Élet és Irodalom, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-28 / 48. szám - Sinko István: Bűnre vágyó angyal • vers (2. oldal) - B. L. E.: Veszélyes kezdeményezés • glossza (2. oldal) - Szür-Szabó József: rajza • kép (2. oldal) - Illés Béla: Anekdóták könyve (2. oldal)

Sinke István: Bűnre vágyó angyal H­űvös, vén, őszi falumba betérnék, boldogtalan angyal. Ember szeretnék lenni, hozsogni, inni bort, meleg kemence előtt tancba menni csapzott nagy szárnyaimat unva. Lovas szeretnék lenni, szőrin ülve, lovas, ki villámok között tova nyargal. Szolgája, én, égi Uramnak letenném már fényes szerszámaim, álmot szeretnék látni, jósolni, játszani furulyán, népet, sokat sírót akarnék megváltani a mennyei hősnek, az Urnak, Amannak, ki ecetnek ízével száján m­eghalt egy violaszín estén, mint az én álmaim. Hűvös, vén, őszi falumba’ lennék bárkinek asszonyszülte fia, olyan nem magányos, pengő cimbalmot kerülő, hanem dús ember, pezsgő szívű, ki álmos nagy asszony-szemekbe merülne, mielőtt este Én számomra nem szült irgalmat Mária, elalunna. De lompos vagyok csak, bűnös, elélt virága az égnek. VESZÉLYES KEZDEMÉNYEZÉS Egy olasz újságban olvas­tam, hogy Rómában végre és először egy igazi sevillai bor­bély fog énekelni Rossini hal­hatatlan remekművében. Az olasz rádió ugyanis ügynököt küldött Andalúzia fővárosába, hol is hosszú tehetségkutatás után talált egy igazi Figarót, aki énekelni is tud. Nagyon veszélyes kezdemé­nyezés! Eltűnődtem rajta, mi lesz, ha ez így megy tovább, és a Sevillai borbély után fel­hajtok serege kél útra, elmegy Cremonába, hogy hegedűst ta­láljon Coppée és Beauclair Gremonai hegedűséhez, ame­lyet Ábrányi Emil fordított, és amelynek zenéjét Hubay Jenő szerezte, vagy még élelmesebb fullajtárok Velencébe utaznak egy bizonyos színészi tehetség­gel megáldott kalmár keresé­sére Sha­kespeare örökbecsű művének előadásához... De mehetnének Portréiba is, ku­tatni a Seribe—Auber-féle ope­ra híres némája után... Borbély, hegedűs, kalmár, néma talán még csak akadna — de mi lenne, ha megindulna a tehetségkutatás csavargó kö­rökben Richepin Csavargó cí­mű verses drámája főszereplő­jének megtalálására. Mi lenne, ha megindulna a kutatás Hen­ry Bataille hírhedt 1908-as da­rabjának a főszereplője után — sokat mondó címe: A mez­telen nő. S azt hiszem, a bo­nyodalmak még csak fokozód­nának, ha a merész francia színműíró másik 1910-es da­­rabjához, keresnének igazi fő­szereplőt, lévén ennek a címe: A balga szűzi..­­. No, de sebaj, ha a Bataille-darabhoz nem lehetne találni eredeti fősze­replőt, még mindig itt van a Sartre-színmű: A tisztesséig­ tu­­dó utcalány! B. L. E. NAGY IDŐK TANÚI EMLÉKEZ­NEK címmel a Kossuth Kiadó gyűjteményt ad közre. A kötetben az 1918—1919-es forradalmi harcok részvevői, a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja alapító tagjai, a Tanácsköztársaság harcosai, az Oroszországban harcolt volt ha­difogoly vöröskatonák mondják el emlékezéseiket. A gyűjteményhez Révai József írt előszót. GÁBOR ANDOR-EMLÉK­­BIZOTTSÁG alakult Somogy megyében. A bizottság megtar­totta alakuló ülését. Elhatároz­ta, hogy az író szülőházának helyét emléktáblával jelöli meg s népkönyvtárat létesít Rinyaúj népen. GIUSEPPE DE SANTIS, a neves olasz filmproducer nemrégiben elő­adást tartott Moszkvában az olasz filmművészetről. Elmondotta, mi­lyen nagy hatással volt az olasz filmrendezőkre és színészekre szovjet filmművészet, s kijelentet­­­te: ,,A mi filmművészetünk a szovjet filmek hatása alatt fejlő­dött és erre büszkék vagyunk.