Irodalmi Ujság, 1951. július-december (2. évfolyam, 14-26. szám)
1951-07-19 / 15. szám - Vajna János: Tito kulturális „áthangolási terve” (6. oldal) - Gyárfás Miklós: A vidéki színházak fesztiválja (6. oldal)
6 Irodalmi Újság TITO KULTURÁLIS „ÁTHANGOLÁSI TERVE” ii. ii. ,i. il . még soha nem volt olyan Jugoszlávia kulturális helyzete simamás, mint napjainkban. Tito „áthangolási terve“, amelyet a paksi csőszkunyhóban Rankovics Rajk előtt ismertetett, nemcsak az amerikai gyarmatosítást, a példa nélkül álló terrort és nyomorúságot hozta magával, hanem a kulturális élet kétségbeejtő hanyatlását is. Jugoszláviában ma pang a tudomány, kevés és rendkívül alacsony színvonalú könyv jelenik meg, a mozik amerikai szemetet pergetnek, fasizálódik a népoktatás. A monopolisták belgrádi gaulerterei ma megkövetelik minden írótól, újságírótól, művésztől, tudóstól és tanítótól, hogy gyalázza a Szovjetuniót és a népi demokráciákat, dicsőítse a fennálló jugoszláv állapotokat és mindenekfelett az amerikai életformát és militarismust. • különösen nagy lenamerikanizálás bukettel folyik azóta, amióta a Wall Street Jugoszláviába küldte George Allant aki nemcsak kipróbált kém, hanem — mint az Amerika Hangja volt igazgatója — szakember a rágalmazásban és a lélek* mérgezésben. „Az áthangolás“ már az iskola padjaiban megkezdődik. A Tito-banda visszaállította a kötelező hitoktatást, bevezette az angol nyelv tanítását és megszüntette az oroszt. Felhagyott a marxizmus-leninizmus oktatásával is, ehelyett most egy bizonyos „a jugoszláv nemzeti felszabadító háború története“ elnevezésű tananyag van, amellyel a sovinizmus felszítását, Tito és ügynöktársai reklámozását szolgálják. Az ifjúság amerikanizálásának talán még az iskolánál is fontosabb eszköze az amerikai film, amely a háborús pszichózist szítja, a bűnözést, a reménytelenséget népszerűsíti. • A közelmúltban egy 11 éves kisfiú megölte a legjobb barátját. Az ok: az „Oklahomai legények“ című gengszterfilm, amelyet előző nap látott. Van már olyan ifjúsági „irodalom“ is, amely méltóan sorakozik az amerikai és nyugateurópai atombombaimádók műveihez. Todor Tosics gyermekek számára írt „műveit’1 szívesen kiadják a mai Jugoszláviában. Íme egy részlet a „Sötétség a világ végén” című verséből: „Halott vagyok! Halott vagyok halál nélkül Élek, De élet nélkül..." E sorok valóban találó illusztrációi „a szocializmus építése” Tito-féle önálló útjának. . . .. .... és maga a jugoszláv ifjúság is kert JlgOSZlaV nevelőkmény és eredményes harcot folytat ez a ellen a lélekmérgezés ellen. Hiába jelenti ki Nevricsics, titóista ifjúsági szövetség vezetője, hogy „egész tevékenységüket a háborúval kell kapcsolatba hoznia — a tanítók és tanárok, a Szovjetunió iránti szeretet, az emberi haladás és a nép megbecsülése szellemében nevelik a gyermekeket. Vannak pedagógusok, akik tüntetőleg otthagyták az iskolát és nem hajlandók a titóista utasításokat végrehajtani. Az ifjúság bojkottja a titóista ifjúsági mozgalommal szemben egyre szélesebb, az újságok krokodilkönnyeket ontanak, mert a munkás-, egyetemi és középiskolás ifjúság egyre növő mértékben, hetvennyolcvan százalékban bojkottálja a titóista ifjúsági összejöveteleket és részt vesz a kommunisták vezetése alatt álló Tito elleni mozgalom harcában. Sok fejtörést okoz a hatalom mai birtokosainak az irodalom is. A jugoszláv irodalom helyzetére jellemző, hogy az írószövetség tagjainak hetven százaléka nem ír, mert nem hajlandó nyilvánosan közölni műveit. Ami megjelenik, az pedig megdöbbentően alacsony színvonalú, selejtes fércmű. Az irodalmi termés olyan hitvány, hogy a titóista irodalmi pápák kénytelenek voltak többször nyilvánosan megkritizálni. Most legutóbb Gyilasz egyik szócsöve, a rendszer egyik