, szala­kóták, búbosbankák, harkályok stb. rikácsoló han­gokat adnak s a trópusok ragyogó színű madarai csak ritkán énekelnek. Úgy látszik tehát, hogy ra­gyogó szín s az éneklés tehetsége egymást helyette­síti. Beláthatjuk, hogy ha a tollazat fényében nem változnék, vagy ha élénk színek a fajra nézve veszé­lyesek lennének, más módokat kellett volna alkal­mazni a nőstények elbűvölésére, s a zengzetes hang ezen módok egyikét képviseli. Gyakran nehéz eldönteni, vájjon a sok idegen­­szerű hang és lárma, melyet a hím madarak páro­­sodása ideje alatt hallani, a nősténynek izgatására, vagy csupán csalogatására szolgál-e. A gerliczc és sok más galamb szelíd turbékolása a nőstényeknek, mint feltehetjük, bizonyára tetszik. Midőn a vad pulyka nősténye reggel hívogató hang­ján szól, a kakas a közönséges bullogástól egé­szen különböző hanggal felel neki; az előbbi mó­don akkor szól, midőn fölborzadt tollakkal, csörtető szárnyakkal s felduzzasztott lebenyekkel kérkedve, fitogtatja magát a nőstény előtt. A nyirfajd kakasá­nak hurukkolása bizonyára a tyúkok csalogatására szolgál, mert azt tapasztalták, hogy ez a hang nagy távolságból négy vagy öt nőstényt csalogatott egy fogva tartott kakashoz; minthogy azonban a nyir­fajd hurukkolását napokig, órákon át s mint a si­­ketfajd is, mindent felülmúló szenvedélyivel foly­tatja, azon feltevéshez jutunk, hogy a már jelen levő nőstényeket elbájolja. A közönséges holló káro­­gása a párosodás ideje alatt tudvalevőleg megvál­tozik s ennélfogva bizonyos mértékben ivari jellem. Mit tartsunk azonban bizonyos araféle papagájok rekedt hangjáról ? Vajjon e madaraknak csakugyan oly rossz érzékük van a zenei hangok, miként lát­szólag a színek iránt, mit legalább feltűnő sárga és kék tollazatuknak összhangzás nélküli ellentéte után következtetni lehet? Az minden esetre lehetséges, hogy számos hím madár harsány hangja hangszer­veik állandó használásának örökölt eredménye, mi­dőn a szerelemnek, féltékenységnek vagy dühnek hatalmas szenvedélye által izgattatnak. Eddigelé csupán a hangról szólottunk, különböző madarak hímjei azonban udvarlásuk idejében oly valamit is gyakorolnak, mit hangszeri zenének le­hetne nevezni. A pávakakasok és paradicsommada­rak zörejt idéznek elő tollaik százaival. A pulyka­kakasok szárnyaikkal a földet kotorják s a fajdok némely fajai ugyanily módon zizegő zörejt idéznek elő. Midőn egy másik északamerikai fajd, a Tetrap­­umbellus, kifeszitett farkkal, kibontott gallérral s «szinpompájával a közelben rejtőzködő nőstény előtt kaczérkodik», dobol, még pedig oly módon, hogy szárnyait II. Haymond szerint, háta felett össze­csapja, nem pedig, mint Audubon vélte, oldalához verdesi. Az ily módon létrehozott hangot némelyek távoli mennydörgéssel, mások gyors dobpergéssel hasonlítják össze. A nőstény soha sem dobol, «ha­nem egyenesen arra a helyre repül, hol a kakas az említett módon van elfoglalva.» A kalis-fáczán ka­kasa a Himalájában «gyakran sajátságos do­boló zörejt idéz elő szárnyaival, mely nem igen különbözik azon zörejtől, melyet egy kemény vá­szondarab rázásával lehet létrehozni.» Afrika nyu­gati partján a kis fekete szövő­madarak kis csapa­tokban összegyűlnek kis tisztások körül a bokrokon s rezegtetett szárnyakkal, énekelve szántják keresz­tül a levegőt, «mely a gyermekek kereplőjéhez ha­sonló, gyors surrogó hangot hoz létre.» Egyik ma­dár a másik után órák hosszáig fitogtatja magát ily módon, azonban csak a párosodás ideje alatt. Bi­zonyos lappantyúk hímjei ugyanezen időben rend­kívül idegenszerű hangot hoznak létre szárnyaikkal. A harkályok különböző fajai oly veszett sebességgel vagdalják az ágakat, hogy a fejek egyszerre két helyen látszik lenni.» Az ily módon létre­hozott hang jelentékeny távolságban hallható, leírni azonban nem lehet s azt hiszem, hogy okát senki sem fogja gyanítani, a ki első ízben hallja. Miután e kopácsoló 1 hang kiválólag a pá­rosodás idejében hallható, szerelmi hangnak tar­tották; szorosabban véve azonban, talán csupán csalogató hang. Azt tapasztalták, hogy a nőstény, ha fészkéből kiűzik, hímjét ily módon hívja, mely azután ugyanily módon felel s csakhamar megjele­nik a helyszínen. Végre még a hím búbos bankari hallat a párosodás ideje alatt hangi és hangszeri zenét; mert, mint Swinhoe látta, előbb levegőt szi be azután pedig csőrének hegyét függőlegesen vala­mely kőhöz, vagy fatörzshöz veri, «midőn azután a csőalaku csőrből lefelé fújt levegő hozza létre a tu­­lajdonképesi hangot.» Ha a hím szavát a nélkül hallatja, hogy csőrét a leírt módon oda vagdosná, hangja egészen más.

Next