Élet és Tudomány, 1955 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1955-01-05 / 1. szám
A TÁRSADALOM- £8 TERMÉSZETTUDOMÁNYI ISMERETTERJESZTÖ TÁRSULAT HETILAPJA x. £vr. 1. szám sTUDOMÁNY im jani.Ab • r~----------------------------------------------------------------------------------------------------- A TARTALOMRÓL : Padi Lászlóról — Allergiakutatás Debrecenben — A halak mestertéget szaporítása — A Föld nagy fűrésze — Természeti csapátok, társadalmi viszonyok — Nagy tisztaságú fémek a korszerű technika szolgálatában — Hírek a tudomány és technika világából Madártelepítés gyümölcsöskertben — Kísérletezzünk és gondolkozzunk .------------------------------------------------------------------1 — PAÁL LÁSZLÓRÓL Az centendíl és az újesztendő találkozásának egyik legmegragadóbb nemzeti kultúreseménye a budapesti DJ Magyar Képtér (volt Fővárosi Képtár) Paál László-emlékkiállítása. A tájfestészet tragikus sorsú magyar óriásának egy nagy elégtételt ad — 75 évvel halála után — ez az emlékkiállítás. Az emlékkiállítás azonban bármily lenyúlgözás, fájdalom, hiányos. Paál László képeinek jelentős hányadát ugyanis külföldön mutogatják. Mégis, aki megtekinti a Bényi László rendezte budapesti emlékkiállítást, s elolvassa az Élet és Tudományban Lyka Károly megemlékezését, az könnyen tudja egységes eleven képben összefogni Munkácsy Mihály legméltóbb pályatársának és barátjának életét és művészetét. (A szerkesztőség megjegyzése.) Boldog gyermekkorát nagy erdők mellett élte, és az erdő lombsátra alatt érezte magát legjobban. Ennek emléke végigkísérte életét holtáig, és ez az emlék avatta az erdő remeklő festőjévé. Nagy út vezetett odáig. Mert atyja — nagyijövedelű postamester a hunyadmegyei Berzován és Odvasán — hallani sem akart arról, hogy fiából festő legyen. Pedig már korán több körülmény csábította a művészet felé. Már kicsiny korában Zámon (ahol 1846-ban született) a természetnek volt rajongója, azt barangolta gyalog vagy lóháton. Aradon, ahol középiskoláit járta, rajzolni tanult a városi rajzimestertől, Nagy Pétertől, és magánúton Böhm Pál festőtől. És ott ismerkedett meg egy asztaloslegénnyel is, aki faképnél hagyta mesterségét, és 31 forintos képecskéket festegetve erős eltökéltséggel indult a művészet felé. A két ifjút a szent művészet közös vágya egész életükre balástokká tette és Paál László is titkon elhatározta, hogy Bécsben, ahova atyja jogi tanulmányokra küldte, a maga részéről szintén faképnél hagyja a maga mesterségét, a jogászkodást és ha törik, ha szakad, festő lesz. Így került a két fiatalember a bécsi művészeti akadémiára: egy »ex-jogász«, Padi László, és egy »ex-asztalos«, Munkácsy Mihály. De a régi meghitt együttlét nem tartott sokáig, mert Munkácsy, megunva az akadémiát, hamarosan Münchenbe, majd Düsseldorfba telepedett, míg barátja még néhány évig magába szedegette az akadémia szellemi kosztját, amelynek olyan kevés volt a borsa sava. A tájképfestő osztályon Zimmermann volt a tanár, aki növendékeit kivezényelte a szabadiba természetet tanulmányozni, s ott a tájnak egy részletét, a részletnek egy darabkáját, a darabkának egy bokrát rajzoltatta igen nagyfontossággal, levélkéről levélkére. Mert az akadémia azt tanította, hogy ilyen részecskékből aztán otthon könnyen lehet összeállítani egy tájképet. A növendékek ilyen formán el sem jutottak a természet gyönyörű egységének megértéséhez. Az ifjú Paál jó ideig engedelmesen foglalkozott ilyen fajta művészettel, meg is tanult pontosan rajzolni, de egyre inkább érezni kezdte, hogy mégis csak másnak látta egykor a hunyadmegyei természetet, az atyai udvarház mögött zöldelő hatalmas erdőt, amely annyi finom hangulatot, annyi költői gon-