Élet és Irodalom, 1973. január-június (17. évfolyam, 1-26. szám)

1973-01-06 / 1. szám - Hajnal Gábor: Németül • Az élő Petőfi (6. oldal) - Domokos Sámuel: Románul • Az élő Petőfi (6. oldal) - Konrad Sularski: Lengyelországban • Az élő Petőfi (6. oldal) - Juhász Péter: Bulgáriában • Az élő Petőfi (6. oldal) - Gál István: Angolul • Az élő Petőfi (6. oldal) - Bajomi Lázár Endre: Sandor avagy a Vörös Zsoltár? (6. oldal)

Németül Petőfi az első olyan magyar költő, akinek még életében német fordításban verskötete jelent meg. Ez a tény nemcsak Petőfi jelen­tőségére utal, hanem azt is jelzi, hogy költészete szinkronban volt a korabeli Európa szellemi és iro­dalmi áramlataival. A monarchia magyarul tudó irodalmárait első­sorban Petőfi költői korszerűsé­ge ösztönözte. Jól tudjuk, hogy az akkor elért szinkron Petőfi ha­lálával megszűnt, és nagyon so­káig, körülbelül ötvenéves lema­radás mutatkozott a magyar költé­szetben. Az európai stílusirányza­tok szellemi áramlatok megkésve érkeztek el hozzánk. Csak Kassák Lajos talált ismét eleven kapcso­latot korának költészetével és szellemi áramlataival, és József Attila teremtette meg kora világ­­irodalmi eredményeinek és a ma­gyar költői hagyományoknak olyan szintézisét, hogy a magyar lírában ma is az ő költészete az, amelyre a nagy európai irodalmak a leg­erőteljesebben rezonálnak, keleten és nyugaton egyaránt. Petőfi első német fordítója Adolf Dux újságíró, aki 1846-ban több mint ötven Petőfi-verset adott ki Ausgewählte Gedichte von Alexan­der Petőfi címmel. Erről a kiad­ványról írja Turóczi-Trostler Jó­zsef: „Már itt fenyeget az a ve­szély, amelyet a későbbi fordítók sem kerültek el, hogy Petőfi ele­mentáris kapcsolatát a természet­tel és a néppel, Petőfi egyszerűsé­gét a fordításban primitivizálják... Bizonyos, hogy szerencsés pillana­taiban Dux is adekvát megoldáso­kat talált azokra a természeti hangokra, melyeket a beteg Heine éppen ebből a fordításkötetből hallott ki.” Petőfi későbbi fordítói is — a magyar származású Karl Beck (1817—1879) kivételével — újság- , írók vagy,, irodalmárok voltak, ij Karl Beck” költő volt ugyanis, de nem jelentős, és az ő fordításai sem sikerültek. Nagyjából ugyanez mondható el a többi korabeli és a későbbi fordítóról is. Az NDK-béli Aufbau Verlag és a Corvina Kiadó közös kiadásá­ban egy-két éve megjelent kötet (Martin Rémané munkája) ko­moly lépést jelent Petőfi megis­mertetésében, különösen terjedel­me miatt, de ugyancsak terjedelme példázza, hogy a mennyiségi mun­ka nem mindig szolgálja a minő­séget, így Petőfi költészetének nagysága és jelentősége sajnos mindmáig nem volt érzékelhető német nyelven. Nemrégen itt járt Budapesten Frans Fühmann, és néhány új Petőfi-fordítását felolvasta a Pen Klubban. (Ezek közül kettő meg­jelenik a Sinn und Form című NDK-beli folyóirat januári számá­ban.) E fordításokban Petőfi né­met nyelven először ragyog fel teljes szépségében. Franz Füh­mann és Reiner Kunze közö­sen készítenek elő egy Petőfi-kö­­tetet. Nem lesz nagy terjedelmű, de Fühmann és Kunze költői és eddigi műfordítói munkássága alapján bizonyosra vehetjük, hogy a német olvasóközönség végre kongeniális fordításokban ismeri majd meg Petőfi költészetét. Hajnal Gábor Románul A legjelentősebb román Pető­­fi-fordítók — Iosif, Goga és Je­­beleanu — mellett sokan méltat­lanul elfelejtődtek. Közéjük tar­tozik Ion Badescu, Petőfi egyik első romániai