Egyetértés, 1885. február (19. évfolyam, 32-58. szám)
1885-02-14 / 44. szám
1885 TrxF.TVKILENCZEDIK ÉVFOLYAM. 44. SZÁM. BUDAPEST, SZOMBAT, FEBRUÁR 14. SZERKESZTŐSÉG: IVDAFEST, IV. HÍMZŐ-UTCZA 1. SS. KÉZIRATOKAT VISSZA NEM KÜLDÜNK. BÉRHENTES LEVELEKET FOGADUNK EL. ELŐFIZETÉSI DM: Vidékre postán vagy helyben házhoz borúvá. Egy egész évre 10 frt Egy negyedévre 5 frt Egy fél évre „ 10 frt | Egy hóra 1 frt 80 kr. Kft]földre: 3 hóra Németországba 8 frt 30 kr. Eranezia-,Olasz-,Orosz-,Török-,Görög-, Spanyolországokba, Svájcz-, Románia és Szerbiába, valamint amaz országokba, melyek a postai ezerződéshez tartoznak, negyedévre 9 fal 80 kr, Egy anám 6 krajomár.EGYETÉRTES KIADÓHIVATAL, BUDAPEST, IV. HIMZŐ-UTOZA 1. MM, HIRDETÉSEKET ÉS NYILTTÉRBE Való (ÖZLIXEnTZKZT fZITZSZ ) SIADÓHIVATAL. Hirdetéseket felvesz a külföldön: tínbtn: Fő ügynökségünk: Stern Moritz túr óetéai irodája: 1. Wollzelle Nr. 22. Oppelik A., 1. Stubenbastei Nr. I. Stosae Rudolf, I. Seiluratüde Nr. I. Haasenstein és Vogler, I. VVaUSschgatae 10. Daube G. L. és Társa, I. Wollzeile Nr. I. Dukee Miksa, I. Riemergasse Nr. 12. Sehalek Henrik, I. Wollzeile Nr. 14. Herndl Alajos, 1. Wollzeile Nr. 25. Vkuakurstan aiU.t Deubo G. L. ée Társa. rétúbam R. Mosse. 40, r. Notre-Damid.VM. Agence Havas planda A Boának Apponyi beszéde. A zajos helyeslés, a tapsnak és éljenzésnek folyton megújuló viharos kitörése, mely gróf Apponyi Albert mai beszédét kisérte, se indokolatlan nem volt, se fölösleges.. E beszéd úgy alakjának szépsége, mint tartalmának gazdagsága által teljesen megérdemelte a zajos elismerést. S nagy szerencsének, jelentékeny politikai vívmánynak tartjuk, hogy az Apponyi által fejtegetett eszmék iránt most, a mikor egy hatalmára féltékeny s ahhoz görcsösen ragaszkodó kormányzat az év folyamán már oly rideggé, oly közönyössé, oly meghunyászkodóvá tette a közszellemet, mégis oly igaz és őszinte lelkesedés tud kitörni. Bizonyítja e tünemény, hogy a jövő iránt kétségbeesni nincs ok, s hogy még mostani nemzedékünk is bír elég képességgel nemcsak tűrni, nemcsak munkálkodni, hanem esetleg oly alkotásokba is sikeresek belekezdeni, melyekhez a komoly elszántságon kivül nemzeti lelkesedés is szükséges. Sok nagy kérdésben alkut nem tűrő meggyőződés választ el bennünket mind gróf Apponyitól, mind a párttól, mely körűlé csoportosul s a politikai kibontakozás lehetővé tételét tőle várja. De ez egyetlen pillanatig se gátol bennünket abban, hogy Apponyi mai felszólalását ne helyeseljük s mai sikere iránt őszinte örömet ne érezzünk. S örömünk annál mélyebb, mert mai fejtegetéseivel a főbb eszmékben mi magunk is teljesen egyetértünk. Apponyi a választás elve mellett tört lándját s a kormány kinevezési javaslatát ítélte el könyörületlenül. S az érvek, melyeket felhozott, viszonyaink közt alig támadhatók meg komolyan. De beszédének jelentősége még sem a puszta érvekben, nem is azok mesteri alkatában, sőt még nem is azok felhasználásának magas szónoki modorában rejlik. Az érveket ismerjük már s maga a gondolatok megalkotásának s a szónoklás művészetének varázsa nem lett volna elég a parlament mai zajos lelkesedését felkelteni. Hanem Apponyi gróf ma vallást tett egész meggyőződéséről, melylyel egész belpolitikai haladásunkat vezetni, irányozni, előmozdítani óhajtaná. Képet állított elénk, mely benne él legközelebbi teendőinkről. Nagy államférfim gondolatot fejtett ki, hogy miként kellene a közszellemet felüdíteni, hogy ez bölcs, jótékony, dicsőséges, nemzeti politikát teremthessen. Minden érve, minden gondolata, mely a törvényjavaslatra vonatkozott, csak mint e nagy államférfim gondolat járuléka tűnt a parlament elé s mint ilyen idézte elő az éljenek viharos