Élet, 1936. július-december (27. évfolyam, 27-52. szám)
1936-08-09 / 32. szám
tól legtávolabb levő bolygónak. Ebben az évben fedezte fel Herschel hatalmas távcsövével az Uranust, mely még távolabb van. Azóta még két nagy bolygóval, a Neptunusszal és Plútóval gazdagodott a Naprendszert alkotó bolygócsalád. A Saturnus átlagos távolsága a Naptól kereken 9 és félszer akkora, mint a Föld—Nap-távolság. Ez így nagyon egyszerűen hangzik. De álljunk meg itt egy pillanatig és igyekezzünk magunknak valamilyen képet alkotni erről a távolságról. A Föld—Nap-távolság 149.500.000 kilométer. A fény, mely másodpercenként háromszázezer kilométert tesz meg, 8 perc és 19 másodperc alatt futja be ezt az utat. A Saturnushoz azonban csak 1 óra, 19 perc és 17 másodperc alatt érkezik a Napból kiindult fény. A mi fogalmaink szerint pl. az óránként 300 kilométernyi utat megtevő repülőgép sebessége már igen nagy. Ez a repülőgép 42 nap alatt tenné meg azt az utat, amelyet a fény egy másodperc alatt. A Naptól a Földig 58 évig tartana az út, a Saturnusig pedig 553 évig. A Naprendszerben a leghatalmasabb égitest természetesen a Nap. A bolygók között legnagyobb a Jupiter, amely után rangsorban legott a Saturnus következik. A mi repülőgépünk a Föld egyenlítőjét öt és fél nap alatt, a Saturnusét 53 nap alatt tudná körülrepülni. A Saturnus átmérője közel 121 ezer kilométer, a Földé ennek majdnem csak a tizedrésze. A Jupiter átmérője még 22 ezer kilométerrel nagyobb, mint a Saturnusé. Ez a két bolygó tehát csakugyan óriás a többihez képest, melyeknek méretei sokkal kisebbek. A Saturnus térfogata 734- szerte akkora, mint a Földé, azonban az anyag, amelyből a Saturnus, ez a hatalmas égitest áll, sokkal ritkásabb, mint az, amely a Földet alkotja. A kettő között olyanforma a különbség, mint pl. a bükkfa és a nehéz ólomüveg között. Az előbbiből egy köbdeciméter (v. liter) 66 dekagrammot nyom, az ólomüvegből pedig öt és fél kilogrammot. A legérdekesebb kérdés azonban az, hogy mik azok a csodálatos gyűrűk, melyek szabadon lebegnek a Saturnus körül. Két szép képet mutatunk be az égnek e titokzatos alakulatáról. Az egyik fénykép, a másik pedig rajz. Laplace mutatott rá először, hogy ezek a gyűrűk nem lehetnek szilárdak és teljesen egynemű anyagból állók. A legcsekélyebb külső erő hatása alatt a gyűrű darabokra szakadva hullana a bolygóra. Ugyanígy ki lehet mutatni azt is, hogy folyadék sem alkothatja ezeket a gyűrűket. Gázból sem állhatnak, mert a bolygó árnyéka látszik rajtuk. Hát mik lehetnek akkor ezek a gyűrűk? Már Jacques Cassini gondolta, hogy a gyűrűk számtalan különálló apró testecskékből, porból, homokból, meteorkődarabokból állanak, melyek mindegyike külön-külön szabadon kering a Saturnus körül, Kepler törvényei szerint. Távolról szemlélve, a nagyszámú kis darabról visszavert napfény varázsolja szemünk elé a gyűrűk tündöklő képét. A gyűrűk külső átmérője a bolygó átmérőjének két és félszeresénél kisebb. Roche bizonyította be, hogy ha valamely kis égitest egy nagyobbhoz ilyen távolságnál közelebb van, akkor darabokra szakad. Maxwell pedig azt mutatta ki számításaival, hogyha ezek a darabok nem túlságosan nagyok, akkor zavartalanul keringhetnek a bolygó körül és a gyűrű határtalan időkig fennmaradhat. Az elmélet tehát számot adott arról, hogy a gyűrűk mik is lehetnek valójában. Az újabbkori tudománynak egyik legszebb eredménye már most az, 14 (882)