Élet és Tudomány, 1946. december (1. évfolyam, 1-2. szám)
1946-12-01 / 1. szám
A munkásokra nehezedő különböző elnyomatás között egyik — talán a legsúlyosabb — a tanulástól való elzártság volt. Pedig mindig tele voltak a tudás utáni szomjúsággal, csak alkalmuk, lehetőségük nem nyílt arra, hogy képezzék magukat. Az iskola csak kiváltságosok számára volt elérhető. Az ilyen fényezést csak az engedhette meg magának, akit otthonról a szülői házból támogattak. Sokgyermekes munkáscsaládoknál ez úgyszólván lehetetlenségszámba ment. A tudósok — ezalatt a valóságos tudósokat értjük — pedig oly szívesen adták volna tudásukat, mert a tudománynak elsőrendű feladata az, hogy a széles néprétegekhez eljusson, közkinccsé váljon. De nem volt meg a lehetőség arra, vagy csak nagyon ritka esetben, hogy meg tudja ismerni azt a széles tömeget, amelyik szintén vágyott erre a találkozásra. Nem volt sokkal jobb a helyzet a középosztályban sem, mert hiszen, ha kikerül valaki az iskola padjaiból, akkor úgy megrohanták egyszerre az élet gondjai, hogy sehogyan sem tudott továbbtanulni, sőt inkább visszafejlődött, mint előre. A demokráciának egyik lenagyobb fel - adata az, hogy az ország kultúrnívóját emelje, a tudást közkinccsé tegye úgy, hogy mindenki elérhesse azt, ami után kinyújtja a kezét. A tudósok kerüljenek mind közelebb a fizikai és szellemi dolgozókhoz s a munkásrétegek se érezzenek szakadékot önmaguk és azok között, akiktől tanulniok kell. A fizikai és szellemi dolgozók egyaránt érzik és tudják, hogy suta eredménye lenne annak a harcnak, amelyet az ország gazdasági fellendüléséért folytatnak, ha nem járna vele együtt a szellemi felemelkedés is. Nem véletlen az sem, hogy milyen tömegesen látogatják az esti iskolákat s tanfolyamokat. Ezen a kölcsönös segítségen alapul a Munkások a Tudományért, Tudósok a Munkásokért akció. Ez a kölcsönös segítés a legkézenfekvőbb valami. A tudósnak laboratórium, tanterem kell, a háborús évek alatt tönkretett eszközeik rendbehozása . . . mindez pedig olyasmi, amit a munkások nyújthatnak. A munkásoknak viszont tudásra van szükségük, amit az esti iskolákban, előadásokon, szemináriumokon és írásokon keresztül kaphatnak meg. Ezeknek a szempontoknak a szem előtt tartásával az akciónkat két módon szervezzük. Az első az, amikor gyárak a szakmájukhoz legközelebb eső tudományos intézetekkel kölcsönösvédnökséget alakítanak. Ez leginkább azt jelenti, hogy a gyár munkásai a tanszék 3— 4 egyébként fizetés nélküli tanársegédeinek havi ösztöndíjat folyósítanak. Ha pedig erősen sérült intézetről van szó, akkor az épület és a gépek sérüléseit hozzák rendbe. Erre a célra 24 ösztöndíjat adunk ki egyelőre havonta. Pl. a Goldberger gyár munkásai a Textilgépészeti tanszék gépeit és tetőzetét, a Beszkárt dolgozók a Vasútépítés tanszék gépeit, a Ganz villamossági gyár az Aerodinamika motorjait kb. 1000 munkaórában. Szívesen örömest végzik a munkákat a munkások, mert tudják, hogy az intézetek jobb munkája kísérleteiknek eredménye a saját üzemük eredményeit is növelik. Természetesen ez a kapcsolat nem egyoldalú. Neves professzorok irányítják a munkások szakoktatását ezeken a helyeken, nem egyszer maguk személyesen is kimennek és előadásokat tartanak a munkásoknak. Tanársegédeik pedig bekapcsolódnak a munkásiskolák tanításába. A szélesebb körű nagyobb munka azonban az általánosságban vezetett akción keresztül folyik. Ennek az az előnye, hogy nem egyoldalú oktatási lehetőség nyílik általa és a nem technikai jellegű intézeteket is bele lehet kapcsolni. Ennek keretében a legnagyobb, legszebb munkát a Mávag gyár munkásai végezték, akik anyagot és munkában 48.000 munkaórát ajánlottak fel és ezzel 3 épületet hoztak rendbe a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen. A Weisz Manfréd munkásai a romokból a II. Belklinikát építették fel és most a Műegyetem újjáépítésébe fognak erőteljesen bekapcsolódni. A Beszkárt dolgozói a Szépművészeti Múzeumot és a Földtani Intézetet hozták rendbe, a Csatornafenntartó művek dolgozói a műegyetem rossz csatornáit, a Magyar Optikai Művek és az Egyesült Izzó a klinikák műszereit, a galvanizáló kisiparosság pedig a Tudományegyetem műszereit. A vegyiüzemektől 22 g vegyszert gyűjtöttünk, számtalan helyreállító rohammunkát végeztünk, gépszíjat, búvárruhát, mikroszkópot műszert, elsötétítő függönyt, takarítószert stb., szóval mindent, amit kértek tőlünk és amit módunkban állt elintézni. Nehéz volna felsorolni azt a rengeteg munkát, amely már hónapok óta folyik. Az akció szervezésében eddig 5 esti »Dolgozók ipari középiskolája« működik, számtalan szaktanfolyam, tudományos előadássorozat. Mindez kint a gyárakban ott, ahol valamikor erre még gondolni sem mertek a dolgozók. Ez a munka volt az, amelyen keresztül meg is találták egymást. Mindig többen és többen csatlakoznak ehhez a mozgalomhoz, diákság, haladó értelmiségi kispolgárság, sőt a parasztság is. Az eddigi eredmények egy biztató kezdet jelei. Sokkal szélesebbkörűvé kell mozgalmunkat fejleszteni, belevonni mindenkit, aki velünk karöltve munkát akar végezni. Ennek a nagy tábornak összekötőkapocsa kíván lenni ez a lap is, amelynek megjelenését a munkások teszik lehetővé, a tudósok pedig önként ajánlották fel tudásuk legjavát, hogy az ezen a csatornán is a fizikai és szellemi dolgozók legszélesebb rétegeihez jusson el. Lapunk akkor éri el igazi célját, ha élő kapoccsá válik a szellemi és fizikai dolgozórétegek között. Felelős szerkesztő: Mariska Zoltán — Felelős kiadó: Palkó Sándor — Szerkesztőség : Budapest VII. Rákóczi út 34 Szerkesztőségi órák Hétköznapokon 7-4-1t — 464643. Athenaeum mélynyomása Felelős Dorszky Tivadar igazgató