Élet és Irodalom, 1971. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1971-10-02 / 40. szám - a. l.: SZTK nélkül • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - -tán: Világrekord • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - (lengyel): Tárgyilagosság • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - P. G. P.: Bódételep • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - -varga-: Csináld magad • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - -ár: Szerződés • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - siklós: A szülésznő táskája • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - -ma-: Nem mindennapi • glossza | Véleményünk szerint (9. oldal) - Réber László: rajza • kép (9. oldal) - Mezei András: Miért nem írok kritikát? (9. oldal)
SZTK NÉLKÜL Mind több az egyetemista, főiskolás házaspár. Ez köztudott. Mind több az olyan egyetemista, főiskolás házaspár, akinek gyermeke van. Ez sem titok. Érthető is. Annál kevésbé érthető a rendelkezés, amely nem engedélyezi, hogy az egyetemista, főiskolás házaspárok gyermeke is részesüljön az SZTK adta kedvezményekben. Utána lehet nézni, így van: a diákszülők gyermekei ugyanis „társadalmilag nem biztosítottak”. És mert nem biztosítottak, anyatejet sem kaphatnak a szokásos formák szerint, meg gyógyszert sem kaphatnak a szokásos formák szerint. Semmi orvosi ellátást nem kaphatnak a szokásos formák szerint! Csak úgy kaphatnak, megfelelő kérvényezgetés után, ha a biztosítatlan , mert biztosíthatatlan gyermeket a maga SZTK-listájára íratja valamelyik nagyszülő. Vajon társadalmunk szellemével, a jövő nemzedék védelmével összeegyeztethető-e ez a büntető rendelet? VILÁGREKORD Egy sportrovat „színes” hasábján olvastuk, hogy kisgyerekek atletizálnak Miamiban, s hogy az edző ötéves lánya világrekordot elérve, 552 alatt futotta a kétszáz métert. Utána sajtóértekezletet is tartott, s közölte az újságírókkal, hogy: „Nadon szeretek plecsniket nyerni.” Nem tudjuk, gyermekversenyen valóban világrekord-e az 552, de hogy egy amerikai kislány ilyen tökéletes magyarsággal selypítsen, az bizony világrekord. Után TÁRGYILAGOSSÁG Bravúros képet láthattunk a Magyarországban. Egylégi katasztrófa után készítette Jörgen Hedegaard, akiről megtudjuk, hogy rendőr és sportbúvár Koppenhágában. A lapban nagybetűs képaláírás olvasható arról, hogy „Vízalatti felvételek készítésére alkalmas kamerával...” fényképezett. Értesültünk, hogy Hedegaard milyen tapasztalatokat szerzett a roncsoknál, hatméteres vízben. Egy pilóta holttestét — akinek feje és felsőteste tisztán kivehető a valóban bravúros felvételen — közelről, láthatta. Találgat: „Talán megkísérelte, hogy kijusson a szabadba. De beszorult a teste.” A képet és a hozzátartozó információt a nyugat-németországi Sternből vette át a hazai lap. A Stern számára csak egy érdekesség ez a sok közül, hír, riportbravúr. Itthon azonban valaki megfeledkezett arról — bár ez a szövegből is kiderült, hogy magyar gépről van szó. Arról, hogy a ké Miért nem írok kritikát? Az utóbbi időben többen is megkérdezték tőlem: öregem, te miért nem írsz kritikát? Szeretném megmagyarázni. A jó múltkorában ugyanis kedvem lett volna egy fiatal író könyvéről írni, de még mielőtt hozzákezdhettem volna: „A szerző olyan fiatal, még annyira hamvas, hogy meg kell neki adni az előlegezett bizalmat. Nem szabad túlságosan