Elektromos Híradó, 1985 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1985-07-01 / 7. szám
Szépen, jól magyarul! Ismét a kis és a nagy kezdőbetűkről. A HÍRADÓ-ban már két ízben is írtam a címbeli témáról, de tapasztalható, hogy — a belső és külső ügyiratainkban — még elég sok a hiba, a tanácstalanság. Ezért — a Híradó szerkesztőbizottságának kívánságára — újólag kifejtem a nyelvi szakirodalom és a hivatásos nyelvészeink témabeli álláspontját. Az intézmény jogi személy, s így talán nem véletlen, hogy az intézményevek írása alapjában a személynevekével egyezik: a név terjedelmét a nagy kezdőbetűs elemek száma mutatja benne. Minden önálló elem nagy kezdőbetűs: Belügyminisztérium, Ipari Minisztérium. Olykor bajos megállapítanunk magát a névség tényét. Névségi s egyben névhatár-megállapítási probléma: tulajdonnev-e az intézmény egy-egy részlegének elnevezése (illetőleg megnevezése), s mekkora és milyen önállóságú részlegnél vonható meg a határ? Elfogadott és helyes gyakorlat: az intézménynevekben minden lényeges és önálló tagot nagy kezdőbetűvel írunk. Nem tekinthető viszont ilyennek a névelő, a kötőszó, a sz. (számú) rövidítés, valamint a tulajdonnév után álló megyei, járási, fővárosi, városi, kerületi, községi, úti, utcai, körúti, téri stb. szó és rövidítésük. Ezeket az elemeket az intézményneveken belül is kis kezdőbetűvel kell írni. Szabályként mondható: csak az önálló hivatali apparátussal bíró intézmények és alintézmények neveit érdemes tulajdonnévként felfogni; kisebb részeikét, szerveikét meg az alkalmi jellegű bizottságokét már nem. Néha problémát okoz eldönteni: mi önálló tag, mi nem; illetőleg: mi egy önálló tag, s mi kettő. Fontosnak tartom megjegyezni: ha eredetileg nagy kezdőbetűs tulajdonnévnek kis kezdőbetűs melléknévi származéka válik intézménynév részévé úgy, hogy nagybetűsödnie kell, e nagy kezdőbetűsödés csak az elejére vonatkozik (tulajdonnévi eredetű), második tagjára már nem. Tehát: Dunántúl, s ebből: Dél-Dunántúl; de ebből: dél-dunántúli, s ebből intézménynév részeként pl.: Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat, mert a dél-dunántúli melléknévnek csak az eleje nagybetűsíthető. A képzős alak akkor is kisbetűsödik, ha a név több önálló elemből áll: ipari minisztériumi, honvédelmi minisztériumi. Nagy kezdőbetűsek csak az eredeti tulajdonnévi tagok maradnak: Dózsa tsz-beli, Eötvös gimnáziumi. Mindnyájunk előtt ismert, hogy a Budapesti Elektromos Művek a Magyar Villamos Művek Tröszt egyik vállalata (nem is kicsi, és nagy hivatali apparátussal bír). De vállalatunknak is vannak önálló nagy üzemegységei, ilyenek pl. az üzemigazgatóságok, amelyeken számos alegység (osztályok, kirendeltségek, csoportok stb.) vesz részt a feladatok ellátásában. A már korábban általam elmondottak indokolttá teszik, hogy az üzemigazgatóságokat önálló intézménynév szerint nevezzük meg. Tehát pl.: Észak-budai Üzemigazgatóság, Dél-pesti Üzemigazgatóság, Középpesti Üzemigazgatóság stb. Sajnos gyakran olvasható vállalatunk ügyirataiban (és más vállalatokéban is), hogy például a főosztály, osztály, csoport stb. hivatali egységeket nagy kezdőbetűvel írják. E helytelen írásmód valószínűleg a beidegződött megszokás szüleménye. Olvasóinknak ajánlhatom, hogy a napilapokat gondosabban olvassák. (Pl. a Népszabadságot, a legnagyobb példányszámú napilapunkat, amelynél jól felkészült újságíró-lektor gárda gondoskodik a helyesírás szempontjából is hibátlan cikkek közölhetőségéről.) Természetesen lényeges különbség van akkor, ha egy intézménynek (vállalatnak stb.) címzésben kiírjuk a teljes megnevezését, vagy csak ha szövegen belül utalunk az intézményre. Például így helyes: „Az MSZMP Pest megyei Bizottságának ülése” vagy Budapest Főváros Tanácsa V. B. lakásügyi főosztálya. Szövegen belüli rövid utalásra azonban a kisbetűs írásmód az elfogadott és helyes: „A fővárosi tanács lakásügyi főosztálya megtárgyalta ...” Az ELMÜ HÍRADÓBAN látom és olvasom pl. Dél- Budán-t egy cikk címfejeként. Nyilvánvaló, hogy a cikkíró a Dél-budai Üzemigazgatóság valami eseményéről ír. Ezt a vállalati dolgozóink megértik és tudják miről van szó. Kívülállók azonban értelemszerűen a Dél-Budán-t Budapest egyik nagy területi egységének tekintik, mert az is városrész. Olykor célszerű, ha az egyértelműség és közérthetőség okából nem takarékoskodunk egy-egy rövid kifejezés leírásával, jóllehet a HÍRADÓ elsősorban az ELMÜ dolgozóihoz szól, akik így is értik azt, amit a cikkíró mondani kíván. Táborffy Dénes Közművelődési vetélkedő Örömmel üdvözöltük, hogy idén ismét elindult a brigádok részére kiírt „Lehet egy kérdéssel több?” c. vetélkedő. Először is köszönetünket szeretnénk kifejezni mindazoknak, akik kitalálták, megszervezték ezt a nagyon hasznos és nagyon izgalmas játékot. Új és érdekes közös feladatokat ad a brigádok részére, fejleszti a nemes versengést, feltárja a megszerzett ismereteket és új ismeretek megszerzésére késztet. Alapjában véve remek kedvezményezés és mint az elején mondtam: örülünk neki. De az örömünkbe egy-egy picike üröm is vegyült, és erről is szeretnék néhány szót mondani. Vegyük szó szerint: „közművelődési vetélkedő”. Tehát először is: közművelődés. Már a tavalyi döntőben is hiányoltuk, hogy sok kérdés válaszolatlan maradt. Az kiderült a pontszámokból, hogy valamit nem jól tudtunk, de nem minden helyes választ ismertettek, nyilván az idő rövidsége miatt. Csakhogy ez azt eredményezte, hogy amit eddig nem tudtunk, most sem tanultuk meg. Kiderült tehát, hogy ki mit tud, de a tudás nem gyarapodott, legfeljebb műveltségi, de nem művelődési versenyről beszélhetünk. Ugyanez a probléma merült fel az idei írásbeli kérdések második fordulója után is. Szeretnénk, ha ezen változtatna a rendezőség. Nem hisszük, hogy ilyen csekély, de lényegében fontos mozzanat megoldása különösebb problémát okozna. Másodszor: vetélkedő Ismét a tavalyi döntővel kell kezdenem. A döntő előtt, kint a folyosón, két-három csapat kezében láttunk egy könyvet, amit lelkesen böngésztek. Estére kiderült: a tesztfeladatok, a villámkérdések nagy része ebből a könyvből volt válogatva. Ezek után sokakban felmerült a kérdés: honnan tudták egyesek, hogy melyik könyvet kell forgatni és miért nem tudta ezt mindenki? Hiszen, ha közüik a könyv címét, ha mindenki végigböngészi, ezzel ismét csak a közművelődés ügye nyert volna, ami a vetélkedő elsőrendű célja volt. A másik kérdés szintén a verseny tisztaságát hivatott védeni. Szeretnénk, ha a rendezők elejét vennék sok kósza hírnek, ami ilyen — szerencsére — tömegeket megmozgató vetélkedőnél természetes. Mi — a munkahelyünk jellegénél fogva — nagyon sok brigáddal tartunk kapcsolatot és sokak véleményét tolmácsoljuk akkor, amikor az alábbiakat kérjük a szervezőktől. Először: közöljék a Híradóban azoknak a munkatársaknak a nevét, akik a kérdéseket összeállítják és a válaszokat értékelik. Másodszor: azok a csapatok, amelyeknek a felsorolt munkatársak a tagjai, ne vehessenek részt a versenyben. A vetélkedő olyan, mint a sport. A legcsillogóbb eredményt is képes elhomályosítani egyetlen elsuttogott szó: bunda. A verseny tisztaságára nagyon kell vigyázni. Vigyázzunk rá közösen! Amikor tehát ismételten megköszönjük a rendezők munkáját, azt kérjük, tegyék ezt a jó játékot azzá, amit a neve mond: „KÖZMŰVELŐDÉSI VETÉLKEDŐ.” Reiser Istvánná Tyereskova szoc. brigád