Irodalmi Ujság, 1955. július-december (6. évfolyam, 27-53. szám)
1955-11-26 / 48. szám - Vajda Sándor: Mindennap Mikszáthnál (8. oldal) - Szerkesztőség: Jób Dániel • nekrológ (8. oldal) - l. g.: Elekfy Jenő akvarelljei • kiállítás • Elekfy Jenő, Csók-galéria (8. oldal) - Vargha Balázs: Írhatott-e sírverset Vörösmarty 1850-ben Somogy megyében? (8. oldal)
8 Mindennap Mikszáthnál A Mikszáth Kálmán irifi csöndes házak között már nem akad lakó, aki látta volna a nagy palócot, amint a tavaszi napsütésben, az erkélyen ülve pöfékel, rövid házikabátban, bajszán sodoriatva olykor párnás, kövérkés kezével. A Mikszáth Kálmán téri gimnázium épülete, a múlt század végén még bérház volt. Mikszáth Kálmán az első emeleten lakott feleségével és két fiával. Schelb Károly borbélyüzlete szemben volt Mikszáthék lakásával. Schelb maga is igazi mikszáthi figura volt. Sok borbélypénzembe került, míg az öreg kötélnek állott és a nagy író életéről beszélni kezdett. Bevezetőben még annyit, hogy Schelle Károly nap mint nap megjelent a Mikszáth lakásban, mint egy orvosdoktor, fehér kabátban, rózsaszínű, csibepihés, gyér hajszálú koponyáján fekete foszladozó, kis sapkával, orvosi, csattos bőrtáskájában a kifényesített villogó szerszámokkal. — A pipatorium — mesélte Schelle Károly bácsi — valósággal tárháza, páratlan gyűjteménye volt a különböző csibukoknak, makrapipáknak, tajtékpipáknak. Rózsafából fél méter hosszú füstölő szerszámok ezüst fedéllel. A dohány pácolt, hódító zamata betöltötte a szobát. Szekrénykékben álltak a csodamívű befüstölt, kellemes, fanyar dohot árasztó pipák. A különböző szarvasbőr dohányzacskók s a tűzszerszámok valóságos kis múzeuma. Régi letűnt korokból, a török világból is akadt nem egy remek darab a gyűjteményben. Károly bácsinak nemegyszer a nagy író felesége nyitott ajtót, „kezében seprővel, szemétlapáttal". Mikszáthné igen szerény, szorgalmas asszony volt, aki maga takarította ki ura szobáját, helyére rakta a nyitott könyveket, rendbetette és az íróasztalon felpolcozta a teleírt rengeteg cédulácskát. Mikszáthra, az emberre jellemző rendkívül érdekes emlékeket elevenített meg a borbélymester: — „Mikszáth Kálmán addig sem vette ki a csibukot a szájából, amíg a száját körülszappanoztam. Csak amikor a szája körül beretváltam, vette ki az elmaradhatatlan füstölő szerszámot.” A borbélynak volt egy fortélya. Évek óta bevált, amivel értésére adta az írónak, hogy elérkezett a pillanat. Fölemelte a beretvát a levegőbe és két ujja közé fogva valósággal ívet rajzolt. Ekkor Mikszáth lassú, ünnepélyes mozdulattal szájából elvette a pipát, odaütötte a karosszék karfájához. A parazsat és a hamut a jegesmedve-szőnyegre verte. Ha a vakító fehér szőnyeg tüzet fogott, nagy nyugalommal eltaposta a lábával. Mikszáth mindennap érdeklődött Károly bácsinál a piaci árak felől. Egyébként naponta maga vásárolta a gyümölcsöt. Vidékről nemegyszer hoztak a tisztelői disznóölés után kis kostolót. Mikszáth szerette nyáron a friss, írós vajat rozskenyérre kenve, snidlinggel telehintve, fiatal, illatos retekkel. Körülményesen és gonddal lehámozta a retek mégyszínű bőrét és nyári, felhőszínű húsát ette lassan. Károly bácsit nemegyszer invitálta meg