hivatalos kritikusa, E. Finci állapította meg: „A mai irodalom nem azt adja, amit várunk tőle" — „a jugoszláv irodalom válságának oka — írja — a félelem a saját képzetektől, gondolatoktól és az értelemtől." Ez a félelem azonban teljes mértékben indokolt. A jugoszláv irodalom legbátrabb, legnépszerűbb képviselői az UDBA börtöneiben, haláltáboraiban sínylődnek. Már több éve fogva tartják Radován Zogovicsot, Jugoszlávia egyik legnagyobb költőjét, lecsukták a kitűnő Venko Markovszkit, az új írónemzedék legtehetségesebb tagját, Velesz Pericset és még sokakat. Orvul megölték a legnagyobb szlovén írót, Voranc Prezsihovot. . . . ... aminek a dicsőítését Titóék az A mai jugoszláv valóság, Íróktól megkövetelik , nem fakaszthat új és őszinte gondolatokat és érzelmeket, csak undort és harci elszántságot a nép hóhérai ellen. A jugoszáv irodalom mai mélypontjának legfőbb oka, hogy az írók el vannak zárva az éltető szovjet irodalom forrásaitól. Ehelyett az amerikai és nyugateurópai dekadencia termékeivel árasztják el őket a jugoszláv „nacionalizmus” führerei. gusai Kardelj, Pijade, Gyilasz és a rendszer többi ideálaúgy félnek a szocialista realizmus módszerétől, mint a tűztől. A tudományos és művészi pártosság elve ellen maga Kardelj szállt síkra. A Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia ülésén kijelentette: „A tudomány minden emberé, de nem szolgálhat senkit és semmit, csak magát a tiszta tudományt.” Gyilasz véleménye szerint pedig az, ha az író fel van vértezve a marxizmus-leninizmus ismereteivel, az „mechanikussá" teszi a műveit. Gyilasznak „erős, független, kritikus“ (a marxizmus-leninizmustól független, azt kritizáló) művészekre van szüksége. A törekvés a valóság feltárására és megváltoztatására, a titóistáknak mindenekfelett gyűlöletes. Ezért rettegnek a marxi-lenini dialektika, a pártosság módszerével történő ábrázolástól. Nekik a sivár jelen szirupos eltorzítása, a Jugoszláviában dühöngő állapotok giccses meghamisítása és igazolása kell, vagy pedig „az igényesebb olvasók számára“ a szürrealista, formalista hókusz-pókusz. . . , a millereket és sartreket, a koestlereket, a Az írók elit nemzetközi kozmopolita és trockista írósöjpredéknek az ösztönök uralmát hirdető romboló „művészetét” állítják példaképül. Titóék a közelmúltban jelentős lépéseket tettek a kapitalizmus visszaállítására. Megszüntették a Tervhivatalt, egy sor, a termelés irányítását és összehangolását intéző minisztériumot és hivatalt. Ezt az amerikaiak gazdasági behatolásának további megkönnyítését és a hazai burzsoázia erősítését célzó műveletet egy sajátos „elmélettel“ fejelték meg. Ez az „állam elhalásának elmélete". A Tito-fasiszták szemérmetlen cinizmusára alig lehet ennél jellemzőbb valami. Ma, amikor a lakosság az UDBA terrorja alatt nyög, az amerikaiak ontják a hadianyagot a jugoszláv kikötőkbe és Tito éppen azon mesterkedik, hogy a hadsereg létszámát egy millióra emelje fel, kijelenti, hogy ,,a jugoszláv állam már az elhalás stádiumában van“. Ez az „elmélet“ ma jelentős „érv“ az irodalomban is. Az állam elhalására való hivatkozással sulykolják a fiatal művészekbe az amerikaiak előtt való hajbókolást, a nyugati rothadást, a kozmopolitizmust. A sok „ideológiai” hűhó azonban kevéssé segít. A jugoszláv írók harcolnak a rendszer ellen, vagy hallgatnak. A felszínen az íróknak egy kis csoportja van csupán. Az olyanok, mint Ivó Andrics, a volt királyi diplomata, a Hitlerrel kötött szerződés egyik bábája, aki jelenleg az írószövetség elnöke, Titóék főkedvence, vagy a fasiszta Bozsidás Borka, a klerikális France Kobtár, Krklec, akit a felszabadulás után a hitleristák támogatása miatt eltiltottak az írástól. Megrögzött trockisták, mint K. Popovics, Oscar Davieso, a magyar