Élet és Tudomány Kalendáriuma, 1969
Natter-Nád Miksa: A dísztök és a lopótök a házikertben
A dísztök és a lopótok a házikertben A főzelékül szolgáló töknek(Cucurbita pepo) sok, száznál is több olyan változata van, amelyek dísztök néven ismeretesek. Általában gyorsan növekedők, kapaszkodó természetűek, érdekes a lombozatuk, dús a virgázásuk, különös alakú és színű a rendkívül változékony csüngő kabakos termésük. Elsősorban ezzel vonják magukra a figyelmet. Mutatós futónövények; felfuttathatók rácsra, léckeretre, fára, oszlopra és természetesen lugasra. A dísztöknek van olyan változata, amelynek termése formájában és színében is megtévesztésig hasonlít a narancsra, a másik alma formájú és nagyságú, de akad korong alakú, bordás testű, továbbá hagyma, körte, gerezdes paradicsom vagy lombik alakú, az egyik a tyúktojásnál nem nagyobb, a másik ökölnyi nagyságú és még nagyobb — és mind színes. Van olyan is, amelyik egyik felén aranysárga, a másikon méregzöld, márványozott, csíkozott vagy rikítóan színeződött. Azért van annyi változat, mert a dísztökfajták könnyen kereszteződnek egymás között. Egyik-másik változat termése olyan szép és különleges, hogy télen a lakásban falidísznek, vagy színes cserép- és üvegtálon asztaldísznek használhatjuk. A dísztök könnyen nevelhető. Április elején kell vetni, trágyáé, tápanyagban gazdag talajba. Júniusban kell megkezdeni a növekedésben levő szárak „idomítását”, vagyis a befuttatásra szánt tárgyakra történő irányítását, valamint erős kenderzsinór rácsavarásával a termés formálását. Lugasok vagy kerti pergolák befuttatására használható a lopótök több változata is. A régi fűrészek a lopótököt a közönséges vagy asztali tök egyik változatának vélték, de ma a botanikusok Lagenaria névvel önálló nemzetségbe sorozzák. A lopótököt már az ókori rómaiak is ismerték. Valószínűleg Afrikából hozták Itália földjére, ahol bortartó, borszívó és ivóedényt készítettek belőle. Afrika trópusi vidékén és Elő-Indiában még ma is nélkülözhetetlen eszköz a lopótök, és az általunk ismert nagy termésű dísztökök megszárított terméseivel együtt a mindennapi élet fontos háztartási eszközei közé tartoznak. Különféle anyagok: gabona, liszt, tojás, víz tárolására szolgálnak. Amerikában az európaiak honosították meg a lopótököt, amelyet a törzslakosok, az indiánok nagyon megkedveltek. Nemcsak ivóedényül használták, de zeneszerszámot is készítettek belőle úgy, hogy a megszárított tökbe kukoricaszemeket vagy kavicsokat tettek, a tököt zsinórra akasztották és ünnepeiken éneküket ilyen tökcsörgővel kísérték. A lopótöknek mint borszívónak használatát az idő lassan eltörölte. Nagymértékben elősegítette ugyanis a bor ecetesedését. A termésfal belül borral átitatódott és az ecetsavbaktériumok táptalajává vált. Amelyik szőlősgazda borszíváshoz lopótököt használt, annak bora jellemzően savanyú — úgynevezett vinkó — volt. A lopótök ugyanúgy kezelendő, mint a dísztök. Nagy levelei között augusztusban nyílnak ki a tölcsérék, harang alakú fehér virágai, majd növekedni kezdenek hengeres vagy palack alakú, néha egy méter hosszúságot is elérő kabakjai. Ha szabadon csüng a termés, megőrzi eredeti alakját, de ha fejlődésben valamilyen módon megakadályozzuk, eltorzul és változatos, furcsa alakot ölt. Októberben szedik le a lopótök termését, és száraz, levegős helyen felfüggesztve szárítják. Ilyenkor szárad össze belső része, a héja pedig teljesen megfásodik. Dísznek, kifúrva és megtisztítva edénynek használhatjuk. Natter-Nád Miksa