Mikszáth ebédhez. — Mikszáth kedvelője volt a nehéz ételeknek. A disznótorosnak, a rakottkáposztának, a szerb rizseshúsnak, a fűszeres paprikás rácpörköltnek — tért vissza emlékeire. Gyakran lehetett látni a csarnokban, ahol a szalmába font szőlőgerezdek gyönyörködtették. Gyönyörködött a malachit-zöld héjú, vérpiros bélű dinnye felrakott festői tömegében, a rubinvörös eprek szalmafonatú kosárkákba fektetve, a lila ringlók hamvas csendéletében. Szokása volt beszélgetni parasztemberekkel. Érdeklődött, mit hoztak fel a piacra. Ha rucát, csibét látott ketrecekben, aprólékosan kérdezősködött , hogy sikerült a keltés, nem garázdálkodik-e a bánya? Palócokkal, tótokkal a saját nyelvükön beszélt. De minden nyelvjárás érdekelte. Különösen izgatta a különböző tájnyelvekben a humor, a temperamentum miképpen jut kifejezésre. A ravaszdi, furfangos kiszólásokat azon frissiben, ahogy hallotta, noteszébe feljegyezte. Aztán, ha valamilyen viselet, csizma, ing, hímzés, csibuk, pipa feltűnt neki, rögtön leírta könyvecskéjébe. Felhasználta őket regénye, elbeszélései megírásánál, figurái jellemzésében. A Reviczky téren (akkor úgy hívták a Mikszáth teret) akkor bérkocsiállomás volt. Ha Mikszáth a képviselőházba ment, mindig konflisan tette meg az utat. A kocsisok mind ismerték, ha feltűnt, egyszerre köszöntötték. Mikszáth nehézkesen begyömöszölte magát a kocsiba és a lovak az ostor pattintására megindultak ... A számmal ellátott, kopott konflis előtt a lovacskák lassan, trapban poroszkáltak, a kocsis a bakon viselte a keménykalapban, deres pofaszakállal nógatta lovait egyi tünde, gyi angyal... De az ilyen utazgatások is kíváncsisága kielégítését szolgálták. Nemegyszer megállíttatta a konflist és beültetett egyegy érdekesnek látszó embert. Kifaggatta, jegyzeteket készített. Egy tűzben a csarnokban két perlekedő parasztasszonyt úgy békített ki, hogy az egyiktől a csibéit, két girhes jószágot, a másiktól egy puttony szőlőt vett meg. — „így kell a kalamajkát elcsendesíteni” — szólt aranyos derűjével az őt kísérő borbélynak. Mert tudni kell, szerette a borbélyt magával vinni bevásárlási körútjaira. — „Igaz, hogy ilyenkor a bukszája üres maradt, mint a siralomhoz akasztás után“ — fejezte be emlékezéseit Schelle Károly mikszáthi humorral. Vajda Sándor Irodalmi Újság 1955. november 26. A magyar polgári színház fejlődésének kétségtelenül jelentős tényezője a felszabadulás előtti Vígszínház. A színház munkájának és eredményeinek sok éven át irányítója, művészi profiljának kialakítója Jób Dániel volt. Előbb mint rendező, később, mint a színház művészeti igazgatója. Ez a művészi profil a drámától a bohózatig terjedt. A Vígszínház az ő munkásságának kezdetéig — bár javarészt ugyanazon a területen — a naturalista színjátszás eszközeivel ért el sikereket. Jób Dániel magasabbra törő ambícióinak, választékos ízlésének volt köszönhető, hogy a színház műsora a maga határai között nagyobb igényekkel lépett fel a polgári színmű fejlődésében s főleg a magyar színpadi írás népszerű íróinak igényesebb műveit szólaltatta meg Bródy Sándortól, Molnár Ferencen és Szomory Dezsőn át Hunyady Sándorig. Ez a nagyobb igényesség a színiház kialakuló játékstílusán is meglátszott. A