Élet és Tudomány, 1977. január-június (32. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-28 / 4. szám
A FASZÉN „ANATÓMIÁJA" — Egyszóval még mindig fenntartja elképesztő állítását, uram? — Igen! És önök nem fognak megtörni a rosszul föltett keresztkérdéseikkel! — De hiszen ez hallatlan! — avatkozott a nem túlságosan barátságos párbeszédbe a harmadik utas, a negyedik útitársnak helyeslő bólogatásától kísérve. — Ön nem akarja tudomásul venni, hogy a vezetőség már döntött?! — Nem döntött el semmit! — csattant fel most élesen a kérdezett hangja. — Vegyék tudomásul, uraim, hogy az igazságot sem önök, sem a vezetőség bármiféle döntései nem változtathatják meg. Nemsokára látni fogják ... A beszélgetés itt váratlanul félbeszakadt, mert hirtelen kinyílt az ajtó, s megjelent a kalauz. — Szabad a jegyeket!? Meddig utaznak? Átnyújtották a vasútjegyeket. — Druzsinig! A vasutas nagyott nézett. Ilyen elegáns urak! És nem Ótátrafüredre vagy Lomnicra utaznak!? Mi a csudát kereshetnek ezek abban az isten háta mögötti falucskában, Druzsinban? Csaknem száz éve, 1881 júniusában történt ez az eset a magyar tudománytörténetnek egyik nagy fontosságú kísérlete alkalmával. A kísérlet arról akarta meggyőzni az akkori tudományos élet nagyjait, amit ma minden általános iskolás tud, hogy valaha a mai Magyarország területén is élt az ősember. A század végén még elképesztő és valósággal felforgató állítás volt ez. Aki mégis megkockáztatta, az Róth Samu késmárki gimnáziumi tanár volt. Szabad idejében szívesen mászkált a hegyek között, barlangok mélyén, s eközben fedezte föl a ma már híres eruzsini barlangot. Ott ugyan nem talált ősemberi csontokat, mégis arra a meggyőződésre jutott, hogy Magyarország földjén igenis élt ősember. Mire alapította ezt? Elsősorban arra a barlangi üledékekben talált összefüggő faszénrétegre, amelyet sajátos elhelyezkedése alapján — helyesen! — az ősember tűzhelyének maradványaként ismert föl. A hivatalos tudomány — mert addigi tapasztalatai ellenkezőek voltak — hallani sem akart az ősemberről, s képviselői a fölfedezővel késhegyig menő viták után határozták csak el, hogy helyszíni szemlét tartanak a barlangban. Akkor még Róth Samu sem tudta, hogy a faszén, amelynek ez esetben a puszta ottléte döntötte el, hogy ott ősember élt, a lét és nemlét kérdésénél sokkal több múltbeli eseményről tájékoztathatja a késői utókor tudósait. Az ember ugyanis csak később tanult meg olvasni a faszén jeleiből, mégpedig egy új tudományágnak, az anthrakotómiának (szó szerinti fordításban szénboncolás), magyarul a faszénanatómiának a segítségével (anatómia, alkattan, bonctan, a szerves lények felépítésével foglalkozó tudományág). A faszén a növények elfásodott részeinek tökéletlen égése után visszamaradt, javarészt elemi szénből álló anyag. (Ha mondjuk egy fadarabot hevítünk, először a víz távozik el belőle, s 110 C-fok fölötti hőmérsékleten gyakorlatilag víztelenné válik. 150 C- foktól hőbomlás révén a különféle szerves anyagok gázai illannak el belőle, majd 170—250 C-fok között bizonyos idő múltán lángra lobban. Ha azonban felmelegedésekor a fa nem érintkezik oxigénnel, még egészen magas hőfokon sem ég el, hanem alkotórészeinek egy hányada elillan. Végül csaknem tiszta elemi szén — a faszén — marad vissza belőle.) Szabályos sejtszerkezet Vajon miről árulkodik egy-egy ilyen elszenesedett fadarab? Mindenekelőtt a fa anyagáról, más egy bükkfából, egy fenyőből vagy mondjuk egy diófából visszamaradt faszéndarab szerkezete. A köztük levő eltérés tulajdonképpen a még életükben megvolt különbségekből adódik. Minden fa, még az élő fa anyaga is zömében elhalt, üres, illetőleg levegővel vagy vízzel telt sejteknek a tömegéből áll, s a szakember egy-egy faanyag metszetének mikroszkópos képét látva a szállítóedények lefutásából, a sejtfal szerkezetéből és más jelekből nem csupán azt mondja meg, milyen fáról vagy cserjéről van szó, hanem például azt is, hogy az a fa vagy cserje száraz vagy nedves helyen nőtt-e, s öreg vagy fiatal példány volt-e. A fák anyagát alkotó nagyon sokféle sejttípusnak az alakulása minden fafajban más és más; például a fenyőfélék fájában sok a gyantajárat és a tracheidák falán vermes gödörkés vastagodás van. A szenesedés közben a faanyag — mint mondottuk — sok változáson megy keresztül, de ezek a változások nem olyan nagyok, hogy elmosnák a különbségeket az eredetileg eltérő sejtszerkezetek között. Ahol mód van maguknak a faanyagoknak a vizsgálatára, ott a faszénelemzésnek tulajdonképpen nem sok hasznát veszszük. Sajnos azonban a fa nem tartozik a tartós anyagok közé . . . Ellenáll az időnek Ha egy fadarabot nedvesség ér, megtelepszenek rajta a gondák, a baktériumok. Ezek és a különféle rovarok a fa anyagából élnek, bontják azt, s aránylag rövid idő múltán a jégkori vörösfenyő faszenének úgynevezett bélsugara felülvilágításos mikroszkópi technikával. (A felvételeket a szerző készítette) ősemberi tűzhelyből előkerült, tölgyfából származó félig elszenesedett fadarab mikroszkópi képe