kitöréseit. Apponyi gróf a magyar birtokos középosztályra akarja alapítani belpolitikai alkotásainak épületét. De nem úgy, hogy ez osztály a korszerű demokrácziában elenyésszék, felolvadjon, hanem úgy, hogy ezzel kibéküljön, ezzel karöltve járjon. Ami e középosztályban van meg: a nemzeti hagyományoknak s azok fajfentartó s nemesitő határának ősi kincse, — mi akarja ő egyenrangú baráti társul adni a korszerű demokráczia munkásságához, vagyonra, miveltségre, jóllétre törekvő hatalmához. Ez gondolatának egyik alkateleme. A másik az, hogy a rendi előjogok, a született törvényhozói képességek, az öröklött kiváltságok önmagukban többé nem képesek azt a feladatot teljesíteni, melyet mint főrendi tábla hajdan teljesítettek s melyet a jövőben is teljesíteniük kellene. Velük a felsőház alkatának intézményes keretében egyesülnie kell a középosztálynak is, a mint ez alkotmányos testületekként él és működik még a vármegyékben s a mint ez épen azért innen érvényesíti magát választások utján a felsőházban. Ez gondolatának másik alkateleme. De itt nem áll meg, hanem meghatározza a czélt is, melyet a főrendiház megalkotásánál magunk elé ki kell tűznünk s előbb-utóbb el kell érnünk. S ez abban áll, hogy a főrendiház legyen teljesen független úgy felfelé, mint lefelé, továbbá legyen egyetemesen nemzeti s végül bírjon elég erkölcsi hatalommal vagyis másként kimondva, legyen neki elég politikai tekintélye. E meghatározással egyetértünk teljesen. De ha aztán valaki, mint gróf Apponyi ma kifejtő, ezt a magas politikai gondolatot akarja megvalósítani, az előtt Tisza Kálmán reformjavaslatának nagyon nyomorúságosnak, nagyon kicsinyesnek vagy nagyon ártalmasnak kell feltűnni. Hol volna a főrendiház fölfelé irányuló függetlensége azzal a százötven életfogytiglani főrendi taggal, akit a kormány saját kenyeres pajtásaiból fogna oda kinevezni? Hol volna a főrendiház tekintélye, erkölcsi súlya olyan általa kinevezett százötven tag mellett, kiket vagy azért nevez oda, mert őket már másutt nem használhatja, vagy akiket másutt is használ, de csak felhasznál alárendelt fizetéses állásokban? S végül miként lehetne ily százötven tagtól nemzeti politikát várni oly esetekben például, amikor az őket kinevező kormány épen nem akar vagy nem tud nemzeti politikát követni? Tisza Kálmán komor arczczal hallgatá végig a beszédet s érezé át a perczenként súlyosabbá váló érvek nyomasztó hatását. Amit az építőmester s kőmiveslegényei napokon át épitgetének, azt egy goromba támadó súlyos kalapáccsal összetörte ma egy óra alatt. S Tisza Kálmán hiába törekedett a széttört darabokat összeszedni s azokat ismét összeilleszteni. Ma egészen hiába. Az meglehet, sőt valószínű, hogy a kormánypárt a mai vereséget kiheveri s vagy összebeszél, vagy összeesküszik, hogy a csúffá tett törvényjavaslatot csak azért is megszavazza. így tett eddig s minden valószínűség szerint így tesz mostan is. De e munkájában csak a daczot fogja önmagán észlelni s nem az önérzetet s dicsekedhetik azzal, hogy több voksa van, de egyetlen szóval sem fogja mondani, hogy igazsága is van. teségekkel hagyta oda a csatatért, s Berber felé az út egészen szabad, így szólnak a legutóbbi tudósítások. Nincs benne kétség, hogy ez meg fogja legalább valamennyire nyugtatni a közvéleményt Angliában, ahol a Khartum eleste és Gordon pasának immár bizonyosra vehető halála nagyon erős lüktetésbe hozta a szenvedélyeket. Az az elkeseredés, az általános fejvesztettség és zűrzavar, mely a háborút viselő népeket el szokta fogni még akkor is, ha a csatamező messze fekszik a haza határaitól, s melytől nem mentek Albion hidegvérű fiai sem, kissé csillapodni fog. Más kérdés, hogy mi ezekben a hírekben a való s mi