** ELŐSZÖR KERÜLT HE­­MINGWAY-KÉZIRAT árverés alá. Hemingway 1931-ben írt Délutáni halál című regényé­nek kézirata — 285 kézzel és 18 géppel írt oldal — 13 000 dollárért kelt el egy New York-i árverésen. A „VÖRÖS CSEPEL" című népszerű munkásdal szerzőjé­nek, Hidas Antalnak váloga­tott költeményei megjelentek a Zrínyi Kiadónál. A CSEHSZLOVÁK TUDO­MÁNYOS AKADÉMIA művé­szetelméleti és művészettörté­neti intézete nemzetközi kong­resszust hívott egybe Prágába, hogy megvitassa a XIX. század első felének művészettörténeti problémáit. Mivel e kor művé­szetének ma­s szocialista álla­mok műtörténészei minde­nütt nagy figyelmet szentel­nek, szó van egy közös nagy publikáció kiadásáról, amely kellően megvilágítaná a nem­zeti iskolák keletkezésének fel­tételeit és jelentőségét. A ma­gyar művészettörténeti kuta­tókat a kongresszuson Béni László képviselte. KÁLLAI ISTVÁN: KÖTÉL­­TÁNC című drámáját e héten kezdte el próbálni a József Attila Színház társulata. A darab rendezője Hegedűs Ti­bor, a főbb szerepeket Ráday Imre, Komlós Juci, Kállai Ilo­na, Egri István és Sinkovits Imre alakítják. ROBERT LAMOUREUX, a Papa, mama, stb. francia fil­ met nálunk is népszerű sztár­ja — volt már költő, szavaló, színpadi szerző, rendező és szí­nész — most azt tervezi, hogy a párizsi Varietés Színházban erész estét betöltő ..one man shoW‘‘-t mutat be, vagyis ő lesz egyszerre a műsor írója, rendezője és egyetlen főszerep­lője. A TBILISZI OPERAHÁZ nemrégiben Dél-Amerikában turnézott kiváló balettegyüt­­tese iránt óriási az érdeklődés Bécsben. Minden jegy­ el­kelt a nyolc előadásra, amelynek kí­­séretét a Bécsi Filharmoniku­sai zenekara látja majd el. „A HÁBORÚ UTÁNI IDŐK EGYIK LEGNAGYOBB KUL­­TÚRBOTRÁNYÁNAK“ minő­sítik a német lapok azt, hogy nyilvános árverésen adják el Thomas Mann kiadatlan leve­leit Heinrich Mannhoz és egyik barátjához. A lapok le­szögezik, hogy a nagy író le­velezése felbecsülhetetlen iro­dalomtörténeti kincs, amit nem lenne szabad elkótyavetyélni. Nietzsche, Wagner és Haupt­mann levelei is hasonló sorsra jutottak. LION FEU­CHTW­ANGER BAL­GÁR BÖLCSESSÉGE című regé­nyének magyar kiadása előkészü­letben van. A mű, Rousseau élet­regénye, folytatása az író hazánk­ban is nagy sikert aratott Rókák a szőlőben című alkotásának. TURGENYEV: APÁK ÉS FIÚK-jának filmre vitelét ter­vezet a Szovjetunióban. A fil­met N. Rasevszkaja és A. Ber­­gunker rendezi. A CSEHSZLOVÁK ZENE­SZERZŐK SZÖVETSÉGÉNEK elnöksége e napokban adta ki állásfoglalását, amelyben éle­sen bírálja a jelenkori cseh­szlovák zeneirodalmat. Az ál­lásfoglalás szerint február vé­gére összehívják Prágában a Szövetség második kongres­­­szusát, amelynek feladata lesz, hogy számos alkotói és eszmei kérdést tisztázzon. NÉPSZERŰ EGYETEMES MŰVÉ­SZETTÖRTÉNET jelenik meg hat­van kiadó kötetben a Gondolat Könyv­és a Kiadóvállalat Képzőművészeti Alap gondozásában. A tanulmányokat a legjobb magyar művészettörténészek írják. Ma­gyarországon a sorozathoz ha­sonlóan gazdag és részletes anya­got felölelő tudományos mű még nem jelent meg. A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF TÁRSASÁG irodal­mi pályázatot hirdetett lírai, prózai és drámai művekre. A pályázat nagy sikerrel zárult, igen sok tehetség jelentkezett. A bíráló bizottság — Fodor József, Pándi Pál és Török Endre — november 11-én hir­dette ki az eredményt. Az I. díjat nem adták ki, II. és III. díjjal több lírai és prózai mű­vet jutalmaztak. Számos mű dicséretben részesült. NYIKOLAJ OSZTROVSZKIJ ed­dig ismeretlen, Az