Élet és Tudomány, 2011. január-június (66. évfolyam, 1-25. szám)
2011-05-20 / 20. szám
jut üzembe... CSONTKUKUCSKA a az amatőr gyűjtő valamilyen általa még nem ismert tárgyhoz jut, első kérdése, milyen régi, a második pedig az, hogy mennyit ér. A tárgy kultúrtörténeti jelentősége nem érdekli. Miért is? Kinek fontos ez? Napjaikban bizony a szakmát éppen ezek a kérdések foglalkoztatják. Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, amikor tudományunk kimondja: az új vélemények szerint mától kezdve minden másképp volt. Egyetértek, de csendben megtoldom egy szavacskával, „úgyszólván”. Gondoljunk a ma már csak néhányunk által ismert pocakos könyvre Hogyan lett az ember áriás. Alig több mint ötven éve úgyszólván szentírásként olvasták. A sok-sok új lelet olyan múltba látót adott kezünkbe, melyről aligha álmodtak elődeink. Például Moszkvától vagy 200 kilométerre olyan 27 000 éves „főnök” sírjára leltek, akinek bőrzekéjét 3500 elefántcsont pityke díszítette. Jó volna tudni, apró kőeszközeikkel hogyan fúrták, faragták a pitykéket, másnak is volt ilyenje vagy egyedi eset. Bizonyára tudják, hogy a mamut is elefánt, csak egy régibb faj, de agyara egykor éppen olyan értékes volt, mint ma az afrikai elefánté. Különleges kérdés a szerves anyagból készült tárgyak ügye. Tőzegleletekből ismerünk ugyan használati és kultusztárgyakat, amelyeket fából faragtak az őskőkorban, itthon is találtak textil és gyékény lenyomatokat az újkőkor idejéből, ámde a legtöbb esetben sötétben tapogatódzunk. Láncfonal, lánchenger, szövethenger, vetélő, lábító, nyüst, borda a takácsok szerszámának, a szövőszéknek alkatrészei. Általános a vélemény, ha igaz, a szövés az újkőkor óta ismert munkafolyamat. Hát persze, hiszen len és kender nélkül nehéz lenne szövetet készíteni (akkoriban a gyapjas juhokat még nem nemesítették ki), ettől persze még gyékényt szőhettek akár a Tigris, akár a Volga partján is. A szövőszék különböző típusai mellett másféle szövőeszközöket is ismerünk. A táblácska egykezes szerszám volt övék, pántok hevederek szövésére. Középkori leleteink között ilyen technikával készültek a párták szalagjai. A szövőaszszony a láncfonalakat (hosszanti szálakat) a kötőjéhez erősítette, a másikat lábának nagyujjára tekerte, majd a fából készült táblácska résein, lyukain átfűzte. Egyik kezével a táblácskát tartva, billegetve, a másik kezével pedig átfűzte a fonalak között a vetülék szálait. Ilyenképpen a táblácska a nyüst szerepét töltötte be. Ez a szövőszék asszonyból és nyüstből állt össze. Móra Ferenc csókái ásatásán egy újkőkori csontváz mellett többször átfúrt csontlemezkét lelt, melyet szövőeszköznek vélt. A tárgy 125 milliméter hosszú, 43 milliméter széles. Lyukai 1-1,5 milliméter átmérőjűek. Egyik vége legömbölyített, a másik hegyes. Párhuzamát sehol sem tudta megtalálni. Az ominózus tárggyal 1956-ban ismerkedtem meg személyesen, amikor gyakornokként munkát kaptam a szegedi múzeumban. El is neveztem soklyukú kukucskának, mivel a babérlevél alakú csontlemezen 11 lyuk van, választékosan lehet rajta kukucskálni. A lyukakon fonalkopás nem látszik, mert a megtaláló munkás „kitisztította” (bicskával, vagy pipaszurkálóval). Fantáziámat azóta sem hagyta nyugodni a kukucska, gondolatban próbáltam táblácskaként forgatni, de nem akaródzott működnie. A sok éves böngészgetés után aztán néhány napja kinyílt a szemem. No persze, Kolumbusz tojása, aki nem mestere hóhéra, takács kellett volna ehhez. Szövőkártyáról van szó. A szövőkártya a táblácskához hasonlóan működik, csak legalább kettő kell belőle. A szögletes bőr, csont, vagy fa táblácskákon lyukak vannak. A láncfonalak egyik végét egy leszúrt karóhoz erősítjük. A különböző színű fonalakat átfűzzük a táblák lyukain. Szövés közben a táblákat jobbra, vagy balra forgatjuk, előre és hátra mozgatjuk. Az így keletkezett nyílásokon vezetjük át a vetüléket. Az elkészült pánt szélessége a láncfonalak vastagságától és a kártyák (táblák) számától függ. A kártyaszövést játszóházakban tanítják, tessék utánanézni. Lám, a 6500 éves csontlemezke megszólalt. Igaz, a teljes művelethez szükséges párjára nem leltek, de így is biztosan tudjuk, hogyan készültek a kőkori lányok, asszonyok homlokát díszítő pántok, szalagok. Trogmayer Ottó Élet és Tudomány ■ 2011/20 627