csak „természetes és közvetlen csevegés“ formáját az impresszionista színjátszás, a drámai lényegeket erősebben hangsúlyozó játékstílus váltotta fel s ez módot adott neki arra is, hogy időnként a nagy irodalom egy-egy alkotóját, mint például Csehovot is beiktassa műsorába, s közelebb hozza a maga közönségéhez. A felszabadulás után a más helyre költözött Vígszínház élére került; ez volt működésének utolsó területe. Jób Dániel egyébként pályáját mint színházi kritikus és író kezdte. Első és egyetlen Ifjúkor című novelláskötetére — amelynek egyes darabjai a Nyugatban jelentek meg — az akkori kritika és közönség komoly írói ígérésként és értékként figyelt fel. Két darabja közül az Őszi vihar című színmű — melyet már vígszínházi működése alatt írt — az ország határain túl is sikert aratott. Színházvezetői munkája, amely egy emberöltőn át igen jellegzetesen szabta meg Budapest kulturális életének s színművészetünknek vonásait, sok és jogosult bírálatot hívott ki maga ellen; ennek az életnek mérlegét megvonni színháztudományunk, színháztörténetünk feladata lesz. Friss sírja fölött ebből csak annyi hangozzék el, hogy Jób Dániellépteit — tévedéseiben is — tehetség, ízlés, hozzáértés, a színpadi kultúra odaadó szolgálata vezérelte. Elekfy Jenő akvarelljei A Váci utcai Cisók-galériában a múlt héten nyílt meg Elekfy Jenő akvarell-képeinek kiállítása. Vagy hatvan vízfestmény é s mégis hiba volna őt egyszerűen akvarellistának elskatulyázni. Festő és művész a javából, akár vízfestékkel, akár olajjal dolgozik. Ha jól emlékszünk, legutóbb a Munkácsy-díjat is egyik olajfestményére kapta. Nem kétséges azonban, hogy az akvarell kedvenc technikája. Kiállított képei javarészt az újabb idők termékei. Van azonban a régebbiek közül is annyi, hogy észlelhessük a tudatos haladást a realitás, a természethű ábrázolás irányában. Érdekes példája ennek két önarcképe. Az egyik 1912-ből való. A művész még egészen fiatal, vakmerő, meg akarja s meg is tudja mutatni, mennyi szabadságot, egyéni felfogást enged, a benyomás könnyű és gyors megrögzítését teszi lehetővé a vízfestés. A másik, újkeletű, szalmakalapos önarckép, — egyébként a kiállítás egyik legszebb darabja — példája a nyugodt, higgadt megfigyelésnek és ábrázolásnak, kiváló műtárgy és kitűnő portré. Vele felfogásban s a kivitel módjában is rokon az öreg paraszt képe. Frisseségével s a ruharészek fekete-fehérének érzékletes előadásával tűnik ki felesége arcképe. Természetes, hogy Eleksy bőven él az akvarell-technika azzal a lehetőségével, látszólag nagyon kevés eszközzel, az ecset könynyű vonásaival elevenen visszaadni azt, ami képszerű és valószerű. Több dunai tájképe jó példája ennek a sajátosan akvarell-stílusnak. Ennek kötöttségeitől azonban meg is tud szabadulni. Példa: a már említett portrékon kívül a karnevál és a kosztümös női arckép; mind a kettő kiválik az anyag mesteri viszszaadásával. Elekfy Jenő az idősebb festőnemzedék tagja, de, hogy alkotó ereje teljében van, azt mi sem mutathatná jobban, mint ez a kiállítás. Is . Irodalmi Újság AZ ÍRÓSZÖVETSÉG szegedi CSOPORTJA baráti találkozót rendezett fiatal budapesti és szegedi írókközreműködésével. Ungvári Tamás költészetünk mai