acélt megedzik című regényére vonatkozó levelét tette közzé a közelmúltban az Ogonyok című képes szovjet heti­lap. országos tánckonferen­cIAX rendez december 6-án és 7-én a Népművelési intézet. „A táncmozgalom helye és szerepe népművelésünkben az MSZMP mű­velődéspolitikai irányelvei alapján” címmel Pór Anna, a táncosztály vezetője tart vitaindító előadást, dr. Kaposi Edit pedig a csoportok ismeretterjesztő funkciójáról be­szél. A konferencián a Debreceni Népi Együttes, a KISZ Petőfi­­együttes, a HVDSZ Bihari János táncegyüttes, a gencsapáti föld­­művesszövetkezet táncosai, a meg­­lódi Szlovák Népi Együttes, vala­mint a XIX. és XX. kerületi ze­nei általános iskola növendékei adnak műsort. M­IKÖZBEN A PÁRIZSI KRITIKA és közönség a lehe­tő legfagyosabban fogadta Montherlant legújabb darab­ját, a Don Juant, — az Athé­­née Színház Pierre Brasseurrel a főszerepben mutatta be — a Spectacles című folyóiratban megjelent Roger Vaillamd ha­ sonló című új komédiája. A Törvény szerzője érdekes új felfogásban ábrázolja a legen­dás nőcsábászt: Vailland Don Juanja, „Monsieur Jean” dús­gazdag nagyiparos, aki főleg titkár- és gépírónőkörökben pusztít. FELSZÁLLOTT A PÁVA címmel az Egyetemi Színpad december 1-én, hétfőn és de­cember 7-én, vasárnap este 7 órakor Ady-emlékestet ren­dez. Bevezeti: Földessy Gyu­la Kossuth-díjas, az irodalom­tudományok doktora. Közre­működik: Egressy István, Gob­bi Hilda, Horváth Ferenc, Ma­jor Tamás, Neményi Lili, Pa­lotai Erzsi, Pécshy Blanka és a MÁV Landler Jenő Járműja­vító férfikara. Vezényel Hor­váth Ádám­, zongoráin kísér: A­rató Pál. AMARASZÍNHÁZ ÉPÜL Debrecenben a volt Hungária filmszínház helyén. A MAGYAR ZENEMŰVÉ­SZEK SZÖVETSÉGE előadás­sorozatot rendez a magyar operai kultúra kérdéseiről. Az első előadást pénteken este 6 órakor tartják a Művész­klubban, VII., Kertész u. 36. Címe: Hevesi Sándor és művé­szi törekvéseinek újjászületése, A KAPOSVÁRI CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ decem­ber 12-én mutatja be Corneille „Cid” c. művét, Nemes Nagy Ágnes fordításában. A darab főszerepeit Somogyvári Pál, Ruttkay Ottó, Kéry Edit, Ho­­mokay Pál, Veszeley Mária játsszák, a darabot Miszlay István rendezi. A GYULAI ERKEL FERENC MÚZEUM november 24-től múzeumi hetet rendez. Töb­bek­­ között ismertetik a gyulai vár ásatásainak eredményét, megnyitják a Gyula művelő­déstörténete című és a Mun­kácsy Mihály emlékkiállítást, a Múzeumbarátok Köre pedig tárlatvezetéseket tart. SOMERSET MAUGHAM: SZEM­­PONTOK című tanulmánykötete, amely nemrég jelent meg, a neves író utolsó könyvének tekinthető. A szerző ugyanis kijelentette, hogy előrehaladott­ kora és gyenge egész­ségi állapota miatt nem ír többé. NAGY ISTVÁN kolozsvári magyar író, aki hattagú ro­mániai íróküldöttséggel há­rom­ hetet töltött Magyaror­szágon. ,,Tiszán innen, Dunán túl“ című útijegyzetében be­számol tapasztalatairól az Utunk most megjelent számá­ban. Megjelent a Borsodi Szemle Ismét van folyóirata Mis­­k­olcnak; a két évvel ezelőtti, kimondottan szépirodalmi jellegű kiadvány örökébe­n kéthavonként megjelenő Bor­sodi Szemle lépett, igen válto­zatos, a Borsodban folyó tu­dományos munkát is híven tükröző első számával. A hét ív terjedelmű lapot az iro­dalmár Sárközi Andor és a muzeológus Komárom­y Jó­zsef jegyzi szerkesztőként, a megjelentetését az Ismeretter­jesztő Társulat megyei szer­vezete, valamint a taná­csok művelődésügyi osztályai­nak anyagi támogatása bizto­sítja. Az első szám tudományos is­meretterjesztést szolgáló