Élet és Tudomány, 1986. január-június (41. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-27 / 26. szám
»22 TE VEDD! Gyomaendrőd „gyarapodása” „Gyarapodni” akar az ember, nagyobb területen nagyobb hozamot szeretne. Eltüntetni a lápokat, azokkal együtt elvész számos növény- és állatfaj. Kiszárítja a talajt a lecsapolással, aztán öntözni kezdi nem kellően lágy vizekkel. Sajnálja a helyet a fasoroknak, kiirtja azokat, szabad utat nyit a szélviharoknak, s azok is pusztítják a talajt. Vegyszerek, gyomirtók segítségével növeli a hozamot, de újabb fajokat űz el vagy irt ki. Műtrágyát használ: nő a vizek nitráttartalma, be kell vezetni a csöves vizet — csatorna nélkül is. Most már az emberiállati fekáliák is tovább nitrátosítják a vizeket. Eltűntek régi mocsaraink, s rosszabbak keletkeztek. Gyomaendrődön? Az egész világon. Hallatlanul bonyolult az a rendszer, amelybe túl csekély tudásunkkal beavatkozunk. Talán már rájöttünk a tévedésünkre, de továbbra is gyarapodni akarunk, ezért nagy erő (lelki és anyagi erő!) kell ahhoz, hogy változtassunk azon, ami rossz — erre int Gyomaendrőd példája is. (A szerk.) Településeink természeti képe az utóbbi években, évtizedekben jelentős változásokon megy keresztül. E változások kapcsolatban vannak a társadalom környezeti és ökológiai hatásaival, a technika fejlődésével és az életszínvonal emelkedésével. Például a vizekkel való gazdálkodás sokat változott az elmúlt évszázadban és ennek kedvező és kedvezőtlen nyomait viseli a táj. A vízviszonyok alakulása kihat a talajfejlődési folyamatok irányára, s az a növényzetre és állatvilágra. Az alföldi Gyomaendrőd környezetének a múlt század óta bekövetkezett változása tanulságos példája az emberi beavatkozások sokszor előre nem számított hatásainak. A Körös-folyó töltések közé kényszerítése legelőször a terület természetföldrajzi képét változtatta meg. A folyók szabályozása volt a legnagyobb hazai természetátalakító művelet. Ez, meg a belvízi mentesítő csatornázások a termőterületeket nagyban megnövelték. E munkálatok révén lápok, mocsarak szűntek meg, nagy területeken eltüntetve a vízi növényeket, a nádat, a gyékényt, a sást, s megszüntetve a vizek halbőségét is. A talajtípusok elemzése alapján ma is meg tudjuk határozni azokat a területeket, amelyeket a szabályozás előtti víz borított, és a talajvíz hatása alatt állottak. Az időszakosan vízjárta területeken réti talajok alakultak ki. A még magasabb területeken, Pohalmon, Csudaballán szikes talajok találhatók. A szikesedés feltételei már a folyószabályozások előtt megvoltak, de a víz nagy bősége a sók hatását elfedte. A víz elvezetése után a talaj kiszáradt, és a sók láthatóvá váltak. A mezőgazdaságba bevonuló ipari eredetű anyagok felgyorsították a környezet negatív irányú változásait.* A Körösök közelében ugyan nincsenek nagy ipari üzemek, a mezőgazdaság azonban széles körben használja a műtrágyákat, a különféle növényvédő szereket, a gombaölő, rovarirtó, gyomirtó szereket. A műtrágyák megváltoztatták a talaj tápanyagszintjét, emiatt az ősgyepek növényi összetétele is megváltozott. Megjelentek a tápanyagban gazdagbb talaj növényei, míg azok a növényfajok, amelyek a műtrágyát vagy a vetélkedést nem bírták, eltűntek a területről. A gyomirtó szerek bizonyos gyomfajokat teljesen visszaszorítottak: például a kék búzavirág sok helyről szinte teljesen eltűnt. A nagytáblás művelés érdekében kivágták a facsoportokat, sőt, az út menti fasorokat is. A szélvész a gépek által kavart