Élet és Tudomány, 1979. július-december (34. évfolyam, 27-52. szám)

1979-10-12 / 41. szám

m szama a aMifi . A lefolyási hányad emberi beavatkozások következ­tében valamelyest megnövekedhet vagy csökkenhet az érintett területeken, de a nagyobb folyók vízgyűjtőjé­nek egészén e változás alighanem már elhanyagolha­tó. És vajon vannak-e olyan természeti okok, amelyek egy Duna, vagy Tisza nagyságú folyó teljes vízgyűjtő­jén, vagy a vízgyűjtő terület jelentős részén markáns változást idéznek elő? Ilyenek, ha nem is gyakoriak, vannak. Két ilyen okot említhetünk. Az egyik a talaj­fagy: ha ugyanis a vízáteresztő talaj kellően átfagy, és reá nagyobb mennyiségű eső esik, vagy az ilyen fagyott talajon következik be az olvadás, a talaj lefo­lyási hányada megemelkedhet, sőt akár az 1-et is megközelítheti! A másik ok az esők megoszlásában keresendő: ha egymás után több kisebb eső esik, a talaj vízzel telítődhet, eljuthat vízelnyelő képessége határáig, s az azt követő nagyobb esőnek megint csak nagy hányada lefolyhat. Például a talajfagy hatására alakult ki 1979 tavaszán árvíz a Bodrogon. Ez a Tisza vízállásait is jelentősen megemelte, az „előkészítő” esők szerepét pedig jól példázza az 1970. évi tiszavöl­­gyi nagy árvíz. "Nem feltétlenül szükséges tehát em­beri tevékenységet feltételeznünk az árvízszintek emelkedéséhez: a természet saját erőivel maga is ké­pes olyan átmeneti változásokat előidézni, amely a le­folyási hányadot megnöveli. Minél nagyobb az eső, an­nál inkább számíthatunk a lefolyási hányad természe­tes növekedésére is. Véletlenek összjátéka Folyóink vízállására s vízhozamára ható tényezőket (csapadék, hóolvadás, talajviszonyok, meredekség, ta­­lajátázottság, művelési ág stb.) ismerjük ugyan, de sem e tényezők egymás közötti, sem pedig köztük és a folyók vízjárása — vízállások és vízhozamok stb. — közötti összefüggéseket (függvénykapcsolatokat) nem ismerjük pontosan. Vagyis: e jelenségek és az őket befolyásoló tényezők közötti kapcsolat nem meghatá­rozó jellegű (idegen szóval: nem determinisztikus), hanem csupán sejthető (idegen szóval: sztohasztikus). Egy folyó vízjárása tulajdonképpen olyan keret, amelyen belül lejátszódnak az illető folyó hidrológiai eseményei. A hidrológiai jelenségeket leíró adatok kö­zött elvileg ugyan minden érték előfordulhat, de nem egyenlő gyakorisággal: a szélsőséges értékek ritkáb­ban fordulnak elő, az átlaghoz közel állók pedig sű­rűbben. Az olyan jelenségek, mint amilyenek a hidro­lógiai jelenségek is, a valószínűségszámítás módszerei­vel írhatók le. Arra a kérdésre tehát, hogy lesz-e va­lahol árvíz, s ha igen, milyen magas lesz, a valószí­nűségszámítás adhat választ. Az, aki sokszor tölt ki lottószelvényt, nagyobb való­színűséggel számíthat nyereményre, sőt nagyobb ösz­­szegű, több találatért járó nyereményre. Éppen így mondhatjuk, hogy minél több idő telik el, annál in­kább módjában van a vízjárásnak a ritkább, a szél­sőségesebb változatokat megvalósítani. De, mint ahogy a szerencse forgandósága nem biztosítja szükségsze­rűen a nyereményt, még nagyszámú játék esetében sem, úgy az árvízszintek emelkedése sem szükségsze­rű. Előfordulhat, hogy hosszú időn át nem emelked­nek az árvízszintek; például Tokajban a Tisza vízállá­sa 1888 óta nem lépte túl a 872 cm-t, egészen 1979-ig, amikor is ott a Tisza 880 cm-es új csúccsal tetőzött. Az ilyen rekordot feljegyzik a legnagyobb vízállások jegyzékébe. Ám jegyzékünket mindaddig nem egészít­jük ki, amíg ismételten nem lesz olyan magas vízál­lás, amelynél magasabb addig nem fordult elő. Azt a rekordot tehát, amelyet a folyó valahol egy alkalom­mal elért, tartani fogja, s az, hogy ismét megjavítja egyszer, az valószínű, s minél jobban telik az idő, an­nál valószínűbb lesz, de egyáltalában nem szükség­­szerű. Az árvízvédekezést tervező mérnök így gondolko­dik: az árvízszintek emelkedése ugyan nem szükség­­szerű, de nem is kizárt, éppen ezért fel kell készül­ 1300 nünk a jelenleginél magasabb árvizekre is. A vízkész­let-gazdálkodás mérnöke viszont csak az átlagos — a gyakran és biztonságosan előforduló — vízhozamok­kal számolhat, így előfordulhat, hogy két szakágazat képviselője ugyanabból a tényből két egészen külön­böző következtetést von le. De vajon van-e bizonyítékunk arra, hogy az árvizek járása valóban a valószínűségszámítás törvényeit kö­­veti-e? Ilyen bizonyítékul a már több, mint száz éve kiadott Vízrajzi Évkönyv adatainak az elemzése szól- Az 1879. évi szegedi árvízkatasztrófa. Ferenc József a pusz­tulás színhelyén. Vágó Pál festménye: „Szeged szebb lesz, mint volt” Szeged egyik utcája 1879. március 12-én Árvizjelenet a régi városháza előtt 1838-ban. Jobbra a Piaristák Háza s a Belvárosi Templom

Next