Élet és Irodalom, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-27 / 4. szám - Kőhegyi Gyula: Kompozíció • kép (7. oldal) - Levendel Júlia: A Pszichológiai Intézetben • interjú • Pataki Ferenc, Garai László, Gerbner Mátyás, Kürti Istvánné, Tánczos Zsolt (7. oldal)

híreink MAGYAR MŰVÉSZEK BUKARESTBEN A román főváros sajtója bosanú cikkekben számol be a magyar konstruktivista művészért bukaresti seregszemléjéről. A Dalles csarnokban rendezett, Konstruktivista tendenciák a magyar művészetben című kiállítás két részből élt. A történeti bemutató századunk első évtizedétől fél évszázadnyi időszakot ölel fe. Az új korszakot reprezentáló gyűjtemény pedig a hatvanas évek végén kezdődött, és egy-két éve kibontakozó törekvésekről ad számot. A bukaresti Dalles csarnokban ez utóbbi korszaknak szenteltek több helyet és figyelmet A kritikusok véleménye szerint is a bizonyítható folytonosság ellenére az új korszak művei napjainkról vallanak, a modern műszaki formakultúrából táplálkozó világérzékelés tükrözői. A beszámoló kiemeli Vilt Tibor nyers és monumentális hatásra törő fémplasztikáját, Segesdi György acéllemezekből és plexiüvegből készült érdekes, eleven konstrukcióita. Gács György sokoldalú művészetét Deim Pál faldekorációval és szarkasztikus „tablóképekkel” hívta fel a figyelmet művészetére, Fajó János vásznai és grafikái egyaránt erőteljesek és dinamikusak. Szépek Kovács Ferenc márványba faragott, zenei ritmusú alakzatai. Az új magyar konstruktivista iskola és művészettörténeti előzménye között — amit a kiállításon sokszínűen képvisel Uitz Béla, Bortnyik Sándor, Tihanyi Lajos, Berény Róbert, Kassák Lajos és Kmetty János művészete —, a szentendrei szürrealista-konstruktivista iskola képviselői vernek hidat, mindenekelőtt Barcsay Jenő. OLASZ ÍRÓK A FIATALOKÉRT A fiatal olasz írók már-már reménytelen helyzetén akar segíteni jo a szervezet, amely 1972 végén alakult meg. Az Olasz Írók Szövetsége nevet viselő társaságnak tizenkét alapítótagja van, köztük Paolo Volponi, Strega-díjas novellista. Meghívásukra olyan neves írók csatlakoztak a szövetséghez, mint Italo Calvino és Cesare Zavattini. A szövetség kötelezi magát, hogy a belépő tagokat anyagilag támogatja, értékes műveiket kiadja és terjeszti. A szövetség megalakulása azonban mégsem egy új kiadóvállalat születését jelenti. Alapító tagjainak művei továbbra is a nagy, olasz kiadóknál jelennek meg. Mi hát akkor a szövetség célja? Ez a kérdés nagy vitát robbantott ki az olasz irodalmi életben. A szövetségnek az a törekvése, hogy bizonyos mértékben kivonja az irodalmat az egyre inkább üzletivé váló kiadómonopóliumok hatása alól. A szövetséget nem ipari-kereskedelmi vállalkozók irányítják, mint a kiadókat, hanem maguk az írók. Céljuk, hogy a könyvkiadást ne a haszonszerzés, hanem az irodalom érdekeinek rendeljék alá. A hatvanas évek végén ugyanis — üzleti okokból — a szépirodalmi művek annyira háttérbe szorultak az olasz könyvpiacon, hogy sokan már az irodalom haláláról beszéltek. Az Olasz Írók Szövetsége alapvető feladatának tekinti azoknak a fiatal íróknak és költőknek a támogatását, akik egyetlen nagy kiadóvállalathoz sem tartoznak, így próbálják felkarolni az ifjú tehetségeket, akik elkallódnának az üzletté vált irodalom útvesztőiben. Három évvel ezelőtt Svédországban alakult az első hasonló szövetség Európában. Az olasz íróik a svédek példáját követték saját szervezetük megalakításakor. ÚJ ROVAT Január elején, számos olvasó kérésére, új rovatot indított a Lityeraturaja Gazeta. Két teljes oldalon népszerű írók beszélnek új vagy készülő munkájukról, hétköznapjaikról, élményeikről az olvasóknak és publikálnak részleteket készülő írásaikból. A rovat így egyoldalú, de roppant népes író-olvasó találkozókat pótol. Elsőként Mihail Iszakovszkij, Anatolij Szofronov, Raszul Hamzatov és Jevgenyij Jevtusenko szólal meg a rovatban. Iszakovszkij a mai líra felelősségéről nyilatkozik, megjegyzi, hogy a költészet nem maradhat századának színvonala alatt. Szofronov új könyvéről beszél és szenegáli