Élet és Irodalom, 1996. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)

1996-02-09 / 6. szám - Tóbiás Áron: Krúdy és a nők (15. oldal)

TÓBIÁS ÁRON: Honnan a női lélek, az izgató feminitás, az asszonyi természet mélységes ismerete Krúdynál, mely a legapróbb testrészek fi­nomságait sem kerülte el? Ahogyan például hőse, Nagybotos (aki az író alteregója, hölgy­ismerősei szerint erőteljes férfiassága szimbó­lumaként kapta, becézésül nevét) udvarlási szokásaiba mindjárt beavatja az olvasóit: „Külön könyve volt Nagybotos emlékezeté­nek a nők fekete szemöldökeiről, amelyek bizonyosan valamely őskori írásjelt példáz­nak a homlokon. Ezek a szemöldökök jegyez­ték a nők neveit a régmúlt időkben. Valószí­nű, hogy a szemöldökük szerint nevezték el őket Nyilasnak, Lágynak vagy Sűrűcskének. Nagybotos, ha sokáig nézte egy idegen nő szemöldökét, lassan rájött a nevére. Más sze­möldökük van az Ilonáknak és más a Margi­­toknak. Az Ilonák bizonyos várakozásteljes, kíváncsi, sohasem kielégült szenvedéllyel rajzolt szemöldököt viselnek, míg a Margitok szemöldöke tudást, meglepetést, kielégülést ígér a férfiaknak. Babonás dolog ez...” Krúdy Gyulát az életre, a családi otthon­ban, nem férfiak, hanem nők készítették fel. Elsősorban boszorkányos tudású apai nagy­anyja, akit legidősebb Krúdy Gyula, az 1848-49-es szabadságharc vitéz huszárkapitá­nya tizenhét éves cigány markotányoslány­­ként mentett ki az ellenség karmaiból Ko­márom várának feladása után. Azután a nyí­regyházi tanyákról származó, borotva­éles eszű tirpák cselédlányból tekintélyes tén­­sasszonnyá tekintélyesetlen édesanyja. Akit az apja, idősebb Krúdy Gyula, miközben másfél évtized alatt védőügyvédként elszánt gyilkosokat sorra mentett fel a bíróság előtt, csupán Gyula fia érettségije előtt vezetett, titokban oltár elé Budapestre felutazva, a Teréz templomban. A nyíregyházi Krúdy-ház ezután hamaro­san megüresedett a férfiaktól. Az apa - vagy féltucatnyi gyermek hátrahagyása után, akik közül a már leérettségizett író-fiú volt a leg­idősebb - az 1900. évre virradó Szilveszter éj­szakáján, váratlan szívrohamban hunyt el. „Nem jött át a XX. századba” - siratta el, író­ként fia, aki a temetés előtt, édesapja 520 ko­rona értékű aranyóráját még a hagyatéki lel­tár felvétele előtt magához vette és vele uta­zott vissza Budapestre. Sürgető szüksége volt pénzre: előtte néhány nappal, 1899. decem­ber 27-én volt az esküvője... A nagypapa régebben eltávozott Nyíregy­házáról, felesége mellől, egy balkézről szer­zett, jóval fiatalabb, sűrű szemöldökű asszony­nyal. Ferenc József - kibékülvén a nemzettel - legidősebb Krúdy Gyulát nevezte ki a frissi­ben felállított budapesti Honvéd Menház pa­rancsnokának, ahol a megvénhedt 48-49-es hadfiak most már gondtalanul tengethették tovább napjaikat. Mit tanulhatott otthon, e két varázsos asszonytól az 1878-as évjáratú, elsőszülött fiú­gyermek? Az író 1960-as években még élő, legkisebb testvérhúga, özvegy dr. Votisky Gé­­záné Krúdy Ilona így vallott előttem magne­tofonra édesanyjukról: - Krúdy Gyula sose lett volna az, ha nem Csákányi Júlianna az édesanyja. Mert neki volt az a csillogó fantá­ziája... Apám egy minden fantázia nélküli re­ális ügyvéd volt. Szüleim házassága szeren­csés vérkeveredésnek számít: egy nagyon egy­szerű parasztcsaládból származó anya és az úri középosztályból jött dzsentri-apa... A nagymama, Radics