származású hírhedt nemzetközi szélhámos és provokátor, Sinkó Ervin, szürrealista, kozmopolita sznobok, mint Marko Risztity, Ivo Smoklan és mások. , még nagyobb züllésbe taszították Titóék. E zenei életet Egy jellemző példa mindent megmond. A zágrábi filharmonikusokat az idei nyárra Bedbe kényszerítették. Ezt a fürdőhelyet ugyanis kizárólag amerikaiak számára tartották fenn, így most az ország talán legjobb együttese térzenéket ad, hogy a katonai tanácsadók, kémek, bányaigazgatók jól érezzék magukat a jugoszláv gyarmaton. ..... . siralmas állapotok vannak. Ma már A filminntin is* úgyszólván kizárólag amerikai filmeket adnak. pelnek. A jugoszláv mozik műsorán ilyen filmek szeremint a „Halott szerelmesek csókja“, „Arab éjszakák”, „A vadmacskák harca“, „A fekete boszorkány bosszúja“, stb. Sőt, Tito már nem is éri be az amerikai importtal. A filmen keresztül folyó háborús uszításból is ki akarja venni a részét. Az idén elkészítették „A határon“ című jugoszláv játékfilmet, amely méltán sorakozik a „Vasfüggöny” és a többi szovjetellenes, népi demokrácia ellenes fasiszta filmhez. Sőt, a hírhedt Vladimir Dedijer, Gyilasz egyik helyettese a jugoszláv propaganda és kultúra egyik fő fasizálója felkerekedett oda, ahonnan kémpályáján elindult Amerikába, hogy a helyszínen tanulmányozza a filmmel való rágalmazás és uszítás „művészetét”. Mindez azonban nem változtat azon, hogy a jugoszláv mozik látogatottsága katasztrofálisan megcsappant. Ma megszokott jelenség Belgrádban és Jugoszlávia többi városaiban, hogy a mozik előadásai a nézők távolléte miatt elmaradnak. Számos mozit régikép bezártak, így becsukott többek közt a belgrádi Rex, a Trigav, a Nonstop. ln.. . , — amíg elsősorban szovjet filmeket laAo-ig azonnali mutattak be, hosszú sorok kígyóztak a mozipénztárak előtt. Jugoszlávia népei ma is félreérthetetlenül megmondják, melyek az igényeik. A nyílt demonstrációk, a szovjet filmek hangos követelése állandóan napirenden van. A háborús uszítás, az amerikanizmus, a fasizálódás legegyértelműbben természetesen a sajtóban és rádióban jut kifejezésre. E területek Pijade és Gyilasz legfőbb parancsnoksága alatt állanak. De különösen a rádió műsorába döntő beleszólási joga van George Allan, amerikai nagykövetnek, aki a rádiót nemcsak „szellemiekkel“, hanem anyagiakkal is támogatja. Az újságok a politikai förmedvényeken kívül ilyen című közleményekkel vannak tele: „Fantom a szenátusban“, „A hívők úszva távoznak a mecsetből”, „Modern ruhák a kutyák számára“ stb. Röviden: virágzanak burzsoá újságírás legrosszabb hagyományai. Ennek megfelelően a jugoszláv lapok példányszáma jelentősen visszaesett. Visszaesett a „Borba", a titóisták központi lapja, a zágrábi „Viesznik", és különösen a helyi titóista lapok. Ezeknek jóformán egyáltalán nincs olvasójuk.. . ., nemi kevésbbé népszerűtlen, mint a sajtó. Ez A rádió érthető is. 1948 óta a műsor összeállítása: szovjetellenes uszítás és amerikai dzsessz. A belgrádi „Amerika Hangjában“ külön osztálya van a Tájékoztató Iroda elleni propagandának, amelynek vezetője a már említett Dedijer. A tények azonban azt bizonyítják, hogy Allan úr hiába pazarolja a Wall Street pénzét, a belgrádi rádió népszerűtlenebb, mint valaha. Ezzel szemben állandóan nő a moszkvai és a népi demokratikus rádiók hallgatóinak száma. Egyre többen vannak, akik az igazság hangját hallgatják és terjesztik az egész nép között. • • .. . egyre keményebben harcol a mini jugoszláv nép kirosztály és élcsapata, a Kommunista Párt vezetésével, hogy megszabaduljon vérszopóitól. Harcol _a szabad, békeszerető, szocialista Jugoszláviáért és többek közt a haladó, virágzó jugoszláv kultúráért is. .Vajna János AZ IMPERIALISTÁK SAKKFIGURÁJA (Szilágyi Jolán rajza.) 