Élet, 1940. január június (31. évfolyam, 1-27. szám)
1940-01-01 / 1. szám
Minden érték csak az időben tud kiteljesedni: „qui habet tempus, habet vitam“ minden élőlényre, vagy eszmére sorsdöntően fontos. A ma emberének szerencsétlensége és végzete, hogy a lelkében semmi sem tud kiérni, sőt gyakran még tiszta képpé sem ér reá kialakulni. Mai életünk olyan, mintha egy óriás moziban ülnénk, ahol egy gyors és brutális kéz olyan hirtelen forgatja a gépezetet, hogy alig eszmélünk reá, mit láttunk a vetítővásznon és máris fut tovább a szalag. Jön egy új kép, amelyről ismét csak kusza és bizonytalan fogalmunk lehet. De nincs pihenés, izgalom és megállás. Kép képet követ, oly szédítő gyorsasággal, hogy teljes lesz a zűrzavar, és a végén torkot szorongató rémülettel szeretnénk felkiáltani: de hát mi történik tulajdonképen? Valami végzetes és szörnyű hiba történt az emberi társadalom gépezetével, amely úgy nyikorog, mintha hirtelen az olaj teljes kiszáradása miatt forrón futna az egész szerelvény. A fejlődés erőszakoltan gyors irama, úgy látszik, csakugyan kiégette az olajat és mai bajaink kútforrása főként az, hogy az idő értékelésének helyes mértékét elvesztettük. Régebben az idő volt az értéknek mérője. Másképen általában mindent aszerint értékeltek, hogy mennyi időt fordítottak valaminek az elkészítésére. Éppen így azt az eszmét tekintették helytállónak, sőt azt az épületet, ruhát és bútort, amely tartósnak ígérkezett. Ezt természetesen átvitték az érzelmek terére is. Az életen át tartó vonalon — és ennek alapján a férfi és nő felbonthatatlan életközössége — a társadalom tengelye. Ezzel szemben a mai élet eszménye, sőt ennél több, rögeszméje percek alatt előállítani azt, ami azelőtt hónapok, de legalább is hetek munkája volt. Az eredmény pedig, hogy nemcsak a munka, de maga a munkás is ott maradt az idő túl gyorsan forgatott kerekei között. A rohanás tempója természetesen kihatott az érzelmi, társadalmi és erkölcsi térre is. Az időt mindenütt szembefordították az értékkel. Gyorsan produkálni, nagy változásokat rövid idő alatt kierőszakolni, országok határát nyugtalanul ide-oda tologatni; szinte csak azért, hogy ma minden más legyen, mint tegnap volt, vagy akár ezer éve, olyan kuszaságot teremtett, amely az emberiség állandó jajszava mellett eltaposott eszmék és eltaposott egzisztenciák borzalmas képét mutatja. Azelőtt, ha valaki jövedelméből meg tudott takarítani valamit, telket vásárolt és házat épített. Mindez az állandóság jegyében történt. Ma autót vesz, amely rövid néhány esztendő alatt értékét veszti és csak ócskavasnak számít. De viszont gázolni lehet vele és természetesen gázoltatni is. Kiforratlan eszméket, kiforratlan és lehetőleg csekély műveltségű egyénekre bízni, ez lett egyedül üdvözítő evangéliuma a mai életnek. És sajnos,“ haláltáncba sodorta az egész emberiséget és a ma borzalmából csak az idő és érték helyes viszonyának helyreállítása mentheti meg a rémület lázálmában vergődő mának emberét. Vissza kell állítani a tegnap megbecsülését, hogy ezáltal a holnap lehetségessé váljon. 1939 a gyors változások ijesztő iramában telt és múlt el... 1940-ben csak akkor ritkulhatnak meg a viharfelhők, ha a tartós, állandó, időt próbált dolgokat a gyors, az ideiglenes, a máról-holnapra szinte a földből kinövő eszmék és tervek helyett ismét uralomra juttatjuk. Az ember kicsiny ahhoz, hogy ezt véghezvigye. Arasznyi létünk, rövidlátásunk nem alkalmas arra, hogy az élet értékének mértékét szabjuk. Csakis az hozhat törvényeket, aki magasabbról és messzebbről nézi az embert és embersorsot. A ma borzalmának egyetlen orvossága, hogy mi magunk is az örökkévalóság távlatába állítsuk az emberiség jövőjét és minden szívbe visszahelyezzük a száműzött Istent. ő vezessen bennünket 1940-ben is. XXXI. ÉVF. I. SZÁ 1940. JAN. 1. 1