Élet és Tudomány, 1977. január-június (32. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-28 / 4. szám

A FASZÉN „ANATÓMIÁJA" — Egyszóval még mindig fenntartja elképesztő állítását, uram? — Igen! És önök nem fognak megtörni a rosszul föltett keresztkérdéseikkel! — De hiszen ez hallatlan! — avatkozott a nem túlságosan barátságos pár­beszédbe a harmadik utas, a negyedik útitársnak helyeslő bólogatásától kísér­ve. — Ön nem akarja tudomásul venni, hogy a vezetőség már döntött?! — Nem döntött el semmit! — csattant fel most élesen a kérdezett hangja. — Vegyék tudomásul, uraim, hogy az igazságot sem önök, sem a vezetőség bármi­féle döntései nem változtathatják meg. Nemsokára látni fogják ... A beszélgetés itt váratlanul félbeszakadt, mert hirtelen kinyílt az ajtó, s megjelent a kalauz. — Szabad a jegyeket!? Meddig utaznak? Átnyújtották a vasútjegyeket. — Druzsinig! A vasutas nagyott nézett. Ilyen elegáns urak! És nem Ótátrafüredre vagy Lomnicra utaznak!? Mi a csudát kereshetnek ezek abban az isten háta mögötti falucskában, Druzsinban? Csaknem száz éve, 1881 júniusában történt ez az eset a magyar tudo­mánytörténetnek egyik nagy fontos­ságú kísérlete alkalmával. A kísérlet arról akarta meggyőzni az akkori tu­dományos élet nagyjait, amit ma minden általános iskolás tud, hogy valaha a mai Magyarország területén is élt az ősember. A század végén még elképesztő és valósággal felfor­gató állítás volt ez. Aki mégis meg­kockáztatta, az Róth Samu késmárki gimnáziumi tanár volt. Szabad idejé­ben szívesen mászkált a hegyek kö­zött, barlangok mélyén, s eközben fedezte föl a ma már híres eruzsini barlangot. Ott ugyan nem talált ős­emberi csontokat, mégis arra a meg­győződésre jutott, hogy Magyaror­szág földjén igenis élt ősember. Mire alapította ezt? Elsősorban arra a bar­langi üledékekben talált összefüggő faszénrétegre, amelyet sajátos elhe­lyezkedése alapján — helyesen! — az ősember tűzhelyének maradvá­nyaként ismert föl. A hivatalos tudo­mány — mert addigi tapasztalatai el­­lenkezőek voltak — hallani sem akart az ősemberről, s képviselői a fölfedezővel késhegyig menő viták után határozták csak el, hogy hely­színi szemlét tartanak a barlangban. Akkor még Róth Samu sem tudta, hogy a faszén, amelynek ez esetben a puszta ottléte döntötte el, hogy ott ősember élt, a lét és nemlét kérdésé­nél sokkal több múltbeli eseményről tájékoztathatja a késői utókor tudó­sait. Az ember ugyanis csak később tanult meg olvasni a faszén jeleiből, mégpedig egy új tudományágnak, az anthrakotómiának (szó szerinti fordí­tásban szénboncolás), magyarul a faszénanatómiának a segítségével (anatómia, alkattan, bonctan, a szer­ves lények felépítésével foglalkozó tudományág). A faszén a növények elfásodott ré­szeinek tökéletlen égése után vissza­maradt, javarészt elemi szénből ál­ló anyag. (Ha mondjuk egy fadarabot hevítünk, először a víz távozik el be­lőle, s 110 C-fok fölötti hőmérsékleten gyakorlatilag víztelenné válik. 150 C- foktól hőbomlás révén a különféle szerves anyagok gázai illannak el be­lőle, majd 170—250 C-fok között bi­zonyos idő múltán lángra lobban. Ha azonban felmelegedésekor a fa nem érintkezik oxigénnel, még egészen magas hőfokon sem ég el, hanem al­kotórészeinek egy hányada elillan. Végül csaknem tiszta elemi szén — a faszén — marad vissza belőle.) Szabályos sejtszerkezet Vajon miről árulkodik egy-egy ilyen elszenesedett fadarab? Minde­nekelőtt a fa anyagáról, más egy bükkfából, egy fenyőből vagy mond­juk egy diófából visszamaradt fa­széndarab szerkezete. A köztük levő eltérés tulajdonképpen a még életük­ben megvolt különbségekből adódik. Minden fa, még az élő fa anyaga is zömében elhalt, üres, illetőleg le­vegővel vagy vízzel telt sejteknek a tömegéből áll, s a szakember egy-egy faanyag metszetének mikroszkópos képét látva a szállítóedények lefutá­sából, a sejtfal szerkezetéből és más jelekből nem csupán azt mondja meg, milyen fáról vagy cserjéről van szó, hanem például azt is, hogy az a fa vagy cserje száraz vagy nedves helyen nőtt-e, s öreg vagy fiatal pél­dány volt-e. A fák anyagát alkotó na­gyon sokféle sejttípusnak az alakulá­sa minden fafajban más és más; pél­dául a fenyőfélék fájában sok a gyantajárat és a tracheidák­ falán vermes gödörkés vastagodás van. A szenesedés közben a faanyag — mint mondottuk — sok változáson megy keresztül, de ezek a változások nem olyan nagyok, hogy elmosnák a különbségeket az eredetileg eltérő sejtszerkezetek között. Ahol mód van maguknak a faanyagoknak a vizsgá­latára, ott a faszénelemzésnek tu­lajdonképpen nem sok hasznát vesz­­szük. Sajnos azonban a fa nem tarto­zik a tartós anyagok közé . . . Ellenáll az időnek Ha egy fadarabot nedvesség ér, megtelepszenek rajta a go­ndák, a baktériumok. Ezek és a különféle ro­varok a fa anyagából élnek, bontják azt, s aránylag rövid idő múltán a jégkori vörösfenyő faszenének úgyneve­zett bélsugara felülvilágításos mikrosz­kópi technikával. (A felvételeket a szerző készítette) ősemberi tűzhelyből előkerült, tölgyfá­ból származó félig elszenesedett fadarab mikroszkópi képe

Next