Egyházi Tudósítások - függelékül a Religio és Neveléshez, 1843. 1. félév (1-26. szám

1843-05-28 / 22. szám

Első félév. 1843. Magyarország. (Hála.) Pesten apr. 24 én jutánk egy ismeret­lenül maradni kívánó által írott és ut. Tamásy József helybeli gymnasiumi igazgató úrhoz utasított névtelen levél’ birtokába, mellyben az említett igazgató ur fölé­szólittatik : szíveskednék sorai mellett küldött néhány (számszerűit 27 kisebb nagyobb) ruhadarabot a’ sze­gényebb sorsú , jó , szelidebb erkölcsű és erényesb jellemű tanulók közt érdem szerint kiosztani. — E’ szerény kívánat épe’ napokban, midőn a’ havi kí­sérletek történtek, teljesittetett. — Mi nem mulaszt­hatjuk el, hogy e’ dicséretes tettet feledékenységbe bocsássuk, ’s tanuló ifjaink’ nevében forró köszö­­netünket ezennel ne nyilvánítsuk, azon buzgó óhaj­tással, hogy a’ szegényeket védő Isten a’ derék jó­tévőt áldással halmozza. (Eger’ hálaünnepe.) Április’ 30kán Eger’ köz­sége hálaünnepet ült. Ugyanis Pyrker patriarcha ’s egri érsek ö­nméltóságának a’ hálás egri közönség’ költségén Barabás Miklós által élethiven festett élet­­nagyságú képe délelőtti 11 — 12 óra közt leplez­­teték le. A’ jeles szónoklatáról ismeretes városbiró ritka tapintattal szerkesztett, népszerűn is ékes beszé­dében elősoroló a’ hálaünneppel megtisztelt egyházi-, polgári- ’s emberileg nagy férfiú­ érdemeit, nagy­szerű jótéteményeit. Ez t. i. azon kegyelmes ur, ki Egerben néptanítókat képző intézetet, rajziskolát ala­pított. Ezen kegyelmes ur az, ki Egerben az építé­szet szép remeke’ példányát, az igen nagyszerű szé­kesegyházat építette; a’ romban heverő, de magyar hősi dicsőséget hirdető egri várat, sétányokkal be­ültetve, kálváriává alakíttató; a’ fürdőt elhagyottsá­­gából kiemelve, szennyeiből kitisztittatva, tágosbitotta. Ezen kegyelmes ur az , ki a' szervaskői sziklautat, hogy Egernek egyedüli kereskedési czikke, jó bora, utat nyerjen, merész gondolattal, roppant költség­gel épitteté; ki az Egerben rendesen tanyázni szo­kott katonaság’ számára új nagyszerű házát, tiszti lakus, Eger községének ajándékozó, 5.000 szotfön­tartási költség’ födözésére alapítva letett; ki Károly­­fürdőben és Gasteinban agg katonáknak fürdői ven­dégházakat; ki a’ vakok intézetének Bécs városában nagyköltségű­ házat, az édes Magyarhazának kincset­­érő képgyűjteményt ajándékozott. Nagy halmaz ez egy ember’ jótéteményiből, de az én szememben dürniczi tette a’ nagy férfiúnak, minden jótéteményei’ koronája. Ugyanis franczia há­borúkor Dürnicz’ vidékén orozva megöletett fr­ancziák találtatván, ezt megboszulandó az ellenségi parancs­nok, Dürniczet meggyujtatá. Dürnicznek akkor lel­kipásztora , most Egernek dicsőített pátriárcia-ér­seke a' parantsnokot beszéde’ mindenható hatalmával rábirá, hogy oltassa el a’ lángokat, de foltot kötte­tett ki, miszerint életével kezeskedjék a’ lelkipász­tor, hogy franczia orozva meg nem ölelik, és a’jó pásztor lelkét tévé juhaiért, aláíra a’ kezeslevelet, és oltva jön a’pusztító tür­elem, ’s mentve Dürnicz. Kő­steket látok sok szemekben ez angyalszép telt’ említé­sénél. Nagy férfiú! — e’ könyek’ gyöngyei sokat érnek — áldott lesz emlékezeted, míg Dürnicz áll; áldott, míg Eger, míg Bécs, míg Károly-fürdő és Gastein állandnak; midőn kényes szemeket látok a’ szép tett’ megemlítésénél, örült lelkem, és mondám magamban: boldog, ki a’jótétemény’ szövetéből ké­szült párnára hajthatja halálra fejét, ő élni fog áldás­ban embereknél, dicsőségben Istennél. Többszörös éljenek követek sok ezernek ajkai­ról a’ szép beszéd’ folyamát; virágok és versezetek osztogattatának a’ teremben és teremen kívül az ün­nepély’ emlékére. Tartsd meg Isten Egernek, a’hon­nak e’ férfiút, és adj sok illy nagyot e’ hazának ! — Volt zene, volt ágyudörgés­­stb. (Necrolog.) Várad-olaszi, majus’ 8kán 1843. A’ majus’ 5k én Istenben boldogult püspök Laicsák Ferencz ur ő excellentiája, mai napon reggeli 9 óra­kor a' palotából, hova holt teste visszahozatott, a’ romai katholika anyaszentegyház’ fényes méltóságú szertartásával a’ capucinus szerzet’ sírboltjába, meg­hagyása szerint, még e’ városban együtt nem látott 22.dik szám. MÁJUS’ 28."­PESTEN. 22. VASÁRNAP.

Next