a nagyítás. Győzelmi híreket mindég bizonyos kétkedéssel szabad fogadni. Még a legjobb szándék mellett is érthető, ha egy-egy hadvezér túlbecsüli az előnyöket, melyeket serege elért, s meg lehet olykor annak is a jogosultsága, vagy legalább megmagyarázható oka, ha azok jelentőségét szándékosan is túlozva adja elő. Annyi bizonyos, hogy a győzelem sokba került az angoloknak, s az egész harcztéren nem épen irigylésre méltó pozícziókat foglalnak el. Earle tábornok, tisztjei néhány kitűnő tagjával együtt elveszett, s Anglia ma már nem csak a nagy emberbarátot, a humanizmus jeles apostolát, Gordon pasát gyászolja, hanem fiainak egy nem ugyan nagy, de kitűnő csapatát. Alig lehet elképzelni azokat a nehézségeket, melyekkel az angol csapatoknak ama vad vidéken meg kell küzdeniük. Néhány nap előtt a Stewart tábornok visszavonulását Xenofon tízezrének visszavonulásával tettük párhuzamba, de be kell látnunk, hogy azok a csapatok, melyek a Níluson fölfelé haladnak, még sokkal nagyobb feladat teljesítésére vállalkoztak. Eddigelé ellenséges csapat, ellenséges szándékkal nem is próbálta meg az előnyomulást. Akik vállalkoztak is a Nílus alsóbb zuhatagain keresztülhatolni a felsőbbekhez, többnyire kíváncsiságtól hajtott turisták, csak roppant erőfeszítések mellett s ólomlábakon haladhattak előre felé. Kisebb csolnakok és dereglyék vontatásához roppant emberi erőt kellett alkalmazniok. úgy utaztak át, hogy egész csapat benszülötteket vittek egyegy ember kedvéért. S utazásukban felhasználhatták jó pénzért ez^et a benszülötteket. Ma ezek majdnem kivétel nélkül ellenségeik nekik. Aki barátságot mutat, még veszedelmesebb, amint az árulások példái bizonyítják. S ma utaznak ők is ellenséges szándékkal, a benszülöttek által folyton háborgatva, folyton ostromolva, folyton támadtatva. Egész kis sereggel kell előre hatolniok, magukkal vive a hadiszereket és az egész felszerelést, oly helyeken, hol a magános ember is csak nagy erőfeszítéssel viheti legszükségesebb podgyászát. Mi lesz az expedíczió sikere, azt ma nagy kíváncsisággal és részvéttel nézi nemcsak Anglia, hanem Európa egész műveit közönsége. A magok erejéből alig fognak megállhatni győzelmesen, még kevésbbé van reá remény, hogy el is érjék a czélt, amelyre vállalkoztak. Számuk minden nap fogy, a természetfölötti erőlködések s az ellenséggel való folytonos csatározások következtében. S nagyon kétes, hogy még az esetben is, ha azonnal más csapatok küldettek segítségükre, nem-e fognak azok oly későn érkezni, mint ahogy ők későn jöttek Gordon pasának felmentésére. Kivált az a rész, mely a Niluson iparkodik fölfelé, utjának még csak egy kicsi részét tette meg. Tíz nap előtt egy Nílus szigeten, Isesin voltak még, de hogy idáig juthasson is utánuk a segítség, annak ugyanazon nehézségekkel kell megküzdenie, amelyeket ők kiáltottak. Sőt ma már más nyugtalanító hírek is érkeznek a segédcsapatok felől, s most jön a köztudatra, hogy ezek egy részéről nem tudni semmit. Az angol kormány pedig, mely mindennek okát képezi, ma is csak nagy nehézkességgel jár el az ügyben. Az ő egyiptomi politikája szülte a bajokat, s döntött annyiakat a halálba. Az ő késedelmessége volt annak is okozója, hogy a méltán megsiratott Gordon elesett. S most késedelmeskedik újból, s mind e mai napig nem tette meg a diszpozícziókat, melyek reményt nyújthatnának arra, hogy Európa győzedelmeskedni fog a barbárok fölött. Budapest, febr. 13. Tisza Kálmán, mint halljuk, a holnapi ülésen akar válaszolni Apponyi grófnak. A szabadelvű párt zajos oszientáczióval készül fogadni e felszólalást, s ki van adva a rendelet, hogy mindenki teljes ereje szerint vegyen részt az éljenzésben és a tapsban. Ezzel akarják