anya­gából Bodnár Ferenc néprajzi írása emelkedik ki, amelyben a borsodi népköltészet­ és an­nak egy elfeledett alakja jut aprólékos feldolgozáshoz, míg szépirodalmi vonatkozásban. Borsodi Gyula, Tarbay Ede és Füzes László lírája, valamint a diákszemmel Juhász Gyulá­ra, a tanárra emlékező H. Ko­vács Mihály írása vívja ki el­ismerésünket. A folyóirat igen ízléses nyomdai kiállításban látott napvilágot. ÍRÓ KÖRNYEZETTANULMÁNYON­ ­• . -i „V ”í * Aztán mit tetszik írni egy liftjavításról? Fantasztikus regényt! Szűr-Szabó József rajza Bokányi anekdotája Bokányi Dezső nevét a fia­tal nemzedék alig ismeri, sőt nem ismeri. Ez a mi bűnünk, azoké, akik még láttuk és hal­lottuk a nagy néptribunt, aki több mint húsz esztendőn át egyik vezetője volt a magyar munkásmozgalomnak. Jó pub­licista, nagy szónok. A II. In­­ternacionálé kongresszusain barátságot kötött (többek kö­zött) Bebellel és Jauressel. Mindketten nagyon sokra be­csülték Bokányit. 1919-ig magyar szociáldemokrata párt­a­­ak volt vezetőségi tagja, a Tanácsköztársaság idején nép­biztos és hadtestparancsnok. A Tanácsköztársaság bukása után Horthy vérbírái halálra ítél­ték. A Szovjetunió megmentet­te és kiszabadította a fegyház­ból. Sokáig élt Moszkvában, aktív harcosa volt a kommu­nista pártnak. Nagyon szomo­rú, sőt szégyenletes, hogy ezt el kell mondani, ha idézni akarjuk Bokányit. De sajnos, ez a helyzet. Bokányi kedvenc anekdotája: „1910-ben a szociáldemokra­ta párt szövetségre lépett Függetlenségi Párt balszárnyá­­­­val, Justh Gyuláékkal. A kép­viselőválasztások alkalmával a Justh-párt választási gyűlései­re a szociáldemokrata párt is küldött szónokokat. Engem egy ízben Szegedre küldtek. A gyűlés után meghívott egy régi kollégám , egy építőmunkás. Nála vacsoráztam, nála alud­tam. A vacsora elég szerény volt, de a homoki bor, amit it­tunk hozzá, kitűnő. Nemcsak a szívét nyitotta ki házigazdám, de a fülét is: órákon át figyel­mesen hallgatta magyarázato­mat. Kifejtettem neki, hogy mit akar a szociáldemokrata párt. Amikor befejeztem (be­vallom túl hosszúra nyúlt) elő­adásomat, házigazdám vette át a szót. Ilyeténképpen: „Én vé­gighallgattam Apponyi Albert gróf urat és megtudtam tőle, hogy mit akarnak az urak és a papok. Most végighallgattam magát, Bokányi elvtárs, megtudtam, hogy mit akar és a szociáldemokrata párt. Most hallgasson meg maga engemet, nem árt, ha megtudja, hogy mit akar­­ a né­p.” Bokányi az anekdotát egy ízben a magyar ifjúmunkások egy moszkvai aktíva ülésén mondotta el. Amikor elhallga­tott, egyszerre tizen is kérdez­ték: „No, és mit mondott az a szegedi építőmunkás?” Bo­kányi vár pillanatig késett a felelettel, lelógó bajuszát rán­gatta, aztán elmosolyodott és egy kézmozdulattal csendet kért. Aztán válaszolt — egy kérdéssel: „Hosszan mondjam el a választ, vagy röviden?R­öviden és csattanósan” — nérott a kívánság. „Engedel­­meskedem” — felelte Bokányi. „A szegedi építőmunkás hos­­­szan beszélt, de amit mondott, azt én össze tudom foglalni egy mondatban: tanuljanak az elvtársak leninizmust és élje­nek és cselekedjenek úgy, ahogy azt Lenin tanította.” A munka vége Ügyességemnek és kímélet­lenségemnek, az orvosi és egyéb tilalmak megszegésének köszönhetem, hogy beszéltem a Kútvölgyi úti Kórházban halálos ágyán fekvő Gábor An­a­dorral, tíz órával halála előtt. Én egy emelettel feljebb, pon­tosan az ő szobája fölötti szo­bában, ugyancsak betegen fe­küdtem. Azt hittem hogy halálosan beteg vagyok (a szívemmel volt baj), de nyilvánvalóan tévedtem, hisz’ azóta már