1951 JÚLIUS 19. A VIDÉKI SZÍNHÁZAK FESZTIVÁLJA Amikor a vidéki színházi hét elkezdődött, sokaknak ez volt a véleménye: a fesztivál abban merül ki, hogy a budapesti színházak vezető művészei megkritizálják és értékelik a vidéki színházak munkáját. Kevesen gondoltak arra, hogy jóval túllépi ezt az elképzelést a valóság, a bemutatók sora és a vitákon fölvetődött elvi kérdések. Napról napra szenvedélyesebb vita terebélyesedett a vidéki színházak előadásai után a Színház- és Filmművészeti Szövetségben. Egyszerre csak azt vettük észre — már az előadásokon is — hogy itt egyáltalán nemcsak a vidéki színészek problémáiról van szó. A Dunántúli Népszínház Harminchárom év után bemutatójában éppen olyan eredmények és fogyatékosságok mutatkoztak, mint akármelyik fővárosi színház új magyar darabot játszó előadásában. A Katona József színház Liliomfi előadása hosszú sorát dobta fel a haladó vígjátéki hagyományaink kérdéskörének, akárcsak a Belvárosi Színház Kaviár előadása. A Szegedi Színház Magyarországon még be nem mutatott szovjet darabban, a Széles mezővel szerepelt a vidéki fesztivál műsorán, a szegedi színészek ugyanazokkal a problémákkal küzdöttek, mint a fővárosiak a szovjet élet, a szovjet emberek ábrázolásán keresztül. Láttunk olyan előadást, amely mögötte maradt budapesti másának, de láttunk olyat is, amely értékeiben hasonló volt, sőt egyes alakításokban és egyes rendezői vonásokban túl is szárnyalta a fővárosit. ja A vidéki színházak fesztiválszínművészetünk egészének fejlődéséről tett bizonyságot. Nem a vidéki, hanem a magyar színművészet kérdéskörének vált seregszemléjévé. Megmutatta, hogy nincsenek külön fővárosi és vidéki feladatok, közös célok kapcsolják egybe Szeged, Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs színházait a főváros színházaival. A feladatok, ha nem is azonosak teljességgel, de lényegükben hasonlítanak egymásra fejlődésünk azt árulja el, hogy egyre hasonlóbbakká válnak. A vidéki színházaknak éppen úgy, mint a fővárosi színházaknak természetesen megvan a maguk különleges jellemvonásuk és a hasonló gondok, művészeti tennivalók ellenére is az látható, hogy a magyar színházi kultúrában a fővárosi színházak, elsősorban a Nemzeti Színház megőrizte vezető szerepét. A vidéki színházak művészei, rendezői azon fáradoznak, mint ahogy művészi alkotásuk ezt megmutatta, hogy dogozó népünktől tanulva, annak nevelőivé válhassanak. E hatalmas feladatot ma még maradéktalanul nem tudják betölteni, de az olyan előadások, mint a Jegor Balicsov, a Második front mögött, azt mutatták, hogy az első nagy lépéseken már jóval túljutottak. A Harminchárom év után előadása arra vallott, hogy az új magyar darabok eljátszása kettőzött nehézségek elé állítja művészeinket. Ezzel a jelenséggel azonban a fővárosi színházak magyar bemutatóiban is találkozunk. A miskolci színház Szabad szél előadása bebizonyította, hogy a színház művészei — ellentétben a régebbi vidéki színházakkal — nem a fővárosi előadás hűséges másolására törekedtek, hanem eredetiségre s ez az akaratuk nem egy szerepben, de különösen a két matróz szerepében értékes eredményt hozott. A Liliomfi előadása eszmei gás fogyatékosságai ellenére is, vitaképet festett arról, hogy nemes, színvonalas eszközökkel akarják színészeink dolgozó népünket mulattatni. A Művészeti Szövetségek Házában helytelenül aláértékelt Széles mező előadása több példamutató alakítást nyújtott, mint Károly Istváné, Inke Lászlóé, Vas Irmáé. Igaz művészi eszközökkel és átéléssel ábrázolták a szovjet embereket. Mik voltak azok az elvi problémák, amelyek fölvetődtek a vidéki fesztivál folyamán és amelyek az egyetemes magyar színészetre jellemzőek? A színészi alakítás átélésének fontossága, az ösztönösség elleni küzdelem, az illusztráló