pótolni, ami hiányzik lelkesedésben. Valóban kiváncsiak vagyunk, miként fog kiütni ez a megrendelt farsangi komédia. Jellemző a kormánypártra is, a mai hangulatra is, hogy Tisza Kálmán erre szorult. Kár, hogy a parlamentben nem lehet úgy tenni, mint a színházban, hogy a rossz darabot és a rossz komédiást a ciaqueurök tapsolják meg. A főrendiházban holnap tartandó általános költségvetési vitában — mint halljuk — Zsvkovics volt horvát osztályfőnök is fel fog szólalni. Az angolok Szudánban. A Berber felé törekvő angol csapatok győzelmi híreket küldenek Európába. Az ellenség ki lett minden pozicziójából verve, nagy vész ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése febr. 13-án, I. Szerfölött érdekes ülése volt ma a háznak, de ezt az érdekességet kétségtelenül az Apponyi Albert gr. beszéde adta meg a mai ülésnek. A monumentális nagy beszéd óriási hatása olyan tünetekben nyilvánult, aminőkre alig emlékezünk, s a ház tagjai e beszéd hatása alatt oszlottak szét, mert a miniszterelnök későbbi nyilatkozata egyáltalán nem volt alkalmas arra, hogy Apponyi beszédének hatását legcsekélyebb mértékben is ellensúlyozza, sőt azt mondhatnánk, hogy fokozta azt. Negyedik napja zajlott le a főrendiházi javaslat általános tárgyalásának. A nagyfontosságú kérdés iránt még folyvást ébez az érdeklődés úgy a ház tagjai, mint a hallgató közönség körében. Délfelé valamennyi karzat megtelt, a főrendek és idegenek karzata zsúfolva volt, azon a főrendek, ezen az előkelő világ hölgyei foglaltak helyet. A képviselők eleinien ugyancsak gyéren voltak, de később feltűnő nagy számmal gyülekeztek össze. Elsőnek Vadnay Károly szólalt fel, ez alkalommal tartva szűzbeszédét. Eszmegazdag beszéde, folyékony előadása kedvező hatást tettek, különösen a kormánypártra, mely örömmel üdvözölte új tagjának sikeres fellépését. Vadnay a törvényjavaslat mellett foglalt állást és védelmezte azt a különböző támadásokkal szemben. Utána Vadnay Andor, az antiszemita párt tagja beszélt,, higgadt tárgyilagosággal fejtegetve a felekezeti partifeilarizmust, s kijelentette, hogy mint proletáns nem óhajtja a szerény javadalmazású református papot bevinni a felsőházba. Majd a zsidó felekezetnek felsőházi képviseltetéséről szólott, s a zsidókérdésben tett egy nyilatkozatával figyelmeztető közbeszólásra provokálta az elnököt; egyébiránt pártolta Ónody határozati javaslatát. A következő szónok Földváry Miklós, a kormánypárt fiatal új tagja volt. Ügyes beszédben, élénken érvelt a kinevezési elv mellett, a választási elv ellen, s általában sikerrel küzdött meg az első parlamenti fellépés nehézségeivel. A jobboldal élénken helyeselte a fiatal szónok polemikus fejtegetéseit. Most Apponyi Albert grófra került a szólás sora. A mérsékelt ellenzék vezére ma aratta legnagyobb parlamenti sikerét; beszéde úgy szerkezet, mint a tartalom és előadás dolgában egyaránt feltűnően szép szónoki mű. A hét negyedórán át tartó beszéd folyama alatt, nemcsak hogy nem lazult meg a figyelem, hanem egyre fokozódott a hatás, mely végül a valóságos lelkesedésig növekedett. Folytonos emelkedés volt e beszédben, mely a legnagyobb gonddal volt megszerkesztve, s befejezésénél érte el legmagasabb pontját. Első része általánosságban foglalkozik a szőnyegen lévő kérdéssel, második része a kinevezési elv helytelenségét mutatja ki, a harmadik rész a választási elv mellett érvel, s végül a befejezés, melyben a szónoki pathosz tetőzik, a mostani főrendiháznak a választási elv alapján nyugvó újítás számára való meggyőzésére van szánva. A beszédnek, mint már említettük, rendkívüli, a szó teljes értelmében viharos hatása volt. A baloldalon egymást érte a zajos helyeslés, taps és éljenzés. Meglátszott