Élet és Irodalom, 1987. január-június (31. évfolyam, 1-26. szám)

1987-03-13 / 11. szám - Ferenczy Béni: Petőfi • kép (1. oldal) - Bata Imre: Az a három évtized (1. oldal) - Bella István: Köznapi öröklét • köszöntő • Petőfi Sándor (1. oldal)

XXXI. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM 1987. MÁRCIUS 13. Harmincéves az Élet és Irodalom Tények, számok, adatok Vélemények az ÉS-ről LET IRODALOM IRODALMI ÉS POLITIKAI HETILAP BELLA ISTVÁN: Köznapi öröklét Hogy Petőfi Sándor 1823. január elsején született Kiskőrösön, és 1849. július 31-én esett el a segesvári csatában — minden magyar tudja. Ez azonban, bár tény, csak félig igaz. Petőfi sohasem halt meg és még ma is, minden nap újra szüle­tik bennünk. Amíg csak lesz magyar nyelv, magyar szó. A feledékeny emberről azt mondjuk: „csapot-papot, mindent fe­lejtett". A szerelmes így játszódhat szerelmesével: „válasszunk ma­gunknak csillagot!” Sürgős teendőnk elhalasztásakor így sóhaj­tunk: „Ejh, ráérünk arra még’’. Ha tovább nem halogathatjuk, így nógatjuk magunkat: „most vagy soha”. „Kedved majd követendi gyász” — óvjuk szeleburdi barátunkat. Még a két bugyuta mondóka is, a hivatalnok ízű „Petőfi Antal! Le a lanttal!” és az a csúfondáros „gatyában táncolás" is őt szüli újra meg újra. Fura halhatatlanság hát az övé. Én köznapinak mondanám, mindennapi öröklétnek, ahová „belépni — ahogy ő maga mondta —, bocskorban és mezítláb is szabad”. Nemrégiben a fél ország annyira magáénak élhette a szomorú sorsú szép rabszolgalány érzelmes történetét, hogy sokan igazi, hús­vér alaknak hitték a főhőst. Pedig mennyivel elevenebbek, mennyire köztünk élők az ö­­rök alakjai: Kukorica Jancsi és Iluska, Pató Pál úr, a juhász bojtár, Szilaj Pista, vagy az első szerelem, a Tündérálom ábrándozó fiúja. És nemcsak ők élnek köztünk, hanem azok a dol­gok és tárgyak, amelyeknek először ő adott lelket és nevet a magyar irodalomban: a faluvégi kocsma, ami már örökre a Szamosra rúg ki, a düledező csárda, a kutyakaparó, a háztetőn kelepelő gólya, az ő kedves madara, a gémeskút, és a kokárda, amit Szendrey Júlia ma­ga varrt neki, maga virágozta föl vele az ő Sándorát ama nagy napon. Ha néha arra a perre gondolok, ami születése körül dúl „szü­lőhelyei” között, szelíden elmosolyodom, mert tudom a titkot: nem Kiskőrösön, nem Kiskunfélegyházán, nem Fülöpszálláson , Pesten született Március Örökködikén. Én azzal ünneplem születését, hogy előveszem a könyvét, és újra olvasom verseit. Köztük azt is, aminek végén ily gyönyörűen fénylik a feketeség: Esik a hó, mégis fekete az utca, Nagy vastag sötétség egészen behúzta. Járó­kelő ember nem is igen akad, Egy-egy látogató megy csak hazafelé, Lámpája megvillan az ablakok alatt, S fényét a sötétség hirtelen elnyelé. Eltűnik a lámpa, a bennlevők pedig Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt? Fölfogjuk-e valaha, ki ment el közülünk 1849. július 31-én? BATA IMRE: AZ A HÁROM ÉVTIZED Harminc esztendővel ezelőtt nem volt ilyen hideg, havas a március, ami az időjárást illeti, de zord idő járta amúgy képletesen. Ez a lap az időtt indult, ötvenhét március idusán jelent meg első száma, el­ső lapján Petőfi-szobor fényképe, és a Petőfi-rajongó Hatvany Lajos írása a kép egyik oldalán, a mási­kon pedig a Bölöni Györgyé, ő Ady szellemét már puszta jelen­létével a lapba invitálta. És sosem volt időszerűbb Ady intését halla­ni: „Őrzők, vigyázzatok a strázsán, / Az élet él és élni akar, / Nem azért adott annyi szépet, / Hogy átvádol­janak most rajta / Véres s ostoba feneségek.” Harminc esztendővel utóbb, eb­ben a zord, márciusi télben ismét időszerű Adyra hivatkozni: „Az élet él és élni akar...” Az Élet és Irodalom harminc esztendeje előtt csak egyetlen pillanatra állhatunk meg, hiszen­ menni kell tovább, s egyáltalán nem könnyű, csak olyan heves hittel lehet, aminek forrását ismét Ady Endre szavával jelö­löm meg: „Mindig volt titkos, va­­lamis / Názárethje az emberi tó­nak, / Honnan elindult könnye­sen, / Dagadón, szánva bús millió­kat / És soha nem ölt meg iszap / Bátor, nagy vizű tiszta folyóirat.” Ennek a magyarországi szocia­lizmusnak is volt egy álma a szent irodalom egységéről. Nem jelentett ez az egység valami Isten békéjét, jelentette az ellentétek dinamikus egységét. Ilyen jegyben