élményből született két verset ad közre. Hamzatov az elmúlt esztendőt teszi mérlegre. Sokat utazott, járt Franciaországban és az NDK-ban, ahol olvasóival találkozott. Verseskötetét rendezi sajtó alá és új prózai munkán dolgozik. Jevtusenko szintén rövid élménybeszámolót tart vietnami és háromhónapos amerikai útjáról, valamint a hazai utazásairól, találkozásairól. Egy szerelem története címmel versciklust publikál. A MŰVÉSZET új tartalom, új forma! — Ezzel a jelszóval kezdett kampányt a megújhodott Művészet című folyóirat. Plakátját (Máté András műve) láthatjuk az utcán; az utcára még nem került első új számot Rideg Gábor főszerkesztő mutatta be a sajtó képviselőinek. A lap kritikai rovatra, műhelyrovatra, külföldi művészetet bemutató, publicisztikai és fórumrovatra oszlik, illetve ezt ígéri. Félretéve az arisztokratizmust, helyet adnak az iparművészetnek, a „design”-nak, sőt a népművészetnek is. Ennek a Művészet-példánynak sikerült elkerülnie az első lapszámok szinte törvényszerű tartalmi és tipográfiai sutaságát máris. Kevesebb a szöveg, világosabb a fogalmazás, valahogy érződik, hogy a szerzők kedvvel írták cikkeiket. Józan, levegős a tördelés, több a kép és nagyobb méretű. Igen sok a színes reprodukció. Az új Művészet bemutatkozása sikerült. Szimbolikus, hogy a Magyar Képzőművészek Szövetsége — hosszú szünet után — újra jelzi a folyóiratot. 1973. JANUÁR 27. TÁJÉKOZÓDÁS A PSZICHOLÓGIAI INTÉZETBEN Az MTA Pszichológiai Intézetének elődje az 1899-ben Ranschburg Pál által létesített, s fizetés nélküli munkatársakkal dolgozó Pszichofizikai Laboratórium volt. 1906-tól Gyógypedagógiai Pszichológiai Laboratórium néven működött. Egységes kísérleti általános lélektani koncepciót dolgoztak ki — világviszonylatban is jelentős eredményeket értek el ezen a területen —, amit a gyógypedagógiai, pedagógiai, orvosi gyakorlatban is érvényesíteni igyekeztek. 1934-ben a laboratórium Állami Gyermeklélektani Intézetté alakult, ebben az időszakban — még mindig önkéntes munkaerőkkel — gyakorlati munkát végeztek, az intézetben nevelési, pályaválasztási tanácsadót szerveztek. 1955 óta a Magyar Tudományos Akadémia intézeteként, előbb Gyermeklélektani, majd Pszichológiai Intézet néven működik. 1955-től 1965-ig tovább folytatódott az ambuláns rendelés, de megindult a kutatómunka is. Jelenleg csak alapkutatásokat végeznek. Az intézetben — a nemrég történt átszervezés után — öt tudományos osztály létesült. Az intézet igazgatója dr. Tomka Imre. Az intézet egész szervezetét érintő kérdésekről és a szociálpszichológiai osztály munkájáról Pataki Ferenccel, a személyiséglélektani osztály tevékenységéről Garai Lászlóval, a pszichofiziológiai osztályról Gerbner Mátyással, a pedagógiai-lélektani osztály működéséről Kürti Istvánnéval, az általános és összehasonlító lélektani osztályon folyó kísérletekről Tánczos Zsolttal beszélgettem. — Egységes szellemi műhely« A Pszichológiai Intézet? — Még nem egészen. Az igazi műhelyek inkább az ‘'osztályok. A legösszehangoltabban talán az általános lélektani osztályon dolgoznak. Természetes, hogy a kiválasztott kutatási területekhez, témákhoz osztályonként különbözőképpen, többfelől közelítünk — de lényeges, hogy a részkutatások összehangoltak legyenek, s hogy tudjunk egymás munkájáról, eredményeiről. A belső tudományos rendezvények például ezt segítik. — Melyek a közös kutatási témák? — Vázlatosan a következők: a megismerési folyamatok, a tanulás és emlékezet vizsgálata, a viselkedés motivációjának kérdései és a viselkedés társas meghatározói. A pszichofiziológiai osztályon például állatkísérleteket végeznek, és elemzik az agy homloklebenyének sérülésekor bekövetkező változásokat a tanulás és emlékezés folyamatában. Az általános lélektani osztályon az észlelési folyamatokat kutatják, a pedagógiai lélektannal foglalkozók a tanulás hatékonyabbá tételét kutatják. — Az általános lélektan és a pezichofiziológia főként a természettudomány felől közelít a kutatás tárgyához — ha ugyan elválasztható, kettéhasítható a humán- és a természetudományok