Élet, 1925 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1925-01-04 / 1. szám

Az arca sima volt, előkelő és nyugodt, de alig tudta türtőztetni magát, hogy sírva ne fakadjon. Diákkora jutott az eszébe, amikor éjjelenkint úgy fázott, hogy nem tudott el­aludni és arról álmodozott, hogy milyen palo­tát épít majd az anyjának, mihelyt az első képét megveszi valami gazdag ember. És mikor odaért a Rókus-kápolnához és látta, hogy szegény öreg­asszonyok, kopottruhás diákok és sápadt irodakisasszonyok hogyan mennek le sorban az oltárokhoz vezető lép­csőn, ő is lement. Azt mondta magában, hogy megnézi a fényhatásokat odalent és megfigyeli az imád­kozó emberek arcát. Ezt meg is tette, már félig önkéntelenül is. De túl a szeme röp­ködő tekintetén és túl egyre leselkedő ön­megfigyelésén, egy egyszerű, régi ima szavait mondogatta magában, amit gyer­mekkorában az anyjá­tól tanult. — Ne légy szomo­­rúcska ! Anyóka, szo­­morúc­ska ne légy 1 — Nem vagyok, fiacskám. — Dehogy nem 1 Hiszen nincs rajtad a pápaszemed 1 Sírsz 1 Ne sírj mert én is sírok. Miért sírsz? — Semmiért, fiacs­kám. — Nevetséges do­log 1 Semmiért nem új regényünk írójának, Kosáryné lehet sírni. Az asszony elmosolyodik, olyan komolyan beszél a fiú. Megsimogatja a fejét és magához húzza. Még egyet-kettőt sóhajt feltörő zoko­gással, aztán lecsendesül. Megtörülgeti és fel­veszi a pápaszemét. A pápaszem bohókásan és derűsen csillog. . . . Az elsötétített hotelszobában, lehúnyt szemmel, Homonnai a régi udvart látja. Ka­vicsos, kissé hepehupás udvar, itt-ott egy-egy csenevész gyermekláncfűvirág üti fel a fejét. Tyúkok kapirgálnak a sarokban és a kerítés cölöpjén, púpos háttal, a feketemacska áll, idefordítja tátott, rózsaszínű, selymes száját és nyávog. Anyja a verandaasztalnál ül, előtte hámozni­­való krumpli. Hidegvíztől vörös csuklója fö­lött a ruhaujja fel van gyűrve. Olyan vékony ez a csukló és olyan gyöngének látszik, hogy szinte nevetséges. A fiú odateszi a saját kö­vér barna kezét az anyjáé mellé és nevet. Úgy érzi, ő már az erősebb és így bizonyo­san — legalább némely dologban — az oko­sabb is. — Anyóka, idehallgass. — Sohasem szabad levenned a pápaszemedet. Érted ? — Miért, fiacskám ? — Hát csak azért — nevet a gyermek —, mert akkor sohasem fogsz sírni. A pápa­szem védi a szemedet mindenféle portól meg szomorúságtól. Mon­dom neked, hogy a legokosabb, ha soha­sem veszed le és nem leszel szomorú. Belemelegedett a beszédbe, fejével kop­­pantgatja anyja vállát, amint mellette áll és így folytatja: — Felpróbáltam a pápaszemedet múlt­kor. Minden olyan szép tiszta rajta ke­resztül és kicsi és fé­nyes. Nem is értem, hogyan látsz meg rajta minden apróságot, amin sírni kell. Mon­dom, bizonyosan az a baj, hogy leveszed né­ha a pápaszemedet és valami a szemedbe hull. Legokosabb lenne vékony dróttal vagy spárgával a kontyod mögött összekötni a két szárát, hogy mindig rajtad maradjon. — Az a baj, fiacskám — mondja anyja csöndesen —, hogy néha mégiscsak le kell venni a pápaszemet, ha valamit közelről meg kell néznem. — Hát ne nézz meg semmit közelről. — Dolgom van néha, fiacskám. Sok min­den van, amit közelről kell látni. — Hát majd megnézem én. Tudom, hogy én nem fogok sírni tőle, te kis gyöngyszemű. 11. GANDER JÓZSEF Elsőrangú svájci órák raktára. — Arany, ezüst, brilliáns ÓRAMŰVES És ÉKSZERÉSZ ékszerek nagy választékban. — Ezüst evőeszközök! — BREST. Vilt. JÓZSEF-KÖRÚT 44. Óra és ékszerjavítás jótállás mellett. TELEFON: JÓZSEF 26 08. Beváltás ! Csere ! Réz Lolának arcképe 15

Next