Mária egyformán ott­honos volt az álomfejtésben, a tenyérjóslás­ban, a kártyavetésben, meg a gyógyfüvekkel történő orvoslásban. Miután férje elhagyta, megyeszerte híres ügyvéd fia házába költö­zött, harcias menye nem kis bosszúságára... A tekintélyes külsejű épület udvari traktusán rendezkedett be. Hamarosan egymás kezébe adták a kilincset Nyíregyháza csodákra áhító asszonyai és leányai, testi vagy lelki nyugta­lanságaik csillapítása céljából. A tágra nyitott szemű kisfiú, legifjabb Krúdy Gyula ott húzó­dott meg nagymamája „bűvös szobájáénak legsötétebb sarkában, így véste elméjébe a különféle vajákos varázslatokat. Miután Krúdy Gyula leérettségizett a ma nevére „hallgató” megyeszékhelybeli főgim­náziumban, jóformán minden lényegeset tu­dott az előtte álló életről... Ami még a szülői házból hiányzott, azt a hosszúra nyúlt kamasz­idők hazulról ellopott órái alatt két életvi­dám, kivénhedt korhely társaságában élte át, Nyíregyháza kocsmáival ismerkedve. A két „iskolán kívüli” tanár közül az egyik kikopott vándorszínész, a másik egy valamikor tollát briliánsan forgató fővárosi újságíró volt. Mindketten úri kedvüket lelték a tanulé­kony, tekintélyesre (189 centiméter) nőtt ta­nítványuk oktatásában. Mi hiányzott még az első 18 évhez? Önálló életismeret, amit hamarosan pótolt a ne­gyedévig Debrecenben, majd féléven át Nagyváradon eltöltött újságszerkesztőségi gyakorlattal. Ám a korhelykedéssel elmúla­tott éjszakák hosszabbak voltak az unalmas nappaloknál. Váradról Dbrecenbe ezt a két­ségbeesett levelet küldi barátjának, Zoltai La­josnak: „Kedves Luikám, ma reggel veszedel­mesen berúgva mentem haza, úgy 10 óra fe­lé... Luikám, meg fogok halni hamar. El kell mennem Váradról, mert megdöglöm, mint egy kutya; mindennap részegen, holtrésze­gen menni haza...” A fordulatot - ahogyan később a szintúgy előbb Debrecenben, majd Váradon hírlap­­íróskodó Adynak Párizs -, Krúdynak Buda­pest jelentette. 1896-ban, a fényes milleniu­­mi ünnepségekre érkezett a fővárosba. Háta mögött tudta - véglegesen - nemcsak az atyai házat, de a vidéki Magyarországot is. „Írónak készültem, semmi másnak...” - val­lotta. Jóslata alig húszévesen beteljesedett. Első könyvét (a szimbolikus című ifjúság­ot) , jó szimattal máris így fogadta az előkelő fővárosi lap kritikusa: „Vidékről érkező vona­tokról, a keleti és nyugati pályaudvaron, min­dig leszállnak fiatalemberek, akikben hason­ló a szándék, álom és akarat. Mint Balzac re­gényhőse, a magánfogatért, finom szalonok és asszonyokért rajongó Rastignac, derűsen nézik a város embergomolyát...” Ady Endre a Nyugat folyóiratban „könnyes, drága, gyö­nyörű könyv’-nek nevezte A vörös prostakocsi-o t, Krúdy egyik későbbi főművét, így írva róla: „a könyv... brilliáns lelki-Röntgene a fiatalság nevezetű betegség egyik legékesebb stádiu­mának. A művész-psziché diagnózisa s egy ki­csit édes szívfájdalmú emléke tíz év előtti bu­dapesti sorsunknak, ellágyulásainknak s az éj­ Krúdy és a nők „Az ősz hosszú volt, mint egy fénylő, vörös női hajszál...” (Krúdy) „Mert táncosnő volt és Krakkóba táncolt, S fehér nyakán halványlila tánc volt...” (Kosztolányi: Rózsa - Krúdy Gyulának) szakáknak, melyekben akkori ifjúságunkat meghurcoltuk...” Ám miként élte mindezt végig a 18 évesen, ismeretlenül Budapestre érkező nagy remé­nyű fiatalember, aki nem akart amúgy „vára­­diasan” elzülleni? Nők álltak