Élet, 1925 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1925-01-04 / 1. szám
Az arca sima volt, előkelő és nyugodt, de alig tudta türtőztetni magát, hogy sírva ne fakadjon. Diákkora jutott az eszébe, amikor éjjelenkint úgy fázott, hogy nem tudott elaludni és arról álmodozott, hogy milyen palotát épít majd az anyjának, mihelyt az első képét megveszi valami gazdag ember. És mikor odaért a Rókus-kápolnához és látta, hogy szegény öregasszonyok, kopottruhás diákok és sápadt irodakisasszonyok hogyan mennek le sorban az oltárokhoz vezető lépcsőn, ő is lement. Azt mondta magában, hogy megnézi a fényhatásokat odalent és megfigyeli az imádkozó emberek arcát. Ezt meg is tette, már félig önkéntelenül is. De túl a szeme röpködő tekintetén és túl egyre leselkedő önmegfigyelésén, egy egyszerű, régi ima szavait mondogatta magában, amit gyermekkorában az anyjától tanult. — Ne légy szomorúcska ! Anyóka, szomorúcska ne légy 1 — Nem vagyok, fiacskám. — Dehogy nem 1 Hiszen nincs rajtad a pápaszemed 1 Sírsz 1 Ne sírj mert én is sírok. Miért sírsz? — Semmiért, fiacskám. — Nevetséges dolog 1 Semmiért nem új regényünk írójának, Kosáryné lehet sírni. Az asszony elmosolyodik, olyan komolyan beszél a fiú. Megsimogatja a fejét és magához húzza. Még egyet-kettőt sóhajt feltörő zokogással, aztán lecsendesül. Megtörülgeti és felveszi a pápaszemét. A pápaszem bohókásan és derűsen csillog. . . . Az elsötétített hotelszobában, lehúnyt szemmel, Homonnai a régi udvart látja. Kavicsos, kissé hepehupás udvar, itt-ott egy-egy csenevész gyermekláncfűvirág üti fel a fejét. Tyúkok kapirgálnak a sarokban és a kerítés cölöpjén, púpos háttal, a feketemacska áll, idefordítja tátott, rózsaszínű, selymes száját és nyávog. Anyja a verandaasztalnál ül, előtte hámoznivaló krumpli. Hidegvíztől vörös csuklója fölött a ruhaujja fel van gyűrve. Olyan vékony ez a csukló és olyan gyöngének látszik, hogy szinte nevetséges. A fiú odateszi a saját kövér barna kezét az anyjáé mellé és nevet. Úgy érzi, ő már az erősebb és így bizonyosan — legalább némely dologban — az okosabb is. — Anyóka, idehallgass. — Sohasem szabad levenned a pápaszemedet. Érted ? — Miért, fiacskám ? — Hát csak azért — nevet a gyermek —, mert akkor sohasem fogsz sírni. A pápaszem védi a szemedet mindenféle portól meg szomorúságtól. Mondom neked, hogy a legokosabb, ha sohasem veszed le és nem leszel szomorú. Belemelegedett a beszédbe, fejével koppantgatja anyja vállát, amint mellette áll és így folytatja: — Felpróbáltam a pápaszemedet múltkor. Minden olyan szép tiszta rajta keresztül és kicsi és fényes. Nem is értem, hogyan látsz meg rajta minden apróságot, amin sírni kell. Mondom, bizonyosan az a baj, hogy leveszed néha a pápaszemedet és valami a szemedbe hull. Legokosabb lenne vékony dróttal vagy spárgával a kontyod mögött összekötni a két szárát, hogy mindig rajtad maradjon. — Az a baj, fiacskám — mondja anyja csöndesen —, hogy néha mégiscsak le kell venni a pápaszemet, ha valamit közelről meg kell néznem. — Hát ne nézz meg semmit közelről. — Dolgom van néha, fiacskám. Sok minden van, amit közelről kell látni. — Hát majd megnézem én. Tudom, hogy én nem fogok sírni tőle, te kis gyöngyszemű. 11. GANDER JÓZSEF Elsőrangú svájci órák raktára. — Arany, ezüst, brilliáns ÓRAMŰVES És ÉKSZERÉSZ ékszerek nagy választékban. — Ezüst evőeszközök! — BREST. Vilt. JÓZSEF-KÖRÚT 44. Óra és ékszerjavítás jótállás mellett. TELEFON: JÓZSEF 26 08. Beváltás ! Csere ! Réz Lolának arcképe 15