helyzetéről, Szabó Ede pedig prózairodalmunkról tartott előadást. Papp László, Fodor András és Takács Imre verseiből olvasott fel. A szegedi írókközül felszólalt Dér Endre és Lődi Ferenc. k ZATHURECZKY EDE Kossuthdíjas hegedűművész és Petri Endre zongoraművész a NDK-ba és Csehszlovákiába utazott vendégszereplésre.k MÁTYÁS MÁRIA ÉS JOVICZKY JÓZSEF szereplését a novoszibirszki opera Bánk bán előadásán a moszkvai rádió és a televízió is közvetítette. Joviczky november 30-ig marad Novoszibirszkben s más operák tenorszerepeit is elénekli. k KOVÁCS DÉNES és Vadas Ágnes Londonban nagysikerű Bartók emlékhangversenyt adott. k BARTÓK BÉLA „KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA’’ című operájának tavalyi nagysikerű spanyolországi bemutatója után most a „Csodálatos mandarin’’ előadására került sor a barcelonai Teatro Calderonban. A spanyol lapok egyhangú elismeréssel számolnak be Bartók táncjátékáról és a mű spanyolországi premierjéről. A BARTÓK-LEVELEK GYŰJTEMÉNYE újabb értékes dokumentumokkal gazdagodott: Bartók hollandiai hangversenyrendezőjétől körülbelül ötven eddig publikálatlan Bartók-levél érkezettMagyarországra. ÖRKÉNY ISTVÁN „Párbaj” címmel mai tárgyú, kisvárosban játszódó szatírát írt a Petőfi Színház számára.★ SÖTÉR ISTVÁN, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja nov. 21-én tartotta akadémiai székfoglaló előadását Madách Imréről. * * ADAM MICKIEWICZ halálának 100. évfordulója alkalmából november 23-án ünnepi estet rendezett az írószövetség Műfordítói Szakosztálya. Radó György tartott előadást,közreműködött Palotai Erzsi és R. Kormos Mária. „SHELLEY ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA” címmel tart előadást Lutter Tibor egyetemi tanár november 27-én, délelőtt fél 11 órakor a Zeneakadémia kistermében. Közreműködik: Horváth Ferenc, Jancsó Adrienne és Simonffy Margit PÁRIZSI LAPOK KRITIKUSAi elismerő cikkekben számolnak be az ott koncertező Fischer Annie, Kossuth-díjas zongoraművésznőnk nagy sikeréről. A „FALUSZÍNHÁZ” január első felében többhetes vendégszereplésre indul Csehszlovákiába. Móricz Zsigmond „Sári bíró”-ját és Baráti—Vas „Dankó Pistá”-ját játsszák a csehszlovák közönség előtt. A KÉTEZERSZEMÉLYES ÚJ OPERAHÁZ ÉPÜL VARSÓBAN. Az épületet a milánói Scala mintájára tervezi Bondan Pniewski állami díjas építőművész. SZÁZÉVES a bolgár könyvkiadás. Ebből az alkalomból emlékkiállítás nyílt a szófiai Vaszil Kolarov Állami Könyvtárban. DERKOVITS GYULÁRÓL tart előadást Székely Zoltán művészettörténész nov. 27-én, délelőtt 11 órakor a Szépművészeti Múzeumban. A KOLOZSVÁRI ÁLLAMI MAGYAR SZÍNHÁZ felújította Heltai Jenő „Néma levente” című vígjátékát. A LENINGRÁDI „FILHARMÓNIA” nagytermében bemutatták Dmitrij Sosztakovics legújabb művét, az „Opus 99” jelzésű nagy hegedűkoncertet. A művet Eugen Moravinsky vezényelte. ★ BEFEJEZTÉK „Az élet hídja” című új magyar film forgatását. A forgatókönyvet Háy Gyula írta. A film rendezője Keleti Márton, operatőrje Illés György. A LITERARÍ NOVINY című csehszlovák irodalmi lap Vörösmarty Mihály halálának 100. évfordulója alkalmából méltató és ismertető cikket közöl Rákos Péter tollából. Ezenkívül közli Vörösmarty „Szózat”-át Jan Neruda