Elektromos Híradó, 1985 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1985-07-01 / 7. szám

Szépen, jól magyarul! Ismét a kis és a nagy kezdőbetűkről. A HÍRADÓ-ban már két ízben is írtam a címbeli témáról, de tapasztalható, hogy — a belső és külső ügyiratainkban — még elég sok a hiba, a tanácstalan­ság. Ezért — a Híradó szerkesztőbizottságának kíván­ságára — újólag kifejtem a nyelvi szakirodalom és a hivatásos nyelvészeink témabeli álláspontját. Az intézmény jogi személy, s így talán nem véletlen, hogy az intézményevek írása alapjában a személyne­vekével egyezik: a név terjedelmét a nagy kezdőbe­tűs elemek száma mutatja benne. Minden önálló elem nagy kezdőbetűs: Belügyminisztérium, Ipari Miniszté­rium. Olykor bajos megállapítanunk magát a névség té­nyét. Névségi s egyben névhatár-megállapítási problé­ma: tulajdonnev-e az intézmény egy-egy részlegének elnevezése (illetőleg megnevezése), s mekkora és mi­lyen önállóságú részlegnél vonható meg a határ? Elfogadott és helyes gyakorlat: az intézménynevek­ben minden lényeges és önálló tagot nagy kezdőbetű­vel írunk. Nem tekinthető viszont ilyennek a névelő, a kötőszó, a sz. (­számú) rövidítés, valamint a tulaj­donnév után álló megyei, járási, fővárosi, városi, ke­rületi, községi, úti, utcai, körúti, téri stb. szó és rövidí­tésük. Ezeket az elemeket az intézményneveken belül is kis kezdőbetűvel kell írni. Szabályként mondható: csak az önálló hivatali ap­parátussal bíró intézmények és alintézmények neveit érdemes tulajdonnévként felfogni; kisebb részeikét, szerveikét meg az alkalmi jellegű bizottságokét már nem. Néha problémát okoz eldönteni: mi önálló tag, mi nem; illetőleg: mi egy önálló tag, s mi kettő. Fontosnak tartom megjegyezni: ha eredetileg nagy kezdőbetűs tulajdonnévnek kis kezdőbetűs melléknévi származéka válik intézménynév részévé úgy, hogy nagybetűsödnie kell, e nagy kezdőbetűsödés csak az elejére vonatkozik (tulajdonnévi eredetű), második tagjára már nem. Tehát: Dunántúl, s ebből: Dél-Du­nántúl; de ebből: dél-dunántúli, s ebből intézménynév részeként pl.: Dél-dunántúli Áramszolgáltató Vállalat, mert a dél-dunántúli melléknévnek csak az eleje nagy­­betűsíthető. A képzős alak akkor is kisbetűsödik, ha a név több önálló elemből áll: ipari minisztériumi, hon­védelmi minisztériumi. Nagy kezdőbetűsek csak az eredeti tulajdonnévi tagok maradnak: Dózsa tsz-beli, Eötvös gimnáziumi. Mindnyájunk előtt ismert, hogy a Budapesti Elekt­romos Művek a Magyar Villamos Művek Tröszt egyik vállalata (nem is kicsi, és nagy hivatali apparátussal bír). De vállalatunknak is vannak önálló nagy üzem­egységei, ilyenek pl. az üzemigazgatóságok, amelyeken számos alegység (osztályok, kirendeltségek, csoportok stb.) vesz részt a feladatok ellátásában. A már korábban általam elmondottak indokolttá te­szik, hogy az üzemigazgatóságokat önálló intézmény­­név szerint nevezzük meg. Tehát pl.: Észak-budai Üzemigazgatóság, Dél-pesti Üzemigazgatóság, Közép­pesti Üzemigazgatóság stb. Sajnos gyakran olvasható vállalatunk ügyirataiban (és más vállalatokéban is), hogy például a főosztály, osztály, csoport stb. hivatali egységeket nagy kezdőbetűvel írják. E helytelen írás­mód valószínűleg a beidegződött megszokás szüle­ménye. Olvasóinknak ajánlhatom, hogy a napilapokat gon­dosabban olvassák. (Pl. a Népszabadságot, a legna­gyobb példányszámú napilapunkat, amelynél jól fel­készült újságíró-lektor gárda gondoskodik a helyesírás szempontjából is hibátlan cikkek közölhetőségéről.) Természetesen lényeges különbség van akkor, ha egy intézménynek (vállalatnak stb.) címzésben kiírjuk a teljes megnevezését, vagy csak ha szövegen belül utalunk az intézményre. Például így helyes: „Az MSZMP