majd hat esz­tendő múlt el és én még min­dig betegeskedek. Mikor keze­lőorvosomtól megkérdeztem, szabad-e meglátogatnom a be­teg Gábor Andort, így vála­szolt: „Fölösleges!” Mikor Gá­bor kezelőorvosához fordul­tam, ezt a feleletet kaptam: „Nem szabad!” Gábor Andor­­né (aki éjjel-nappal férje mel­lett volt) telefoni kérdésemre kitérő választ adott: „Majd szólok, amikor lehetséges lesz.” Déltájt az írószövetség párt­­szervezetének megbízásából három írótárs virágot hozott a nagy betegnek — azokat se engedték be Gábor Andor be­tegszobájába. Az esti orvosi vizit után be­tegszobámban egyedül marad­va, felkeltem és ügyesen lelo­pakodtam egy emeletet. Gábor Andorné Lengyel Gyulánéval a folyosón sétált, hogy a beteg alszik. Azt hitték, Gondom volt re hogy engem ne vegye­nek és re. Amikor nekem hát­tal for­ultak (nagyon csende­sen lé­kedtek és suttogva be­szélget­ek), én kopogás nélkül rányú­l­tam Gáborra. Ébren volt, m­egismert. Intett, hogy üljek­­ . Aki okát­­ árta a frontokat, az taU­i az életet nem ismeri, de a s­iIáit bizonyosan ismeri. Mégha ja és megismeri nagy távolsá­gból is a kaszás lopa­kodó, ltokban közeledő tol­vaj lépt­­eit. Mikor leültem Gá­bor A­dór ágya mellé, rögtön tudtán hogy utoljára beszé­lek ör j barátommal. Valami­kor (és­ekkel előbb) szó volt ar­­ról, hogy közösen írunk egy drámát. Azt gondoltam, m­ost jólesik neki, ha tervezgetek, ha az ő jövendőjét tervezgetem. Röviden kifejtettem tehát, hogy minél előbb hozzá kell fognunk a közös munkához. Nem sikerült becsapnom. „Én már elvégeztem, vagy leg­alábbis befejeztem a munká­mat, fiú! — mondotta nagyon halkan. — És ezt te is tudod.” Rövid szünet után valamivel hangosabban folytatta: „Drá­mát? Minek? Kinek?” „Írá­saiddal és életeddel történelmi munkát végeztél — feleltem —, de hiányzik az írásaidból egy nagy, magyar kommunis­ta dráma.” Sokáig némán né­zett rám, csodálkozva, talán szemrehányóan. „Magyar kom­munista dráma? — szólalt meg végre. — És ki fogja azt elő­adni? És ha előadják... Buta fiú! Rosszat akarsz magadnak is, nekem is. Még nem elég rúgást kaptunk?” „Félrebeszél! — állapítottam meg. — Nem szabad vitatkoz­nom egy lázas beteggel, aki nem érti, amit hall és nem tudja, mit mond.” Ő még pár pillanatig szomorúan nézett rám, láttam, beszélni készül, de csak egyetlen szót lehelt fe­lém: „M­ajd!” Azután ezt a szót néhányszor megismételte: „Majd! Majd!...” És közben fáradt szeme és szája mellől ismét fellángolt eltűnt a két mély, szomorú ránc: „Majd!..” Most a haldokló fiatal volt és életerős. Most elfelejtette (és bizonyára meg is bocsátotta) azt a sok­ igazságtalanságot, amit végigszenvedett. Tudta, utoljára fellángoló szeme lát­ta, nagybeteg szíve érezte, hogy az ő kicsi, nagyon egyéni fájdalma kicsi ügy — hisz megszületett, és (amiért ő is annyit harcolt) az új Ma­gyarország, a dolgozó nép Ma­gyarországa, ami neki is édes hazája, ha ő nem is kapott benne hozzá méltó helyet. Majd ... Aztán — ahogy el­hallgatott, megszűnt a varázs­lat. Nagy erőlködéssel a falnak fordult. Én még egy ideig szót­lanul ültem az ágya mellett, c zihálva lélegzett. „Ezek már nem tolvajlépések...” — nyi­lalt belém a fájdalmas bizo­nyosság. Búcsúszó nélkül lopakodtam ki a szobából. A folyosón feleségével találkoztam. „Hogy a van ösz öre a­­ fiú?” — kérdez­tem erőltetett, de nyilvánvaló­an rosszul sikerült könnyed­séggel.” „Azt hiszem, valami­vel jobban.” Jó Korán reggel, a hőmérőt hő­ápolónőtől tudtam meg, hogy Gábor Andor valóban be­fejezte munké­ját ILLÉS BÉLA 2 - Ili

Next