mellé. Ők segí­tették, nemcsak a mind híresebbé váló író hódolójaként, hanem megérezve benne azt a sajátságosan ritka férfi-tulajdonságot, hogy ő is értett az udvarláshoz éppenúgy, mint a hó­dításhoz. Az első fővárosi kapaszkodót Krúdy Gyula számára egy irodalmi szalon kínálta, a Király utcai „sárkányfejes erkélyű” Pekáry-féle ház­ban, ahol a házikisasszony (írói nevén Sata­­nella) hamarosan a felesége lesz. Az alig húsz éves ifjú rajongásig imádja a nála majd­nem évtizeddel idősebb Spiegler Bellát, azaz Satanellát... Aki viszont maga is rajongó sze­retettel így ajánlja a Fővárosi Lapok hasábja­in akkor még csak leendő férje első kötetét: „Ifjúság, bűvös varázsló - szelíd ifjúság, szeb­ben meg nem énekelték még­­ ifjú lányok, íme a könyv, e szép és tiszta könyv, a tiétek, őrizzétek meg, ha hajatok fehér lesz, vegyé­tek elő és bohó álmaitok életre kelnek...” Krúdy korai házasságából egymás után há­rom gyermek születik. Ám már a kezdeteknél sem viseli el a szabad, portyázó életre ter­mett, minden esztendővel sikeresebb író egy puha melegségű otthon gyengéd asszonyi ka­rokkal magához ölelő kötelmeit. Hamarosan elköltözik. Majd különféle szállodák meg az Otthon Kör levélpapírján, piros sipkás hor­dárok útján rendszeresen érkeznek levelek: „Kedves Bella - bocsáss meg, hogy nem men­tem Hozzád - dolgoztam. Hogy vagy? Vála­szolj! Csókol­ Gyula (mellékelve 30 Koro­na)”. Másik pénzbetétes levélbe, a Meteor Szállodából: „Vegyél rajta parfümöt! Gyu­la...” Majd csupán kézírás: „Kedves, ne bo­londozzunk! Gy...” Aki ismeri Krúdy korabeli világát, az író fénykorát a milleniumtól az első világhábo­rú végéig - amikor majd másodszor is meg­nősül -, könnyen felismeri azt a négy vágta­tó paripát, amelyek az író életének száguldó hintóját gyors sebességgel röpítik mindig előbbre. A négy paripa — a Radics-nagyma­­ma által lefordítható nyelven - az élettől duzzadó Krúdy négy legyűrhetetlen szen­vedélyét szimbolizálja: a kártya, a lóverseny, a nők, meg az italozások. De amíg az első két szenvedélyre semmilyen pénz sem elég - a második kettő szükség szerint, anyagiak nélkül is megoldható... A nők iránti vonza­lom meg szenvedély nem kerül pénzbe, az ital, a Krúdy által fogyasztott kocsisbor pe­dig jóval olcsóbb, mint például a parádi gyógyvíz... A XX. század első két évtizede kortársi ma­gyar irodalmának legendás alakjává nőtt A vörös postakocsi, a Szindbád utazásai, meg a többi népszerű Krúdy-könyv írója. Még az el­ső világháború poklából, a frontról is érkezik egy tüzér zászlóstól elragadott levél: „Most az Aranykéz­ utcai szép napokat olvasom - bár ez a hely nem a legalkalmasabb az ilyen gyö­nyörű, finom könyvhöz... Mikor olvasom, ér­zem a parfüm illatot, körülöttem mozog a sok figura, jobban mondva az a sok figura sok alakban,­­ sőt még a szerelem is itt-ott il­lattal vegyülve... Milyen áldás itt a harctéren egy ilyen könyv, amelyiktől olyan szépeket tud álmodni a szegény katona...” Ám a legtöbb - mi sem természetesebb ennél... - a rajongó nők illatos, színes levelei a hortenzia rózsaszíntől a jácindiláig (minde­zekből bő válogatás található a jelen sorok írója által összegyűjtött Krúdy világa vaskos kötetében). Pilisi Rózától, a korszak Kaméli­­ás Hölgyétől a titokzatos F. asszonyig, aki a­­Tátrafüredi szép napokra csábította a daliás férfiút, közbe vetve a vásárcsarnoki termetes kofa asszonyságot, Finkelstein