népszerűsítője. A bihari származású Ion Ba­­descu legjobb barátja volt Emi­­nescunak. Kortársai nagyra be­csülték költői-műfordítói mun­kásságát,­ de érdemeit manapság csak a beavatottak tartják szá­mon, az irodalmi köztudatban in­kább mint Eminescu Szárnyasze­­gett géniusz című regényének­­ egyik modellje él. Badescu három kultúra, a magyar, a román és a német alapos ismerője, a népek összefogásának lelkes hive volt. Pesten és Bécsben tanult, Iasiban és Bukarestben tanárkodott, majd ismét Pestre tért vissza. Pe­tőfi volt a legkedvesebb költője, s amint iskolatársa, Moldován Gergely feljegyezte, saját költé­szetében „utánozta őt”. 1868-ban, Pesten kiadott verseskötetében valóban felismerhető Petőfi ha­tása. Badescu nem volt termé­keny műfordító; Eötvös Józseftől, Vörösmartytól és Petőfitől csak egy-egy költeményt ültetett át ro­mánra. Bágyai néven pedig né­hány román verset fordított ma­gyarra. Petőfinek Az őrült című versét fordította le; a verset a bukaresti Orientul nevű haladó egyesület előadásán, 1869-ben — és később még többször — elsza­valta. A versfordítás nem jelent meg nyomtatásban, de az Orien­tul-körnek Eminescu is tagja volt, s valószínűleg Badescu előadásá­ban ismerkedett meg Petőfi lírá­jával. Badescu az úttörő Petőfi-fordí­­tók között kétségtelenül a legte­hetségesebb volt; maradandó­ ér­deme,­ hogy a Kárpátokon túl — másfél évtizeddel a sajtóban kö­zölt fordítások előtt — élőszóban terjesztette Petőfi költészetét. Domokos Sámuel Lengyel­országban Az első lengyel Petőfi-kötetet, a János vitézt 1869-ben adták ki. Válogatott verseinek gyűjteménye tíz évvel később jelent meg, ezt a huszadik században újabb válo­gatások követték. Az 1971-es válo­gatás után 1973-ra új kötet kiadását tervezik. W. Sabowskin, A. Langén, A. Gawronskin, K. Illakowiczównán, T. Fangraton és A. Rymkiewiczen, legjobb fordító­in kívül Petőfi népszerűsítéséhez hozzájárultak az életéről és mun­kásságáról időről időre megjelenő monografikus tanulmányok. Lírá­jának igazi kritikai elemzése azon­­ban mindmáig hiányzik Lengyelor­­szágban. A hagyományoknak meg­felelően Petőfi költészetének meg­ismertetésével mindenekelőtt az iskola foglalkozik, Petőfit a legki­ Sándor avagy a Vörös Zsoltár ? Kevés irodalmi és politikai sze­relem volt ilyen viszonzatlan! Ő, akinek Saint-Just volt az is­tene, Desmoulins Kamill az eszmé­nyi hasonmása, akinek Lamartine műve, A girondiak története, szol­gált bibliául, aki pirosra festette Béranger sápadt orcáját, aki a sze­gény Hégésippe Moreau-nak is kölcsön adta lantját, s egész rövid üstökös­ élete során a „nagy és fé­nyes Franciaországra” szegezte sze­mét és aki éhbérért kisded fran­cia regényeket fordított Nagy Ig­­nácnak, legnagyobb francia dicső­ségként azt érte el, hogy Hugo — igen, az a világraszóló költő, aki ugyanazon a republikánus húron pendült — bevette nevét 1852-ben írt Európa térképe című zengzetes siráma egyik sorába. Be, de ho­gyan? „Batthyani, Sándor, Poezio, victim­es!” Vagyis úgy, hogy még a nevét sem tanulta meg igazán ... Százhúsz év múlva végre — a Valahol Európában óta először — átütő sikere van egy magyar film­nek Párizsban. Egyszerre több filmszínházban játsszák, a kritika magasztalja. Vörös zsoltár a cí­me. Abban a tényben, hogy ezt az egyébként telitalálat-címet adták neki, benne van Petőfi egész fran­cia tragédiája. De hát adhatták-e Jancsó remekének címül A nép ne­vében francia fordításának