szigorúan megítélni” — hallottam. Meg ezt: „Itt persze merész lenne a kritikus úr! Mert egy fiatallal mindent meg lehet tenni. Azt is, amit másnak és másutt említeni sem mer. Mert mi vagyunk a pofozógépek az irodalomban. A próbababák.” Zúgtak a hangok dühösen: „Írjon a nagy öregekről, ha vér folyik s nem tenta az ereiben!” Van ebben valami. Rendben. Kérek egy „nagy öreget”! „No, de Mezei elvtárs! Ha évtizedekig senki nem írta meg róla az igazat, akkor pont maga, pont most kezdené el? És ezt még komolyan is gondolja? Ez a mi feladatunk, hogy egy írót tisztes öregkorában vigyünk a kétségbeesésbe? Hiszen mindjárt elmegy és... akkor már írhatnak ... Mindent megírhatnak!” —• hallani a keserű, megvető szavakat. Nem. Köszönöm. Nem leszek hóhér. Nem írok öregekről, sem fiatalokról. Na és? Kérek egy derékhadat! „Egy derékhadat?! Jó. De mit akarsz írni róla: jót vagy roszszat? Jól van, csak írjál, hisz benne vagyunk mi úgyis mindannyian a meszesgödörben. Dobálnak minket egymásután, te ezt nem veszed észre, Mezei elvtárs?! Hogy mit tennének velünk, s tesznek is mindannyiunkkal a fiatalok!? Jól van, csak segíts. Itt van egy könyv. Mellesleg beteg az írója. A szíve, az idegei, a tüdeje, a lépe és a mája... Mi az, hogy nem írhatod meg az igazat? Dehogynem! Csupán csak nem most. És ha te nem tudsz jót írni róla, ne vedd el más elől ezt a lehetőséget.” Na persze, betegekről se írjon a kritikus. Kérek egy teljesen középkorú, és egészséges alkotót. „Van ilyen, Mezei elvtárs, van, de hogy is magyarázzam meg úgy, hogy te megértsd ? Az i 11 ető nem a mi emberünk, de nagy tehetség. Igaz, hogy nem a legjobban sikerült művéről van szó ezúttal, de ... érted a dialektikát? Hiszen a kritika is eszköz. A politika és a nevelés eszköze. És ezt a becsületes, vívódó írót épp most és pont mi riasztanánk el? Te ezt magadra vennéd?!” Nem. Legyen középkorú. Makkegészséges. És olyan, akit nem kell megnyerni, tehát megtámadni sem erkölcstelen. „Na ez szép. Tudjuk, hogy kikre gondolsz. Mert a kommunistákkal itt mindent meg lehet csinálni. Igaz is: őket úgysem kell megnyerni. Ha beléjük rúgunk, ők úgysem hagyják cserben az eszmét, mert kommunisták. Tehát beléjük rúghatunk. Sikk is ez manapság. Rajta csak. Tessék! Persze veszélytelen, s még bátornak is tűnő cselekedet. A kritikust még az ellenzékiség glóriája is megvilágítja. De mondja csak: maga is be akar állni ebbe az undorító játékba? A kivégző szerepét vállalja és nem látja, hogy maga is végül az áldozatok közé kerül?!” Lám, milyen igaz. Tulajdonképpen rosszat senkiről sem szabadna írni. A kritika szerepe a jó értelemben vett népszerűsítés. Művészi módon kell átvilágítani a művet. Megmutatni a teljes konstrukciót, rétegfelvétellel. Igen! Kérek egy akár fiatal, akár öreg, vagy középkorú írót, aki beteg is lehet, csupán csak az lényeges, hogy szeressem azt, amit csinál. Nagyra tartsam. Akiről úgyis már régen szeretnék írni, hogy megmutassam, miért jó, egyszóval milyen ? „Na jól van, jót akar írni. De mi az, hogy jót? Ez nagyon is tág fogalom. Maga lírizál. Reflektoroz és átvilágít. Rétegfelvételeket készít az árnyalatok szépségeiről. Színes felvételeket vetít az olvasó elé. Nem mondom, az Ön kritikája maga is műalkotás igényű. Persze, egy kissé hivalkodóan az. A mű elé tolakszik. Miért igényeskedik azzal a szöveggel? Mire a nagy műgond? Azt hiszi, az kell? Úgy