fordításában. k A LITYERATURNAJA GAZETA november 21-i számában megemlékezik Vörösmarty Mihály halálának 100. évfordulójáról, s közli a költő „Honszeretet” és „Szabad sajtó” című verseit L. Martinov fordításában. k VÖRÖSMARTY MIHÁLYRÓL írt cikket Egri Viktor a Kultury Zrivot november 19-i számában. ÚJ KIÁLLÍTÁS. A Képzőművészeti Alap Képcsarnokai grafikai szaküzletében (VI., Lenin körút 63.) kiállítás nyílt Bedő Ferenc festőművész alkotásaiból. A kiállításon a művész több mint 40 grafikai művét, tus- és tollrajzait, valamint akvarellképeit mutatják be. k A BELGA KIRÁLY aláírta a Belga-Kongóban felállítandó első állami egyetemről szóló dekrétumot. Az új egyetemet bennszülöttek és európaiak látogathatják. k ANGOL SZÍNTÁRSULAT érkezett Moszkvába: a Hamletet adják elő a Művész Színházban. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom óta ez az első angol színtársulat, amely a szovjet fővárosban vendégszerepel, a HOWARD FAST „Spartacus“ című regényéből — az író hozzájárulásával — Básti Lajos színdarabot írt. A darabot a Magyar Néphadsereg Színháza mutatja be. AZ AUSZTRÁLIAI BARTÓK TÁRSASÁG ünnepi hangversenyt rendezett a Bartók évforduló alkalmából. Irhatott-e sírverset Vörösmarty 1850-ben Somogy megyében? Az Irodalmi Ujság legutóbbi számában egy sírvers jelent meg, amelyet családi hagyomány szerint Vörösmarty írt. Az adatokat Pogány Antal küldte be az Irodalomtörténeti Társaságnak, onnan (személy szerint tőlem) kapta meg a közleményt az Irodalmi Újság szerkesztősége. A közleményhez jó lett volna néhány megjegyzést fűzni. De talán még most se késő. A családi emlékezet hitelét kétségessé teszi, hogy Vörösmarty nem bujdosott Somogy megyében, hanem túl a Tiszán. Arról sem tudunk, hogy Pestre való visszatérése után járt volna Somogyban. Mégis kikutatandó, hogy mi az alapja a szuloki hagyománynak, nem kapcsolja-e Vörösmartyt — minden cáfoló adat ellenére — valami más szál a faluhoz, vagy a Pfeffer-családhoz. A népi emlékezet sohasem olyan pontos, mint az írásos dokumentumok. Sokszor képes a leglehetetlenebb kombinációkra, halottakat föltámaszt, élőket sírba tesz. De a tévedésekmögött néha olyan tények lappanganak, amelyeket írások nem őriztek meg! A szuloki sírvers kérdése további vizsgálatra vár — ámbár két nagy kérdőjelet bízvást tehettem volna mellé. Ezúttal mindenesetre megteszem VARGHA BALÁZS a Magyar Írók Szövetségének lapja Megjelenik szombaton Szerkesztőbizottság: Enczi Endre (felelős szerkesztő), Hímos György, Illés Béla (főszerkesztő), Kónya Lajos, Kuczka Péter, Molnár Miklós, Rajcsányi Károly, Szabó Pál. Szerkesztőség VI Gerkll Fasor 101em. Telefon 428—305 425—545 A kiadásért felel: a Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal: VII., Lenin körút 9—11 Telefon: 221—280 Egyedszáméra — forint Előfizetés egész évre 48.— forint, negyedévre 12.— forint. Terjesztik Budapesten a Főposte Hírlapterjesztő Üzeme vidéken a helyi hírlapterjesztéssel foglalkozó postahivatalok Előfizetés a Posta Központi Hírlap Iroda vállalatnál Budapest. József nádor tér távb.: 180—850. Csekkszámlaszám: 61 210. Megjelent: 21 160 példányban. vontatott a Szikra Lapnyomda körforgó gépein Felelős nyomdavezető Kulcsár Mihály. Irodalmi Újság