a hatás a jobb oldalon is, de különösen a miniszterelnökön, aki izgatottan vetette jegyzeteit az előtte fekvő papírlapokra. Apponyi beszéde részben polemikus jellegű, s főkép Beksics Gusztáv és a miniszterelnök okoskodásait zúzta szét. Mikor beszédét bevégezte azzal, hogy pártolja a Szilágyi Dezső határozati javaslatát, a baloldalon valóságos viharos kitörései voltak a lelkesedésnek. Perczekig tapsoltak és éljenezték Apponyit. Tisza Kálmán miniszterelnök felemelkedett, de nem tudott szóhoz jutni. Pillanatra meg-megszűnt a zaj, de mihelyt a miniszterelnök szót emelt, újra fölriadt az éljenzés. Háromszor kezdte meg beszédét, miközben a baloldalról gúnyos közbekiáltások hangzottak fel, s ezeknek nyomán zajos derültség* támadt. E jeleneteknek kínos hatása meglátszott a miniszterelnökön, bár mindenképen igyekezett legyőzni ingerültségét. A jobboldal is egészen konsterválva volt, s csöndes megadásssal tűrte a helyzet gyötrelmeit. Végre a csönd némiképen helyreállott, s a miniszterelnök folytathatta beszédét, de még ezután is gyakran fölzúgott a kiáltás: «Éljen Apponyi!» A zavar, mely félig-meddig erőt vett a miniszterelnökön, észrevehető volt beszédén is, mellyel nem volt képes hatást csinálni. Egy ízben, mikor újra kitört az Apponyit éljenző baloldal lármája, a miniszterelnök is kifejezést adott Apponyi iránt való tiszteletének s hozzájárult az éljenzéshez, mire az egész házban hosszantartó éljenzés zúgott fel. A jobboldalon Tisza Kálmánt, a baloldalon meg Apponyit éltették, s az egymásba olvadt éljenzések zaja elnyomta a szónok szavait. Az elnök is többször latba vetette tekintélyét és csöndet kért, de nem bírt a háznak sajátos módon fölpezsdült hangulatával. Végre a miniszter befejezte beszédét, s erre újból kitört a házban az éljenzés, melynek zajából kivált az Apponyi és Tisza Kálmán neve. Az elnöknek a napirendre vonatkozó emucziáczióját alig hallgatták, s a ház izgatott hangulat mellett oszlott szét. Holnap folytatják a vitát, s egyúttal a kérvények nyolczadik sorjegyzékét is tárgyalják. I. Elnök: Péchy Tamás, jegyzők: Hoitsy Pál, Szathmáry György, Nagy István. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán miniszterelnök, Szapáry Gyula gr., Széchényi Pál gr., Kemény Gábor br., Pauler Tivadar, Bedekovich Kálmán. Az elnök: Bemutatja Győrmegye közönségének feliratát, melyben Zemplén megyének a törvényhatóságoknak a felsőházban leendő képviseltetése iránti felterjesztését pártolja. A ház irodájába tétetik le. A Sámsonházai képviselőtestületnek kérvényét, melyben a parlagszöllőknek adó és dézsmaváltság kötelezettsége alóli felmentése iránt esedezik, Kiadatik a kérvényt bizottságnak. Lukács László a pénzügyi bizottság előadója : Bemutatja a pénzügyi bizottság jelentését a kereskedelmi minisztérium részére Budapesten emelendő államépületről szló törvényjavaslat tárgyában. Az osztályok mellőzésével fog annak idején napirendre tűzetni. Következik a főrendiház szervezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Az első szónok Vadnay Károly. Azon kezdi, hogy a szőnyegen lévő nagy fontosságú kérdésnek volt ideje megérni. A főrendiház százados intézménye ugyanis, mai elavult alakjában már abban a pillanatban leélte magát, melyben a pozsonyi utolsó diéta népképviseleti alapra fektette a rendi alkotmányt. De az akkori törvényhozók, a főrendi tábla átalakítását illetőleg, üdvösebbnek találták e nehéz kérdés elintézését függőben hagyni, mintsem megoldását elhamarkodni. Tudták egyfelől, hogy közéletünknek nem kis időre lesz szüksége, míg a modern államélet sokoldalúságát felélni, és a magyar értelmiség köreiben megtenni ama sokféle szaktekintélyeket, melyekre egy új felsőimnak, a népképviseleti