első so­rát: „Hátez-vous de donner au peuple ce qu’il veut”? Persze, tudom, hogy e százhúsz év alatt tizenegy kötete jelent meg franciául, hogy egyedül a János vitéz-t négyen is lefordították, hogy első francia fordítója, Auguste Do­­zon, az ő kedvéért tanult meg ma­gyarul, hogy Chassin 360 lapos könyvet szentelt neki 1860-ban, hogy Coppée, a derék akadémikus, még el is szavalta 1885-ben Pes­ten Petőfihez című csalogány-csat­­togásos, érzelgős költeményét a költő szobra előtt, s hogy idősb Dumas is méltóztatott átültetni anyanyelvére több Petőfi-verset, amikor 1865-ben kócsagtollas kucs­mában kellette magát a Vigadóban, s hogy 1923. január 26-án a Sor­bonne dísztermében fényes cente­náriumi ünnepséget rendezett a sápot nem kímélő pekári kirakat­kultúrpolitika (igaz, hogy néhány magyar, élén egy Illyés Gyula ne­vű ifjú gauchiste-tal alaposan meg­zavarta a szertartást)... Ám az is igaz, hogy a diploma­ta Dozon csak jóindulatú dilettáns volt, hogy a kis Chassin a nagy Michelet-től kapta az anyagot, aki — noha azt vallotta, hogy „a ma­gyar nemzet a hősiesség, az erkölcsi nagyság és a méltóság arisztokrá­ciája”, meg azt kérdezte: „mikor fogjuk leróni adósságunkat ez iránt az áldott nemzet iránt?” — végül átadta jegyzeteit Chassinnek, aki mondhatni albérletben írta meg a fent említett művet. S az is tény, hogy a további fordítók mind nyersből dolgoztak. Saint-René Taillandier, a derék tanár, a múlt század végén, majd Jacques Gau­­cheron 1953-ban prózában szólal­tatta meg Petőfit. Francia tolmácsai javarészt baráti rábeszélésnek en­gedtek. Melchior de Polignac grófot Justh Zsigmond, Chassint Irinyi Dániel, Soppée-t Glaser Emánuel párizsi magyar hírlapíró unszolta, és így tovább, egészen az avatott kezű maiakig, akiket a fáradha­tatlan Gara László vezetett a ma­­magyar géniuszhoz, s akik végre most már sok sikeres átköltéssel adnak ízelítőt az igazi Petőfiből, akihez 1949-ben — Illyés biztatá­sára — Eluard írt méltó köszöntőt. Mégis csak keseregve álmodoz­hatunk azon, vajon mi lett volna, ha maga Hugo tiszteli meg „Sán­­dor”-t pennájával, vagy például egy Aragon adja vissza a nagy­szerű kölcsönt Petőfinek, hogy hír­­nevét-hitelét imádott Frankhoná­­ban ne csak romantikus meteor­élete és hősi halála szavatolja, ha­nem egy sor egyenrangú vers is. Bajomi Lázár Endre Az élő P­e­t­s­i válóbb európai romantikus költők között, az eszmeileg oly közeli Mid­­­dek­iecz­csel és Puskinnal együtt tanítják. A huszadik századi lengyel köl­tészet másképpen fejlődött, erőtel­jesebben kapcsolódott be a nem­zetközi avantgárd áramlataiba, mint a magyar. Az új tapasztala­tok a lengyel líra képviselőit ro­mantika- és posztromantika-elle­­nessé tették. Krasinski költészete már elhalványodott, s a romantika másik két költőóriásának — Mic­­kiewicznek és Slowackinak — nép­szerűsége is csökkent, akkori esz­mei ellenfelük, a magányos-intel­lektuális Norwich javára. A Petőfi-líra lengyelországi fo­gadtatása mindezek ellenére jó. A fordítások általában magas szín­vonalúak, sok kivételes szépségű megoldást is találhatunk, mint például A természet vadvi­lága című versben, amelyet Julian Tuwim fordított. A fi­gyelem, amelyet a lengyel könyv­kiadás és a sajtó Petőfinek szentel, azt mutatja, hogy Lengyelország­ban ő az egyik leggyakrabban pub­likált külföldi költő. Bár európai hatása kevésbé mérhető, publiká­ció tekintetében alig marad el a