Élet és Tudomány, 1991. július-december (46. évfolyam, 27-52. szám)
1991-07-05 / 27. szám
Szerintem... ...az egészségügy illetékeseinek mielőbb olyan rendelkezést kellene hozniuk, amely kötelezővé tenné, hogy kiskorú gyermek műtéte esetén - az életmentő és a baleseti beavatkozásokat kivéve - mindkét szülő beleegyezzen az operáció elvégzésébe. Olyankor is, amikor - válás vagy házasságon kívüli születés miatt - a gyermek az egyik szülőnél van elhelyezve. Így elkerülhető volna, hogy a gyermeket nevelő szülő hozzá nem értésből olyan műtéthez adja az írásos engedélyét, amelybe a másik fél semmiképp sem egyezne bele. Mire gondolok? Például egy mandulaműtétre, amelyből rendszerint nem származik komolyabb baj, de ha nem kellően megokolt javallat alapján kerítenek rá sort, végül is egy biológiai (immunológiai) szempontból korántsem fölösleges szervtől fosztja meg a fül-, orr- és gégeorvos a gyermeket. Hadd említsek fel erre példaként egy vidéki városunkban nemrég megtörtént esetet. Adva volt egy házasságon kívül született két és fél éves kisfiú, aki tavasszal megfázott. Elhúzódó náthája miatt az anyja előbb a körzeti orvos rendelte gyógyszerekkel kezelte, majd más szakterületű orvos barátjával, egy, a gyermek eddigi egészségi állapotát nem ismerő személlyel való tanácskozás után fül-, orr- és gégeorvoshoz vitte gyermekét. Habár a kisfiúnak csupán egyszer (kilenc hónapos kora táján) volt baja a torokmanduláival, az anya azt mondta a szakorvosnak, hogy gyermeke rendszeresen mandula- és garatgyulladással bajlódik. Ilyen kórelőzmény ismeretében és a nagyméretű torokmandulák láttán a fül-, orr- és gégeorvos e mandulák eltávolítása mellett döntött. Ilyen javallat esetén ugyanis két és fél éves korban is elvégezhető ez a műtét, amelyre egyébként ebben az életkorban - a manduláknak az immunrendszer érésében betöltött fontos szerepük miatt - csak ritkán szoktak sort keríteni. A műtétre puccsszerűen, az Egészségügyi Főiskolán címzetes docensként oktató apa külföldi hivatalos útja idején és a hozzájárulása nélkül került sor. Az utána elvégzett szövettani vizsgálat során ugyan nem bizonyultak egészségesnek a torokmandulák, ám a kórisme nem tette szükségessé az azonnali eltávolításukat. Ezzel nyugodtan várni lehetett volna addig, amíg a gyermek betölti a harmadik életévét. Mi a tanulsága ennek az esetnek? Szakmai szempontból az, hogy az életkor miatt szigorú elbírálást igénylő műtétnek aligha lehet az egyik szülő bemondása az egyik javallata, mert az - mint utólag ezúttal is kiderült - valótlan is lehet. Emberileg azonban az ragadott meg leginkább, hogy a kisfiú anyja egészségügyi középiskolai és főiskolai végzettség birtokában vezette félre a fül-, orr- és gégeorvost, s vált így gyermeke idő előtti, esetleg fölösleges műtétének okozójává. Az eltávolított mandulák nem tehetők vissza a helyükre. De ez is arra int: az illetékeseknek mindenképpen meg kellene fontolniuk, hogy ilyen és az ehhez hasonló esetekben rá szabad-e ruházni a gyermeket egyedül nevelő szülőre a kizárólagos döntés jogát, vagy a másik szülőnek is lehetővé kellene tenni, hogy gyermekének a sorsát meghatározó orvosi döntésekbe beleszólhasson. Dr. Pécsi Tibor 834 Kedves Olvasónk! Lapunk olvasói már számtalanszor tapasztalhatták, hogy a szerkesztőség nem csupán olvasnivalót kíván adni, hanem azon túl megpróbál közvetlenebb kapcsolatot is teremteni velük. Ezt a célt szolgálják a különféle versenyek, vetélkedők, pályázatok és hasonlók. Most a Nyelv és élet rovat is ilyesfélére vállalkozik: nyelvhelyességi pályázatot indít. Ha a rovatunkban megjelent írásokat megpróbálnánk valamiféle rendező elv szerint csoportosítani, akkor ugyancsak sok csoportba lennének sorolandók. Ha az olvasó visszalapoz, és szemügyre vesz legalább tíztizenkét „Nyelv és élet”cikkecskét, maga is meggyőződhet e sokféleségről. Most meghirdetendő pályázatunk viszont egy rendező elvet juttat érvényre: a pályázaton részt vevők segítségével harcot indítunk néhány terjedő nyelvi vétség ellen, elsősorban olyanok ellen, amelyek a rádióban és a televízióban gyakran hallhatók, a napi sajtóban gyakran olvashatók. A kipécézett hibák sokfélék lehetnek: idegen szavak helytelen használata vagy hibás ejtése, helytelen ragozás, stílustörés (olyan szó használata, amely nem illik a szövegkörnyezetbe) és így tovább. Hogy mi a közvetlen „téma”, azt - időről időre - mi jelöljük meg. De hol az én szerepem ? - kérdezheti az olvasó. Nos, a kedves olvasótól azt kérjük, hogy ha mi szóvá teszünk egy hibát, akkor figyelje, hogy találkozik-e ezzel a rádióban, a televízióban, az újságok hasábjául. Ha igen, akkor kérjük, küldje be nekünk, mégpedig az előfordulási hely pontos megjelölésével pl.: a Zaránd Megyei Hírharsona április elsejei számában Tollforgató Tódor cikke a lap harmadik oldalán vagy a biciklis rádió magyar nyelvű adásának május 35-i éjféli híreiben Harsány Huba hírolvasó. Amikor egy-egy pályázati gyűjtőfeladatot adunk közre, mindig azt is megjelöljük, melyik az az időkör, amelyen belül figyelniük kell a szóban forgó vétség előfordulásaira. Nem mintha később már nem volna érdemes, mi azonban felhívásunkat valóban pályázattá kívánjuk tenni oly módon, hogy a megadott határidőre beérkező legjobb - értsd: leggazdagabb, legbőségesebb anyagot tartalmazó - pályázatok beküldőit 3000, 2000 és 1000 Ft-os jutalomban részesítjük. Ezenkívül módot találunk arra is, hogy a legtanulságosabb hibákat okulás végett, értékelés kíséretében közzé is tegyük lapunkban. Ezek után közzétesszük első pályázati gyűjtőfeladatunkat. A téma: a latin anno szóalak hibás használata. Olvasóink, pályázóink tájékoztatásaként a 845. oldalon közöljük dr. Makra Zsigmond cikkét a szóval való gyakoribb visszaélésekről, egyúttal pedig jelezzük, hogy a szóalak hibás használatára az e számunk megjelenése előtti és utáni egy-egy, tehát összesen hét hónapos időközből várunk adatokat. Eredményhirdetés két hónap múlva várható, s ha vállalkozásunk sikeres lesz, ugyanakkor meghirdetjük következő pályázatunkat is. A szerkesztő