alkotmány és a felelős kormányforma keretében, szüksége van ; másfelől bíztak a főrendek hazafiságában és bölcsességében, hogy miután példás belátással és áldozatkészséggel mondtak le kiváltságaikról s járultak a jobbágyság megszüntetéséhez: a régi formában is fognak tudni alkalmazkodni a változott idő, átalakított alkotmány és a jogegyenlőség követeléseihez. (Élénk helyeslés jobb felől.) Nagyobb összeütközés az országgyűlés két háza között csupán egy évvel ezelőtt tört ki, midőn a főrendiház csekély többsége egymásután két ízben utasította vissza a képviselőim egy olyan törvényjavaslatát, melynek megalkotásától a korszellem és jogegyenlőség elvei s a gyakorlati élet érdekei követelték. Csanády Sándor (közbeszól): Jól tette ! (Derültség.) Vadnay Károly: S ez volt eddigelé az egyedüli, káros tény, melyet az ódon alakjában meghagyott főrendiháznak felróhatnánk. Kétségkivüli, hogy az a törvényjavaslat nem felel meg doktrinairek eseményének, sem pedig ama gyökeres újítási elméletnek, mely csak nagyszabású alkotásokkal éri be s nagyon gyors haladást követel. De ez a szó, nagyszabású alkotás bármely tetszősen hangozzék is, nem bit mindig megfelelő tartalmi sullyal. Párt nincs a házban, mely a történeti alappal szakítani kívánna s ekkép viszhang nélkül fog elmosódni Herman Ottónak ama javaslata, mely a felsőházat egyátalában nem tartja szükségesnek, még csak ellensúlyként sem, minélfogva eltörlését kívánja. Noha ez elég radikális nézet, voltakép nincs és nem is lehet gyökere, mert hiányzik alóla a talaj, melyben gyökeret, verhetne. A nézetek abban nem igen térnek el, hogy a felsőház tagjai átalában mily elemekből álljanak, és hogy kivált az új elemeknek sokféle értelmi tekintéllyel s a nemzeti érdekek iránti élénk érzékkel kell birniok. Arra van szükség, hogy hivatottak járuljanak tanácsukkal a törvényhozás munkáihoz. A miben leginkább eltérés van, a FLOYD AURORA. REGÉNY. Irta BRADDON M. E. 5 (Folytatás.) ELSŐ KÖTET. HI. Fejezet. Mi történt a gyémánt karpereczcel. — Floyd Aurora, veres hajú és szeplős! ? A fiatal tiszt hangosan kaczagott a sületlen tréfán. — No várj Bulstrode, egy negyed óra múlva meglátod. Bulstrode Talbot, a fentnevezett 11. sz. huszárezred kapitánya, rábeszéltette magát, hogy bajtársát Windsorból Beckenhambe kocsiztassa, felvegye az egyenruháját, és avval járuljon a feldenwoodi ünnepély emelésére. Harminczkét éves korában bőven élvezvén az élet minden gyönyörét és izgalmait, ezekkel szemben fásult és fáradt volt, és nem sokat törődött avval, hova vitték barátjai és társai. Legidősbb fia volt egy kornwalli bárónak, kinek őse czimét egyenesen Jakab skót király kezéből kapta, még akkor, a midőn eme . czim divatba jött. Talán sehol a világon nem dagasztja a férfi keblét annyi büszkeség, mint Cornwallban, és a Bulstrode család még Cornwallban is a legbüszkébb volt. Talbot, mint nem méltatlan fia e családnak, gyermekkora óta a legbüszkébb halandó volt. Ezen büszkeség valt őrangyala szerencsés pályafutásában. A sima ösvényen, melyet a rang és gazdagság oly kellemessé tesznek, más ember talán elsiklott volna, de nem Bulstrode. Ezen vele született büszkeségnek, mely nem volt közös a vagyon és állási gőggel, volt bizonyos lovagias, nemes oldala és Bulstrode Talbotot szerették oly parvenuk is, kiket alacsonyabb gondolkozásu férfi megvetett volna. Az élet köznapi dolgaiban alázatos, mint nő vagy gyermek, ha becsületről volt szó, felébredt benne a sárkány, mely az ifjúság arany álmai, a tisztaság, becsületesség és igazság mellett harczba szállt az ellenséggel. Harminczkét éves korában még nőtlen volt, nem azért talán, mivel nem szeretett volna soha, de azért, mert eddig még nem találkozott