Élet és Tudomány, 1967, július-december (22. évfolyam, 27-52. szám)
1967-09-01 / 35. szám
ARANY KOS Az alábbi tájleírás hazánk közép-tiszántúli — Körösök közt — vidékére, annak is legkeletibb, országhatárszéli részére hívja fel olvasóink figyelmét. Ez a vidék kiesik a zsibongó, zajló idegenforgalomból. Nem foglalkoztak vele az 1930-as évek falukutató írói sem. Csak a biharugrai részére hívta fel a közfigyelmet a Talpalatnyi föld című regény és film. Holott ez a táj adja vissza ma még leghívebben az «Alföldnek azt a tengersík vidékét« — csaknem valamennyi sajátosságával —, amelynek különös szépségeit Petőfi Sándor «a zordon Kárpátoknak vadregényes tája« fölé rangsorolta. És ennek a tájnak az emberei közül emelkedtek ki a magyar nyelvnek olyan mesterei, mint Pázmány Péter, Bessenyei György és a mesterek mestere: Arany János. E vidéknek —Arany János szülőföldjének — paraszti népe nem tájszólásban beszél, hanem azon az ízes szemléletes élő nyelven, amely »tőről metszett« magyar nemzeti irodalmi nyelvünk lett. A SZerkesztőség A TOLDI ÉS AZ ARANY-BALLADÁK VIDÉKE Emlékmű tanúskodik Geszten arról, hogy az 1848—49-es szabadságharc leverését követő Schwarzenberg-féle rémuralom idején ott a Tisza családnál meghúzódva nevelősködött Arany János. Árk az a ház, amelyben lakott, nem az emlékmű, hanem a szövetkezet gazdasági épületeinek helyén állt. A háború vihara semmisítette meg 1944 őszén. A költő szülőfalujának, a Geszttel szinte tőszomszédos Nagyszalontának a határában látta a «tikkadt szöcskenyájak« legelészését a »kopár szik sarján«. És miután Ilosvai Selymes Péter száraz krónikás énekét nagyszerűen átköltve megírta legszebb hőskölteményünket, a Toldit, e tájon álmodta tovább a Toldi szerelme és a Toldi estéje költői leírásait és eseményeit. Bizonyára ebben a táj és népe is serkentette őt, hiszen ugyancsak e vidékről való költői hőse, Toldi Miklós, aki a valóságban pozsonyi alispánként és várnagyként, majd bihari főispán tisztjében szolgálta I. Lajost, a magyar Anjouháznak Nagy jelzővel méltán kitüntetett királyát. A kisnemes Toldi család a Körösök, a békési és bihari Kissárrét és a mai román határ között fekvő 800 négyzetkilométer nagyságú tájnak legjobb módú és legmagasabbra emelkedett birtokosa volt. Törzsbirtoka Told és Szakál, a többit királyi adományozással nyerte, így jutott a hőskölteményből ismert Nagyfalu birtokába is. Nagyfalu neve éppúgy eltűnt a térképekről, miként rég kihalt a Toldi család is. Valószínű, hogy Nagyszalonta néven élt tovább. Birtokosa, Toldi György már ezen a néven adta el 1625-ben 1000 tallérért a hajdúknak, akiknek ez a helység jobban tetszett, mint az azóta pusztává vált Kölcsér, ahova 1606-ban Bocskai telepítette őket. Ezen a tájon éltek Arany balladahősei is. Tengerifosztáskor és téli esték fonóin ott regéltek Vörös Rábákról meg Ágnes asszonyról, aki a patakban »véres leplét« mossa, aztán a vén Márkusról, aki bizony megbűnhődött hamis vallomástétele miatt. Ott bólogatott feketén az eperfa lombja a Családi kör nyugalmas estéjén. A népszerű hős lovagkirály, Szent László életéről, legendás erényeiről is abban a környezetben adták szájról szájra a legszebb mondákat. A VÍZ ÉS AZ ERDŐ A régmúlt időkben a víz és az erdő volt az úr a Körösök közt. A táj alapját az Ős-Maros rakta le, hordalékaival a hegyekről a síkságra lépve. A több száz méter vastag törmelékkúpról a folyó egyre délebbre folyt, végül is a Maros a mai medrében állapodott meg, helyét a Körösök foglalták el, és a durva törmeléket finomabb iszapjukkal betemették. A Sebes-Körös állandó meder nélkül kalandozott rajta, Biharugra és Zsadány vidékén a Kissárrét féle rétségeket, mocsarakat táplálva. A Körösök elágazásai, a Kölesér, a Gyepes hosszú bolyongás után tértek vissza az anyafolyóba. A vizeket a bihari hegyekről leomló erdőrengeteg kísérte. Geszt, Méhkerék, Bélmegyer neve őrzi ennek az őserdőségnek az emlékét. Az egykori Bihar me