gondolja, hogy annak, akiről szól, majd tetszeni fog? Hogy van olyan író vagy költő, aki kiváncsi a szép kritikára? Arra, hogy ő milyen? Hát nagyon is téved, mert legyen csak darabos, akadozó, akár suta is az a bírálat, de írja meg egyszerűen és keresetlenül, hogy az illető író és műve zseniális. Mert erről van szó. S akiket legjobban szeret, azokat fogja magára haragítani, ha nem ezt teszi, azokat, akik tudják, hogy szereti, őket, de pont magától, épp ezért többet vártak. Csalódtak a kritikájában, így is vállalja?!” Nem. Pedig kecsegtető: sütkérezni a népszerűtlenségben. Nem írok kritikát Mezei András 1971. OKTÓBER 2. mmiáMssjkzmt i^sxsBBem^rm^s3ias^^m3i!^s^smBtimmsisi^33msamKaBammasms» VÉLEMÉNYÜNK SZERINT ssíi^s^afms»mie^űma^u^-MmísmsiBaeea pen látható halott pilóta rokonai, barátai és mi, honfitársai is kezünkbe vesszük az újságot. Látjuk a fehér inget, sötét hajat a kitűnő felvételen. Nekünk pedig fáj ez a látvány. És bánt, hogy egy magyar lap úgy tett, mintha neki nem fájna. Vagy ez is csak egy kép a sok közül? (lengyel) BÓDÉTELEP Néhány héttel ezelőtt riportot olvashattunk arról, hogy a városkép szépítése érdekében lebontják a Lövölde téri „bódételepet”. Lélekben bólintottunk. Helyes. A Lövölde tér fontos, forgalmas pontja a városnak, ideje, hogy külseje is méltó legyen földrajzi fekvéséhez. De vajon mi lúzítja el ezt a teret? A szabvány szerinti, formás, fémből és üvegből készült kuckó, ahol könyveket árulnak? Mert ezt bontották le először. Másodikként a mellette álló, ugyancsak modern, szabvány szerinti újságárus „bódé” esett a városszépítő buzgalom áldozatául. De az a két fabódé (valódi bódé!), melyben a tér mindkét oldalán, közvetlenül a trolimegállónál gyümölcsöt árusítanak, zavartalanul illatozik a helyén, méhek, legyek százai keringenek körülötte. Különös sorrend: P.G.P. CSINÁLD MAGAD A KERMI egyik munkatársa egy szövetkezeti lakástulajdonos, egr átlag honpolgár álarcát öltve fel — talán éppen ezt nem kellett volna — felhívott egy kátéeszt, egy vállalatot, egy kisiparost, és egy kiváló kisiparost, mondanák meg, mikor, mennyiért festenék ki két szoba összkomfortos lakását. Az Emfix-szel (műanyaggal) festést a kátéesz nem vállalta; az állami vállalat előjegyzésbe vette volna a kérést, bizonytalan határidővel, 5690 forintért; az egyszerű kisiparos 6600 forintot és egy kis türelmet kért; a kiváló kisiparos megkérdezte, mikor mehet, két nap alatt készen lesz, 8550 forintért. Ezután rövid számolás következett. A dologi kiadások levonása után kiderült, hogy a kiváló kisiparos órabére 267 forint lett volna! Ehhez képest például az állami vállalat kalkulációja megvesztegetően szolid, óránként mindössze 178 forintot fizettetne a tulajdonossal. Meghökkentő eredmény. Rózsás jövőt ígér a „csináld magad”-mozgalom! Miközben saját lakásom falát festem, keblem feszül a büszkeségtől: néhány óra alatt — elvben — havi fizetésemet keresem meg. —varga— SZERZŐDÉS Felhívom a nyelvészek figyelmét: időszerű volna szemantikai vizsgálatokat végezni szerződés szavunk valamikori és mai jelentéstartalmáról. Hoy miért? Csak egy példát a kínálkozó sok közül. Nemrég a Népszabadság közölte egy kecskeméti téeszfunkcionárius szinte segélykiáltásnak ható sorait. „Hideg zuhanyként ért viszont bennünket az Állatforgalmi Vállalatnak az elmúlt hetekben tanúsított ■ magatartása. A vállalat ugyanis — minisztériumi utasításra