színjátszás veszélyessége, szép, nyelvünk belső törvényeinek megfelelő, gazdagságát, színességét, szépségét feltáró magyar nyelvezet ápolása és fejlesztése, a művek eszmei mondanivalójának tisztázása és hűséges tolmácsolása. A fővárosi kritikusok nagy lelkesedéssel foglalkoztak a vidéki fesztivál minden előadásával. Azt mondhatjuk, hogy ezek az előadások nagyot mozdítottak a máskor lassúbb, bátortalanabb színikritikán. A művészek értékelése és a színibírálatok között most is voltak ellentétek és ellentmondások és ismét fölmerült az a probléma, hogy színművészetünk állandó fejlődése a színibírálat további fejlődését követeli meg. Különösképpen azt kérték a fesztiválon bemutatkozó művészek, hogy szakmai fejlődésükben a bírálatokon keresztül több segítséget kaphassanak. A döntő kérdésekben a szövetségi viták folyamán egyetértettek a megjelent bírálatokkal. Egyetlen előadás kérdésében nem állt ez fenn. A Széles mező előadását a Szabad Nép bírálata sokkal pozitívabban és megértőbben értékelte, mint a szövetségbeli vitát vezető Both Béla és a hozzászólások nagy része. A fesztivál megmutatta, hogy vidéki színművészetünknek hathatósabb, erőteljesebb segítségre van szüksége ahhoz, hogy színművészetünk egyetemes céljaiért küzdve további és nagyobb sikereket érhessen el. Az ország legjobb rendezőinek, színészeinek és a Színház- és Filmművészeti Szövetségnek fokozottabb munkáját igényli a magyar vidéki színészet. Világosan látható, hogy egész népünk kulturális életszínvonalának emelkedése szempontjából mind a fővárosi, mind a vidéki színészetnek közös feladata a további eszmei elmélyülés, az alaposabb művészi munkálkodás és a magyar és nemzetközi problémákhoz való harcosabb hozzáállás. A magyar színészetet népünk közös harca formálja eggyé, alkotja meg kulturális egységét. Az előadásokat követő vitákban jó bíráló szellem és fejlődő önbírálat mutatkozott meg. Érezhető volt, hogy színművészeink harci feladatnak tekintik a művész munkáját. Küzdenek a bennük lévő maradványok ellen, az önmutogatás, a játék, a külsőséges megoldások túlza ellen. Keresik az újat, a magasabbrendűt. Sokan azonban még mindig elhagyottnak érzik magukat. Azt is kifogásolják, hogy a vidéki színészeket elzárják a filmszerepléstől, a rádió alig közvetít vidéki színházi előadást és egyik vidéki hogy egyetlen művészünk megemlítette, vidéken játszó színész sem részesült még olyan kitüntetésben, melyet népköztársaságunk kormánya a kimagasló színészi munka jutalmazására létesített. Több dramaturgiai segítségre is volna szükségük, hogy szélesebbre tárják a színházak kapuját a magyar dráma előtt. Fejlődik vidéki színművészetünk, ma már tud olyan feladatokat vállalni, melyeknek teljesítésére még néhány évvel ezelőtt képtelen volt. Új magyar és szovjet darabokat szeretnének a fővárosi színházakban bemutatott műveken kívül játszani, szeretnék megadni a tájnak, a környezetnek s a helyi problémáknak figyelembevételével egy-egy vidéki színháznak jellegzetességét. Az öntevékenység fokozását tartják szükségesnek. Különleges feladatokat akarnak vállalni, olyan országos kérdésekben, mint a szocialista mezőgazdaság építésének meggyorsítása. A vidéki fesztivál a magyar színészet egyetemes problémáinak feltárásán kívül a vidéki színészek jellegzetes művészi gondjait is fölvetette. De ezen túlmenően maga a fesztivál és az annak keretében lefolyt termékeny, érdekes vita a Színház- és Filmművészeti Szövetséget ,a Magyar Írók Szövetségét is arra kell, hogy ösztönözze: a célját megtalált magyar színművészelet lelkesebben, szenvedélyesebben, odaadóbban kell támogatnia. Gyárfás Miklós Az új „internationale " Frankfurtban jobboldali szocialistákból és háborús uszítókból új „internacionálé” alakult. (Szűr Szabó rajza)