Shakespeare-, Goethe- és Baude­­laire-vers kiadások mögött. Konrad Su­arstd­ Bulgáriában Hazánkon kívül aligha van még egy ország, ahol Petőfit annyira ismernék, mint Bulgáriában. Mi tette nevét és költészetét ilyen is­mertté? Ivan Vazov, Pencso Szla­­vejkov és Geo Milev fordítása az eredetivel azonos szinten? Vagy az a megdöbbentő hasonlóság, ami a bolgár nép legnagyobb költőjével, Hriszto Botevval rokonítja? Erről beszélgettünk Petar Szla­­vinszkel és Dimitar Valev bolgár íróval, Csavdar Dobrev, valamint Ivan Cvetkov bolgár kritikussal. A két költő, Petőfi és Botev ro­konságát megvilágítja az az él­mény, amelyről Dimitar Valev ezekkel a szavakkal számolt be: — Régen voltunk gimnazisták. Háborús időben. A szünetben ha­zamentünk szülőfalumba. Akkor divatban voltak az irodalmi ösz­­szejövetelek. Forradalmi verseket olvastunk fel a parasztoknak. Egy­szer elhatároztuk, hogy Botev-estet rendezünk. — Nem lehet, gyerekek, bajba kerültök — mondta az igazgató. — A színpadon majd még felkiálto­tok: „Értelmes embert nálunk le­néznek: őrült — s a hólyag nyer diadalmat!” — S kire vonatkozik ez? — Akkor inkább Petőfi-estet ren­dezünk ! — Hát az ki? — Egy magyar. Este zsúfolásig megtelt a te­rem. Zsibongás, lárma. A gimna­zisták felhevülten szavalják Az apostol, Az őrült és az Akasszátok föl a királyokat részleteit és a sza­badság és szerelem világhírű sorait. Az igazgató verítékes homlokát törülgeti: — Hagyjátok abba, ez is olyan, mint Botev! Ilyen volt első találkozásunk Pe­tőfivel egy isten háta mögötti kis faluban, azokban a nehéz időkben, amelyekben a távoli, de a s­zívünk­­höz oly közeli Petőfi az emberek­ben felidézte az eljövendő szabad­ság érzését. ★ Petar Szlavinszki, aki nagy sikerű regényt írt Budapest felszabadítá­sáról, úgy véli, hogy a kitűnő for­dítások tették népszerűvé Petőfit Bulgáriában. — Ivan Vazov és Pencso Szla­­vejkov, legnagyobb költőink Petőfi­­fordítása már a századfordulón megjelent. A húszas években pedig Geo Milev, a bolgár avantgárd ne­ves képviselője, majd később Eli­­szaveta Bagrjana, legnagyobb köl­tőnőnk volt ihletett tolmácsoló­ja a nagy magyar költőnek. Sokat tett a költő megismeréséért Szlavejkov híres Petőfi-életrajza, az Ének is. A felszabadulás után közvetlenül Nevena Sztefanova bolgár költő­nő Magyarországra utazott azért, hogy magyarból fordítsa le Petőfi verseit. Nevena Sztefanova fordí­tásában ismerte meg a bolgár ol­vasóközönség a János vitézt és Pe­tőfi számos versét. Az akkor meg­jelent kötethez én írtaim az előszót, abban az időben választották meg a Bolgár—Magyar Baráti Társaság főtitkárának. A sumeni Kossuth-múzeum megnyitása alkalmából jelent meg Kossuthról írt könyvem, amelyben Petőfi életét is ismertettem. ★ — A legtöbb bolgárhoz hason­lóan én is Az őrült című verséből ismertem meg Petőfit — mondja Csavdar Dobrev. — Ezt a verset országszerte ismerték és szerették Bulgáriában, és sokat szavalták Ivan Vazov remek fordításában. Az ötvenes években találkoztam újra Petőfivel, amikor a budapesti egye­temem­n magyar irodalmat hallgat­tam. Az elmúlt évek azonban gaz­dagították Petőfiről kialakított fel­fogásomat. Különösen az eddigi legteljesebb Petőfi-kötet, amelynek válogatója és szerkesztője voltam. Akkor értettem meg igazán, milyen költő-óriás Petőfi. ★ Ivan Cvetkov visszemlékezik az illegális ifjúkommunista gyűlések­re, amelyeket a Rodope-hegységben tartottak és majdnem mindegyiken