oly mocsoktalan, tiszta lelkű nővel, kit érdemesített volna arra, hogy anyja legyen oly nemes törzsnek, és ringasson oly fiukat, melyek a Bulstrode név díszére válandnak. Ő az általa választandó nőben többet keresett, mint mindennapi erényeket; ő azon felséges és nagy tulajdonságokat óhajtotta, melyek a legritkábbak. Rettenthetlen igazságot, átható becsületérzést, olyant, mint az övé, igaz lelkű szándékot, önzetlenséget és egy lelket, mely érintetlen maradt az élet kicsinyes aljasságaitól; mindezt kereste ő abban a lényben, kit szeret; és az első rezgésre , melyet valamely szép szempár szivében előidézett, rögtön vizsgálódó és kritikus lett tulajdonosnőjével szemben és rögtön kereste a legcsekélyebb foltot, melyet esetleg tiszta szűzies ruháján találhatna. Egy koldusleányt is elvett volna nőül, ha az elérhette volna a felsorolt erények ezen elérhetetlen mérvét; de megvetette volna a királyi származású hölgyet is, ha ez csak vonalnyira is letér az erény útjáról. A nők féltek Bulstrodetól; a számító mamák szürke, hideg, fürkésző szemei elől háttérbe vonultak, az eladó lányok pirultak, remegtek, és apró cselszövéseikről, a bálterem kacérkodásairól a fiatal tiszt nyugodt tekintete előtt megfeledkeztek és félelmük annyira ment, hogy a szép lepkék végre kerülték és ellenszenvvel voltak iránta, így harminczkét éves korában szabadon járt Belgraviában a hálók és vermek közt, mert általánosan elterjedt róla a közvélemény, hogy Bulstrode huszárkapitány nem házasulandó fiatal ember. Ezen vélemény talán az által megerősült, hogy e cornwalli legtávolabbról sem tartozott azon üres fejűek közé, kiknek a tiszteket béke idején jellemző egyetlen képzettsége abból áll, hogy szép hajválasztékot tudnak csinálni, bajszukat pederni és tajtékpipát szívni. Bulstrode Talbot szerette a tudományos kutatásokat; nem pipázott, nem ivott, se nem játszott. A Derbynél csak egyszer volt és ez egyszeri alkalommal is elment az állványról, amikor a nagy futás kezdetét véve s a sápadt arczok mind a végzetes sarok felé fordulva, a férfiak betegek lettek a rémület és gyötrelemtől és dühöngtek a bizonytalanság őrületében. Sohasem vadászott, daczára annak, úgy ülte a lovat, mint Mr. Smith Asshton. Tökéletes vivő lévén, kedvencz tanítványa volt a hires Angelonak, de dákó sohasem volt kezében és kártyát sem érintett gyermekkora óta, a midőn a bulstrodi kastélyban whistet játszott szüleivel és az öreg plébánossal. Különös ellenszenve volt minden szerencsejáték ellen. Szobáit nőies rendben tartotta. A szokásos szivarládák helyeit mathematikai műszerek foglalták el és a falakat Raphael hű másolatai disziték a franczia rajzok és Ackermann-féle sport vízfestések helyett. Azok, kik beszéltek róla, úgy vélekedtek, hogy egy csepp katonavér sincs ereiben, de én ismerek egy huszár ezredet, melyet egy emlékezetes és kétségbeejtő támadás alkalmával egy iszonyú orosz batteria-fal ellen ő vezényelt. Ott más dolgot mesélnek Bulstrode kapitányról. A krimi hadjárat után, ahonnan merev lábbal jött vissza, a 11. huszárezredbe tétette át magát. Miután a merev láb a táncz élvezetétől megfosztó, tehát csak szívesség vagy azon közönbösség minden iránt, ami könnyen önzéstelenséggel cseréltetik fel, volt az indok, mely Bulstrode Talbotot a feldenwoodi báli meghívás elfogadására bírta. A bankár vendégei nem tartoztak ahhoz a körhöz, mely a kapitány ismeretségével dicsekedhetett, azért a házigazda rövid üdvözlése után visszahúzta magát egy ajtófülkébe és onnan nyugodtan szemlélte a tánczolókat , nem maradt észrevétlenül, mert nem tartozott amaz emberek közé, kik a sokaságban elvesznek. Magas, széles vállai, sápadt barkótlan arcza, szabályos orra, fényes, hideg, szürke