Élet és Tudomány Kalendáriuma, 1969

Natter-Nád Miksa: A dísztök és a lopótök a házikertben

A dísztök és a lopótok a házikertben A főzelékül szolgáló töknek(Cucur­bita pepo) sok, száznál is több olyan változata van, amelyek dísztök néven ismeretesek. Általában gyorsan növe­kedők, kapaszkodó természetűek, ér­dekes a lombozatuk, dús a virgázásuk, különös alakú és színű a rendkívül változékony csüngő kabakos termé­sük. Elsősorban ezzel vonják magukra a figyelmet. Mutatós futónövények; felfuttathatók rácsra, léckeretre, fára, oszlopra és természetesen lugasra. A dísztöknek van olyan változata, amelynek termése formájában és szí­nében is megtévesztésig hasonlít a narancsra, a másik alma formájú és nagyságú, de akad korong alakú, bor­dás testű, továbbá hagyma, körte, ge­­rezdes paradicsom vagy lombik alakú, az egyik a tyúktojásnál nem nagyobb, a másik ökölnyi nagyságú és még na­gyobb — és mind színes. Van olyan is, amelyik egyik felén aranysárga, a má­sikon méregzöld, márványozott, csí­kozott vagy rikítóan színeződött. Azért van annyi változat, mert a dísz­­tökfajták könnyen kereszteződnek egy­más között. Egyik-másik változat ter­mése olyan szép és különleges, hogy télen a lakásban falidísznek, vagy színes cserép- és üvegtálon asztaldísz­nek használhatjuk. A dísztök könnyen nevelhető. Áp­rilis elején kell vetni, trágyáé, táp­anyagban gazdag talajba. Júniusban kell megkezdeni a növekedésben levő szárak „idomítását”, vagyis a befut­­tatásra szánt tárgyakra történő irányí­tását, valamint erős kenderzsinór rá­csa­varásával a termés formálását. Lugasok vagy kerti pergolák befut­­tatására használható a lopótök több változata is. A régi fűrészek a lopó­tököt a közönséges vagy asztali tök egyik változatának vélték, de ma a botanikusok Lagenaria névvel önálló nemzetségbe sorozzák. A lopótököt már az ókori rómaiak is ismerték. Valószínűleg Afrikából hozták Itália földjére, ahol bortartó, borszívó és ivó­edényt készítettek belőle. Afrika tró­pusi vidékén és Elő-Indiában még ma is nélkülözhetetlen eszköz a lopótök, és az általunk ismert nagy termésű dísztökök megszárított terméseivel együtt a mindennapi élet fontos ház­tartási eszközei közé tartoznak. Kü­lönféle anyagok: gabona, liszt, tojás, víz tárolására szolgálnak. Amerikában az európaiak honosítot­ták meg a lopótököt, amelyet a törzs­lakosok, az indiánok nagyon megked­veltek. Nemcsak ivóedényül használ­ták, de zeneszerszámot is készítettek belőle úgy, hogy a megszárított tökbe kukoricaszemeket vagy kavicsokat tettek, a tököt zsinórra akasztották és ünnepeiken éneküket ilyen tökcsörgő­vel kísérték. A lopótöknek mint borszívónak használatát az idő lassan eltörölte. Nagymértékben elősegítette ugyanis a bor ecetesedését. A termésfal belül borral átitatódott és az ecetsavbak­­tériumok táptalajává vált. Amelyik szőlősgazda borszíváshoz lopótököt használt, annak bora jellemzően sava­nyú — úgynevezett vinkó — volt. A lopótök ugyanúgy kezelendő, mint a dísztök. Nagy levelei között augusztusban nyílnak ki a tölcsérék, harang alakú fehér virágai, majd nö­vekedni kezdenek hengeres vagy pa­lack alakú, néha egy méter hosszúsá­got is elérő kabakjai. Ha szabadon csüng a termés, megőrzi eredeti alak­ját, de ha fejlődésben valamilyen módon megakadályozzuk, eltorzul és változatos, furcsa alakot ölt. Október­ben szedik le a lopótök termését, és száraz, levegős helyen felfüggesztve szárítják. Ilyenkor szárad össze belső része, a héja pedig teljesen megfáso­­dik. Dísznek, kifúrva és megtisztítva edénynek használhatjuk. Natter-Nád Miksa

Next