hivatkozva — a megkötött szerződéseket figyelmen kívül hagyja és csak annyi selejt tehenet vesz át ebben az évben amennyit az előző évben is felvásárolt. Ha ez a szerződésszegés bekövetkezne...” A továbbiakban a mezőgazdász kimutatta, mennyi hátránya származna a téesznek is, az államnak is abból, ha nem adhatnák le — holott erre szerződtek — a selejt teheneket. Egy szót sem írt viszont arról, mennyi kára származik a másik szerződő félnek, az Állatforgalminak, ha nem teljesíti a szerződést? Fizet-e kártérítést, és mennyit? Félek: nem fizet. A panasz lényege éppen az, hogy a szóban forgó szerződésben már nem lehet bízni. Egyoldalúvá változott. Nemcsak Kecskeméten. Márpedig ha egy nyelvi jelenség — jelen esetben a szerződés szó kétféle értelmezése a szerződő felek egyik és másik csoportjában — már nem tekinthető egyedinek, hanem bizonyos törvényszerűséget mutat, akkor a nyelvészek kötelessége megvizsgálni, esetleg kodifikálni a kialakult gyakorlat szentesítette új szabályt. Vagy változtatni kell a rossz gyakorlaton. —ér vénybe lépett — sokan vásároltak s veszik ma is. Vajon miért tartozik minden vásárlóra (de csak a vásárlókra), hogy mit kell tartani a szülésznői táskában? Gyanús egyébként, hogy a rendelet elavult, s csak a dobozban felejtették a cédulát, mert: A Népjóléti Minisztérium megszűnt. 1950-től Egészségügyi Minisztériumnak hívják az utódát. A szülésznők körülbelül öt-hat éve egyáltalán nem tesznek tablettát a táskájukba, táska sincs, szülésznők sincsenek. Illetve nem járják a falvakat, nem vezetnek le szülést. A nők 98 százaléka kórházban szüli gyermekét, s a kórházba még a külterületi asszonyokat is beszállítják. A forgalomban levő étkezési eset néhány éve kétszer olyan erős, mint a rendelet idején volt. A cédula továbbá azért érthetetlen, mert a tiszavasvári Alkaloida-gyár — amely a neomagnolt gyártja — a rendelet kibocsátásakor még nem létezett. Sőt, Tiszavasvári sem. Ez a község akkor született, amikor a Népjóléti Minisztérium már megszűnt. Ikós KÉM MINDENNAPI A Budapesti Művészeti Hetek Irodája tetszetős tájékoztatót adott ki, melyben rövid ismertetőket is olvashatunk a bemutatandó drámákról, tévé- és rádiójátékokról. A feltűnően szép, aranyborítós kiadványt szívesen vásárolja a közönség egy forint ötvenért az újságárustól. A rövid drámaismertetések azonban megcsúfolják a tetszetős külsőt. Csak egyetlen, meglepő, „új” felfedezésekkel dús bekezdést idézünk mutatóban: „Illyés Gyula új darabja nem mindennapi alkotás. Ezt jelzi soha nem hallott műfaja: tragédia tréfában elbeszélve. Amit úgy is lehetne mondani, hogy mint minden igazán nagy vígjátékot, ezt is végigkacagja a közönség, noha véres valóság van a mélyén.” A „soha-nem-hallott” műfajú ismertetéseket mi is végigkacagnánk, ha nem a magyar irodalomnak csinálnának ellenpropagandát. Ez a „véres valóság”. —ma— «» r /■/ A SZÜLÉSZNŐ TÁSKÁJA „A Népjóléti Minisztérium 3135 N 2 1949. XI. 1. sz. rendelete értelmében a szülésznői táskában kötelező Neomagnol tablettát tartani. A rendelet szerint 3 evőkanálnyi étkezési ecettel megsavanyított 2—2,5 liter vízben 5 darab tablettát kell feloldani...” Ez a szöveg olvasható a 8156— 1170-es gyártási számmal ellátott —tehát 1970-ben gyártott — neomagnotos dobozban levő cédulán. A tablettát fertőtlenítésre vettem. Gondolom, huszonkét éven át — amióta ez a rendelet ér ELET ÉS AZ IRODALOM