Egyháztörténet, 1944 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1944-01-01 / 1-2. szám
mondható. Ebben a vonatkozásban is leginkább a már említett másik strassburgi magyar vándorral, Keresztesi Józseffel hasonlítható össze. „Veszprémből elmenvén volt 170 Aranyom... Volt egész utamra. . .. 235 Aranyom“ — írja Keresztesi.131 III. Párisban. 1. Páris iskolái és a középkori magyar műveltség. A középkor népeinek nem volt olyan külön nemzeti műveltségük, amelynek ápolása nemzetenként külön kultúrintézményeket tett volna szükségessé. Közös kultúrájuknak, a nyugati keresztyén egyházi kultúrának, csak latin és ír földön voltak a keresztyénség első századaiból való saját gyökerei. A többi területekre a keresztyén műveltség külföldről került. Természetes, hogy az új keresztyén népek és egyházaik szorgalmasan ápolták kapcsolataikat keresztyén műveltségük forrásaival. Az Árpádok korának elején Franciaország ugrott a nyugati keresztyén toultúra élére és töltötte be ettől kezdve századokon át Európa tanítómesterének szerepét. Hátramaradottabb országok, mint a Német Birodalom, vagy Magyarország, saját magas művelődési intézmények hiányát úgy pótolták, hogy tehetségesebb fiatal papjaikat Párisba küldték és azokat az egyéneket állították itthon a káptalani iskolák élére, akik Páris vezető teológiai iskoláján, a Sorbonne-on magisteri vagy doctori fokozatot nyertek. A magyar középkori állam és művelődés képét is igen nagy mértékben francia eredetű hatások formálták. A keresztyénséget a lovageszmény, még pedig úgy, ahogy ez I. László király alakjában testet öltött, fogadtatta el szív szerint is a magyarság szélesebb rétegeivel. A kor másik életalakító ideálja, a szent. A keresztyén szent és a keresztyén lovag eszményei francia talajon, a cluny-i reformban és a keresztes háborúkban öltötték fel a magyar lelket is magával ragadó hódító vonásaikat. A keresztyén magyar állam alapvetésénél, törvényeinek, közigazgatásának, intézményeinek megalkotásánál francia példák igen fontos szerepet töltöttek be. I. István kultúrpolitikájában nagy rész jutott Odilo cluny-i apáttal ápolt kapcsolatai révén az országba hívott bencéseknek. Középkori királyaink később sem engedték veszendőbe menni az Árpád-ház francia összeköttetéseit, sőt, több ízben, mint például III. Béla házassága által, ki II. Fülöp Theológiai Szemle I. (1925) 78—9. Paulsen: Geschichte des gelehrten Unterrichts. 1919. 3. kiad. I. kötet 21.