szavalták Petőfi verseit. — Még ma is emlékszem Petőfi verseinek han­gulatára — mondja. — Szavai ugyanúgy hatottak ránk, mint Bo­tev költészete. ★ A bolgár íróknak igazuk van ab­ban, hogy Petőfit a kitűnő fordítá­sok népszerűsítették Bulgáriában. A bolgár líra Petőfit fordító ki­emelkedő klasszikusainak sora a múlt évben megjelent Petőfi-kö­­tetben egy élő klasszikus, Atanasz Dalcsev személyével egészült ki. Dalcsev legújabb gyűjteményes kö­tetébe a világ lírájából kiválasztott költők közé felvette Petőfi Sándort is. Juhász Péter Angolul Petőfi külfödi útjának krónikása, Turóczi-Trostler József írja a köl­tőről: „Az európai Petőfi-lelkesedés évtizedeiben Anglia alig vesz róla tudomást”. Az első angol Petőfi-fordítás 1817-ben jelent meg, de a komo­lyabb ismertetést a Kossuti­­emigráció kezdeményezte. A British Museum magyar gyűj­teményének megalapítója, Tho­mas Watts, 1858-ban az első angol életrajzi lexikonban, a Knight’s Cyclopedia negyedik kö­tetében Petőfiről — Kossuth és Eötvös mellett — a leghosszabb magyar címszót írta: „Magyaror­szág függetlenségének kérlelhetet­len szószólója, az arisztokrácia iránti gyűlöletével és a teljes sza­badság iránti forró szeretetével.. Kertbeny Károly, a fáradhatatlan irodalomápoló, Petőfi tizenhat el­beszélő költeményének német for­dítását — saját munkáit — az an­gol királyi udvarba is eljuttatta. John Bowring 1864-ben a János vitéz és több kisebb vers fordí­tásával, valamint egy Petőfi-élet­­rajzzal kísérletezett. A későb­bi fordítók között egy sem volt költő, és így Petőfi verseinek éppen költői szárnyalása hiányzik becsületes, de prózai munkájukból. Ha a mai angol olvasó Petőfire kí­váncsi, kénytelen az Oxford Uni­versity Press kiváló új irodalom­­történeti kiadványához fordulni, melyben Mervyn Jones huszon­nyolc Petőfi-vers pontos és hűsé­ges prózai fordítását adja — az eredeti magyar verses szöveggel együtt. Ha Petőfi eddig még n­em került is be az angol irodalmi köztudat­ba, 1848—49-es politikai szerepét annál inkább méltatják az angol és amerikai történelmi munkák és lexikonok. A Habsburg-monarchia és a közép-európai országok törté­netének szakértői úgyszólván egy­szer sem mulasztják el hangsúlyoz­ni a költő forradalmi hatását. C. A. Macartney 1968-as Habsburg-mo­narchia-monográfiájában írja róla: „A pesti ifjúság spiritus rectora Petőfi volt, a költő.” A washing­toni egyetem kiadásában egy 1969- ben megjelent Nationalism in Eas­tern Europe című kötet szerint: „Magyarország legnagyobb költője a 19. században Petőfi Sándor, a radikális fiatalság vezére.” Az 1953-as angol világirodalmi lexi­kon, a Cassels’s Encyclopedia of Literature így méltatja szerepét: „A magyar nemzeti optimizmus, amelyet legjobban Petőfi hatalmas lírája tükröz, az 1848—49-i forra­dalomban kulminált.” A princeto­­ni egyetem költészeti lexikona, az 1965-ben kiadott Encyclopedic of Poetry and Poetics ilyen leegysze­rűsítve jellemzi: „Petőfi üstökös­­szerű karrierjét a népi stílusnak a költészetben való meghonosításával kezdte. Költeményei a szerelmet és a szabadságot ünnepük, nagy köz­vetlenséggel és frisseséggel.” A születésének 150. évfordulójá­ra készülő angliai magyar lírai an­tológia mellett a Corvina angol nyelvű Petőfi-kötetétől és Illyés Petőfi-könyvének angol kiadásától várhatjuk, hogy végre a költő lí­rája és emberi portréja is méltó megvilágításba kerüljön az angol­szász világban. Gál István

Next