porfelhőket szabadon szállítja, s vastagon lerakódnak az út menti növényeken. A repülőgépről kiszórt permetezőszer a légáramlattal messzire eljutva elpusztította a tanyákat szegélyező, s a vegyszerre oly érzékeny akácosokat. Határunk a Körös mindkét partján pusztasággá változott. A belterület településhálózatának közműollója is otthagyta a nyomát a tájon. A lakásokba és az üzemekbe bevezették a vizet, de a szennyvizek elhelyezéséről nem gondoskodtak megfelelően. A szennyvíznek az elhelyezésére nincs más lehetőség, mint hogy a talajba szivárogtatják el. Ez — a csapadékvízzel kiegészülve — annyira megemeli a talajvíz szintjét, hogy a település laposabb területei időszakonként víz alá kerülnek. A terület valósággal elmocsarasodik, s a felázott talajon az épületek megsüllyednek. Az 1970-es évek végén hazánkban becslések szerint 300 000 nedves épület volt, s a vizes épületek száma egyre nő. A hagyományos kátránypapírral történő szigetelés legfeljebb 50—60 évig áll ellen a talajvíznek. Az épületekben, többek között az 1867-ben épült gyomai evangélikus templom falán is jól megfigyelhető a sók felfelé vándorlása. A falu belterületén a házakhoz tartozó kertek egy részét a kora tavaszi magas vízállás miatt nem lehet idejében megművelni. A fák is kipusztulnak, mert nem bírják a talajvizet. A község bel- és külterületén 1973-ig a talajvízszint még 4—5 m mélyen volt. Azóta a község belterületén minden tavaszszal — még a legutóbbi aszályos években is — egészen a felszínig emelkedik a talajvíz. A külterület kútjaiban ekkor is 4—5 m mélyre kellett meríteni a vödröt. Ez igazolja, hogy a belterületen a szennyvíz emeli meg a talajvizet. A szikesítő hatás szempontjából legfontosabb a víz összes só- és nátriumion-tartalma, ezt a víz minősítése során figyelembe kell venni. De nem hanyagolható el a magnéziumsók mennyisége sem. A kötött talajokon az öntözővizek összes sótartalma nem haladhatja meg az 500 mg/1 mennyiséget, és bizonyos ionokra (Na+; Mg+ + ; HCO +) külön határértékek vannak aszerint, hogy milyen adottságú a talaj. Gyomaendrőd törpevízművének vize 900 mg/1 sót tartalmaz, és ebben a kationok 94 százaléka szikesítő hatású. A kertészek által öntözésre használt Holt Körös vize még ennél is több, 1360 mg/l sót tartalmaz. Gyomaendrőd község altalajában sós rétegek húzódnak, amelyekből a talajvízzel lassan a felszínre emelkednek a szikesítő sók. Egy altalajvízzel telt kútból vett vízminta 3300 mg sót tartalmaz literenként, a vágóhídnál levő gödrökből vett víz 3360 mg-ot. A nyári szárazság idején a víz a felszínről elpárolog, s az alsó rétegekből a hajszálcsövesség emeli fel az utánpótlást. A felszínig emelkedett víz sótartalma 1240 mg/l. Gyomaendrőd aligha számít kivételnek hazánk települései között, sőt, ha kivétel, akkor inkább szerencsés kivétel, mert itt még nem zacskóból isszák a vizet, és a levegőt sem szennyezik nagyobb üzemek, vagy forgalmas közutakon száguldó járművek. Sorsában épp az a tanulságos, hogy a leghétköznapibb tevékenység, a legelemibb komfort megteremtése — főképp, ha azt nem kellően átgondolva végzik — mennyi sok kárt okoz a környezetnek, s végső soron nekünk magunknak. Visszatekintve jól látjuk, lehetett volna másképp csinálni, de még most sem késői a változtatás. Dr. Weigert József (Rovatunk az ELTE KISZ-bizottsága Természetvédelmi Klubjának — címe: Bp. Egyetem tér 1—3; fogadóórák: minden kedden fél 6-tól fél 9-ig — közreműködésével készül. Legközelebb 1986. évi 30. számában jelentkezünk. — A szerk.) *