Pest megyei Bizottságának ülése” vagy­ Bu­dapest Főváros Tanácsa V. B. lakásügyi főosztálya. Szövegen belüli rövid utalásra azonban a kisbetűs írásmód az elfogadott és helyes: „A fővárosi tanács la­kásügyi főosztálya megtárgyalta ...” Az ELMÜ HÍRADÓBAN látom és olvasom pl. Dél- Budán-t egy cikk címfejeként. Nyilvánvaló, hogy a cikkíró a Dél-budai Üzemigazgatóság valami esemé­nyéről ír. Ezt a vállalati dolgozóink megértik és tud­ják miről van szó. Kívülállók azonban értelemszerűen a Dél-Budán-t Budapest egyik nagy területi egységé­nek tekintik, mert az is városrész. Olykor célszerű, ha az egyértelműség és közérthetőség okából nem takaré­koskodunk egy-egy rövid kifejezés leírásával, jóllehet a HÍRADÓ elsősorban az ELMÜ dolgozóihoz szól, akik így is értik azt, amit a cikkíró mondani kíván. Táborffy Dénes Közművelődési vetélkedő Örömmel üdvözöltük, hogy idén ismét elindult a brigádok részére kiírt „Lehet egy kérdéssel több?” c. vetélkedő. Először is köszönetünket szeretnénk kifejezni mind­azoknak, akik kitalálták, megszervezték ezt a nagyon hasznos és nagyon izgalmas játékot. Új és érdekes kö­zös feladatokat ad a brigádok részére, fejleszti a ne­mes versengést, feltárja a megszerzett ismereteket és új ismeretek megszerzésére késztet. Alapjában véve remek kedvezményezés és mint az elején mondtam: örülünk neki. De az örömünkbe egy-egy picike üröm is vegyült, és erről is szeretnék néhány szót mondani. Vegyük szó szerint: „közművelődési vetélkedő”. Tehát először is: közművelődés. Már a tavalyi döntőben is hiányoltuk, hogy sok kér­dés válaszolatlan maradt. Az kiderült a pontszámok­ból, hogy valamit nem jól tudtunk, de nem minden helyes választ ismertettek, nyilván az idő rövidsége miatt. Csakhogy ez azt eredményezte, hogy amit eddig nem tudtunk, most sem tanultuk meg. Kiderült tehát, hogy ki mit tud, de a tudás nem gyarapodott, legfel­jebb műveltségi, de nem művelődési versenyről be­szélhetünk. Ugyanez a probléma merült fel az idei írásbeli kérdések második fordulója után is. Szeret­nénk, ha ezen változtatna a rendezőség. Nem hisszük, hogy ilyen csekély, de lényegében fontos mozzanat megoldása különösebb problémát okozna. Másodszor: vetélkedő Ismét a tavalyi döntővel kell kezdenem. A döntő előtt, kint a folyosón, két-három csapat kezében lát­tunk egy könyvet, amit lelkesen böngésztek. Estére ki­derült: a teszt­feladatok, a villámkérdések nagy része ebből a könyvből volt válogatva. Ezek után sokakban felmerült a kérdés: honnan tudták egyesek, hogy melyik könyvet kell forgatni és miért nem tudta ezt mindenki? Hiszen, ha közüik a könyv címét, ha mindenki végigböngészi, ezzel ismét csak a közművelődés ügye nyert volna, ami a vetélke­dő elsőrendű célja volt. A másik kérdés szintén a verseny tisztaságát hiva­tott védeni. Szeretnénk, ha a rendezők elejét vennék sok kósza hírnek, ami ilyen — szerencsére — tömege­ket megmozgató vetélkedőnél természetes. Mi — a munkahelyünk jellegénél fogva — nagyon sok brigáddal tartunk kapcsolatot és sokak vélemé­nyét tolmácsoljuk akkor, amikor az alábbiakat kérjük a szervezőktől. Először: közöljék a Híradóban azoknak a munkatársaknak a nevét, akik a kérdéseket össze­állítják és a válaszokat értékelik. Másodszor: azok a csapatok, amelyeknek a felsorolt munkatársak a tag­jai, ne vehessenek részt a versenyben. A vetélkedő olyan, mint a sport. A legcsillogóbb eredményt is ké­pes elhomályosítani egyetlen elsuttogott szó: bunda. A verseny tisztaságára nagyon kell vigyázni. Vigyázzunk rá közösen! Amikor tehát ismételten megköszönjük a rendezők munkáját, azt kérjük, tegyék ezt a jó játékot azzá, amit a neve mond: „KÖZMŰVELŐDÉSI VETÉLKEDŐ.” Reiser Istvánná Tyereskova szoc. brigád

Next