Élet és Tudomány, 2012. január-június (67. évfolyam, 1-26. szám)
2012-01-13 / 2. szám
masconok eredetének, valamint a belső mag méretének kutatása. A másik az LRO (Lunar Reconnaissance Orbiter) amerikai holdszonda, melyet 2009. június 8-án indítottak, a Hold körül keringve nagy felbontású képeket készít a felszínéről, valamint ásványi anyagok után kutat, vizet, illetve vízjeget keres, amit a későbbi emberes holdexpedíciók során hasznosítani lehetne. Magával vitte a LCROSS egységet, amely 2009. október 9-én becsapódott a Cabeus-kráterbe. Lagrange-pontok Égimechanikai szempontból a legérdekesebb pályán azok a mesterséges égitestek vannak, amelyek az öt librációs pont valamelyikében tartózkodnak. Ezeket Lagrange-pontoknak is nevezik és jellemző rájuk, hogy az ide irányított űreszközök pozíciója a Földhöz és a Naphoz viszonyítva nagyon stabil, azaz minden különösebb beavatkozás nélkül ott maradnak. Ezek közül az űrkutatásban a két legstabilabbat, az L1 és L2 pontot használják. Az L1 jelű a Földet a Nappal összekötő egyenesen, tőlünk 1,5 millió km-re a Nap irányában, az L2 pedig az ellenkező irányban van. Azért érdekes az itt tartózkodó égitestek pályája, mert egy év alatt egyszerre kerülik meg a Földet is, meg a Napot is! Az L1 pontba nyilván olyan űreszközt érdemes küldeni, amelynek a Nap kutatása, vagy a Napból a Föld felé áramló részecskék megfigyelése a feladata. Ilyen például a SOHO (Solar and Heliospheric Observatory), amely immár 27. éve működik, folyamatosan fényképezi a Napot különböző színképtartományokban. Irányítási hibák miatt az utóbbi években adatközlési problémák jelentkeztek. Utódja a 2010-ben indított SDO (Solar Dynamics Observatory), a Nap aktivitás okainak és a Földre gyakorolt hatásának vizsgálatára épített amerikai űreszköz, amely egyszerre több elektromágneses hullámhosszon, nagy felbontással figyeli központi égitestünket. Igazi veteránnak számít a még mindig működő ISEE-3/ICE. 1983 decemberében heliocentrikus pályára állították. 1985. szeptember 11-én áthaladt a Giacobini-Zinner üstökös plazmacsóváján. 1986 márciusában a Halley-üstököst tanulmányozta. Később átnevezték ICE-re (International Cometary Explorer). Az első űrszonda volt, amelyet az L 1 Lagrange-pontba irányítottak. Figyelemmel kísérte a Napból érkező részecskeáramokat és vizsgálta a kozmikus sugárzás intenzitását a földkörüli térségben. A NASA űrszondája, az ACE (Advanced Composition Explorer) a Napból érkező nagyenergiájú részecskéket tanulmányozza. Adatait felhasználják a napviharok előrejelzésére. Az űrszonda műszaki állapota és a megfelelő mennyiségű üzemanyag lehetővé teszi, hogy 2024-ig üzemeljen. Az Egyesült Államokból 2007-ben bocsátották fel a THEMIS P1 és P2 mesterséges holdakat. Feladatuk a sarki fény tanulmányozása volt. 2009-ig megfelelően működtek, ezután a mérnökök úgy döntöttek, hogy a Hold felé irányítják a két eszközt. Ugyanakkor át is keresztelték őket ARTEMIS- re (Acceleration, Reconnection, Turbulence and Electrodynamics of the Moon’s Interaction with the Sun). Az ARTEMIS PI 2010. augusztus 25-én érte el az L2 Lagrange-pontot a Hold mögött, míg a P2 október 22-én foglalta el helyét a Naphoz közelebbi, L1 librációs pontban. A napszelet és a Hold gravitációs anomáliáit vizsgálják. Az 1994-ben indított amerikai WIND űrszonda az L1 pontban tartózkodva mind a mai napig üzemel, pedig működését csak három évre tervezték: a Napból érkező plazmaáramokról gyűjt adatokat. Vannak olyan csillagászati műholdak, amelyeknél kerülni kell az erős napsugárzást. Ezeknek jó „búvóhely” az L2 Lagrange pont, hiszen itt gyakorlatilag a Föld árnyékában dolgozhatnak. Ilyen az ESA által 2009 májusában indított Herschel-űrtávcső, amely az infravörös tartományban kutatja az univerzum alacsonyabb hőmérsékletű objektumait, a csillagbölcsőket, intersztelláris por- és gázfelhőket, távoli galaxisokat. Ugyanazzal az indítással küldték az L2 pontba az Európai Űrhivatal Planck obszervatóriumát. A berendezés a kozmikus A 2010-ben indított SDO felvétele Napunkról A NASA űrszondája, az ACE Élet és Tudomány ■ 2012/2 ■ 39