Sárit, aki leve­lének utóiratában megnyugtatja, jelentkezhet nyugodtan, „nem fogom nyakába sózni porté­káimat, pedig gyönyörű rákjaim vannak...” Az életet mohón habzsoló Krúdy mind tü­­relmetlenebb, és az egykori lángoló lelkes lo­vag csak a legszükségesebb időt szánja már harmincadik esztendején túl a nőkre. Legendás a történet, ám korabeli levelek hitelesítik. Krúdyba beleszeretett egy szépsé­ges kávéházi kasszírnő. Végre elérte: vacsorá­ra láthatja vendégül. Az első csalódás akkor éri, amikor az író nem egyedül érkezik. A hórihorgas Don Quijote mellett Sancho Pan­­za, bizonyos Báttaszéki Lajos zugújságíró. Ketten fogyasztják el a pompás vacsorát, a ropogósra sült kacsasültet. Vacsora és a meg­felelő italozás végén feláll a két vendég. Krúdy szertartásosan búcsúzik. A teltkarcsú hölgy­­ az írónak amúgyis a „töltött galamb” kedvelt testalkata­­ kérleli: maradjon... Krúdy bosszúsan inti le: - Ugyan kedves, a férfiem­ber nem pazarolhat órákat nőkre... A férfiem­bernek dolga van az éjszakában. A férfiem­bert várja a kártya, meg az ivócimborák... A háziasszony fenyegetőzni kezd: - Gyula, ha el­mész - közben lesújtóan néz Báttaszéki Lajos­ra -, leugrom az emeletről... Krúdy megvonja a vállát. Kísérőjével tempósan távozik. Alig értek le a földszintre, a kétségbeesett nő majdnem a nyakába esik... Jó másfél évti­zed múlva rimánkodó levelet kap Krúdy ugyanettől a már megöregedett asszonytól helyezze el hirdetését ingyenesen abba az új­ságba, amelyikbe rendszeresen ír, szakácsnői vagy házvezetőnői állásra: „Gondolj vissza a múltra, miattad ugrottam le az emeletről, neked köszönhetem, hogy nyomorék vagyok, miattad vált el a férjem...” Mire ez a levél megérkezett­­ a 1 920-as évek közepén­­, Krúdy már a következő élet­elv szerint osztotta be mindennapjait: „A fér­fiember negyven éves kora körül választ a két szenvedély, a nő és az ital között...”. Ekkor már nem keresett közel sem annyit, hogy a lóverseny pálya vagy a kártyaszobák felé néz­hetett volna, jó szívvel és reszkető indulattal, prózai nyelven, teli aranyakkal megrakott zsebekkel... Krúdy férfi ősze szép életrajzi történettel zárult. Beleszeretett asszony-szeretőjének, aki a Royal Szálloda bérlőjének felesége volt - az író a 1 910-es években hosszabb ideig meg is lakta ezt a nagykörúti szállodát -, alig felser­dült leányába, Zsuzsikába... (A mama is Zsu­zsa volt...). A fiatal lány számára lehetett-e vonzóbb férfiú, mint a mama már hosszú ideje tartó viszonyának kedvese, aki ráadásul ünnepelt író? Az 1918-19-es viharos, forradalmas idők­ben szöktette meg a Gyöngyvirágnak becé­zett leányzót a Margitszigetre Krúdy, hogy új életet kezdjen vele, a 21 évvel fiatalabb sze­relmes nővel. Akitől hamarosan megszületett legkisebb lánya. Ez volt utolsó fellobbanása. A mértéktelen ivás és a szertelen életmód végképpen aláásták egészségét. A 1 920-as évek közepétől komolyan rendetlenkedni kezdett sorban a szív, a máj, a tüdő meg a gyomor. Megkezdődött Krúdy hosszú hal­doklása, de ez már egy másik történet. Ide il­lik az író szindbádi alakba­ foglalt visszatekin­tése életére, ami egyben - ha úgy tetszik - a magyar irodalom legrövidebb önéletrajza­ként is memóriánkba véshető: „Talán min­denütt voltam. Bálban és temetésen. Erdő­ben és vízparton. Bűnben és erényben. Sokat utaztam. Most elfáradtam... ” 1996. FEBRUÁR 9. 15 ÉLET ÉS ÍR IRODALOM

Next