szemei, sűrű bajsza és fekete, á la Fiesco nyírott haja feltűnő ellentétet képeztek a vele jött sárga barkós fiatal tiszttel szemben. De még merev lába is, mely másokat talán elrutizott volna, emelte megjelenésének kiválóságát, és a mellén csillogó érdemrendek a nemrég véghez vitt hőstettekről tanúskodtak. A vidám társaság , mely egy divatos keringő hangjai után mozgott, nem nagy élvezetet szerzett neki. Ezen keringőt ugyanazon zenekar által játszva, hallotta már máskor is; az arczok, melyek ugyan ismeretlenek voltak előtte, nem voltak újak: barna szépségek rózsaszínben, szőke szépségek kékben; magas, feltűnő szépségek selyemben, csipkékben, ékszerekkel és fényben; szerény szépségek fehér crépben, rózsabimbókkal. Ilyen crépe és illuzióhálók már mind ki voltak utánna vetve, de eddig még mindegyikből szerencsésen megmenekült, kész lévén inkább arra, hogy a Bulstrode név a cornwalli nemesek történetéből eltűnjék, mintsem hogy egy méltatlan fajzat által fényétől megfosztassék és egy bűnös nő miatt a törvényszék előtt a válóper sarában meghurczoltassék. Mialatt igy merev lábát botra támasztva állt, szemlélt és csodálkozott, vájjon van-e a földön valami, ami kártalanítja az embert az élet fáradalmaiért, feléje közeledett Maidon hadnagy, kinek karján egy fehér keztyüs kéz nyugodott könnyedén, és mellette egy tündér ballagott. Egy tündér fenségesen szép, fehér és bíborban, kápráztató a szemnek, megrészegítő fényes az idegeknek. Bulstrode kapitány Indiában szolgálva, egyszer megizlelte a «bang» nevezetű szeszes italt, mely azt, ki ivott belőle, őrültté téve egy időre és most nem tudott megválni a képzelettől , hogy ezen nő szépségében rejlik az indus ital hatalma; kegyetlen, mámoros, veszedelmes és őrületes. Tiszttársa bemutatá őt ennek a csodálatos teremtésnek, s igy tudá meg, hogy e földi leány neve Floyd Aurora, Feldenwood örökösnője. Bulstrode Talbot egy pillanat alatt magához tért. Ezen fenséges teremtés, ezen Cleopatra krinolinban, alacsony homlokkal, széles szájjal és olyan pisze orral bírt, mely távol állt a szépség színvonalától. Ő sem volt más, mint fehér muslinba öltözött csapda, mint a többi. Minthogy pedig ötvenezer font sterling hozománnyal rendelkezett, nem szorult ugyan gazdag férjre, de szüksége volt névre és állásra és kétségkívül olvasta a Bulstrode családfáját Burke «A nemesség és gentry Angolországban« czimü munkájának magasztos lapjain. — A tinta szürke szemek újra hidegebbek lettek ennélfogva, mint valaha, amikor az örökösnő előtt meghajolt. Maidon észrevett egy széket azon oszlop mellett, mely körül Talbot támaszkodott, és oda vezette kísérőnőjét. E pillanatban Mrs. Floyd a hadnagyhoz jött azon szándékkal, hogy egy tánczosnőhöz vigye, kilépteit többet gyakoroltatta a tánczos a lábujjhegyein, mint a bálterem padlózatán, így Aurora és Talbot egyedül maradtak. Bulstrode kapitány futó pillantást vetett a bankár leányára, tekintete azonban a sima, kékes fekete hajjal borított és bíbor-vörös bogyókkal koszorúzott kecses fejen megakadt. Azt várta, hogy szerényen süsse le a szempilláit, mint azt hosszú pillákkal bíró fiatal hölgyek tenni szokták , de csalódott , mert Aurora mereven nézett maga elé, nem ugyan ő reá, sem a csillárokra, virágokra, vagy a tánczolókra, hanem a távol űrbe. E nő annyira fiatal, boldog, ünnepelt és szeretett volt, hogy nehéz lett volna eltalálni, ragyogó szemeit mért borítja a szomorúság fátyola. Midőn a kapitány éppen arról tanakodott, mivel szólítsa meg a szép leányt, ez szemeit arczához emelve, oly kérdést intézett hozzá — amit még leány, ajkakról nem hallott. — Nem tudja a doncasteri mai futamnál Shunderbolt legyőzte-e Légert? (Folytatása következik.)