indult el békítő útjára harminc esztendővel ezelőtt az Élet és Irodalom, s az út egyáltalán nem volt könnyű. Már azt is nehéz volt eltalálni, hogy a szellemi bénultságban először moccanók miként férhetnek össze a lap hasábjain. S lett a lap az újjászervezett írószövetséggé. Az egy lett így az eggyé, miközben már létezett a Kortárs, ismét meg­eredtek a vidéki folyóiratok. De­ az Élet és Irodalom hetilap­ként mégse lehetett más, mint az irodalmi hétköznapok tüköre. A hétköznapok valósága az irodalom egységét pedig csak célként téte­lezhette: ötvenkilencben meghalt az alapító szerkesztő, Bölöni; a szerkesztésben Szabolcsi Miklós majd Dobozy Imre követte. Az irodalmi egységért folyó csöndes és szívós szervezőmunka a lap belső dinamizmusát inkább fékez­te, semmint gerjesztette volna. Az irodalmi belterjességet azzal ol­dották föl a lapért felelősek, hogy — és ekkor már Nemes György a szerkesztőség irányítója — „irodal­mi és politikai” hetilappá alakí­tották, az írószövetségtől is függet­lenítették. Története során érte olyan bírá­lat is az Élet és Irodalmat, hogy monopolhelyzetben van. Irodalmi és politikai hetilapként ezt a hely­zetet indokolta a kulturális poli­tika. Amit pusztán irodalmi szem­pontok kérdésessé tehettek, azt a politikai elképzelés és akarat meg tudta állítani. A konszolidáció éveiben az Élet és Irodalomban megfért az irodalmi élet vala­mennyi ellentmondása, s az is nyilvánvaló, hogy az így kialakult dinamizmus vonzalmas volt az ol­vasónak is. Akik az irodalmi periodikákat úgy képzelik el, mint keletkező irányok, új kezdemények lenyoma­­ait, azok jobbára fiatalok grün­­dolta lapokra, folyóiratokra gon­dolnak. Úgy alakult, hogy az Élet és Irodalom olyan hetilappá lett, amiben az irodalom a közgondol­kodás formája, s a közgondolko­dást jobbára, de nem kizárólago­san szépírók gyakorolják. Az iro­dalmi élet mindennapi gyakorlata teremtette meg ezt a helyzetet, a közönség pedig visszaigazolta. A hetvenes-nyolcvanas évek forduló­ján, midőn a szépirodalom veszí­teni látszik közönségét, a folyóira­tok olvasottsága apad, az Élet és Irodalom olvasótábora megkétsze­reződik. Hogyha tehát az irodalmi élet benső körén az a kérdés merül föl — és ez viharos időben élesen fölmerül —,­­kié az Élet és Iroda­lom, akkor ma, a harmincéves jubileumon minden pátosz nélkül jelenthetjük ki, az Élet és Iroda­lom azoké, akik olvassák. S az ol­vasók számát akár másfél százezer­re is becsülhetjük, ha abból indu­lunk ki, hogy minden egyes szá­mot legalább három ember bön­gész át. ötvennyolc-hatvanezer közt ingadozik évek óta a lap pél­­dányszáma. Közönségét szolgálja az Élet és Irodalom, de ez a szolgálat nem behódolás. Lapunk azzal tiszteli meg olvasóját, hogy mindenek­előtt igényességének akar megfe­lelni. Akik a lapot rendszeresen írják, azok írók, írástudók. A kö­zönséget írásainak kvalitásaival szolgálja a lap. Ebből következik az is, hogy nem riadunk vissza az exkluzív szépirodalom rendszeres közlésétől sem. A papír, amire a lapot nyomtatjuk, rotációs, de amit a rotációs papírra nyomtatunk, az a legmagasabb irodalmi igénynek is megfelelhet. Mégis hetilap ma­radtunk, praktikus életünk szol­gálata előtt sem torpanunk meg fintorogva. , De az irodalom szolgálata is szívesen vállalt dolgunk, hogyha egyoldalúságot nem parancsol ránk. Az irodalom megosztottsága tényével bármikor számolunk, de egyik részt sem választhatjuk ki­zárólagosan. Ebből az évtizedek so­rán viszály is, visszavonás is kelet­kezhetett. A meghasonlásra min­dig kész magyar irodalmi szellem polarizálásában részt akarattal so­ha nem vállaltunk. Lapunk az ilyen kihívás elől kitért, s tette ezt akkor is, ha ebből írói sértő­dés támadt. Reménykedünk. Az idő sebet gyógyít, igazságot szol­gáltat, s azt, aki mégis hibázott, félreállítja. Kötelezettségünk van a politiká­val szemben. Ez vállalt kötelezett­ség. Voltak évek, amikor ezt sen­ki kétségbe nem vonta; vannak periódusok, amikor e kötelezettsé­get teljesíteni könnyebb, más idő­ben nagyon nehéz. Ma sem könnyű megfelelni neki. Mégis azt akar­juk, s ebben segítségünkre van annak a három évtizednek a ne­hézkedése. Előtte most csak pilla­natra állottunk meg, amúgy azon­ban hetenként szembesülünk vele, vagy kapaszkodunk meg benne. ARA: 7,50 FT

Next