rendszere. Úgy tudom, az általános lélektani osztály munkatársai figyelemre méltó nemzetközi sikereket is arattak. Megváltoztatja-e ez az egzaktabb törekvés a Pszichológiai Intézet egészének szemléletét? — Ma minden területen követelmény az ellenőrizhető, kísérletileg is igazolt kutatás. A hazai lélektan kialakulására, fejlődésére a német spekulatív pszichológia hatott talán a legerősebben. A felszabadulás utáni rövid fellendülést a csaknem teljes hallgatás, bénultság követte — éppen, abban az időszakban, amikor nyilvánvaló lett, hogy a természettudományos alapkutatások elengedhetetlenül fontosak. Egy tudomány csak akkor fejlődhet, ha igazán ismeri a maga területét. Ma még biológia-tudásunk nem találkozik a magasabbrendű pszichikus működésekről szerzett tapasztalati tudásunkkal. Fontos, hogy egységes, egyensúlyt tartó kultúrát teremtsünk — a gondolkodásmódban, a módszertanban. De enélkül nincs is korszerű kutatás. Legutóbbi pár napos konferenciánk témája az „attitűd” volt . A pszichológia egyik legfiatalabb ága a szociálpszichológia. Milyen szociálpszichológiai kutatásokat végeznek az intézetben, és hogyan kapcsolódnak ezek a kutatások a többi osztály munkájához? — Két témakör foglalkoztat bennünket Az egyik a csoportjelenségek, szervezetek pszichológiája Itt például — iskolai környezetben — a csoport-összetartó erőket vizsgáljuk, a bürokratikus közegben kialakuló viselkedést elemezzük, a csoportokban érvényesülő értékrendeket és a szerepek alakítását figyeljük. A másik nagyobb terület a „beállítódás” kutatása. Pályakezdő értelmiségiek magatartásmódját vizsgáljuk, keressük a leggyakoribb konfliktusokat amelyek a munkábaálláskor, az egyetemi évek után a valósággal találkozva alakulhatnak ki. Felmérjük, mit várnak, mit találnak és hogyan változik meg a beállítódásuk. A szociálpszichológia körébe tartozik aztán a műalkotások befogadásának kutatása vagy a döntéshez kötődő kockázatvállalások vizsgálata. A hiedelmek, nézetek rendszerével, működésével foglalkozó kísérleteket nemcsak szociálpszichológiai osztályainkon végezzük. — Jobbak-a a kutatás lehetőségei, feltételei a közvetlenebb társadalmi érdeklődést keltő, fiatal szociálpszichológiai osztályon, mint az elvontabb, áttételesebb területeken? — Nincsen saját laboratóriumunk, az anyagi lehetőségek is meglehetősen korlátozottak, mindez nehezíti az egzakt kutatást, az eredeti vizsgálatokat — Szó esett a spekulatív lélektan hosszan tartó uralmáról. Gondolom, valamennyi szakág közül leginkább a személyiség-lélektanra hatott. Ma hogyan működik a személyiség-lélektani osztály? — A személyiséglélektan a köztudat szerint az általános lélektannal szemben az egyedi jegyeket kutatja. Bennünket nem az egyes ember pszichikus működésének különbségei érdekelnek, hanem általános törvényszerűségek, de a pszichikus eseményeknek nem a tárgyra irányuló, hanem a személyiségi oldalával foglalkozunk. Mindenek, előtt a különböző korokban kifejlődő normális személyiség differenciálódása érdekel bennünket. Vagyis a történetfilozófiai problémákhoz a pszichológia felől közelítünk. Például: hogyan éli meg a kor problémáit — mint személyes problémát — az ember, az adott helyzetben hogyan cselekszik, hogyan dönt. Itt találkoztunk az „ideologizációs folyamatok” működésének kérdésével. Az ember felemásan determinált helyzetéből következik, hogy durván kétféle típus különböztethető meg: van, aki úgy véli:a helyzetet is ő hozta létre, amelyben személyes döntését meghozza, és van, aki a személyes döntését is felsőbb hatalmak sugallatának tulajdonítja. Az elmebtegségek egyes típusainál ugyanezek a folyamatok figyelhetők meg, csak kóros formában ... — És lehetséges itt, ebben a témában kollektív munka? — Az osztály minden munkatársa másképpen foglalkozik ezekkel a problémákkal. Tervezünk olyan vizsgálatokat, amelyekkel laboratóriumban modellezhető összefüggéseket kutathatunk, és például alkotáspszichológiai kutatásokat is tervezünk. — Az iskolai oktatás helyzete, a strukturális változtatás követelménye és lehetősége — Időszerű és közérdekű téma. A pedagógiai és fejlődéslélektani osztály alapkutatásokat végez; a jelenlegi iskolai munkáról szerzett tapasztalatok alapján tervezi az oktatásügy távlatait. Melyek azok a kutatásaik, amelyeket legeredményesebbnek tartanak? — A mentális fejlődés vizsgálata során elsősorban a fejlesztés lehetőségeit kutatjuk. Tapasztalataink szerint az alkotó megnyilvánulások eredményeképpen az intelligencia szerkezete is megváltozik. Ez a bizonyítható tény például befolyásolhatja a hátrányos helyzetű tanulók segítését is. Az ismeretátadás rugalmasabb, korszerűbb, önálló ismeretszerzésre nevelő módszereivel jobb eredményeket lehetett elérni a hátrányos helyzetű gyerekeknél, mint az anyagilag, kulturálisan jó körülmények között élő tanulóknál a jelenlegi módszerekkel. Közhely ugyan, de egész szemléletünket meghatározó felismerés, hogy nem a tananyag mennyisége okozza, a túlterhelést. A megterhelés-vizsgálatok során tantárgyanként keressük azokat a tanítási módszereket, amelyeket a didaktikával foglalkozó szakemberek majd beépíthetnek az új tananyagtervbe, amelyek alapjai lehetnek a permanens tanulás megtanításának. A módszerek kidolgozását az Arany János tizenkét évfolyamos iskolában végezzük, de ezenkívül még húsz ipari városi, községi és tanyai iskolában kísérletezünk. — És a másképpen oktatott tantárgyaknak más a tananyaga is?— Nem. A tantervtől nem lehet eltérni. — Kutatásaikat hogyan hangolják össze az intézet többi osztályának kutatásaival? — Több ponton érintkeznek vizsgálataink. De nemcsak az intézet többi osztályával keressük az együttműködést. Az oktatással kapcsolatos kutatásainkat szeretnénk összehangolni a szocialista országokban végzett kísérletekkel, bekapcsolódni egy nemzetközi program kidolgozásába. Az adatokat számítógéppel dolgozzuk fel. Az együttműködő országok szakemberei elsődlegesen saját problémáikat vizsgálják, de összehasonlítási lehetőségeket is keresnek. — Az elméleti munka hogyan kapcsolódik a gyakorlathoz? Kapcsolódik-e egyáltalán? — A pedagógiai lélektan tapad leginkább a gyakorlathoz, itt a legközvetlenebb a kapcsolat. — Részt vesz-e az intézet a ps®*citológus-továbbképzésben, az oktatásban, ismeretterjesztésben? — Munkatársainknak körülbelül egyharmada vesz részt az oktató munkában. Az utolsó éves pszichológus hallgatók közül azok, akik az elmélet iránt érdeklődnek, hozzánk jönnek gyakorlatra. Mindez persze kevés. Az intézet egy iskolából kiszakított épületrészben működik, de hat-hét éven belül felépül az új székház, ahol együtt dolgozhat valamennyi osztályunk, és ahol például újabb laboratóriumok és tantermek is lesznek. — A pszichológia új fellendülésének időszakában nyilvánvaló követelmény lett az egzakt kutatás. De nem jelentkezik-e máris az áltudományosság veszélye? A spekulatív lélektan ötletességet, eredetiséget kívánt, még ha az ötletek olykor meglehetősen esetlegesek voltait is. Az álegzakt vizsgálatok táblázatokkal és számításokkal könnyen elfedhetik vagy inkább állandósíthatják a szürkeséget. — Valóban vannak ilyen tünetek. Az adatok bősége nem pótolja a gondolatokat. Detalán mégis időszerűtlen manapság — legalább nálunk — a kísérletezéstől tartani A felszabadulás előtt a lélektan inkább magánszemélyek passziója volt, meg kellett aztán küzdeni a hosszú hallgatás következményeivel, a lemaradással. A pszichológusok soraiból egész nemzedékek hiányoznak. Sok fiatal dolgozik nálunk is, a fizetésük nagyon kevés, emiatt figyelmük szétforgácsolódik, s vonzalom ébred bennük a felszínesebb munka iránt. Végül is az intézet még nem elég hatékony központ, s hogy jelentősebb szellemi műhely legyen, emelni kell a kutatások színvonalát. A pszichológiai elmélet persze alapvetően fontos. Gyakran idézzük a szellemek megfogalmazást, hogy „nincs praktikusabb dolog, mint egy jó elmélet” — de ez csak valóban jó elméletre érvényes. A jó elmélet jellemzője pedig, hogy ellenőrizhető és hogy érvényes fogalmi eszközökkel szolgál a valóság elemzéséhez. Gerendes Júlia Kőhegyi Gyula: Kompozíció I IRODALOM!