Élet és Tudomány, 1979. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-12 / 41. szám
m szama a aMifi . A lefolyási hányad emberi beavatkozások következtében valamelyest megnövekedhet vagy csökkenhet az érintett területeken, de a nagyobb folyók vízgyűjtőjének egészén e változás alighanem már elhanyagolható. És vajon vannak-e olyan természeti okok, amelyek egy Duna, vagy Tisza nagyságú folyó teljes vízgyűjtőjén, vagy a vízgyűjtő terület jelentős részén markáns változást idéznek elő? Ilyenek, ha nem is gyakoriak, vannak. Két ilyen okot említhetünk. Az egyik a talajfagy: ha ugyanis a vízáteresztő talaj kellően átfagy, és reá nagyobb mennyiségű eső esik, vagy az ilyen fagyott talajon következik be az olvadás, a talaj lefolyási hányada megemelkedhet, sőt akár az 1-et is megközelítheti! A másik ok az esők megoszlásában keresendő: ha egymás után több kisebb eső esik, a talaj vízzel telítődhet, eljuthat vízelnyelő képessége határáig, s az azt követő nagyobb esőnek megint csak nagy hányada lefolyhat. Például a talajfagy hatására alakult ki 1979 tavaszán árvíz a Bodrogon. Ez a Tisza vízállásait is jelentősen megemelte, az „előkészítő” esők szerepét pedig jól példázza az 1970. évi tiszavölgyi nagy árvíz. "Nem feltétlenül szükséges tehát emberi tevékenységet feltételeznünk az árvízszintek emelkedéséhez: a természet saját erőivel maga is képes olyan átmeneti változásokat előidézni, amely a lefolyási hányadot megnöveli. Minél nagyobb az eső, annál inkább számíthatunk a lefolyási hányad természetes növekedésére is. Véletlenek összjátéka Folyóink vízállására s vízhozamára ható tényezőket (csapadék, hóolvadás, talajviszonyok, meredekség, talajátázottság, művelési ág stb.) ismerjük ugyan, de sem e tényezők egymás közötti, sem pedig köztük és a folyók vízjárása — vízállások és vízhozamok stb. — közötti összefüggéseket (függvénykapcsolatokat) nem ismerjük pontosan. Vagyis: e jelenségek és az őket befolyásoló tényezők közötti kapcsolat nem meghatározó jellegű (idegen szóval: nem determinisztikus), hanem csupán sejthető (idegen szóval: sztohasztikus). Egy folyó vízjárása tulajdonképpen olyan keret, amelyen belül lejátszódnak az illető folyó hidrológiai eseményei. A hidrológiai jelenségeket leíró adatok között elvileg ugyan minden érték előfordulhat, de nem egyenlő gyakorisággal: a szélsőséges értékek ritkábban fordulnak elő, az átlaghoz közel állók pedig sűrűbben. Az olyan jelenségek, mint amilyenek a hidrológiai jelenségek is, a valószínűségszámítás módszereivel írhatók le. Arra a kérdésre tehát, hogy lesz-e valahol árvíz, s ha igen, milyen magas lesz, a valószínűségszámítás adhat választ. Az, aki sokszor tölt ki lottószelvényt, nagyobb valószínűséggel számíthat nyereményre, sőt nagyobb öszszegű, több találatért járó nyereményre. Éppen így mondhatjuk, hogy minél több idő telik el, annál inkább módjában van a vízjárásnak a ritkább, a szélsőségesebb változatokat megvalósítani. De, mint ahogy a szerencse forgandósága nem biztosítja szükségszerűen a nyereményt, még nagyszámú játék esetében sem, úgy az árvízszintek emelkedése sem szükségszerű. Előfordulhat, hogy hosszú időn át nem emelkednek az árvízszintek; például Tokajban a Tisza vízállása 1888 óta nem lépte túl a 872 cm-t, egészen 1979-ig, amikor is ott a Tisza 880 cm-es új csúccsal tetőzött. Az ilyen rekordot feljegyzik a legnagyobb vízállások jegyzékébe. Ám jegyzékünket mindaddig nem egészítjük ki, amíg ismételten nem lesz olyan magas vízállás, amelynél magasabb addig nem fordult elő. Azt a rekordot tehát, amelyet a folyó valahol egy alkalommal elért, tartani fogja, s az, hogy ismét megjavítja egyszer, az valószínű, s minél jobban telik az idő, annál valószínűbb lesz, de egyáltalában nem szükségszerű. Az árvízvédekezést tervező mérnök így gondolkodik: az árvízszintek emelkedése ugyan nem szükségszerű, de nem is kizárt, éppen ezért fel kell készül 1300 nünk a jelenleginél magasabb árvizekre is. A vízkészlet-gazdálkodás mérnöke viszont csak az átlagos — a gyakran és biztonságosan előforduló — vízhozamokkal számolhat, így előfordulhat, hogy két szakágazat képviselője ugyanabból a tényből két egészen különböző következtetést von le. De vajon van-e bizonyítékunk arra, hogy az árvizek járása valóban a valószínűségszámítás törvényeit követi-e? Ilyen bizonyítékul a már több, mint száz éve kiadott Vízrajzi Évkönyv adatainak az elemzése szól- Az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa. Ferenc József a pusztulás színhelyén. Vágó Pál festménye: „Szeged szebb lesz, mint volt” Szeged egyik utcája 1879. március 12-én Árvizjelenet a régi városháza előtt 1838-ban. Jobbra a Piaristák Háza s a Belvárosi Templom